- Én már tizenegy, tizenkettõ, tíz.

- Igen. Én csak az elsõ kettõt.

- Én mind a négyet.

- Jó ez a könyv, mert peregnek az események és nem olyan unalmas, mint más könyvek.

- Nincsen olyan unalmas tájleírás.

- Kötelezõ olvasmányokat, azok nagyon unalmasak voltak.

- Például a Kincsekeresõ kisködmön, a Tüskevár, meg ezek nagyon unalmasak.

- Nekem a Bogáncs nem tetszett, mert tele volt tájleírással és nekem attól feláll a hátamon a szõr.

- Volt egy olyan könyv, hogy Dugó Dani, azt félbehagytam, meg volt a - mi is annak a neve - ja igen, a (nem érthetõ) annak a négy kötetét, csak a negyediket, azt elveszítettem, és azt nem tudtam kiolvasni.

- Hát mert tetszett és eleinte a Blanka olvasta, utána mondta, hogy nagyon jó és hogy olvassam el és elolvastam és hogyha már mindenki olvasta a családban, akkor én miért ne olvassam ki?

- Igen, ezek a jók, az izgalom, a környezet, nem lehet unatkozni mellette, nem lehet letenni.

- Meg ahogy az újságok is írták, beindítja a fantáziát és akkor így elkezd gondolkozni az ember, hogy mi lenne, ha tényleg lenne ilyen és akkor de jó lenne.

- Nem nagyon, általában a végén vannak a legizgalmasabb, de azok nem félelmetesek.

- De van, abban az erdõben, amikor ...

- Nekem pedig a negyedik végén volt egy olyan rész, ami hát eléggé ilyen rémisztõ volt, hogy levágtak egy kezet, meg ilyenek.

- Nem. Én csak elolvasom, csak annyit mondok magamban, hogy ez egy könyv és kész. Megkülönböztetni a mesét és a valóságot, de például az egyik országban beszüntették azt azért mert néhány kiolvasták a negyedik részt és abban öt ember meghal, akkor most mi lesz. Hát az akciófilmekben felrobbannak a buszok, aztán meghal ott tíz ember, azt se tiltják be.

- Ezek a hétköznapok unalmasak, hogy minden gyerek bemegy az iskolába, tanul, meg mit tudom mit csinál, ez azért sokkal izgalmasabb, hogy már önmagában az iskolában van egy csomó izgalom, tehát ilyen érdekes dolgok. Meg mostanában nem annyira olvasnak az emberek és hogyha olvasnak is, azokban általában jó sok illusztráció van és ugye nem kell elképzelnünk a szereplõket, ez pedig, itt pedig jó sok szereplõ van és nincs kép, csak az elején egy kicsi és így el lehet képzelni a szereplõket és nem kell a képek alapján, hogy ez most így néz ki, ez meg úgy.

- Igen, szoktak, tehát hogy leírja mondjuk az elsõ részben hogy hogy nézett Harry és akkor már az elején is kialakul egy kép és akkor mindig, amikor olvasok a Harryrõl, akkor elképzelem, hogy õ ott most megy vagy mikor meg minden. Én beleképzelem magam a Harry helyébe. Megy mondjuk az erdõben, akkor olyan mintha és is mennék és látom magam elõtt az erdõt.

- Nem félek, csak tudom, hogy fél.

- Mert ez egy mese, kitalált történet, és hát én azért tudom, hogy ez nem létezik, eleve ki van találva.

- Nálam pedig úgy szokott, mintha egy film menne így elõttem, miközben olvasok és a többiek ezért is szokták mondani, hogy hogy lehetek ilyen hülye, hogy ennyit olvasok? Nekem olyan, mintha egy film menne elõttem és azért egyáltalán nem unalmas. Kivétel a tájleírások.

- Sokat, hát. Nagyon sokat.

- Igen, mást is szoktam olvasni.

- Vannak ilyen életregények azokat, meg amikor állatokról szólnak, meg ilyeneket.

- Szerintem azért jó, mert az ember azért szereti beleélni magát, hogy olyan dolgokat tud csinálni, amit egyébként a mai világban, tehát a valóságban nem lehet. Például varázsolunk magunknak, tehát ide varázsolunk valamit, amiben eljuttatunk egy messzi tárgyat és ezzel tényleg ki kell élni magát az embernek, szereti elképzelni, hogy lehet, hogy tényleg van ilyen és akkor úgy beleéli magát az ember.

- Anya azóta is sóhajtozik egy olyan házimanó után, ami elvégzi a takarítást helyette.

- Hát bûvészkedés van, de hát az nem igazi, a bûvészkedés, hát nincsenek.

- Ott csalnak és nem igazi. A bûvészkedés, az csalás.

- Szerintem nincs.

- Szerintem sincs.

- Vannak, akik azt mondják, hogy vannak csodák, de hogyha valakinek az a csoda, hogy mondjuk, hogy két nap alatt felépül a lába, hát hogyha azt akarja, hogy az csoda legyen, akkor gondolja azt, hogy csoda.

- Az ilyen emberek betegségbõl, hogyha felgyógyulnak arra szokták mondani, hogy csodás.

- Nem. Hát az a minden meg van magyarázva, hogy miért esik az esõ és miért nem.

- Jó napot kívánok Nné vagyok. Én a Harry Potter témához szeretnék reagálni vagy ezzel kapcsolatban elmondani a véleményemet. Legutóbbi mûsorukat hallgatva én egy kicsit úgy éreztem, hogy úgy egyoldalúan reagáltak az emberek, illetve nem kerestek ellenvéleményt, tehát olyan szülõket, anyukákat, pedagógusokat, akik tiltják a gyerekeket.

Né.: - Igen, én ez vagyok.

Né.: - Most 10 éves, a nagyobbik kislányom, õ rengeteget olvas és én azért nem engedem ezt, mert bár Magyarországon borzasztóan materialista kultúra van és ilyen életfelfogás vagy felfogás, de én meg vagyok gyõzõdve arról, hogy azok a dolgok, amik a Harry Potterben szerepelnek, a boszorkányság, fehér-fekete mágia, jövendõmondás, egyebek, ilyen taktikák, ezek a valóságban létezõ dolgok, amiket gyakorolnak bizonyos emberek és én nem szeretném, ha a gyerekem ezzel kapcsolatba kerülne.

Né.: - Én nem, beleolvastam, a tartalmát olvastam tehát magát a könyvet nem. De tudom mirõl szól, azt hiszem már a borítóról kiderül és én úgy gondolom, hogy szóval egy gyereknek a kezébe adni, fõleg, aki nagyon fogékony és érzékeny arra, amit olvas és nagyon szinte vizuálisan látja maga elõtt és átéli, amit olvas, ez borzasztóan veszélyes. Másrészt azért is, mert esetleg ha nem is e könyv kapcsán, de kezébe kerülhetnek olyan könyvek, amik késõbb bevezetik õt ezekbe a dolgokba. Tehát ezekbe a gyakorlatokba. Most az, hogy van boszorkányegyház Magyarországon és mûködik ilyen iskola azt hiszem Szegeden

Nné.: - Igen, én úgy tudom. Boszorkány fõiskola, ahol nem csúnya vasorrú néniket oktatnak, hanem nagyon is normális kinézetû férfiak és nõk tanulják ezeket a dolgokat, rontás, átok, rámondás, egyebek. Meg azt hiszem vagy hallottam errõl, hogy hirdetéseket is adnak fel bizonyos emberek, hogy õk vállalnak ilyeneket, tehát hogy ezeket. Ez nem mese, hogy az emberek úgy gondolják, hogy ezek ilyen mesebeli dolgok, kitalációk, a valóságban nem létezõ dolgok és hogy ez így teljesen ártalmatlan a gyerekre és végre olvas a gyerek. De én úgy gondolom nem mindegy, hogy mit.

Nné.: - Ó, én, nem ez a tervem, hogy én az õ életét majd 70 éves korában is befolyásoljam és egyáltalán nem is így élünk, hanem szeretném megtanítani arra õt, hogy mi a jó és mi a rossz és tudjon különbséget tenni a dolgok között és egy idõ után õ maga tudjon dönteni és nyilván nem fog engem megkérdezni majd 20 évesen, hogy

Nné.: - Hát úgy gondolom, hogy már most is nagyon jól tud dönteni dolgok között, amik felmerülnek vagy szituációk vagy akár könyveket is ha megméri úgy a tartalma alapján, mert nagyon sokat beszélgetünk.

Nné: - Most nem kell tiltani, mert õ ezt nem akarja elolvasni.

R.: - Hát úgy könnyû,

Tehát nem az van, hogy õt le kell errõl beszélni, mert én törekszem arra, hogy igényes, magas színvonalú irodalmi alkotásokat olvasson el és ezt is teszi.

Nné.: - Ó, hát most Gárdonyi Gézától kezdve Jókaiig nem is tudom, hát nagyon sokféle könyvet

Né.: - Most nem emlékszem rá, szokta írni és jegyezni. Nyilván most Dosztojevszkijt nem adok a kezébe, tehát nem arról van szó, hogy én egy ilyen könyv ilyen elit valakit akarok belõle, aki nagyon, szóval ilyen egysíkú ember lesz, olvasson bármit, ami vicces, humoros, csak az a lényeg, hogy jó hatással legyen a gyerekre és jó értékrendet közvetítsen.

- Természetesen, akkor amit ön javasolt körülbelül én is így gondolnám, hogy együtt olvassuk és megbeszéljük, természetesen.

Nné.: - Persze csak inkább az, hogy hosszú távon mibe vezeti be õket, hogy a természetfölöttire fognak-e nyitni és hogyha igen, akkor esetleg melyik oldalára és mibe viheti be mondom õket késõbb és milyen könyveket emelhetnek le a könyvtárakból ezek után, amik veszélyesek lehetnek rá esetleg.

- Szerintem nagyon izgalmas, mert elmennek a varázsló iskolába, vicces is, meg izgalmas, hogy mi történik Harryvel.

- Mert a Titkok kamrájában kicsit ilyen horror volt, fölakasztották a macskát, egyébként nem halt meg csak kõvé változott.

- Azért nem szeretik, mert nem akarják, hogy a gyerekek ilyet játszanak ilyen értelmetlen játékokat, amik igazából nem is léteznek.

- Lehet, hogy attól is félnek, hogy néhány gyerek azt hitte, hogy õ is rendelkezik ilyen képességekkel, õ is kipróbálja, hogy fölszáll egy seprû repülni próbál.

- Hát mind a kettõ nagyon tetszett, legfeljebb a könyvben részletesebben voltak leírva dolgok, amik nem voltak a filmben.

- Például, hogy a jövõdet ne álmokból építsd.

- Ne az álmoknak éljünk, hanem a jelennek. Azért, mert valaki kivételes gyerek, túl élõ, attól még ugyanúgy neki meg kell harcolni a hétköznapi dolgokért.

- Csak annyiban nem volt ugyanaz, hogy nem volt benne az összes jelenet, de akkor nagyon hosszú lett volna a film, de ami benne volt, az mind ugyanaz volt és nem csalódtam benne és csodálkoztam is, hogy mennyire hasonlítanak, mint akiket elképzeltem.

- Szerintem abban igazuk van, hogy 7 éves gyereknek ne adják oda, legfeljebb egy 10 éves gyereknek.

- Tizenhárom.

- Még akkor van az, hogy Télapó, mindenben hisznek, akkor még tündérek is vannak, akkor õk könnyebben elhinnék és egy nagy csalódás lenne ilyen nagy korukban megtudni, hogy ez csak egy kitaláció.

- Nem hiszem, hogy át akarna menni a falon, csak csalódás lenne neki, hogyha megtudná, hogy ez így nem igaz. Nekünk is rossz, tehát, akik így nagyon szeretik a könyvet, de tudjuk, hogy nincsen ilyen világ, akkor örülök, hogy valaki megteremti ezt könyvben és én elolvashatom és ezekbõl én is kaphassak ötletet.

- Én nem értem, hogy miért vannak úgy felháborodva a felnõttek, hogy nem mutatják még a 11 éves gyereküknek se és közben 6 éves, 5 éves gyerekek hallgatják a Jancsi és Juliska meséjét, ahol felhizlalja a boszorkány a Juliskát, hogy meg tudja õket enni. Ezek a felnõttek, akik ellenzik a filmet, meg a könyvet, biztosan elfelejtették, hogy milyenek lehetettek õk is gyerekkorukban és mit szerettek, miben hittek.

- Talán az, hogy nem egy ilyen együgyû gyerekvilágot akart megteremtetni az írónõ. Itt is gyerekek vannak, például olyan helyzetben, hogy szomorúak és akkor egy olyan világba menekülnek, ahol varázslatok vannak, ahol õk vannak a középpontban, mint Harry Potter, ott jónak számítanak, ott mindenki dicséri, jönnek akadályok, de azt is le tudják gyõzni. Egy gyerek ilyenben szeretne élni.

- Igen. Például valakit kirekesztenek vagy bármi baja van, akkor az õ gondolataiban õ jónak számít, mindenki szereti és õ mindenkivel jóban van. Néha azért örülnék, hogyha abban a világban élnék, amit én találnék ki, de sajnos nem így van.

- Nem kell feltétlenül szomorúnak lenni, például unatkozik egy gyerek, vagy hogyha tanul is, közben eszébe jut mondjuk kedvenc könyve, vagy film, õ is elképzeli, hogy ugyanúgy vannak sárkányok, szellemek csak a szereplõkkel õ magát, más helyszín, más történet. A fantázia világba mindig bármikor be lehet lépni és így jönnek az ötletek. Ha elindultak, akkor valaki végiggondolja. Én remélem olyan felnõtt leszek, hogyha felnövök is ugyanúgy fogom szeretni ezeket a kalandos dolgokat.

- Azt gondolom, hogy ez nem errõl szól, amikor a valós helyzete Harrynak elviselhetetlen, most mi ugye a nagybátyja családjában töltött vakációkról beszélünk, amikor a helyzete olyan elviselhetetlen, hogy más kiút egyáltalán elképzelhetetlen, akkor jön, amit én úgy nevezek, deus ex machina, tehát a csoda. Na most a deus ex machnina az természetesen a görög drámának is egy fordulata és egy ismert fordulat arra, hogy egy megoldhatatlan, reménytelen helyzetbõl kiutat mutasson. A gyereknek ez nem azt mondja, hogy akkor varázsoljunk, hanem azt gondolom, hogy az egésznek a szelleme az, hogy azért vonulnak el a csodavilágba, a saját képzeletvilágukba vagy a varázsvilágba, hogy ott ellensúlyozzák azokat a bántalmakat vagy azt a helyzetet, amit õk bizonyos értelemben elviselhetetlennek éreznek. Alfred Adler individual pszichológus, õneki az elmélete, hogy a képzelõerõ olyankor lép be, amikor a gyerek az élet nehézségeivel szemben úgy érzi, hogy tehetetlen és úgy érzi, hogy nem tud megoldást találni. És azt mondom, hogy a Harry Potter könyvek egyik érdeme éppen, hogy ezeket a gyerekeket erõsíti meg, hogy az elbizonytalanodás az nem egy rossz dolog, hanem egy szükségszerû vagy egy elkerülhetetlen jellemvonás az emberek egy részének mielõtt cselekvésképes lesz. És ezt teljesen szembeállítja Supermen nevezetû hõsökkel, akik mindig tudják, mindig a helyzet magaslatán állnak, mindig erõsek, õk a legszebbek, a legjobbak, a legnagyszerûbbek szemben a Harryvel, aki egy kis satnya, bántalmazott, nem a legokosabb, nem a legszebb, nem a legképzettebb és nem a legerõsebb lény. Csak éppen meghallja a hivatás hangját, hogy amikor cselekedni kell, akkor sohasem habozik, hanem beveti magát.

- Ez biztos, hogy nem mulya, de az én számomra mégse ez a legnagyobb tanulsága a dolognak. Hanem nyilvánvaló, hogy ugye ezzel azt mondod, hogy hivatása van és hogy a világnézete van, hogyha ezt merném használni ezt a szót, mondjuk élethivatása vagy életcélja van, az õ életcélja a jót gyõzelemre juttatni egy veszélyeztetett világban, mert a világ veszélyeztetettsége minden kötetben megjelenik és valószínûleg most élesebben. Tehát tulajdonképpen azt mondja, hogy gyenge létére valaki erõs lehet, hogy ezt a képet sugallja a gyerekeknek a maga közvetett és költõi vagy ha úgy tetszik csodálatos vagy varázslatos módján azt sugallja, hogy hiába õ csak egy kis átlagos gyerek és mégis ereje lehet arra, hogyha van elég energia benne és eléggé bízik önmagában, hogy ebben a harcban, ebben a világméretû harcban, ami szerintem õsidõk óta folyik a jó és a rossz erõi között, hogy ebben neki helye lehet, hogy elfoglalhatja és hogy érdemes.