-Gyenesse Györgyi tanár: Azokat a színes magazinokat, amik nekik szólnak elsõsorban, ezeket látom a kezükben, ezeket egymásnak is adogatják. Mást, folyóiratot vagy napi sajtót nem olvasnak az én tapasztalataim szerint.

- Gyenesse Györgyi tanár: - Szóval néhány ilyen lapot megnéztem és ezek szinte ugyanazokat a témákat, ugyanolyan módon tálalják. Van egy képük ezeknek az újságoknak arról, hogy milyen is ez az átlag tinédzser és ennek az úgynevezett célközönségnek próbálnak megfelelni. Nagyon kevés szöveggel, nagyon sok képpel, divattal, párválasztási praktikákkal, könnyûzenei ajánlásokkal foglalkoznak inkább és teszik ezt a hihetetlenül sekélyes verbális közlések szintjén, a képanyagukat tekintve pedig leginkább azokat a testképeket és divatképeket közlik a gyerekekkel, amelyek egyébként a televízióban is olyan erõteljesen jelen vannak és hát amitõl nagyon sok gyerek szenved, hogy õ nem olyan, miközben olyanná szeretne válni.

Gy.Gy.: - Ez az egyik probléma, másfelõl pedig hát ezeknek az esztétikai színvonala sem túl magas. Tehát hogyha csak azt nézném, hogy ez milyen esztétikai minõségeket képvisel, akkor megint csak azt kell mondanom, hogy egy hihetetlenül alacsony színvonalon fogalmazzák meg ezek magukat. Ezek nem alkalmasak arra, hogy a gyerekek ebben elmélyüljenek. Egyébként nem is ez a céljuk. Hát ezeknek a magazinoknak ugyanaz a céljuk, mint a klippeknek, hogy meg kell nézni és el kell dobni. Semmi olyasmi nincs benne, ami maradandó lenne, fontos lenne.

Gy.Gy.: - Olyan témákról kellene írniuk, amelyek valójában foglalkoztatják a gyerekeket. Csak ezeknek az újságoknak a szerkesztõi el sem tudják képzelni, hogy ezek a gyerekek milyen alaposan gondolnak át bizonyos dolgokat. Bármilyen meglepõ is, egy új tapasztalat ugye itt a World Trade Center elleni terrortámadás kapcsán például nagyon erõsen tapasztaltam, hogy a gyerekeket nagyon is foglalkoztatja a háború kérdése. Tehát nem mennek el ezek mellett a témák mellett, csak utána nem tudnak errõl olvasni, nem tudnak errõl gondolkodni, nincsen ez a dolog semmiféle összefüggésbe ágyazva az õ szintjükön. Tehát azon a nyelvezeten, arra az ismeretanyagra építve, amit ok 14-18 éves korukban tudnak. El nem tudom képzelni, hogy egy ilyen magazin egyáltalán bármilyen szinten is foglalkozna ezzel a témával.

Gy.Gy.: - Egy olyan tinikép jön le errõl, ami hát eléggé egyoldalú, egy olyan gyereket ismerünk meg ebbõl, aki rajong valamilyen zenekarért, valamilyen klubba jár, igazándiból nem tanul, mert az nem olyan nagyon fontos, szinte nem is tudjuk, hogy iskolába jár-e vagy sem, hogy érdekli-e valami vagy sem. Mintha folyamatosan egy multiplex világban lévõ gyerekrõl beszélnénk, miközben hát ezek a gyerekek nem csak ilyenek, ilyenek is, de nem csak ilyenek. És az életük egy szelete, egy szegmense ez a világ, amit én ilyen multiplex világnak hívok és az összes többirõl meg szinte szó sem esik. Például a szülõ - gyerek kapcsolatról. Hogy azt õk hogyan, hányféle módon élik meg. Hogy érzik õk magukat a családban, mitõl érzik jól, mitõl kevésbé. Vagy például elképzelhetõnek tartanám, hogy beszéljenek arról, hogy hogyan élünk meg egy veszteséget. Nagyon könnyen elõfordulhat, hogy pont ebben az életszakaszban veszíti el egy nagyszülõjét, esetleg a szülõ veszíti el vagy valami gyógyíthatatlan betegség van jelen a családban. Ezek nagyon komornak tûnõ témák, mintha féltenénk attól, hogy a gyerekek ezzel foglalkozzanak, de foglalkoznak. És magukra maradnak.

Gy.Gy.: - Bizony történt ott egy kisebb úgymond lebukás, amikor is egy fiatal 15 éves gyermeknél találtak marihuánát. Ez csak azért ijesztett meg engem, mert a 15 éves leánygyermekem is ebbe az osztályba jár és hát ugyan ismerem az osztálytársakat, ismerem a gyermekem baráti körét, õt is nagyon jól ismerem, de hogy ez ilyen közel van hozzánk, azért ettõl picit megijedtem és meglepõdtem.

Gy.Gy.: - Hát ez a veszély jelen van sajnos a társadalmunkban. Én bizalommal vagyok a gyermekem, õ is énfelém, nagyon jó a kapcsolatunk, beszélgettünk is már ezekrõl a dolgokról, és hát mint minden kíváncsi gyerek, õ már bizony ki is próbálta. Ez a cigaretta, amit fûnek neveznek, én igazából még nem tudtam jó ideig, hogy ez micsoda és mit jelent. De én úgy tudom, hogy ez a marihuána, az egy picit erõsebb drog, tehát azt már még ha cigarettába keverik, akkor is egy picikét az erõsebb, mint a másik fajta. Csak attól féltem ezt az egész korosztályt, hogy ugye kíváncsiságból bizonyára nagyon sokan kipróbálják, mert a csordaszellem ebben az idõszakban nagyon komolyan jelen van. Hogy mi állítja meg õket abban, hogy továbblépjenek, hogy oké, egy-egy szálat mondjuk elszívunk, mert kipróbáljuk, megnézzük milyen a hatása, esetleg jól érzik tõle magukat, esetleg fölszabadítja õket valamifajta gátlások alól vagy esetleg kikapcsolja õket a jelen életük problémáiból és aztán egyre többet, többet nyúlnak ehhez a módszerhez ahelyett, hogy megerõsítenék a saját fizikumukat, szellemüket, értelmi szintjüket, hogy ne legyen szükség egyáltalán erre az úgymond lazításra. Hogy hol van az a határ, amikor egyszer csak átcsúszik a másik oldalra és ez, amitõl félek, hogy lehet, hogy most éppen õszinte hozzám a gyerekem, vagy õszinték a barátai, de mikor válik egy picit bizonytalanná ez az õszinteség? És én esetleg elhiszem neki, mert hiszen bízom benne és elfogadom, amit õ mond és közben esetleg mondjuk engem is átver, mert õ már régen túl van rajta, csak azért adagol nekem apró információkat, hogy ne nagyon aggódjak.

Gy.Gy.: - Bízom a gyerekemben és féltem. És valószínû ebbõl fakad az, hogy azt nem mondanám, hogy mégsem bízom, csak ilyesmi helyzet már elõfordult így a közvetlen környezetében. Egyik ismerõse elhitette a szüleivel, hogy hát õ már régen nem, meg már régen túl van rajta, meg dehogyis, hát egyszer-kétszer kipróbálta, de hát soha többet és hát bizony tudják, hogy igenis használja, rendszeresen használja a füvet. Ennek a korosztálynak nagyon-nagyon fontos az és itt most a kiskamasz korra, vagy hát a kamaszkor kezdetére gondolok, 15-16 éves korra, amikor ugye elindul a felnõtté válás, megváltozik a testük kívülrõl, belülrõl elindulnak a hormonok és hirtelen nem tudnak igazán mit kezdeni maguktól. Hát a kamaszkori lázadásról ugye mindenki tud. Tehát lehet egyfajta majd én megmutatom a világnak hozzáállás, lehet depressziós idõszakában vagy rossz felelet után esetleg fölvidítja magát egy-egy ilyen slukkal. Vagy, amikor buliznak és együtt vannak, akkor az egy olyan kellemes közös élményt ad. Én nem tudom, hogy mi minden lehet még. Azt tudom, hogy az én gyermekem mondjuk eléggé le van kötve, tehát õ nagyon sokféle elfoglaltsággal tölti az idejét, jól is tanul, énekel, gitározik, sportolni jár, nagyon jó a családunk hangulata is, tehát mondjuk a családi hétvégi családi programokat is szívesen látogatja. Tehát igazából én nem látom azt, hogy õ emiatt nyúlna esetleg ezekhez a lazító szerekhez. Én nagyon jóban vagyok a barátaival is, tehát õk mesélnek nekem és õk õszinték hozzám és erre büszke is vagyok, hogy õ kiskamasz létükre ilyen szinten megnyílnak egy felnõtt elõtt. Ennek a hangulata, az valami egészen fantasztikus közös élmény. Én nem tudom, hogy ki kerüli ki és ki nem kerüli ki.

Gy.Gy.: - Hát az én gyerekem már nem kerüli ki, mert már mesélt róla, hogy történt vele ilyen élmény.

Gy.Gy.: - Azt hittem elájulok.

Gy.Gy.: - Hát kérdeztem az élményeirõl és kíváncsi voltam, hogy ebben mi a jó? Azt mondta, hogy elõször egy nagy jó élménye volt, valami virágokat látott a mezon és elképzelt egy csodálatos élményt, de hogy nem is tartott sokáig és egy ilyen kábult kellemes érzés volt, ennyi.

Gy.Gy.: - Hát elmeséltem neki, hogy hova vezet ez az út. Hogy ez az elsõ lépés olyan visszafordíthatatlan folyamat felé, aminek a vége, az nagyon-nagyon tragikus. És hát meg is mutattam, hogy hogyan néznek ki emberek drogfogyasztás után.

Gy.Gy.: - Megdöbbent és szerintem ugyanazt, mint minden kamasz, ah! ugyan ez vele nem fordulhat elõ. Attól félek, hogy az õ korosztályukban benne van az a gondolat, hogy hát ugyan már egy kicsit most még egy-egy bulin ezt úgy elszívjuk, aztán még iszogatunk egy kicsit most még egy-egy bulin ezt úgy elszívjuk, aztán meg iszogatunk egy kicsit és aztán onnantól kezdve megyünk tovább, hogy egyszer csak majd nem fognak tudni továbbmenni enélkül. Tehát bennem ez a félelem van, mert bármennyire is jó a kapcsolat, bármennyire is jó a viszony, ez az amitõl igazából tartok, hogy egyszer csak mégsem tudják azt mondani, hogy itt a vége.

Gy.Gy.: - Hát továbbra is fenntartani a jó kapcsolatot és megismertetni õket más olyan élethelyzetekkel, ahol hasonló élményeket élhetnek meg, tehát ahol ugyanúgy jól érezhetik magukat, ugyanúgy felszabadultak lehetnek. Egy jó színházi elõadás vagy egy klassz beszélgetés vagy egy jó fellépés, vagy egy sikeres vizsga, azt hiszem a siker. Tehát az önmagában, ami nekik nagyon fontos, a visszajelzés arról, hogy õk jók.

Gy.Gy.: - Pozitív szavakkal nevelek, ha szabad így mondani, tehát én mindig észreveszem, hogyha õ valamit jól elvégzett vagy ügyesen tanult, beszélgetünk a tanulmányairól, hogy de jó, hogy ezt is észrevetted, meg azt is meglátod, vagy milyen klasszul megtanultad ezt a verset. Vagy de jólesik, hogy beraktad a mosogatóba a mosatlant, ha nem rakta be, még akkor is elmondom, hogy vegye már észre, hogy akkor most be kéne rakni. Szóval én igyekszem õket úgy nevelni, hogy õk jól érezzék magukat otthon és jól érezzék magukat a bõrükben. Persze, hogy ez a korosztály tele van különbözõ komplexusokkal, hogy most hosszú a karom, rövid a lábam, kicsi a fenekem, nagy a fenekem, folyamatosan ezzel foglalkoznak, fõleg lányok. Én pedig folyamatosan mondom, hogy de hát nézd meg, nézz a tükörbe milyen csinos vagy mennyire jól áll, milyen jól érzed magad a bõrödben, akkor, hát igazából nem tudom, hogy még mivel lehetne.

-dr.Csorba János pszichiáter: Ez egy igen érdekes probléma, hogy az azonosulás vagy serdülõkorban az ellenazonosulás milyen értékek mentén zajlik, de igen ritka, hogy ennyire kikristályosodnának a gyerek értékválasztásai. Én azt hiszem, hogy családon belül a konkrét megoldásmódok a lényegesek, tehát nem az a lényeges amit anyu, vagy apu képvisel értéket, hanem ahogyan képvisel értéket, hanem ahogyan képviseli és hogy azt menyire rugalmasan képviseli vagy milyen nevelésfilozófián belül érvényesíti. Amirõl szó van itt, az elsõsorban az, hogy a liberális nevelési elvek újabban igen sokszor átcsúsznak engedékenységbe, illetve úgynevezett elkényeztetésbe, mert elkényeztetésnél nemcsak arról van szó, hogy nincsenek világos határok vagy követelmények a gyerekkel szemben, hanem hogy az összekapcsolódik egyfajta érzelmi zsarolással is és sokszor elõsegíti, hogy a serdülõ éppenséggel egy gyermeki érzelmi függésben maradjon. Nagyon nehéz a szülõnek úgy kijelölni határokat, hogy ugyanakkor azokat rugalmasan képviselje, adott esetben kellõ humorral is, de ugyanakkor következetesen. Tehát a legfontosabb probléma itt a következetesség, mert vannak alapvetõ nevelési hibák, például túlzott perfekcionizmus vagy máskor túlzott

dr.Cs.J.: - A család rendkívül magasra helyezi a mércét, aminek szinte egyfajta belsõ megegyezés szerint a serdülõ nem tud eleget tenni, tehát nemcsak tanulmányi, hanem egyéb vonatkozásban is. Ez nem ritka olyan családokban, ahol a szülõk a legújabb idõkben egyfajta sikertörténetet könyvelhetnek el vagy sikeres vállalkozásokon is elég magasra helyezik a mércét, hogy a gyerek is legyen képes arra, amire a szülõk képesek voltak. Ehhez képest a gyerek azt érzékeli, hogy az õ sajátosságait kevésbé veszik észre vagy kevésbé érzékelik a szülõk ebben a folyamatban és ez eredményez egy fokozottabb elfordulást a szülõktõl és igen sokszor a drog vagy alkohol, vagy akár a depressziós problémakör az nem ritka ilyesfajta családok gyerekeinél. Nagyon lényeges szempont viszont, hogy együtt marad-e a család, mert a legnehezebb helyzetben azok a családok vannak, ahol ugye egy szülõ, általában egyedül maradt anyuka neveli a gyereket, akik közül ugye a gyerekek lassan belépdelnek a serdülõ korba és az anyának sem érzelmi, sem fizikális támasza nincsen ahhoz, hogy megbirkózzon a gyerekei problémáival. Azt hiszem az egyik leggyakoribb probléma, hogy a házasságok körülbelül tíz év után, amikor a gyerek már úgy 15 év körül kezd lenni, akkor igen sok apuka úgy érzi, hogy a megromlott házasságból most már egy új kapcsolattal ideje, hogy kilépjen, mert hogy a gyerekek már kinõttek a gyermekkorból. Miközben pontosan a serdülõkor az a hangsúlyos életkor, amikor a legérzékenyebben érinti fõleg a serdülõkorú lányokat az, hogy apuka kilép a család életébõl vagy csak látszat kapcsolat marad meg a gyerekekkel. Ebben az esetben a rosszabb szituáció, amikor az elvált férj nem segíti a volt feleségét az ilyen problémáknak a megoldásában, hanem éppenséggel elzárkózik vagy pedig egyfajta bûnbak képzési tendencia indul el. Ez amúgy is nagyon jelentõs, amirõl még nem beszéltünk, a bûntudat kérdése, hiszen rengeteg szülõben van bûntudat azzal kapcsolatban, hogy részben milyen hibákat követtek el, részben, hogy õk felelõsek-e vagy okai-e a gyerek állapotának és a mai pszichológiai felfogás és egyben a serdülõpszichiátriai gyakorlat és az, hogy hibákat vagy problémákat nem címezünk bizonyos családtagoknak, hanem a kapcsolati rendszer zavarain próbálunk segíteni vagy a kapcsolati rendszer zavarait próbáljuk felderíteni és a kölcsönös belátást vagy toleranciát segíteni. Tehát sokszor a serdülõ figyelmét is fel kell arra hívnunk az egyedül maradt szülõ milyen nehéz körülmények közé került azzal, hogy egyedül maradt a gyerek problémáinak a megoldásában.

-A fiatalok nem azt látják, hogy jaj, ez milyen rossz, hanem hogy az milyen jó.

- Egyszer. Nekem nem volt olyan nagy szám, mint ahogy hallottam. Elálmosodtam tõle és lebegtem, de teljesen magamnál voltam közben. Semmi extra. Állítólag többször kell kipróbálni ahhoz, hogy az ember érezze ezt az igazi hatását.

- Hát én nem, mert szerencsére ebben még így gondolkodom, hogy vagy régimódi vagyok, vagy nem tudom, de nem szeretném. Meg a függõséget nem szeretem. Sok embert ismerek, aki ilyenben ment tönkre, láttam sok riportot is, meg dokumentumfilmeket, ezekrõl volt nálunk drog oktatás az iskolában, az rettentõen nagy hatással volt rám.

- Igen, találkoztam. Annyit láttam csak, hogy nagyon lefogyott, nagyobb rúgástól eltörtek a csontjai és hogy fizikailag nagyon leépült és amúgy az életben semmi hasznosat nem csinált, pedig csak füvezett, de még ez is így betett neki.

- Az iskolában szerintem inkább a fiúk között jellemzõ ez, a lányoknál szerintem hogyha a társaságban olyan ember van, akkor biztos belevihetõek, de a lányokra nem annyira jellemzõ, inkább a fiúk és a mi iskolánkban kevés fiú van. Elég kevés olyan buli van, ahol nem füveznek.

- Hát fõleg házibuli, de akár most már diszkóban is hallottam ilyesmit.

- Voltam már egy-kettõben. Igen, azért tudom ezt mondani, hogy jellemzõ a bulikra, mert hogy sok helyen voltam és láttam, hogy ott sodorgatják a füves cigit.

- Ismerek olyan jómódú köröket, ahol simán megengedik maguknak, ez annyi nekik, mintha elmennek moziba. Végül is drága mindenféle szempontból, ha az ember ezt sokat csinálja. De a szegényebbek pedig összeszednek rá valahogy mindenképpen. Ez olyan divat lett manapság, olyan, mint az ital, mint az alkohol.

- Hát furcsán néznek rá. Meg a dohányzás meg már olyan, mint a kólázás.

- Inkább potyán, potyadohányos vagyok.

- Nem tudják.

- Sose mondták azt, hogy ugye nem csinálod ezt, meg azt? Szerintem tartanak annyira józan eszûnek, hogy nem próbálom ki, vagy hogy nem leszek a rabja, hogy nekem nincs is okom, mert õk mindent megadnak nekem, amit én szeretnék és hogy nincs is okom arra, hogy én ezt tegyem.

- Legtöbben szerintem azért, mert van okuk, mert a problémákat nehezebben bírják és azt gondolják, hogy ez megoldja. Úgy, mint akik alkoholba ölték a bánatukat, de sok ember csak úgy heccbõl, mint ezek a bulizó fiatalok, õk is heccbõl kipróbálják, aztán bejön nekik egyre többet és akkor végén már a rabjuk lesz.

- Manapság már eléggé kevés az az igazán boldog családi légkör. Énnekem mondjuk tíz barátnõmbõl háromnak van normális családi élete, ahol szeretet övezi az egészet és hát ez is egy ok lehet. Valaki a szerelemben keresi a szeretet, nem a családban, de még abban is csalódik, akkor meg még inkább az iskola nem megy neki és így tovább.

- Ki lehet, ez attól függ, hogy az ember mennyire öntudatos abban, hogy õ nem. Nehéz. Meg ez attól is függ, mert ha nekem mondjuk lenne egy társaságom, ahol van tíz fiatal és mindegyik droghasználó lenne, akkor énnekem nehéz lenne azt kikerülnöm, de nekem szerencsém van, mert énnekem olyan gondolkodású barátaim vannak, mint én és ezért nehéz. De például a dohányzásból kiindulva, azt is a társaság miatt kezdi el az ember és akkor a drog az ugyanilyen lehet.