- Minden nap eljönnek, de van úgy, hogy nem is egyszer. Én meg ugye persze mindig megkérdem tõlük, hogy mit szeretnétek, hogy a mama mit fõzzön, a mama mit süssön? És akkor az egyik szereti az almás pitét, a másik a túrós rétest, a harmadik a mákos rétest. És persze igyekszem mindenben kedvükben járni, úgyhogy ez nekem igazi örömöt ad, hogy van hozzá erõm, energiám és nagy akaratom, hogy jót tegyek velük. Na és aztán a mesélésre vonatkozóan ugye nagyon szeretik ha mesélek nekik, de nemcsak a könyvekbõl, hanem megtörtént eseményekrõl, ami velem gyermekkoromban megtörtént. Ezt fõleg a Julika nagyon szereti hallani, akár a faluról, akár a patak vizérõl, ugye akkor gyermekkorunkban ott fürödtünk, nem volt, mint most ilyen, hogy mennek az Adriai tengerpartra. Tehát ez mind szép, hogy õ ilyen igényes, hogy ezeket hallani akarja és ismerni akarja, rám vonatkozó múlt dolgokat. Azon kívül nagyon szeretnek itt aludni. Van egy nagy, több szobám van, ahol több fekhely van és mind külön-külön egyenként.

- Délután már telefonálnak, hogy mama jöhetünk aludni? És mindig az a válaszom, persze, gyertek nyugodtan aludni.

- Inkább a kettõ, sõt a harmadik, aki 4 éves lesz novemberben, õ is jön és fél tízkor azt mondja, hogy mama mégis haza karok menni és akkor nincs más, mint haza kell kísérjem. Szerencse, hogy itt laknak a közelben.

- 7 éves lesz a Zsoltika, Julika pedig harmadik osztályba megy, aki márciusban volt 8 éves.

- Hát igen, mert valahogy õ olyan érzelmû, olyan érzésû, mint az apukája és az apuka szintén rám hasonlít, úgyhogy ebben van valami igazság, bár én ezt nem nyilvánítom ki és nem is adom a tudtukra. Nem. Ilyesmit nem szabad. Ez csak egy olyan adottság természetesen, istenadta adottság, hogy no így ment át a generáción keresztül a fiamnak a tulajdonságai a kislányára is.

- Hát az, hogy szépen beszél, az, hogy türelmes, a testvéreihez úgyszintén és nagyon jó észbeli adottsága van, nagyon-nagy értelmes.

- Igen. Azért, mert jókat fõz, meg jókat süt.

- Túrós sütit, meg rétest.

- Almás pitét, pudingot és almás rétest, én a krémest, azt nagyon szeretem.

- Ahá, nagyon finom, ilyen krémes süti.

- Azt én is szeretem.

- Igen, azt nagyon szeretem, hát mikor mentek, ültek a vonaton és ilyen fapadok voltak.

- Igen, szokott, hogy ott a pataknál gátat építettek és ott fürödtek, beszélgettünk, meg segítek neki. Mondjuk egyszer is, nem tudom már mit csinált a mama és befõttes üvegeket kellett elmosnom, szoktam törölgetni, meg habot verni, mákot darálni.

- Természetesen. Én a magam tapasztalatából tudom, mert ugye három szép gyermeket fölneveltem, akik olyan jók hozzám, hogy talán nincs is olyan anya, aki ezzel dicsekedhet, itt vagyok egyedül és a gyerekeim azok, akik vígasztalnak és segítenek mindenben. És én ezt ahogy tapasztaltam a saját munkámon keresztül úgy tudom a gyerekekre vonatkoztatni is, hogy így kell hozzáállni a neveléshez. Itt más, hogy türelmetlen, csúnya beszéd és a többi, nincsen. Csak szépen türelmesen és nyugodtan.

- Az igazság az, hogy most a televízióból nagyon sok rossz hatás éri a gyerekeket, amihez jobban õk ragaszkodnak. Meg kell, hogy mondjam, hogy ez van sajnos. De azért ezt is úgy próbálom azért pótolni, hogy a templomba is elviszem például magammal és ott mégis azért hallja a szép beszédet is, azt is nagyon elfogadja a Julika. Õ az, aki legjobb hozzám, mondjuk a legnagyobb persze, de aztán gondolom, hogy a kisebbek is ugyanúgy fognak majd, ha ugyanolyan nagyobbacska, hozzám ragaszkodni és hát azt már most is látom, hogy szeretnek. Ez nem dicsekvés, de így van.

- Az unokákat már nem, mert végül is a fiamat, ahogy neveltem, õ ugyanazt viszi át tovább a gyerekeknél, nincs különösebb változtatni való dolog, csak türelemmel kell lenni hozzájuk, semmi más.

- Hát a fiacskámnál kevesebb, mert sajnos õneki is volt egy balesete, aztán nem bírt úgy dolgozni, ahogy kellett volna és azért négy gyereket vállalni, az anyagi helyzet, az nem könnyû. Nem könnyû, nem könnyû és hát a körülmények olyanok, hogy bizony sokat kell dolgozni ahhoz, hogy a szép négy gyermeket fel tudja nevelni, meg anyagilag ellátni mindenben.

- Én nem akarom nagyon megzavarni a hallgatókat, de tény, két olyan, az asszonyokért dolgozó egyesület, program van ma Magyarországon, mely a Fõnix nevet választotta magának. Az egyik a Fõnix Újrakezdõ Nõk Egyesülete, a másik a Fõnix program. És csodák csodája, ez a két Fõnix egymásra talált és közös vállalkozásba kezdenek.

- Dr.Bottáné Gajdon Nárcisz a Fõnix Újrakezdõ Nõk Egyesülete elnöke: Egy olyan programot gondoltunk ki, amelyben a fiatal nõk és az érett felnõtt nõk családi együttmûködési gondjait próbáljuk kézbe venni, átgondolni, megismerni. És ha megismertük, akkor megpróbálunk segítséget nyújtani, hogy azok a csomópontok, ahol igazán nem jó az együttmûködés, bánatok, fájdalmak, sérülések merültek föl családon belül. Itt most konkrétan az anya-lány kapcsolat és a meny és anyós kapcsolatra gondoltunk. Ezek a kapcsolatok kulcskérdések egy család együtt maradása szempontjából és talán hangsúlyozni lehet, hogy leginkább, mint fiús mama tapasztalom a fiúk családban tartása szempontjából, mert szerencsére olyan bölcs az élet, hogy a fiúk azért tudják mindig, hogy a családhoz tartozóan ott kell lenniük a feleség és az anya mellett és ilyen módon, hogyha nem jó ez az anyós és a meny kapcsolat, akkor kicsúszik az alapcsaládból a fiú. Nagyon sok nagymama nem jól látja azt, hogy neki mi a tennivalója és mikor avatkozhat bele. És amikor beavatkozik nagy elánnal, nagy nagymamai akarattal, valamifajta tanult szereppel, akkor megsérül, mert visszautasítják. Például úgy tûnik, hogy anyuka ne avatkozzon ebbe, ez nem az ön dolga. És miért nem bízik bennem az anyám? Hát engem nevelt, miért nem bízik bennem, hogy én jól fogom a gyerekemet nevelni, hát én azt láttam, amit õ csinált. Na most ilyeneket lehet hallani, miközben ellenségeskedések lesznek és mi azt láttuk, hogy valahol próbáljuk meg azokat a kulcspontokat megfogni és akkor azokkal elkezdeni foglalkozni. Kinyilatkoztatni és elmondani, hogy mi változott ma a világban, mit kell hozzátenni az anya szerephez, mit kell a nagymama szerephez, mit kell elvenni és mit kell másképp csinálni. Azt látjuk, hogy ezzel senki nem foglalkozik. Vannak szlogenjeink, hogy anyának kell lenni, meg nagymamának kell lenni, de hogy az milyen legyen, az új feltételek, az új életkörülmények, az új munkakörülmények, az új gazdasági körülmények, az új jogi lehetõségek között, arra most még nemigen tudunk igazán útmutatókat.

- Keveházi Katalin a Fõnix program képviselõje: - Az eszköz ebben egy személyiségvizsgálat. Mindkét fél részére elvégzünk egy személyiségvizsgálatot.

K.K.: - Mind az édesanya és a nagymama számára elvégezzük ezt a személyiségvizsgálatot, amelybõl felmerülnek már azok a gócpontok, amik konfliktusforrásként megjelennek már a két személy együttmûködésében. Nem kellenek ehhez körülmények, csapások, egyszerûen a két személyiségben rejlik az, hogy miért is nem tudnak esetleg együttmûködni egymással és hogy mik azok a módszerek, amelyekkel ezek a konfliktusok oldhatók lehetnek.

- Az elsõ vizsgálatról Zádor Erzsébet grafológus: - Két vállalkozó hölgy kézírását vizsgáltuk ilyen tekintetben. A 26 éves lány és a 49 éves mama nyitott volt erre a lehetõségre. A mamától három éve elköltözött a lány, párkapcsolatban él, a mama pedig egy újabb házasságban él. Öt személyiség területet próbáltunk vizsgálni. A gondolkodásmódját, a mentális képességeket tulajdonképpen. A dominancia igényt, a problémamegoldó képességet, az értelmek kezelését, önértékelésüket, az önmagukhoz való viszonyukat. Leírtuk és oda adtuk a két hölgynek a szakvéleményt. Elolvasták, majd megcserélték a két szakvéleményt, azaz a mama a lányáét, a lánya az édesanyja személyiségjellemzõit olvasta el. Elõször is meglepõdtek és aztán azt mondták, hogy valóban ez így van.

Z.E.: - Magukra ismertek és kezdtük boncolgatni, hogy vajon melyik az a terület, ahol nem értették meg egymást. A konfliktusok alapját az képezte, hogy legalábbis a mama szerint, hogy a leánya teljesen más személyiség, mint õ. Ez alapvetõen ki is jött a kézírásából. A lány viszont abban fogalmazta meg a konfliktusokat, hogy a szülõk elváltak és nem kapta meg azt az oldott családi légkört, azt a természetes szeretetet, amit várt volna.

Z.E.: - Egy darabig igen. Fel kellett ahhoz nõnie a lányának, hogy õ elfogadja, hogy a lánya teljesen más ember, mint õ és bizonyos tekintetben nem tudja már befolyásolni. De még mindig vannak olyan területek, amiben nem tudnak egyetértést találni. A lány, aki egy rendszeretõbb, egy következetes, egy analitikus gondolkodású, szabálykövetõ ember, a mama egy könnyedebb, rugalmasabb, tapasztalataira építõ ember. Ugyanakkor mindenképpen kitûnt a beszélgetésbõl és a kézírásból is, hogy a lánynak szüksége van a mamára.

Z.E.: - Igen, a mama megfogalmazta, az egész elemzés lényegét és az egész kísérletnek a lényegét, hogy próbáljunk egymás fele nyitni. Próbálják az érzelmeiket jobban kifejezni. Többször mondják el egymásnak azt, hogy mit éreznek, fõként pozitív irányban, de negatív irányba is. Tehát beszéljék meg a problémát, ezzel oldottabb légkört teremtsenek és ez viszi talán az õ kapcsolatukat a pozitív irány felé.

- Igen, ezt nagyon-nagyon ajánljuk, hogy gondolja meg mindenki, akár az egyik fél, akár a fiatalabb, akár az idõsebb és ajánlja meg a másiknak, bár pillanatnyilag túl sok ilyen vizsgálatot nem tudunk csinálni. Azt gondoltuk, hogy egyelõre a jelentkezõk közül kisorsoljuk, hogy néhányat, amire most esélyünk van, ehhez nekünk most pillanatnyilag segítséget nyújtott az a lehetõség, hogy a Szociális és Családügyi Minisztériumnál a Két generáció együttélése, együttmûködése címmel pályázatot nyújtottunk be és kaptunk egy pici pénzt arra, hogy ezt finanszírozni tudjuk. És ez nagyszerû dolog volna, hogyha egy ilyen Fõnix program, mint módszer, mint segítõ igazán mint egy objektivizálható segítõ módszer állna a rendelkezésünkre. Mindenki tapasztalhatja, hogy vannak feszültségek a két generáció között, tehát ez úgy érzem, hogy nagyon sokan kellene jelentkezni, hogy beletegyék a saját élettörténetüket, a saját dolgaikat, hogy mi valóban tudjunk egy segítõ, egy igazi együttmûködésre alkalmas, a két, a fiatal nõ és az idõsebb nõ sikeresebb tovább mûködése, családi együttmûködése vagy akár közhasznú együttmuködése érdekében tenni. Tehát kérjük a nõket, hogy jelentkezzenek erre, hogy az új korban, az új korszakban azokat a dolgokat, amiket eddig nem fogalmaztunk meg, segítsenek megfogalmazni, hogy okosabbak legyünk és jobban tudjunk élni a jövõben.

- Van nekem egy 7 éves kislány unokám. Két problémánk van vele. Elsõsorban állandóan dörzsölgeti a kis kezét, mint aki örül valaminek, de ez minden szituációban van, nemcsak amikor valaminek örül vagy meglepetés éri vagy mit tudom én. Még leckeírás közben is, összecsukja a kis kezét és állandóan mozog, állandóan mozgatja a kezét.

- Igen, igen, nincsen testvére és szóval én látom rajta, hogy szorongás, elhárítják mindig azzal, hogy hát örül. No de hát nem mindig örül egy gyerek így, hogy leckeírás közben is még a ceruzát is úgy teszi a kis ujjai közé és úgy dörzsölgeti. Én olyankor meg szoktam fogni a kis kezét, vagy néz egy filmet például, hát szinte állandóan a film alatt csinálja. Mondom, hát ne izguljál kicsim. Azt mondja nem izgulok nagyi és tudom, hogy ez mese és ez nem igaz és ez nem történik itt semmi. Ez az egyik dolog. A másik meg az, hogy körülbelül másfél év óta abszolút nem hajlandó húst enni. Bármit csinálunk vele, bármit ígérünk neki, bármit teszünk, bármit fõzünk, sütünk, nem hajlandó elfogadni a húst.

- Nem tudok róla.

- Hát kérdeztük, de napközben se eszi meg, óvodában se ette meg a húst.

- Nem tudom, pici korában állandóan fõztünk neki minden étkezéshez más fõzeléket, más feltéttel és mindent megevett és most nem hajlandó húst ennek.

- Hát nem emlékszem pontosan, csak egyszer feltûnt, hogy nem fogadja el. A párizsit például nagyon szerette, még úgy üresen is, képes volt tíz dekát is egy ültõ helyében megenni, mikor még ette.

- Nem, nem. Mindenki fogyaszt húst, csak õ nem. Még a legkisebb ficnit is kiszedi megkeresi és félreteszi és nem eszi meg. Õ nem kéri. És én aggódom miatta, hogy vérszegény lesz.

- Hát próbálunk halat, egy falat sajtot azt hajlandó idõnként megenni, vagy idõnként egy fõtt tojást.

- Tejet azt majdnem mindennap eszik, de joghurtot nagyon ritkán.

- Nem eszik ilyesmit. Az anyja nem is fõz, csak tetszik tudni én nagymama vagyok. És a szülõk másként látják ezt a dolgot. Beleszólni nem lehet, mert ez így jól van, a gyerek tudja, hogy neki mire van szüksége. És nem lehet erõltetni, már nem merem, mert már rám lett szólva, hogy õk a szülei és õk tudják, hogy ezt hogy kell.

-dr.Barna Mária gyermekgyógyász: Tulajdonképpen mind a három lehetõség felmerül. Meg kellene nézni, hogy van-e valamilyen borelváltozás a kezén? Az is lehet, lehet, hogy most ment iskolába és esetleg ez egy olyan terhet jelent neki, hogy azért vette föl ezt a rossz szokást, hogyha korábban nem volt. Persze az is lehet, hogyha a nagymama nem lakik állandóan a családdal, hogy ez amikor õ látja dörzsöli és akkor féltõ gondból túlértékeli. Rászólni semmiképpen se jó, inkább lefoglalni, elterelni a figyelmét, de úgy, hogy ne vegye észre, hogy most arról van szó, hogy azért tereljük el a figyelmét, azért játszunk valami mást vele, hogy ne dörzsölje. Valószínû, ha azt mondja a nagymama, hogy ne izgulj, akkor olyan filmet néznek, amin izgulni lehet. Tehát azt is meg kellene nézni, hogy jól, helyesen válogatják-e össze a filmeket, amit a kisgyerek megnézhet.

dr.B.M.: - Hát elõször is csak az édesanya vagy az édesapa forduljon. Nagyon nehéz nagymamának lenni, én is nagymama vagyok, mint gyerekgyógyász, de tudom, hogy nehéz valami olyat mondani akarni, ami nem találkozik a szülõknek is az akaratával. Tehát a partról belebeszélni, ez nem megfelelõ. De hogyha úgy ítélik meg a szülõk is, hogy ez már kóros, akkor a gyerekgyógyász legyen az elsõ lépcsõ.

dr.B.M.: - Igen, ezt feltétlenül megteheti, de mindenképpen csak a szülõkkel egyetértésben, összhangban, mert egy kicsit úgy éreztem, mintha a szülõk ellenállnának már a nagymama aggódásának. Tehát õk nem érzik át ezt annyira, de mindenképpen csak a szülõkkel együtt lehet ezen a dolgon segíteni.

dr.B.M.: - Ahhoz, hogy egészségesen táplálkozzunk, ahhoz húst is - az én elképzelésem szerint - húst is kell fogyasztani. De természetesen itt sem szabad erõltetni, hogyha egy idõre visszautasítja a húsnak a fogyasztását, akkor ettõl ne aggódjunk, hogyha állati eredetû, egyéb állati eredetû termékeket, tehát tejet, tojást, sajtot fogyaszt, akkor ez lehet helyénvaló. Azonban jogos az az aggodalom, hogy a vas ellátottsága a szervezetének esetleg nem lesz megfelelõ hosszú távon. De hát meg lehet próbálni kezdetben talán egy húspuding formájában vagy valahogy egyéb módon becsempészni a fõzelékjeibe hogy esetleg kezdetben észre se vegye, vagy megbeszélni vele, hogy miért is nem akarja megenni. Lehet, hogy valami oka van rá és akkor

dr.B.M.: - Az is lehet, hogy egyszerûen csak arról van szó, hogy észreveszi, hogy nekünk gondot okoz, hogy õ nem fogyaszt húst. És esetleg bizonyos törekvéseit így igyekszik érvényre juttatni, ez a gyerekeknél nagyon gyakran elõfordul.

dr.B.M.: - Sõt, egészen pici korban 1-3 éves kor között leginkább. 2 éves, 3 éves gyermek, ha észreveszi, hogy nem vagyunk elégedettek azzal a mennyiséggel, amit õ elfogyaszt, akkor esetleg már így bünteti is a szülõt, hogy nem fogyasztja el azt a mennyiséget, amit a szülõ elégnek tartana vagy pedig az ízlése napról-napra változik, amit ma elfogad és örömmel eszik meg, azt a következõ napokban elutasítja. El kell fogadjuk a gyereknek a döntését egy bizonyos határokon belül. Ezt nagyon nehéz megállni, mert tulajdonképpen azt szeretnénk és arra vagyunk büszkék, annak örülünk, ha a gyerekünk, jó étvágyú, jól fejlõdik és nehéz eltitkolni, hogy igazán befolyásolja a hangulatunkat és rossz kedvûek leszünk attól, hogyha õ nem fogyasztja el, nem eszi meg azt, ami mi szeretnénk. Csak azt semmiképpen se tegye, hogy valamit ígér érte, valamit jutalmaz, tudniillik az étkezés, az az éhség csillapítására való és nem jár érte se dicséret, se büntetés.

R.: - Tehát, hogy ne üzleteljünk.

dr.B.M.: - Ne üzleteljünk, semmiképpen sem.