- Részlet egy hallgatónk levelébõl:

Tisztelt Szerkesztõség! A Fõnix programról a mûsorban hallottam. Mivel nekem is ez az utolsó gyesen tölthetõ évem és jövõre sajnos vissza kell mennem dolgozni, felkeltette az érdeklõdésemet. Annyi kérdés kavarog bennem, amire én magam sem tudok válaszolni. Folytassam az eredeti munkámat, szakmámat? De hol? Vagy valami mást csináljak, de mit? És egy szakember segítségével biztos sikerülne ezeket tisztáznom. Szóval nagyon számítottam rá, hogy a Fõnix-program majd segítségemre lesz. És sikerül megtalálnom a megoldást. Talán túlságosan is számítottam rá. Amikor felhívtam a megadott telefonszámot, a fiatalember nem tudta kapcsolni a program szervezõit, nem voltak ott. Viszont elmondta, kinek van ez a program, ugyanazt, amit már a mûsorban is hallottunk és hogy a címemre napokon belül megérkezik a teszt, amit ki kell tölteni és pár napon belül visszahívnak telefonon mikor mehetek be személyesen beszélgetésre és a teszt értékelésre. Egy kitöltött papír és egy beszélgetés, - ennyi az egész. A levél és a telefonhívás azonban nem jött. Se napokon, se heteken belül. Többszöri telefonálásom után a program szervezõit egyszer se találtam ott, de a címemért, telefonálásom cserében megígérték, hogy most már tényleg küldik a papírokat. Egy hónap után meg is kaptam a várva várt levelet. Gondoltam is magamban, látszik, hogy non profit kezdeményezésrõl van szó, úgy kell kikönyörögni tõlük, hogy elfogadják a jelentkezésemet, nem túl készségesek. Félreértés ne essék, semmi bajom a non profit szervezetekkel én is világéletemben a munkapiacnak ezen az oldalán dolgoztam. A levélben azonban még mindig nem a kitöltendõ papír volt, hanem ismét elolvashattam kiknek szervezték a programot és a szolgáltatás ára 18 ezer 500 forint. Ezt az árat egyik telefonhívásom alkalmával sem említették. Én csak egy dolgot nem értek. Ha ezt a programot hozzám hasonló anyáknak találták ki, akik ugyebár gyedet biztos nem kapnak csak gyest, mivel a gyermekük már elmúlt 2 éves, már a munkába állás közeledik számukra. Vagy hogy fizessenek ki a havi gyes nagyságával azonos összeget egy beszélgetésért? Lehet, hogy sok családban ez nem nagy összeg, de mivel mi mindketten közalkalmazottak vagyunk a férjemmel, már ez is nagyon nehéz számunkra anyagilag, hogy az utolsó évet nem a férjem fizetése plusz az én gyedem, hanem a férjem fizetése gyesem összegétõl kell kihúznunk. Ha a férjem olyan sokat keresne, hogy nem lenne szükségünk az én gyesemre és ki tudnánk fizetni ilyen nagy összeget, már nem is lenne szükség a Fõnix program segítségére, mivel nem kellene elmennem dolgozni. Így nem tudom kinek is szól ez a Fõnix program. Úgy látszik egyetemet végzett közalkalmazottaknak nem való. Nem tudnak véletlenül egy ugyanilyen programról kisgyermekes anyukák számára, de alacsonyabb áron.

Keveházi Katalin: - Hát nagyon szomorú vagyok, hogy egy ilyen rossz tapasztalatra tett szert velünk kapcsolatban az anyuka. Ezt a programot nagyon-nagy érdeklõdéssel fogadják valóban a mamák, úgy gondoljuk, hogy tényleg egy olyan kérdésre, olyan problémára próbálunk segíteni megoldást találni, amire talán még kevesen tesznek kísérletet.

K.K.: - Utána nyomoztam, valóban nagyon-nagy nyomás alatt volt minden munkatársunk. Az említett fiatalember az oktatási szervezõnk, valamennyien anyák vagyunk az említett fiatalember kivételével és éppen úgy adódott, hogy a program munkatársai nemigen voltak bent ebben a hónapban, én például családi kötelezettségeim miatt, - beteg volt a gyerekem, más munkatársak pedig el voltak foglalva a szokásos nagyüzemben. Úgyhogy adódnak sajnos, mint minden vállalatnál olyan idõszakok, amikor a prioritások elterelik a figyelmet az adott feladatoktól. De ez egy idõszakos pontatlanság volt és én remélem, hogy nem sok hallgató szerzett ilyen jellegû tapasztalatokat a programunkról. Én úgy gondolom, hogy akik a programunkban részt vettek, ezt az elégedettségi indexeink is mutatják, elégedetten távoznak.

K.K.: - Beszéltem telefonon és említettem neki azt a lehetõséget, amit szeretnénk fenntartani. Rosszabb anyagi körülmények között élõ kismamák számra folyamatosan teszünk arra kísérletet, hogy támogatókat nyerjünk meg, akár állami, akár vállalati körbõl arra, hogy a program iránt érdeklõdõk számára biztosítsák a részvétel lehetõségét. És hát azt tudom az õ számára felajánlani, hogyha találunk ilyen támogatót, akkor feltétlenül értesítjük és örömmel várjuk résztvevõink közé.

- Öt gyermekem van. Én érettségi után fõiskolára jelentkeztem magyar és hittanári szakra, de már útban volt az elsõ gyermekem, elsõ végére meg is született. Aztán államvizsgára már négy gyermekem lett. Elég nehéz volt, de hát én is az édesanyámra számíthattam, aki sajnos ma már nincs közöttünk. És államvizsga után nem tudtam sokáig nyilván elhelyezkedni, otthon akartam lenni a kicsikkel. Aztán ahogy óvodába kerültek a legkisebbek, utána tanítottam, egy évet fél állásban angolt tanítottam, végül is nem azt, amit tanultam. És utána megszületett az ötödik gyermekem, ami már elkeserített, merthogy egy kalap alatt tartottam négy gyereket és az ötödiknél már elkeseredtem, hogy most mi lesz a karrierrel, megint megtörik. Én idézõjelbe teszem ezt a karriert, mert végül is ez nem karrier és ezért is gondolom azt, hogy minél elõbb el kell mennem dolgozni, mert öt gyerek azért már öt kiscsizma egy télen.

Zs.: - Hát ahogy rágondolok tényleg nem is tudom, hogy van-e olyan a volt mondjuk osztálytáraim közül, aki a munkájában is olyan kiválóan megállja a helyét és ugyanakkor otthon is anyaként teljes értékûen tud mûködni. Szóval vagy az egyik vagy a másik. Nagyon nehéz ezt egyszerre.

Zs.: - Igen. Nálunk fõleg anyagilag, tehát azért kényszerültem rá, hogy én elhagyjam a logopédus pályámat.

Zs.: - Nem tudtam. Nem tudtam.

Zs.: - Így van és nem akartam, hogy õ tönkremenjen, meg végül is anyagilag mentünk volna tönkre, hogyha nem vállalom ezt.

- Mondjuk én boldogan vállalnám most, hogy mondjuk egy férj mellett a vállalkozásába besegítek, mert azt gondolom, hogy akkor több idom lenne tényleg az otthoni munkákra is. Aztán majd esetleg késõbb kibontakoznék, ha még van rá igényem.

- Hát ez már az ötödik év.

- Igen a férjem az egy elég jómódú ember volt és hát addig, én hat évig gyesen voltam és egyszerre adtam be a válópert és mentem vissza dolgozni, úgyhogy azóta azért elég kemény a dolog. Persze ezzel együtt azt mondom, hogy ez volt a jó választás, csak most már egy kicsit kezdek belefáradni a szabadságba.

- Persze, szóval most én viszem a családban végül is a férfi szerepet, az anyukám nagyon sokat segít, tehát õ inkább az anya, tehát a gyerekeimnek azért van anyja, csak én vagyok inkább a férfi a családban mostanában. Úgyhogy most már jobban megértem a dolgozó férfiakat is. Hát úgy a problémáikat, hogy az ilyen gazdasági helyzetben elég nehéz talpon maradni. Hogyha este én is, este fáradtan megyek haza van, hogy szinte beszélni nincs kedvem, annyira elfáradok. Úgyhogy jobban szeretnék most már nõ lenni inkább.

- Most én is így visszatekintve azt mondhatom, hogy talán ha boldog vagyok, vagy kiegyensúlyozott az azért van, mert látom azt, hogy Isten úgy rendezte az életemet, hogy minden szakasznak megvolt a maga jelentõsége. Én úgy szereztem két diplomát, hogy addig nem volt gyerekünk, nekünk pont az volt a problémánk, hogy nem akart lenni kisbabánk. Azután viszont beindult ez a dolog, úgyhogy jelenleg hét gyermeknek az édesanyja vagyok. A legnagyobb 16 éves, a legkisebb az 5 lesz és igazából én ezt a 16-17 évet ezt velük töltöttem, sok-sok évig elég belsõ nyugalomban. A tanítás utáni igényemet, mert nagyon szeretek tanítani és jó is, hogy egy pár évet így gondtalanul csak ennek élhettem, azt úgy éltem meg, hogy vasárnapi iskolában ott folyamatosan tanítok most már meg se tudom, huszonakárhány éve. Én most már negyvenet betöltöttem, negyven körül azért rájön a nõkre egy ilyen kis nem is tudom helykeresés, vagy úgy kicsit tágul a világ. Én teljes békében és nyugalomban voltam otthon, amíg otthon voltam és ez ki is elégített. Bár mindig kerestem magamnak egy kis ilyen szellemi dolgokat igénylõ dolgot is. Most viszont elkezdtünk egy nagycsaládos csoportot, a csoportnak a vezetõje vagyok és így adódnak a feladatok. És ebben én kiélem mindenféle ilyen igényemet. Ami problémát jelent, hogy én is keresem azt a megoldást, hogy a férjemnek hogy tudnék segíteni, mert eddig nekem aranyéletem volt, mert az anyagiakat õ biztosította. És most már kezdem úgy érezni kicsit, hogy élõsködõ vagyok és ideje lenne valami anyagilag hasznot hozó elfoglaltságot is keresni. Körülbelül így, ezekkel a kérdésekkel szembesülök mostanában és ezek foglalkoztatnak.

Zádor Erzsébet: - Ez valóban így van. Az elsõ száz írásminta megvizsgálása, átvizsgálása után arra az eredményre jutottunk, hogy majdnem százszázalékosan igazolják a pszichológiai teszt eredményét a kézírásból kivett személyiség jellemzõk. A kismamák dominancia igénye átlagos vagy átlagos szint alatt van, a közérzetük nem a legjobb, nehezen nyitnak, bizonytalanok, visszafogottak és mindenképpen segítséget várnának a szakembertõl.

Z.E.: - Akik sokáig otthon voltak, a családjukat terelgették, irányítgatták, nevelték a gyerekeket és most döbbentek arra rá, hogy szeretnének váltani valami újat.

Z.E.: - Igen, ez így van, ez mindegyikben közös. És egy picit a mai felfokozott életritmusban, élettempóban nem találják meg a helyüket. Tehát szeretnének sikeresek lenni, mármint egy része, másik része a pénz miatt szeretne elmenni vagy csak egyáltalán közösségben lenni.

Z.E.: - Úgy gondolom, hogy amíg egy kiegyensúlyozott családi légkör, megfelelõ anyagi lehetõségével az édesanyák mellett, mögött áll, addig a nõk többsége jól érzi magát ebben a helyzetben. Elmondható, hogy sokan csak azért mennek el dolgozni, mert szükségük van a pénzre vagy esetleg a válások megszaporodása miatt égetõen szükséges, hogy megfelelõ keresettel rendelkezzenek. Nagy részükben azért még a karrier lehetõsége motoszkál, de az anyagiak ugyanúgy ott vannak. Tehát 70-80 százalékuknál az anyagi helyzetük javítása is cél és ami nagyon érdekes, hogy sokan szeretnének tanulni, tehát továbbképezni magukat és egy új irányba elmozdulni a tanult szakmájukhoz képest.

Z.E.: - Igen, akinek hiányzik a közösség, az inkább a szociális szféra felé nyit. Volt egy-két édesanya, aki csak azt szerette volna tudni, hogy közösségbe menjen dolgozni vagy inkább vállalkozóként önállóan kezdjen új életet, új munkát. Sokan szeretnének gazdasági területen elhelyezkedni, szakmájuknál fogva is, vagy olyan szakmát tanulni.

Z.E.: - Otthon õk a család ereje, szervezõ ereje, irányítói. Tehát ez a dominancia érdekes módon ki is jött a kézírásukból, ugyanakkor, ha egy nagyobb közösségbe lépnek be, abban az esetben bizonytalan a kapcsolódásteremtés, kontaktusteremtés, emiatt visszafogottabbak, gátlásosabbak, szorongóbbak.

Z.E.: - A grafológusnak és a pszichológusnak ebben van nagy szerepe, hogy igenis kiemelni azokat a pozitív jellemzõket, azokat a fontos személyiség tulajdonságokat, amire támaszkodva megtalálja a boldogulását a közösségben és a szakmájában is.

- Hát sok mindenben megváltozott, fõleg abban, hogy nagyon monoton volt otthon az élet, egyhangú. Minden reggel azzal kezdõdött a dolog, hogy felkeltünk, a gyerek nevelése, tisztába rakás, etetés, meg ami ehhez tartozik mindenféle dolog, úgyhogy ez nagyon-nagyon rossz volt, otthon egyedül, nagyon befásul az ember.

- Van, akinél oldja van, akinél nem. Nálam például nem. Hát van olyan ismerõsöm, akinek ez lett végül is az életcélja, gyerek, gyerek után születik és otthon van, ez õt megelégedéssel tölti el, ez neki teljesen kielégítõ. Engem ez nem elégített ki.

- Hát úgy éreztem, hogy nem tudok semmit csinálni, tehát hogy ez, amit csinálok, ez kevés, ennél többet szerettem volna úgy éreztem, hogy haszontalan vagyok, hogy nem vagyok jó semmire, mert mást nem csináltam, csak a gyereket neveltem, ezen kívül ott volt a háztartás, semmi más és nem éreztem úgy, hogy a családban fontos lennék. Tehát maga az, hogy pénzkereseti lehetõség szempontjából a gyes meg a gyed az nagyon kevés, tehát nem tudtam a családomat eltartani úgymond, mert azért ez fontos szerintem, hogy két ember tartsa el a családot, ne csak egy és nekem ez nagyon rosszul esett.

- Részben nem, részben pedig igen. Az elsõ részben nem volt nyûg, mert nagyon örültünk, nagyon váruk a kisbabát és nagyon boldogok voltunk mind a ketten, hogy megszületett, hogy nevelhetjük. Másrészrõl pedig elvont az élettõl egy olyan részt, kiszakadt az életembõl, ami eddig kulcsfontosságú volt nekem, a munka volt ez a rész. És ez nekem nagyon fontos volt és így nem éreztem magam hasznosnak. Munka nélkül olyan az ember, mint az ember fél karral.

- Hát lehetett volna, de ez másfél év után nálunk is bekövetkezett, én minél hamarabb beszoktattam a bölcsõdébe a kislányomat és másfél év után mentem vissza dolgozni és végül is kiegyensúlyozottabb, boldogabb lettem, az önbizalmam visszajött, ez nagyon sokat számított az egomnak.

- Szerintem nem. Mert eleve a szülés után másképp néz ki egy nõ, mint szülés elõtt. Tehát mielõtt terhes lesz, teljesen megváltozik az alakja, megváltoznak a belsõ kisugárzásai, minden megváltozik körülötte. Az önbizalma teljesen elmegy egy nõnek, ahogy hízik, ahogy kövéredik, teljesen elmegy az önbizalma, ez kihat a kisugárzására is, mert egy kismama már nem érzi azt, hogy õ vonzó a férfiak számára, mintha nem lenne kismama. Bár mondjuk nekem ilyen tapasztalatom nem volt, mert terhesen ugyanúgy leszólítottak hátulról, mert nem látták, hogy terhes vagyok.

- Számomra az, hogy nem találkoztam emberekkel szinte, tehát maga az, hogy reggel fölkel az ember, megeteti a babát, tisztába rakja, utána otthon persze ebédet fõz, aztán lemegyünk sétálni, maga a séta volt az egész napnak a fénypontja. A legrosszabb az volt, amikor vártam este haza a férjemet, alig vártam, hogy hazaérjen, kiugrottam a bõrömbõl, õ hazajött hullafáradtan, én pedig körülrajongtam, azt se tudtam, hogy mit tegyek elé az asztalra, hogy hogy kedveskedjek neki, hogy szeretgessem. Õ ezt nem igazán jól tûrte.

- Hát amikor hazajön az ember hullafáradtan, akkor arra vágyik, hogy egy kis nyugalom legyen, hogyha a feleség otthon még elárasztja a saját kis apróbb-cseprõ dolgaival, ami történt egész nap, az nem biztos, hogy jól hat a családi életre, hát õ nem viselte jól.

- Az én férjem az semmit. Az õ elve az volt, hogy én vagyok a gyerekért, mert végül is mintha enyém lenne a gyerek. Sajnos ez nálunk így mûködött, hogy enyém a háztartás, a gyerek, övé a munkája. Teljesen kizárta magát a gyereknevelésbõl. Lehet, hogy ezért is volt ilyen monoton és ilyen egyhangú, mert nem volt, aki segítsen, fõleg se szüleim, se rokonaim, senki, tehát teljesen egyedül voltam, magamra maradtam és ez nagyon rossz volt.

- Egyrészt nyugodt voltam, mert az én kislányom nagyon könnyen beszokott a bölcsõdébe, imádja a sok gyereket, egy ilyen közösségbarát gyerek, nagyon szereti a gyerekeket, úgyhogy nekem végül is ez nagyon megnyugtató volt, hogy õ jól érzi ott magát a bölcsõdében. Másrészrõl pedig azért rossz volt, egy kicsit rossz is volt, mert otthagyni végül is vadidegenekre, az nem megnyugtató. De aztán ez így, mikor a munkát elkezdi az ember, utána ez teljesen megváltozik és teljesen beleéli magát a munkájába és utána megy haza a családjához, akkor jobban tud örülni annak, hogy nyolc óra után láthatja a gyerekét, legalábbis én így voltam vele.

- Teljesebb lett volna a gyerek szempontjából biztos, hogy jobb lett volna a gyereknek, én már nem bírtam. Szóval nekem ez a másfél év is sok volt ahhoz, hogy otthon maradjak, egyrészt a pénz hiánya, tehát azért az a pénz, amit kerestem, az azért kiesett. Másrészt pedig azt, hogy elfelejtettem emberekkel beszélgetni, elfelejtettem beszélni, helyesírni, egyáltalán írni elfelejtettem, nem volt sehol, ahol alkalmaztam volna, tehát otthon annyira lekötött a gyerek nevelése, hogy nem volt idom szinte egy könyvet elolvasni, a napilapon kívül szinte semmit nem olvastam. Teljesen visszamentem babanyelvre, a beszéd szintjére, ami elég borzasztó.

- Hát mivel a baba még nem tudott beszélni, ezért nem volt senki, senki akivel kommunikáljak, így teljesen elfelejtettem szinte a szavakat, tehát az olyan szavakat, amit nem mindennap használ esetleg az ember.

- De igen, nagyon sokszor, nagyon sokszor. Hát ezek vagy jó dolgok vagy aztán az önvádaskodás, meg ilyen szintûek.

- Nekem szerencsém volt, mert egy telemarketinges céghez kerültem és ott kifejezetten a beszéd volt a fontos a telefonban, így nagyon hamar visszaálltam a régi kerékvágásba, sokkal több mindent tanultam és nagyon hamar megtanultam. Különbözõ tanfolyamok voltak, amin részt vettünk, úgyhogy nekem nagyon szerencsém volt ilyen szempontból és nagyon boldog voltam, amikor visszamehettem dolgozni.