- Hogyha a régi tantárgyak közül lehetne választani, akkor olvasás, irodalom, de hogyha az új tantárgyak közül akkor honismeret. Mert a honismeret valamiféle kiegészítése a történelemnek, mert jobban belülre megyünk a történelemnek. Szóval a községünknek, városunknak vagy falunknak a történelmét tanuljuk.

- Az õskorról és most az ókort tanuljuk.

- Ez az õskori képírás, mert úgy kommunikáltak, amikor még nem igazán tudtak beszélni, hogy a földbe egy bottal belevésték a gyerekek, hogy egy láb, egy alma, egy kosár, egy nap, egy barlang és még egy láb, és ez mondjuk azt jelentette, hogy elmegyek almát szedni ám mielõtt a nap lenyugszik hazaérek, hazamegyek. És ez a szülõknek volt egy jelzés, hogy jó akkor nem aggódunk a gyerekünkért, elment gyümölcsöt szedni.

- Szavakat mondani tudtak, szóval a kezdetleges beszéd kommunikáció az megvolt, de amikor még nem tudtak úgy kommunikálni egymással akkor rajzoltak.

- Igen, mert minden szónak megvolt a jele.

- Ez egy alma, ez egy gyümölcs végül is.

- Elmegy, megy.

- Gyümölcs.

- Szed. Ezeket én találtam ki, szóval nem ezek voltak az õskori gyerekeknek vagy szülõknek a jelei, ezeket én találtam ki. Az volt a lecke, hogy kell mindenkinek csinálni egy ilyen kis papírt, amire ilyen jeleket rajzol és lefordítja, hogy mit jelent. Én ezt rajzoltam.

- Igen. Ami elõtt a nap lenyugszik, ez egy nap, barlang és még egy láb. Ami elõtt a nap lenyugszik hazamegyek, hazaérek.

- Egy nyugodt szívvel válaszolt, hogy akkor Jézus Isten én most nem fogok aggódni a gyerekemért, mert én tudom, hogy a barátaival elment gyümölcsöt szedni.

- Tehát egy X.

- Hogy nem, talán nem, mert habár õk még nem igazán ismerhették az X-et, de nekem most ez egy X.

- Igen, nem. Egy anyukának a feje, két szem, száj és két kéz az arca elõtt, hogy nem aggódok.

- Nem, mert az aggódok nem lenne.

- Mert az X az a nem és az anyuka a két kézzel aggódás, és ilyenkor hogyha megfordítanánk ezt a két jelet az azt jelenti, hogy aggódok nem. Így pedig azt jelenti, hogy nem aggódok.

- Egy szívet, hogy imádlak benneteket.

- Nem, nem, lehet írással, testbeszéddel, mutogatással vagy éppen egy arckifejezéssel.

- Például hogy az egyik mondjuk a középsõ ujjat, vagy a mutató ujját a szájába veszi és úgy csinál, minthogyha rágná a körmét. Valahogy így, így rágja a körmét és az azt jelenti, hogy õ most fél, vagy izgul valamiért.

- Például, hogy összegörnyed, összehúzás magát, az talán azt jelenti, hogy fél.

- Például, hogyha hazudunk akkor a gyerekeknek, a kamaszoknak és a felnõtteknek is van egy ilyen jelük, hogy õk például hazudnak. A kicsik azok jobban ki tudják mutatni. Tehát az jobban megviseli õket, hogyha hazudnak. Tehát õk még nagyon kimutatják. Hazudnak és akkor a szájuk elé teszik a kezüket. Vagy a kamaszok. Õk ideteszik a szájukhoz a kezüket. Hogy ide a szájuk csücske.

- Igen a szájukhoz így ideteszik a kezüket vagy az arcukhoz, hogy õk most hazudtak. De például a felnõtteknek is megvan ez a gyerekkori, szóval valahol a tudattalattijukban nekik is megvan, hogy hazudtak. Õk például én azt veszem észre, hogy a fejükre teszik a kezüket és megvakarják. Ezt többször is észrevettem már, hogyha mondjuk egy felnõtt hazudik, akkor a fejéhez kapja a kezét és el is árulta magát.

- Hogyha közelebb áll hozzám. Szóval valamit akarok tõle, vagy mondjuk kérdezek tõle valamit, vagy mondjuk megkérdezem tõle, hogy figyelj mondjuk Zsófi átjössz ma délután hozzánk? És akkor például ez is, ezt is általában ezt szokták a csinálni a barátnõim, hogy á nem most apukám munkatársához megyünk, vagy megyünk apukámhoz vásárolni. És akkor már nem is ragozom tovább, hogy gyere már át, hát most egyedül vagyok, meg úgy unatkozom, mert akkor tudom, hogy nem akarnak átjönni.

- Na tehát ez azt jelenti, hogy te.

- Egy mikrofon áthúzva hagyjál, egy fej egy név engem egy tank, egy fehér zászló békegalambbal békén és egy kocka játszani. És ez azt jelenti, hogy te hagyjál engem békén játszani.

- Wéber Péter a mûvészeti iskola igazgatója.: Igazából ez egy közös igazgatású intézmény ami azt jelenti, hogy közös igazgatás alatt két iskolatípus mûködik. Egy általános iskola és a mûvészeti iskola. Amelyik igazából már nyolc, vagy kilenc éve mûködik csak eddig az Almássy téri szabadidõközpontban. Pillanatnyilag több mint hatszáz növendéke van az iskolának, az életkort tekintve pedig rendkívül vegyes. Hiszen hat évestõl kezdve huszonkét, huszonhárom, huszonnégy évesig vannak növendékeink a különféle tanszakokon.

Wéber Péter a mûvészeti iskola igazgatója.: - Színházi tanszak van, vagy a színházi mûvészeti ágat tanítjuk, a táncot, amelyen belül klasszikus balett, jazz tánc, néptánc és képzõmûvészetet, amelyen belül videó, illetve fotó oktatás is folyik.

Wéber Péter a mûvészeti iskola igazgatója.: Tulajdonképpen az oktatási törvény megjelenése óta 93 óta. Nem akarok egészen a görögökig visszamenni. A drámával, a szerepjátszással tanulni lehet mindenekelõtt persze viselkedést, személyiségfejlõdést, személyiségalakulást tanítani és tanulni hát az réges rég óta. Hiszen jól tudjuk, hogy az iskoladrámáknak nagy hagyománya volt Magyarországon. Aztán az iskolai színjátszásnak akár az elsõ vagy a második világháború elõtti gimnáziumokban nagy, nagy hagyománya volt. És hát persze szerte a világon is így van mindenütt. Az iskolai színjátszás tehát egy nagyon fontos dolog. De idõközben ugye megjelent a pedagógiában, illetve eredetileg a pszichológiában, szociálpszichológiában megjelent a szociodramatikus, pszichodramatikus, drámapedagógikus, drámajátékos megközelítés. Aminek ugye az a lényege, hogy nem egyszerûen elmondjuk, hogy mi a helyes viselkedés, hanem a gyerekekkel átéletjük részben azokat a dolgokat, amiket õk átéltek és esetleg helyesen csináltak vagy helytelenül csináltak. Akkor ez keresztülmegy egy bizonyos elemzési fázison és utána egy korrekciós fázison. Ha mondjuk egy szituációt úgy érzi a gyerek, hogy nem helyesen oldott meg, vagy a kibontás során, az elemzés során kitûnik, hogy nem helyesen oldott meg, akkor módja van nem csak végig gondolni újból, hanem át is élni újból azáltal, hogy egy szerepjáték formájában lejátssza újból úgy, ahogy esetleg most már csinálná. Aki pedagógiával foglalkozik az pontosan tudja, hogy ennek óriási a jelentõsége, hiszen az ember cselekvésével legtöbbször nem az a baj, hogy nem tudja, hogy mit és hogyan kellene csinálni, hanem nem képes technológiailag kivitelezni azt a cselekvés sort amit õneki kellene csinálni.

Wéber Péter a mûvészeti iskola igazgatója.: - Igen, de hát ennél továbbmegyek. Hogyha valaki mondjuk üzletembernek vagy jogásznak készül, akkor nyilvánvaló ezt mindenki egy pillanat alatt átláthatja, hogy egészen másképp léphet föl ezen a pályán, más esélyekkel léphet föl ezen a pályán akinek van gyakorlata kisgyerekkorától kezdve arra, hogy hogyan tudja eredményesen kommunikálni azt, ami szeretne, hogyan tud olyan cselekvéseket végrehajtani, aminek következtében eredményesen elérheti azt, amit kitûzött célul magának. Tehát tulajdonképpen azt mondanám - én persze egy kicsit elfogult vagyok - azt mondanám, hogy az egyik legeslegfontosabb dolog ennek a tantárgynak a bevezetése lenne jó nagy óraszámban az összes oktatási intézményben a megfelelõ szinten. Tehát az óvodától kezdve a felsõfokú oktatásig. Na most azért egy kicsit, ha nem is nyitott a kapu, de résnyire már nyitva van a kapu, mert ezt nemcsak én találtam ki a nagy eszemmel, hanem ezt azért nagyon sokan akik döntéshelyzetben vannak is tudják.

-Kardos Anikó tanár: Az a tapasztalatunk, hogy a nagy százalékban úgy jönnek ide, hogy színészek szeretnének lenni. Amikor kikerülnek innen, akkor sokkal nagyobb önbizalommal rendelkeznek, sokkal nyitottabbak a világra, kreatívabbak, a gondolkodásuk, a humoruk mindenképpen fejlõdik, de nem biztos, hogy már mindegyik színész szeretne lenni, csak megtalálja a helyét a világban és körülbelül úgy az egyharmad, aki továbbmegy és a színészi pályán folytatja.

Kardos Anikó tanár.: - Igen természetesen.

- Szerintem egy olyan személy aki nem nagyon van tisztában saját magával és amit mi játszottunk a Timi, meg én az tulajdonképpen szerintem egy személynek a két énje volt. Aki nem tudja eldönteni, hogy tulajdonképpen mit is akar.

- Valószínûleg üresen telnének a heteim, hogyha nem járnék ide, mert nincsen más.

- Igen, viszont könnyen lehet, hogy itt mindenbõl megvan egy kicsi, amivel lehet foglalkozni, és tudom is használni itt-ott.

- Emberekkel ahogy beszélgetek. Látom a helyzeteket, vagy tudom magamat kívülrõl látni és picit tudom magamat kontrolálni, hogy mikor milyen vagyok. Azt gondolom, meg itt olyan emberekkel vagyok, akikkel tudok is beszélgetni, és az is nagyon fontos.

- Az emberek között nagyon sok minden történhet itt, és szerintem ez a jó, hogyha idejön valaki, akkor megvan arra a lehetõsége, hogy itt barátokat szerezzen és úgy fogadják el, ahogy van, és megkaphatja a kritikát is, de az a kritika az mindig olyan, hogy építõ jellegû és nem hazudnak neki és van egy ilyen nagyon jó hangulat.

- Azt hiszem, hogy mindenki keresi az utat és arra a kérdésre válasz, hogy kik is vagyunk mi és azt hiszem, hogy az Elõtérben meg lehet találni, vagy legalábbis egy fajta út , mert sok olyan gyakorlatot csinálunk ami koncentráció fejlesztõ meg önismereti. Sokat tanultam a színházról is meg magamról is, és azt hiszem, én három éve járok ide és akik ismernek engem azóta azok elmondhatják, hogy én sokat változtam. Mert változni is akartam, és kábé ennyi.

- Olyan dolgok is vannak, amiket tán kevésbé szeretnék. Ez persze az én személyes dolgom, hogy vannak olyan tantárgyak, amikhez nem vonzódom fõleg a reál tárgyak közül, de ezeket se úgy kell, hogy engem nem érdekel. Engem érdekel, csak annyira nem, hogy én most ezt az összeset szó szerint megtanuljam. A középiskolai oktatással szerintem az a probléma, hogy nem elégíti ki mindenkinek a vágyát, hogy mit szeretne tanulni. Persze ezt nem is lehet. Vannak olyan lényeges szempontok, amik nagyon is hiányoznak a középiskolai oktatásból. Például nincsen politika óra. Például az iszlám vallásról nagyon keveset tudunk, és gondolom ezzel nem csak én vagyok így, hanem úgy általában a magyar népesség jelentõs hányada és hajlamosak vagyunk arra, hogy elõítélettel telve mindenféle alap nélkül véleményeket mondjunk különbözõ dolgokról. Most például ugye ez nagyon aktuális ez az iszlám kérdés. Ami történelembõl ezt érinti az kimerül körülbelül abban, hogy Mohamed futása 122-ben és ezzel még nagyon nem lehet megérteni azt, hogy mi zajlik a világ másik oldalán.

- Engem mindenféleképpen és szerintem nem csak az iszlámról kéne tanítani, hanem például a környezõ országokról is.

- Azokról az okokról kéne tanulni, hogy miért alakultak ki ezek az ellenséges viszonyok. Teszem azt a keresztény és az iszlám világ között, vagy a magyar, román vetélykedés mondhatjuk így.

- A mûvészettörténet talán még azt így kicsit szélesebben.

- Rajztanítás van, de az más irányba mutat mint a mûvészettörténet. Mondjuk fel lehet venni így szakkör szinten mûvészettörténetet, de az nagyon sokszor ütközik más szakkörökkel és hát a délutáni szabadidõbe nem mindig fér bele.

- Hát festészetbõl mondjuk így az olasz reneszánsz, az itáliai reneszánsz, akkor építészetbõl a gótika ami nagyon tetszik, ami úgy megfogott.

- Meg lehet szerezni, de az teljesen más amikor én otthon magamnak bújom a könyvet, vagy mint hogyha iskolában mondjuk új osztályszinten, vagy kiscsoportokban beszéljük meg a témát és akkor mondjuk érdekes dolgokat mesél a tanár. Tehát azért nagy különbség van a kettõ között.

-R. Tományák Gitta rajztanár: Az egyik legfontosabb dolgom az, hogy nem egyszerûen megtanítsam a tantárgyat, hanem elhiggyék nekem, hogy ennek a tantárgynak a léte létkérdés. Nem azért, mert én elfogult vagyok a tantárgyammal szemben, hanem azért, mert egy olyan értékválságos világban élünk ahol éppen az esztétikum is ilyen válságban van. Tehát rondák a házak, csak a pénz szaga látszik rajta, az esztétikum háttérbe szorul, az okosság háttérbe szorul. Csak a kivagyiság van rajta. Az öltözékek nagy része ronda, nem is okos, nem is szép, nem is jó, nem is egészséges.

R. Tományák Gitta rajztanár.: - Nehéz lenne. Azt hiszem, hogy izgalmas lenne. Mindenesetre például amikor színtanról van szó, akkor a feladatok egyike a saját ruhatára színeinek az összeállítása, összevetése a másikéval. A színek szimbolikájának, a színek térhatásának, a színek lélektani, élettani hatásainak megismerése. Térbeliségének, térképzõ szerepének. Tehát ezek nagyon is praktikus dolgok, mert akkor a saját sporteszközein, a bringáján, a kocsijukon, a mobilján, ezeket akkor így elemzi. És ez a feladata, hogy a színeket a saját tárgyi világában vagy a színeket a természet világában értelmezze. Hogy az most rejtõzködésért van-e, vagy éppen felhívó jelleggel van-e. Azért-e mert az illetõ így szeret lenni. Ez az állatvilágtól kezdve mindenre vonatkozik. De nem csak errõl van szó. A tárgyak világára is óriási hangsúly esik. Nem egyszerûen beszélgetünk ezekrõl. Ezeket elemezzük. Az anyagszerkezet, rendeltetésforma összefüggéseit. Jó-e az a tárgy vagy sem. Megfelel-e a reklámnak amit róla mondanak. Tehát ez egy nagyon sokrétû dolog. Itt nem egyszerûen készségtárgyról van szó. Hát ez már réges rég nem errõl szól ez a dolog. Az, hogy õ le tudja rajzolni azt a tárgyat szerkezeti elemeire bontva az nagyon dicséretes dolog. De hogyha rájön, hogy az Eiffel torony miért van vasból és hogyan szerelték össze és hogy ez az õ fémépítõ játékával bizonyos dolgokban közös, és hogy a Nyugati pályaudvarig el tud ez a gondolatmenet haladni, akkor már a tárgyról van szó.

R. Tományák Gitta rajztanár.: - Valamikor probléma volt, mert ha dolgozatot íratott valaki és kifutott az idõbõl, akkor á csak rajzóra lesz és akkor nyugodtan bejöhettek késõbb negyed órával. Én nagyon hamar leneveltem errõl a kollegáimat.

R. Tományák Gitta rajztanár.: - Azt hiszem, hogy humorral. Az óra szentsége hétszentség a szentségit! Megcsináltam azt, hogy tovább tartottam én is negyedórával az órát és akkor azt mondtam, hogy legyetek szívesek mondjátok meg, hogy egy, egy. Többet nem fordult elõ.

R. Tományák Gitta rajztanár.: - Nagyon furcsán hangzik, ha azt mondom, hogy úgy veszem észre a tantestületben, hogy nagyon is fontos állampolgár vagyok? Volt aki ezt a félévi vagy az év végi konferencián vette észre, hogy jé jobban ismerem a gyereket, mint õ aztán õ az osztályfõnök. Vagy észrevették, hogy a rajzterem az ilyen állandó társalgó, egy központ.

R. Tományák Gitta rajztanár.: - Igen. Rendszeresen bejönnek lyukas órán, más órán, de hospitálnak a gyerekek egy másik osztály óráján. Vagy egyszerûen, ha ráér, vagy nincs dolga, még nem akar hazasietni beül, könyvet kér, filmet néz.

R. Tományák Gitta rajztanár.: - Olvasok a rajzaikból, ez kötelességem, és akkor segítek neki, mert ez terápia ez a tantárgy. A gyerekek megbíznak bennem és a rajzaikon rám bízzák magukat. Olyan dolgokat elárulnak magukról. Például most hadd mondjam azt a tegnapi osztályzásom egyik pillanatát. Kinyitottam egy dossziét és egy csodálatos vers volt benne. Akkor tudtam meg, hogy ez a gyerek arról is mer verset írni, amirõl nem beszél. Nagyon is komoly családi problémáról vallott és ezt illusztrálta, és megbízott bennem, hogy én ezzel nem élek vissza, hogy én ezt megtartom ezt a titkot amit õ rám bízott és ez gyönyörû dolog. Az, hogy kétszer egy feladat nem ismétlõdik, én minden osztályra, minden társaságra, minden évjáratra más, más dolgot találok ki. Engem igenis köt a tananyag. Persze csak annak a tananyagnak sokkal kevésbé meghatározhatóak a koordinátái, mint más tárgyaké. Hogyha arról van szó, hogy tér és forma, forma a térben, tér a formában, akkor ezt Henry Moortól kezdve az égvilágán mindenen meg lehet tanítani. Akár a saját iskolám épületén, vagy a gyerek koponyájának a belsõ szerkezetén. Tehát amikor én azt mondom, hogy tér a formában, forma a térben, akkor megcsinálhatja, hogy a saját fejét megrajzolja ahogy az elõbb említettem és belerajzolja a mit tudom én, hogy mi jár az õ fejében. Anatómiailag egyszer helyesen, okosan, szépen, gimnazista módon és egyszer csodálatos humorral, az anyós utáló központ helyétõl kezdve a szex és a lányok és a foci és a meccs eredmények és a leomlott tornyokig, hogy mi hol lakik és mennyi helyet foglal el a fejében. Tehát én soha meg nem fogom unni ezt a tárgyat, mert mindig más és más a megoldás. Mindig egyéni arcú. Van aki tud élni ezzel a szabadsággal amit én adok. Én óriási szabadságot adok a feladatok értelmezésében, és szeretném megtanítani a gyerekeket, hogy evvel tudjanak élni, mert erre lesz az életben is szükségük.