- Jó napot kívánok ! Sné T. A. vagyok.

- Két kisgyermek édesanyja vagyok. Egy két éves kislány és egy négy hónapos kisfiú. A következõ problémában szeretném a segítségüket kérni. Tavaly nagyon rossz volt a telünk, mert nagyon sokat volt beteg a kislány. Többek között elkapott egy rotavírus nevezetû borzalmat is. Egy hétre kórházba kellett mennünk és hát most nagyon félek, hogy két gyerekkel nekivágni a télnek az igen nehéz lesz. Így sem könnyû, hiszen nagyon kevés a korkülönbség közöttük, de hát két nyûgös gyerekkel aztán mindenki el tudja képzelni, hogy nem egyszerû. Mit tehetnénk mi ketten a férjemmel a megelõzés érdekében ?

- Persze, persze nagyon odafigyelek rá, hogy egyen kellõ mértékben gyümölcsöt. Hát sajnos az édességet nem tudom teljesen kizárni, de mindemellett azért erre odafigyelek.

- Persze.

- Persze itthon van.

- Nagyon sokat. Családi házban lakunk, a kislány reggeltõl estig, hogyha mód van rá kint van. Hát a papa pilóta, tehát nagyon sok emberrel találkozik és nem tudjuk, sajnos õ az, aki hazahozza ezeket a mindenféle vírusokat, mert hát.

- Hát valószínû, merthogy a téli idõszakban még szinte se nagyon fogadunk, mert nagyon félünk, legalábbis a tavalyi év az tényleg nagyon nehéz volt és nagyon megrázó. Ráadásul én akkor nagy hassal ott a László Kórházban ültem, úgyhogy egy héten keresztül, az nagyon megrázó volt. Mindegy is, hogy ki hozza, nem is ez a lényeg.

- Teljesen lényegtelen. Bármit megtennénk azért, hogy valamiféleképpen megelõzzük ezt a dolgot. Én gondolok valamiféle oltásra, tehát hogy érdemes-e a kislánynak influenza elleni oltást adatni? A négy hónapos kisfiút persze még csak szoptatom.

- Valószínûleg igen. Ezt én is érzem.

- Igen, igen ezt én is érzem, de nagyon nagyon sok barátnõm van akinek hasonló korú gyereke van és én tudom, hogy a tél ebbõl a szempontból nagyon nehéz.

- Hát igen.

- Igen, ezt én is észrevettem magamon, ebben tökéletesen igaza van. Még a játszótéren is figyelem, hogy nehogy valamilyen beteg gyerek közelébe kerüljön. Remélem, hogy kinövöm, csak annyira sajnáltam õt, amikor benne volt ebben az igazán nagy, egy hónap alatt háromszor esett vissza az influenzába és tehetetlenek voltunk.

- Én meg vagyok vele elégedve.

- Igen, meg vagyok vele elégedve csak õ is már széttárta a karját, hogy nem tud mit tenni.

- Nem, nem nem. Nem, nem, nem. Nem ez januárban ez lement és azóta még egy köhintés se volt. Ön nem ajánl semmiféle vitaminnak a szedését most így ? Tele van a gyógyszertár kisgyerekeknek mindenféle szirupokkal. Az ember akkor még olyan lelkiismeretfurdalást érez, hogyha nem veszi meg neki és nem látja el vele.

-Dr. Szamosfalvi Imre gyermekorvos: Igen és én is elkezdtem félteni az anyukát. Ugyanis az a helyzet, hogy az ilyen nagyon aggódó anyukák aztán, ez nagyon sajátságos, de én azt hiszem, hogy nagyon emberi tulajdonság, hogy elkezdenek hibát, hibára halmozni. Már azt is hibaként kell fölfogni, hogy õk megszakítják a társadalmi kapcsolataikat, hogy nehogy véletlenül valamiféle...

Dr. Szamosfalvi Imre gyermekorvos.: - Nem hívunk vendégeket. Tehát, hogy nehogy véletlenül valamilyen fertõzés bekerülhessen. Figyeljük a játszótéren a gyerekeket, hogy melyik merrefelé köhög és van-e egy csöpp váladék az orrában, vagy pedig nincsen. Arról nem beszéltek, de az ilyen gyerekeket túl is szokták öltöztetni a félelembõl kifolyóan, hogy jaj nehogy megfázzon már. És ezáltal, megint furcsa lesz amit mondok, a gyereknek a helyzetét szinte rontják. Merthogy az embernek az immunapparátusa az tulajdonképpen egy kicsit annak is függvénye, hogy milyen fertõzésekkel kellett megküzdeni az addig eltelt élete folyamán. Nem tudunk steril környezetet létrehozni a gyerekeink számára, és nem is lehet ajánlani, sõt inkább tiltom, vagy tiltanám a steril környezetnek a létrehozását, mert végül is az embernek az immunapparátusa naponta új és új kórokozókkal, vagy baktériumokkal amik nem föltétlenül kórokozók, de idegenek a szervezet számára, tehát új és új baktériumok, fertõzésekkel való találkozások során alakul úgy ahogy alakul. Tehát az immunapparátusnak mintegy edzésként a normális életre van szüksége ahhoz, hogy valóban ütõképes tudjon maradni. Csak azt nem tudom, hogy hogy lehet ezt az anyukát majd lebeszélni errõl, hogy próbáljanak meg normális életet élni. Egyet tudnék mondani. Az az, hogy nagyon sokszor lát az ember a gyakorlatban ilyesmit, hogy a gyerek megbetegszik. Lehet, hogy az elsõ betegsége az nem is olyan súlyos. Egy kicsikét köhécsel, van egy kis hõemelkedése, folyik egy kicsikét az orra és egy néhány nap alatt rendbe jön belõle és utána jön egy súlyosabb megbetegedés, és utána megint egy, két hét alatt rendbe jön és jön egy újabb súlyos fertõzés.

Dr. Szamosfalvi Imre gyermekorvos.: - Na most, de ebbõl még nem következik az, hogy az életük során, a továbbiakban ez így fog folytatódni. Lehetséges, hogy az az elsõ fertõzés az immunapparátusát súlyosan megrongálta a gyereknek, és utána a következõ fertõzésekre, hogy így fejezzem magamat fogékonyabb volt. Tehát nem árt olyan apparátus a rendelkezésére. Az elmondás alapján én azt hiszem, hogy bátran föltételezhetjük, hogy ez az idõszak elmúlt a gyereknek az életében és ezért nem kell most újra rettegésben élni az életünket. Ez egy különleges szerencsétlenség volt. Nemcsak vele, másokkal is elõfordul, hogy már hát gyerekorvosként hát gyakorlatot folytatok. Idõnként már a hajamat tépem és kétségbeesek, hogy már harmadszor jön vissza a gyerek és nem tudom meggyógyítani. Holott nem errõl van szó, csak egy átmeneti gyöngülésérõl a gyerek védekezõképességének, és hogyha valamilyen úton-módon át tudunk lábalni ezen mintegy folyón, akkor utána kezd az immunapparátusa rendbe jönni és újra föl tudja építeni a teljes védekezõképességét és ugyanúgy fogja élni az életét, mint a többi gyerek és nem valószínû, hogy most akkor a következõ szezonban még egyszer ugyanúgy ugyanez a szerencsétlen szituáció elõálljon. Azért még annyit hozzá kell tennem, hogy ha netán talán és véletlenül, aminek ezreléknyi esélyét látom, vagy annyit se, ismétlõdne egy ugyanilyen ügy, akkor viszont alaposan meg kell nézni a gyereknek az immunapparátusát, mert végül is nem zárhatjuk ki azt, hogy a gyereknél az immunapparátusban van valamiféle eltérés. De ezt azért mondom nagyon zárójelben és borzasztóan szeretném, hogyha az az anyuka most, akinek válaszolok õ pont nem figyelne ide, mert hogy az azóta eltelt idõ ennek az ellenkezõjét bizonyítja.

Dr. Szamosfalvi Imre gyermekorvos.: - Igen. Tehát az, hogy egy gyerek januártól semmiféle betegségben nem volt annak az immunapparátusára nem nagyon gyanakszik az ember. Még egy dolgot hadd mondjak el. Hogyha ilyen sorozat megbetegedés elõfordul valakinél, vannak az immunapparátust egy kicsikét stimuláló gyógyszerek. Nem kívánok senkinek se reklámot csinálni. Beszéljék meg a háziorvosukkal, hogy esetleg még azt igénybe lehet venni, hogy nagyobb biztonságban érezzék magukat és az biztosan nem ártalmas.

Dr. Szamosfalvi Imre gyermekorvos.: - Ez igaz. Talán még a gyógyszergyárak se haragszanak meg rám, hogyha azt mondom, hogy Magyarországon a magyar gyümölcs, meg vitamin ellátottságnak a színvonalán, természetesen kihagyva, vagy nem beszélve azokról, akiknek hát anyagi lehetõségeik miatt nincs módjuk megvenni a gyümölcsöket meg a fõzeléket, de az vitamint se fog tudni venni a gyereknek.

Dr. Szamosfalvi Imre gyermekorvos.: - Tehát a magyarországi gyümölcsellátottság és a magyarországi napfényviszonyok miatt nyáron én nem javasolnám csak valamilyen oknál fogva betegnek tartott gyereknek a vitaminpreparátumok adását.

Dr. Szamosfalvi Imre gyermekorvos.: - Az õsznél én október végére, novemberre szoktam tenni azt az idõszakot, amikor már attól kell tartani, hogy már a fölszedett vitamin tartalékok azok kezdenek egy kicsikét megcsappanni és akkor ott már számításba jön, hogy kapjon a gyerek vitaminkészítményt. Az influenza elleni oltás hát az majd valamikor decemberben, januárban lesz esedékes. Addig még látni fogjuk, hogy hogyan viselkedik ez a kislány. Lesz-e addig beteg, vagy szükséges-e igazándiból, vagy meg kell-e fontolni, hogy az influenza oltást beadják neki.

- Én is egy ilyen aggódós anyuka vagyok. Egy négy éves kislányom van és csak azt tudnám neki mondani, hogy nem szabad ennyire aggódni. Szóval mindenképpen meg kell próbálni úgy felfogni, hogy ne foglalkozzon annyit a dologgal. És nálunk is gondok voltak mondjuk a szobatisztasággal, nem igazán a nappalival, az éjszakaival volt gondom. Úgyhogy négy éves és egy hónapja szobatiszta és szóval minden gond megoldódik elõbb-utóbb. Nem egyformák a gyerekek és én is mindenbõl problémát csináltam és szörnyû volt nekem is, és rájöttem, hogy nem szabad, mert a gyerekhez képest ahogy õ szépen fejlõdik minden meg fog oldódni.

- Na én megpróbálom. Én például mostanában akármilyen problémám van a gyerekkel, akkor próbálom magamnak mondani, hogy hát a másik gyerek sem ilyen és biztos, hogy elõbb-utóbb õ is átmegy ezen a változáson, ez a kor van és akkor úgy nyugtatgatom saját magam, hogy ez ennek a kornak a sajátossága, túl leszünk rajta, el fog múlni és akkor talán egy kicsit jobban sikerül.

- Szóval nem tudom, de én így vagyok vele. Nagyon nehéz és nekem mondjuk azért is azért volt ilyen aggódás ez a négy év, mert nekem tizenöt év után született ez a kislány.

- És én is, ha kakilt az volt a bajom kétszer, ha nem kakilt, akkor az volt a bajom, ha evett akkor az volt, ha nem evett akkor az volt.

- Mindenféle problémám volt és most már egy kicsit próbálom másképp látni, és nagyon szeretem a mûsorukat, egyébként nagyon sokat hallgattam. Most már dolgozom, de ma éppen szabadságon vagyok és mégis hallgatom.

- Na most hát elég idõs vagyok, úgyhogy már sajnos ezt nem tudom vállalni.

- Hát negyven elmúltam.

- Hát a férjem se fiatal, úgyhogy szóval az az igazság, hogy nem tudunk vállalni még egy gyereket. Nyilván, hogy a második gyereknél sokkal könnyebb, ahogy a mûsorban is volt szó, hogy a negyedikkel már észre sem vették, hogy az éppen a bilibe pisilt, vagy szóval tényleg nem volt ilyen gond.

- De hát nekem is vannak problémáim elég sok a kislányommal, mert ugye akaratos, meg hát késõi gyerek, meg minden, de próbáljuk azért megoldani úgy, hogy hát ne legyenek konfliktusok, és tényleg csak azt tudom mondani, hogy nem kell odafigyelni annyira, nem kell mindig ez legyen a napirenden.

- Igen, igen szóval én is próbálom saját magam egy kicsit átformálni és hát remélem, hogy más is, ha esetleg hallja akkor megpróbálja úgy, mert nehéz, de hát mindenki átesik ezen.

Rip.: - Véleményüket, tapasztalataikat, tanácsaikat is szívesen hallgatjuk. Telefonszámunk 328-89-72.

- Jó napot kívánok. Kérem szépen nekem van egy öt és fél éves kisunokám, aki pösze. Nem hajlandó utánunk mondani az õ betût meg az ó betût.

- é-t, Ü-t. Nekünk, meg ózike, jöjj, meg jójj. Szóval az õ helyet ó-t mond, az ü helyett ú-t mond.

- Igen, igen ilyen nincsen. Meg hát raccsolni szoktak, hogy a r betût általában azt nem tudják kimondani. Olyan, hogy õ betût, meg ü betût nem tud kimondani, nem tudom. Mit lehetne tenni ?

- Az anyukája mondja szakember mondta azt, hogy azért van ez, mert nem hall jól, nem hallja, hogy hogyan mondjuk. De az nem létezik, mert minden betût ki tud mondani, csak ezt a kettõt nem ? Ezzel most hiába kínlódunk vele, most mát kinevet bennünket. Hát már öt és fél éves, kellene, mert jövõre iskolás lesz. És most erre a mondásra most nem viszik logopédushoz sem, és most már kellene valamilyen komoly segítség. Tudniillik én attól félek, hogy ezt most már nem is tudja megtanulni és így marad felnõtt korára. Nekem van egy ilyen félelmem.

Csabay Katalin logopédus.: - Nem hát errõl szó sincsen. Egy öt és fél éves gyerek. Hát itt egy tipikus élettani pöszeségrõl van szó, mert hogy õ helyett ó-t mond, ü helyett ú-t. Ezt a nagykönyvben az élettani pöszeségnél így tanítják. Nem arra értette biztos a logopédus kolléga, hogy a hallásával van probléma, hanem az, hogy a beszédhang kihallásával. Tehát nem véletlenül mosolyog a gyerek, amikor itten a szülõk valószínû õt ostromolják, hogy öt török, öt görög stb. hanem õ ezt hallja, csak ez ugyanaz, amikor azt kérdezik, hogy ez öt, vagy ót. Nem ez ót, de én nem tudom kimondani. Ugye. Nagyon, nagyon egyszerû. Ha lehetõségük van, akkor biztos, hogy a logopédus pillanatok alatt meg fogja neki mutatni, hogy hogy kell az é-bõl õ-t varázsolni és az í-bõl û-t. Semmi mást nem kell csinálni, mint a gyerek hosszan mondja, ejti például az é hangot, miközben laza arcizmait összecsücsöríti az anyuka, vagy az apuka. Tehát ez úgy néz ki, hogy azt mondja, hogy é..é..õ. Ugyanis az é az egy ilyen mosolygós hang, az õ pedig egy ilyen csücsörítõs hang. De a nyelve ugyanott marad, a hangszint ugyanott marad. Tehát a gyereknek semmi mást nem, mint hosszan, nem kiabálva lágyan ejti az é-t, laza legyen az arcizomzat és akkor utána így a két tenyerükkel, kezükkel óvatosan becsücsörítik a gyereknek a száját.

Csabay Katalin logopédus.: - Próbáljuk meg barkácsolni persze. És akkor utána mondhatja, hogy õ, õ, õ. Nyögjél, mint öregapád, õ, õ, õ. Öt, öv, õs, stb. Ugyanezt meg lehet csinálni, ha az õ beugrik, utána be szokott ugrani az ü is. Az pedig az i hangból hasonlóan. Tehát hosszan, lágyan mondja, hogy í, í, í. Benyomjuk és akkor.

Csabay Katalin logopédus.: - És akkor besegítjük a két kis arcizmát, becsücsörítünk és abból lesz az ü. De én azt gondolom, hogy ezt logopédus biztos, hogy meg tudja nekik mutatni és attól, hogy õ jövõre iskolába megy holtbiztos, hogy ez egyszer spontán is ki fog alakulni, mert ez nem egy beszédhibának minõsülõ, hogy egy ö és ü hangot nem ejt még tisztán.

- Jó napot kívánok ! Három éves kisfiam miatt telefonálnék.

- Aki óvodába került. És az az igazság, hogy szóval nagyon nagy jelenetek nem voltak itthon. Kicsit sírt, meg ilyesmi, szóval kb. egy olyan három hét után már ment, szóval mindenféle zokszó nélkül, de igazából nem felszabadult ott. Szóval mindössze három órát tölt ott, mert szerencsére sikerült egy ilyen elég liberális szellemû ovit, ahova nem gond hogyha fél tíz körül érünk be. Tehát nem kell õt sem fölkelteni, tehát addig alszik, ameddig egyébként szokott hétvégén, meg picit estére is oda tudunk érni, és mindössze három órát tölt ott, de igazából szóval nem felszabadult. Szóval alig szól egy, két szót és inkább az óvó nénihez bújik. Szóval én meg már lassan úgy vagyok vele, hogy most ezt forszírozzam-e még, hogyha õ nem érzi jól magát.

- Igen, mert különben általában véve is, szóval mindenhol egy csendes visszahúzódó gyerek. Mi magunk is ilyenek voltunk szóval szülõk gyerekkorunkban. Sõt visszamenõleg az anyósom is, mint utóbb kiderült. Szóval onnan gondolom, hogy nem érzi jól magát, hogy mindig azt kérdezi, hogy mikor lesz már hétvége, amikor nem kell menni.

- Nem tiltakozik. Szóval mondom ebbe õ szerintem úgy beletörõdött, hogy õneki most oviba kell menni és akkor mikor lesz dél. Ott is mindig azt kérdezi, õ már mondja, hogy õ már éhes már mikor ebédelnek, mert tudja, hogy ebéd után már viszont hozzuk haza. És akkor délután az nagyszerû úgy ahogy szokott lenni, mindig nagy játszás és én már úgy próbáltam itthon, amikor játszunk, hogy úgy eljátsszuk, hogy az oviban mi történt, mert nem is nagyon mesél róla. Mondjuk ezt hallottam, hogy ez végül is teljesen normális, hogy õ nem nagyon számol be arról, hogy ott mi zajlik, vagy kivel mi történt. Kiderül, hogy a Dorkával ez volt és például õt nagyon szeretik ott a gyerekek. Szóval mindig megyünk és akkor szia Matyi, hogy vagy, mit csináltál ? Szóval nem hiszem, hogy bármiféle ilyen negatív dolog õt ott érte.

- Igen ez igaz.

- Hát igen mondjuk ezt én is gondoltam, hogy õ nem nagyon tud így igazából ott a közösség központjába kerülni, hogyha tényleg csak három órát tölt ott és azt is mondom így csendes figyeléssel és ilyesmi. Nem tudom. Az az igazság, hogy én nem tervezem, hogy többre beadom, amíg a pici is oviba nem kerül és akkor a kettõ együtt. Szóval akkor telik le a gyes, mert egyszerûen én így is, szóval volt bennem egy ilyen állandó nyáron, egész nyáron az ment adjam, ne adjam, beadjam, ne adjam, és aztán úgy láttuk szóval szüksége lenne azért egy kicsit a saját kortársai körében való játszásra. Szóval az, hogy itt a másfél évessel már úgy eljátszik, azért az más.

- Hát õ másfél év múlva.

- És akkor én visszamegyek. Hát tulajdonképpen már most is dolgozom. Szóval ez is olyan szempontból született, hogy így félbe dolgozgatom és akkor a férjemnek mégiscsak könnyebb egy gyerekkel itthon.

Vekerdy Tamás pszichológus.: - Hát itt tulajdonképpen most minden kiderült, amit itt az ember közben felírt magának. Ugye mindjárt fölírja az ember, hogy nincs-e egy kisebb testvér.

Vekerdy Tamás pszichológus.: - Ez kiderült. Ami azt jelenti, hogy akkor miért van õ kivetve akár csak erre a három órára. Ha egy kisebb testvér is van, mindig elõállnak ezek a nehézségek. Továbbá a gyerekek nem pont hároméves korukban óvodaérettek, bár ez a beóvodásítás ideje, hanem valamikor három és négy éves kor között ébredezik egy igény egy ilyen délelõtti szociális anyaölre, gyerektársaságra, stb. Én azt hiszem, hogy bár értem, hogy az apát tehermentesítik, mama dolgozik félig. Egyik lehetõség, hogy otthon tartom a gyereket. Netán egészen addig, amíg a testvérével együtt megy majd az óvodába. A másik. Igen, mint a kolléganõ is utalt rá, ez a három óra bizony kevés. Ez csak arra jó, hogy bemegyek és várom, hogy mikor mehetek haza. Ugyanis ehhez egy picit elõbb kéne bemenni, hogy ott reggel õ is becsusszanjon abba a közös tevékenységbe, közös játékba és egyebekbe, ami esetleg magával ragadná õt. Tehát ha már megy akkor négy, négy és fél, netán öt órát kéne inkább ott töltenie és a többi gyerekekkel egyidõben bemennie, mint ezt a bizonyos három órát. Nem szerencsés.

Vekerdy Tamás pszichológus.: - Igen én azt gondolom, hogy egyelõre nem lenne kedve és én változatlan azt mondom, hogy ha ez megoldható családilag, nem vinném a gyereket most óvodába és viszont ha vinném, korábban vinném.

Vekerdy Tamás pszichológus.: - Nem, egyáltalán nem. De hogy valaki csak az óvó néni szoknyája mellett ül egész idõ alatt, ez így nem igazán szerencsés. De persze még kevés idõ is telt el, bár nem emlékszem rá, hogy pontosan hallottuk volna, hogy mióta van bent az óvodában a gyerek, de az volt a benyomásom, hogy nemrég.