Telefonáló: - Jó napot kívánok, én Egerbõl telefonálok, érdeklõdném, hogy a kisunokám most tizenhat hónapos, koraszülött volt és még mindig nincs kisfoga, hogy mi a teendõ? D-vitamint azt kap, de már izgulunk, hogy mi legyen?

Telefonáló: - Nincs.

Telefonáló: - Hát azt mondta, hogy várjanak türelemmel.

Telefonáló: - Duzzad neki, mert dörzsölgeti, meg amit csak tud odavisz, de hát még mindig nincs neki. Meg hát még menni nem megy, de már most ha fogja a kezünket már meg-megáll egyedül.

Telefonáló: - Hát egy hónappal hamarább, mert januárra volt kiírva és decemberben született, úgy hogy császározták.

Telefonáló: - Volt, igen, abban is egy keveset.

Dr. Czukor József gyermekfogorvos: Hát tulajdonképpen elég nagy a változatosság, mert tudnék én olyan esetet is mondani, amikor nem koraszülött kisgyermekrõl van szó és mégis egy késõbb fogzást figyelhetünk meg. Meglehetõsen nagy az eltérés. Csak hogy saját családomban mondjak példát, ugye az elsõ unokámnál három hónapos korban jött ki az elsõ foga és mit tudom én, már tíz hónapos korában már nyolc vagy kilenc foga volt. Míg a második unokámnál több hónappal késõbb hasonlóképpen, hasonló körülmények között.

Dr. Czukor József: - Minden körülmény ugyanaz, és mégis, hát több hónapos eltérés volt. Meg kell nyugtatnom a nagymamát, hogy lesz foga a gyermeknek. Valóban türelem kell. Nagyon-nagyon ritka az egyébként egészségesen fejlõdõ gyereknél, hogy csírahiány lenne, szinte világirodalmi ritkaság és akkor sokkal súlyosabb, más fejlõdési rendellenességekkel együtt jár, úgyhogy szinte biztosra vehetem, hogy ilyennel nem állunk szemben. Rövidesen megindul a fogzás. Itt legföljebb az lesz, hogy egyszerre sok foga lesz és hát mondjuk egy kicsit talán meg fogja viselni a gyermeket, de be fogja hozni. Be fogja hozni a hasonló korú gyerekeket egészen biztosan.

Dr. Czukor József: - Hát valamit talán segíthet. Mikor már nagyon-nagyon duzzadt az ínye és már tényleg csak nyálkahártya fedi és van mikor ilyen kicsit kötegesebb a nyálkahártya, keményebb, nehezebben tudja a fogcsíra áttörni, akkor, akkor azért érdemes azért valamit, ami egyébként is ösztönösen rágnak a kisgyermekek mindent szinte, hát azért vigyázni kell hogy minden ne legyen belõle. Vannak bébiboltokban kapható segédeszközök, amik teljesen veszélytelenek és mégis hát mondjuk ezt a bizonyos rágást és ezt az aktiválást hogy így mondjam elõsegítik, de mondom, meg kell nyugtatnom, hogy lesz foga. És biztos hogy nagyon szép gyerek lesz.

Mv.: - Kérdéseiket a 328-89-72-es telefonszámon várjuk.

Telefonáló: - A következõ kérdésem lenne, hogy van egy három éves fiam, akit beírattunk óvodába és volt nemrég egy ilyen játszónap, amikor ismerkedhettek az óvó nénivel, gyerekekkel. Most a következõ történt, hogy hát összeverekedett tulajdonképpen a kisfiam tehát játékokon, gyerekekkel és hát akkor tanácsolták, hogy tehát nevelési tanácsadóba menjek el. És hát ez, tehát szóval hirtelen tûnt nekem vagy pedig rövid idõnek ahhoz, hogy ezt így meg lehessen állapítani. Az tény, hogy egy nagyon mozgékony gyerek, de nem, szóval tudom hogy ez most a normál, normál határon belefér-e? Tehát ez volt az egyik, hogy mondjam epizód, ami bizonytalanná tett. A másik pedig az, hogy azt mondta nekem az óvónõ, hogy nincsen beszoktatás, mert hogy ez így, tehát neki is könnyebb, tehát gyerekeknek is könnyebb. Azóta tulajdonképpen, tehát dilemmám az, hogy jó-e az, hogyha én ebbe az óvodába küldeném a fiamat. Vagy pedig próbáljak meg keresgélni esetleg, tehát másikat.

Dr. Vekerdy Tamás pszichológus: - Elõször is, hogy miért verekedett össze a gyerek, itt két ellentétes oka lehet. Az egyik, hogy esetleg van egy kistestvére, de ezt nem tudhatjuk, akire õ is féltékenyen gondol, miközben esetleg kedveli is és ilyenkor a gyerekek nagyon készen állnak arra, hogy ha otthon magukba fojtják ezt az agressziójukat, hogy akkor ezt más gyerekekkel szemben kivitelezzék. De az ellenkezõje is igaz lehet, hogy õ egy egyedüli gyerek, aki megszokta, hogy hát õ játszik a játékszereivel, mert a szülei ezt nem veszik el tõle és nagyon meglepi, hogy a többi gyerek is azzal akar játszani vagy esetleg éppen õ veszi el tõlük és ezeket a helyzeteket, esetleg a játszótéren vagy másutt még nem szokta meg. Tehát a távolból nehéz megítélni azt, hogy vajon olyan hevességû volt ez a verekedés, olyan gyors, olyan kirobbanó erejû, hogy ezért mondták az óvó nénik, hogy itt valami olyan dologról van szó, olyan nagyfokú agresszióról, hogy szakemberhez kell fordulni, vagy csak maga ez a tünet, hogy nem tud odaadni játékot vagy elkérni játékot.

Dr. Vekerdy Tamás: - Hát én úgy gondolom, hogy nem feltétlenül. Nemcsak azért, mert védem az óvónõket. Lehetnek olyan kirobbanó erejû agressziók, amik tényleg egy gyerekek között élõ szakembernek mindjárt az elsõ jelenségnél arról árulkodnak, hogy itt lényegesen nagyobb az agresszív feszültség, mint amennyi normálisan hát elõbukkanhat egy gyerekbõl. Még egy, ugyanilyen vitatott kérdés a beszoktatás. Sok óvoda van és köztük jó óvodák is, ahol azon az állásponton vannak, én nem vagyok ezen az állásponton...

Dr. Vekerdy Tamás: - ...hogy ne legyen beszoktatás, mert akkor a gyerek sokkal tovább sír, tehát sokkal nehezebben marad ott. El kell tûrni azt az egy, két, három, néhány elsõ napot, amikor ez a gyereknek nehéz és akkor könnyebben áll át. Ez egy vitatható álláspont.

Dr. Vekerdy Tamás: - Én mindenképpen amellett lennék, hogy nem feltétlenül amikor szeptemberben elkezdi az óvodát, de elõtte, májusban, júniusban, áprilisban, ismerjük már meg az óvodát, menjünk el, menjünk el akkor, amikor a többiek az udvaron vannak, õ is nézze meg, játszhasson, nézhesse meg a termet, a szobát.

Dr. Vekerdy Tamás: - Úgy van, hát van olyan óvoda, ilyet is ismerek, ahol ki van írva, hogy szülõknek belépni tilos. Most ugye én nem vinném ilyen helyre a gyerekemet. Én azt el tudom képzelni, hogy valahol azt mondják, hogy amikor szeptemberben jön, akkor ne legyen ez a beszoktatás. De akkor elõtte már hadd ismerje meg. Szóval én mindenképp ezen a párton lennék. Gondolom én. Mert azt sok óvónõ úgy érzi, hogy ha egy anya beül reggel a szabad játék idején, ez a többi gyereket is zavarja és ebben van igazság és megbontja az óvodai lét atmoszféráját, a mese se olyan, az ének se olyan. Egy idegen felnõtt van jelen, aki másra figyel, másképpen figyel. Szakmailag védhetõ álláspont, de mondom hogy én azt gondolom, hogy jó ha a gyerek megismeri azt a helyet és azokat az embereket, ahova menni fog. Akkor egy ilyen más, megelõzõ formában. Na most a mama kérdésére válaszolva, adja-e a gyermekét ebbe az óvodába? Hát erre azért nem tudunk egész precízen válaszolni, mert nem tudjuk, hogy az agresszió milyen volt pontosan és nem tudjuk azt, hogy semmiképp nem engedik-e be a mamát. Itt úgy tûnik, hogy mégiscsak beengedték a gyerekével, megnézni legalább, hiszen akkor verekedett össze. Tehát én nem tudnám egyértelmûen, s jó szívvel azt mondani, nem, ebbe az óvodába semmiképp. Ezt én nem tudom mondani, távol van a dolog és kérdéses, hogy milyen súlyú volt, ami történt.

Dr. Vekerdy Tamás: - Hát igen, itt a döntést, hogy akkor inkább más óvodába viszem, ahol elõállhat egy hasonló helyzet vagy elviszem abba a tanácsadóba, ami nem árt a gyereknek egyébként. Sok szülõ azt gondolja, hogy betegségtudatot kelt, nem, nem. Sõt, teljesen nyugodtan meg lehet mondani a gyereknek, hogy olyan nagyon verekedtetek, hogy az óvó néni azt mondta, hogy menjünk el egy nénihez, aki olyan mint egy doktor bácsi, de nem ad injekciót, semmit és hogy megnézi, hogy miért kellett neked olyan nagyon verekedni. Hogy fogsz-e még ugyanennyire verekedni, ha újra óvodába mész.

Dr. Vekerdy Tamás: - De azt hangsúlyozom, nem tudhatjuk, hogy ez milyen volt. Tehát ez lehetett olyan heves és vad, hogy elég. Az óvónõk tapasztaltak. Igaza van abban is, hogy elõfordulhat, hogy rossz napja van, nem tapasztalt, Úristen, milyen nehéz gyerek jön hozzám, nem akarom, vigyék nevelési tanácsadóba. Ez is lehet. De mi itt nem tudjuk és ezért habozunk, hogy most mit is mondjunk a mamának. De ha úgy érezte, hogy tulajdonképpen alig történt valami, ezt ki kéne bírni egy óvónõnek, ez nem jó óvoda, hát akkor nyilván neki úgy kell döntenie, hogy akkor egy másik óvodát kell keresni. Ha ott is azt mondják, hogy a gyerekkel van valami, akkor viszont habozás nélkül szakemberhez kell fordulni. Két dolgot azért kell tudni. A harmadik életév a dackorszak ideje és az én-tudat kialakulásának ideje, amikor a gyerek a tárgyakra is kiterjeszti a saját én-tudatának körét. Irigy, de ez helyénvaló ilyenkor, nem akarja odaadni a vödrét, akkor sem, ha nem játszik vele. Ez mind-mind lehet és ilyenkor a gyerekek dühöngésre is hajlamosak, hiszen a leválás problémájával küzdenek, ragaszkodnak is anyjukhoz, nem is akarják elengedni. Akaratukat akarják próbára tenni, szóval ez egy nehéz korszak.

Dr. Vekerdy Tamás: - Úgy van, azt is tudni kell továbbá, hogy a gyerekek nem pontban három éves korukban lesznek óvodaérettek, ha szabad ezt a fogalmat használni, hanem valamikor három és négy között. És lehet hogy ez a gyerek most például még nem óvodaérett, de három hónap múlva, hat-nyolc, tizenkét hónap múlva az lesz. Ez is lehetséges.

Mv.: - Tapasztalataikat, véleményüket is várjuk, mûsorunk minden szerdán hívható számán, 328-89-72.

Telefonáló: - Jó napot kívánok, az óvodához kapcsolatos témához szeretnék egy észrevételt tenni. Rendben van addig, hogy a gyereknek valami nem megy és ha a szülõ úgy látja, hogy ebben õ jól ítéli meg a helyzetet, menjenek másik oviba. Én is így jártam a gyerekemmel, csak én valahogy a szemléleten szeretnék, hogy több anyukával beszéltem, akik mintegy õk élték meg kudarcként azt, hogy el kellett menniük, holott én azt gondolom, hogy mi tettük jól és ahogy a késõbbiek igazolnak minket, mi ezzel csak nyertünk. A gyerek az most középsõs volt, tehát nagycsoportos lett, öt éves volt januárban. És amikor kivettem, akkor ez a kiscsoport eleje volt. És pusztán odáig nem jutottunk el, hogy a biztonságot megszerezze, azáltal hogy neki nem fogják meg a kezét.

Telefonáló: - Nem volt az olyan bonyolult dolog, mert hogy a nagyobb oda járt és mi minden nap oda jártunk vele. Én ott voltam vele, úgy körülbelül két hétig minden nap. Szóval mentek ott a dolgok és azt gondolom, hogy semmi különös nincs ezzel a gyerekkel, de amikor õ úgy érezte, hogy õneki biztonság kell, akkor neki az kellett, hogy megfogják a kezét. Valamiért, amikor elbizonytalanodott.

Telefonáló: - Igen, mert hogy másik ötnek is meg kéne olyankor még fogni a kezét.

Telefonáló: - Igen, én is ezt mondtam, biztos hogy egyik nap a másik négynek kellett volna, egyszer meg a másik háromnak. Szóval valahol ez azért nem egyidõben történik és ez így van helyén, hogy egyik nap az egyik gyereknek van több törõdésre szüksége, másik nap meg majd a másik gyereknek lesz több törõdésre. És ami megerõsített ebben a döntésemben, az éppen az volt, hogy egy pedagógus, egy tanító néni gyereke ugyanabba a csoportba járt, akik a lakóteleprõl ráláttak az óvoda udvarára és õk éppen egy szituációt láttak, amikoris ez az anyuka rögtön fölhívott, tudod ezt én most láttam, a saját szememmel láttam és elmesélte az esetet, hogy kérte, hogy fogják meg és oda lökték az akácfához. És a gyerek ugyanezt mesélte el.

Telefonáló: - Igen, igen, hogy õt most hagyja békén.

Telefonáló: - Igen, én is azt gondolom és én úgy döntöttem, hogy akkor másnap megfogtam a kis cipõjét és eljöttünk onnét, abból az óvodából, ahol a nagyobb még ki kellett hogy járja a nagycsoportot.

Telefonáló: - Így van. Azért érezte jól magát, mert ott két olyan óvó néni volt, hogy amiatt érezte jól magát, nem a óvoda miatt érezte jól magát.

Telefonáló: - Így van, így van, ezt én is próbáltam mondani és õ azzal próbált engem megnyugtatni, hogy de értsem meg, hogy ez az óvó néni már sokat fejlõdött. Én mondtam, hogy ez lehet, de lehet, hogy még a minimumszintet sem éri el. Én azt érzékelem, hogy ilyenkor valahol azt a szemléletet is kéne terjeszteni, hogy akkor ez az óvoda vagy ez az óvónõ ne legyen abban az óvodában jó helyzetben, privilég, szóval valahogy õ ezt élje meg, õ kudarcként.

Telefonáló: - Minden szuper és minden jó. Megérte. Olyanról is tudok ugyanitt például, ahol ugyanígy kimondták, hogy a gyerekkel van a probléma, nevelési tanácsadó, mindenkit, és csak kihozták, hogy nem a gyerekkel volt a probléma. És azt gondolom, hogy napnál világosabb, mert aki úgy ismeri õket, meg a családot, meg az életüket...

Telefonáló: - Nem, az egy másik óvónõ volt.

Telefonáló: - Ebben az óvodában. Szóval mi megtehettük, mert volt olyan lehetõségünk, de ha nem tehetem meg, akkor nekem ide kell hogy járassam a gyerekemet.

Telefonáló: - Így van, így van. Na most én ugye döntöttem, mert én azt mondtam, hogy ezt napokig nem lehet, amikor oda eljutottunk, hogy az elsõ este fölébredt hajnalban és láttam hogy szorong.

Telefonáló: - Így van. Na most nem kellett hónapokig ismételni, hogy kiderüljön hogy igen vagy nem. Valahol ezt szeretném mondani, hogy persze, a szülõnek rögtön az a kötelessége, ott álljon, ha õ azt tényleg úgy ítéli meg, hogy nem gyerek probléma a dolog, akkor vegye ki, menjenek, járjanak jobb helyen, de valahol ennek legyen egy pici konzekvenciája az, hogy, és ez az óvónõnek legyen egy nagy kudarca. És ilyen nincs, hogy egy per huszonhét jár minden nap egy gyereknek, mert huszonhét a csoportlétszám. Szeretném minél több anyukának azt mondani, hogyha õ úgy érzi, menjenek, de valahol adjon annak hangot, hogy ez nem az õ kudarca, ez az óvónõ és az óvoda kudarca.

Mv.: - Tizennégy óráig várjuk hívásukat. 328-89-72.

Telefonáló: - Jó napot kívánok. Nem tudom, én azt hiszem hogy a Szamosfalvi doktortól szeretnék tanácsot kérni. Mondanám a problémámat. Van egy hat éves kisfiam és tegnap voltam vele a fülészeten és megállapították, hogy van egy kisfokú arcüreggyulladása. És azt a választ kaptam a doktor úrtól, illetve azt mondta, hogy döntsem el én, hogy mi történjen a gyerekkel. És mondtam, hogy mi között lehet választani és azt mondta, hogy hát vagy várunk még két-három hetet vagy csütörtökön beviszem a kórházba és akkor tesznek be kanült, kimossák a fülét, vagy az arcát, meg a fülébe tubust tesznek be. Hát nehezen tudtam dönteni, hogy mit válasszak, mert tavaly ezt már végigcsináltuk, nyolc alkalommal kimosták az arcát. És ez egy borzasztó emlék volt nekem is, meg hát a gyereknek nyilvánvaló, tehát rettenetesen félünk. És a másik problémám tehát az, hogy egyrészt azon döbbentem meg, hogy most akár két-három hétig várhatok hogy nem történik semmi. Ez most azt jelenti, hogy addig magától helyre is jöhet, vagy ez alatt akár súlyosbodhat is az állapota vagy pedig tényleg meg kell csinálnunk ugyanazt amit tavaly, hogy újra kimossák az arcát. És hallottam ezzel kapcsolatban olyat, hogy minél gyakrabban történik ez a beavatkozás egy gyerekkel, akkor hajlamosabb lesz arra, hogy egyre többet lesz ez a problémája.

Telefonáló: - Így van, így van, teljesen megdöbbenve állunk a férjemmel és nem tudunk igazán dönteni. Nagyon nem akarjuk a gyereket ugyanennek a tortúrának kitenni, amit tavaly végigcsináltunk, de ugyanakkor ott a veszély, hogyha rosszul döntünk, akkor esetleg egy maradandó halláskárosodása lehet.

Dr. Szamosfalvi Imre gyermekorvos : - A döntéshez nagyon sok ismeret szükséges az embernek és ennek a helyzetnek a pontos ismerete lenne szükséges. Nem tudom, mi vezérli itt a kollégát, hogy ilyen kérdést föltesz a szülõnek, tehát nem azt mondja, hogy én ezt javasolom, elfogadja vagy pedig nem. Mert hát azért megy hozzá a szülõ és véglegesen nem lehet átruházni a szülõre. Na most hogy ebben valamiféle jogi megfontolás vezérli-e õt vagy pedig valamiféle szorongás, hogy volt-e õneki valamiféle incidense ezzel kapcsolatban, vagy valamilyen támadás érte azután, hogy határozottan egy-két vagy három esetben döntött és akkor annak nem az lett a kimenetele, amit a szülõ elvárt volna és akkor ennek következtében valamiféle kellemetlenség érte õt. Én csak ezzel tudom az egész helyzetet megmagyarázni. Mert elég hosszan lehet sorolni akár annak a helyzetnek a lehetõségeit vagy a kimenetelét, ha nem történik meg az arcüregöblítés és ugyanígy hosszan lehet azt is sorolni, hogy milyen következményei lehetnek, hogyha mégis megtörténik az arcüregöblítés. Akármilyen részletesen magyarázza el a szülõ számára ezt, a szülõ érzésem szerint igazi döntéshelyzetbe akkor sem tud kerülni, mert az orvos az, aki ezt már századik esetben vagy megcsinálta ezt az arcüregöblítést vagy nem csinálta meg és neki kell ezt a helyzetet elhelyezni e között a száz között. Hogy most akkor ebben a helyzetben melyik a jobb megoldás. Csak szomorú tud lenni az ember azon, hogy ezt a döntést valamilyen, mondom itt ebben a helyzetben át nem látható indok miatt a szülõre próbálja meg áthárítani. Sajnos, hogyha ebbe az irányba fog fejlõdni az orvostudomány.

Dr. Szamosfalvi Imre: - Van egy ilyen hiedelem és talán nem is egészen alaptalan. Hogyha az orrmelléküregeket többször öblítik, akkor esetleg nagyobb eséllyel következik be a gyereknél újabb arcüreggyulladás. Ez azért elsõsorban hiedelem. A másik, amit még ezzel kapcsolatban el kell mondanom, hogy meg kell állni az indikációnak. Tehát meg kell állni az indoknak, hogy magyarul fogalmazzak. Tehát hiába kockáztatom én azt meg, hogy könnyebben fog a következõ alkalommal arcüreggyulladást kapni, ez az arcüreggyulladás olyan, hogy már nem remélhetem más úton a meggyógyítását. Ez az indikációja annak, hogy megcsináljam. Hogyha van remény arra, hogy én meg tudom úgynevezett konzervatív úton, tehát beavatkozás nélkül gyógyítani a gyereket, melegítéssel, lámpázással, antibiotikum használattal, csöppeknek a használatával, klímaváltozással, sóskamra alkalmazásával. Ha van remény arra, hogy meg tudom oldani az arcüreggyulladását a gyereknek, akkor én úgy gondolom, hogy halasztani kell az arcüregnek az öblítését. De hogyha mindezek a lehetõségek már le vannak játszva vagy pedig olyan mértékû az arcüreggyulladás, hogy veszélyes továbbfejlõdésére kell számítani vagy a gyereket nagyon megviseli, tehát már napok óta, egy hét óta magas lázai vannak és rossz állapotban van a gyerek, akkor nincs okom mérlegelni, hanem akkor végre kell hajtani, mert most kell megmentenem a gyereket, most kell rendbe hoznom a gyereket és reménykedni abban, hogy mégsem lesz ennek egy sorozat arcüreggyulladás a következménye.

Dr. Szamosfalvi Imre: - Igen, ezzel én egyetértek, csak sose tudunk arról, hogy hányféle nyûg nehezíti az õ döntését. Talán nem baj, hogyha itt elmondom hogy néha azon is el kell gondolkodni, hogy milyen helyzetben van ma Magyarországon egy orvos, milyen helyzetben van ma Magyarországon egy egészségügyi dolgozó. Nem akarom tovább ragozni ezt a helyzetet, de nem csak az az egyetlen dolog terheli és nyomasztja õt, hogy most azt a döntést meg kell hoznia és akkor talán egy kicsit megértõbbek tudunk lenni vele szemben, hogyha nem éppen a legjobbnak látszó és a legszebb megoldást választotta.

Dr. Szamosfalvi Imre: - Ez érthetõ, csak azért viszem föl a hangsúlyt, mert akkor ne ebben a helyzetben, hanem más helyzetben gondoljunk néha arra, hogy hogy fog ez az egész rendszer mûködni tovább.

Bemondó. - A mûsort Balogh Erzsébet, Pásztor Magdolna, Sándor Kata, Szebeni Gál Vera és Horváth Ida készítette.