- Igen, van.

- Apuci mindig leejti az aprópénzeit és összeszedem, odaviszem apucihoz, megmutatom neki, hogy itt van, megtaláltam. Azt mondja, hogy olyan ügyes voltál, hogy megtaláltad, hát jó Fruzsika lehet a tiéd. És így a saját pénzem, mert én nyomozó vagyok tulajdonképpen.

- Pénzeket.

- Igen és azt megkeresem.

- Kincsesládikában.

- Ilyen sok.

- Igen. Meg a mamától is van, a piacon szereztem, nagyon ügyesen dolgoztam, nyáron. 

R.: - Mit csináltál? Hogy segítettél a mamának?

- Hát úgy, ha õ valahova elmegy pogácsát venni, akkor én maradok egy aranyos bácsival és én árulok, árultam. Almát, virágot, szilvát, barackot, rózsát. Például, amikor mama elment dinnyét venni, akkor én egyedül maradtam ott, de nem a bácsival, mert akkor hazament, hanem egy másik kislánnyal, aki már nagy iskolás.

- Igen. Õ árulta az almát, meg a szilvát, én a rózsát meg a többi almát.

- Leírta papírra és a kislány elolvasta nekem. A rózsának a felét én adtam el.

- Igen.

- Egy százas.

- Igen. Volt olyan, amikor nem mentem ki, és akkor nem kaptam pénzt. Ilyenkor nem jár, azt mondta a mama.

- Hat napot.

- Elvittem a bankba ezeket a százasokat, százasnak a felét, mert még van kettõ belõle, amit mutattam, azokat beraktam a bankba.

- Onnan tudtam, hogy az anyuci mesélte nekem, hogy milyen az a bank. Többször is voltunk benne, elvittük a pénzünket és anyuci pénzét és megláttam, hogy van ilyen gyereksüsüs papír, kivettem és láttam, hogy egy nagy Süsü van rajta és akkor megkérdeztük a nénit. Kiderült, hogy ide a gyerekeknek a pénzét is betehetjük és akkor amikor reggel fölébredtem és arra ébredtem, hogy betesszük a pénzemet a bankba.

- Akkor adtak egy kis füzetecskét és abba beraktam, az beleírták abba a füzetecskébe, hogy mennyi pénzt adtam be, egy valami ládikába, vagy valami szekrénybe berakták a pénzemet és egy több pénzt adnak majd hozzá.

- Igen, takarékoskodok és majd gyûjtöm és valamikor visszamegyünk érte és visszaadják. 

R.: - Mit fogsz belõle venni, mi lesz az a nagy dolog?

- Hát korcsolya, meg babakocsi.

- Szerintem, amikor már iskolás leszek, pont annyi elég lesz. Képzeld el, mikor kijöttünk a bankból, hazafelé mentünk, beteg gyerekeknek adtam egy kis pénzt, egy nagy-nagy üvegdobozkábam volt sok, sok, sok pénz, azt a beteg gyerekeknek szánták és abból adtam, az én bankpénzembõl, hogy a beteg gyerekek, hogy jobb legyen nekik, meg gyógyuljanak meg.

-Dobrovszky György a Gazdag papa, szegény papa címû könyvet megjelentetõ Bagolyvár Kiadó vezetõje: Van egy nagyon érdekes kimutatás. Amerikában megvizsgálták azt, hogy a gazdag családoknak, milyen a hogy úgy mondjam a gazdagsági görbéjük. És ott kiderült, hogy általában ugye van egy generáció, ahol ez a gazdagság létrejön. Akkor az utána következõ generáció általában még meg tudja tartani és a harmadik generáció gyakorlatilag eltékozolja a pénzt. Ez nagyon sok családnál így történt.

Tehát önmagában az, hogy valakinek sok pénze van, az nem garancia arra, hogy ezt meg tudja tartani. Tehát ez egy olyan gondolkozásmód, amit ténylegesen és ezt tapasztalom, hogy igazából gyerekfejjel lehet megtanulni.

D.Gy.: - Ha megvizsgáljuk azt, hogy egy családban a konfliktusoknak a nagy részét mi okozza, majdnem minden konfliktus visszavezethetõ valahol a pénzre. Ez a könyv tulajdonképpen nem mást ad, mint az életnek a pénzügyi metszetét, nem az erkölcsöt vizsgálja, az etikát, semmi ilyet, azt mondja, hogy az élet pénzügyi szempontból így mûködik. Tehát hogyha valaki meg akarja oldani a pénzügyi problémáit, akkor azt így tudja megoldani. Utána más kérdés, hogy az ember hogy gondolja, hogy a pénzzel valóban meg tudja-e oldani sok problémáját vagy nem. Tehát ki az, aki ezzel nem foglalkozik, nem mondja azt, hogyha pénzed lesz, akkor minden problémádat megoldottad. Most egy másik csapda és úgy érzem, hogy Magyarországon azért nagyon aktuális ez a könyv, mert nálunk igazából most indul ez a fogyasztói társadalom. Õ ugye, mikor azt mondja, hogy mi a középosztálynak a veszte, mert ugye Amerikában a középosztálynak nagyon magas a jövedelme, ugyanakkor a másik oldalon a bankoknál nagyon hitelképes, tehát rettenetesen eladósodott. Tehát az egyik oldalról gazdagnak tûnik, de ha megnézzük valóban a vagyonát, akkor szegény. Ha megszûnne a jövedelemforrás egyik napról a másikra, akkor lehet, hogy azon életszínvonalon tényleg csak pár hónapig tudna élni. Most úgy érzem, hogy Magyarországon most indul ez a hitelezési gyakorlat, hogy viszonylag könnyû lesz hitelt fölvenni és ha az ember nem figyel és nincs tudatában azzal, hogy egy adósság spirálból milyen nehéz késõbb kijönni, akkor itt pár év alatt emberek egy életre eladósodhatnak és a gyerekek is utána azt a mintát látják. Míg úgy érzem, hogyha az ember az elején ezt tudatosan megállja, tehát gyerekként megtapasztalja azt, hogy mi az, hogy pénzem van és helyére tudom tenni azt, hogy mikor érdemes felvenni hitelt és mikor nem szabad felvenni hitelt. Hadd mondjak egy példát erre, ami mondjuk a gazdag papa gondolkozásmódját szemlélteti talán egy picit a gyakorlatban. Az ember ugye megnéz egy ilyen nullaszázalékos befizetéses konstrukciót, akkor általában apróbb betûvel ott szokott lenni ez a teljes hiteldíj mutató, tehát az, hogy valójában mekkora kamatot fizetek. Na most itt az õ gondolkozásában azt mondja, hogyha az ember ki akar jönni a pénztelenségbõl, akkor miért nem gyûjt össze elõször annyi pénzt, amennyibe az a mosógép kerül és utána, ha már mindenképpen kell neki az az érzés, hogy részletre veszi, hát akkor kölcsönözzön saját magának. Ez most így egy furcsa dolog, de sok ember az egyik oldalról beteszi a pénzét a bankba mondjuk nyolc és félszázalékra, a másik oldalon pedig fölvesz ugyanattól a banktól egy hitelt mondjuk 28-35 meg 40 százalékra. Hát ez nem egy logikus dolog. Azért csináltam a gyerekeknek is a papa bankot, hogy ráérezzenek arra, hogy a pénzük, hogyha egy megfelelõ tõke összejön, akkor a pénz dolgozik, újabb pénzt termel. Olyan pénzt termel, amiért neki nem kellett dolgozni, amit neki már nem kellett elkunyerálnia tõlem valamiért. Nyilvánvaló, hogy ezt mindig egy gyerekkel találkozva érzi meg az ember, hogy most érdemes errõl beszélni vele vagy nem. De én úgy találtam, hogy az én gyermekeim fogékonyak voltak erre. Lehet, hogy az is, hogy testvérek ugye és látták azt, hogy a nagyobbik gyûjt és tudatosan csinálja és számolja, hogy most mennyi pénze van, mennyi a kamatom, akkor a kicsi is rákérdez, hogy nálam most mennyi, miért annyi, stb. stb.

D.Gy.: - Én úgy gondolom, hogy ahogy egy gyereket elkezd foglalkoztatni az, hogy az a hús, amit megeszik, az honnan van, vagy mitõl megy az autó, úgy érzem, hogy abban a pillanatban el kell neki magyarázni azt, hogy mi a pénz. Szerintem ez ugyanannyira része a világnak, mint bármi más és minél hamarabb beszélgetünk el a gyermekünkkel errõl, úgy érzem annál jobban meg tudja érteni ennek a lényegét és annál kevésbé alakul ki benne egy ilyen ...

D.Gy.: - Azt nem tudom megítélni, hogy benned mi van, azt hiszem, hogy azt mindenki önmaga látja. Én azt tudom, hogy bennem van, a mai napig van és valószínûleg ezt soha levetkõzni nem tudom.

D.Gy.: - Kiadtuk például a könyvet olvasásra, kíváncsi voltam nagyon diákok véleményére és megdöbbentõ volt például olyan véleményeket olvasni, hogy hát nem tetszik a könyv, mert olyan sokszor szerepel benne az a szó, hogy pénz. Na most azt mondom, hogy ez még elmegy, ha valaki 8-10-12 éves, de gyakorlatilag az élet kapujában így gondolkozni, hogy ahol arról van szó, hogy pénz, az rossz, nem is nézek rá, nem is akarom megtanulni, én úgy gondolom, hogy ez egy életveszély. Tudniillik egyre inkább, hogy úgy mondjam az életnek az egyik része most mondom azt, hogy az a nyolc óra, amikor dolgozunk, az pontosan a pénzrõl szól, ha valaki nem is akarja megtanulni azt, hogy ezt a játékot hogy játsszák, én úgy érzem, hogy ez egy veszélyes dolog. (részlet Török Sándor írásából)

- Spórolás. Beosztás.

- Újrahasznosítás.

- Én azt is hallottam még a takarékoskodásról, hogyha egy kicsi dobozos üdítõket veszünk, akkor több energiát vesz igénybe az, ha mondjuk ötöt veszünk egy nap, vagy egy nagyot, ami mûanyagból készül és ráadásul visszaválthatós. Tehát akkor megveszem a nagyot és a mûanyagban osztom szét magamnak, így több napra is elég.

- Szoktam dolgozni vagy segíteni otthon, ezért kapok pénzt és nem rögtön abban a pillanatban költöm el, egy kicsit késõbb, vagy több mindent veszek belõle, nem szórom a pénzt.

- Én is kapok minden nap zsebpénzt és én is beosztom vagy a perselyem vagy egy titkos helyre rejtem és akkor, ha megtetszik valami, akkor összegyûjtök arra pénzt és akkor úgy veszem meg és az úgy szerintem sokkal jobb.

- Az én testvérem például olyan, hogyha vagyunk ilyen vásáron, vagy akár búcsúban, akkor még a jövõ heti zsebpénzét is el akarja költeni, ha már nincs nála pénz. Hát õ ilyen, ilyen nagyon költekezõ és vele szemben én viszont roppant spórolós vagyok. Összegyûjtöttem már egy kisebb összeget, ami...

- Hát azt most nem mondanám el, amit a dolgaim fejlesztésére szeretnék elkölteni.

- Hát például van egy számítógépem és arra szeretnék minél több nyomtatót venni hozzá, meg fejleszteni.

- Én például arra szoktam gyûjteni a pénzemet is egyrészt ez pénzgyûjtõ, meg takarékoskodó is, hogy a vasat leviszem a MÉH-be, ezért pénzt is kapok, meg egyrészt, ha nem dobom ki mondjuk a fémdobozos kólát, hanem gyûjtök mondjuk belõle egy ötven darabot, azt már leviszem. Mondjuk lehet, hogy kis összeget kapok érte, de még ha leviszek más értékes dolgot is, azért már kapok egy jó összeget.

- Nálam nem számon kérik, csak kíváncsiak, hogy mire költöttem, mert idõnként elég nagy pénz is szokott nálam lenni. Nem kötik, hogy mit vegyek van, amikor ajánlják, hogy ezt vegyem meg, hogy az nekem is jobb lenne, vagy velük mehetek el úgy igazán nagy dolgokat megvenni.

R.: - Van-e tudomásotok arról, hogy szüleitek valamire gyûjtenek? És ezt meg szoktátok-e beszélni?

- Igen, mi meg szoktuk beszélni. Például majdnem minden karácsonyra gyûjtjük ugye a százasokat és akkor összegyûlik egy kisebb összeg és abból veszünk valamit.

- Anyu is mondta, hogy a fizetésébõl mindig félretesz vagy a karácsonyi ajándékra, vagy pedig valamikor el akarunk menni külföldre nyaralni és arra szoktunk gyûjteni.

- Nálunk nagyjából inkább a nyári nyaralásra szoktunk gyûjteni, meg azon kívül még most sikerült egy autó, spóroltak a szüleim nagyon sokat.

- Nálunk például az van, ez elég sûrûn történik, hogy nézzük a tévét, amíg vannak ilyen tízperces reklámok, kimegyünk, szétnézünk és anyu ugye addig pont akkor kap rajta minket, amikor nem vagyunk ott és akkor mondja, hogy ugyan ki nézi a tévét? És mondjuk, hogy hát most reklám van, azt nem szeretnénk végignézni. Mondja, hogy hát akkor kapcsoljuk le.

- Nálunk is volt ilyen villannyal is, mert volt amikor tanulok és akkor elmegyek mondjuk megnézni, hogy mi volt a házi és otthagyom égve az asztali lámpát és akkor mindig rám szólnak, hogy kapcsoljam le, vagy zárjam el a vizet éppen.

- Általában inkább azt nézi valaki, hogy egészséges, milyen a gyümölcs, ha jó, akkor megmetszi, szépíti, erõsíti.

- Meg szerintem az is nagyon fontos, hogy azok a növények és állatok, amiket mi ugyanúgy látunk és élvezünk, azt még a mi ükunokáink is ugyanúgy láthassák, szedhessék és csodálhassák azokat a növényeket és állatokat. És az a mi dolgunk megvédeni a saját környezetünket.

-Hautmann Ágnes pedagógus, a Levegõ Munkacsoport alelnöke: Azt gondolom, hogy elsõsorban nem a pénzzel kell takarékosodni, hanem mindenféle erõforrásunkkal is. Ugye azt a szlogent nagyon szeretik mondogatni, ami egy indián mondás, hogy a földet nem apáinktól, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön. Tehát úgy kell megõriznünk, hogy az unokáink is képesek legyenek élni a földön. Tehát az erõforrásokkal, mindenféle környezeti erõforrással muszáj takarékoskodni, mert egyszerûen nem marad se tiszta levegõ, se tiszta víz, se termõtalaj. Már a gyerekeinknek se, nemhogy az unokáinknak.

H.Á.: - Én azt gondolom, hogy nem azt kellene mondanunk az óvódás gyereknek, hogy kisfiam azért zuhanyozunk, mert az sokkal kevesebb vizet használ, hanem olyan életvitelre kell szoktatni kezdettel fogva, hogy teljesen természetes legyen az, hogy zuhanyozik.

H.Á.: - Csomagolóanyagok rögtön az elején, mert ez annyira evidens és mégis olyan kevesen élünk vele. A boltba amikor megyünk vigyünk magunkkal szatyrot, ha piacra megyünk, vigyünk magunkkal kosarat. Ami fölösleges csomagolóanyag, arra nekünk nincs szükségünk, mert csak a szemetünket fogjuk vele szaporítani.

H.Á.: - Hát én azt gondolom, hogy a születés elõtt kilenc hónappal. Ha saját magunk is komolyan vesszük azokat a dolgokat, amiket mondunk, akkor természetesen beépül a gyerek életébe. Az egyik legnagyobb környezetvédelmi sikeremnek azt tartom, hogy abban a kis faluban, ahol mi a nyarainkat töltjük, a szomszédaim már nem használnak elemet, hanem csak tölthetõ ceruza akkut, merthogy az évek alatt megértették, hogy ez sokkal jobb módszer, ha másért nem, a pénztárcájukért. Mert ugye az a bizonyos elem így, úgy a szemétbe kerül, megértették, hogy az az ezerszer tölthetõ ceruza akku sokkal-sokkal kevesebbe kerül, mint a legeslegolcsóbb és egy napig se mûködõ vacak elem. De hát egy csomó ilyen van, hogy nem kell feltétlenül a nagy eszmékkel megmagyarázni, hogy miért, hanem egyszerûen praktikus okokból végiggondolva. Na most hiába prédikálom én a gyerekemnek azt, hogy jó neked kisfiam az a póló, amin nincs az a jelzés, hogyha én magam csak azt a márkajelzéses pólót vagyok hajlandó magamra húzni a reggeli futáshoz, természetesen csak azt tudom a gyerekemmel elhitetni, amit magam is úgy gondolok. Nagyon szomorúan látom tanárként a gyerekek között dúló márka õrületet, hogy a torna nadrágnak, a táskának, meg az egyáltalán minden felszerelési tárgynak egy bizonyos éppen divatos sportmárkában kell pompázni. Erre megint egy japán példát tudok csak hozni, ott nagyon erõs a környezeti nevelés. És az történt, hogy miután sokkal gazdagabb országról van szó, sokkal nagyobb méreteket ölt ez a márka õrület, illetve azt kell, hogy mondjam, hogy öltött, mert nagyon jól összehangolt módon kitaláltak egy olyan kampányt. Van egy áruházlánc, ahol a márkátlan, tehát ez a névtelen, márkátlan termékek áruháza, amiken semmiféle márkajelzés nincsen, minõségük ugyanolyan, sõt sokszor jobb, mint azoké a mindenféle márkás cuccoké és divatot lehetett csinálni belõle, hogy a magára valamit adó ember ezeket veszi, mert ezek természetesen sokkal olcsóbbak is, mert ugye abban a sportcipõben nem azt veszem meg, hogy háromszor annyi ideig fog tartani, mint a márka nélküli társa, hanem azt veszem meg, hogy rá van nyomtatva az az embléma, amit ugye a méregdrága tévéreklámokban állandóan látok. Tehát én azt gondolom, hogy alapvetõen hogyha fölismertük, hogy ezzel a pazarló életvitellel nem élhetünk tovább, akkor próbáljuk meg beépíteni az életünkbe azokat a lehetõségeket, amikrõl tudunk. Hogyha azt megtanuljuk, hogy abban a fürdõvízben, amiben megfürdött a gyerek, ugye kádban, mert azért a kisgyerek én azt gondolom, hogy mégis inkább fürödjön csak kádban, késõbb szokjon rá a zuhanyozásra úgy is, mint nagyfiús dolog, vagy nagylányos dolog, abban a vízben, amiben a gyerek megfürdött, hogyha nem a homokozóból jött azonnal, abban a vízben még nyugodtan áztathatjuk a ruhát. Na most azért az nem olyan nagy dolog, hogy a kádból áttegyem a mosógépbe a vizes ruhát, mint amennyivel többet spórolok azáltal, hogy kevesebb mosószert használok, alacsonyabb hõfokra melegítem a vizet. Aztán azt gondolom, hogy nem egyedül vagyok, akik a zöldség mosólevét például az erkélyen lévõ virágokra önti, tehát minden egyes dolgot, mielõtt a szemétre juttatnék, az elõtt megállok egy pillanatra, hogy mire is lehet ezt még használni. Aztán csupa olyan apró dolog, hogy most van itt az ideje annak, hogy begyûjtsünk egy-két megszárítható termést, amiket találunk a kertben, ha nem a kertben, akkor az erdõben, mert karácsonyi dekorációkat például ilyenekbõl csináljuk és nem pedig vásárolunk üveggömböt, selyemszalagot miegymást