- Gyerekem sincsen még. Még férjnél sem vagyok. Én inkább még az elõtte levõ problémákat látom. Hogy mind a ketten egyetemisták vagyunk és szeretnénk persze minél elõbb összeházasodni, de ennek nagyon komoly egzisztenciális problémák vannak elõttünk. Lakásprobléma. Hát el sem tudom képzelni, hogy mikor lesz valaha egy lakásunk. Én egy garzonnak is örülnék, és hát majd ugye késõbb, hogyha több gyerek van akkor nem egy garzonban kéne élni. Én ötödéves szociológus - közgazdász hallgató vagyok és én ebbõl a témából írom a diplomámat. Hát a címét úgy terveztem, hogy A nõk kettõs szerepvállalása. A család és a karrier. De most már úgy gondolom, hogy lehet, hogy módosítani fogom, hogy kettõs szerepvállalás és nem a nõknek, mert ez a férfiaké és a nõké én úgy gondolom. Csak sajnos még ez abszolút nem norma. Nem csak a magyar társadalomban, hanem általában a társadalmakban Nyugat-Európában sem, hogyha a nõ is dolgozik, akkor a férfinak nem egy ilyen egyetértés, hogy igen dolgozzál, hogyha el tudod látni a gyerekeket és a háztartást, hanem a férfinek ugyanúgy részt kéne vennie a háztartásban és a gyereknevelésben. Tehát lehet most sokan nem értenek egyet velem, de a két karrierû családokban ezt bizony közösen kell vállalni, és a házimunkát és a gyereknevelést meg kell osztani, és nem csak külsõ segítségre számítani, nagymamákra.

- Nagyon jó, ha segít benne, de nem az õ dolga. Nem azért mert õ hozza a pénzt, mert a gyerekek ugyanannyit hoznak, mint õ, hanem azért, mert hát szóval a házimunka az egy robot, az egy háttér azt meg kell csinálni. És azon kívül neki talán több esélye van, hogy valamit csináljon az életével, tehát, hogy amivel szerintem nekünk nõknek inkább segít, tehát nekik segíteni. Tehát a saját életükben, a saját pályájukban. Tehát az, hogy ledolgozza mondjuk a tizenkét óráját és utána hazajön mosogatni szerintem ez nem megy. Meg még akkor elmegy mind a két élet. Tehát, ha mind a ketten mosogatunk, mind a ketten pelenkázunk, akkor mind a két élet elmegy.

- Én dolgoztam, és nem tudja. Tehát ez benne van, tehát biztos, hogy benne van a génekben, mert tényleg elmosogatott, meg mosott, meg a gyerekekkel is volt, de a családot összetartani és az, hogy menjen, tehát, hogy egy család mûködõ egység legyen szerintem képtelenek a férfiak. Pedig nekem a legjobb férjem van. Tehát tényleg, hú hát az egyetemet úgy tudtuk megcsinálni, ez volt a tervünk, hogy mindent megosztunk. A munkát is, a háztartást is, mindent. És nem lehet. Tehát mi arra jöttünk rá, hogy hiába van õ ott, hiába csinál meg mindent, valahogy nem tudom. Szóval a nõknek ahhoz van több érzékük, hogy megtervezzék a mai napot, a holnapi napot, meg a holnaputánit. Hogy legyen tiszta ruha, legyen tiszta edény, legyen ennivaló. Ehhez nincs érzékük a férfiaknak. Nekik ahhoz van érzékük, hogy megtervezzenek egy házat, megtervezzenek egy mûtétet és azt megcsinálják.

- A másik téma az, hogy valaki említette, hogy értéktelen, vagy hogy élõsködik azért, hogy a gyerekeket neveli és házimunkát végez. Azért, mert egy munkáért nem jár fizetés, attól még ugyanúgy értékes. Tehát azt hiszem, hogy a férfi fizetése ugyanúgy megilleti azt a nõt, aki a gyerekeket neveli és a háztartást vezeti és ez nem élõsködés. Csak meg kéne tanulni, tehát hogyha valaki azt választja, hogy õ anya lesz azt ugyanúgy kellene értékelni, mint azt aki mondjuk elmegy dolgozni és hazahoz érte ténylegesen pénzt. Ez ugyanolyan értékes munka csak nincs kifejezve anyagiakban.

- Szóval a gyakorlat azt igazolja, hogy a nõ szüli meg a gyereket és a férfi akármennyire szereti a nõt csak nézõ lehet a szülésnél és ez az egész életben. Tehát az, hogy anya vagy azt egészen, tehát az anyának magához kell ölelni és összetartani a családot, a férfinak meg elõl kell menni mint zászló és vezetni a hajót, és nem tudjuk. Tehát az, hogy megtanulja. Persze amikor influenzával ágyban feküdtem megcsinálja, meg talán be tudja pelenkázni, mindent meg tud csinálni, mert ahova mûködik a szeretet minden mûködik, csak sokkal kevesebb energiámba kerül nekem, mint neki, és nem érdemes fölborítani talán a természet rendjét. Szóval minekünk ez a tapasztalatunk, de hát majd tíz év múlva megint elmondom.

- Szocializációs nevelés által ráépül. Mert annyira másképpen nevelik a fiúkat és a lányokat, hogy én azt hiszem, hogy a férfiak mint ki is derült, hogyha rá vannak kényszerítve meg tudják tanulni ezeket a dolgokat. Csak ez annyira norma, hogy a lányok azok a babákkal játszanak már óvodában és ezért vannak ezek a különbségek.

- Nagyon sok mesekönyvük volt, bábjuk, babájuk. Sokat rajzoltunk, ehhez megfelelõ eszközöket, gyurmáztunk, konstrukciós játékaik voltak. Egyetlenegyre törekedtem tudatosan, hogy én nagyon elutasítom az agressziót és ehhez kapcsolódó játékokat nem voltam hajlandó vásárolni. Tehát az én fiamnak nem volt katonája, nem volt fegyvere, és hát nem is tudom még mi az ami ebbe belefér, különbözõ harci jármûvek, és a családtagokat is megkértem, hogy alkalmanként amikor hoznak játékot akkor ilyeneket ne vásároljanak. Innentõl fogva az én fiam nem ismerte ezeket az eszközöket, ami eléggé mulatságosan jött elõ. Körülbelül négy, öt éves lehetett, amikor az udvaron játszó gyerekektõl látta, hogy az ujjukból, kezükbõl fegyvert formálnak és hozzá hangot adnak és megkérdezte tõlem, hogy mama mit csinál a Janika, meg a Palika amikor úgy csinál a kezével, hogy és úgy csinál a szájával, hogy és utánozta a hangot. És akkor döbbentem meg, hogy milyen jól sikerült elszigetelni ettõl. Hogy õ abszolút nem értette ezt a játéktevékenységet és akkor magyaráztam el neki, hogy hát ilyenek vannak, ezeket a fiúkat ezek érdeklik, ilyet játszottak, és aztán azt hiszem, hogy olyan öt, hat éves kora táján kapta az elsõ vizipisztolyát, amit õ csak arra használt, hogy fröcsköljön bennünket, meg a testvérét.

- Miután ilyen élményei nem voltak, tehát nem nézett ilyen agresszív filmeket, nem merült fel ezzel kapcsolatban benne kérdés, és természetesen innentõl fogva igény sem ezekre a játékokra, én úgy gondolom, hogy õ nem szenvedett kárt. Most már sajnos elég sok ilyen filmet néz, most már gimnazista. Ha akarja, ha nem ezekkel találkozik a híradóban, az esti filmekben, úgyhogy most már nem tudom ettõl megóvni. Addig amíg úgy gondoltam, hogy ez kárt okozhat a személyiségében, a lelkében addig megpróbáltam ezektõl megóvni, sõt még az agresszív mesefilmektõl is.

- Hát ezt már nem mondhatom el, mert elérkezett hozzánk is a Barbie korszak. Ugyanis nem csak a család közvetlen családtagjai vásároltak neki játékokat, hanem távolabbi ismerõsök is akikkel egy-két éve évente találkoztunk, és hát õtõlük sajnos kapott Barbie babát, és hát ettõl már nem tudtam megóvni. Nagyon szerette, kedvelte, a megfelelõ életkorában játszott is vele. Most már át is adta a kisebb generációnak. Egészen jó állapotban megõrizte õket. Neki voltak igazán lányos játékai. Fõzõcskézõ edényei, babaruhái, babái, de idõnként ezzel a kisfiam remek jókat játszott.

- Pisztoly.

- Pisztoly.

- Nem szabad.

- Mert Kati néni megengedte és a Dani hozta az óvodának a pisztolyt.

- Azért, mert megígértük neki, hogy nem fogunk egymásra lövöldözni.

- A fákra.

- Gyerekekre nem fogjuk.

- Igen, a gyerekekre nem csináljuk.

- Mert abból baj is lehet.

- Itt abból baj is lehet.

- Nem, hanem, hogy elhajítjuk és akkor odakoccan a fejükhöz, a szemükhöz és akkor árt egy kicsinek és akkor elkezd sírni. Mert ha idetartjuk, hogy ez egy igazi pisztoly és elkezd sírni.

- Hát fiús, meg szeretünk ilyen katonásat játszani és ez a katonai fegyverünk.

- Vagy pedig ilyen nindzsásat. Úgy is lehet játszani vele, hogy nem egy ilyen sarokra lövöldözünk, hanem a levegõbe.

- A fák az emberek.

- Meg a levegõ az ember.

- Arra gondolunk, hogy mi most egy nagy háborúban vagyunk.

- Azt játsszuk, hogy ilyen katonák vagyunk és a levegõ az ellenség, vagy a fák, vagy a bokrok és azokat.

- Azért mert nem az, hogy barbiezunk a lányokkal. Ez egy komoly játék a fiúknak. Lányoknak meg a Barbie a komoly játék. Nekünk meg nem az. Ismerek egy olyan fiút, akinek a Barbie-val van teletömve az egész szobája.

- Nem hiába is fiú.

- Az az érdekes ebben, hogy azt hisszük, hogy mi igazi katonák vagyunk és mi háborúzunk.

- Hát nem, ebben nem halnak meg.

- De mi szoktuk a levegõt lelõni, akkor meghalnak emberek.

- Igaziból csak ilyen altató van benne, utána rabok lesznek.

- Igen fölélednek.

- Nem. Hanem akit lelõttek a gonosz katonák annak Isten hozzá izéli a lelkét.

- A lelkét. Az már soha többet nem bír fölkelni.

- Nekem van már katonai kifestõm, amivel ki lehet katonait festeni, meg van katonai mellényem, van katonai sapkám is. Sõt még van még katonai kulacsom is, van katonai bicskám is. Lesz majd katonai gatyám is.

- Meg katonai cipõje is lesz az Iminek.

- Így.

- És így lövök.

- Nem csak játsszunk az aranyért, egy aranyért. A falevél az arany.

- Az, hogy megszerezzük.

- Meg tudjuk magunkat védeni, hogyha...

- A rossz emberektõl, az igazi rossz emberektõl. Az igazi rossz emberektõl, vagy pedig a tolvajoktól.

- Attól, hogy legyünk ügyesek, meg evvel játszunk. Meg, hogy így bemegyünk a katonai gurulásokat hogyha lõnek, ha felnövünk katonai háborúba megyünk.

- Én tanítottam neki. Láttam a kommandós filmekben, hogy így gurulnak.

- Én az apukámmal szoktam fotelben kint ülni és azt nézem vele.

- Én is.

- Nem.

- Szerintem jók. Egy ilyen a ... a legjobbak kommandósba.

- Énszerintem nem, mert abban ilyen vércseppek vannak, meg ilyen.

- A híradóban is mutatják.

- Én akkor el szoktam takarni a szemem, amikor ilyeneket látok.

- Vannak olyan filmek, amiben nincsenek olyan véresek, hanem csak van egy garázst lenyomnak és akkor át kell alatta gurulni, hát akkor elfognak téged a nindzsák, vagy valakik.

- Meg a híradóban láttam azt képzeld el a gonosz emberek ott lelõttek egy embert és a földön voltak a vércseppek, meg ott voltak a hullák.

- Én eltakarom a szememet.

- Igen.

- Énbennem rossz érzés.

- Meg bennem is.

- Bennem is.

- Én katona.

- Másfél év korkülönbség van, a kislány a kisebb, de azért õ mindig idõsebbnek tûnt és komolyabbnak. A fiú mindig gyerekesebb volt.

- Olyan három évre saccolom amivel õ gyerekesebb.

- Úgy hívtuk, hogy kicsit olyan elvarázsolt. Szóval olyan játékosabb, olyan idealista mindig és hát eszébe nem jutott a ruházkodásával foglalkozni, hogy hogy néz ki. Bármilyen csinosan fölöltöztettem mindig lógott minden rajta. Sose sikerült a gombokat egyformán begombolni, tehát mindig félregombolta. Hogy mire hazaért addigra mindig nyakig sáros volt. Ezzel szemben a leányzó azért a kezdet kezdetén már a két, három éves videó felvételeken is látszik, hogy a haját igazgatja. Mindig nagyon szerette volna a körmét kilakkozni, kifesteni magát.

- Hát igen. Szóval jobban vette az akadályokat a kislány, de ez abból is adódik, hogy a természete egészen más. Szóval õ azt is biztosan tudja állítani, amit nem tud, míg a fiú az sose volt beszédes, és hát amit tud azt is nehezen mondta. De azért hallottam az osztályban is, hogy a kislányok sokkal többet tudnak, gyorsabb a reakciójuk és hát a fiúk csak úgy csendben szépen hátul elüldögélnek. Attól függetlenül õk is nagyon sokszor tudják a dolgokat, de sokkal hamarabb reagálnak a lányok. Abban az idõben amikor az én gyerekeim iskolába mentek szó volt arról, megint bevezetik a külön lány és fiú osztályokat az alsó tagozatban, hogy ne legyen érezhetõ különbség a lányok és a fiúk tudása között, mert akkor ez nem lelkesíti a fiúkat és nem tanulnak úgy, mint a lányok. Végül is ez elmaradt, De mondom, én tudtam errõl a dologról. Tudnak a tanárok errõl, de hát egyáltalán nem akceptálják ezt a dolgot. Úgyhogy egy tanár annak örül, ha a diák kilóg a padból és tudja a válaszokat és minél kevesebb gondja van a gyerekkel. Úgyhogy örültek, hogy a lányok jelentkeztek és hát úgymond rugdosták a fiúkat, hogy õk miért nem jelentkeznek.

- Nem. Hát azért úgy igyekeztük õt erõsíteni, hogyha kételyei voltak, hogy ezt õ is tudja, hogy mondja nyugodtan. De azért, hogyha a húga valami miatt leszólta, hogy te ezt nem tudod, meg buta vagy, akkor úgy lelkileg látszott, hogy hat rá. Szóval azért rosszul esett neki. Csak ezt mi családtagok vettük észre, hogy ez fáj neki.

- De ezt folyamatosan mondtuk neki. A lányok olyanok, hogy szókimondóak és hogyha mondjuk összetûzés volt és összeverekedtek hát akkor igyekezett valamivel megbántani a bátyát, hogy visszaadja esetleg az õ testi fölényét. Inkább akkor volt mérges a leányzó erõszakos volt és egy darabig ezt tûrte és utána azt mondta, hogy na köszönöm szépen most már ezt visszaadom. Ebbõl volt a konfliktus és ez egy kicsit erõsebbre sikerült.

- Három kisfiam van, de ez nem egy egyszerû dolog.

- A legkisebb az elsõs, a középsõ fiam nyolcadikos és a nagyobbik kilencedikes, tizenöt éves. A fiúk teljesen másképp fejlõdnek, mint a lányok.

- Van egy bizonyos életkor, amikor ez egyenesen szembeötlõ. Tehát én közben mellesleg tanítónõ is vagyok.

- És engem a három fiam kapcsán rettenetesen izgat ez, hogy a mi iskolarendszerünk erre nincs felkészülve. Ha én annyi kudarcot élek meg az értelmes, okos gyerekeimmel és nem igazán tudom kezelni.

- Pontosan. Tíz és tizenhat között érzem én ezt dominánsan problémának.

- Így van.

- Így van.

- Ott is van már ilyen jel. Elsõ, másodikban még ez nem ennyire kiugró. Például tavaly megfigyeltem, hogy egy nyelvtani versenyen huszonnyolc kisgyerekbõl hat a fiú és hát a fiú az aki nyer.

- Szóval ez egy irtó érdekes dolog, hogy háromnegyed része kislány a versenyzõknek, mert a fiúk ebben az életkorban ezt nem szeretik, nem akarják, nem nekik való és fiú az aki nyer.

- Az biztos, hogy a viselkedési problémák miatt hárítjuk a fiúkat, ezt én is elismerem.

- Nem. Nem, nem. Csak elismerem. Így fogalmaznék inkább, hogy a magatartási problémák. Tehát legyen az fiú, vagy lány, akit nehezen kezelünk, annak a tanulmányára is ez nyomot hagy, ez biztos. Tehát nem kikerülhetõ.

- Így van, így van.

- Ez így van.

- Ez így van. Más szemüvegen keresztül értékeljük a dolgokat. Ez teljesen így van.

- Ez így van.

- Hát ugye én nem változhatok meg, mert én nõ vagyok, kislányként nõttem föl, tehát nyilván nem fogom tudni õt mindig másképpen értékelni. Próbálkozom, vagy sikerül, vagy nem.

- Nem lehet még a három fiút sem egyformán. Én nem hiszek ebben, hogy egyformán lehet a gyerekeket, mert hát eleve más adottságaik vannak. Tehát az egyik hízelgõbb, de esetleg szerényebb képességû, a másikat pont azért kell másképp kezelni, mert õ más adottságokkal bír. Tehát egyformán semmiképpen sem lehet, és ezt nagyon nehéz családon belül lerendezni.

- Nekem is probléma. Én most ugye itt négy férfival vagyok az apjukkal együtt körülvéve.

- És nekem például továbbtanulásnál kifejezetten hatalmas probléma, hogy az a fiam aki a négy osztályos, negyedik osztály után felvételizett a nyolcosztályos gimibe, a 75. volt és a 74-ket még felvették. Tehát egy nem rossz eredmény, õ sikeres felvételit tett. Ugyanez a hatodik osztály utáni felvételinél már sokkal rosszabb arányt mutat, mert a jegyei is rosszabbak, mert az egész gyerek szétesett. Kamasz, nemtörõdöm, de nem lett butább. Igaz?

- Na most itt állok vele nyolcadikban, most hozzá kell tennem, hogy én nem erõlködtem, hogy õ továbbtanuljon, a nagyfiamnak sikerült, és õ akarta, hogy mi próbáljuk meg és én mondtam, hogy rendben van, ha sikerül jó, ha nem akkor ezt vesszük tudomásul. Tehát nem görcsöltünk emiatt és most azt veszem észre nyolcadik után, hogy most már én görcsölök, hogy mi lesz ha nem veszik fel, mert nem olyanok az eredményei.

- Igen.

- Akkor én itt nagyon hallgattam és nagyon tapsoltam magamban. Hát nem tudom, hogy mit mondjak erre. De én kezdem itthon látni, hogy miért nincs a középiskolákban mondjuk fogalmazzak így konkrétan, hogy a gimnáziumokban annyi fiú, és miért szorítódnak lejjebb? Mert õk ebben az életkorban használhatatlanok. Hát így szoktam idézõjelben fogalmazni. Tehát nem a teljesítményük csúcsát mutatják.

- Így van. Úgyhogy én most kifejezetten az utóbbi idõben ezt úgy figyelem, hogy a lányok és a fiúk hogy alakulnak és most már gondoltam, hogy kellene ezeket jegyezni, csak hát ettõl nem változik semmi.

- Hát én nagyon próbálok arra figyelni, hogy õket megértsem a fiúságukban. Szóval ez tény, hogy ez egy más fajta viselkedés.

- Hát és egy elég nehéz életre. Nem könnyû ma senkinek sem azt eltalálni, hogy mi a helyes.

- Könnyebb volt választani is. Ma igazándiból nem nagyon tudja az ember a gyermekének megmondani, hogy mi az amibõl megél és plusz szeresse is. Az igazság az, hogy nekünk kell dönteni.

- Szóval végül is az indítókulcs még a kezünkben van. Talán én is abban reménykedek, hogy a négy év talán egy olyan haladék ami alatt letisztulnak. Nem baj, de az ilyen mûsorok is segítenek abban, mert legalább megerõsítik az embert, hogy másnak is van ilyen problémája, meg hát hall néha egészen jó megoldásokat. Úgyhogy én is szívesen hallgatom.