- Talán a legkönnyebb szülés a Nesta volt, õ a második gyerek, aki 89-ben született. Hát egyrészt ugye még fiatalabb voltam 12 évvel, de az amelyik legkevesebb fájással az most a 7. gyerek volt. Amelyik legtudatosabban az a 6., úgyhogy végül is nem mondhatom egyikre se, hogy nehéz volt. Talán az elsõ. Elsõ gyerekkel aránylag sokáig vajúdtam, majdnem egy napot. Nagyon untam a végére.

- Könyveket vettem, azt olvastam, azt próbáltam, hogy amit ott leírtak. Csak akkor kórházban ahol szültem nem volt ez még annyira szokásos, hogy ott az anyukát azt ne betegnek, hanem partnernek tekintsék, így aztán hiába olvastam el, ott voltam a szülõágyon, akkor segítséget nem kaptam abban, hogy fölelevenítsem, hogy mi is történik, úgy hogy az kicsit nehéz volt. Ez az elsõ három gyerekre volt érvényes, hogy még ez klasszikus szülés volt, ahol az anyuka csinálja azt, amit a doktor bácsi mond, de hogy ha nincs ott a doktor bácsi akkor meg foglalkozzon magával.

- A negyedik gyerekünk, o 94-ben született, akkor már a férjem ott tudott lenni és azért is mondtam neki, hogy legyen ott, mert lehet, hogy furcsán hangzik, de én mindig azt mondtam, hogy a szülõágyon az ember olyan egyedül van, mint talán a halálos ágyán lehet. És ami érdekes az, hogy amikor a férjem elõször benn volt fantasztikus nagy élmény volt neki, de õ is amikor utána beszéltünk róla azt mondta, hogy õ nem gondolta volna, hogy ennyire kiszálltam magamból. Szóval már messze nem volt az a tudatosság, az az odafigyelés amit megszokott tõlem, mert azért én egy elég határozott valaki vagyok és akkor látta azt, hogy mennyire rászorulok a segítségre. Bármilyen segítségre, az övére, a szülésznõére, szóval egy jó szóra, egy kézre, amit odaadnak, egy simogatásra vagy egy vizes ruhás arcletörlésre, hogy mennyire rászorul az ember ezekre. Ezt akkor látta igazán.

- Igazából nem volt úgy alkalom arra, hogy õ elolvassa azt amit én kértem, hogy elolvasson, én elolvastam, befele menet elmondtam neki, hogy melyik fázisban mint segíthet és ott kértem a segítségét.

- Elsõsorban amit kértem tõle az, hogy legyen ott, ne menjen el.

- Igen, hogy foghassam a kezét, hogy belekapaszkodhassak, hogy próbálta masszírozni a derekamat, letörölni az arcomat, szólni a szülésznõnek amikor elment és én úgy éreztem, hogy most jobb lenne, ha visszajönne, tehát hogy valaki, aki támogat és aki tudom, hogy ott van. Nagyon aranyos dolog volt, hogy amikor megszületett a lányunk, hát az ember ugye önmagát fölülrõl látja, alulról nem és tudom, hogy az is egy olyan élmény volt, hogy utána el tudta mesélni, hogy amit én nem látok azt õ kívülrõl hogy látja. Én ott voltam a szülõágyon, a gyereket elvitték mosdatni, hát azt is õ látta.

- Persze, mondta, hogy egy pillanatra nem veszíti a szeme elöl, mert nem akarja, hogy elkeverjék. Úgyhogy õ ment a gyerek után és figyelte azt, hogy mi történik és igyekezett a gyerekre is odafigyelni, hogy nehogy valami baj történjen a gyerekkel, ha már megszültük.

Mv.: - És volt olyan pont, amire nagyon határozottan emlékszel, amin õ segített túl azzal, hogy ott volt és valamit mondott, csak megfogta a kezed?

- A legnagyobb élményem talán az volt, amikor a Hajnal született 97-ben és úgy voltunk benn, hogy bementünk hajnalban és elég sokáig nem volt semmi. Na most ugye itthon volt a többi gyerek. A Szüleim itt voltak, de hát a férjem hazajött, mondta, hogy majd ha szülök akkor majd értesítik õt. Én meg ugye ott ültem, vártam, egy idõ után visszamentem a szülõszobára, mondtam na most már szülni fogunk és ugye hát telefonáltunk haza, hogy hát ha tud a Zénó, akkor jöjjön be. De én már éreztem, hogy nagyon kevés az idõ. Nem fog beérni és mondtam, hogy hát nem sikerült. Elõzõleg benn volt, most nem sikerült. És már olyan fázisban voltam, hogy igazából már szememet se nyitottam ki, mert már annyira magamon kívül voltam. Van egy ilyen fázis általában amikor összeérnek a fájások és egyszer csak meghallottam a hangját. Hogy megérkezett. Hát az egy olyan öröm volt, akkor tényleg nagyon nehéz idõszakban az, hogy megérkezett és ott van és megfoghatom a kezét és tényleg megjött. Az például egy óriási dolog volt.

- És úgy tudom 10 percen belül meg is született, még talán annyi se volt.

Suhai Hodász Gábor pszichológus: - Amennyire én látom, annak ellenére, hogy nagyon nagyot lendült, nyitott, fejlõdött a magyar szülészeti ellátás az elmúlt mondjuk 15-20 évben, többek között az apa jelenléte is felkerült erre a palettára, mégis azt kell mondanom, hogy az apák jobbára kimaradnak a fölkészülésbõl, esetleg egy-két elõadást meghallgatnak, hogy ha éppen belefér az életükbe. Van ahol még igazolást is osztanak és csak ennek az igazolásnak a felmutatásával mehet be az apa a szülõszobára, de amikor bent van, akkor a szülészetek nagy részén sajnos statiszta szerepbe kerül. Kap egy zöld mûtõsruhát, zöld maszkkal, úgy néz ki mint egy marslakó. A szeme állásából lehet nagyjából tudni, hogy õ a szülõ nõ párja.

Suhai Hodász Gábor: - A vizsgálataink azt mutatják, hogy igen. Ami megdöbbentõ volt számomra, hogy a kórházban a szülésnél jelenlévõ apák meghatározó élménye a tehetetlenség érzése volt.

Suhai Hodász Gábor: - A nem tudtam segíteni, a tehetetlen voltam, csak aggódtam, szorongtam.

Suhai Hodász Gábor: - Sajnos azt gondolom, hogy a kettõ együtt. Méghozzá olyan formán, hogy a kórház elõírja, hogy az apa hogyan készüljön föl és ezek az elõírások egyértelmûen a kórházi rutin szülésvezetéshez kötõdõ elõírások.

Suhai Hodász Gábor: - Sajnos azt kell mondjam, hogy a szülészorvosnak az a legkényelmesebb, hogy ha az apa nyugton marad. Megígéri, hogy nem lesz rosszul és megígéri, hogy bármi van, a helyét el nem hagyva helytáll. Azonban ezek az élménybeszámolók engem arról is meggyõztek, hogy nem ilyenfajta jelenlétet szeretnének a párok.

Suhai Hodász Gábor: - Egy kicsit aktívabbat. Érdekes módon az otthon szülõk egészen máshogyan viszonyultak ehhez a kérdéshez. Amikor szülés elõtt megkérdeztük az apákat, mégis mit gondolnak, mi lesz a dolguk a szülés során a párjuk mellett, akkor megint üvöltõen eltértek a válaszok. A kórházban szülni készülõ apák, fõleg a hagyományos módon felkészültek, egyértelmûen megmondták már a szülés elõtt, hogy õk mit fognak csinálni. Megmondták, hogy fogni fogom a kezét vagy diktálni fogom a légzést, vagy megnyugtató szavakat duruzsolok. Azt gondolom, hogy ez mind-mind nagyon fontos, ha éppen erre van szükség. Az otthonszülésre készülõ apák másmilyen válaszokat adtak. Többségében azt válaszolták, hogy azt fogom csinálni, amire a páromnak éppen szüksége van.

Suhai Hodász Gábor: - Részben így van, részben nem. Iskolázottságukat, társadalmi hovatartozásukat, anyagi körülményeiket, szülészeti anamnézisüket tekintve nincsen különbség. Van szemléletben. Pontosan ez az, amire fel kell figyelnünk, hiszen ha valaki otthon szeretne szülni akkor azért szeretne otthon szülni, mert úgy érezni, hogy a kórház nem engedi meg számára azt a mozgásteret, azt a szabadságot, amire neki szüksége van ahhoz, hogy jól tudjon szülni.

Suhai Hodász Gábor: - Pontosan és optimistán fogalmazva azt kell mondanunk, hogy a kórházak egyre nagyobb része egyre nagyobb szabadságot enged meg. Azonban, hogyha mindannak, amit a magyarországi kórházak összessége nyújt az átlagát vesszük, akkor azt kell mondanunk, hogy a kórház nem engedi meg. Azt hiszem, hogy ha egy pár együtt nemzett és együtt várt és együtt akar megszülni egy gyereket, akkor felelõsséggel rábízhatja az egészségügyi személyzet, hogy hogyan jó ez nekik. Nagyon érdekes egyébként a mi vizsgálatunkban, az együtt szülõk 100 százaléka válaszolta azt, apák is anyák is, hogy következõ alkalommal is együtt szeretnének szülni. A külön szülõk esetében természetesen az apákat is megkérdeztük azzal kapcsolatban, hogy nekik milyen élmény volt az ott nem lét. Az egyedül szülõ nõk körülbelül fele válaszolta azt, hogy legközelebb szeretné, hogyha a párja is jelen lenne, noha eddig nem szerette volna.

Suhai Hodász Gábor: - Igen. És ami meglepõ, hogy a szülésnél jelen nem lévõ apáknak ennél egy picivel magasabb százaléka válaszolta azt, hogy legközelebb szeretnék ott lenni és azt hiszem, hogy ez nagyon fontos.

Mv.: - Öntudatosan készült arra, hogy akkor elmegy a feleségével és ott lesz akkor amikor születnek a babák?

- Annyiban tudatos, hogy természetesnek éreztem azt, hogy a szülésnél jelen legyek és az akadályozott meg engem az elsõ három gyereknél, hogy egyszerûen nem lehetett, hiszen rendeletek írták elõ, hogy errõl szó se lehet.

- Természetesen. Elsõsorban azért, mert úgy éreztem, anélkül, hogy láttam volna egy szülést, úgy éreztem, hogy a feleségem mellett a helyem egyrészt, másrészt pedig életet adni az egy csodálatos dolog, tehát kíváncsi is voltam, hogy mi történik, hogy születik meg a kicsi jövevény. Úgyhogy amikor elõször odakerülhettem, akkor bevallom izgultam egyrészt, másrészt pedig óriási élmény volt, ami tulajdonképpen elmondhatatlan. Ami elmondható róla az az, hogy hihetetlenül elmélyíti két ember kapcsolatát, hihetetlenül elmélyíti a házasságot, azért mert egyrészt megélem azt, hogy micsoda hatalmas teljesítményt nyújt a feleségem, hogy a természet milyen elképesztõ terhet tesz a nõi szervezetre és a nõi szervezet erre fel van készülve. Tehát ez egy férfinek élmény, hiszen általában nekünk az olyan természetes, hogy a feleség bevonul a kórházba aztán hazajön a gyerekkel. Ami történt közben, hát nem tudom.

- Így van.

- Nagyon érdekes kérdés. A férfiaknak halvány fogalmuk nincs az egészrõl. Alapvetõen a nõk legtöbbje beszámol arról, hogy milyen egyedül érzi magát, milyen kiszolgáltatottnak a szülés alatt. Mindig egy kicsit azt éreztem, hogy nálunk az egészségügy ilyen, olyan, amolyan. No odaérkeztem, azt láttam, hogy valóban ez történik, hogy az anyával a szülés alatt nem törõdik senki, de azért, nem azért, mert a nõvérek és az orvosok nincsenek jól megfizetve meg szívtelenek, hanem azért, mert amikor elindul a szülésfolyamat az megállíthatatlan és az orvos is, a szülésznõ is gyakorlatilag, mint egy gép elindul, hogy egy fokkal elõrébb járjon, mint a szülés különbözõ fokozatai. Tehát nem tud az anyával foglalkozni, még ha akarna se, a férj pedig pont azt teszi meg, amire a feleségének szüksége van, hogy fizikailag jelen legyen.

- Így van. Az hogy szoríthatja a kezét, az hogy törölgetheti a homlokát, az hogy visszhangozza azokat a vezényszavakat, hogy úgy mondjam, de kedvesen, szeretettel, amiket ott üvölt a szülésznõ.

- Így van. Mindenki team munkában van. Nagyon fontos, hogy a társuk akár ügyetlenül is, de ott van és segít. Úgyhogy én minden felelõsségét átélõ férjnek, leendõ apának elõírnám azt, hogy az összes ilyen elõítéletet, hogy vér, hogy nõi dolog, hogy ugyan, ugyan, a férfinak mi köze ehhez, ezt söpörje a tányér szélére és menjen, mert egyrészt nagyon sokat segíthet, másrészt én aktívan részt veszek, hiszen teljes lényemmel odafigyelek és állítom, hogy ez képzettségtõl, temperamentumtól független. Egész biztos, hogy nagyon odafigyelsz, mert valami csoda történik ott. Megélem a gyerekem születését, amikor felsír, amikor kezembe adják és azért nagyon fontos szerintem egy apa számára, mert ez által belekerül a lelkébe vagy a személyiségébe az a csíra, hogy bizony a kezdetektõl fogva együtt juttattuk el és segítettük ezt a kis jövevény ahhoz, hogy valóban fizikailag a világra jöjjön és ez által állítom, hogy egy olyan mély élménye van, egy életadó élménye, hogy otthon õ is magától megváltozik és valóban könnyebben lesz és gyorsabban igazi apa.

- Megéli, nem elmondják neki, mert ha elmondják neki azt mondja, hogy jó, jó, hát van egy gyerekem. Attól ugyanúgy megyek munkába, ugyanúgy leülök a haverokkal, ugyanúgy minden folyik. A feleség szoptat, a feleség eteti, itthon vagyok, jó , hát aranyos, kedves kis jövevény, majd ha megnõ, akkor majd jön az apa és segít. De nem ez elsõo pillanattól kezdve és ez az élmény, amit minden leendõ apának ajánlok, ami rengeteget segít abban, hogy valóban család jöjjön létre és ne csak két-három-négy ember fizikai, érzelmi együttléte, ami többé-kevéssé egy ilyen gazdasági kulturális együttlét. Gyakorlatilag elõírnám, azért mert a legtöbb házasságban a férfi, amikor apa lesz csak a fejében lesz apa elõször. Örülök neki, hogy van egy gyerekem, de belül semmi élményem nincs errõl, hanem csak a fejemben van egy olyan fizikai tény, hogy van egy kicsi gyerek, hordozza a nevemet, én nemzettem, jó-jó, de attól az életem semmit se változik és úgy nem is értem, hogy mit kéne változtatni. Ezt a nõk igazából nem értik meg, hiszen õk a testükben hordozzák.

- Pontosan, tehát ne értse félre, a nõknek sokkal könnyebb anyának lenni, hiszen minden abba az irányba mutat, hogy õk ezt a lehetõ legmélyebben átéljék és így természetesebb.

- Igazából az egy élmény volt nekem, hogy a negyedik gyereknél volt elõször bent a Zénó a szülésnél és hogy mennyire megváltozott a velem való kapcsolata a szülés után. Tehát õ jó férj, nem azt mondhatom, hogy egy átlagos férj, mert sokkal körültekintõbb, kedvesebb mint mondjuk azt mondhatnám sok férj, de amikor a negyedik gyerek megszületett és hazajöttünk és õ is ott látta, hogy hogyan szülök, akkor utána annyival figyelmesebb volt, hogy hogy ülsz, hogy nehogy megemeld magadat, nem fáj. Sokkal jobban átérezte azt, hogy mekkora nagy munka.

- Nem, a gyerekkel való gondoskodásban mert végül is az ugyanaz volt, akár ott volt a szülésnél akár nem, hanem az, hogy velem hogyan. Hogy jobban érezte azt, hogy mégse olyan hogy bementem aztán kijöttem aztán itt van egy gyerek, hanem ez azért komoly változásokkal járt együtt. Énrám jobban vigyázott.

Elekné Szarvas Ágnes pszichológus: - Nagyon ellentmondásos vélemények vannak az apás szülésrõl. Vannak, akik teljes mértékben ellenzik és vannak, akik divatként teljesen ezt sulykolják az emberekbe, hogy csak az apás szülés jó. Az eredmények alapján azt mondhatjuk, hogy akkor, hogyha közös döntés alapján történt az apás szülés, a szülésen az általuk közösen meghatározott ideig és módon marad meg az apa, akkor igen, nagyon pozitív hatásai lehetnek az apás szülésnek. Egyrészt a házastársak közötti intimitásra, az apa - gyerek kötõdés erõsségét ez növelheti. Igen erõteljesen hat a családi összetartásra ez a nagy közös élmény, amit együtt itt át tudnak élni.

Elekné Szarvas Ágnes: - Hogy ha valami kényszer miatt, tehát mondjuk divat, elvárja a család, a környezet, minden barát apás szülésen vett részt. Az anya azt kéri az apától erõteljesen, szinte kikönyörgi, hogy menjen be, illetve az erõszakolja rá magát az anyára. Ilyenkor a társas támasz szerepe nem érvényesülhet, mert nem kölcsönös megelégedettséggel van bent az apa a szülõszobán. A köztudatban az van, hogy valamit kell tenni az apának. Nincs ilyen szabály. Azt teszi, ami mindkettõjüknek jó. Ezt természetesen elõre megbeszélhetik, ezért jó, ha korábban is beszélgetnek errõl, esetleg szülésfelkészítõ csoporton errõl a dologról többet megtudnak és akkor ott a helyszínen alakul a dolog, hogy mi az, amit a szülõ nõ igényel. A védelem és a bátorítás az apa szerepe. Az, hogy azt az apa hogyan éri el, hogy masszírozza az anyát, csak ott van, fogja a kezét, beszél hozzá, csak ott álldogál, nem csinál semmit, csak jelen van és úgy segít.

Elekné Szarvas Ágnes: - Több vizsgálat is vonatkozik erre. Bizonyos százalékuk azt mondja az együtt szülõknek, hogy jó hatással van a késõbbi nemi életre, viszont egy részük azt mondja, hogy rosszabbodik ezután a nemi élete. Na mitõl függhet ez? Attól függ, hogy örömet okozott-e lelkileg, érzelmileg mindkettõjüknek ez az együttlét és hogy az apa abban a szakaszban volt-e, azt látta-e, amit õ tervezett, ami a határain még belül van. Tehát mondjuk ha õ idegenkedik a szülésnek a biológiai részétõl, akkor ne nézze magát a szülést, hanem a nõt addig támogassa, mondjuk a vajúdás alatt, hogy ne nézze a kitolási szakaszban a gyermekszületést, hanem az anyát támogassa, hogy ott áll mellette és esetleg masszírozza, beszél hozzá.

Elekné Szarvas Ágnes: - A szülés után, születés után az elsõ egy óra az egy nagyon centrikus periódus. Ilyenkor nagyon élénk a baba és az ekkor ért hatások a késõbbi életére is hatnak, tehát nem mindegy az, hogy kivel találkozik akkor és hogyan találkozik. A gyakorlatban elsõsorban a szülés után az anya mellére helyezik a csecsemõt és utána amikor bebugyolálták, akkor adják az apa kezébe. Úgy gondolom, hogy mindenképp jó ez, mert az apa, az apaszerep felvállalását ez meggyorsítja, hogy már ott rögtön kis családdá tudnak alakulni és nem pedig pár nap múlva otthon látja meg tulajdonképpen a saját gyermekét.

Elekné Szarvas Ágnes: - Az, hogy a nõbõl anya lesz ez tulajdonképpen természetes is, hiszen átéli a szülés folyamatát. Jó esetben mellére teszik, ott lehet mellette, de az apa ebbõl sokszor kimarad és akkor, hogyha nem is láthatja csak mondjuk monitoron át a gyermekét, akkor ez egy olyan távolságot ad, amit hát le lehet ugyan a késõbbiekben gyõzni, de mindenesetre egy elõnnyel indul az az apa, aki ott lehet a gyermeke születésénél és már akkor megfoghatja.

Mv.: - Más viszonya volt azokkal a gyerekeivel, nyilván most pici korra gondolunk vagy megszületése után, akiknek ott volt a szülésénél, mint az elsõ háromnál, amikor még nem lehetett ott?

- Ez így van, az elsõ három õk számomra egy olyan ködbõl érkezettek, a többiek pedig szerves részeim.

- Így van, az elsõnél, de az nagyon jól jellemzi, hogy egy év után is elfelejtettem elhozni az anyósomtól. Teljesen elfelejtettem, hogy van. Ott leadtuk, a feleségem elment valahova és az egyetemrõl hazajöttem és az anyósom este fölhív, hogy te, hát itt hagytad a Domit. Egy év után, tehát ez csak egy jelzés arra, hogy fejemben persze tudtam, de az életemnek nem volt úgy a része, mint akkor, amikor tevõlegesen ott voltam a szülésnél.

- Azoknál teljesen természetes, hogy igen, míg az elsõ háromnál az õ létük számomra egy olyan, hogy a homályból érkeztek. Az emlékeim, az élményeim velük kapcsolatban olyan villámszerûen indulnak és nem folyamatosan.

- Nincsen. A másik érdekesség, hogy a gyerekek viszonya hozzá más. A három elsõ gyerek vegyük úgy, hogy normális, én vagyok az apjuk, de a következõ háromból a nagyobbak, mert a kicsiknél talán kevéssé látszik, de a nagyobbak már érezhetõ az, hogy sokkal, tehát hasonló bensõséges a viszony már ilyen kicsi korban, mint az édesanyjukkal. A gyereknek nemcsak a tekintély, nemcsak az erõ szimbólumai jelentik az apját, hanem valami mély szeretet is, és az a mély szeretet ez állítom, hogy abból is adódik, hogy a gyerek számára is én jelen voltam abban a különleges pillanatban, amikor õ világra jött.