- Nekem van egy problémám. Van két gyermekem és az egyik Waldorf óvodába és iskolába jár, de közben vidékre költöztünk, nem messze Pesttõl, tehát onnan bejár Pestre és most lenne lehetõség, hogy a kisebbik is járjon, 4 éves lett, viszont õ még nagyon alszik. Nem tudom, hogy mi lenne jobb neki, ha ott járna egy óvodába még egy évig, hát ahol pihenni tud, de nem Waldorf óvoda és a mi nézeteinkkel nem egyezik nagyon. Vagy pedig járjanak ide.

- Reggel olyan fél nyolc körül. Mondjuk õ korán kelõ, tehát azzal úgy igazán nincs gond, csak délután viszont akkor nem tudna aludni és buszozni kéne egy órát, másfél órát alvásidõben. Nem tudom, hogy mi ártana neki jobban, hogyha egy évet olyan helyen van, ami nem igazán megfelelõ szerintünk.

- Igen, igen.

- Hát a Waldorf óvodával szemben nagyon sok hátránya van és nagyon sok olyan dolog van benne, ami ott nincs meg.

- Igen, nagyon le van kötve a gyerek és olyan dolgokkal van lekötve, ami a korosztályának nem felel meg. Tehát annyira le van az energiája felesleges parancsokkal kötve, ami úgy érezzük, hogy azért hosszabb idõ után azért a személyiségére is hat és a fejlõdésére is hat.

- Hát van némi foglalkozás igen, egy csomó olyan szabály és olyan kötöttség, amit nem érzünk indokoltnak. Semmivel se másabb, mint egy hagyományos állami óvoda, viszont meghatározott idõben pisilünk, meghatározott idõben játszunk. Ha én bele vagyok merülve a játékba, azt másodpercre pontosan abba kell hagyni. A tejbegrízben nem lehet összekeverve a kakaót.

- Igen. Igen. Szóval teljesen nem veszik figyelembe a gyerek, hát azt, hogy egyéni adottságait, azt nem is várom tõlük, mert ez nem egy ilyen hely, de hogy még a korosztályának való megkülönböztetést sem, tehát, hogy amikor a nagyoknak ugye kevesebb idényük van a játékra, de a kicsiknek is akkor kell dolgokat befejezni. Hát ott a szülõk is tájékoztattak arról, hogy mi a helyzet.

- Nem. Õk nem elégedetlenek, mert õk ezt várják. Hát mi mindig Waldorf óvodába jártunk. Ez annyit tesz, hogy a gyerek úgy fejlõdik, ahogy a korának a legjobb. Tehát ott nem fontos tanterv, meg évterv, vegyes a csoport, de úgy van az egész kialakítva, mivelhogy nincsenek kötelezõ foglalkozások, hogy minden gyerek megtalálja benne a megfelelõ idõben való játékot, a megfelelõ dologgal való foglalkozást, az óvónõ jelen van úgy, ahogy egy családban a saját tevékenységével, a személyiségével hat a gyerekekre.

- Nagyon. Hát iskolába is oda jár, igen.

- Hát a férjem is ilyen várakozó állásponton van, mert egyszerûen az utazás az õ számára biztos, hogy megterhelõ lenne, még a nagyobb is elfárad, mire hazaér, viszont azt is tudjuk, hogy hosszú távon, meg hát még rövid távon is ez a Waldorf óvoda, csak ez a megfelelõ környezet a számára.

- Igen, ezzel viszont csak az a gond, hogy a nagyobbikért viszont jönnöm kell.

- Igen, mondjuk nem minden nap a héten.

- Igen és még nagyon alszik, tehát még alszik délben két-három órát.

Vekerdy Tamás pszichológus: - Szomorúan hallottam, hogy milyen nehéz helyzet alakult ki például azért, mert ebben a Waldorf óvodában, amirõl hallottunk, nincs napközi, nem lehet ott maradni délután. Sajnos, amennyire én tudom a magyar Waldorf óvodákban, kivéve bizonyos csoportokat, amik önkormányzati óvodában mûködnek, nincs napközi, el kell vinni a gyereket. Ez egy tévedés, az szinte dogmatikusan beette magát itt Magyarországon ez a tévedés, hogy a Waldorf óvodában nincs napközi. Bemegyünk a világ elsõ elõször alapított Waldorf óvodájába, elsõ épület a napközi. Minden normálisan mûködõ külföldi Waldorf óvodában van napközi. Össze van tévesztve az, hogy mi tudjuk, hogy egy ilyen kisgyereknek jó lenne délig lenni, de ez nem azt jelenti, hogy ha ez a szülõknek nem megoldható, ne kérnék, kérhetnék és ne kellene, ne volna hogy úgy mondjam kötelezõ a szülõ kérésére létrehozni ezt a napközit. Itt tehát azt kell mondanom, a Waldorf óvoda a hibás. Persze ez szörnyen hangzik, pláne tõlem,

V.T.: - Tehát baj, hogy ott nincs napközi. Egy. Kettõ: Ha volna persze, igen, még akkor is elgondolkodnánk, hogy kell-e ennyit utazni egy ilyen kisgyereknek és ahogy a kolléganõ is nagyon helyesen mondta, lehetõleg nem. Azt viszont megint csak elborzadva hallom és ez a másik oldala a dolognak, hogy az egyébként jó magyar óvodák között vannak olyan óvodák, ezt én tudom egyébként és érdekes módon vannak ilyen területek az országban, ahol megmondják, hogy mikor kell kimenni pisilni, ahol a tejbegrízbe nem szabad belekeverni a kakaót és ezer más, mint mama nagyon pontosan mondta, parancs van kiadva. Nyilván akkor a kiscsoportosnak még esetleg nincs kötelezõ foglalkozás, de parancsok irányítják az életét. Tehát ha egy normális magyar óvoda, önkormányzati óvoda lenne itt, ahol õk laknak, a mamáék, én azt javasolnám, hogy akkor adja inkább oda a gyereket, de itt ez egy valódi dilemma. És ilyenek jutnak csak eszembe, hogy nincs véletlenül a szomszéd községben mondjuk egy normálisabb óvoda?

V.T.: - Nem olyan sok, mintha Pestre hozom be, útközben leadom vagy hogy fejezzem ki magam, amikor a nagy gyerek megy be, ez az utazás, ez egy nehéz kérdés. A dolog lényege, hogy a mama dilemmája egy igazi dilemma, amirõl tehet ez az óvoda, amelyiknek fogalma nincs arról, hogy milyen egy kisgyerek és hogy ahol az érvényben lévõ óvodai alap program szerint hogy kell egy óvodát megszervezni. Ez az önkormányzati oldalára vonatkozik. És a másik ahonnan ugye beszorították a mamát, a Waldorf óvoda, amelyik azt a szuggeszciót kelti benne, hogyha egy jó waldorfos szülõ, akkor õ nem is kéri, hogy legyen délutáni lehetõség ottalvásra, holott szerintem ezt kérnie, kérniük kellene és az óvodának ezt a kérést teljesítenie kellene.

V.T.: - Elsõ nekifutásban és itt nem is csak a korábbi felkelésrõl van szó, hanem a délutáni alvásról, amitõl ugye a gyerek meg lenne fosztva, mert pont akkor utazna haza a buszon, tehát elsõ nekifutásban én mindenképpen a közeli intézményt javasolnám, minél kisebb a gyerek, annál inkább. Ha erre van mód. Persze mérlegelnék, ha egy nekem nagyon tetszõ óvoda van 5 kilométerre, 8-ra, akkor lehet, hogy ezt még megspendíroznám, de nem tudom, szóval alapelvszerûen kisgyereknek és ez még az elsõ, másodikosra is vonatkozik, az a jó, hogy az intézmény közel van. Persze az a jó, hogy ha lehet, hogy hazajön délben, de ha egy olyan helyre kerül be ezáltal, ahol õ rosszul érzi magát, ahol szorong, ahol újra bepisil, bár már szobatiszta volt. És így tovább, akkor azonnal kivenném természetesen.

- Énnekem van egy két és féléves kislány unokám és nem beszél még, de borzasztó agresszív. Megért mindent, nem tudom mit lehetne vele csinálni. Ha valamit nem akarok, hogy elvegyen, mondjuk egy porcelánt, akkor is elkapja és földhöz csapja.

- Igen. Nem mond csak azt a kimondott gyerekbeszédeket, mint a picikék, hogy mama, papa, meg ilyesmit.

- Nem, kettõ van. A nagyobbik egy évvel idõsebb kislány. Õ szépen beszél.

- Hát most ment el dolgozni, talán két-három hónapja. Hát az egyik óvodában van, a másik bölcsõdében. De nagyon akaratos, durcás, leszegi a fejét, hogyha valami nem tetszik neki. Azt lehet mondani, hogy úgy sutyiban kap el valamit és tör, zúz. Ólomkristály már odavan, ha nem figyelik oda. Eddig elraktam elõlük, de ha hirtelen betoppannak nem tudnak elrakodni mindent.

-- Csabay Katalin logopédus, a Beszédvizsgáló Országos Szakértõi Bizottság vezetõje: Nem. Inkább az jellemzõ, hogy akkor válik egy gyerek agresszívvé, ha nem értik, hogy mit mond. Tehát hogyha õ valamit szeretne mondani a saját kisgyermek nyelvén, ami még a környezet számára nem mindig érthetõ, akkor nagyon gyakran elõfordul, hogy a gyerekbõl dühöt vált ki az, hogy nem értik és akkor vagy olyan agresszióba torkollik, hogy ez ellen fordul, aki nem akarja õt megérteni, vagy pedig önmaga ellen. Nem egyszer elõfordul, hogy elkezdi a körmét rágni, elkezd toporzékolni, harapdálni a kezét, stb. De azt, hogy minden indok nélkül a gyerekben ilyen agressziót váltson ki, hogy már elõre el kell menteni a törékeny dolgokat, én nem hinném, hogy ez a megkésett beszédfejlõdéssel van összefüggésben. Azt hiszem, hogy a két és féléves gyerek még nem beszél, ebbõl önmagában véve tragédia nincs. Az, hogy mondja, hogy papa, mama, stb. ez elfogadható, ami a gyerek aktív szókincsét illeti. Na most a passzív szókincsét, tehát ami azt jelenti, hogy amit neki mondanak, azt megérti-e, ez kérdéses. Az, hogy õneki ez a felfokozott agresszivitás két és féléves korára és kislány létére mibõl adódik, én azt gondolnám, hogy ezt elsõsorban egy gyermekpszichológussal kéne megbeszélnie a nagymamának, illetve elsõsorban az édesanyának.

Cs.K.: - Most azt nem tudom, hogy például ez az agresszív magatartás ugye mióta tart? Mert ha ezt netántán az váltotta ki, hogy az édesanya elment dolgozni és a gyerek bölcsõdébe került és õ nehezebben szocializálódik, nehezebben szokja meg a közösséget, attól is lehet neki. De mondom ilyen mérvû agresszivitás, hogy ami a kezeügyébe kerül azt földhöz vágja, tehát minden ok nélkül, ez nem a beszéddel függ össze. Ez egy olyan magatartási probléma, aminek valószínû, hogy valami egyéb pszichés háttere van, tehát én ezért gondolnám azt, hogy ezt elõbb beszéljék meg, mert lehet, hogy ennek a kisgyereknek egy meleg anyai szeretetre van még szüksége egy- másfél évig és akkor talán ez az agresszió megszûnik.

- Jó napot kívánok! Az a kérdésem, nem probléma tulajdonképpen, csak a kislányom 14 hónapos lesz nemsokára és mindig szopik és szeretném valahogy leszoktatni és szeretném valahogy leszoktatni. Most már mennék vissza dolgozni, meg bölcsõdébe szoktatnám és nem megy. Már ott vagyunk, hogy este a lefekvésnél, mert nem feltétlenül úgy alszik el, hogy szopizik, de éjszaka még fölébred kétszer, háromszor, ez a fárasztó inkább nekem.

- Jó napot kívánok! A következõ kérdésem van. Kislányom 2 éves és mindig szopik és minél jobban próbálom ettõl eltávolítani, annál inkább ragaszkodik a dologhoz. Számára ez egyfajta szertartás, én azt gondolom, hogy lassan véget kellene vetni ennek, de õ nem igazán szeretné ezt. Mit tehetnék?

- Most már csak kétszer, reggel és este.

- Hogyne persze, igen.

- Nem, második. A nagyfiam 13 éves és hát vele soha nem voltak ilyen problémák, õ 9 hónaposan azt mondta, hogy neki elég a szopásból és ez már egy olyan dolog, hogy szerintem egészen minimális már az anyatej mennyisége, tehát inkább a folyamat az, ami az õ számára megnyugtató nem is inkább a tej mennyiség szerintem. Próbáltam neki már megmagyarázni, úgy tûnik, hogy azért valamit ért ebbõl a magyarázatból, három éjszaka, illetve három este ez nagyon ragyogóan megoldódott, hogy rögtön a kiságyába tettem, de a harmadik éjszaka után még inkább ragaszkodik a dologhoz, tehát egyszerûen nem volt hajlandó továbbiakban így tenni. Már a fürdetési szertartáskor úgymond bebiztosítja magát, hogy igen, cicit õ kap.

R.: - Most csak két anyuka panaszát hallottuk. Hogy mást ne mondjak tegnap hívott egy nagymama azzal a panasszal, hogy a 3 éves unokája, akinél ugyanez a helyzet még mindig és mindig szopni akar. Ezek a mamák eldöntötték, hogy szeretnék befejezni a szoptatást, de valahogy nem megy. Miért nem megy?

Szõdy Judit pszichológus, szoptatási tanácsadó: Hát az egyik az, hogy mennyire komolyan döntötték el. Hát ennek egy kicsit mélyebb okai is lehetnek, hogy nem sikerül az elválasztása a gyermeknek. Ilyenkor hát praktikus tanácsként azt tudom mondani, hogy a szopás idõszakára talán egy hétig, vagy valamennyivel több ideig meg kéne hívni a nagymamát vagy az apukát megkérni arra, hogy õ foglalkozzon például a fürdetésnél a gyerekkel és az anyuka egyszerûen ne legyen jelen.

Sz.J.: - Igen, és itt az a lényeg az egészben, hogy nagyon elszánt és kitartónak kell lenni, tehát teljes mély meggyõzõdéssel kell amellett kiállni, hogy most már én ezt nem szeretném.

Sz.J.: - Hát az, hogy legbelül az anyának is ez egy nagyon jó szoros kapcsolat a gyerekkel, tehát egy olyan mély érzelmi kötõdés alakult ki közöttük, amirõl hiába a felszínen úgy érzi, hogy most már meg kéne válni, de nagyon nehéz. És ennek persze folyamánya az, hogy nem tökéletesen tisztán kommunikálja azt a gyerek felé, hogy én már nem akarlak szoptatni, hanem valahol azért benne van, hogy hát ez mégiscsak egy jó dolog.

Sz.J.: - Hát ezt nem lehet elhatározni, mert ez egy belsõ munka és fel kell dolgozni ezt, hogy most már vége ennek a korszaknak.

Sz.J.: - Ühm. Hát én úgy vettem ki a telefonokból, hogy õk már megmondták, vagy legalábbis én ezt feltételezem. Igen. Tehát egy rövid határozott mondattal ezt le lehet zárni, hogy például, aki éjszaka szopik, annak 2 éves kor körül már el lehet mondani, hogy amikor sötét van, akkor alszik a cici, nincs cici és akkor nem ilyen egyszerû, ahogy én itt elmondom persze, de hogyha következetes az ember, akkor meg lehet ezt oldani.

Sz.J.: - Hát feltétlenül kell, egyrészt nem szabad magára hagyni a bánatával, azt semmiképpen nem. A legjobb az, hogyha valaki más, tehát nem az anyuka megy oda hozzá, hanem valaki más és ölelgeti simogatja, beszél hozzá, mesél neki, eltereli a figyelmet. Ami nagy hiba tud lenni, az az, hogy a szoptatás helyett cumisüveget adnak, mert ez gyakorlatilag egy ugyanolyan csapda, tehát akkor innentõl kezdve még évekig a cumisüveggel kell küzdeni. Tehát ez nagyon rossz. Az az igazán mûködõképes dolog, hogyha simogatástól, ölelgetést és éneklést kap, de nagyon következetesen. Tehát az nagyon rossz, ha két-három nap múlva azt mondja az ember, hogy én ezt nem már bírom, megint megszoptatja és akkor teljesen összezavarodik az egész helyzet és a gyerek meg ráadásul nem találja a határokat. Tehát õ sem tudja, hogy most akkor szabad vagy nem.

Sz.J.: - Hát attól függ, hogy ez mennyire van elrendezve az anyában és a gyerekben. Tehát úgy, hogyha abbahagyom a szoptatást, de úgy, hogy rázárom az ajtót és ott bömböl egész éjszaka, az valóban jelenthet lelki törést, mert az a gyerek nem az anyuka bosszantása miatt akar szopni, hanem van egy ilyen érzelmi igénye, sõt én azt is mondanám, hogy a nagyon erõs szopó reflexszel rendelkezõ gyerekek szoktak ilyen kitartóak lenni, úgyhogy lehet, hogy nem is csak érzelmi, hanem biológiai igénye is van. De ha kap helyette mást és érzi maga körül a biztonságot, amit a szülei árasztanak, akkor nagyon sok mindent kibír egy gyerek. Szóval sokkal nagyobb traumákon is át lehet esni úgy, hogy ne sérüljön.

- Jó napot kívánok! Olyan gondban vagyok, van egy 2 éves kisunokám és én, mikor megszületett, bementem a kórházba, már akkor mondtam, hogy tündéri aranyos kislány, egészséges különben, de már akkor olyan szörcsögõsen lélegzett. És hát õk azért vitték orvoshoz közben-közben, de azt mondják, hogy nincs semmi baja, de azóta is ilyen szörcsögve lélegzik.

- Hát én amikor találkozom vele, mindig hallom. Most itt volt és meg volt fázva és folyton folyt szegénynek az orra, de kifújni nem tudja.

- Igen. Csak törölgettem, mikor nem náthás különben, akkor is azért szívni kéne?

-Szamosfalvi Imre gyermekorvos: Ez elõfordulhat. Ilyenkor szoktunk orrmandula túltengésrõl beszélni, hát amennyire ezt így meg lehet ítélni az elmondás alapján. Én azt gondolom, hogyha ez ilyen hosszú ideje tart, akkor megérdemelne egy alapos gégészeti vizsgálatot. Egy gyerek gégész beletekintve esetleg még az orrjáratokba is, meg tudja állapítani, hogy nincs-e valami eredendõ szûkülete a gyereknek a légutak ezen területén, illetve, hogy milyen nagyságú az orrmandula. Hogy nem tart-e az fönn folyamatosan egy nagyon enyhe kis gyulladást. Na most hogyha a gégész azt mondja, hogy itt bizony talált valamit, akkor pedig az õ utasításai mentén kell megpróbálni megszüntetni ezt a szörcsögést. Na most azért óva int bennünket a nagyon radikális beavatkozásoktól, hogy a nagymama ezen az egy náthán kívül semmiféle betegségrõl nem számolt be.

Sz.I.: - Tehát nagy mértékû beavatkozásnak azért lehetõség szerint ne tegyük ki ezt a gyereket, ha csak nem derül ki valami eltérés nála, legyünk türelmesek és akkor abban is reménykedhetünk, hogy ez a bizonyos orrmandula ez egy idõ utána elkezd sorvadni és akkor mondhatni magától megszûnik a szörcsögés.

Sz.I.: - Nagyon változó, mert ugye a gyerek az utánoz. Hogyha nem ragaszkodunk ahhoz, hogy zsebkendõbe fújja az orrát, lehet játszani és mint ilyen cicafújást mutatni neki, hogy hogyan ráfúj az ember, mint egy játékból és akkor õ is fúj egyet. És a második, harmadik, ötödik kísérletre akár a már egyesztendõs korban is sikerülhet és utána hát le lehet törölni a esetleg elõjövõ váladékot.

Sz.I.: - Ez is egy lehetõség. Mutatni kell a gyereknek, hogy mirõl is van szó és akkor talán elég kis korában el tudja kezdeni az orrfújást. Általában én azt látom, hogy valahol a két és hároméves kor között van azért ennek az ideje, amikor tudatosan, egyértelmûen orrfújásra alkalmas a szerek. Az orrszívással kapcsolatban nagyon jó dolog. Tehát nagyon hasznos, pláne összekötve olyan szerrel alkalmazzák, ami tán nem nevezhetõ gyógyszernek, inkább ilyen természetes, tehát kamillafõzet, vagy ilyen sós vizet tartalmazó oldatot, vagy ha alkalmazzák elõtte becsöpögtetnek egy néhány csöppet a gyereknek az orrába és utána szívják meg, nagyon hasznos lehet. De a túlzásoktól azért óvnám a szülõket.

Sz.I.: - Hallottam olyat, hogy tízszer, tizenötször szívják meg naponta a gyereknek az orrát. Ezt semmi esetre se csinálnám, szóval ez már megint egy másik kategóriába kerül át, amikor a gyerek és a szülõ kapcsolata valamilyen torzulásnak következményeként, ez lesz az egyik eleme a kapcsolatnak, a gyerek szörcsög, az anyuka meg szívja az orrát. Úgyhogy ne ez legyen a játék, vagy ne ez legyen a kapcsolatnak az egyik meghatározó eleme, ezt én borzasztónak tartom.