- Focista vagy egy igazi karatés, azért mert ezzel a sporttal azzal lehet pénzt nyerni.

- Nem nekem, nekem az lenne a legfontosabb, hogy okos legyek, hibátlanul olvassak, hanem szépen olvassak.

- Akkor okos leszek, akkor mindent fogok tudni, és én azért akartam nagyon okos ember lenni, mert akkor avval is, hogyha iskolás vagyok és ügyes vagyok azért is legyen fogok kapni pénzt, azért is, mert ügyes vagyok, mert mindent tudok.

- Az olvasásban, a számolásban.

- Avval nem, de hogyha mondjuk már 14 éves akkor már elmehet dolgozni, és akkor kap érte pénzt, vagy elmegy focizni vagy elmegy vízilabdázni, akkor már kap érte pénzt.

-Én focista akarnék lenni, meg karatés akarnék lenni. Tetszik nekem ez a sport, ha az utcán meg akarnak támadni, akkor vagy lekaratézom, vagy a fociban abban meg abba lehívnak a barátaim, akkor avval tudok nyerni.

-Aki egy igazi bajnok focista és híres.

-Azért, mert szeretnének az emberek, de most is szeretnek az emberek, csak akkor híres ember lennék, akkor mindenhová mennék, olyan, mint a miniszter, azt is nagyon szeretik.

- Azért nem akarok lenni, nekem nem tetszik az a miniszterség. Nekem azt tetszik, a miniszter nekünk szétválasztja a háborút, vagy van... Csinálnák, akarnék aranyos ember lenni, meg az is vagyok. Csak még aranyosabb akarnék lenni, hogy az embereknek adnék pénzt, szeretnék adni pénzt, mert akkor szegény embereknek ott mennek az utcán, semmit sem ehetnek.

- Láttam. Egy bácsitól kért pénzt, de nem adott neki, de hogyha mondjuk látnám, hogy nem szegény, csak tetteti magát, akkor nem adnék neki pénzt, hanem elmennék, annak szeretnék pénzt adni, akik aranyosak, nem rosszak.

-Ami mondjuk úgy, hogy aranyos nem rossz, úgyhogy aki úgy keres pénzt, hogy pici pénzt már megy már erre a sörözõbe és ott megiszik egy sört, és vissza ahol keresi a pénzt akkor ott is kell pénz, és aztán megy el újra a boltba és ott vesz egy sört.

- Mesélte az anyukám, apukám, nagymamán.

- Segítek nekik meg tanítom õket.

- Zengõ Noémi családgondozó: Általában a jelentkezés az úgy történik, hogy valamilyen más szervezeten keresztül, családsegítõ, gyermekjóléti, gyámhatóságon keresztül kerül be egy család hozzánk, de nagyon sok esetben van, hogy az utcáról jelentkeznek. Zömmel olyan családokról van szó, akik dolgoznak, jövedelemmel rendelkeznek, albérleti rendszerben élnek és valamilyen olyan családi trauma történik, ami kapcsán jövedelemkiesés történik a családban, vagy nagyon jellemzõ, hogy a keresetük a fekete piacról származik, és nem egyszer elõfordul, hogy az alkalmazó nem fizeti ki õket és így kiesik egy havi kereset egy családban, ami annyira megborítja ezeknek a családoknak a havi gazdálkodását, hogy nem tudják fönntartani az albérletet, amiben korábban esetleg éveken keresztül éltek. Nagyon sok esetben aznap kirakják õket és megjelenik a család, hogy õket ma reggel kirakták az utcára, nincs hova menniük, és elsõsorban az a cél, hogy a családok egyben maradjanak és ne kelljen elszakadniuk.

Banu Ilona családgondozó: Többnyire fiatalok, 20-as évek elején járók, nagyon kevés köztük a 30-40 éves korosztály, annál is inkább mert gondolom addigra valamilyen lakhatást találtak. Volt állami gondozottak egy jó nagy részük, akiknek semmiféle háttér nincs ahhoz, hogy normálisan kezdhessék az életüket.

-Teljes mértékben így van, nem a deviancia az oka, hanem a gazdasági háttérnélküliség. 6 illetve, plusz három 9 hónapig lehet egy családok átmeneti otthonában ma lakni egy családnak, és igazából ez arra elég, hogy bizonyos hiányosságokat megpróbáljunk pótolni egy család életében, illetve megmutassuk nekik azokat a lehetõségeket, azokat az eszközöket, amelyekkel õk nem rendelkezhettek, de igazából megoldani az õ lakhatásukat vagy a mélyebb problémáikat nem tudjuk az idõ rövidsége miatt. Arra elegendõ ez a 6-9 hónap alatt a család összespóroljon annyi pénzt, hogy egy albérleti kauciót kifizet, vagy nagyon ritka esetekben van az, hogy a családoknál még megvan a szociálpolitikai kedvezmény. Ezt föl tudják venni, nagyon minimális pénzt összegyûjtenek és valami olyan vidéki településen tudnak földet venni, építkezésbe kezdeni, ahol viszont az a hátulütõje a dolgoknak, hogy nincs munka. Gondolom, hogy a családok átmeneti otthonának nem is az feladata, hogy ilyen társadalmi hiányokat és szociálpolitikai hiányokat pótoljon. Azt gondolom, hogy ez másnak lenne a feladata, olyan lakásrendszer épüljön ki, olyan olcsó bérlakások legyenek, amelyekhez be tudnak állni a mai magyar társadalomnak ehhez egy rétegéhez tartozó családok, és tudnak benne élni, létezni és nincs szükségük családok átmeneti otthonára, hanem tudják élni az életüket. Nem deviáns családok laknak itt, viszont ez a hányattatott életforma egy idõ után fölõrli az embereket, és megjelennek a devianciák és a kettõ elkezdi egymást erõsíteni.

-Az a szörnyû benne, hogy nagyon sokszor mi is úgy érezzük, hogy elértünk egy családdal célokat, még itt voltak, és miután elmentek majdhogynem a semmibe eresztjük el õket és tudjuk, hogy úja fog kezdõdni. Akkor lenne ez igazán nagy segítség, hogyha nagyobb idõszakról lenne szó, tehát 2-3 év. Ennyi lenne szükséges ahhoz, hogy egy család fogódzót találjon igazán.

-Volt egy szolgálati lakás ahol laktunk, és hát onnan kiraktak, úgyhogy elment reggel a két gyerek iskolába, én férjemmel intéztünk hivatalos ügyet, és mire hazamentünk addigra az összes cuccunk, a ruhánk, a bútorunk mindenünk ki volt szórva az utcára. Értesítést senkitõl nem kaptam. Volt egy nagyon kedves szomszédom, akinek az volt hobbija, hogy a cuccunkat úgy ahogy van amit nem tudtunk elvinni beszórta a Dunába. A szekrényeket fölborogatták, konyhabútoromat, amit az édesanyám csinált ágyterítõt saját kezûleg kötött ágyterítõt azt is elúsztatta, a ruháinkat is csak amit úgy állították már le, hogy hagyja már abba, hát nem lesz szerencsétleneknek semmijük. Amit nem tudtunk hirtelen elhozni, mert nem volt kocsi, és hát ugye két kézben elcipelni nem tudtunk mindent, hát akkor az elveszett. Úgyhogy februárban mikor én elköltöztem onnan, tulajdonképpen mindent elölrõl kellett kezdenem, az egész életemet.

-Anyósomhoz egy hónapig ott voltunk, de hát nálunk sem fértünk el, mert két szoba van, és akkor úgy döntöttünk, hogy valahol albérletet keresünk, és utána elkezdtük járni Pestet, és akkor a VIII.kerületben találtunk egy kis szoba konyhás kis lakást, azt kivettük. Hát úgy volt, hogy hosszabb idõre, csak aztán közben a tulaj néni egy idõs néni meggondolta magát, és visszajött, és akkor indult újra a kálvária, akkor elmentünk egy másik albérletbe, ott voltunk akkor három hónapot, na akkor onnan megint el kellett jönni, mert a tulaj meggondolta magát. Akkor hirtelen nem tudtunk hova menni, akkor kimentünk Budatéténybe három hétre egy szállóra, ott laktunk egy szobában, de az olyan drága volt, hogy megfizetni nem lehetett. Egy éjszaka 5600 forint. Utána mikor már nem bírtuk akkor eljöttünk, akkor a kislánnyal voltunk egy krízis anyaotthonban, ahova éjszakára be tudtunk menni, de nappalra el kellett jönni. Ott volt olyan kedves és aranyos az elsõ éjszaka a ügyeletes gondozónõ, hogy adta nekem ezt a címet. És most már szerdán lesz egy hete, hogy itt vagyunk. Na most itt végre, ha fél évig is de nyugalomba tudunk élni, és együtt van a család.

- A lányom 16, a fiam az meg 17. A férjem gyógynövény termékgyártó. Most munkanélküli bébiszitter vagyok, de csak azért vagyok munka nélkül, mert ott ahol dolgoztam megtudták, hogy terhes vagyok, és azt mondta az anyuka, hogy köszöni szépen, de nem tart rám többet igényt.

-Most 3,5 hónapos. Szerettük volna mind a ketten vagyis hát mind a négyen mondhatom úgy, nem adtam föl a reményt, hogy énnekem még mielõtt megszületik, azért egy kicsikét helyrejön az életem, lesz lakás, lesz annyi anyagi hátterem, hogy szóval föl tudom nevelni. Szóval akármi lesz, ez a gyerek nem fog intézetbe kerülni, nem fog a családból kikerülni, mert akármilyen nehezen éltem eddig is, de a két gyerekemért harcoltam és nem adtam oda. Úgyhogy ezt sem fogom, ha csak zsíros kenyeret eszünk, akkor zsíros kenyeret, de hogy velünk és mind az öten együtt maradunk az biztos. Szóval én róla le nem mondok. Meg hát nem is engedné a család, szóval ez meg a másik fele, hamarabb kerülnék én ki mint a pici, úgyhogy ez is most jó ez fix pont. Ha nem is az enyém, és nem is végleg, de hat hónapig ez az otthonunk.

- Igen, de ha én nem, akkor a lányom lepipál, mert jobban fõz, mint én, úgyhogy és akkor õ is megcsinálja.

-Igen, mert az ember nem akkor arra gondol, hogy hol is lakom, hanem valahogy megpróbál ugyanúgy élni, mint hogyha egy saját otthonban lakna vagy egy saját otthonában lenne. Most például sokáig nem tudtam, szóval nem tudtam azt mondani, hogy most elmegyek haza, de most úgy vagyok vele, hogy na akkor most hazamegyek, és akkor ezt meg ezt fogom csinálni, de addig amíg össze-vissza laktunk, itt-ott-amott, addig én arra nem tudtam azt mondani, hogy otthon. Most hogyha csak hat hónapig is, de csak egy szoba, ami is a mienk, de az otthonunk és ide jó hazajönni, jó kimenni és fõzni, mert kijönnek a többi anyukák és akkor beszélgetünk. Tulajdonképpen olyan, mintha egy lakótelepi lakásban laknánk.

Ha kilépek az ajtón, akkor ott a szomszéd akinek tudok köszönni, akivel tudom a kapcsolatot tartani, most ez van. Még mindig jobb mintha nem lenne.

-Azok a családok kerülhetnek csak be, akik gyermekkel rendelkeznek, gyermekvédelmi intézmény vagyunk, és az elsõdleges feladatunk és célunk, hogy ezek a gyermekek bármilyen nehéz körülmények közé kerül a család, a családban maradjanak és a késõbbiekben is ott maradjanak. Ne kelljen nekik elszakadni a családból, gazdasági, anyagi okok miatt, amit a törvény is elõír, hogy gyermekek anyagi okok miatt nem vihetõk el családból. És igazából elsõsorban az a célunk, hogy a családokat olyan szinten tudjuk támogatni, hogy aztán a gyermekek velük tudjanak velük tovább maradni. Itt onnantól kezdve, hogy ideszületik egy gyermek fölvenni a kapcsolatot védõnõvel, bölcsõdei, iskolai nyomonkövetés, minden beletartozik a munkánkba.

-Vannak olyan családjaink, akik annyira vagy fiatalok vagy annyira tapasztalatlanok, hogy az alapvetõ dolgokat nem tudják, itt beszélhetnénk arról, hogy fõzés, életvitel, tisztálkodás, hogy kell pelenkázni, hogy kell fürdetni, onnantól kezdve, hogy a gyereket hogy kell beíratni iskolába, hogy kell intézni a családi pótlékot, milyen szociális ellátások és juttatások szerezhetõk be, gombvarrástól kezdve a fõzésen át a gyerek öltöztetésig. Elég sokrétû a takarítás, a háztartási eszközök kezelése. Volt olyan édesanya, aki most látott életében elõször porszívót, nem tudja, hogy kell kezelni egy félautomata vagy egy hagyományos Hajdú mosógépet. Hát ilyen alapvetõ dolgokat meg kell tanítani velük, hogy kell használni a gáztûzhelyt, a villanytûzhelyt, hogy kell a ruhákat összehajtva berakni a szekrénybe, miért kell takarítani, miért kell a gyerekeket minden nap megfürdetni, miért kell fogat mosni, miért kell levágni a körmüket, milyen ruhát kell ráadniuk. Valamiért kimaradt az életükbõl, nem tanulták meg olyan mélységekig, nem volt aki mintát adjon nekik, nem volt az, akitõl ezeket megtanulják. Tehát felnõtt embereket, akiknek gyerekeik vannak, meg kell tanítanunk alapvetõ dolgokra.

- Nagyon sokan ugye hányatott életük volt, ezért nem tanulták meg, hogy hogyan kell a pénzt beosztani. Volt olyan család, van olyan család akivel teljesen az alapoktól kezdtük. Van jövedelmük, van fizetése az apának, anyának és kezdtük azzal, hogy hetente bizonyos összeget tegyen el egy borítékba és csak azt költse el, mert hogy túlköltekeznek, vagy hogy nem tudják, hogy meg szabad-e venni most egy mobil telefont, és ha azt már megvettük, nem biztos, hogy jut a gyermekünknek, nemcsak nekünk, gyermekünknek is ennivalóra. 6-9 hónap alatt megtanulják azt, hogy milyen rendszeresen fizetni valamit, rendszerben élni, rendszeresen beosztani, kiszámolni, hogy egy hónapra mi mindenre mennyi pénz kell. Azt is belekalkulálva, hogy bármi történhet a család életében.

-Hát ez egy érdekes dolog, mert hogy azt kell mondanom, hogy többnyire az apukák, akik tiltakoznak. Az anyukák jobban elfogadják, mert látják, hogy segítségnyújtásról van szó. Az apák viszont úgy érzik, hogy belenyúlunk a család életébe. Rá kell õket venni, meg kell velük ezt beszélni nagyon nyíltan, nagyon õszintén, és akkor megértik.

-Mentálisan segíteni kell a családokat, meg nagyon megterheli õket ez az életvitel. Bizonytalanság van, azt nézzük, hogy egy családnak 6-9 hónapig van biztos helye, akkor igazából nagyon megviselõ õket, hogy jó van 6-9 hónap, de mindig ott lebeg és utána mi lesz, és utána hova megyünk, hol fogunk dolgozni, a gyerek hol fog iskolába, bölcsõdébe, óvodába járni, hogy fogom átíratni, mi a garancia arra, hogyha valami közbejön, és nem mennek gördülékenyen a dolgok, a gyermekeinket nem veszik el tényleg tõlünk, hanem együtt tudunk maradni. Nagyon sok esetben az megoldás, hogy a családok, akiket sikerül valamilyen szinten talpra állítani úgy tudnak tovább menni, hogy szétmennek. Tehát az édesanya gyerekekkel anya gyerekotthonba megy, az édesapa pedig valami férfi hajléktalan szállóra költözik. Tehát hogy szétmennek a családok, holott 6-9 hónapon keresztül azon dolgozunk, hogy egységes erõsek legyenek, életképesek, és tovább tudjanak menni.

- Hát úgy lehetne megszüntetni, hogyha minden ember aki van a világon és a miniszter azt mondaná, hogy az egész világ tejelne 10 ezret vagy 100 ezret a boltban, akkor azt odaadják a szegényeknek. De aki szegény csak úgy tetteti magát, és akkor elkéri a pénzt és aztán ott van a zsebébe a pisztoly.

-Azért mert õk is segítenek rajtam, hogyha kérdezik mi van velem, és akkor én is válaszolok és akkor én segítek rajtuk, ha õk is segítenek rajtam.

- Anyukám nekem fõz, apukám elvisz, anyukám is elvisz, nagymamám vesz nekünk mindig csokit, akkor mindig elvisz minket a Duna partra, a testvérem az nagyon aranyos hozzám, mindig játszik velem.

-Mi nem vagyunk szegények.

-Azért mert a testvéremmel egyszer iskolával elment biciklizni és láttak olyanokat, hogy ilyen szegény emberek, törött lábú, nincs meg a másik lába, beszélnek az apukám is, mert az apukám is szokott látni, mert egy ilyen sörözõben dolgozik.

- Én hat.

- Hát onnan, mert lehet rajtuk nézni, hogyha mondjuk túl vörös a feje akkor iszik, akkor nem adunk neki pénzt, de hogyha mondjuk nagyon koszos vagy akkor lehet neki adni pénzt, de ha mondjuk már nagyon vörös az arca, olyan vörös a feje, hogy elájul akkor már nem lehet neki adni, mert akkor csak úgy elveszi a pénzt, és aztán nem vesz semmit a gyerekének, hanem csak elkölti magára, mert vesz sört, aztán megissza aztán mondja amikor oda a fához, mert van olyan aki fához megy, és ott van a családja, az a házuk nekik a fa.

- Van ilyen fa, ami alatt tudják, hogy nekünk is az utcának a szélén van ott egy ilyen szegény ember.

-Nem nincs semmije csak egy táskája, és abban vannak újságok és azokat adják azokat adja el.

- De azoktól félek, akik rosszak, de azoktól úgy látszik aranyosak és akarnak nekünk adni.

- Nem õk adni, hanem akarnak eladni, mert nekik nincs pénzük, és nekünk van pénzünk és látják, hogy mi milyen jó ruhákban járunk, nem szakadva járunk.

- Igen, meg még szeretnék sportoló lenni, mert akkor avval nyerek pénzt és akkor tudok nekik adni. Mert a focistával avval pénzt nyerek és adhatok a szüleimnek, az öregeknek a betegeknek, kijöjjenek a kórházból.

- Hát igen, hogyha segítek a szegényeken akkor nem lesz szegény világ, mert ez a Magyarország ez szegény világ, nem olyan gazdag mint az Amerikában, mert ott Amerikában ilyen 100 emeletes házak vannak, 10 emeletesek, 30 emeletesek vannak.

-Ott nincsenek, mert ott adnak az emberek nekik pénzt, és ott nagyon nagy házak vannak, tudnak kibérelni.-

-Nem nem segítettem sohasem, de szeretnék.

- Én nem akarok, csak akkor szeretnék segíteni az öreg embereken meg nem gazdag embereken, meg a szegényeken, hogyha nagy lennék, de még kicsi vagyok még nincs pénzem.

- Õk nem, mert õk csak bent szoktak ülni az autóban, aztán ott látja az anyukám, apukám és nem szoktak nekik kidobni pénzt.

- Onnan, mert okos vagyok és ezt kitaláltam, és akkor segíteni akarok, mert már láttam is olyan embert aki szegény és nem gazdag, mint mi vagyunk.

-Azért, mert akkor egyik nap nem bírnak enni, és a másik nap olyan éhesek lesznek meg szomjasak, hogy meghalnak.

- Én is akarok segíteni.