- Azt, hogy belezuhant a repülõ a házba.

- Nem.

- Tuz van a házban, azért mert a repülõ beleütközött és a repülõ is füstöl.

- Le akartam másolni.

- A Híradóban láttam.

- Amerikában. Terrortámadás.

- Nem tudom. Mindig amikor látom a Híradóban a robbanást, hogy a repülõ belement és csak két emelet volt fölötte. Mindig azt hittem, hogy az egy sír.

- Mert mintha egy kereszt lenne afölött az emeleten vagy a ház tetején.

- Szerintem direkt volt. Azért mert egy bácsi, egy gonosz bácsi azt akarta, hogy meghaljanak az emberek.

- Nagyon sok, mert nagyon nagy füst volt.

- Hát igen. Azért az elég rossz lehet. Elképzelném azt, hogy ha mi ott élnénk akkor mi is megijednénk és lehet, hogy mama vagy én vagy valaki meghalt volna a családunkból ha ott élnénk.

- Igen, és lehet, hogy ide el fognak jönni, csak itt nem tudnak olyan sokat bombázni. Mert ez kisebb országrész.

- Nem.

Mv.: - És anya mit mondott neked, amikor te féltél és megijedtél, hogyan vigasztalt?

- Hát úgy, hogy nem is vigasztalt, hanem én néztem tovább, de azért szomorú voltam.

- Úgy, hogy nem próbálok erre gondolni.

Rick Istvánné tanítóno: - Foglalkoztatja õket a kérdés egészen szeptember 11-e óta. Már másnap beszéltek róla az iskolában, tudták, hogy merénylet történt, hogy a két hatalmas épületbe repülõgép csapódott be, tudták mi az a Pentagon.

Rick Istvánné: - Ez tulajdonképpen nem lenne természetes. Olyan módon természetes, hogy ami nap mint nap történik, arról valamilyen mértékben tájékozódnak, de azt hiszem, hogy ez önmagában volt annyira különleges esemény, hogy ez mindenkit foglalkoztatott, a szülõket is. Otthon bekapcsolták a televíziót és a közvetett módon a gyerekek is tájékozódtak ezekrõl a dolgokról és véleményt alkottak. Eléggé kritikus ez a korosztály. Általában elítélik ezt az egészet ami történt, magát a terrorizmust. Gondolom a szülõk ezt megmagyarázták nekik, hogy ez mit is jelent. Volt aki úgy fogalmazta meg, hogy de azok az emberek is meghaltak, akik ezt az egészet csinálták. Ez egy kicsit veszélyes is, hiszen ha az ember nem figyel erre oda, akkor egyfajta hõssé is válhat az, aki egy ilyenfajta cselekményt csinál. Tehát mindenképpen vagy a szülõnek, vagy a pedagógusnak az iskolában erre föl kell figyelni és ezt el kell magyarázni, hogy ez tulajdonképpen konkrétan mit is jelent, hogy ez nem egy pozitív cselekedet, amit fölmagasztalunk, hanem ez mindenképpen egy elítélendõ dolog, hiszen ártatlan emberek pusztulnak el, olyan dolgok történnek, ami nem normális a világban.

Rick Istvánné: - Igen. Megfogalmazódtak olyan kérdések, hogy milyen irányban fekszik a mi országunk Amerikától, milyen távol vagyunk mi a másik országtól, hiszen tudnak arról, hogy aki ezt az egészet szervezte a nevét is ismerik, Oszama bin Laden, õ Afganisztánban bujkál és ez a két ország ez megjelenik az õ tudatukban, holott még földrajzot nem tanultak, igazán nem tudják ezeket a távolságokat elhelyezni és a felnõttektõl várják azt a fajta megerõsítést, hogy a mi országunk mind a két országtól messze van, és mi nem vagyunk ebben olyan módon érintettek, hogy egy ilyenfajta támadás érjen bennünket. Õk nyugodtan szeretnének aludni.

Rick Istvánné: - Talán igen. Az olyan felnõttek, akik az õ számukra olyan személyiségek, akiknek hisznek az nagyon fontos, hogy õ mit mond, és ha egy ilyen személy meg tudja õket nyugtatni akkor megnyugszanak, de foglalkoztatja õket és félnek, és bizony elhangzik ez a szó, hogy háború. Ennek a szónak a jelentését igazán olyan mértékben nem tudják, mint mondjuk a mi nagyszüleink, akik átéltek háborút, de azt tudják, hogy ez rosszat jelent, szörnyûséget jelent, és minden rossztól és szörnyûségtõl félnek a gyerekek. És nagyon fontos azoknak a felnõtteknek a megnyugtató szava, akik a közvetlen környezetükben élnek. Tehát el kell mondani azt, hogy ez bizony tõlünk messze van, itt vigyáznak ránk, vannak biztonsági intézkedések.

Rick Istvánné: - Kialakul egyfajta félelem, sõt én is szülõ vagyok, nekem is hasonló korú gyerekem van és velem is megtörtént bizony az, hogy amikor már többedszer láttam ezeket a képsorokat, akkor azt mondtam a saját gyerekemnek, hogy most inkább menj be a gyerekszobába és keress magadnak valami elfoglaltságot. Én kíváncsi voltam a híradásra, de már nem akartam, hogy ezt lássa és azt gondolja, hogy a világban nem is történik más, csak ilyen szörnyûség és borzalom. Mindenképpen le kellett ülni és meg kellett beszélni.

Rick Istvánné: - Igen, és fölmerült benne a gondolat, hogy vajon mikor mi elmegyünk dolgozni, akkor velünk, a szüleivel történhet-e ilyesmi.

Rick Istvánné: - Megkérdezte igen, annál is inkább, mert az apja akkor éppen külföldön volt, utazott és az a kérdés is elhangzott az õ részérõl, hogy apa most hol van. És el kellett mondanom, hogy õ most nem ott van, attól nagyon távol van és ép, egészséges és nagyon reméljük, hogy velünk ilyesmi nem történik és nem kell izgulnia, haza fogunk érni másnap, sõt a következõ napokon is.

- Azt, hogy még mindig tart ez a robbanás, de már nem olyan vészes. Szerintem az Oszama bin Laden is robbantott egy picit.

- Az nagy hülye terrorista.

- Azt jelenti, hogy majdnem egy rabló vagy gyilkos, vagy bûnös. Nem tudom, hogy mondjam.

- Most keresik, mert meg akarják ölni, mert az egy gyáva, rossz ember, hogy még házat is lövöldöz idõnként.

- Lehet, hogy Magyarországon is lesz.

- Mert nagyon gonoszok azok az emberek. Le is lõhetnek a puskájukkal.

- Páncélruhával.

- Nem. Inget azt lehet.

- Igen.

- Fegyverrel.

- Azt nem szabad.

- Nem. Azért mert a gonoszokkal semmit sem lehet megbeszélni.

Kristóf Mária tanítónõ: - Megdöbbentõ, hogy az iskola más osztályában lévõ gyerekeknél vettem észre az udvari játék közben, hogy sokkal több harcos játékot játszanak, a mieink nem. Õk még kisebbek, 7-8 éves korosztály. Elõjön, de õk még nem érzik a nyomást, viszont a szülõkkel beszélgetve sokkal jobban látszik ez vagy beszélnek róla, foglalkoztatja õket. Valójában a szorongást, a félelmet és várják, hogy mi lesz.

Kristóf Mária: - Én azt gondolom, hogy nem titkolnak elõlük semmit, de nem is foglalkoznak vele. Úgy érzem, hogy ok inkább maguk között vitatják ezt meg. Vagy nem tudják felvállalni, hogy elmagyarázzák, mert ok maguk is ambivalensek ezzel vagy pedig túlmennek rajta, gondolván, hogy ez a legjobb megoldás.

Kristóf Mária: - Valaminek a kapcsán mondtam, nem nagyon bírják még a feladattudat kialakulásának folyamatát, hogy hát áldozatok nélkül nincs háború - szoktam mondani. És akkor mondták, hogy hú, háború, tudod Mariska, hogy mi van. Mondom persze, és hogy hol történt. Tényleg jártál ott? Mondom igen és akkor meséltem nekik, hogy milyen volt a város amikor még ép volt, de nem tudják elképzelni. De mondjuk szerencse is, én annak örülök.

Mv.: - Ön szerint milyen korú gyerekek azok, akik komolyan átélhetik ezt és akik már igazán magyarázatra szorulnak vagy eligazításra, akár szülõk, akár pedagógusok részérõl.

Kristóf Mária: - A fiam 15 éves, gimnáziumba jár és õ mindennap így jön haza, hogy ma éppen mirõl beszélgettek, de nem órán, hanem egymás között és megdöbbent, hogy mennyire erõs álláspontja van, hiszen õ kettõs állampolgár, neki Amerika a második otthona és mégis kárhoztatja az országot, hogy ezt nem szabadott volna megtennie és úgy érzem, hogy nem olyan szöveget mond, amit mástól hallott volna, hanem ez tényleg saját magából jön ki. A gimnazisták már nagyon jól érzik a félelmet is, a következményeket is és érdekes, hogy sok szálon futóan ez nemcsak egy kedvetlen történet vagy gonosz történet, akármilyen jelzõt elé lehet tenni, hanem ez megrázta õket, tudják, hogy baj van. Na most egy-egy ilyen kósza félhír mint ami megjelent, hogy felkészíthetjük az egész országot egy esetleges vegyi támadásra. Na most ez azért már megint csak elgondolkodtat.

Kristóf Mária: - 9 évig. Azért szomorú vagyok. Én ezt nagyon komolyan veszem és nagyon szégyenlem magam azok helyett, akik így döntöttek. Ez mindnyájunk bõrére megy. Mindegy, hogy hol lakunk. Olyan lavinákat indíthat el és elsõsorban nem az zavar, hogy velünk mi lesz, hanem van egy csomó népség és mindenkinek ezt mást jelent. Nem vagyon boldog, ennyi.

Kristóf Mária: - Van nálunk egy ilyen dolog az osztályban, hogy heti mese. Azokat általában kötöm valamilyen érzelemhez és jó mélyen belemegyünk és most éppen a keleti meséknél tartunk, hogy a keleti ember és az európai mennyivel másképp éli meg ugyanazokat az érzelmeket. Hagyom, hogy kiventillálják, hogy elmondják. Azt is hagyom, hogy kijátsszák, de azért keményen ott vagyok.

Kristóf Mária: - Emlékszem arra, hogy amikor kisgyerek voltam esti mese helyett mindig az apámat arra kértem, hogy meséljen a háborúról. Pompás mesék voltak. Nem álmodtam rosszakat, mert tudtam, hogy ez az apámhoz tartozik és neki ez fontos. Na most egy ilyen pici gyerek azt a szót hallja, hogy háború, még az én generációm sem tud róla semmit, nem egy ilyen pici t gyerek. Mivel ilyen-olyan ismeretei vannak, ezért gondolja, hogy ez biztos valami szörnyûség, mert már valamilyen képeket látott a televízióban vagy hallott a nagyszüleitõl esetleg. De mivel nem fogják fel, ezért szerintem nagyon nehéz rendet tenni a buksijukban és rengeteg félreértés meg játék csúszik bele az õ kis fogalomrendszerükbe, úgyhogy kell néha tisztítani meg suvickolni közöttük.

- Hát bombáznak azért mert most az Oszama bin Ládent kell, hogy megtalálják és meg kell, hogy semmisítsék a fejét legalábbis, hogy ne támadják meg többet.

- Hogy rakétára hasonlít és akkor egy épületbe belemegy és akkor lerombolódik.

- Nem, de azért neki szabad bombázni, mert megtámadták azért.

- Azért szerintem, mert nem szerették õket.

- Lehet, hogy náluk így van. Mert õk durva emberek és semmit nem lehet beszélni.

- Onnan, hogy néztem a tévét.

- Négy és fél leszek nemsokára.

- Mert ott voltam a mama szobájába, mert én is szeretném tudni, hogy mi történik és azt is tudom, hogy azok a kis villanások, ami a tévében van a sötétben akkor azok a bombát jelzik.

- Hát lehet.

- De. Mert akkor kevesebb ember lesz, akkor az lesz, hogy a kutya meg az ilyenek is meghalnak, mert akkor nem lesz, a végén szomjan meg éhen halnak.

- Akkor az lesz, hogy nem lesz semmi. Ezt az egészet itt egy perc alatt le tudják bombázni. Egy perc alatt.

- Igen. És a katonák azért vannak, hogy megvédje az országokat meg a világot. Akkor a rosszak halnak meg és a jók maradnak, mert hogyha a jó marad és a rossz hal meg az jobb, hogy ha a rossz hal meg, mert akkor már nem tud megcsinálni semmi rosszat.

Kristóf Mária: - Nagyon sokat kérdezgettek, hogy hogy létezik ez, meg hogy hogy lehetséges, meg miért történt. Rengeteget beszélgettünk. A lányom akkor döbbent meg, mikor bent az iskolában is hallotta meg utána a híradásokból is, hogy ennek lehet olyan következménye, hogy esetleg vegyi támadás vagy ilyen biológiai fegyverként dobnak le valami bombát és ekkor ijedt meg nagyon, hogy mi történik akkor, hogy ha ez elterjed és errefelé is jön felénk. Nagyon sokat kérdezõsködött, hogy hol történt ez, és létezik-e olyan, hogy esetleg minket is fog érinteni. És akkor elõvettük a térképet, megnéztük, hogy tulajdonképpen ez az esemény tõlünk távol van. Most már annyira nem kavarja õket fel, különösen a visszatámadás, tehát az, hogy ott folyik valami, fegyverekkel ez nem izgatja õket annyira. Ez a vegyi támadás, ez a biológiai fegyver bevetése, ez volt ami nagyon-nagyon izgatta õket, mert ezt valamitõl olyan közelinek érzik, mert ilyen mindenféle betegségekkel már õk is találkoztak, vírusfertõzéssel találkoztak. Tehát azt el tudják képzelni, hogy mi történik akkor, hogy ha ezt esetleg õk is megkapják. És hát ettõl nagyon félnek.

Kristóf Mária: - Nagyon sokat igyekszünk róla beszélgetni, tehát esténként ülünk és beszélgetünk ezekrõl a dolgokról. Próbálom õket megnyugtatni, hogy távol van tõlünk, hogy nem fogják bevetni ezeket a fegyvereket és hát ezzel egy kicsit megnyugszanak, de azért teljesen nem.

- Elköltöztek északra. Azt fogják csinálni ezek, akiknek lerombolták a házukat, azok most összefognak. Nagyon nagy viadal lesz és háború lesz én szerintem.

- Lövik egymást, kardoznak, meg ilyenek. Az a nép akit megtámadta, az meg szomorú lesz.

- Igen.

- Ez nem jó, mert akkor nagy háború lesz.

- Nem. Szerintem nem fog eljönni.

- De megijedtem. Mikor így lezuhant innen a dominó, akkor nagyon rossz látvány volt, amikor úgy leomlott mint egy dominó lenne.

- Arra, hogy annyi ember meghalhat.

- Igen, mondtam. Õk azt mondták, hogy itt nem lesz háború, biztos hogy nem lesz háború, úgy hogy ne ijedjél meg Imike.

- Nem vagyok, de azért félek, hogy lesz itt is. Akkor meghalunk.

- De el lehet, csak hova. Egy embernek, aki gazdag annak lehet menekülni, de aki nem gazdag az meg meghal. Hogy ha az Oszama bin Laden Magyarországra, akkor nagy lesz az a háború, de én szerintem nem fog idejönni.

- Akkor börtönbe csukják. Meg kell büntetni.

- Én szerintem nem, mert az egész, aki az Oszama bin Ladennel van az mind akar háborúzni.

- Fogom. Fogom nézni. Majd elmesélem az óvodában, hogy mik történnek.

- Én szerintem megkérdezik hogy hova fognak költözni, mit fognak csinálni a sok házukkal, szép ágyukkal meg a pénzükkel.

- Én úgy fogom megnyugtatni õket, hogy nem lesz háború, mert hogy ha háború lesz akkor nagy baj lesz.

Ludwig Ascenasi: Kérdések

A legrosszabb asszonyom, ha a gyerekek kérdezni kezdenek. A legrosszabb, ha megkérdik miért és mit és mikor és hogyan és miért. A legrosszabb asszonyom, ha ránk emelik tiszta szemüket asszonyom. Fekete vagy zöld, vagy könnyeztetõen kék szemecskéjüket és felnéznek ránk. És mind-mind a háború elõtt születtek asszonyom. Vagy a háború után.