- Halló jó napot kívánok! Azért telefonálok, mert nekem van egy másfél éves kisfiam és hát terhes lettem és úgy néz ki, hogy a kisfiam az nem közeledik a hasonló korú gyerekekhez, már a kisebbekhez. Tehát van neki két unokatestvére egy 2 éves meg egy szintén másfél éves és egyikhez sem közeledik. Tehát amikor összejön a család, akkor a másik kettõ együtt játszik, õ meg nézi õket. És ahogy vele elkezdenek játszani, õ sírvafakad. Õ nem hajlandó velük játszani, itthon is velünk szülõkkel játszik, de ahogy jön vendég vagy ilyesmi, akkor nézi és ha neki is kell az a játék, amivel a másik játszik, akkor megvárja, amíg leteszi és akkor kezd el vele játszani. Viszont, hogyha az õ kezében van valami játék és kiveszi a másik gyerek a kezébõl, akkor rögtön sírva fakad.

- Másfél hónapos vagyok.

- Igen, igen, szóval még azért sok idõ van, csak szeretnék valami szakirodalmat vagy valami tanácsot kapni, hogy mégis mi az, amit ez alatt az idõ alatt talán neki megtehetnék, hogy ne úgy fogadja a testvérét, hogy sírva vagy ha bármit csinál, vagy ilyesmi vagy lehet, hogy mi rontottuk el, hogy túl sokat foglalkoztunk vele. Mindenki azt mondja, hogy vigyem többet társaságba, meg ilyesmi, mert a játszótéren is mindig az van, hogy ha lemegyünk, odajön valaki, akkor õ már hátrál és ha akar tõle valamit, már sírva jön hozzám. Már mindenki ilyen testvér féltékenységgel, meg ilyenekkel ijesztgetnek és azért rémültem meg, hogy most mi lesz itt akkor.

Kozek Lilla pszichológus: - Magunk elõtt látunk egy másfél éves kisfiút, aki úgy tûnik, hogy azért egyedül eljátszogat meg a szüleivel is eljátszogat, csak épp a játszótéren vagy a rokoni társaságban az unokatestvérekkel nem találja meg a kapcsolatot. És ebben a helyzetben persze mikor az anyuka azt mondja, hogy de hát játsszál az unokatestvéreiddel és a gyerek sírva visszajön, akkor az egy kudarc volt. Amit meg lehet próbálni, hogy játsszunk együtt négyen vagy öten, tehát hogy játsszon anya, apa, meg a gyerekek. Aztán játsszon apa, meg a gyerekek, aztán szépen kihátrál a szülõ és akkor maradnak a gyerekek. Ezt biztos, hogy nem egyszer kell megpróbálni, hanem újra és újra.

K.L.: - Éppen ezt mondom, hogy azt kell megpróbálni, hogy együtt játszani, hiszen amit tapasztalunk, az lehet egy szeparációs szorongás, ami úgy nyolc hónapos kor táján kezdõdik el a gyerekeknél, amikor már képesek biztonsággal elkülöníteni, hogy ki az, akit ismernek és ki az, aki idegen. És akkor az idegen arcokra sírással, különféle rációkkal válaszolnak, ami azt mutatja, hogy félek tõled. Most hogyha ez a szeparációs szorongás megmarad, akkor okozhat ilyen jeleket, hogy a kisfiú a játszótéren meghátrál és sírva megy az édesanyához, hogyha valaki hozzá szól a gyerekek között.

K.L.: - Azt gondolom, hogy a kisfiúnak még nem volt elég tapasztalata arról, hogy aki nem tartozik a szûk családhoz, vagy akit nem ismerek egészen biztosan, attól nem kell tartanom. Tehát a szeparációs szorongás attól tud elmúlni, hogy a gyerek megtapasztalja, hogy igen idegen, igen nem ismerem, persze óvatos vagyok vele, de azért anya áthidalja a dolgokat. És akkor ez úgy szokott lenni, hogy vagy a rokonságban, vagy a játszótéren a gyerek egy ideig ül az anyja ölében, akár belefúrja az arcát a pulóverébe vagy a kabátjába, hogy ne is lássa, ami körülötte van, utána elkezd kifelé pislogni, aztán már hátat fordít a mamának, de azért egyik kezével még fogja a kezét, aztán lassan lekéredzkedik és mellé ül, aztán egyszerre az anyuka azt veszi észre, hogy hát hol a gyerekem? Ott játszik a többiekkel. És lehet, hogy ez nem egy óra alatt vagy egy nap alatt zajlik le.

K.L.: - És nem biztos, hogy másfél évesen azonnal, de ennek van egy útja, hogyha a szülõ ezt tudja segíteni, nem azzal, hogy odaküldi a gyereket, hogy játsszál velük, hanem azzal, hogy mindig ad egy felületet a megkapaszkodáshoz. Fizikailag is, meg persze átvitt értelemben is, akkor tudja a gyereknek azt üzenni, hogy velem biztonságban vagy, hozzám mindig visszatérhetsz és a külvilág meg nem fenyegetõ és nem veszélyes annyira, amennyire te gondolod.

K.L.: - Ez olyan dolog, hogy az édesanya külön kiemelte azt, hogy a hasonló korú gyerekekhez nem közeledik, tehát ez volt az elsõ mondatainak az egyike és azt, hogy a testvérével, hogy fog viselkedni, ez meg megint egy kérdés. Tehát a testvére nyilván több, mint 1 évvel lesz nála fiatalabb és nagyon sok múlik azon, hogy az édesanya hogy vezeti be a családba az új kisbabát, meg az édesapa. Tehát, hogy azt élheti meg a nagyobb testvér, hogy õ tud segíteni, tudja hozni a pelenkát, a ruhát, segíthet teregetni, ugye a megszaporodott tiszta ruhákat stb. pelenkákat, vagy azt éli meg, hogy minden a feje fölött történik és megint egyedül maradt és jön megint a csomó rokon, aki megint csak az új babára kíváncsi, megint jönnek az unokatestvérek és magára marad. Tehát hogy van egy ilyen mondás, hogyha egy édesanyának új gyerek születik, akkor nõ egy új keze is hozzá. Ezt gondolom, hogy most adjon egy kezet ennek a kisfiúnak, fogja meg és azt mondja, hogy velem jöhetsz, ahova én megyek és persze a másik kezét a legújabb kisbaba fogja fogni és ne érezze azt a kisfiú, hogy õ most kiesett a fészekmelegbõl csak azért, mert van egy új és még nála is védtelenebb teremtés, akit még jobban kell gondozni, óvni, védelmezni.

K.L.: - Azt gondolom, hogyha félni fog, akkor erre az édesanyának érdemes visszatérni. Azt gondolom, hogy nem fog félni, ha mégis, akkor megint a szeparációs szorongásnak a felerõsödésérõl lehet szó, hogy úgy érzi, hogy elveszti a mamát azért, mert most még valaki bekerült ebbe a családba. Tehát akkor újra el lehet azon gondolkodni, hogy mennyit vagyok együtt a gyerekemmel, fizikailag, mert ez nagyon fontos, ez a szempont, ami hogy fizikailag mennyire tudok neki biztonságot adni, mennyit simogatom, mennyit érhet hozzám, mennyit bújhat hozzám. És hogyha az édesanya úgy találja, hogy mindezek rendben vannak és õ annyit ad, amennyit szeretne és amennyit tud ennek a kisfiúnak és a kisfiú még mindig fél, akkor menjenek el és mutassák meg magukat, a családjukat, a kisfiút szakembernek.

- Jó napot kívánok, szeretnék én is kérdést föltenni az orvosnak.

- Van egy 4 éves kisfiam, amelyik tulajdonképpen mindenevõ, egyetlenegy, amelyik most már már 2 éves korától minden évben egyszer a legkisebb falatnyi haltól is friss haltól egész nap nagyon rosszul van és utána kihányja. Hogy ez mitõl lehet? Semmi más étellel kapcsolatosan ez nincsen.

- Nem, nem. Én csak azért kérdezem, mert ahogy olvastam a könyvekben, már 1 éves kortól lehet, meg láttam a bio gyermekélelmezést, hogy halat és úgy tudom, hogy egészséges.

- Igen, mondom tehát kétszer most már csak megkínáltam, de nem erõltettem, de az az egy falat is elég volt ahhoz, hogy rosszul legyen tõle. Elõször õ kérte, mert nagyon érezte a finom illatát és teljesen friss halról van szó.

-Dr. Barna Mária gyermekgyógyász: A hal valóban nagyon egészséges, de létezik halérzékenység is. Igen ez pontosan így van. Szoktuk javasolni, hogy halat minél többet fogyasszunk, de ha valakinek problémát okoz, akkor a halra is ugyanaz vonatkozik, mint bármelyik más ételre, amelyik problémát okoz, akár hányást, akár hasmenést, akár kiütést vagy egyéb tüneteket, akkor azt ne erõltessük. És nagyon helyesen tette a mama, hogy nem erõltette, de akkor ezt egy darabig hagyja ki a kisgyereknek az étrendjébõl.

Dr.Barna Mária: - Tulajdonképpen a halban értékes fehérje van, de nem a fehérje miatt szoktuk ajánlani, hanem elsõsorban a tengeri halakban vannak olyan nélkülözhetetlen zsírsavak, amelyek miatt javasoljuk, hogy minél több halat kellene fogyasztani. De ez megtalálható a növényi olajok egy részében is és olyanban, hogy mandulát, persze õ még pici, úgy, hogy vigyázni a magokkal is.

Dr.B.M.: - Hogy nehogy félrenyeljen, tehát ezt a szülõi felügyelet mellett, de nyugodtan adható neki, hogyha mag formájában kapja.

Dr.B.M.: - Ezt nem próbálnám meg, mert a hal fehérje az hogyha egyikre érzékeny, akkor a halak sokféleségére lehet érzékeny, sõt a tenger gyümölcseire is, úgyhogy ezt akkor egy darabig felejtsük el. A hal egy agresszív allergén. Nagyon érdekes, hogy akár bõr kontaktus útján is az arra érzékenyekben okozhat kiütést. Sõt, a halgõzt belélegezve is okozhat tüneteket. Tehát most egy darabig nem erõltesse a mama.

- Hat éves most és hathetes korától ételallegrgiája volt vagyis van. Tej, tojásfehérje allergiák voltak kimutatva és a szója. És most szeptember hónapban elmentem egy kontroll vizsgálatra vele, amit most is szintén vérvételbõl mutattak ki vagy vizsgáltak nála, mivel most már a légúti allergiát is észleltük. Tudniillik az édesapja hát elég súlyos légúti allergiában szenved és amikor már annyira erõsen jelentkeztek nála is ezek a tünetek, hát elvittem hogy hát légúti allergiára is vizsgálják õt meg. Mindenhol nagyon rossz eredményeket értünk el megint, úgyhogy a 36 vizsgált anyagból 35-re allergiás. Az ételben már örülök, hogy fehérje és tej és hal, meg ilyesmik, hogy már legalább csak az egyesen állunk. Már nem a négyes a legmagasabb. Viszont hát még mindig van. Nem tudom olyan tökéletesen kizárni az étrendjébõl és hát õ meg már elég nagy is és látja a nagyobbikat is enni vagy a család többi tagját, bár igyekszünk úgy étkezni, hogy ha sajtot vagy ilyesmit eszünk, hogy õ ne lássa. De sajnos, hogy még mindig annyiszor kunyerál, hogy csak egy picit adjunk és eddig rögtön kiütötte a szája körül, ez volt az utolsó tünet. Régebben ugye ez ekcéma, hasmenés, még korábban ilyen fulladásos légúti panaszok is voltak, de most már ezek eltûntek.

Sajnos, hogy csak azt mondták meg, hogy mit vonjak el. De hogy valami jótanácsokat, azt nem. Azt nekem kellett egész hathetes korától kezdve úgyszólván ha minden egyes árut, amit vásárolok is az üzletbõl és nem nézem át az összetételét, akár tejpor, akár szójapor olyan nagyon gyakori és nem tudom egyszerûen tökéletesen kiszûrni. A felvágottakban tetszik tudni, hogy pont nincs rajta az összetételük. Kenõmájast például szeretné, abba meg szójaport kevernek. Hát olyan sok pénzbe kerül ez, egyáltalán az étkeztetése. Hathetes kora óta, ahogy említettem is már, hogy megállapított és bizonyított az allergiája és felemelt családi pótlékot a mai napig sem kaptam. Említettem én ezt már akkor az orvosnõnek, azzal utasítottak el, hogy akkor be kellene, hogy fektessük a gyermeket, bélbiopsziát kellene tükrözést is és még kellene, hogy vegyenek egy kis szövetmintát a bélbolyhokból. De hogyha ez már így leletekkel ilyen bizonyított dolog, hát most is, ahogy említem, hogy légútilag is fûkeverékek, fekete üröm, fakeverékek, parlagfû, amit csak el tetszik, kutyaszõr, macskaszõr, kukorica, lándzsafû, búza. Nem tudom, hogy ehhez mi tetszenek szólni, hogy hova kellene fordulni.

dr.N.K.: - Igen, ebben teljesen egyetértek, ezt aki indikálja, tehát aki javasolja egyáltalán ezt a vizsgálatot, annak kell pontosan, ez minden vizsgálatnál így van, a röntgenvizsgálattól kezdve a vizeletvizsgálatig, hogy aki azt mondja, hogy vizsgáljuk ezt, annak tudnia kell, hogy milyen szituációban lehet vagy szabad vagy érdemes csinálni és hogy hogyan kell értékelni a beérkezõ eredményeket. Ez ebben a szituációban, ebben a konkrét esetben talán nem egészen így volt. Na most azonban a diétával kapcsolatban ennél sokkal döbbenetesebb dolgokat kell elmondanom, amik szintén nem eléggé közismertek. Az, hogy talán a dietétikus szolgálat és a dietétikus képzés is alatta marad az igényeknek, ezt azért nagyon sokan tudják. Ugye ez a kórházakban egyszerûen öt állás, ha egyetlen dietétikus van például és nagyon sokszor olyan helyeken, például egy allergia osztályon hogyha amennyiben ilyen táplálékallergiákkal foglalkozunk, természetes, hogy kell, vagy kellene lennie dietetikusnak, általában nem nagyon jut oda vagy negyed állásban vagy épp van is, meg nincs. Hanem ami a diétás tanácsadással kapcsolatban nagyon érdekes volt, amit a mama mondott ugye, hogy nagyon sokszor egyszerûen nincs a rendelkezésre álló információ hozzáférhetetlen, még ilyen papírcsomagolásoknál sokszor sok mindent feltüntetnek, ez igaz. Valóban a fölvágottak kínálatában egyáltalán kideríthetetlen, hogy mi van benne. Ez azt kell mondanom, hogy ez ellenkezik a magyar törvényekkel, tehát ez a forgalmazónak és a gyártónak valamilyen hibája és megint csak nem is annyira a fogyasztóvédelemnek, nem csak annak a dolga mondjuk a fogyasztóvédelmen keresztül kerül nyilvánosságra, de valóban a fogyasztónak az embernek kellene valamilyen összehangoltabb akciót csinálni vagy legalábbis folyamatosan ébren tartani ezt a problémát, hogy kérem szépen Magyarországon még mindig nem megfelelõ.

dr.N.K.: - Igen, én mindenképpen ezt végigjárnám ezt az utat, ennek eléggé egyértelmûek a törvényi feltételei, hogy milyen éves koráig a gyerekeknek és milyenfajta diagnózisnál, itt nem vizsgálatokat mond

dr.N.K.: - A gyerekorvosok, fölteszem, hogy a háziorvosoknál is, de ennek a teljesen egyértelmû törvényi háttér meg olyan, hogy milyen szituációban mennyi idõn keresztül és milyen gyakori kontrollal, ez általában egy vagy két évet szokott jelenteni, a gyerekeknek a néhány éves koráig léteznek ezek az emelt szintû családi pótlékok. Én nem tudok arról, hogy ez a törvény, ez bármiféle konkrét, miután nem is igazából, ellenkezne is a szakmával, hogy egy konkrét vizsgálathoz kösse például a törvény azt, hogy kire lehet azt mondani, hogy ez a gyerek révén a család kapjon emelt szintû család pótlékot, itt inkább arról van szó, hogy a diagnózisokat kell valóban az aktuálisan az orvostudomány rendelkezésére és a helyszínen elérhetõ legmegbízhatóbb vizsgálatokkal alátámasztani. És hát hozzá kell tenni valóban, hogy a családoknak ez, mi évekkel ezelõtt végeztünk egy kis felmérést, a táplálék allergiások családjaiban lényegesen több a kiadás, mint azokban a családokban, ahol tulajdonképpen bárki, bármit ehet. Abszolút természetesnek tartom, hogy ilyen szituációban a társadalom valamilyen formában segítségére legyen ezeknek az önhibájukon kívül ugye rosszabb helyzetbe kerülõ embereknek és valamit legalább megpróbál a kiadásaiból visszatéríteni.

dr.N.K.: - Igen, ez pontosan, ez a hatékonysága szempontjából teljesen, én ugyanannak a kategóriának gondolnám, mint például a gyógyszer.

- Kis unokámnak az egyiknek az a problémája, hogy a hosszúcsontok rövidek. Tehát a karja, a lába.

- Igen. Tehát a törzse az olyan, mint a hasonló korúaké, ezt azért is tudom most pontosan, hogy olyan fürdõruhát kellett neki vennem, amit a másik unokatestvérének, aki ugye hasonló korú.

- Mostan harmadikosnak kellene lenni, másodikos.

- Kislány. Azért ment késõbb az iskolába, mert amúgy is olyan gyermeteg egy kicsikét, szóval olyan babás, okos kis gyerek tulajdonképpen, mit tudom én, most az erdei iskolában is az Állatok professzora címû oklevelet kapta meg, mert nagyon ismeri az állatokat, tehát tudja, hogy hova tartozik, emlõs, meg nem tudom én húsevõ vagy ilyesmi, szóval sok mindent tud. Már az orvos is egyszer megállapította, hogy ez a probléma probléma, de azt mondta, hogy õ azt ajánlja, hogy kamasz korig várjanak. Na most én találkoztam a múlt héten egy orvos barátnõmmel, neki mondtam, õ azt mondta, hogy õ nem várna, nem tudta megmondani, hogy én hova menjek, nem is, hanem a szülõk hova mehetnek.

dr.Szamosfalvi Imre gyermekorvos: - Ahogy a nagymama ezt elmondta, egy nagyon jellegzetes kórképre kell gondolni az embernek. Létezik egy olyan, hogy a hosszúcsöves csontok a növekedésben képtelenek lépést tartani a gyereknek a fejlõdésével. De ez nemcsak a csöves csontokon látszik, hanem a koponyának az elváltozásán is és a törzs is tömzsi, mintha a korának megfelelõen fejlõdne a feje meg a törzse a gyereknek, de a végtagok, azok teljesen elmaradnak és ezáltal egy ilyen torz alkat jön létre.

dr.Sz.I.: - Igen, mert akinél a teljes kórkép megvan, az törpe is marad, valahol az egyméteres, egy méter, egy méter húsz centiméteres testmagasságban állapodik meg. Ez nem volt kivehetõ itt, hogy milyen mértékû a csöves csontok növekedésének az elmaradása. Vannak ennek átmeneti formái is, tehát amikor csak föltûnõ, hogy rövidebbek a végtagok és föltûnõ, hogy alacsonyabb a gyerek a kortársainál, de azért nem teljesen hiányzik a növekedés. Tehát valamilyen mértékû növekedés azért mégis regisztrálható a gyereknél. Nagyon bíztató nem tudok lenni a nagymama számára, mert ha errõl a kórképrõl van szó, akkor tudomásom szerint ezen mind a mai napig jelentõs változtatást nem tudunk elérni. Mindenesetre abból a szempontból szükség lenne egy alapos kivizsgálásra, hogy biztosan errõl van-e szó. Van még egy néhány csontosodási zavar, tehát kálcium anyagcsere, kálcium beépülési zavar a csontokban, amiktõl ezt el kellene választani, tehát a pontos diagnózist azért meg kéne állapítani ennél a gyereknél, mert ha nem ebbe a csoportba tartozik, akkor esetleg még tehetünk valamit. Tehát arról lemondani, hogy pontosan tudjuk, hogy mirõl van szó, azt hibának tartom.

dr.Sz.I.: - Igen, tehát néven lehet nevezni akár az egyik, akár a másik vagy akár a harmadik kórképet. Tehát azt, hogy egy olyan homályban növekedjen ez a gyerek, hogy hát vagy ez van, vagy az van, ezen tudunk segíteni. Azon esetleg tudunk segíteni, a harmadikon meg biztosan nem tudunk segíteni, szóval azért ezt a differenciálást meg kellene tenni és utána eldönteni, hogy mi a teendõ, hogy esetleg bele kell nyugodni, hogy hát ez a gyerek pedig ilyen és megkeresni azokat az életmódokat és azokat az életformákat, amikben azért mégis kiteljesedhet és teljes értékû tagja lehet a felnövekvõ társadalomnak.

dr.Sz.I.: - Tekintettel arra, hogy azért itt nagyon alapvetõen és elsõdlegesen csontosodási zavarnak tûnik ez az ügy, egy ortopéd szakorvosnak mindenféleképpen véleményt kell a kérdéssel kapcsolatban nyilvánítania.