- Nagyon tetszik és az tetszik benne a legjobban, hogy a gyerekekre külön gondoltak olyan szempontból, hogy mindig csinálhatnak valamit a gyerekek. Mert egy pici gyereket igazán nem nagyon érdekel így a könyv egy boltban, fönn a polc tetején. De hogyha a mama nézegeti a könyveket és o pedig addig itt valamivel játszhat, akkor biztos, hogy hosszú távon meg fogja szeretni a könyvesboltot, mint olyan és ez nekünk biztos, hogy nagyon jó felnõtteknek, szerintem ezért nagyon klassz, hogy így együtt van a játszási lehetõség meg a sok új könyv.

- Hát nekem a Magyar népmesék és az ilyen, a Pom-pon és a szép régi magyar mesék tetszenek a legjobban. És szomorú vagyok, hogy a Pokémont is látom közöttük.

- Azért, mert nagyon utálom az ilyen új meséket, fõleg az ilyen értelmetlen se füle, se farka meséket. De nagyon szép és széles a választék, úgyhogy lehet mást is venni.

- Így van, így látom és úgy látom, hogy az van többségben és nagyon örülök neki.

-Gáspár Máté: A mi gyerekkori emlékeink alapján egy olyan világ, elsõsorban persze a Micimackó ötletébõl, de maga a szónak is van egy olyan hangulata, ami egy ilyen tisztás ebben a dzsungelben, amiben mindennap már felnõtté nõvé mi magunk is rohangálunk és ez a többesszám, ez a tulajdonos-társaimra, két baráti házaspárra és a feleségemre vonatkozik és már nekünk is vannak kicsi gyerekeink, szóval hogy vágytunk egy olyan helyet csinálni, nekik, a saját gyerekeinknek elsõsorban, ahol jókedv van, könyv van, kultúra van és ahol jól érezzük magunkat. Mert mi kerestük ezt a helyet, kerestünk egy pagonyt magunknak a városban, ahol egyrészt mindent megtalálunk, amire vágyunk, a kínálatot, azt a több ezer könyvet, ami azért ennek a korosztálynak itt ugye nullától 14 éves korosztályról van szó, teljesen megtalálhatjuk, ahol hangulatos körülmények között lehet válogatni. Le lehet ülni egy kicsit, nézelõdni, olvasgatni és nem találtuk. És így gondoltuk azt, hogy jó, akkor csináljuk meg.

G.M.: - Ez 65 négyzetméteres pagony, hát a bejárata azt hiszem, hogy rögtön az a bizonyos égig érõ fa, aminek ezek a sajátos lilából, sárgába játszó színei és ez az ágasbogas, illetve az a hatalmas barátságos odva, amit a gyerekek rögtön fölfedeznek, ez mind szimbolizálja ezt a helyet. Kintrõl látszik az utcáról, a gyerekek bejönnek, kipróbálják, fölmásznak rá, simogatják, tehát ez nekünk egy nagyon fontos központi része. És hogyha körbemegyünk ezen a nem túl nagy körön, akkor egy ilyen kis pihenõs, pihenõ részhez érkezünk, ahol a szülõk leülhetnek, olvasgathatnak. Vannak ilyen szabadpolcos kiadványaink is, ez egy jó lehetõség arra, hogy itt a szülõk is leüljenek addig, amíg a gyerekek a szemközt lévõ játszókuckóban mulatják az idõt.

G.M.: - Teljesen. Mert azt gondoljuk, hogy többrõl van itt szó, minthogy egyszerûen megpróbáljuk eladni amit csak lehet. Kedvet szeretnénk adni a vásárláshoz és azt szeretnénk, hogy minél többször visszajöjjenek hozzánk. És aki nem vesz minden alkalommal, az is találja meg a saját számítását és jóérzését.

G.M.: - Mi elõször azt gondoltuk, amikor ebbe belevágtunk, hogy nincs igazi választék és nincs igazi színvonal. És ahogy beleástuk magunkat és körbejártuk, kiderült, hogy hatalmas választék van és egyre színvonalasabb könyvek is vannak. Mi megengedhetjük azt a luxust, mivel több, mint 1500 címet tartunk már jelenleg is, hogy egy bizonyos szint alá ne menjünk, de ugyanakkor igyekszünk teljes választékot adni.

- Kazetta.

- Ühm. (Süsü) eddig tudok énekelni belõle.

- Igen, nekem nagyon tetszik. Szerintem nagyon sokféle könyv van itt, tehát mindenféle fajtából, nagyon sok.

- Hát fõleg a sportos könyvek, meg az ilyen ifjúsági izgalmas regények, de az állatvilág is nagyon érdekel.

- Szerintem nagyon jó.

- Bejöttem ide beülni, pihentem, egész ünnepség alatt hajtogattam. Aztán most, hogy ne kelljen hazamenni.

- De már megtaláltak, de úgy látszik mégse kell hazamenni. Azért maradok.

- Az a bõbugyogós.

- Igen.

- Arról, hogy a kakas kukurikú! Törökcsászár add vissza a gyémánt félkrajcárom.

- Nem, hanem beleteszi a bõ bugyogójába és ajaj, ezt a kis kakast vigyétek be a kincseskamrába, hadd keresse meg az o dolgát.

- Anya meg apa.

- Igen.

- Én mondom azt.

- Mert jó mese.

- Nem.

- Mert tetszik. Jó vicces.

- Hát az, hogy bõ bugyogója van, beleteszi.

- Hát alszok, bebújok a papámhoz.

Nagy Attila olvasáskutató: - Ezeket a szavak elõtti érzelmeket és gondolatokat énekkel, szép szóval, beszélgetéssel, mesével, zenehallgatással, dúdolással igenis lehet oldani. Na most ugyanez történik a születés utáni idõszakban is. Nem lehet megmondani, hogy mely gyerek miért nyûgösebb, sírósabb, mint a másik. Mi is három gyereket neveltünk föl és az egyik gyerekünk, bármit csináltunk vele minden délutáni alvás után felébredve minimum fél órát bõgött. Nem lehetett megvigasztalni, máig nem tudjuk, hogy mi volt az oka. De a dolog lényege az, hogy minden gyerekhez másként szólva és nem parancsszavakkal, hogy hallgass el, kiraklak az ajtón, hanem ölbevevõ, vigasztaló, simogató szakkal, ritmussal, rímmel, énekkel, verssel meg lehet õket nyugtatni, el lehet õket csitítani és a mély, nyugtató, pihentetõ boldogító álomhoz el lehet juttatni. Errõl egy gyönyörû mondat olvasható, az Ezeregyéjszakai meséinek kezdetén, ahol a király ugye összegyûjteti a háremébe a város, Bagdad minden hölgyét és ott sír az egyik hölgy. És megkérdezi, hogy miért sírsz? Azt mondja Seherezád, hogy sír a húgom, mert ma még nem meséltem neki, mert minden este mesélek és a mese oly poharnyóvá teszi a lelket, hogy az álom magvai könnyebben kicsíráznak benne. Na most ezt a porhanyóvá tett lelket kellene tulajdonképpen minden este megteremteni minden édesanyának, édesapának, nagymamának, nagynéninek, akire éppen a gyerek rá van bízva. Szóval, hogy a legelején kezdjük, amit még szinte a gyerekek nem is értenek, csak a ritmus, a rím varázsa, a hóchóc katona, a cinicini muzsika, az ákombákom berkenye ezek mind-mind, amelyekbõl csak két versszakot, három versszakot, egy fél oldalt elolvasni a gyerekeknek olyan elemi, fizikai örömet okoz nekik.

Nem is biztos, hogy a 2-3 éves, 4 éves gyerek megérti, bár persze, ha harmadszor elolvasom, akkor már megérti. De a ritmus, a zene elviszi õket és okoz valami olyan elemi fiziológiai szintû bizsergést, örömteli ringatódzó, hullámzó és belsõ mozgást, amitõl maga az élmény újra meg újra az ismétlés igényét hívja elõ.

- Az anyukámnak is elmondtam már.

- Itt az oviban énekeltük.

- Hogy lementem a pincébe

- Egyszer a nagypapámmal voltam, de csak egyszer.

- Igen.

- Ott leszedném a söprûvel a pókhálókat, levinnék valamilyen bútort, ami nem kell a lakásban.

- Hát igen.

- Azért, mert ott van egy ilyen kannácska és abba belemegy vagy belerakják.

- Ott nincs. Nagymamáéknál sincs, csak régen volt.

- Azért, mert az már nagyon régen szokott lenni.

- Mondjuk néha otthon benyúlok, néha este benyúlok igaziból a hûtõszekrénybe és kiveszek egy kicsit.

- Nem, mert a pincében is egy kicsit hideg van, viszont ott kõbõl van minden, a hûtõszekrényben meg minden mûanyag van és ott a pincében nem olyan hideg van, mint a hûtõben.

-Barabásné Morgács Kinga óvodavezetõ: Sok-sok évvel ezelõtt, amikor fõiskolára jártam a gyerekirodalom tanárunk bejött az elsõ órára és megkérdezte, hogy mit gondolunk mi az, hogy irodalom, mire való? És akkor mondtunk olyan okosakat, hogy tanít, meg nevel. Kinyittatta velünk a füzetünket és azt mondta, hogy írjuk be az elejére, hogy az irodalom nem nevel, nem tanít, nem oktat, hanem esztétikai élményt nyújt. És ezen az elsõ órán semmi mással nem foglalkoztunk, csak azzal, hogy Csanádi egyik versét elemeztük. (Kicsi kutya c.vers)

Ennek a versnek a kapcsán ismertük meg az egész gyerekirodalmat, a költészetet és meséket és nekem akkor ez olyan meghatározó élmény volt, hogy többek között ennek alapján, meg persze egyéb irodalmi tanulmányaimból adódóan is azt gondolom, hogy egy versrõl el tudom dönteni, hogy esztétikai élményt nyújt-e a gyerekeknek vagy nem. És ha nem nyújt azt, akkor igazándiból nincsen helye az óvodai nevelésben.

Bné.M.K.: - Azt hiszem, hogy a vers, az szépért van. Az óvodákban elég sokszor várják el tõlünk, hogy program verseket, ünnepi verseke tanítsunk, ilyenkor vannak nagyon-nagy bajban a kollégák, hiszen egy-egy ünnepre harminc-negyven versbõl kell választani és bizony ezeknek az irodalmi értéke elég alacsony. Gondoljunk itt az anyák napi versekre, az évzáró, óvoda búcsúztató és egyéb gügyeségekre, amit nagyon-nagyon elvárnak tõlünk az anyukák, a nagymamák, valamilyen módon be kell zárni a tanévet és meg kell nyitni az újabbat. Nagyon-nagyon nehéz ilyenkor felvállalni, hogy nem valami erre szóló célzott rímes szöveget mondjunk, hanem valódi élményt nyújtó szép költészetet.

B.M.K.: - Nem hiszem, hogy a gyereknek dolga érteni a verset, a vers az játék, az szépség, víziói legyenek, ritmusa legyen, játszani tudjon ezzel a szöveggel, ne meséljen el valamit és ne ilyen bugyutácska szöveg legyen rímekbe szedve, ami sajnos mostanában legtöbb gyermek könyvtára van.

Bné.M.K.: - Nem tudom, hogy születnek-e újak és szépek, nem nagyon találkozunk velük.

Bné.M.K.: - Weöres Sándor költészete kimeríthetetlen, Tamkó Sirató Károly versei kiváló ritmusúak a gyerekek számára és Kányádi Sándor verseit nagyon szeretik.

Bné.M.K.: - Én azt hiszem, hogyha a verset játéknak tekintjük mondókának, ritmusnak, akkor a gyerekek erre nagyon vevõk. Talán még jobban, mint a hosszabb mesékre, ami elfárasztja õket. Tehát ha a verstanulás nem egy direkt folyamat, hanem beépül a gyerekek napjába, tevékenységekhez kötõdik, természetes része a szövegüknek, akkor nagycsoport végére a gyerekek közül elég sokan maguk is jópofa verseket mondogatnak, rátalálnak szó és rímpárokra és kis képeskönyveket, mesekönyveket csinálnak köréjük.

- Egyszer még csak félig tudtam, utána pedig azt az egészet elmondtam Kati néninek és Kati néni tanított meg. Így rájöttem, hogy hogy van ez, bejött a fejembe, hogy most mit kell mondani.

- Azért tetszik mert ez egy olyan aranyos vers, hogy cinege van benne, meg ilyen mindenfélék állatok.

- Az, hogy nem lesz cipõkéje.

-Bognár Tass irodalomtörténész: Weöres Sándortól szeretnék egy idézetet olvasni, azt feszegeti, hogy minden gyerek költõ tulajdonképpen, voltaképpen. Ez talán megdöbbentõnek hat, én azt hiszem nagyon sok gyerek azért fordul el azon versektõl, amelyek nevelgetni akarják õt, irányítgatni akarják õt, valamilyen utat akarnak neki megszabni. A gyerek azt hiszem az ilyesmitõl irtózik és énnekem hát meggyõzõdésem és nemcsak nekem, idézek egy XX. századi amerikai irodalmárt, a modern irodalom tanításáról: Tudom, hogy valamelyest is érzékeny emberek számára a pedagógia lehangoló téma. Na most, hát ez ellentmondásnak látszik, én azt hiszem, hogy egy vers akkor jó, ha megragadja valamiféleképpen a gyereket. Az iskolai irodalmi tanításunk azért rossz, mert egy kalap alá vesz minden gyereket. Elsõben meg kell tanulni ezt, másodikban azt, ötödikben a János vitézt, eszi, nem eszi, nem kap mást. Hatodikban a Toldit. Nem veszi figyelembe azt, hogy van olyan gyerek, aki három, négy, ötévesen már érzékeny a versre, zenére, beszél, ír, olvas, van 16 éves gyerek, a Szeptember végén vagy egy Chopin zenemû meg se érinti. Szóval a mi pedagógiánk általánosít, egy kalap alá vesz mindenkit, nem tud különbséget tenni gyerek és gyerek között. Pedig én állítom minden gyerekben megbújik valahol, ahogy Weöres Sándor mondta, a költõ. Ezt sajnos a pedagógia lefaragja róla.

B.T.: - Én azt hiszem kis korban a gyerek valójában nem éli át a verset, csak annak külsõ formáját. Táncol, tapsol, énekel, Koncz Zsuzsa, Halász Judit, stb. tetszik neki a ritmus, nem baj. Természetesen nem baj. Aztán elkövetkezik egy bizonyos korszak, amikor távol esik a vers. Én tanultam zongorázni, - elnézést, hogy személyes élményekkel hozakodom elõ - azt mondta nekem a zongoratanárnõm, ide figyelj fiam, ezt a mûvet akkor fogod igazán jól eljátszani, ha szerelmes leszel. Nos én azt hiszem, hogy amikor a kamasz, Szerb Antal mondta, egyik lábával a szakadék egyik szélén áll, másik lábával a másik szélén, és alatta a szakadék és nem tudja mikor fog belezuhanni, óriási indulatok, erõk feszülnek benne, akkor lesz megint figyelmes arra, Jesszus Mária, hiszen ez a versekben meg van írva. Szóval ugyanezek az érzések, indulatok, komorság, bánat, ború, szerelem, nagyszerûség, felemelkedés, ez mind ott van. És egyszer csak újra felfedezi, hogy lám ezeket versben meg lehet írni.

B.T.: - Én azt hiszem, hogy minden vers, így a jó gyerekvers is a csöndbõl születik. Amikor íródik, akkor is a csönd munkál és végeredményben nem a kimondott szó az, ami mindig megrendít, hanem ami mögötte van. Ha jól emlékszem Bella István nyilatkozott nemrég arról, hogy a vers a legmélységesebb csönd. Na most egy mélységes csönd után, ha csönd marad képzeljük el az micsoda mélységes lehet. Tehát én azt hiszem, ha egy gyereket megragad egy vers, akkor ott tényleg álljunk meg, ne kezdjünk el fölösleges kérdéseket feltenni, ilyen kérdést, olyan kérdést, maradjunk csöndben. Hagyjuk, hogy az a vers ott megtegye a maga megrendítõ hatását. Weöres Sándornak egyik legsikerültebb verse egy illusztráció gyerekrajzhoz, az a címe, hogy Papa, mama, gyerek, a család összedugja három haját.