- 96 nyarán költöztünk ki, amikor a Levente még csak háromhetes volt, a Csenge meg még akkor nem is született meg. Férjemet a Külügyminisztériumból kiküldték, hogy ott diplomataként dolgozzon a pozsonyi nagykövetségen és hát így ott maradtunk öt évig. Én teljesen úgy éreztem magam, mintha otthon lennék, ugyanis ott majdnem mindenki tud magyarul. Elõször azt hittem, hogy ott nyelvi problémák lesznek, de hát hogyha bementem egy boltba és mondjuk, hogy a gyerekkel magyarul beszélek, akkor lehet, hogy nem tudtak pontosan magyarul, de értették, amit mondok és hát megértettem magam én is velük.

- Hát a család, az itt maradt Magyarországon. Mondjuk az egy kicsit nehezebb volt, hogy ilyen távol kerültünk tõlük, hogy elég ritkán láttuk a nagyszülõket, de az az igazság, hogy minden héten jártunk haza Rajkára, meg Mosonmagyaróvárra, meg amikor terhes lettem a másodikkal, a Csengével, akkor Mosonmagyaróvárra mentem át szülni, mert hát Pozsonyban nem mertem volna, mert hát nem beszéltem olyan jól szlovákul például, hogyha egy szlovák orvoshoz kerültem volna. És könnyebb volt emiatt, hogy ilyen közel éltünk Magyarországhoz. Hátha távolabbra kerülünk, akkor biztos nehezebben bírom el ezt az egészet.

- Nem. Szlovák anyanyelvû óvodába járt, mert egy az, hogy közel volt hozzánk ez a szlovák anyanyelvû óvoda, meg úgy gondoltuk, hogyha már Szlovákiában vagyunk, akkor használjuk ki ezt a lehetõséget, hiszen tõlünk úgyis csak magyar szót hall, hogy tõlünk megtanul magyarul, hát ott meg már, ha ott vagyunk, akkor szedjen fel magára valamit szlovákul. Mondjuk tisztában voltunk vele, hogyha hazajövünk el fogja felejteni, de a nyelvtanárok, például az én nyelvtanárom, aki már egy idõs, tapasztalt nyelvtanár néni volt, az is azt mondta, hogy szerinte is jól csináltuk ezt a dolgot, mert az ilyen gyerekek, akik mondjuk kiskorukban már megismerkednek egy nyelvvel még akkor is, ha elfelejtik azt nagyobb korukban, az ilyen gyerekeknek sokkal jobb a nyelvérzékük és még akkor is, ha elfelejt mondjuk szlovákul, ha nagykorában visszakerül, sokkal hamarabb meg fog tanulni, mint az, aki még életében nem hallott idegen szót.

- Nem. Neki teljesen természetes volt és hát kicsit féltem, mikor beadtuk szlovák oviba, hogy majd a többiek csúfolják, hogy nem tud szlovákul. De nem így volt és az óvó nénik is teljesen jól álltak ehhez a dologhoz. Igaz, hogy nekik már volt gyakorlatuk, mert az egy olyan környék volt, ahol diplomata gyerekek laktak és hát nem õk voltak az elsõ külföldiek, akik abba az oviba jártak. Például jártak oda oroszok, akkor ilyen kis néger gyerekek Angolából, kis francia anyanyelvû gyerek, meg azt hiszem kínai vagy vietnámi, szóval nekik is volt már gyakorlatuk. És én elõször nagyon meg voltam ijedve, mikor három napig sírt a Levente. De, mint kiderült nem azért sírt, hogy õ nem tud szlovákul, hanem azért, mert hát mégiscsak akkor szakadt el elõször tõlem és akkor vigasztaltak az óvó nénik, látták, hogy hát azért eléggé el vagyok keseredve és mondták, hogy ne aggódjak, mert az ilyen gyerekek, akik egy kukkot nem tudnak a szlovák nyelven, azt mondták, hogy ezek a gyerekek már karácsonyra érteni fognak. És így is volt, szeptemberben elkezdett oviba járni, karácsonyra már értett. Igaz, hogy még nem tudta kifejezni magát, de már megértette, amit mondanak neki. Azt hiszem egy pár hétig mintha a fiam, az agresszívebb lett volna. De nem kifejezetten, nem panaszkodtak rá, csak mikor már elkezdett érteni, akkor mondták, hogy egészen másképpen viselkedik, mint amikor még nem értett.

- Szerintem ez neki nem jelentett különösebb megterhelést, neki ez volt a természetes, ebbe nõtt bele és neki ez nem volt furcsa, én úgy vettem észre rajta. És éppen ezért nem is fogadta el, hogyha mi szlovákul akarjuk õt otthon tanítani és azt se fogadta el, hogyha az óvodában magyarul akarnak beszélni. Szóval õ ezt így felosztotta magában, hogy otthon magyarul, óvodában szlovákul.

- Jó napot kívánok! Itt az elõbb arról volt szó, hogy két nyelvet tanuló kisgyerekek. És hát a mi családunkba belecsöppent két és félévesen egy kisgyerek Amerikából, aki hát pillanatnyilag angolul beszél természetesen és most készülnek a szülei beíratni õt itt Magyarországon óvodába. A fiam a nevelõpapája, tehát mondhatnám, hogy kvázi kisunokánk a kisgyerek.

- A fiam barátnõje, akit feleségül vett, õneki van ez a kisfia, aki hát Amerikában született és idejöttek Magyarországra. De hát a mama is angol anyanyelvû. Most lesz a kisgyerek 3 éves és be akarják íratni óvodába és a vezetõ óvónõ helyettese azt mondta, hogy majd milyen lelki problémái lesznek a kisgyereknek a magyar óvodában. És hát szeretnék ehhez egy kis felvilágosítást kapni, vagy tájékoztatást, hogy mégis miben higgyünk neki, mert hát én is úgy gondolom, hogyha egy kisgyereknek itt kell élni Magyarországon, akkor elõbb-utóbb csak meg kell neki tanulni magyarul.

- Hát igen, én is úgy érzem, ilyeneket tud, hogy színeket kezdik neki tanítgatni, március óta van itt, tehát olyan nagyon sokat nem tud õ.

- Hát azt igen, remélem, hogy azt igen. Hogy számokat mondogat, színeket tanítgattuk neki. Mondja magyarul, csak hát õk tõlünk elég távol vannak, úgyhogy keveset tudunk nekik segíteni. De ha itt van a kisgyerek, akkor mi is próbálunk neki mindent magyarul mondani, hogy próbálja magyarul érteni.

- Õ is most tanulgat.

- Hát hogy õ ezt valahol olvasta egy pszichológusnak a könyvében, hogy ez rossz hatással van a gyerekre. Szerinte kár. De hát ugye most 3 éves, majd megy óvodába, aztán négy év múlva meg megy iskolába, addigra csak meg kell, hogy tanuljon magyarul. Én, mint hozzá nem értõ, csak két gyereket felnevelt anyuka, én úgy érzem, hogy ez nem lehet arra a kisgyerekre rossz hatással, hogy most majd az óvodában kénytelen lesz megtanulgatni magyarul. Mert hogyha kérdezget tõlem valamit, hogy ez mi, az mi és hát én ugye én csak nagyon-nagyon keveset beszélek angolul és én magyarul mondom neki, akkor õ magyarul ismétli, tehát nincs neki ilyen gondja, hogy akkor most õ nem érti, hogy én mit beszélek hozzá.

Vekerdy Tamás pszichológus: - Nem, reméljük nem. És reméljük, szinte azt mondhatnám tudjuk, hogy ez a kisfiú elõbb fog megtanulni jól magyarul, mint a mamája. Ugyanis ezek a gyerekek, akik három, két-három-négy-öt éves korukban idegen nyelvi közegbe kerülnek, ezek bámulatos sebességgel szedik fel a környezetükben minden probléma nélkül azt az idegen nyelvet, amelyikben élnek, de hát ezt nagyon sok magyar gyerekrõl tudjuk, akit kivittek kiküldetésben lévõ vagy kiköltözõ családok Angliába, Hollandiába, Franciaországba, Olaszországba. Gyorsan megtanul, közben otthon lehet magyarul beszélni. El fog jönni az idõ, amikor a gyerek már azon a nyelven beszél a szüleivel, amin a környezet és így tovább és el fog jönni az idõ, amikor a kisfiú magyarul fog beszélni az anyukájával is, mert a környezetben használt nyelvet szívja fel, mint egy spongya, mint egy szivacs. Itt egy félreértésrõl lehetett szó a vezetõ óvónõ helyettes részérõl, valószínûleg, azt gondolom talán arról olvashatott, hogy kell-e óvodában idegen nyelvet tanítani? Nem. Vannak ellentétes felfogások is, de én azt hiszem, hogy a legtöbben egyetértenek azokkal, akik azt állítják, hogy nem kell, ahogy ezt állította annak idején Karácsony Sándor vagy Kodály még nem tapasztalati alapon. Szóval röviden: nem, attól nem fog jobban megtanulni, de már hét, nyolc körül kell idegen nyelvet tanulni. 11 éves korban, aki óvodában tanult és aki hét-nyolc éves kezdte, ha azonos képességûek azonos helyen fognak tartani, az óvodai nyelvtanulás más nyelvû közegben nem használ, fölösleges teher.

V.T.: - Élethelyzet. Természetesen az elõnyös, ha van egy óvó néni valahol a közelben, aki pöntyög valamit angolul, de nem kell félni, napok, hetek alatt ez a kisfiú kitûnõen bele fog jönni. Remélem a magyar óvodák vannak olyan jók, mint az angol óvodák, vagy a holland óvodák vagy mindazok, amelyerõl tudjuk, hogy amerikaiak, ahol nincs is óvoda egyébként ebben az értelemben. De szóval remélem, hogy vannak olyan jók és ugyanolyan jól fogja érezni magát a gyerek és ugyanolyan gyorsan meg fog tanulni magyarul. Nem úgy fogja még tanulni, hogy szótáraznak, gyakorolni, mond fel kisfiam

V.T.: - Ha lehet ne is így tanuljanak, szóval ne kérdezzék ki a színeket. Meg lehet mondani, hogy melyik milyen szín, de ne kérdezzék ki, hiszen nem így tanul, nem próbáljuk erre vezetni, akkor rosszabbul soká fogja megtanulni. Hanem egyszerûen beszéljünk a jelenlétében magyarul, beszéljünk vele magyarul, a gyerekek beszéljenek, úgy is úgy beszélnek, magyarul és a kisgyerek ezt fel fogja szívni, ahogy az anyanyelvét felszívta magába nem tudatos nyelvtanulással. És ez a felszívás sokkal hatékonyabb. Az óvó néniket is lebeszélném arról, hogy nyelvórákat tartsanak neki. Hanem száztizennégyszer mondják el, hogy azt a dolgot hogy hívják, ha annyiszor kérdezné meg. De tizennégyszer se fogja megkérdezni.

- Már elég régóta gondolkodtam rajta, hogy telefonálok. A Vekerdy Tamás sokszor beszélt a nyelvtanulásról és anélkül, hogy vitatkozni akarnék vele, mert egyébként azt hiszem, hogy tényleg igaza van, nálunk a családban azért egy picikét más volt a hagyomány is, meg a tapasztalat is az elkezdésnek az idejét illetõen, márhogy mikor érdemes a nyelvtanulást elkezdeni. Hozzá kell tennem, hogy nálunk a nagyszüleim is már egészen kiskorban, hát abban az idõben ugye még Freulein, meg Miss, meg egyebek voltak és ennek következtében nálunk mindenki, én magam is 5 évesen kezdtem el nyelvet tanulni. A nagyszüleimmel kezdtünk el úgy kvázi németül beszélgetni,

- Abszolút játékosan. Hozzá kell tennem, hogy utáltam, tehát de volt idõ, amikor na most német beszélünk felkiáltással, akkor németül beszéltünk.

- Azt kell mondjam, hogy végül is igen. Akkor 5 évesen mondom nagyon szerettem, de aztán, amikor iskolásak lettünk olyan 7-8 évesen, akkor ez úgy az élet részévé vált. Nem azt mondom, hogy rettentõen lelkesek voltunk, akkor ketten voltunk még csak öcsémmel, aztán a két húgom jóval késõbb született és õvelük is ugyanígy kezdõdött, õk egyébként szerették is kezdettõl fogva és ez úgy az élet részévé vált, hogy németül tanulunk, németül beszélünk idõnként és tulajdonképpen, amivel egyébként a Vekerdy Tamásnak nagyon igazat adok, valójában igazi nyelvtanulás ebbõl hát inkább 10-12 éves korban lett. Viszont, ami miatt mégis jó volt, az a kiejtés, illetve még egy dolog, hogy ugye némettel kezdtük és hát a németben a der die, das általában problémát jelent. Mivel nekünk a szavakhoz hozzátartozott a névelõ, egyszerûen az oroszlán az der Lõwe volt és úgy kezdõdött, hogy der nem lett gond. Nagyon sokat fordítok egyébként és nagyon sokat használom a magyart is, tehát oda-vissza fordítok és se a helyesírással nem volt soha probléma, a kettõ külön élt. Mondjuk azt hozzá kell tennem, hogy a szüleim rettenetesen sok mesét olvastak, rettenetesen sokat beszélgettünk és nagyon odafigyeltek a magyar szókincs gyarapítására.

- Akkor a kislány a négy évet töltötte, amikor elõször otthagytam az édesapjánál Harkovban. Õ ez alatt az idõ alatt megtanult oroszul, elfelejtett magyarul.

- Igen, nem beszélt vele. Ez érdekes volt, a következõ évben kiment, addigra elfelejtett oroszul, visszatanult magyarul. A következõ évben megint elfelejtett magyarul, de már kettõ nap múlva visszajött a magyar beszéd. Elõször három hétig nem tudott magyarul beszélni. Utána a harmadik évben, amikor kiment, akkor viszont már nem felejtett el oroszul, nem felejtett kint el magyarul sem és akkor volt 6 éves és úgy hagytam kint Ukrajnában, hogy volt egy iskolaérettségi papírom és nem mertem beíratni az iskolába, mert attól féltem, hogyha megint úgy hozom nyár végén haza, hogy nem tud magyarul, akkor hogy megyünk az iskolába? És a gyerek szempontjából nagyon érdekes volt. Abszolút érezte a két ország viszonyai közti különbséget, érezte a távolságokat, érezte az elveszthetõség kockázatát és a megtalálás örömét és a tulajdonképpen most éppen úgy vagyunk, hogy most van kint negyedszer.

- Nem ott jár iskolába. 6 éves korában én beírattam õt a SEK Nemzetközi Oktatási Központ elõkészítõjébe, mert ott nem fogják szóvá tenni, ha nem tud magyarul. Ott egy év alatt perfekt megtanult angolul és aztán megyünk majd õsszel iskolába.

- Hát Magyarországon fog iskolába járni, 12 osztályos kéttannyelvû általános iskolába és végül is most tud magyarul, tud oroszul, tud angolul, nem ír, nem olvas semmilyen nyelven. Végül is nekünk szerencsés volt és a személyisége lett gazdagabb azzal, hogy engedtük, hogy két ország között így ki-be járjon.

- Négyen, két gyerekünk van 5 éves kislány és 2 éves kisfiú.

- Hát ahogy így hamarjában számolom, négy nyelvet beszélünk, de egyikünk se érti meg mind a négy nyelvet. Én magyarul beszélek a gyerekekhez, a férjem holland, õ természetesen hollandul beszél. Azt hiszem ez a legfontosabb szabály soknyelvû családoknál, hogy minden szülõ a saját anyanyelvét beszélje a gyerekekhez. Viszont a férjemmel egymással általában angolul beszélünk és a gyerekek pedig finn óvodába járnak, Finnországban lakunk. Úgyhogy a kislányunk három nyelven folyékonyan beszél. Magyarul, hollandul és finnül.

Én azért gyanakszom, hogy egy picit rosszabbul beszél magyarul, mintha itt élnénk. Az a gyanúm, hogy neki valószínûleg a finn az elsõ nyelve. Mert ha otthon egyedül játszik, akkor a babáihoz legtöbbször finnül beszél. Hollandul úgy érzem, hogy jobban beszél, mint magyarul, de magyarul is tökéletesen beszél, tökéletesen megérteti magát. Tehát azon a szinten tökéletesen, hogy semmiféle problémája nincs abból, hogy nagyszülõkkel vagy a többi gyerekkel, unokatestvérrel teljesen vidáman elvannak.

- Kezdetben még csak két nyelvet tanult, magyart és hollandot, hiszen még nem járt óvodába és amikor elkezdett mondatokban beszélni, akkor érdekes volt az, hogy sokkal tovább tartott az, hogy magyar mondatokban holland szavakat használt, amikor nem jutott eszébe magyar szó. Viszont holland mondatokba magyar szavakat szinte soha nem kevert bele. Azt gondolom, hogy ennek az lehetett az oka, hogy én azért megértem, hogyha egy-egy holland szót bele is kever a magyar mondatba. Na most a gyerek nem magyarul akar megtanulni, hanem úgy akar megtanulni, hogy a mamája megértse. És mivelhogy az információ átment, ez neki megfelelõ volt. A férjem viszont tényleg nem érti meg, hogyha magyar szavakat mond a holland mondatban, azért hollandul korábban kezdett tisztán beszélni, mint magyarul. Amikor elkezdte az óvodát, akkor arra lettünk figyelmesek, hogy magyarul, hollandul addig is egy bizonyos szinten beszélt és ebben a pillanatban, ahogy bekerült az óvodába, magyarul is, hollandul is leállt a nyelv fejlõdése, ugyanúgy beszélt, mint korábban, de egy centivel se jobban. Fél év telt el így, fél év múlva hallottuk az óvodában, hogy ugyanannyira tud finnül, mint a többi gyerek és ezután újra elkezdte a magyart és a hollandot, tehát ezután újra fejlõdött azon a két nyelven is.

- Egy szót sem. Eleinte próbált hozzánk is finnül beszélni, amikor kezdett megtanulni finnül, de erre egy-két hét alatt rájött, hogy ez nem mûködik és ezzel azután felhagyott és soha többet nem próbálta. Se a magyarba, se a hollandba nem is kever be finn szavakat, mert tudja, hogy reménytelen.

- Valószínûleg elõször nehéz volt neki elfogadni, hiszen egy gyerek természetesen azt gondolja, hogy a szülõ mindentudó és ez neki nagyon korábban kellett, hogy világossá váljon, hogy a szülõ nem mindentudó, de végül is elfogadta, hogy ilyen az élet, nem mindenki beszéli ugyanazt a nyelvet. Az óvodatársaiknak sokkal nehezebb elfogadni azt, hogyha mondjuk hozzánk jönnek vendégségbe, hogy nem tudnak velünk beszélni, ez ugye meglepõ, hogy egy felnõtt nem tud hozzájuk beszélni azon a nyelven, amit pedig mindenki abban az országban beszél. De az Anitának ez már egyáltalán nem meglepõ, hogy emberek különbözõ nyelveket beszélnek.

- Most már tudja, de kicsi korában, amikor beszélni kezdett, akkor egészen biztosan úgy szortírozta szét a fejében, hogy van a mama nyelve és van a papa nyelve, ez késõbb tudatosodik, hogy ez magyar és holland és aztán a finn az késõbb jött hozzá.

- Mivel születése óta így volt, ez számára a világ tényei közül az egyik.

- Egy picit érti. Mindenkinek azt szokta mondani, hogyha a férjemnek azt mondom, hogy menjünk egy fagyiért, akkor nincs visszaút, mert ezt az Anita megértette. De bonyolultabb dolgokat nem ért meg és folyamatos beszédet nem tud követni. Ebbõl mostanában kezdenek kis problémák adódni, hogyha vendég jön és természetesen a vendéggel angolul beszélünk, azt akarja, hogy folyamatosan tolmácsoljuk, ami a vendég felé elhangzik és azért hát ez nehézségekbe ütközik.

- Nem. Nagyon természetellenes szituáció az, hogyha egy gyerektõl azt kívánjuk, hogy azt, ami elhangzott és amit õ megértett, azt most mondja el egy másik nyelven. Hogyha teszem azt a férjem kint van a konyhában és nyugodtan megkérhetem az Anitát magyarul, hogy légy szíves menj ki és mond meg a papának, hogy hozza be a piros bögrét. És akkor Anika kimegy a konyhába, mint bármilyen más gyerek, hollandra vált, hiszen a papájához beszél és elmondja, hogy légy szíves hozd be a piros bögrét, a mama kérte, hollandul. De hogyha ugyanezt a mondatot le kellene fordítani úgy, hogy a papa is ott van a szobában, akkor Anita csak állna megkövülve, hiszen nem világos az, hogy miért kell elmondani azt még egyszer, ami elhangzott. Tehát nem fogja lefordítani azért, mert hát a papa is hallotta. Nem?

Egy gyakorlati nehézség van, amivel meg kell birkóznunk és ez az, hogy nem feltétlenül értjük meg azt, amit a másik szülõ a gyerekeknek mond és ez elsõsorban a szegény férjemet érinti, akinek nagyon nehéz megérteni azt, amit én magyarul mondok a gyerekeknek. És ebben a helyzetben elõfordulhat az, hogy õ 5 perc múlva az ellenkezõjét mondja, ami természetesen nem az ideális gyereknevelésnek a receptje. Úgyhogy most próbálunk arra figyelni, hogyha valami fontosat mondunk a gyerekeknek, akkor azt egymásnak is elmondjuk angolul, de persze ennek meg olyan minden kétszer mond, minden kétszer mond atmoszférája van. Azt hiszem, hogy ez az egyetlen nehézség. Más komoly hétköznapi mindennapi életben elõforduló nehézség nincs.

- Azt hiszem, hogy magyarnak és hollandnak egyformán. Igyekszünk magyar népmeséket, holland meséket mesélni, Anitának rengeteg magnókazettája van a két nyelven. Úgy gondoljuk, hogy ez talán még jobb is, mint a video, bár természetesen a videokat is gyûjtjük, színvonalas mesevideokat, mert itt inkább a nyelvi oldal kerül elõtérbe és képek alapján ugye nem lehet követni a történetet. Aztán hogyha iskolás lesz és mondjuk meg kell ismerkednie a magyar meg holland történelemmel meg irodalommal, akkor erre majd valóban oda kell figyelni, de azt hiszem, hogy ez kicsit késõbb következik.

- Hát ez sajnos Finnország lesz, ez elkerülhetetlen, hiszen bármennyire is próbáljuk a kedvenc recepteket például otthon életben tartani, már csak az alapanyagok hiánya miatt is sok minden egyszerûen megvalósíthatatlan. És azt sajnálom, hogy Anita nem fogja majd úgy ismerni Magyarországot, ahogy én ismertem a szüleimnek köszönhetõen. A városok nagyobb részében személyesen jártam, a legtöbb tájat jól ismerem, ez õneki nem fog megadatni. És a balatoni nyaralások emléke nem fog megadatni. Majd megadatik valami más.

- A kultúrák találkozása, holland kultúra meglehetõsen különbözik a magyartól, a finn kultúra különbözik mind a kettõtõl, bár a hollandhoz talán kicsit közelebb áll, mint a magyarhoz. Az, hogy sokszínûséget látnak, azt, hogy nincsenek bezárva egybe és nem gondolják azt, hogy az az egy, amit õk ismernek, az az egyedül üdvözítõ.

- Igen, az elsõ szava természetesen az volt, hogy nem, de ez finnül hangzott el, tehát úgy mondta, hogy ei és nagyon hamar ezután bevezette a második szavát, eiti finnül anyát jelent. Úgy látszik, hogy a nappali bölcsõdének nagyobb a hatása, mint az esti szülõknek.