Nagy Csilla: - Hát igazából a testsúly, megnövekedett testsúly az, ami megváltoztatja a testtartást és a has súlya, ami elõre billenti, elõre húzza a medencét. És ilyenkor egy kismama, az mindig önkéntelenül hátra helyezi a súlypontját, ahelyett, hogy a medencéjét billentené vissza középre. És ebbõl adódik ez a kicsit tolató jellegû testtartás, ami a terhesség vége felé egyre szembetûnõbb.

N.Cs.: - Így van, így van, tehát törekedni kellene arra, hogy a medence középhelyzetbe kerüljön, tehát picit hátrébb billenteni a medencét és a hasat nem teljesen elengedni ugyanúgy, ahogy egy normál testtartásnál is van egy tónusa a hasunknak, tehát tartják a hasizmok a hasat. Tehát dolgozik a hasfal valamilyen mértékben, egy minimális mértékben. Ehhez nyugodtan lehetne ragaszkodni a terhesség ellenére.

N.Cs.: - Hát akkor ez a fajta testtartás alakul ki, amit az elején mondtunk és ez azt hozza magával, hogy egyébként is megváltoznak a terhelési viszonyok, tehát a csípõ izület, a gerinc, mint nagy teherviselõ izület másképp terhelõdik, máshova esik a súlypont, átrendezõdnek a csontgerendák. Ezt a fajta változást jó lenne valamilyen mértékben kordában tartani,

N.Cs.: - Mert különben fájdalmaink lehetnek, igen.

N.Cs.: - Igen, általában a derék tájon, de fájhatnak a csípõk is, a nyak, a váll, de elsõsorban deréktáji panaszok azok, amik szóba jöhetnek.

N.Cs.: - Azzal is összefügg. Nyilván a kilencedik hónap vége felé egyre nehezebb a medencét középhelyzetben tartani, hiszen a has súlya egyre nagyobb és egyre nehezebb visszabalanszírozni ebbe az állapotba, mégis közelítenünk kellene a fiziológiás testtartáshoz, mert mindig az a legkönnyebb, a legidillibb és a legviselhetõbb.

N.Cs.: - Arra is irányulnak és arra, hogy a szülés során szükséges izomzatot megerõsítsék és minél könnyebben és jobban szüljön, tudjon szülni egy kismama. Ezen kívül pedig mindenféle életmódbeli tanácsokat is kap, része maga a gerinc kímélõ életmód elsajátítása is.

N.Cs.: - Hát nagyon kell gondolnia. Az elsõ probléma az az, hogy amikor megszületik egy kisbaba, akkor nagyon sokszor behajol az ember az ágyba, a kiságy fölé, nagyon sokszor kiemeli, visszateszi a kisbabát, tehát állandóan hajlítás csavarodásba használja a gerincét,

N.Cs.: - Egyszer behajolok és oda is fordulok a kisbaba felé, tehát csak így tudom kiemelni. És ez a két mozdulat egyidejûleg ez nagyon provokálja a derekat, tehát ez mindig problémát szokott okozni. A másik az, hogy egy kisbabának egyre nagyobb súlya van és hát nagyon sokszor cipeli az ember. Hát ilyen szempontból is célszerû lenne valami kíméletesebb jellegû gerinchasználatot megtanulni, ami nem azt jelenti, hogy nem szabad bizonyos dolgokat megcsinálnunk, hanem azt jelenti, hogy mindent szabad, csak nem mindegy, hogy hogy.

N.Cs.: - Hát vannak olyan kiságyak, amelyek például, amelyekkel elkerülhetõ ez a fajta gerinchasználat vagy ez a fajta emelési technika. Van olyan kiságy, aminek például a rácsa kétfelé szétnyitható és ki tudom emelni szembõl a gyereket.

N.Cs.: - Igen, egyszerûen kétfelé szétnyitom, ilyen is van, emelhetõ rácsok is jók, ott is szembõl ki tudja az ember emelni a gyereket. Tehát vannak olyan kiságyak is, aminek a vége lenyitható. De mondjuk kicsit nagyobb kisgyerekek számára, ahol be tud sétálni és ki tud sétálni feltéve, ha kedve tartja.

N.Cs.: - Ennyire sokat. Tehát van egy elve annak, hogy hogy kell használni a gerincet, hogy a porckorongok szimmetrikusan terhelõdjenek. Ezt az elvet egyszer kell tudni érteni, gyakorlatilag mondhatunk rá ötven példát és az ember minden helyzetben pontosan tudja, hogy mi az, amivel hibát tud csinálni és mi az, amit nyugodtan megcsinálhat, mert nem lesz belõle baj. Tehát így nem kell félni attól, hogy bemozdul egy rosszat az ember.

N.Cs.: - Hát mindenképpen a szimmetrikus terhelés az, ami a gerinc számára kedvezõbb. Tehát elöl, hátul, de az, hogyha elöl van a gyerek, ne jelentse azt, hogy túlságosan hátraviszem a súlypontomat és egy túl nagy homorulat van a gerincnél. Vagy ha a hátamon hordom, ne domborúban, ne elõrehajolva, tehát amennyire lehet valahogy ezeket a középhelyzeteket tartani, de mindenképp célszerûbb, mint mondjuk félkézben egy babahordozóban tartani.

R.: - Na most a másik a szoptatás. Olyan testhelyzet megint, ami szokatlan és bizony hosszú-hosszú hónapokig eltart és mint az elõbb mondta, hát itt is egy növekvõ súlyú babával van dolgunk. Jó néhány olyan mama hívott már föl, aki például hátfájásra, végtagfájása panaszkodott és valamiképpen a szoptatással hozta összefüggésbe.

N.Cs.: - Igen, hát ami biztosan nem jó az, hogyha domború háttal, tehát görnyedve, karizommal tartva a gyerek súlyát úgy szoptat valaki. Tehát ha tehetjük, akkor valamilyen karfás, támlás széket kellene keresni, a hátunkkal beülni, teljesen hátra a székre és a hátunkat megtámasztani egy nagypárnával vagy két nagypárnával. Az a lényeg, hogy...

N.Cs.: - A hát és a derék. Tehát az a jó, ha végig meg van támasztva, de azt mondanám, hogy a derék a legfontosabb, hogy meg legyen támasztva. És annyira nagypárnát kell oda betegyünk, hogy azt érezzük, hogy stabilan megtámasztja a hátunkat, végig a derekunkat, tehát egyenes tud maradni a hát. És mindenképpen jó, hogyha az alkarunk alá van támasztva, tehát a vállövünkkel nem kell tartani a gyerek súlyát, tehát egy kényelmes, viszonylagosan kényelmes helyzetet tudunk találni. És célszerû, ha a gyerek gerince is viszonylag stabil tud lenni.

N.Cs.: - Vagy alásínezni, így van.

N.Cs.: - Hát az is jobb, mint ez a domború háttal való szoptatás.

- Én az István Kórházban szültem a második gyerekemet, az elsõt a Schöpf-Méreiben, nekem nagyon-nagy különbség volt a kettõ között.

- Hát az elsõvel fölfektettek a szülõasztalra és tizenkét órán át ott hanyatt fekve kellett végigszenvednem az egészet. A második gyereknél pedig békén hagytak engem, azt csinálhattam, amit akartam, kedvesek voltak, odafigyeltek. A maga természetes folyamatában zajlott le az egész. Különbség volt az, hogy az embert keresztnevén szólítják közben, hogy a kisbabát oda adják az apukának.

- Igen.

- Igen, igen.

- A kicsi 16 hónapos, a nagy 5 éves. Császárral született, de nem is ez volt a gond, mert az benne volt a pakliban, másodiknál is esetleg, hogy a vége az lesz, de nem is ez, hanem a bánásmód, meg a légköre a két helynek. És tényleg kívülrõl mentem, SZTK-ba jártam, illetve hát én körzeti rendelõbe jártam az orvoshoz, soha egy fillért nem adtam neki addig és ennek ellenére, szóval egészen fantasztikus élmény volt a második.

- Hát szeretnénk, igen. És az István kórházban.

R.: - Én a mamák telefonjait, a mamákkal való beszélgetéseket, élménybeszámolókat hallgatva úgy érzékelem, hogy az utóbbi idõben azért történt valami. Jobbak lettek a szülészetek, szebbek lettek a szülések. Nem tudom, hogy doktor úr, aki négy-öt napos korban találkozik a babákkal és a mamákkal, tapasztal-e valami ilyesmit, vagy pedig ez egy felszínes érzékelés az, amirõl én beszélek.

-dr.Szamosvalvi Imre gyermekorvos: Ki fogok térni a kérdés elöl, mert szubjektív érzésem egyezik azzal, amit elmondott, de nem tudom bizonyítani. Nem tudok fölsorakoztatni mondjuk az évente harminc, negyven, ötven, nyolcvan anyuka közül, akinek hát a szülése után találkozom, hogy egy statisztikát tudnánk készíteni errõl.

dr.Sz.I.: - Tehát benyomásként lehet úgy érzékelni, hogy javult talán, de nem tudom bizonyítani.

dr.Sz.I.: - Hát azért negatívum az még van.

dr.Sz.I.: - Például panasz szokott lenni, hogy mikor kikerülnek a szülõszobáról, akkor a csecsemõs nõvérektõl több intenzitást, több odafordulást várnának az anyukák. Nagyon sokszor gondot okoz még a mai napig is, nagyon régen is találkoztam vele, de a mai napig is, hogy az anyuka nem tudja, hogy miért lázasodott be a második napján a gyerekágynak, holott a belövelés nagyon sokszor belázasodással jár és ez valahogy nem kerül át a szülõkhöz. Aztán a szoptatással kapcsolatban lehet, hogy én naiv meg optimista vagyok, de én azt látom, hogy az anyukák 90-95 százaléka megszállottan igyekszik szoptatni, nagyon kevesen vannak olyanok, akik akár kimondva, akár kimondatlanul elutasítják a szoptatásnak az aktusát. És bizony ilyenkor nagyon fontos az a néhány jó szó vagy az a biztatás, hogy fog az menni, ne essen kétségbe és azt is nagyon fontosnak tartom, hogy 24 meg 48 órán belül ne kapjon a gyerek tápszert, meg pótlásokat, hogy éhesen kerüljön az anyukának a mellére, hogy ne az legyen az akadálya a szoptatásnak, hogy nem szopja eléggé az újszülött, mintha az nem tudná, hogy mi a dolga. De hát a jóllakatott vagy a megetetett gyereknek a szopási intenzitása természetesen sokkal kisebb, mint annak, aki tudja, hogy az életnek az egyetlen forrása az anyamell.

dr.Sz.I.: - Igen.

dr.Sz.I.: - Igen, szeretünk egy kicsikét a valóságtól elrugaszkodott követelményeket támasztani és egy kicsikét a valóságtól elrugaszkodottan megítélni azokat a helyzeteket, amik kialakulnak ma a kórházakban. Unos untalanig ismételjük és mindannyian hát vészkiáltásokat hallatunk mindenfelõl, hogy gondolja valaki végig, vagy valakik gondolják végig, hogy hogy lehet fönntartani egy olyan apparátusnak a mûködését, ahol középfokú végzettséget igénylõ területeken 40-50 ezer forintos keresetekért akarjuk éjjel-nappal dolgoztatni az embereket. Borzasztó, hogy ilyeneket kell az embernek állandóan mondani, de egy rendszer mûködésének vannak bizonyos alapföltételei.

dr.Sz.I.: - Hát persze, hogy vannak emberi különbségek és valószínû, hogy abban a kórházban, ahonnan kitûnõ élményekkel, meg jókedvûen távoznak a szülõk, betegek, gyerekek egyaránt iszonyatos erõfeszítések vannak a háttérben.

-dr.Rákóczi István szülész-nõgyógyász: Én azt hiszem azzal kellene kezdeni, hogy a sárgaság, az icterus idegen nevével ez nagyon gyakran problémát okoz a szülészeti osztályokon, vagyis inkább nagyon gyakori. Való igaz, hogy a leggyakoribb oka ennek az az úgynevezett RH probléma, amikor az apa RH pozitív, az anya RH negatív és a pozitív RH vörösvérsejteket örökli a magzat, az újszülött és ebbõl adódóan a szétesõ vörösvérsejtek okozzák tulajdonképpen a sárgaságot. A szült mama levelében említette a fõcsoportot, hogy õnáluk fõcsoport probléma volt. A gyerekgyógyászok és az újszülött orvosok, a neonatológusok az elmúlt évtizedben rájöttek arra, hogy ennek a jelentõsége nagyon minimális. Tehát én úgy gondolom, hogy a levélben fölvetett kérdésre az a válaszom, hogy ha van is fõcsoportbeli különbség, akkor inkább valamiféle egyéb alcsoport, amelyet nehezebben lehet kimutatni, ez lehet az oka a súlyos sárgaságnak, a már említett RH probléma mellett. De azt is meg kell jegyeznem, hogy napjainkban a sárgaság egyik legfõbb oka a méhen belüli infekció, amelynek tulajdonképpen nincs semmi jele a terhesség alatt és végül is az elsõ jele a szülés után az, hogy az újszülött sárga.

dr.R.I.: - Amennyiben az RH negativitás áll fönn, akkor vannak bizonyos módszerek, hogy ki lehet mutatni azt, hogy van-e valami veszélyeztetettség, antitestek vannak a vérben, de a fõcsoportnál ilyen nincs. Tehát a terhesség elõtt a fõcsoportnak a különbözõségébõl nem lehet arra következtetni, hogy a szülés után majd lesz valami probléma.

dr.R.I.: - Egy jó évtizeddel ezelõtt sokkal nagyobb jelentõséget tulajdonítunk a fõcsoporton, mert ez specifikusan fõcsoportoknak a késõbbi veszélyeztetettségre, vagyis a szülés utáni sárgaságnak a súlyosságára nem lehet követni, nincs olyan módszer. Tehát valószínû ezek a vizsgálatok is inkább az RH problémára vonatkoztak. Ám megint szeretném hangsúlyozni azt, hogy a sárgaságnak az egyik oka tulajdonképpen a méhen belüli fertõzés, amely szülés után manifesztálódik, az egyik jele az, hogy az újszülött sárga. Természetesen más jelei is vannak az újszülött fertõzésének és ahogy a levélíró írta végül is még vércserére se került, tehát lehet, hogy szubjektíve õ nagyon drámainak látta ezt a sárgaságot és valójában összeszurkálták az újszülöttet, de az esetek legnagyobb részében tulajdonképpen nem kerül sor vércserére.

Azt is hangsúlyoznom kell, hogy a vizsgálatok valójában azt mutatták, amit a levélíró is jelzett, hogy komolyan kell venni ezt a sárgaságot, ugyanis a sárgaságot elõidézõ vérfesték az lerakódhat az agyban és késõbb valójában okozhat mozgásban elmaradottságot vagy egyéb más fejlõdésben való visszamaradottságot.

dr.R.I.: - Én azt hiszem, hogy nagyon jól odafigyelnek erre és megfelelõen kezdik kezelni. Ezzel csak azt szerettem volna mondani, hogy a legújabb tudományos közlések is utalnak arra, hogy még a kisebb fokú újszülötti sárgaságot is nagyon komolyan kell venni. Megvan a kezelési sémája az egyszerûbbtõl a bonyolultig és valójában a legsúlyosabb esetekben vércserére kerül sor, amikor a sárgaságot elõidézõ anyagot tulajdonképpen lecserélik az újszülöttnél.

dr.R.I.: - Én azt hiszem, hogy itt most az éter hullámain keresztül azt kell üzenjem, hogy akiknek fõcsoportbeli különbsége van nem kell megijedni. Akiknél RH probléma és összeférhetetlenség van, a terhesség alatt három alkalommal el szoktuk végezni az antitest vizsgálatot és amennyiben negatív, õnekik se kell megijedni. Ennek ellenére, ahogy említettem a sárgaság elõfordulhat. Tehát nem minden esetben és az esetek legnagyobb részében nem is a vércsoport összeférhetetlenség okaként jön létre.