Ma az önök kérdéseire válaszolunk.
- Jó napot kívánok! Olyan problémám van, a tanár néni
jelezte felém, hogy rövid kis szabályt, ami mondjuk nyelvtanból
volt nem meri elmondani órán, azt mondja, hogy õ nem tanulta meg
és elkezd sírni. Ez eddig nem volt jellemzõ és most nem tudom
igazán, hogy mi az oka. Ez egy kis falu, kis közösség és hat
darab harmadikos van, egyébként a tanár nénivel szinte baráti a
viszony, ami elég ritkán fordul elõ.
R.: - Tehát 9 éves akkor ezek szerint a maga gyereke.
- Igen. Igen. Végül is ez már többször úgy elõfordult és
akkor elmondja a többi gyerek és akkor utána elmondja ötösre,
úgyhogy nincs semmi gond. És megtanulta, mert nekem fölmondja.
Tehát õ akkor nyugodt, ha elõtte elmondta nekem.
R.: - Tehát magával szemben nincsen ez a gátlásossága.
- Velem nem.
R.: - És mi lehet az oka az iskolában, hogyha jóban van a
tanárnõvel?
- Nem tudom.
R.: - A többi gyerekkel milyen viszonyban van?
- Van egy kislány, õvele olyan semmilyen a viszony, kettõvel
nincs igazán jóban, és a másik kettõvel meg jóban, tehát
délután összejárnak. Tavaly nyáron volt például, nem
egyedül, hanem akikkel jóban van, azokkal egy táborban, annyi
jól érezte magát, hogy idén is oda feltétlenül el akar menni.
Tehát nem mindig, minden területen.
R.: - Hát ez csak iskolában jelentkezik és csak akkor, amikor
felelés van?
- Hát nem mondom, hogy csak akkor, gátlásosság van, tehát
nem mer elmenni egyedül akárcsak a szomszédba. Na most ebbõl
már úgy fejlõdgetünk szép lassan. Például régebben, most
már elég szépen beszél, nagyon sokáig jártunk logopédiára.
Régebben, ha valamit mondott, visszakérdezett mondjuk akárcsak az
apja is, akivel szintén jóban van, de inkább nem mondta el még
egyszer, az iskolában meg fokozottan a kis társaival.
R.: - És a a logopédus nem tudott ebben segíteni? Hiszen azt
feltételezem, hogy ez a gátlásosság nyilván onnan ered és már
akkor is jelentkezett.
- Igen, fõleg onnan ered, akkor ezt is sikeresen úgy érzem
nagyjából leküzdöttük. Hogy mondjam, az önbizalma nem tért
teljesen vissza.
R.: - És maga nem tudja erõsíteni?
- Hát én próbálom, meg nem szidom, nem verem, én úgy
érzem, hogy próbálom normálisan kezelni ezt a problémát és
eddig nem is volt igazán... Mondjuk olyan van, hogy ha elküldöm
mondjuk a zöldségeshez, szintén nincs túl messze, megyünk
együtt is, meg minden, ha megy vele a húga, akkor sokkal
szívesebben elmegy. Most a húga még óvódás. Inkább írjam le
egy cetlire, hogy mit kell hozni, mert õ nem szólal meg. De a
cetlit odaadja, a néni kiszolgálja. Szóval ilyen szinten vagyunk.
R.: - Visszamaradt valami a beszédhibájából?
- Nem igazán. Nem, ha nagyon ideges és gyorsan akar valamit,
akkor elõfordul, hogy nem tiszta. Tehát nem azt mondom, hogy r-betû,
hanem hadarja és akkor mondjuk nem érteni. És akkor mondom, hogy
akkor mondd el lassan, akkor oké.
R.: - De ez pedig egyre nehezebb lesz neki, mert nyilván ahogy
nagyobb lesz ez a gátlásosság erõsödni fog benne.
- Így van, igen. Akkor olyanok voltak, hogy nem is tudom,
folyton tördelte a kezét, akkor rágta, meg ilyenek, akkor ezt
úgy szép lassan szoktattuk, de mindig valami, nem tudom, hogy mi a
kiváltó ok, idõnként úgy visszatér mondjuk így, hogy akkor
elkezd sírni órán.
R.: - És kisebbnek is szorongó volt?
- Igen, igen. Még sokkal jobban. Volt olyan egész kiskorában,
hogy bekakilt, mialatt a kishúgával kórházban voltam.
R.: - Akkor nyilván maga hiányzott neki.
- Igen, sajnos terhesség alatt is voltam három hetet, akkor
jelentkezett elõször. Amikor itthon voltam, akkor már semmi gond.
És akkor ezt is szépen nem fenyegetéssel, meg mit tudom én, ezt
ki tudtuk kezelni ezt is.
R.: - Nem érezheti õ úgy, hogy a kishúgát jobban
elfogadják?
- Nem, nem és erre külön is odafigyelünk. Van olyan, hogy a
férjemmel elmegy, megyek dolgozni apával, meg próbáljuk mi is
úgy, hogy na most akkor õ a kiváltságos és én segíteni
szeretnék neki. Voltunk nevelési tanácsadóban, ahol ennyit, hogy
okos, értelmes fiú, hát ezt én is tudom róla hál' istennek.
Amúgy jól tanul, jó feje van.
R.: - Csak hát ez gátolni fogja a késõbbiekben is.
- Igen. Volt például most itt, ez egy német nemzetiségi falu,
német versenyen és a tanár néni szinte elnézést kér, hogy nem
az én fiam megy. És mondtam, hogy én egyáltalán nem is
haragszom, mert tudom, hogy egy drukkban, egy idegen német tanár
elõtt nem fog megszólalni, akkor meg a csapatot húzza el,
úgyhogy én ezzel tisztában vagyok, meg nem is voltam megsértõdve.
De õneki ezt elég nehéz volt, szóval nem esett jól, mert a
tudás elvileg megvan, itt a zárt közösségben jól elõadja
magát általában és utána már idegen felé nem igazán. Vagy
ilyen, hogy egy locsolóverset elmondani elmenni, mert ugye itt kell
menni a rokonokhoz locsolni és hát az ilyen cirkusz.
Mv.: - És maga fél, hogy akkor mi lesz vele késõbb?
- Így van, így van. Ugye fölsõben már felelni kell, nemcsak
ilyen kis dolgozatok, eleve nagyobb közösségbe kerül, mert hát
a szomszéd faluba járnak fölsõ tagozattól, az egész légkör
más lesz, ott van több osztály, meg rengeteg idegen ember, meg
minden. Itt pedig az egész alsó tagozat ugye ilyen osztatlan
osztályban vannak, összesen húsz gyerek, meg három
pedagógus és õneki ez itt nagyon ideális, de ötödiktõl gond
lesz. És még van egy évünk addig és én valami olyasmire gondoltam,
hogy egy kis önbizalom erõsítõ tréningre el tudnék járni vele
vagy ilyesmi, hogy segítsek neki, mert látom, hogy neki se jó.
- Hát biztos, hogy nem jó. És zavarja sokszor.
R.: - Az egyértelmûen kiderült ebbõl a telefonból, hogy ez a
kisfiú egy nagyon gátlásos és nagyon szorongó kisfiú. Lehet õ
egy ilyen típus, vagy ezt valami kiváltja benne?
-Kovács Ágnes pszichológus: Hát is-is. Én úgy
gondolom, hogy itt az elmondottakból az derült ki, hogy voltak itt
kiváltó okok. Az anyuka utalt arra, hogy amikor a testvére
született hosszabb idõt kórházban töltött, akkor pszichés
problémák is voltak a kisfiúval, amik megoldódni látszódtak,
de tulajdonképpen az történt, hogy ugye megszûnt a tünet,
tehát megszûnt a bekakilás, de hogy tünetváltásként ott
maradt a szorongás. Tehát ez valószínûleg, ez a gyerek
folyamatosan szorong. Elképzelhetõ, hogy a testvér születés
óta vagy az anyuka kórházba kerülésétõl, ami megterhelõdött
itt a teljesítmény helyzettel.
R.: - Tehát a testvére születésétõl szorong, vagy ez csak
kiváltotta ezt belõle. Vagy amiatt, merthogy õ nyilván akkor egy
más helyzetbe került, hiszen van már egy testvére.
K.Á.: - Õ más helyzetbe került, nem tudom, hogy hogy lett
felkészítve a testvér születésre, mennyire váratlan volt az,
hogy ugye az anyuka kórházba ment. Nyilván ez teljesen
elbizonytalanította õt, tehát én e körülre tenném a
problémáknak a kezdetét, amihez hozzájárult egy logopédiai
probléma. Lehet, hogy itt volt egy megkésett beszédfejlõdés,
amihez társult egy beszédhiba, ezzel logopédus foglalkozott, de
hát nyilván mindig a verbalitással volt ennek a kisfiúnak
problémája, tehát szóban nehezen tudott megnyilvánulni. Tehát
egyfelõl én a verbalitást annyira nem forszíroznám az iskolai
helyzetben. Tehát javaslatként azt tudnám elmondani, hogy a
tanító nénivel az anyuka megbeszélhetné azt, hogy ebben a
nagyon-nagyon ideális iskolai helyzetben, amikor õk hatan vannak
egy osztályban megoldható, akár egy négyszemközti felelés,
akár megoldható egy írásban való számonkérés mindaddig,
amíg itt változások nem történnek.
R.: - Kérheti a szülõ? Tehát a szülõ egyszerûen bemehet az
iskolába és azt kérheti, hogy mivel az õ gyereke most ilyen
helyzetben van, akkor még a következõ félévben ne feleltessék
nyilvánosan az osztály elõtt?
K.Á.: - Kérheti és úgy tûnik, hogy itt azért nagyon jó
viszony van az iskola és a szülõ között, tehát az anyuka
elmondhatja, hogy õ azt gondolja, hogy visszaveti a kisfiút,
újabb kudarcnak éli meg azt, hogy megint nem úgy tudott
szerepelni, nem úgy tudott produkálni, ahogyan azt tõle
elvárnák. Mert hogy itt nyilván van egy elég elvárás az iskola
meg a család részérõl is.
R.: - Túl nagy a teljesítmény kényszer a kisfiú felé.
Arról is szó lehet tehát, hogy túl sok mindent várnak el tõle,
mivel ugye õ egy 9 éves fiú, van egy kishúga, aki kisebb és
hozzá képest lehet, hogy túl sokat várnak el?
K.Á.: - Nyilván itt van az iskola részérõl is egyfajta
elvárás az õ képességei alapján és nyilván van a család
részérõl is egyszerûen a családi helyzetbõl adódóan, hogy õ
a bátyja és hogy itt mi történik, ugye a kishúg az, aki elmegy
vele, illetve akkor szívesebben megy el a boltba. Az merült fel
bennem, hogy ezeket lehetne úgy oldani, hogy ezek is helyzetek.
Tehát meg kell tanulni egy boltba elmenni és kérni kenyeret,
kérni tejet, hogy nem biztos, hogy a kis húgával kellene, hogy
elmennének kettesben az anyukával, látná azt a helyzetet, hogy
hogyan viselkedik az anyuka az eladóval. A következõ alkalommal
megbeszélnék azt, hogy az anyuka kéri a tejet, a kisfiú kéri a
kenyeret, szóval, hogy ebben is vannak fokozatok. Amikor már
eljutni oda, hogy õt egyedül el lehet küldeni a boltba. Na most
ez mind egy kudarcos helyzet, hogy az anyuka felírja és amikor õ
odaér, õ pontosan tudja, a biztonság kedvéért ott van nála a
puska, ott van nála a kis cédula és amikor odaér, akkor nem tud
megszólalni és nem tudom a cédulát tudja oda dugni, ami
teljesítmény szinten végül is jó, mert hazahozza a tejet, meg a
kenyeret, de hogy az érzések szintjén nem jó. És valószínûleg
hasonló dolog történik az iskolában is, amikor õ megtanulja,
otthon felmondja és egy kudarccal tér haza, hogy már megint ott
nem tudtam elmondani. Már megint nem tudtam azt a teljesítményt
nyújtani, amit elvárnátok tõlem, tehát állandóan, nap mint
nap ezzel szembesül. A tanító néni részérõl lehet
segítséget kérni és kapni, az anyuka tud ebben nagyon sokat
segíteni ennek a kisfiúnak, de hogy ennek a hátterében van
egyfajta nagyon-nagyon erõteljes szorongás, amire utal a
körömrágás, a kéztördelés, amik lehet, hogy pusztán ebbõl
erednek, amikrõl itt beszéltünk, de lehet, hogy más is van itt a
háttérben.
R.: - Ki kellene deríteni, hogy mi van a háttérben.
K.Á.: - A szakember segítségét tudnám, javasolni. Az anyuka
említette, hogy nevelési tanácsadóba jártak és ott ugye azt
mondták, hogy a kisfiú egy nagyon okos, nagyon értelmes gyerek,
ami arról szól, hogy az értelmi képességek és a teljesítmény
nincsen arányban. Na most ha egy gyerek nem a képességeinek
megfelelõen teljesít, akkor ennek mindig van valami oka. Vagy az
az oka, hogy túlzottak az elvárások, vagy lehet akár egy
feldolgozatlan trauma, de hogy valamilyen szinten az õ energiái
meg vannak terhelve, tehát azt kellene elérni, hogy ez a kisfiú
egyrészt tisztában legyen a saját képességeivel.
R.: - Az már erõsíti az önbizalmát?
K.Á.: - Az mindenféleképpen. Na most úgy érzem, hogy itt az
anyuka kapott egy megerõsítést a nevelési tanácsadó részérõl,
mert elképzelhetõ, hogy az anyukában is volt egyfajta
bizonytalanság. Azt mondták, hogy rendben van a kisfiú, tehát
értelmes, okos kisfiú. Ezt a megerõsítést ezt a gyereknek
is meg kell kapnia. Azt kell mondani, hogy ezzel együtt, hogy ez
egy értelmes, okos kisgyerek mégsem úgy teljesít és ennek
valami oka van és hogy ehhez kérnének segítséget. Ennek a
kiderítésére, ezeknek a szorongásoknak a feloldására.
R.: - Erre elegendõ lehet a következõ egy év, hiszen utána a
kisfiú nagyon nehéz helyzetbe kerül, hiszen átkerül egy másik
iskolába, egy másik környezetbe, tehát már önmagában ez a
váltás lehet, hogy újabb problémákat hozhat a felszínre.
K.Á.: - Én azt gondolom, hogy legyünk optimisták és mondjuk
azt, hogy erre elég egy év. Én azt gondolom, hogyha õt egyszerûen
attól, hogyha õt sikerek érik, elkezd nõni az önbizalma, ettõl
még inkább elébe fog menni esetleg olyan dolgoknak, amiket most
nem mer elvállalni. Most ezt a német versenyt nem õ nem
vállalta, hanem a tanító néni nem küldte.
R.: - Lehet, hogy hiba volt.
K.Á.: - Lehet, igen. De hogy ezek mind-mind pozitívan hatnak
rá. Még annyit szerettem volna mondani, hogy elhangzott az, hogy a
kisfiú nagyon szeret így az apukájával együtt lenni, menni
dolgozni. Lehet, hogy fontos itt a nõi és a férfi szerepeknek a
különválasztása, tekintettel arra, hogy õ elsõszülött
fiúgyerek, tehát lehet, hogy nem annyira bevásárlás és a
háztartási részét kellene a segítségadásnak forszírozni.
Lehet, hogy ilyen fiús, férfias feladatokat, hogy a papa azt
mondja, hogy gyere, ez olyan munka, amit csak mi férfiak tudunk
megoldani, szükségem van a segítségedre, mert nem tudom ezt az
autót megszerelni akkor, hogyha te nem adogatod nekem a
csavarhúzót vagy nem adod a kezembe azt a törlõrongyot. Tehát
mindenféleképpen itt a papát se hagyjuk ki a dologból, hogy egy
családban nagyon-nagyon fontos szerepe van annak, hogy a papa itt a
fiús oldalt erõsítse, mert hogy a mama részérõl elvárásként
merül fel, hogy nagy fiúgyerek, közben pedig ebben sem kap elég
megerõsítést.
R.: - Lehet, hogy itt nem is a mamának kellene külön bizalmat
erõsíteni, hanem most a papának kellene magát a kisfiú mellé
jobban odatenni.
K.Á.: - Valószínûleg mind a kettõjüknek és hogyha
megtapasztalja azt, hogy sikereket tud elérni, hogy jól tud
teljesíteni, akkor ezek újabb teljesítményekre fogják õt
serkenteni és azt gondolom, hogy helyreállhat ez az önbizalom
akár egy év alatt is.
- Mûsorunk telefonszáma: 328-8972, hívjanak bennünket.



- Jó napot kívánok! K. I. vagyok. Egy nagyon rövid kérdésem
lenne. Az öt és féléves kisfiamat, majdnem hat kiszûrték az
óvodából egy ilyen logopédiai vizsgálaton, mert nem tudja
pörgetni az r-betût és ezért kétszer hetente kéne járnia egy
ilyen nem tudom kis segítség, hogy pörgetni tudja az r-betût. Na
most ez nem lenne gond, csak õ nem akar menni. Tehát valamiért õneki
ez nem tetszik. Bár még nem volt, de már az elején kiszúrta,
hogy õ ide nem, pedig mindenhova lelkesen megy. És az a
kérdésem, hogy én arra gondoltam, hogy végül is
egyszer-kétszer menjen el és majd meglátjuk. Én mondjuk annyira
nem tartom tragikusnak, mert nagyon szépen beszél, tehát nekem
fel se tûnt, meglepõdtem rajta egyáltalán, hogy mennie kell.
Hogy mennyire fontos mondjuk egy iskola elõtt álló kisgyereknek
ennyi idõs korában, hogy tényleg ilyen szépen pörgetve mondja.
Mert hát ha nem annyira fontos és két alkalom után már tényleg
teljes mûsort csinál, hogy nem akar menni, akkor mondjuk nem
járatnám, de ha fontosnak gondolják önök is, akkor viszont
kicsit úgy noszogatom.
R.: - És maga észre se vette, hogy egy picit raccsol?
K.I.: - Egyáltalán nem raccsol, gyönyörûen beszél. Az
óvónõk is megdöbbentek, hogy miért kell járnia. Állítólag
nem pörgeti, tehát éppenhogy nem tudja ezt a pörgõset, amit
persze én se tudtam soha kimondani csak iskolás koromban, tehát
szépen mondja, hogy répa, hát most szóval teljesen normálisan
mondja szerintem a r-betût, most így meghallgattam, meg
odafigyeltem, meg mondattam vele. Hát így nem tudja öt percig
pörgetni az biztos. De tényleg ezek szerint fontos ez? Mert én
magamról emlékszem, hogy én általános iskolában, meg a férjem
is mondta, hogy õ negyedikben tisztán emlékszik rá, hogy sokat
gyakorolta és megtanulta és én is emlékszem rá, hogy
iskolából hazafelé gyakoroltam és egy hét tanultam. Szóval nem
egy ilyen égetõ probléma ez nálunk, csak gondoltam, hogy azért
rákérdezek. De akkor még egyet kérdeznék. Mégpedig a ceruza
fogással kapcsolatban, hát õ balkezes, de jobb kezét is néha
használja, de biztos, hogy balkezes lesz, mert az egész család
balkezes és régóta látjuk rajta, hogy balkezes. És hát nem
egészen úgy fogja a ceruzát, ahogy mondjuk egy iskolában
íráskor fogni kell. Na most kis korban ez tudom, hogy nem gond,
meg fogja marokra, meg nem is nagyon figyeltünk erre se oda, mert
hát most fogja, ahogy akarja. De hogy ilyenkor már érdemes egy
kicsit noszogatni? Logopédus mondta, hogy õ kiszûrte, hogy
rosszul fogja a ceruzát és ez volt az egyik, ami nem tetszett
neki, hogy mit macerálják õt ezzel a ceruzával állandóan az
óvodában. Tehát hogy viszonylag jól fogja, de nem úgy, ahogy
kéne. Én se úgy fogom máig sem. De szépen tudok írni. Szóval
valahogy bennem se volt meg ez, de biztos nem emiatt nem fogja õ
sem, csak egyszerûen még kicsi. Szóval ezt mondtam is, hogy ezzel
ne macerálják, mert ez nem tetszik neki.
R.: - Eddig tökéletes volt a gyerek, most a logopédus két
hibát is talált benne.
Csabay Katalin logopédus: - Hát ez a két hiba összefügg,
fiúgyerekeknél különösen. Hogy ez az úgynevezett finom
motorium, tehát ami a nyelvmozgást, a beszédszervek mozgatását
szabályozza és az ujjak mozgatását, tehát ez a grafikai kivitelezés,
ez egy picikét lassabban érik be általában a fiúgyerekeknél.
De nagyon érdekes volt hallgatni az édesanyát. Egyrészt, mert
éreztük azt, hogy ugye õ egy eléggé gyorsbeszédû valaki, az
r-hangja is hát végül is valóban jó. Most a magyar nyelvben az
r az egy többperdületes r-betû, de ha csak egyperdületes r-je
van végül is az sem probléma, mert azt sem torzítja el a
beszédet.
R.: - Hát ha kimondok egy szót, csak egyet perdül, répa.
Cs.K.: - Nem egyet, többet perdül igen. Ha azt mondta, hogy
répa vagy azt mondod, hogy répa. Na most éppen ezért van, hogy
mindig elõször ugye muszáj az áll és a nyelv mozgását
szétválasztani és elõször a "l" amire azt mondjuk,
hogy ez énekes hang, tehát a lalala akármi dallamra, tehát elõször
mindig abból a hangból kell kiindulnunk. Utána jöhet a, csak ha
már a gyerek a nyelvmozgását és az áll mozgását szét
tudja választani, azaz stabilan föl tudja a nyelvhegyét a
szájpadlásához támasztani, az állát leejtve és nem kíséri
folyton a nyelvmozgást az áll emelgetésével, akkor minden lehetõség
megvan arra, hogy õnála majd a késõbbiek során ez az r-hang,
tehát ha berregtetni tudni például két ajakkal, akkor ugyanúgy
ugye majd aztán egy ilyen hangra ráfújva ebbõl is kialakulhat az
r. Na most ha gyerekben ekkora ellenállás van, hogy nem szeretne
menni logopédiára, akkor azt mondom, hogy ne menjen a
logopédiára. Ha neki egyperdületes r-je van, akkor ugyanúgy majd
ez nem jelent problémát, mert ha a r-betût kell leírnia a r-hang
és a l-hang között különbséget tud majd tenni és leírni is
képes lesz differenciálva.
R.: - Hát különösen, ha majd jól tudja fogni a ceruzát.
Ezzel mi a helyzet?
Cs.K.: - Hát most a ceruza fogása ez lehet, hogy rosszul
alakult ki a gyereknél, itt megint csak azt tudom mondani, hogy
hát a Lexi iskolás lesz címû mesetankönyvben kifejezetten a
ceruzafogásra nagyon sok játékos gyakorlat van. Ha a szülõk
gondolják, akkor ennek alapján foglalkozzanak vele mielõtt õ
iskolába megy.
R.: - De nem kell a logopédushoz járatni ezzel sem?
Cs.K.: - Nem kell azért logopédushoz járatni. És ez tipikusan
familiáris megnyilvánulás. Nem mondom, hogy gond, baj, probléma,
mert nem az. Ugye familiárisan elõfordul mindenkinél szinte,
ahogy mondja az édesanya a balkezesség, hallottuk az anyukának a
gyorsbeszédét. Azt, hogy az anyuka is sokáig az r-hangot nem
olyan sok perdülettel képezte, mint ahogy képzi ma helyesen.
Úgyhogy én azt hiszem, hogy itt nem lesz különösebb probléma
ezzel a kisgyerekkel.
- Véleményüket, tapasztalataikat a közhasznú információkat
is várjuk a 328-8972-es számon.



- Jó napot kívánok! Van egy öthónapos kisunokám és szopik
és az a probléma vele, hogy szopás után még két-három óra
múlva is bukik.
R.: - Hogy még akkor is visszajön a tejecske?
- Igen, a súlya szépen megvan, hét és fél kiló öthónapos,
úgyhogy
R.: - és csak szopik.
- Igen, az volt a furcsa, hát nekem is volt két gyerekem, de
nem voltak ilyen bukósak, hogy talán sokat szopik és attól vagy
nem tudom, hogy miért van az, hogy két-három óra múlva is még
bukdácsol.
R.: - És szokott sírdogálni? Tehát lehet azt feltételezni,
hogy fájdolgálhat a gyomra?
- Igen, igen, szokott, szinte jelez akkor olyan érdekesen sír
és akkor fölveszik, meg általában hason fekszik igen és akkor
úgy bukik és akkor utána megkönnyebbül.
R.: - Egyáltalában miért buknak a gyerekek? Mert levegõt
nyelnek szopás közben?
-dr.Szamosfalvi Imre gyermekorvos: Sok pontban lehet
összefoglalni. Az átlagos az az, hogy levegõt nyel a szopás
közben és az visszajön. Ezen jól kivitelezett böfögtetéssel
azért nagyon sokat lehet javítani. Tehát akár a szoptatás
megkezdése után rövid idõvel három, négy, öt perccel lehet
megpróbálni, megszabadítani a benyelt levegõtõl.
R.: - Tehát leveszem a mellrõl szopás közben?
Sz.I.: - Igen.
R.: - Jól tûrik ezt a csecsemuk?
Sz.I.: - A gyerekek hallatlanul intenzíven szopnak az elsõ
három, négy, öt percben, de azért utána van egy kis ilyen
lazulás. Egy kolléganõm valamikor régen ezt le is mérte, hogy
ez alatt az öt perc alatt szopják ki a majdani összes szopott
mennyiségnek körülbelül 80-85 százalékát. Már majdnem hogy
jól is vannak lakva. Egy kicsit meg is fáradnak és ilyenkor egy
kicsikét csitulni szokott az intenzitása a szívásnak. Most
ilyenkor nagyon óvatosan, hogy rá ne harapjon a mellbimbóra,
amikor húzza kifelé az anyuk a szájából, nagyon óvatosan ki
lehet fejteni a gyereknek a szájáról a mellbimbót és egy
néhány percre föl lehet tenni böfögtetni, merthogy van olyan
gyerek, aki ennek ellenére nem böfög ebben a rövid idõszakban.
És utána vissza lehet tenni, a gyerek pihen egy kicsikét. Nem
nagyon szoktak ilyenkor, hogy mondjam, õrjöngve tiltakozni a
gyerekek ellene, egy kicsit talán még jól is esik nekik egy pici
pihenés és a böfi, az meg biztosan jólesik. Na most ez az elsõ.
És utána pedig a szopás után én mindig arra szoktam kérni az
anyukákat, hogy tovább tartson a böfögtetés, mint maga a
szoptatás tartott. Tehát a 10-15-20 perc körül tartó szopás
után legalább 20 perc legyen a böfögtetés.
R.: - Legalább húsz perc?
Sz.I.: - Legalább, vagy még egy kicsikét több is, tehát
félóráig is lehet. Na most ebben hát én azért nemcsak a
böfögtetést tartom fontosnak, hanem a testen létet. Ez egy
kicsikét ilyen burkolt dajkálás is a gyerek számára. Azért is
tartom ezt fontosnak, hogy ne arra szoktassuk a gyereket, hogyha
ordít, akkor fölvesszük és akkor szeretjük és foglalkozunk
vele, hanem ez neki jár. Ha megtaláljuk a megfelelõ idõtartamot,
meg az összhangot, meg a valódi együttlétet az ilyen
picikékkel, akkor nagyon sokszor azt is sikerült megfigyelnem,
hogy van olyan gyerek, aki elkezdi jelezni, hogy köszöni szépen,
ki van elégítve. Nagyon jól van. Elkezd egy kicsikét mocorogni
és elkezd helyezkedni, mintegy kívánja azt, hogy most már
békében is lehet õt hagyni és akkor le lehet tenni és akkor
lehet két óráig hagyni aludjon, kipihenje magát, gyomra mûködjön,
földolgozza a táplálékot és két óra, két és fél óra
múlva újra éhesen és nagy intenzitással kezdhessen el szopni.
R.: - Tehát egyértelmûen az a véleménye, hogy ennél a
kisunokánál az a helyzet, hogy nincs kellõen kiböfiztetve.
Sz.I.: - Az, hogy a gyereknek a súlyfejlõdése kifogástalannak
tûnik, az ide mutat. Na most természetesen nem szabad elhanyagolni
más lehetõségeket sem, egyre több és több gyerekrõl derül az
ki, hogy a fölsõ gyomorszáj, az nem tökéletesen zár és ez
visszafolyásokat eredményezhet.
R.: - Ez a reflux ugye?
Sz.I.: - Ezt refluxnak hívják és hogyha nem sikerül ilyen
hogy úgy mondjam házi, meg hétköznapi módszerekkel úrrá lenni
az ügyön, még egyrõl nem beszéltünk, hogy azért egy néhány
alkalommal meg kéne mérni, hogy mennyi a szopott mennyiség ennél
a kicsinél. Merthogy nagyon gyakran látja azt is az ember, hogyha
bõven el van látva tejjel a gyerek, akkor nem találja meg
pontosan azt a mértéket, ami neki elegendõ.
R.: - És túl sokat szopik.
Sz.I.: - És túl sokat szopik. Hát borzasztó számokat hall az
ember idõnként, egy három-négy hónapos gyerek
kétszázötvenet, meg háromszázat szopjon, hát azért az nagyon
sok. És akkor egyszerûen arról van szó, hogy a gyomor
kapacitása nem bírja el és így segít magán a gyerek. És
amikor arról meggyõzõdtem, hogy sem az egyikrõl, sem a
másikról nincs szó ennél a picinél, akkor kezdenék el esetleg
eszközös meg egyéb vizsgálatokat annak az érdekében, hogy
meggyõzõdjek róla, hogy most akkor hogyan zár ez a gyomorszáj.


