- Szabó Éva jegyzete.

- Lili nagyon mozgékony, kíváncsi, de már tud, ha rövid ideig is, elmélyülten játszani. Szereti a megehetõ képeskönyveit, van amikor õ mutogatja nekem, van amikor hozza, hogy én meséljem a vau vaut, a háp hápot, a kukurikút. A hangutánzás humorára mindig vevõ. A magukra valamit adó szülõk a kreatív játékokat preferálják. Nem akarom bántani õket, igazuk van. Csak akkor kacsintok össze az unokámmal, amikor észreveszem, hogy egy színes papírdarab, az elérakott szõlõszemek, vagy sonkahuszárok legalább olyan kreatív izgalomba hozzák, mint pedagógiai játékai, ha nem jobban. Lili persze tudja, hogy a szülõknek nem okozhat csalódást egy magára valamit adó egyéves, hát buzgón játszik hengerekbõl összerakható textil tyúkanyójával, meg azzal a gömb alakú formával amelyen különbözõ lyukak vannak. Kör, négyzet, csillag, ötszög, hold, stb. Meg vannak hozzá a pozitív formák, csak arra kell rájönni melyik lyukba melyik forma való. Nem egyszerû feladat egy egy éves gyereknek. De lassan kezd rájönni, én meg arra, hogy idõnként már memorizál is, és addig gyõzködik amíg valamennyi forma a helyére nem kerül. Akkor boldog. Idõnként akarja, hogy én is próbáljam. Amikor azt játszom, hogy nekem sem egybõl sikerül, Lili nem tudja, hogy én nem csalok. Nekünk felnõtteknek nehezebben megy ez a játék. Mi nem mindig tudjuk, hogy a négyzet az nem kör, hogy melyik hívóformára mivel kell válaszolni. Hogy az erõszakkal semmire sem megyünk. Jobb a türelem. És kicsit szégyellem magam, amikor rám néz két bámész okos szemével. Mintha azt mondaná ez ilyen egyszerû. Hát ezt sem tudod ?

- Ha nincsen kedve valamit játszani akkor nem. Tehát én hiába kérem, hogy játsszunk fodrászosat. Hogyha nincsen kedve és én nagyon erõszakoskodom, akkor kétszer végighúz a hajamon a fésûvel és akkor utána ezzel õ akarja megszabni, hogy mit játsszunk. Valószínûleg az aktuális hangulatához igazodva.

- Könnyû, könnyû. Egy nagyon, szerintem õ egy nagyon jó természetû gyerek.

- El, el, elveszíti persze természetesen, mert kimond egy-két dolgot, hogy mit játsszunk és akkor mondjuk a szõnyeg a virágos rész és mi meg botor módon elkezdjük szagolgatni a virágokat és az õ kis fejében egészen más történt.

- Az, hogy õ mondjuk azt képzelte el, hogy ne virágokat szagoljunk, hanem füveket legeljünk és õ nagyon felbosszantja magát. Bár nem mondta ki, nekünk valahogy gondolni kellett volna rá, hogy most mi a feladat.

- Attól függ. Ha fáradt, akkor ki. Akkor kapunk. Hogyha nem fáradt, akkor elnézõbb.

- Volt. Amikor az oviban valószínûleg valakinek a valakiét eltemethették és temetésrõl hallott, akkor lefeküdt a szõnyegre, akkor lefeküdt a szõnyegre és azt mondta, hogy mama most játszunk olyat, hogy én meghaltam és te meg kiviszel a temetõbe és akkor ezt nem. Szóval én ezt nem tudtam játszani és valahogy meg kellett magyarázni, hogy ezt miért nem és el kellett terelni a figyelmét.

- Azóta nem. Azóta nem. Lehet, hogy szegényben ez benne maradt, mert nem tudtuk rendesen kijátszani, de én ezt nem, egyszerûen képtelen voltam arra, hogy ilyet játsszak vele.

- Én nem hiszem. Tehát énszerintem lehet, hogy õneki használt volna, ha ilyet játszottunk volna, mert ezt is valahogy föl kell dolgoznia. Én nem tudtam. Szóval én nem tudtam ebbe a szerepbe belehelyezkedni és nem is, szóval annyira rossz érzésem volt ezzel kapcsolatban, hogy nem.

- Sikerült kitalálnunk valamit közösen, hogy inkább valami mást játszunk. Eltereltem a figyelmét.

- A mama szívesen játszik lovacskásat, tündéreset a kislány miatt, ezt a játékot nem tudta eljátszani. Én anyaként ezt megértem. Jól tette õ ezt, hogy elterelte a figyelmet, vagy egyáltalán van olyan konfliktusos szituáció, amiben valami mást kellett volna csinálnia ?

-Vekerdy Tamás pszichológus: Még ez elõtt valamit mondanék, ami a riportból kiderült. Egy picit úgy érzem, hogy a szülõ nagyon kedves mama, akit ugye milyen jó lenne, ha minden gyereknek ott volnának játszótársként a szülei, de itt mintha egy egész picikét a másik végletbe esnének a szülõk. Tehát túljátsszák a szerepüket, rögtön szagolgatni kezdik a virágot. Egy kicsit több passzivitás kellene, gondolom én, ahhoz, hogy a kislány játéka az lehessen, ami. Vagyis szabad játékfolyamat, amit teljesen õ és az õ fantáziája irányít.

Vekerdy Tamás pszichológus.: - Igen. Én csak azt mondom, hogy a felnõtt, ha részt vesz a gyerek játékában, akkor egy kicsit visszavonultabb lehet, tehát megvárja amíg megmondják neki, hogy most esetleg legeljen. Nem ennyire szorgalmas, hogy elhangzik a virág és õ rögtön szagolgatni kezdi. Mert ez egy picit és ilyenkor a kislány dühös a szabad játékáramlást, folyamatot, képzetáramlást megköti, más irányba viszi. Tehát én nem kell, hogy kezdeményezõ legyek még ebben az értelemben sem, gondolom én.

Vekerdy Tamás pszichológus.: - Én úgy gondolom igen, feltétlenül.

Vekerdy Tamás pszichológus.: - Én bevonható vagyok. Vannak olyan óvodapedagógiai irányzatok amelyek kifejezetten azt mondják, hogy az óvónõ ne vegyen részt a gyerekek játékában, legyen jelen, ha baj van, avatkozzon be. Tehát kell egy felnõtt, ha verni kezdik egymást, kisgyerekeknél elõfordul, ezt állítsa le, de magát a szabad játékfolyamatot õ ne zavarja. Tehát hagyja a gyermeki fantáziát áradni, és ha két gyermeki fantáziakép összeütközik, akkor is csak akkor van beavatkoznivalója, hogyha elakad az egész játék.

Vekerdy Tamás pszichológus.: - Hát ajánlhat, de ha a gyerek például hihetetlenül unatkozik, de hiszen a szülõ illetve egy picit visszamennék a születéstõl kezdve, vagy a magzati kortól kezdve játszik a gyerekkel a hasa simogatásától kezdve, a fürdetésen át, a dögönyözésig, csiklandozásig, levegõbe dobálásig, röcögtetésig, ezek mind játék. Tehát a gyerek ezen keresztül vezetõdik be a mozgások, az elemi hangok, a játékok világába. De amikor már valaki négy éves, akkor már az õ képzetáramlásai, amelyekben feldolgozza a külvilágról nyert tudását és a saját belsõ világából nyert tudását lesznek irányadóvá. Olyan ez mint Melanie Klein mondja, mint az álom. Tehát csak akkor van értelme, akkor van feldolgozó ereje, ha szabadon áramlik. És erre egy másik ember, egy másik felnõtt nem szólhat bele, gondolom. Visszatérve az alapkérdésre. Én talán lehet, hogy nem hárítottam volna el a temetés játékot teljesen, hanem azt mondtam volna, hogy én ezt nem bírom megcsinálni, nekem ez így nem esik jól, én csak arra vagyok képes, hogy ezt a babát, vagy ezt a mackót veled együtt eltemessem a paplan alá, a takaró alá, a párna alá, stb. Tehát játszunk egy kis temetést, de természetesen mi is teljes jogú emberi lények vagyunk és ha ehhez sincs kedvünk, akkor azt mondjuk, hogy nem Zsófi, vagy Zsuzsi, vagy Jutka, Szonja nincs kedvem ehhez.

Vekerdy Tamás pszichológus.: - Mert nekem ez rossz, nekem ez szomorú. Én most nem akarok ilyenekre gondolni. Mondom, hogyha egyszer abszolút nem akarom. Én speciel belementem volna, felhasználva mondom babát, bábút, mackót, vagy bármely más állatot.