- BabaNet
#baba#anya
Babanet - Vendég a Háznál  01.10.31
   Mûsorarchiv
   Mûsortörténelem
   Stáblista

Vendég a háznál
2001. október. 31.
Kossuth rádió, 13.05

Ma az önök kérdéseire válaszolunk.

- Jó napot kívánok! Olyan problémám van, a tanár néni jelezte felém, hogy rövid kis szabályt, ami mondjuk nyelvtanból volt nem meri elmondani órán, azt mondja, hogy õ nem tanulta meg és elkezd sírni. Ez eddig nem volt jellemzõ és most nem tudom igazán, hogy mi az oka. Ez egy kis falu, kis közösség és hat darab harmadikos van, egyébként a tanár nénivel szinte baráti a viszony, ami elég ritkán fordul elõ.

R.: - Tehát 9 éves akkor ezek szerint a maga gyereke.

- Igen. Igen. Végül is ez már többször úgy elõfordult és akkor elmondja a többi gyerek és akkor utána elmondja ötösre, úgyhogy nincs semmi gond. És megtanulta, mert nekem fölmondja. Tehát õ akkor nyugodt, ha elõtte elmondta nekem.

R.: - Tehát magával szemben nincsen ez a gátlásossága.

- Velem nem.

R.: - És mi lehet az oka az iskolában, hogyha jóban van a tanárnõvel?

- Nem tudom.

R.: - A többi gyerekkel milyen viszonyban van?

- Van egy kislány, õvele olyan semmilyen a viszony, kettõvel nincs igazán jóban, és a másik kettõvel meg jóban, tehát délután összejárnak. Tavaly nyáron volt például, nem egyedül, hanem akikkel jóban van, azokkal egy táborban, annyi jól érezte magát, hogy idén is oda feltétlenül el akar menni. Tehát nem mindig, minden területen.

R.: - Hát ez csak iskolában jelentkezik és csak akkor, amikor felelés van?

- Hát nem mondom, hogy csak akkor, gátlásosság van, tehát nem mer elmenni egyedül akárcsak a szomszédba. Na most ebbõl már úgy fejlõdgetünk szép lassan. Például régebben, most már elég szépen beszél, nagyon sokáig jártunk logopédiára. Régebben, ha valamit mondott, visszakérdezett mondjuk akárcsak az apja is, akivel szintén jóban van, de inkább nem mondta el még egyszer, az iskolában meg fokozottan a kis társaival.

R.: - És a a logopédus nem tudott ebben segíteni? Hiszen azt feltételezem, hogy ez a gátlásosság nyilván onnan ered és már akkor is jelentkezett.

- Igen, fõleg onnan ered, akkor ezt is sikeresen úgy érzem nagyjából leküzdöttük. Hogy mondjam, az önbizalma nem tért teljesen vissza.

R.: - És maga nem tudja erõsíteni?

- Hát én próbálom, meg nem szidom, nem verem, én úgy érzem, hogy próbálom normálisan kezelni ezt a problémát és eddig nem is volt igazán... Mondjuk olyan van, hogy ha elküldöm mondjuk a zöldségeshez, szintén nincs túl messze, megyünk együtt is, meg minden, ha megy vele a húga, akkor sokkal szívesebben elmegy. Most a húga még óvódás. Inkább írjam le egy cetlire, hogy mit kell hozni, mert õ nem szólal meg. De a cetlit odaadja, a néni kiszolgálja. Szóval ilyen szinten vagyunk.

R.: - Visszamaradt valami a beszédhibájából?

- Nem igazán. Nem, ha nagyon ideges és gyorsan akar valamit, akkor elõfordul, hogy nem tiszta. Tehát nem azt mondom, hogy r-betû, hanem hadarja és akkor mondjuk nem érteni. És akkor mondom, hogy akkor mondd el lassan, akkor oké.

R.: - De ez pedig egyre nehezebb lesz neki, mert nyilván ahogy nagyobb lesz ez a gátlásosság erõsödni fog benne.

- Így van, igen. Akkor olyanok voltak, hogy nem is tudom, folyton tördelte a kezét, akkor rágta, meg ilyenek, akkor ezt úgy szép lassan szoktattuk, de mindig valami, nem tudom, hogy mi a kiváltó ok, idõnként úgy visszatér mondjuk így, hogy akkor elkezd sírni órán.

R.: - És kisebbnek is szorongó volt?

- Igen, igen. Még sokkal jobban. Volt olyan egész kiskorában, hogy bekakilt, mialatt a kishúgával kórházban voltam.

R.: - Akkor nyilván maga hiányzott neki.

- Igen, sajnos terhesség alatt is voltam három hetet, akkor jelentkezett elõször. Amikor itthon voltam, akkor már semmi gond. És akkor ezt is szépen nem fenyegetéssel, meg mit tudom én, ezt ki tudtuk kezelni ezt is.

R.: - Nem érezheti õ úgy, hogy a kishúgát jobban elfogadják?

- Nem, nem és erre külön is odafigyelünk. Van olyan, hogy a férjemmel elmegy, megyek dolgozni apával, meg próbáljuk mi is úgy, hogy na most akkor õ a kiváltságos és én segíteni szeretnék neki. Voltunk nevelési tanácsadóban, ahol ennyit, hogy okos, értelmes fiú, hát ezt én is tudom róla hál' istennek. Amúgy jól tanul, jó feje van.

R.: - Csak hát ez gátolni fogja a késõbbiekben is.

- Igen. Volt például most itt, ez egy német nemzetiségi falu, német versenyen és a tanár néni szinte elnézést kér, hogy nem az én fiam megy. És mondtam, hogy én egyáltalán nem is haragszom, mert tudom, hogy egy drukkban, egy idegen német tanár elõtt nem fog megszólalni, akkor meg a csapatot húzza el, úgyhogy én ezzel tisztában vagyok, meg nem is voltam megsértõdve. De õneki ezt elég nehéz volt, szóval nem esett jól, mert a tudás elvileg megvan, itt a zárt közösségben jól elõadja magát általában és utána már idegen felé nem igazán. Vagy ilyen, hogy egy locsolóverset elmondani elmenni, mert ugye itt kell menni a rokonokhoz locsolni és hát az ilyen cirkusz.

Mv.: - És maga fél, hogy akkor mi lesz vele késõbb?

- Így van, így van. Ugye fölsõben már felelni kell, nemcsak ilyen kis dolgozatok, eleve nagyobb közösségbe kerül, mert hát a szomszéd faluba járnak fölsõ tagozattól, az egész légkör más lesz, ott van több osztály, meg rengeteg idegen ember, meg minden. Itt pedig az egész alsó tagozat ugye ilyen osztatlan osztályban vannak, összesen húsz gyerek, meg három pedagógus és õneki ez itt nagyon ideális, de ötödiktõl gond lesz. És még van egy évünk addig és én valami olyasmire gondoltam, hogy egy kis önbizalom erõsítõ tréningre el tudnék járni vele vagy ilyesmi, hogy segítsek neki, mert látom, hogy neki se jó.

- Hát biztos, hogy nem jó. És zavarja sokszor.

R.: - Az egyértelmûen kiderült ebbõl a telefonból, hogy ez a kisfiú egy nagyon gátlásos és nagyon szorongó kisfiú. Lehet õ egy ilyen típus, vagy ezt valami kiváltja benne?

-Kovács Ágnes pszichológus: Hát is-is. Én úgy gondolom, hogy itt az elmondottakból az derült ki, hogy voltak itt kiváltó okok. Az anyuka utalt arra, hogy amikor a testvére született hosszabb idõt kórházban töltött, akkor pszichés problémák is voltak a kisfiúval, amik megoldódni látszódtak, de tulajdonképpen az történt, hogy ugye megszûnt a tünet, tehát megszûnt a bekakilás, de hogy tünetváltásként ott maradt a szorongás. Tehát ez valószínûleg, ez a gyerek folyamatosan szorong. Elképzelhetõ, hogy a testvér születés óta vagy az anyuka kórházba kerülésétõl, ami megterhelõdött itt a teljesítmény helyzettel.

R.: - Tehát a testvére születésétõl szorong, vagy ez csak kiváltotta ezt belõle. Vagy amiatt, merthogy õ nyilván akkor egy más helyzetbe került, hiszen van már egy testvére.

K.Á.: - Õ más helyzetbe került, nem tudom, hogy hogy lett felkészítve a testvér születésre, mennyire váratlan volt az, hogy ugye az anyuka kórházba ment. Nyilván ez teljesen elbizonytalanította õt, tehát én e körülre tenném a problémáknak a kezdetét, amihez hozzájárult egy logopédiai probléma. Lehet, hogy itt volt egy megkésett beszédfejlõdés, amihez társult egy beszédhiba, ezzel logopédus foglalkozott, de hát nyilván mindig a verbalitással volt ennek a kisfiúnak problémája, tehát szóban nehezen tudott megnyilvánulni. Tehát egyfelõl én a verbalitást annyira nem forszíroznám az iskolai helyzetben. Tehát javaslatként azt tudnám elmondani, hogy a tanító nénivel az anyuka megbeszélhetné azt, hogy ebben a nagyon-nagyon ideális iskolai helyzetben, amikor õk hatan vannak egy osztályban megoldható, akár egy négyszemközti felelés, akár megoldható egy írásban való számonkérés mindaddig, amíg itt változások nem történnek.

R.: - Kérheti a szülõ? Tehát a szülõ egyszerûen bemehet az iskolába és azt kérheti, hogy mivel az õ gyereke most ilyen helyzetben van, akkor még a következõ félévben ne feleltessék nyilvánosan az osztály elõtt?

K.Á.: - Kérheti és úgy tûnik, hogy itt azért nagyon jó viszony van az iskola és a szülõ között, tehát az anyuka elmondhatja, hogy õ azt gondolja, hogy visszaveti a kisfiút, újabb kudarcnak éli meg azt, hogy megint nem úgy tudott szerepelni, nem úgy tudott produkálni, ahogyan azt tõle elvárnák. Mert hogy itt nyilván van egy elég elvárás az iskola meg a család részérõl is.

R.: - Túl nagy a teljesítmény kényszer a kisfiú felé. Arról is szó lehet tehát, hogy túl sok mindent várnak el tõle, mivel ugye õ egy 9 éves fiú, van egy kishúga, aki kisebb és hozzá képest lehet, hogy túl sokat várnak el?

K.Á.: - Nyilván itt van az iskola részérõl is egyfajta elvárás az õ képességei alapján és nyilván van a család részérõl is egyszerûen a családi helyzetbõl adódóan, hogy õ a bátyja és hogy itt mi történik, ugye a kishúg az, aki elmegy vele, illetve akkor szívesebben megy el a boltba. Az merült fel bennem, hogy ezeket lehetne úgy oldani, hogy ezek is helyzetek. Tehát meg kell tanulni egy boltba elmenni és kérni kenyeret, kérni tejet, hogy nem biztos, hogy a kis húgával kellene, hogy elmennének kettesben az anyukával, látná azt a helyzetet, hogy hogyan viselkedik az anyuka az eladóval. A következõ alkalommal megbeszélnék azt, hogy az anyuka kéri a tejet, a kisfiú kéri a kenyeret, szóval, hogy ebben is vannak fokozatok. Amikor már eljutni oda, hogy õt egyedül el lehet küldeni a boltba. Na most ez mind egy kudarcos helyzet, hogy az anyuka felírja és amikor õ odaér, õ pontosan tudja, a biztonság kedvéért ott van nála a puska, ott van nála a kis cédula és amikor odaér, akkor nem tud megszólalni és nem tudom a cédulát tudja oda dugni, ami teljesítmény szinten végül is jó, mert hazahozza a tejet, meg a kenyeret, de hogy az érzések szintjén nem jó. És valószínûleg hasonló dolog történik az iskolában is, amikor õ megtanulja, otthon felmondja és egy kudarccal tér haza, hogy már megint ott nem tudtam elmondani. Már megint nem tudtam azt a teljesítményt nyújtani, amit elvárnátok tõlem, tehát állandóan, nap mint nap ezzel szembesül. A tanító néni részérõl lehet segítséget kérni és kapni, az anyuka tud ebben nagyon sokat segíteni ennek a kisfiúnak, de hogy ennek a hátterében van egyfajta nagyon-nagyon erõteljes szorongás, amire utal a körömrágás, a kéztördelés, amik lehet, hogy pusztán ebbõl erednek, amikrõl itt beszéltünk, de lehet, hogy más is van itt a háttérben.

R.: - Ki kellene deríteni, hogy mi van a háttérben.

K.Á.: - A szakember segítségét tudnám, javasolni. Az anyuka említette, hogy nevelési tanácsadóba jártak és ott ugye azt mondták, hogy a kisfiú egy nagyon okos, nagyon értelmes gyerek, ami arról szól, hogy az értelmi képességek és a teljesítmény nincsen arányban. Na most ha egy gyerek nem a képességeinek megfelelõen teljesít, akkor ennek mindig van valami oka. Vagy az az oka, hogy túlzottak az elvárások, vagy lehet akár egy feldolgozatlan trauma, de hogy valamilyen szinten az õ energiái meg vannak terhelve, tehát azt kellene elérni, hogy ez a kisfiú egyrészt tisztában legyen a saját képességeivel.

R.: - Az már erõsíti az önbizalmát?

K.Á.: - Az mindenféleképpen. Na most úgy érzem, hogy itt az anyuka kapott egy megerõsítést a nevelési tanácsadó részérõl, mert elképzelhetõ, hogy az anyukában is volt egyfajta bizonytalanság. Azt mondták, hogy rendben van a kisfiú, tehát értelmes, okos kisfiú. Ezt a megerõsítést ezt a gyereknek is meg kell kapnia. Azt kell mondani, hogy ezzel együtt, hogy ez egy értelmes, okos kisgyerek mégsem úgy teljesít és ennek valami oka van és hogy ehhez kérnének segítséget. Ennek a kiderítésére, ezeknek a szorongásoknak a feloldására.

R.: - Erre elegendõ lehet a következõ egy év, hiszen utána a kisfiú nagyon nehéz helyzetbe kerül, hiszen átkerül egy másik iskolába, egy másik környezetbe, tehát már önmagában ez a váltás lehet, hogy újabb problémákat hozhat a felszínre.

K.Á.: - Én azt gondolom, hogy legyünk optimisták és mondjuk azt, hogy erre elég egy év. Én azt gondolom, hogyha õt egyszerûen attól, hogyha õt sikerek érik, elkezd nõni az önbizalma, ettõl még inkább elébe fog menni esetleg olyan dolgoknak, amiket most nem mer elvállalni. Most ezt a német versenyt nem õ nem vállalta, hanem a tanító néni nem küldte.

R.: - Lehet, hogy hiba volt.

K.Á.: - Lehet, igen. De hogy ezek mind-mind pozitívan hatnak rá. Még annyit szerettem volna mondani, hogy elhangzott az, hogy a kisfiú nagyon szeret így az apukájával együtt lenni, menni dolgozni. Lehet, hogy fontos itt a nõi és a férfi szerepeknek a különválasztása, tekintettel arra, hogy õ elsõszülött fiúgyerek, tehát lehet, hogy nem annyira bevásárlás és a háztartási részét kellene a segítségadásnak forszírozni. Lehet, hogy ilyen fiús, férfias feladatokat, hogy a papa azt mondja, hogy gyere, ez olyan munka, amit csak mi férfiak tudunk megoldani, szükségem van a segítségedre, mert nem tudom ezt az autót megszerelni akkor, hogyha te nem adogatod nekem a csavarhúzót vagy nem adod a kezembe azt a törlõrongyot. Tehát mindenféleképpen itt a papát se hagyjuk ki a dologból, hogy egy családban nagyon-nagyon fontos szerepe van annak, hogy a papa itt a fiús oldalt erõsítse, mert hogy a mama részérõl elvárásként merül fel, hogy nagy fiúgyerek, közben pedig ebben sem kap elég megerõsítést.

R.: - Lehet, hogy itt nem is a mamának kellene külön bizalmat erõsíteni, hanem most a papának kellene magát a kisfiú mellé jobban odatenni.

K.Á.: - Valószínûleg mind a kettõjüknek és hogyha megtapasztalja azt, hogy sikereket tud elérni, hogy jól tud teljesíteni, akkor ezek újabb teljesítményekre fogják õt serkenteni és azt gondolom, hogy helyreállhat ez az önbizalom akár egy év alatt is.

- Mûsorunk telefonszáma: 328-8972, hívjanak bennünket.

- Jó napot kívánok! K. I. vagyok. Egy nagyon rövid kérdésem lenne. Az öt és féléves kisfiamat, majdnem hat kiszûrték az óvodából egy ilyen logopédiai vizsgálaton, mert nem tudja pörgetni az r-betût és ezért kétszer hetente kéne járnia egy ilyen nem tudom kis segítség, hogy pörgetni tudja az r-betût. Na most ez nem lenne gond, csak õ nem akar menni. Tehát valamiért õneki ez nem tetszik. Bár még nem volt, de már az elején kiszúrta, hogy õ ide nem, pedig mindenhova lelkesen megy. És az a kérdésem, hogy én arra gondoltam, hogy végül is egyszer-kétszer menjen el és majd meglátjuk. Én mondjuk annyira nem tartom tragikusnak, mert nagyon szépen beszél, tehát nekem fel se tûnt, meglepõdtem rajta egyáltalán, hogy mennie kell. Hogy mennyire fontos mondjuk egy iskola elõtt álló kisgyereknek ennyi idõs korában, hogy tényleg ilyen szépen pörgetve mondja. Mert hát ha nem annyira fontos és két alkalom után már tényleg teljes mûsort csinál, hogy nem akar menni, akkor mondjuk nem járatnám, de ha fontosnak gondolják önök is, akkor viszont kicsit úgy noszogatom.

R.: - És maga észre se vette, hogy egy picit raccsol?

K.I.: - Egyáltalán nem raccsol, gyönyörûen beszél. Az óvónõk is megdöbbentek, hogy miért kell járnia. Állítólag nem pörgeti, tehát éppenhogy nem tudja ezt a pörgõset, amit persze én se tudtam soha kimondani csak iskolás koromban, tehát szépen mondja, hogy répa, hát most szóval teljesen normálisan mondja szerintem a r-betût, most így meghallgattam, meg odafigyeltem, meg mondattam vele. Hát így nem tudja öt percig pörgetni az biztos. De tényleg ezek szerint fontos ez? Mert én magamról emlékszem, hogy én általános iskolában, meg a férjem is mondta, hogy õ negyedikben tisztán emlékszik rá, hogy sokat gyakorolta és megtanulta és én is emlékszem rá, hogy iskolából hazafelé gyakoroltam és egy hét tanultam. Szóval nem egy ilyen égetõ probléma ez nálunk, csak gondoltam, hogy azért rákérdezek. De akkor még egyet kérdeznék. Mégpedig a ceruza fogással kapcsolatban, hát õ balkezes, de jobb kezét is néha használja, de biztos, hogy balkezes lesz, mert az egész család balkezes és régóta látjuk rajta, hogy balkezes. És hát nem egészen úgy fogja a ceruzát, ahogy mondjuk egy iskolában íráskor fogni kell. Na most kis korban ez tudom, hogy nem gond, meg fogja marokra, meg nem is nagyon figyeltünk erre se oda, mert hát most fogja, ahogy akarja. De hogy ilyenkor már érdemes egy kicsit noszogatni? Logopédus mondta, hogy õ kiszûrte, hogy rosszul fogja a ceruzát és ez volt az egyik, ami nem tetszett neki, hogy mit macerálják õt ezzel a ceruzával állandóan az óvodában. Tehát hogy viszonylag jól fogja, de nem úgy, ahogy kéne. Én se úgy fogom máig sem. De szépen tudok írni. Szóval valahogy bennem se volt meg ez, de biztos nem emiatt nem fogja õ sem, csak egyszerûen még kicsi. Szóval ezt mondtam is, hogy ezzel ne macerálják, mert ez nem tetszik neki.

R.: - Eddig tökéletes volt a gyerek, most a logopédus két hibát is talált benne.

Csabay Katalin logopédus: - Hát ez a két hiba összefügg, fiúgyerekeknél különösen. Hogy ez az úgynevezett finom motorium, tehát ami a nyelvmozgást, a beszédszervek mozgatását szabályozza és az ujjak mozgatását, tehát ez a grafikai kivitelezés, ez egy picikét lassabban érik be általában a fiúgyerekeknél. De nagyon érdekes volt hallgatni az édesanyát. Egyrészt, mert éreztük azt, hogy ugye õ egy eléggé gyorsbeszédû valaki, az r-hangja is hát végül is valóban jó. Most a magyar nyelvben az r az egy többperdületes r-betû, de ha csak egyperdületes r-je van végül is az sem probléma, mert azt sem torzítja el a beszédet.

R.: - Hát ha kimondok egy szót, csak egyet perdül, répa.

Cs.K.: - Nem egyet, többet perdül igen. Ha azt mondta, hogy répa vagy azt mondod, hogy répa. Na most éppen ezért van, hogy mindig elõször ugye muszáj az áll és a nyelv mozgását szétválasztani és elõször a "l" amire azt mondjuk, hogy ez énekes hang, tehát a lalala akármi dallamra, tehát elõször mindig abból a hangból kell kiindulnunk. Utána jöhet a, csak ha már a gyerek a nyelvmozgását és az áll mozgását szét tudja választani, azaz stabilan föl tudja a nyelvhegyét a szájpadlásához támasztani, az állát leejtve és nem kíséri folyton a nyelvmozgást az áll emelgetésével, akkor minden lehetõség megvan arra, hogy õnála majd a késõbbiek során ez az r-hang, tehát ha berregtetni tudni például két ajakkal, akkor ugyanúgy ugye majd aztán egy ilyen hangra ráfújva ebbõl is kialakulhat az r. Na most ha gyerekben ekkora ellenállás van, hogy nem szeretne menni logopédiára, akkor azt mondom, hogy ne menjen a logopédiára. Ha neki egyperdületes r-je van, akkor ugyanúgy majd ez nem jelent problémát, mert ha a r-betût kell leírnia a r-hang és a l-hang között különbséget tud majd tenni és leírni is képes lesz differenciálva.

R.: - Hát különösen, ha majd jól tudja fogni a ceruzát. Ezzel mi a helyzet?

Cs.K.: - Hát most a ceruza fogása ez lehet, hogy rosszul alakult ki a gyereknél, itt megint csak azt tudom mondani, hogy hát a Lexi iskolás lesz címû mesetankönyvben kifejezetten a ceruzafogásra nagyon sok játékos gyakorlat van. Ha a szülõk gondolják, akkor ennek alapján foglalkozzanak vele mielõtt õ iskolába megy.

R.: - De nem kell a logopédushoz járatni ezzel sem?

Cs.K.: - Nem kell azért logopédushoz járatni. És ez tipikusan familiáris megnyilvánulás. Nem mondom, hogy gond, baj, probléma, mert nem az. Ugye familiárisan elõfordul mindenkinél szinte, ahogy mondja az édesanya a balkezesség, hallottuk az anyukának a gyorsbeszédét. Azt, hogy az anyuka is sokáig az r-hangot nem olyan sok perdülettel képezte, mint ahogy képzi ma helyesen. Úgyhogy én azt hiszem, hogy itt nem lesz különösebb probléma ezzel a kisgyerekkel.

- Véleményüket, tapasztalataikat a közhasznú információkat is várjuk a 328-8972-es számon.

- Jó napot kívánok! Van egy öthónapos kisunokám és szopik és az a probléma vele, hogy szopás után még két-három óra múlva is bukik.

R.: - Hogy még akkor is visszajön a tejecske?

- Igen, a súlya szépen megvan, hét és fél kiló öthónapos, úgyhogy

R.: - és csak szopik.

- Igen, az volt a furcsa, hát nekem is volt két gyerekem, de nem voltak ilyen bukósak, hogy talán sokat szopik és attól vagy nem tudom, hogy miért van az, hogy két-három óra múlva is még bukdácsol.

R.: - És szokott sírdogálni? Tehát lehet azt feltételezni, hogy fájdolgálhat a gyomra?

- Igen, igen, szokott, szinte jelez akkor olyan érdekesen sír és akkor fölveszik, meg általában hason fekszik igen és akkor úgy bukik és akkor utána megkönnyebbül.

R.: - Egyáltalában miért buknak a gyerekek? Mert levegõt nyelnek szopás közben?

-dr.Szamosfalvi Imre gyermekorvos: Sok pontban lehet összefoglalni. Az átlagos az az, hogy levegõt nyel a szopás közben és az visszajön. Ezen jól kivitelezett böfögtetéssel azért nagyon sokat lehet javítani. Tehát akár a szoptatás megkezdése után rövid idõvel három, négy, öt perccel lehet megpróbálni, megszabadítani a benyelt levegõtõl.

R.: - Tehát leveszem a mellrõl szopás közben?

Sz.I.: - Igen.

R.: - Jól tûrik ezt a csecsemuk?

Sz.I.: - A gyerekek hallatlanul intenzíven szopnak az elsõ három, négy, öt percben, de azért utána van egy kis ilyen lazulás. Egy kolléganõm valamikor régen ezt le is mérte, hogy ez alatt az öt perc alatt szopják ki a majdani összes szopott mennyiségnek körülbelül 80-85 százalékát. Már majdnem hogy jól is vannak lakva. Egy kicsit meg is fáradnak és ilyenkor egy kicsikét csitulni szokott az intenzitása a szívásnak. Most ilyenkor nagyon óvatosan, hogy rá ne harapjon a mellbimbóra, amikor húzza kifelé az anyuk a szájából, nagyon óvatosan ki lehet fejteni a gyereknek a szájáról a mellbimbót és egy néhány percre föl lehet tenni böfögtetni, merthogy van olyan gyerek, aki ennek ellenére nem böfög ebben a rövid idõszakban. És utána vissza lehet tenni, a gyerek pihen egy kicsikét. Nem nagyon szoktak ilyenkor, hogy mondjam, õrjöngve tiltakozni a gyerekek ellene, egy kicsit talán még jól is esik nekik egy pici pihenés és a böfi, az meg biztosan jólesik. Na most ez az elsõ. És utána pedig a szopás után én mindig arra szoktam kérni az anyukákat, hogy tovább tartson a böfögtetés, mint maga a szoptatás tartott. Tehát a 10-15-20 perc körül tartó szopás után legalább 20 perc legyen a böfögtetés.

R.: - Legalább húsz perc?

Sz.I.: - Legalább, vagy még egy kicsikét több is, tehát félóráig is lehet. Na most ebben hát én azért nemcsak a böfögtetést tartom fontosnak, hanem a testen létet. Ez egy kicsikét ilyen burkolt dajkálás is a gyerek számára. Azért is tartom ezt fontosnak, hogy ne arra szoktassuk a gyereket, hogyha ordít, akkor fölvesszük és akkor szeretjük és foglalkozunk vele, hanem ez neki jár. Ha megtaláljuk a megfelelõ idõtartamot, meg az összhangot, meg a valódi együttlétet az ilyen picikékkel, akkor nagyon sokszor azt is sikerült megfigyelnem, hogy van olyan gyerek, aki elkezdi jelezni, hogy köszöni szépen, ki van elégítve. Nagyon jól van. Elkezd egy kicsikét mocorogni és elkezd helyezkedni, mintegy kívánja azt, hogy most már békében is lehet õt hagyni és akkor le lehet tenni és akkor lehet két óráig hagyni aludjon, kipihenje magát, gyomra mûködjön, földolgozza a táplálékot és két óra, két és fél óra múlva újra éhesen és nagy intenzitással kezdhessen el szopni.

R.: - Tehát egyértelmûen az a véleménye, hogy ennél a kisunokánál az a helyzet, hogy nincs kellõen kiböfiztetve.

Sz.I.: - Az, hogy a gyereknek a súlyfejlõdése kifogástalannak tûnik, az ide mutat. Na most természetesen nem szabad elhanyagolni más lehetõségeket sem, egyre több és több gyerekrõl derül az ki, hogy a fölsõ gyomorszáj, az nem tökéletesen zár és ez visszafolyásokat eredményezhet.

R.: - Ez a reflux ugye?

Sz.I.: - Ezt refluxnak hívják és hogyha nem sikerül ilyen hogy úgy mondjam házi, meg hétköznapi módszerekkel úrrá lenni az ügyön, még egyrõl nem beszéltünk, hogy azért egy néhány alkalommal meg kéne mérni, hogy mennyi a szopott mennyiség ennél a kicsinél. Merthogy nagyon gyakran látja azt is az ember, hogyha bõven el van látva tejjel a gyerek, akkor nem találja meg pontosan azt a mértéket, ami neki elegendõ.

R.: - És túl sokat szopik.

Sz.I.: - És túl sokat szopik. Hát borzasztó számokat hall az ember idõnként, egy három-négy hónapos gyerek kétszázötvenet, meg háromszázat szopjon, hát azért az nagyon sok. És akkor egyszerûen arról van szó, hogy a gyomor kapacitása nem bírja el és így segít magán a gyerek. És amikor arról meggyõzõdtem, hogy sem az egyikrõl, sem a másikról nincs szó ennél a picinél, akkor kezdenék el esetleg eszközös meg egyéb vizsgálatokat annak az érdekében, hogy meggyõzõdjek róla, hogy most akkor hogyan zár ez a gyomorszáj.

 

 


 

Szakértõink
  e-mail

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?