- Ez a nagyobbik. Ebben van a nagyobb családom, és ez a kicsi itt, ez a kis családi házrész ez pedig az elsõ nevelt gyermekemnek a kis fészke.

- Hát tizenhét gyerekecske van, s mi ketten felnõttek a párommal és a papa. Itt van jobbra mindjárt egy kis szoba ahol az én Balázs nevû gyermekem lenne, de most úgy látszik, hogy már útra indult. Õ egy Cserkeszõlõségbõl való fiatalember, aki nagykamasz és hát a kamaszproblémáit próbáljuk megoldani.

- Õ tizenhét éves. Ebben a szobában két nagylányom van. Az Ingrid, aki tizenkilenc és az Ancsa aki tizennyolc éves. Az Ancsa õ ilyen olyan gyerek , akit azért fogadtam be magamhoz, merthogy a testvéreit is én neveltem. Itt van egy nagyszoba.

- Itt lakik a Janika, akkor ott a Ricsike és itt pedig Irmusom.

- Lakókonyhánk. Itt szoktunk fõzni. Van még egy kamra, aminek különös szerepe van, mert a kamaszok, azok nagy kamaszok cigarettáznak és mi felnõttek nem, és oda lehet elvonulni cigizni, hogyha.

- Igen, ehhez egy nagyon érdekes anekdotám fûzõdik. Hogy nekem a nevelt gyerekek, az érettségijüket zömében ennek köszönhetik, mert volt egy olyan kölcsönös megegyezés, hogy aki megbukik vagy rosszabb bizonyítványt hoz, mint amit tudna az egy fél évig mosogat. És attól kezdve a gyerekek annyira hajtottak, tanultak, hogy nem volt több bukás.

- Itt egy ... van kialakulóban, hogy a fönti gyerekeknek ne kelljen, mondjuk akarnak egyet reggelizni, vagy valami ne kelljen lemenni, hanem fönt is el tudják azt végezni. És itt a Kati lányomnak a szobája. Kinyitom egy kicsit az ablakot.

- Hát õ már huszonnegyedik éves. Komoly felnõtt hölgy. Neki már több felsõfokú végzettsége van és most is tanul. Itt van a Peti fiamnak a szobája. Õ is egy nagy felnõtt fiatalember. Neki keresem most azt a nappali tagozatos formát. Õneki munkásruhák lógnak, merthogy õ komolyan dolgozik is. Itt van Misikém. Az egyik felnõtt fiatalember aki már, õ kirepült tulajdonképpen, de még velünk van. És itt van két kicsikém. Két iskolás a Zsoltika, meg a Kristófka. Õk igazi kisiskolások, és akkor itt van még elõl a saját szülésû gyermekem, de õ bezárja a szobáját.

- Igen, merthogy eddig mindig meg kellett hogy ossza a saját szobáját valamelyik nevelt testvérével, és most nagyon élvezi, hogy önálló szobatulajdonos lett, és tulajdonképpen itt fönt a nagyok mind megkapták most ezt a lehetõséget, hogy önállóan, önálló felnõttként egy szobát külön birtokoljanak.

- Négy éves.

- Hát van aki a hagyományos módon gyermekvédelmi támogatásban régi állami gondozott státusz szerint van itt a családban, aztán van családba fogadott gyerekünk, már akit úgy nevelünk, mint a gyámjai. Aztán van olyan gyerek, aki itt ragadt. Letelt az utógondozása, tehát már õ nem egy finanszírozott gyerek, de még nem találtuk meg a kirepülésnek a módját. Õ van nálunk. Aztán van olyan kisgyerek, akit úgy nevelek, hogy az édesanya is itt él a családban, merthogy magunkhoz vettük az anyukáját is. Tehát anya, gyerek együtt él itt nálunk, hogy hátha az anyuka úgy megerõsödik, hogy majd tudja egyedül nevelni a gyerekét. Úgyhogy ami létezik mindenféle formájú.

- Nem, már több generáció van, aki már kirepült és én büszke vagyok rájuk, mert mindegyik áll a maga lábán. Úgyhogy önállóak, saját lakásuk van, illetve közös albérletben él egy csoport gyerekem, akik úgy próbálnak majd továbblépni. Mindegyik leérettségizett, több szakmájuk van. Dolgoznak, keresnek, tanulnak, úgyhogy nagyon büszke vagyok rájuk, és jó a kapcsolatunk. Szóval nem szakadt meg a kapcsolatunk.

- Hát ez nagyon, nagyon régen kezdõdött már. Tizenkilenc éve, amikor nekem a második gyerekem betegnek született és nem tudta, hogy mi a szülei vagyunk, és összetett fejlõdési rendellenességgekkel született. Hat éves korában egészségügyi gyermekotthonba került a református egyházhoz, és nem az õ pótlására, mert egy gyereket nem lehet pótolni, hanem az én idõmet, meg energiámat le tudjuk kötni így jött az elsõ gyerek, Borika és aztán onnantól nem volt megállás.

- Hát ezt másképp nem lehetne csinálni csak így. Bár most már eléggé kezd fáradni és mondta, hogy jó lenne, hogyha egy kicsikét most már ötven év után próbálnánk úgy alakítani az életünket. De ez még annak a függvénye, hogy az itt lévõ gyerekeket még fel kell nevelni. Még egy tizenöt év.

- Igen a kisfiúval nekem is azok voltak a tapasztalataim, hogy gyakran fantáziál. Gyakran olyan dolgokat is mondott, amik még nem történtek meg, illetve csak az õ képzeletvilágában.

- Alapvetõen ez a dolog a kisfiú hiperaktivitásán bukott meg. Teljesen laikusként voltam kénytelen erre rájönni. Azontúl, hogy egy eleven és mozgékony kisgyerek, egyéb talán születéskori károsodásból eredõ idegrendszeri problémák, figyelemhiány, összpontosítási nehézségek, rejtett, ha így mondhatnám bizonyos fokú agresszivitás figyelhetõ meg, ami engem megmondom õszintén elriasztott ettõl a dologtól.

- Igen, volt egy korábbi eset is. Hát úgy gondoltam, hogy azt a kapcsolatot sem tudnám vállalni.

- Hát talán egy másfél, két hónapos, de igen lassú.

- Egészségi problémák volt. Volt egy gyakorlatilag kideríthetetlen eredû szívzöreje, amivel tulajdonképpen nem lehetett mit kezdeni. Ez aggasztott engem a legjobban és egyéb jelek is, amibõl én arra következtettem, hogy talán ezt a gyereket bizonyos ártalmak érték. Esetleg a mama életmódjából terhesség alatt. Arra ebben a helyzetben nincs lehetõség, hogy az esetleges örökbefogadó ezt a dolgot tovább vizsgáltassa. Elmondják a gyerekrõl azokat a dolgokat, amiket abban az életkorban, illetve a korábbi életkorából, kórházi leleteibõl, esetleg születéskori leleteibõl tudnak és tulajdonképpen ezzel az örökbefogadó szülõ azt kezd, amit akar. Én sokáig emésztgettem ezt a dolgot, és úgy gondoltam, hogy megpróbálom leküzdeni, de ez nem sikerült. A konkrétumokat, a nehézségeket vállaltam volna. Tehát ha azt mondják nekem, hogy tíz éves korában meg lehet operálni, mert ez meg ez a baja, akkor ezt minden további nélkül vállaltam volna, de a bizonytalanság, ez volt ebben a dologban a legszörnyûbb. Félelemmel nem szabad belemenni egy kapcsolatba. Tehát azzal, hogy az ember esetleg attól rettegjen, hogy a gyerek összeesik a játszótéren és meghal ez nem tenne jót lelkileg sem nekem, sem a gyereknek, mert ez elõbb-utóbb érzõdik a kapcsolatban.

- Semmiféle konkrét elképzelésem nincs. Természetesen életkori megkötések, bizonyos preferenciák vannak.

- Életvidám, kedves, egészséges. Na most itt lassan kiderül számomra, hogy bizony ezekbõl az igényekbõl talán jó, ha az ember lead. Ezt nekem teljes mértékben be kell látni. Ezzel talán az elején az ember nem számol.

- Ez teljesen igaz, de azért a saját családban született gyerekrõl néhány dolgot lehet tudni. Esetleg örökletes betegségeket lehet ismerni, a résztvevõk életkörülményeit, amik esetleg a gyerek késõbbi fejlõdésére kihatással lehetnek. Na most ezekben az esetekben ezekrõl gyakorlatilag semmit nem tudni.

- Igen ezt én is így tapasztaltam, hogy ezt gyakorlatilag a gyermekvédelem is új szempontként értékeli, holott én úgy gondoltam, hogy ezekben az örökbefogadási ügyekben elsõsorban a kapcsolatot kellene védeni, a két félnek a közös életét. Teljesen egyetértek, hogy itt a gyermekek a sérültek és nekik kell egy minél harmonikusabb késõbbi családi környezetet biztosítani, na de az sem mindegy, hogy ezért az örökbefogadó szülõ felvállal-e olyan dolgokat amit esetleg erején felül tud, vagy egyáltalán nem tud teljesíteni. Esetleg a gyerek egészségével, vagy szociális környezetével, korábbi szociális környezetével kapcsolatban.