- Én ezt olvastam valahol, úgyhogy nem én találtam ki, de nekem nagyon tetszett ez a gondolat, hogy valaki azt írta az ilyen kamaszkorról tulajdonképpen, hogy olyan, mint egy folyó, aminek van két partja és az egyik partról, ami a kisgyerekeknek a partja onnan már elbocsájtották, hogy menjen át a másik partra, de a másik parton még nem fogadják be az embert ilyenkor.

- Az igaz, hogy a két part között vagyunk de az is igaz, hogy eközött a part között nagyon sok ilyen hajó van, tehát mégse vagyunk egyedül, mert itt vagy mondjuk te meg én, meg a Csaba, meg a Gergõ. Nagyon sok ilyen gyerek van, mégse vagyunk egyedül.

- Néha össze is ütköznek.

- Én is pont úgy vagyok vele, hogy az egész kicsi gyerekekkel már nem vagyok annyira el, viszont a felnõttek témájába meg valahogy nem tudok igazán beleszólni, mert nem értem a dolgokat még. Meg most a saját korombeliekkel is van valami olyan, hogy nem olyan teljes az egyetértés. Én valahogy úgy érzem, hogy nyitottabb vagyok, mint az osztályban a többiek.

- Nem kicsik. Nem is azt mondom, hogy kicsik, csak én úgy érzem, hogy más. Végül is mindenki más, mint a többiek. Nagyon szeretem õket, de ugyanakkor nem tudok velük annyira meglenni.

- Talán jó, talán rossz, de inkább rossz, hogy ilyenkor kamaszkorban az ember már inkább azt mondja, hogy hát õ már inkább felnõttebb, mint régen volt és õ inkább a felnõttekhez tartozik, mint a gyerekekhez és ilyenkor õ is önálló akar lenni, õ is szeretne mindent úgy csinálni, ahogy a felnõttek és szerintem ez a legnehezebb az ilyen korban, hogy megmaradjon az ember gyereknek.

- Igen. Ki kell élvezni a gyerekkort, mert aztán állítólag ugye a felnõttek szerint a felnõtt kor az nem egy nagy élmény.

- Tapasztalni kell. Hiába mondják neked a felnõttek. Addig, amíg lehet a gyerekkorban benne maradni és aztán majd úgyis egyszer felnõtté kell válni.

- Azon érzem egy kicsit, hogy most nagyobb vagyok, mint voltam, mert láttam ezeket a mostani elsõsöket és annyira mások már, mint mi voltunk annak idején. Ha van egy nagyobb testvére valakinek és látja, hogy mi az, amit rosszul csinál és akkor nem akarom úgy csinálni, de önkéntelenül jönnek már azok a gondolatok, amiket én szívem szerint úgy csinálnék ahogy o, de ugyanakkor tudom, hogy nem lenne szabad.

- Férjemmel nem vagyunk elválva csak különélünk. Õ az életben soha a gyereknek annyit nem mondott, hogy ejnye, ejnye. Tehát minden felelõsség és minden rám hárult és mindig nekem kellett azt mondani a gyereknek, hogy ezt márpedig nem engedem meg. Én voltan az, aki határt szabott mindenre.

- 50 négyzetméter, két szoba.

- Õneki van külön szobája igen.

- Megvan a lehetõsége. A szobája olyan, mint egy csatatér. Ott a földön van bugyi, törölközõ. Az én törölközõimet lekapja a fürdõszobában a szárítóról és merem állítani négy vizes törölközõ, az egyik az ágyában, mert hajat mosott, a másik a földön, a harmadik akárhol. Én mielõtt elmegyek fürdeni új törölközõt le kell venni, mert nekem nincs törölközõm. De megcsinálja azt, hogy hazajön és ruhástól együtt lefekszik úgy ahogy van farmernadrág, pulóverben be az ágyba. Ott a földön minden van, tehát füzet, könyv, koszos bugyi, tiszta ruha, amit kiszed a szekrénybõl. Egyszerûen csatatér, ami ott van.

- Ez ennyire jellemzõ?

- A másik az, hogy én azért félek ettõl az egésztõl, hogy a férjem ugyanez. Végeredményben mi azért is mentünk külön, mert nem bírtam elviselni. Egy olyan típusú ember, mint ahogy tudja, hogy vannak olyan típusú emberek, hogy ha bejön a helyiségbe és már vibrál a levegõ körötte annyira ideges. Õ ugyanez, csak rendetlenben. Tehát mintha egy hurrikán járt volna ott ahol õ megjelent. Mikor a gyereknek szólok azt mondja, hogy apától én ezt örököltem.

- Én mindenrõl tudok az tény és való.

- A határt nem tudom megszabni, azt amit még megengedhetek. A zuhanyzót nem törli ki maga után.

Egy másik 17 éves lány édesanyja.

- Mint hogyha barátnõk lennénk, mindent megbeszélünk és én is úgy próbálok alkalmazkodni, hogy mindent elmondjon, tehát mint hogyha barátnõk lennénk valóban.

- Teljesen kiskorától kezdve, tehát leültem hozzá játszani és az iskola során is ott ültem mellette, segítettem neki tanulni, tehát teljesen részt vettem az életében és biztos, hogy így alakult ki. Õ az egyetlen gyerekem és nem volt nehéz. Muszáj volt idõt rá szakítani. Ha fõztem, akkor odajött mellém, ott is részt vettünk egymás életében.

- De van ez így, elõfordul, hogy az ember fáradt, de akkor úgy kell hozzá viszonyulni. Tehát el kell neki magyarázni, hogy most fáradt vagyok, ez a problémám. Tehát mivel hogy baráti a kapcsolat, elmondtam neki a gondjaimat is és akkor õ teljesen megértette, akkor leült rajzolt.

- Olyan értelemben, hogy már mikor megérti, tehát hogyha például a munkahelyen volt probléma vagy a családban o is ugyanúgy elmondja az iskolai problémáit, a baráti kapcsolataiban barátnõkkel kapcsolatban, tehát mindent elmond, legalábbis úgy érzem és attól alakult ez így.

- Szerintem fontos. Hát nagyon szoros kapcsolat van közöttünk és igen. Nagyon jó. Én úgy érzem, hogy egy barátnõvel nem lehet úgy megosztani a problémát, legalábbis én is úgy voltam vele. Lehet, hogy ez abból alakult, hogy nekem nem volt olyan szoros barátnõi kapcsolatom és ezért ez a lányommal alakult így ki.

- Szerintem feltétlen jó.

- Attól függ milyen mértékû ez a probléma. Amennyire rá tartozik vagy az életben szintén õt érheti ilyen probléma, akkor esetleg elmesélem neki, de ilyen nincs.

- Benne van a barátnõi kapcsolat igen, mert úgy érzem, hogy akkor sokkalta jobban elmondja nekem a problémáit és azt is hogyha, tehát nem titkolózik elõttem, mert tudja, hogy elmondhat mindent és megértem és csak jót akarok neki, tehát hogy ha elmondom a véleményemet, hogy mit gondolok arról a dologról, tehát ha elkéredzkedik valahová én megmondom, hogy mit gondolok és akkor hozzáteszem, hogy elengedlek, de ezt gondolom róla. Tehát hogyha egy olyan hely, hogy ott félteni lehet, tehát hogy ha valami baj fordulhatott elõ, akkor figyelmeztetem erre és akkor õ is átgondolja, hogy tényleg valóban ott ez felmerülhet és akkor változtat rajta. De hogyha ez a kapcsolat nem lenne ilyen, akkor inkább nem mondaná meg az igazat és az csak rossz lenne, ha nem tudom. Tehát vannak olyanok a környezetünkben, mert elmeséli a barátnõivel való kapcsolatokat is, mert természetesen vannak barátnõi és ott igen, elõfordul, hogy a kislány nem mondja meg az igazat az anyukájának csak azért, hogy a célját elérje. Tehát hogyha egy fiúval találkozik, akkor azt mondja inkább, hogy a barátnõmmel találkozom és a barátnõmnél vagyok, holott nem ott van és én ezt nem szeretném. Én mindig szeretném tudni, hogy hol van, hogy jó helyen van és ezért jó ez a barátnõi kapcsolat szerintem.

- Moziba járunk rendszeresen, bevásárlóközpontokban sétálunk, megbeszéljük a ruházatot, hogy milyen ruhát vegyen magának. Tudok varrni, tehát van úgy, hogy megvesszük az újságot, amiben szabásminták vannak és közösen megvesszük az anyagot, megvarrom neki. Mondjuk a kézfogás ott már nincs. De vannak közös programjaink.

- Komoly nem, tehát hogy állandóan együtt legyünk valakivel olyan nem és hogy belsõ titkokat megosszak vele olyan sem, mert elõfordult, hogy valamit például elmeséltem neki, ami bizalmas lenne, barátnõmnek is, mástól visszahallottam és ez csalódást okozott nekem is. Talán azért nem alakult ki mélyebb kapcsolat ebbõl a barátnõi viszonyból.

- Nem. Nem volt tapasztalatom a gyereknevelés terén és sokszor kétségeim is voltak, hogy jó anya vagyok-e. Felmerült, de úgy érzem, hogy talán azért nem alakult ki bennem ez a nagyon anyai, szülõi szerep, hanem inkább baráti.

"Sok olyan szülõt ismerek, aki gyerekeit tekinti elsõdleges kapcsolatának, és nem a házastársát. Különösen anyák hajlamosak gyerekeiktõl várni az olyan örömöket, amelyek jobb esetben inkább a partnerkapcsolatban szoktak megvalósulni. Ennek gyakran az a következménye, hogy a gyereké az elsõbbség, a gyerekért feláldozok mindent és hogy nagyon fontos, hogy a gyerekek jól sikerüljenek, hiszen olyan sok energiát fektetett a szülõ ebbe a kapcsolatba. Túlságosan fontossá válik a gyerek minden megnyilvánulása, ezért a szülõ folytonosan figyeli, igazgatja, irányítja, nyomon követi, értékeli és megítéli bármit tesz is gyereke. Az ilyen szülõ nem engedheti meg a gyerekének, hogy az életben hibázzon, vagy botladozzon. Meg akarja védeni õt minden kudarcélménytõl és veszélytõl.

A sikeres szülõ kapcsolata sokkal könnyedebb gyerekeivel. Részben azért, mivel házastársi kapcsolata az elsõdleges. Életében ugyan fontos helye van a gyerekeknek is, de ez úgyszólván másodlagos, vagy ha nem is másodlagos, semmiképpen sem fontosabb a felnõtt társhoz fûzõdõ kapcsolatnál. Az ilyen szülõk sokkal nagyobb szabadságot és függetlenséget engednek gyerekeiknek. Élvezik a velük töltött idõt, de házastársukkal is igénylik az együttlétet. Az érzelmi befektetések nemcsak a gyerekekre irányulnak, hanem a házasságra is. Így azután nem is lesz annyira fontos hogyan viselkedik vagy hogyan teljesít a gyerek, mert semmi sem áll vagy bukik ezen. Úgy érzik, hogy a gyereknek megvan a maga élete és hogy ennek alakításához bizonyos szabadságra van szükség. Láthatólag ritkábban javítják ki, amit mond vagy tesz és kevesebb aggodalommal figyelik tevékenységét. Ott vannak, segítenek, ha a gyerek igényli, de maguk nem éreznek állandó késztetést, hogy kérés nélkül beavatkozzanak vagy bármit erõltessenek a gyerek életében. Mindezt többnyire nem jelenti azt, hogy elhanyagolják a gyereket. Nagyon is törõdnek vele, de aggályoskodás nélkül. Úgy gondolják, a gyerek az gyerek, így könnyebben is fogadják el amilyen gyerek. A hatékony szülõt inkább mulattatja, mint kétségbe ejti a gyerek éretlensége és tökéletlensége. Nyilvánvaló, hogy a szülõknek ez a csoportja sokkal elfogadóbb, sokkal kevesebb gyerekdolog izgatja fel. Kevésbé igényli, hogy irányítson, korlátozzon, dorgáljon vagy prédikáljon. Nagyobb szabadságot, nagyobb különállást enged gyerekeinek. Azok a szülõk pedig, akik mindent egy lapra, a gyerekre tesznek fel kevésbé elfogadóak. Jobban igénylik, hogy gyerekeiket kontrollálják, korlátok közé szorítsák, irányítsák, stb. És mivel a gyerekeikhez fûzõdõ kapcsolatuk az elsõdleges, muszáj szüntelenül figyelni viselkedésüket, programozni az életüket. Lassacskán ráébredtem, miért olyan nehéz a boldogtalan házasságban élõ szülõnek elfogadni a gyerekeit. Túlságosan mohón várja tõlük mindazt az örömet, amely házasságából hiányzik."

- A Kékvonal az egy gyerek és ifjúsági telefonszolgálat, amelyik az egyetlen olyan Magyarországon mûködõ telefonszolgálat, amely országosan ingyen hívható és speciálisan ennek a korosztálynak szól.

- 1993 óta mûködik a vonal. Önkéntesek dolgoznak az ügyeleti helyeken. Életkorukat is tekintve sokfélék vagyunk, a 20 évestõl a 65 éves kollegákig.

- 45-50 hívás, ami 45-50 beszélgetést jelent, amelyek hosszabbak, rövidebbek, a 2 percestõl a 40 percig. Januártól augusztusig ez évben 6649 beszélgetést folytatott a Kékvonal.

- Öt éves volt az eddigi legfiatalabb hívónk és a 25-28 éves korig bezárólag hívnak bennünket, zömével a 12-17 éves korosztály. A lányok majdnem kétszer annyian, mint a fiúk.

- Azt mesélte el, hogy meghalt a tengerimalaca és ez egy ötéves gyereknek ez egy valódi gyász, amivel õ akkor nyilván napok óta birkózott és hogy errõl szeretett volna beszélgetni meg arról, hogy engedik vagy nem engedik a szülei, hogy most akkor egy új kis állata legyen.

- Hát arról beszéltünk, hogy mit is jelentett neki ez a kis állat és miért olyan nehéz megválni egy ilyen ki baráttól és hogy milyen módon lehet a szülõkkel egyezségre jutni, tehát, hogy milyen kis taktikái lehetnek arra, hogy megbeszélje szülõkkel, és hogy neki ebbõl milyen feladatai adódhatnak. Sok mindent akkor ott végiggondoltunk együtt.

- Hát a leggyakrabban elõforduló problémát mi úgy hívjuk, hogy párkapcsolati probléma, ami hát egy borzasztóan szerteágazó, sok mindent felölel, de hát pont ez a korosztály az, aki megéli az elsõ vonzalmakat, elõször kezdi megtapasztalni magát nõként férfiként, tud ezzel kezdeni valamit vagy nem tud valamit kezdeni. Szeretek egy fiút, hogy mondjam meg neki, ketten szeretjük ugyanazt a fiút, apró kis féltékenységek, rivalizálások a barátnõvel. A másik ilyen szintén életkori sajátosság a szexualitás, szexuális identitás körüli kérdések, ami hát érthetõ módon ezt a korosztályt nagyon jelentõsen foglalkoztatja és itt nagyon sok olyan tabukérdés van amivel sem az iskola, sem a család nem tud jól foglalkozni, nehezen kommunikálják a gyerekek ezeket a témákat. Nincsenek megfelelõ szavaik vagy nem nagyon tudják megfogalmazni se, hogy mitõl is szoronganak olykor, mire lennének igazándiból kíváncsiak. Van egyfajta hárítás a felnõttek részérõl vagy egy nem tudása annak, hogy hogy is kellene ezzel a témával kezdeni.

- Igen. Például engem nagyon meglepett, hogy a kislányok milyen keveset tudnak a menstruáció körüli dolgokról. Azt gondolná az ember, hogy egy anya-lány kapcsolatban ez elõkerül és evidens, hogy errõl beszélnek. Például ez engem nagyon meglepett, hogy nem. Sok esetben például azzal hív fel minket egy tizenéves kislány, hogy megjött a mensesem vagy nem is tudja, hogy mi jött meg, csak érzékel valamit és hogy hogy mondjam meg az anyukámnak. Most itt nyilván nem az a probléma csak, hogy hogy mondja meg, hanem ott valami zavar van az õ családi kapcsolati rendszerén belül, amirõl ha mód van rá persze beszélgetünk is, de hát õ konkrétan mondjuk ezzel hívott föl bennünket.

- Lehet arról beszélni, hogy mi az õ szorongása. Lehet konkrét praktikus tanácsokat adni. Mindent lehet, amire neki igénye van. Például megbeszéljük vele, hogy van-e a környezetében olyan felnõtt, idõsebb, tapasztaltabb no, asszony akivel õ tudna errõl beszélni, akinek meg tudná nyitni magát, õszintén tud vele beszélni.

- Nagyon sokat foglalkoznak az önkielégítés kérdésével. Sok elõítélet meg félreértés van ekörül és nagyon benne van az õ életükben, hogy keveset tudnak errõl, bûntudattal élik meg. Nem tudják pontosan, hogy mit kezdjenek ezzel a dologgal. Na hát errõl aztán végképp nem beszélnek a családban. Aztán nagyon fontos tabutéma a fiúknál az, hogy ha õk megtapasztalják magukról, hogy az azonos nemû partnerekhez vonzódnak. Ez most nagyon hangsúlyozottan jelen van a hívásokban, sokkal erõsebben mint korábban. Ennek az okát nem tudom pontosan, hogy mi lehet. Azt tudjuk, hogy ebben az életkorban a nemi identitás kialakulásakor vannak homoerotikus képzelgések, késztetések, fantáziák, saját nemi identitásával még nincs teljesen tisztában. Nagyon erõs félelmek tapadnak ehhez. Tehát például egy 15 éves fiú elmondja, hogy észrevette magán, hogy nagyon odafigyel a testnevelési óra elõtt az öltözködõ fiúkra, hogy hogy néznek ki, és hogy ekkor ez azt jelenti, hogy õ homoszexuális. Milyen fontos lenne errõl beszélni, hogy egyáltalán nem feltétlenül jelenti. Hát rengeteg dolog van ami e mögött a kérdés mögött lehet, de ez inkább az idõsebb életkorban jelentkezõ kérdés.

- Nehezen tud a gyerek megbeszélni néhány dolgot a szülõjével, fontos, hogy legyenek olyan mások és ez lehet egy segélytelefon. Ez lehet egy más felnõtt, ez lehet egy idõsebb barát, nõvér, bárki akivel õ ezeket meg tudja osztani. Tehát ez szerintem egy elfogadható dolog, hogy így van. Ugyanakkor meg azt gondolom, hogy például a Kékvonalban nagyon sok olyan eset van, ahol egyszerûen azért fordul a gyerek hozzánk, mert a környezetében nem veszik észre, hogy õt nyomasztja valami, hogy neki baja van. Ezekben az esetekben tényleg a szülõ vagy a felnõtt környezet felelõssége.

- Nekünk arra van valamennyire rálátásunk, hogy a 93 óta eltelt idõszak alatt mennyire változott a hívások tartalma. Például mostanában megjelent egy olyan téma ami korábban nem volt ilyen hangsúlyos, a szülõk munkanélkülisége, a szegénység megjelenik. Olyan vonatkozásban, hogy nehezen élik meg a gyerekek közti óriási különbségeket. Szeretnék mobiltelefont, de az én mamám nem tudja megvenni. Csak nekem nincs az osztályban - fogalmaz egy hívó amire azt gondolnánk, hogy ugyan már miért olyan fontos ez, de az õ kis viszonyítási rendszerében ez egy nagyon nagy különbséget jelez. Nem a mobiltelefon itt a probléma, hanem a lehetõségek mássága.

- Azt érzékeljük, hogy nagyon kevés a felnõtteknek az idejük a gyerekekre. Mint hogyha egyre jobban csökkenne az az idõ, amit a gyerekekre tudnak fordítani. Egyre kevesebb az a lehetõség, amikor együtt csinálnak valamit. Amikor együtt készülnek valamire, ahol mód van arra, hogy összemelegedve egy idõ után tényleg beszélgessenek egymással és egyre inkább magukra tudnak maradni a gyerekek a problémáikkal.