- Hát nem tudom, szerintem nem annyira jó biztos, mert nagyon sokat kell tanulni és az fárasztó lehet.

- Szerintem fárasztó, Julcsi se szeret. Otthon mindig az anyu ráfogja, hogy tanuljon.

- Akkor is.

- Hát én igen.

- Nintendózni szeretek.

- A mi iskolánkban lehet ötödévre menni, elõször azt szeretném elvégezni és akkor ezáltal lesz egy középfokú végzettségem és aztán megpróbálom majd a külker fõiskolát. Rengeteg hasznos dolgot tanulunk és engem érdekel is ez a szakma amit tanulok, de hiányzik a humán oktatás szerintem, ének meg tánc. Ebben az évben indult el, hogy heti egy órában tanulnak az elsõsök éneket, de az se sok szerintem.

- Nincs táncóránk és a testnevelés is nagyon alacsony óraszámban van, nem igazán elég szerintem ahhoz, hogy az ember fitt legyen és amúgy meg fölöslegesnek tartom, hogy átöltözzünk és egy órát semmit nem csináljunk, mert nem veszik komolyan az egészet.

- Tornázunk, csak ez ilyen látszólagos. Nem igazán mozgat meg minket. Inkább ellébecoljuk. Nagyon nagy a követelmény, sok óránk van és mellette kellene több aktív kikapcsolódás, hogy mozogjon az ember és sok embernek nincs ideje az iskola mellett elmenni, akkor az iskolai tesi órák igazán lehetnének erõsebbek.

- Ez mondjuk az én egyéni igényem, mert én szeretek énekelni meg a zenét is szeretem, de sok ember szerintem örülne neki, ha lenne, mert hát a sok kemény matek, közgazdaságtan és az ilyen gondolkodós, számolós tantárgyak mellett kellenek ezek a kikapcsoló órák.

- Kommunikáció az nem lenne rossz, mert sok ember izgul a feleléseknél és ezáltal könnyebb lenne neki kiállni és csak elmondani azt, amit tud, vagy ha nem tud, akkor azt adná elõ jól.

- Mert meg van határozva néhány tantárgyból, hogy ennyi óraszám meg annyi és már az ember kapacitása sem lenne elég arra, hogy még pluszba más tantárgyakat felvegyen.

- Szerintem sok tárgy fölösleges. Például a filozófia. Most fogok érettségizni és halálosan komolyan kell vennünk ezt a tárgyat, pedig én nem érzem úgy, hogy ennek bármi köze lenne a további tanulmányaimhoz, bár lehet, hogy az alapmûveltséghez kellene, de azért kell. A statisztika, például az se. Az se fontos annyira, igaz a közgazdaságtanhoz tartozik, de itt meg a mi iskolánkban levõ tanítási módszerrel nem értek egyet.

- Olyasmiket csinált a tanár, hogy vigyük haza a dolgozatot, töltsük ki, vagy használhatjuk hozzá a füzetet. Hát ennek szerintem semmi értelme nincs és most se tudok semmit a statisztikából, maximum annyit amennyit általánosban megtanultam, hogy az átlagot kiszámolom a jegyek alapján. Ilyen egyszerû dolgokat, de semmi nem maradt meg. Szóval értelmetlen volt az a sok óra, amit erre rászántunk.

- Az életbe át kéne rakni a példákat, mert teljesen száraz a tankönyv szövege és egy laikus számára teljesen érthetetlen, úgyhogy én például nem értem azt és azok a tantárgyak, ahol átrakják az életbe a tárgyat és elmondják, hogy ez az életben hogyan mûködik, ott azt megértem és csak eszembe jut az a példa és tudom.

- Igen. Én úgy tanulok, mondjuk naponta két órát és így vagyok 3-4-es tanuló. Akik kitûnõ tanulók azok napi 4 órát tanulnak. Ez azért eléggé kemény dolog, hogy 7 óra után vagy 8, most már nekünk olyan is van, hazajön az ember és pihen egy órát, tanul négy órát, aztán már mehet is aludni, körülbelül ennyi. De én egy átlagos képességû gyereknek tartom magam és így is azért meg kell dolgoznom és nem mindenki átlagon felüli azért.

- Nem, szerintem az élethez nem kellene ennyi minden, mert az mindig is bebizonyosodott, hogy az ember sokkal jobban tudja használni azt, amiben mondjuk egy-két dologban nagyon jó, sokkal jobban beválik, mint hogyha ezer dologban is kevésbé jó. Akik hozzák a parlamentben ezeket a törvényeket, hogy ennyi óraszám, és ennyi óraszám, nem gondolnak bele, hogy azért az mennyi idõ meg hogy ezt hogy képes egy gyerek megtanulni. És nem is beszélve arról, hogy akinek még gyengébbek a képességei azok meg, nekik kész rémálom az iskola.

- A másik még ami egy témalehetõség, hogy miért nem azt tanítjuk a gyerekeknek, ami nekik való? Szóval most már itt évek óta NAT-tal meg búbánatos mindenfélét írtunk meg átfogalmaztunk. Tulajdonképpen évek óta mondjuk, hogy nem jó a tananyag és mégis ugyanazt a sokat és nehezet nyomatjuk. Én most nézem, nyolcadikban a hatványozás, gyökvonás. Mit akarunk? Hát nem kéne egy kicsit lejjebb szállni és alaposabban, jobban megtanítani azt, ami van és hagyni gyereknek lenni és élni?

- Hát ez a pedagógus szabadság ez egy kicsit olyan, mint a ketrecbe zárt oroszlán, szóval igaz, hogy elsõben nem kell megtanítanom minden betût, mert megengedi a tanterv, és mi van akkor, ha õ elmegy egy másik iskolába, mi van akkor, hogyha a második osztályt amiatt nem tudja elvégezni, mert lemarad, mert ezek a tananyagok úgy vannak még a minimumok is megszabva, hogy igazándiból nem nagyon lehet átvinni egyik évrõl a másik évre. Hogy mondjam, ez a szabadság egy olyan szabadság, hogy nem januárban tanítom meg, hanem februárban. De azt én nem merem felvállalni, hogy nem tanítom meg abban a tanévben.

- Megmondom miért. Mert a fõnökömmel is szemben állok, a szülõkkel. A szülõk nem azt várják el tõlem, hogy én most itt lazábban haladjak, fõleg az, akinek a gyermeke ügyesebb és tehetségesebb. Tehát itt nagyon nehéz megtalálni azt a kis helyet, ahol lehet lavírozni. Ez nem igazi szabadság, na.

- Na de ekkor tud továbbtanulni.

- Én azt gondolom, hogy a szülõk csak akkor meggyõzhetõek, ha az egész, ha ez valóban így mûködne, tehát hogyha a társadalom is ezt írná alá, de sajnos ezt ma csak én mondanám így és én is tudom és érzem és nem követem ezt, tehát azért én nem vagyok egy elvetemült, aki mindent, csak azt próbálom érzékeltetni, hogy nagyon nehéz ezekben a szûk határokban mocorogni. Egyik oldalról várják tõlem a teljesítményt, a fõnököm, a szülõ, versenyen, felvegyék - nem akarom sorolni tovább, a másik oldalon meg húzom magam után azt a 4-5 kis késõn érõt, nem azt mondom buta, mert nem, nincs jogom azt mondani, lehet, hogy nagyon okos lesz, aki nem megfelelõ idõben került iskolába, családi körülményei, stb. stb. és akkor ezek között úgy próbáljam megtalálni. Szóval nagyon nehéz.

- Hát hogy lehetne ideális, mikor a polgármesteri hivatalok - gondolom nemcsak a mi városunkban - megszabják, hogy 25 fõ alatt nem is indulhat osztály. Hát akkor mit lehet csinálni.

- A fiam 32-es létszámba jár. Itt van a probléma, hogy inkább lenne 15 és fogadnánk el azt, hogy ma rohan a világ, de legalább türelmesebben, a tanító néni nyugodtabban mellé ülhetne.

- Igen, értem.

- Igen. Az lenne a normális, ha tényleg ez átformálódna.

- Nagylányom 16 éves másodikos gimnazista.

- Kéttannyelvû gimnáziumba. Nagyon örültünk, hogy ide sikerült bejutnia. Sokszoros túljelentkezéssel, ez egy nagyon jóhírû úgynevezett erõs gimnázium. Hát a folytatás már nem volt ennyire felhõtlen, a bajok már az elsõ hónapokban megkezdõdtek. Azt vettem észre, hogy az én amúgy állandóan vidám, felszabadult kislányom depressziós és folyton stresszben van. Hajnali 2-ig tanul, gyakran sír, nem érzi jól magát, betegségbe menekül.

- Az elsõ hónapoktól kezdve gondolkodtunk ezen és végül is arra a megállapodásra jutottunk a kislányommal együtt, hogy kivárjuk az évvégét. Közben az osztálytársaival megismerték, megszerették egymást, megtudtuk, hogy más gyereknek is hasonló problémáik vannak. Ezek a gyerekek napi 7-8 órát vannak az iskolában. Ezek után az lenne a követelmény tõlük, hogy 4-5 órát tanuljanak. Akkor tudnának esetleg megfelelni az állandó számonkéréseknek, ugyanis az órák nagy része abból áll, hogy az elsõ 30 percben írásban feladat teszt formájában számon kérik õket, a maradék 10-15 percben pedig megbeszélik, mi az amibõl a következõ órán lesz a számonkérés. Nekem az egész elsõ évem arra ment rá, hogy arra törekedtem, hogy ép lélekkel túlélje és aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz, nem adjuk fel olyan hamar, de semmiképp nem fog itt maradni, ha õ ezáltal károsodik.

- Igen beszéltem vele. Én mondtam neki azt, hogy amennyiben a kislányom amiatt szeretne otthon maradni, mert stresszes, nem érzi jól magát, idegileg kivan, én igazolni fogom ezt neki és otthon is fog maradni. Ez legalább olyan komoly probléma, mint hogyha a torka fájna és hogyha mi ezt a kezdeti idõszakot vagy nem tudom meddig fog ez tartani így fogjuk tudni átvészelni, akkor ez így is lesz.

- Most már annyira nem rossz a helyzet, egyrészt ezt saját eredményemnek tulajdonítom, ugyanis megbeszéltem vele, hogy azokból a tárgyakból, amelyek õt egyáltalán nem érdeklik egyszerûen ne készüljön ezekbõl a tárgyakból úgy, mint amelyek érdeklik, hiszen akkor azokban sem tud elmerülni, elmélyülni.

- Kémia egyáltalán nem érdekli. A fizika, aztán a matematika elvileg érdekelné, de én ezt másoktól is hallom, hogy egy elsõs gimnazistának már olyan nagy a követelmény, amivel pár évvel ezelõtt még csak egy matematika szakos fõiskolás vagy egyetemista találkozott. Közben megtudtam, hogy a gyerekek nagy része külön tanárhoz jár, tehát a 7-8 óra után jön a külön tanár, a 4-5 óra tanulás és ezek után a 4-5 óra alvás, majd újból a reggeli felkelés és kezdõdik elõröl az iskola.

- Nem. Én nem ilyen korai szakosodásra szeretnék biztatni bárkit, hiszen még 18 éves korban is azt mondanám, hogy korai a pályaválasztás. Csak azt szeretném, hogyha az anyagmennyiség lecsökkenne. Tehát egy ilyen iszonyatos anyagmennyiség semmire nem jó, csak arra, hogy néhány év múlva elfelejtsük. Tehát mélyebben kellene ezt tanulni, mert mi például ettõl az iskolától, amit mondtam egy kéttannyelvû gimnázium azt láttuk, hogy humán beállítottságú lesz, erre egy kõkemény reálbeállítottságú gimnáziumot kaptunk, aminek nem nagyon örülünk és ugyanakkor pedig megtörtént az az eset, hogy az elsõ osztályban a nyelvoktatás angol tagozaton teljesen megoldatlan volt. Három tanár váltotta egymást gyors egymásutánban, közte hetekig nem volt a gyerekeknek órája. Gyakorlatilag az elsõ évet kitörölhetjük így a nyelvtanulás szempontjából. Ezt szülõi értekezleten meg is beszéltük, az osztályfõnök szerint ez azért van, mert a nyelvtanárok elmennek nyelviskolákba tanítani, nem tudja az iskola még egy ilyen kéttannyelvû sem megfizetni õket, ezért nincs angoltanár egy angol tagozatos gimnáziumban.

- Mi szülõk felvetettük azt, hogy esetleg összedobjuk a pénzt, hogy a gyerekeink egy nyelvtagozatos iskolában megtanuljanak angolul. De mint kiderült ez nem véghezvihetõ. Ezért mint mondtam angolból is különórára járnak a gyerekek. Valahogy úgy érzem, hogy a kevesebb több lenne, egy anyagban elmélyülni, élményszerûbben, jobban megmagyarázva, hiszen valahogy úgy veszem észre, hogy a tanárok nem igazán magyaráznak. Az elsõ szülõi értekezleten megtudtuk, hogy az összes gyereknek problémája volt a reáltárgyakkal, matematikából, kémiából, fizikából majdnem az egész osztály 1-eseket írt. És akkor ezt problémaként felvetettük, az osztályfonöktõl megtudtuk, hogy ez bizony nem egy olyan iskola ahol magyarázatokra van idõ, itt egy feladattípus legfeljebb egyszer fordulhat elõ. Vagy megérti a gyerek vagy nem, ha nem érti meg, akkor a korrepetítorával, magántanárával rendezze a dolgot. Mi megszeppenten ültünk. Egy pedagógus anyuka jegyezte meg, hogy õ úgy tudja, hogy az iskola nem errõl szól? Hát mirõl szól? Arról, hogy a gyerekek jól érezzék magukat. Ez egy olyan nyitott, érdeklõdõ kor, ez egy olyan csodálatos kor, ebbe annyi mindennek bele kellene, hogy férjen. Az élményszerû tanulásnak, a sikerélményeknek. Az örömöknek, annak, hogy egy verset órákon keresztül beszéljenek meg, annak, hogy szerelmesek legyenek, hogy szórakozzanak, sportoljanak. Ezek a gyerekek sportolni sem érnek rá. Nem jár velünk a lányunk már a közös hétvégi kirándulásainkra, mert nem ér rá, tanul és amit még csinál hétvégén, hogy alszik.

- Kétségtelen, hogy ezt mi szülõk is gerjesztjük. Tehát egy hatéves gyereket nem adunk be olyan általános iskolába, ahol legalább három tárgyból nem felvételiztetik meg. És ahol két idegen nyelvet nem oktatnak elsõ osztálytól kezdve, aminek semmi értelme nincs.

- Én voltam a leginkább mellette, hogy menjünk át egy másik iskolába. És a kislányom döntötte el végül is azt, hogy most már annyira megszerették egymást a társaival és hogy õk is hasonló problémával küzdenek, ezt megbeszélik, így sokkal könnyebb és mivel sikerült benne azt a görcsöt feloldanom, hogy nem muszáj minden tárgyból egyformán teljesíteni. Ha kettes, akkor kettes abból a tárgyból, ami nem érdekli, ha megbukik, akkor majd ráérünk gondolkodni és átmenni egy másik iskolába. Megmondom õszintén, hogy többször elõfordult, hogy én írtam meg magyar dolgozatát, mert nem volt hozzá lelkiereje és energiája, hogy X órai tanulás után még alkotó tevékenységet folytasson, holott szerintem ez lenne a humán beállítottságú gimnázium lényege meg a reálé is valószínûleg.

- Ötöst kaptam, megmondom õszintén.

- A fiam 10 éves és a kislányom pedig 7. Mindkettejük esetében tapasztalom azt, hogy visszavágynak a pici korukba és én úgy emlékszem, hogy annak idején az én korosztályom mindig inkább felnõtt akart lenni meg nagy akart lenni, hogy ennek érezték inkább az elõnyeit és úgy vagy elégedettek voltunk az életkorunkkal vagy inkább mindig nagyobbak akartunk lenni. És az én két gyerekem pedig visszatérõen megfogalmazza és látszik ilyen érzékelhetõ szomorúsággal a hangjukban fogalmazzák meg, hogy nem jól esik nekik az, hogy megnõttek, félnek attól, hogy telik-múlik az idõ, hogy még nagyobbak lesznek és hogy én közben megöregszem, meg akiket õk szeretnek azok megöregszenek és hogy már meghalt az õ nagypapájuk és õk visszavágynak a pici korukba, meg a pocakomba, szóval folyamatosan elõkerül újra és újra ez a kérdés részükrõl az esti altatások során vagy akár napközben is. És ez engem egy picit elkezdett aggasztani, hogy hátha én csinálok valamit rosszul, hogy õk a jelenben nem érzik már olyan jól magukat és visszavágynak valami múltbéli idillbe.

- Beszél errõl a fiam és egy nagyon nehéz iskolaváltáson vagyunk túl, ahol borzasztó kemény követelmények elé állították a gyerekeket és pontosan ezt elégeltem meg. Sajnos csak két és félév után.

- Egy kicsit késõn. Szóval ez már rögtön látszott az elején, de próbáltuk gyûrni a dolgot, ki tudja, hogy a másik iskolában mi lesz, hogy lesz. De hát aztán nem bírtuk tovább és valóban ezt az iskolaváltás ezt megtettük és most egy jóval nyugodtabb közegbe került mindkét gyerekem, de hát átéltük ezt a 2 és félévet és nagyon megküszködtünk vele. Úgyhogy sok apróbb, nagyobb problémánkat ennek a számlájára írok, többek között ezt a jelenséget is, de hát szerettem volna ebben egy megerõsítést kapni, úgyhogy ezért is hívtam fel Önöket.

- Ennek az az új iskolának abszolút gyerekcentrikus vezetése van. Gyerek és családcentrikus vezetése. Itt van egy kommunikáció a szülõk és az iskola között és a problémákat meghallgatják és igyekeznek orvosolni is. Én azt hiszem ebben az iskolában a pedagógusoknak van igazán nehéz dolga, mert nekik kell alkalmazkodni a szülõi igényekhez. Ugyanakkor ez egy angol tagozatos általános iskola, úgyhogy nem mondhatnám, hogy alacsony az oktatás színvonala, épp ellenkezõleg. Szóval ezt a kettõt mégiscsak valahogy össze tudják egyeztetni. A másik iskola ott iszonyú sok házi feladat volt, elsõs gyerekem kapott egyik napról a másikra egy, aztán két oldalas írnivaló házi feladatokat, ami szinte teljesíthetetlen volt és hiába kértük újra és újra, hogy ne csinálják ezt, mert sírnak a gyerekek szó szerint a füzeteik fölött és egyszerûen hajlíthatatlan volt a tanítónõ. Aztán bejött az osztályzás és amikor már harmadikos gyerekeket egy matematika órán három röpdolgozattal fogadták, ahol egy hibára egyest adtak, az végképp az érzékenyebb gyerekek teljesítményét elkezdte rombolni. Mert olyan stresszt jelentett ez nap mint nap, hogy egyszerûen már azon izgultak a gyerekek, hogy mi lesz, hogyha megint kapnak egy egyest. A legjobb képességû gyerekeknek is ez visszafogta a teljesítményét.

- Egy fél éve, mikor már étvágytalanná vált meg magatartási problémák jelentkeztek, mert korábban ilyen soha nem volt és megléptük és hát sokkal jobb helyzetbe kerültünk abszolút módon, viszont a mai napig küszködünk ezzel a kialakult magatartási problémával. Nyugtalanul viselkedik az órákon a fiam. Megkockáztatnám, hogy kissé izgága. Úgy látom, hogy idõbe telik ez nekünk, hogy úgy megnyugodjon.

- Igen, hát én is ezt hittem. Szóval az elõzõ iskolában engem teljesen megdöbbentett, mikor mindig elnézõ mosollyal fogadott a tanító néni egy-egy fogadó órán és én elmondtam, hogy mit tapasztalok otthon és õ mindig azt mondta, hogy neki van egy kialakult módszere és hát fogadjuk el, egy jó képességû gyerek esetében a középszerûséget, ezt sugallták az õ szavai. Hogy nyugodjunk bele, hogy adott esetben a mi kis 7-8 éves, második, harmadik osztályos kisgyerekünk adott esetben egyeseket kapjon meg ketteseket, ami erõsen frusztrálják nyilván a gyereket is, a család is ilyenkor kétségbeesik és ezt nagyon helyeslem, hogy a mostani oktatási vezetés központilag indítványozza, hogy ne is legyen osztályzás alsó tagozatban.

- Ez volt a záloga annak, hogy ez egy jóhírû iskola, ahol nagyon kemény követelményeket támasztanak és éppen ezért ez egy szelekciót alakít ki. Ez az iskola ez volt olyan év, hogy 8 gyereket tanácsolt el egy osztályból. Mert hogy nem ütik meg a szintet, de hát ez egy nagyon kegyetlen dolog volt persze gyerekekkel és családokkal ezt megtenni. Hát mi önként jöttünk.