Augusztus vége

Kislány: - Hát gyalog, besétálok. Hát nem sokszor fogok egyáltalán biciklivel menni, szóval egyáltalán nem fogok biciklivel menni.

Kislány: - Nem, nem akarok biciklivel járni.

Kislány: - Hát, mert cipelni azt a nagy hátizsákot, az nehéz is egy kicsit, meg biztos lesz olyan hogy tiszta sár lesz az út, hát és akkor nem szívesen megyek biciklivel.

Kislány: - Hát, mert biztos nagyon sok holmi lesz benne. Uzsonna, meg tízórai, meg rengeteg toll meg ceruza, meg füzetek, majd viszek váltócipõt az iskolába, meg tornacipõt tornaórára.

Kislány: - Hát egy ilyen, egy ilyen szürke színû. Van benne fekete is, de inkább olyan szürke. Rengeteg zsebe van, rengeteg, meg lehet nagyobbra állítani. Egy ilyen húzója van rajta és azt be kell húzni és akkor nem esik bele az esõ.

Kislány: - Tegnap.

Kislány: - Hát olvasni meg írni, az a fõ.

Kislány: - Hát azt már tudok.

Kislány: - Á, annál sokkal többig. Ötvennél többig.

Kislány: - Igen.

Kislány: - Hát dobon, meg gitáron. Fõleg gitáron.

Dr. Szamosfalvi Imre gyermekorvos: Igen, a gyerekeknek az arcán valami égi fény tündököl akkor, amikor úgy bemennek az iskolába. Ha megkérdezek egy öt éves vagy hat esztendõs óvodást, aki néhány hónap vagy esetleg egy fél év vagy egy év múlva kerül az iskolába, látszik rajta az a feszültséggel teli várakozás, hogy most akkor megyünk az iskolába és akkor ott milyen jó lesz, és így tovább. És hát szomorúan látom, amikor bekerülnek az iskolába, hogy hogyan hervad le ez az ambíció, ez a mosoly, ez az aktivitás a gyerekeknek az arcáról, hogyan hunynak ki a szemek egymásután. Sokat gondolkodtam rajta, hogy hogy van ez tulajdonképpen. A gyerekeink nem vitathatóan túl vannak valamelyest terhelve az iskolába kerüléskor. Egy csomó olyan új szabállyal találkoznak, amit addig nem ismertek vagy nem volt annyira kötelezõ betartani. Itt az iskolapadban való ülés, a negyvenöt perces foglalkozások és így tovább, ezek biztos hogy mind megterhelik, különösen az elsõ osztályosokat. De egy másik jelenségre is fölfigyeltem, amire szeretném fölhívni a figyelmet. Akár olyan szinten is, hogy vitatkozzon velem az, aki nem ért egyet. Éspedig ez az, hogy nagyon sokszor tapasztalom, hogy a gyerek még nem érzi magát túlterheltnek, eszébe se jut, még a fogalmat se nagyon ismeri, hogy mi az, hogy én túl vagyok terhelve. De a szülõ jön és panaszkodik. A gyerek elõtt nekem, és nyilván megteszi ezt a szomszédasszonynál is és megteszi ezt minden ismerõsénél és a gyerek ott van mellette és hallgatja, hogy õ bizony jaj de nagyon túl van terhelve, hogy ez már nem emberi, ez már nem viselhetõ, ez a feladattömeg és így tovább. Na most én csak annyit szeretnék kérni a szülõktõl, hogy ha így is gondolják, meg hogyha van is igazságtartalma ennek az egésznek, a gyerek elõtt ezt ne mondják. Ne kerüljön, ne szembesüljön azzal, hogy jaj milyen csoda, hogy én ezt bírom. Lehet, hogy nem is bírom. Tehát a gyereknek a saját belsõ tartását ne korlátozzuk azzal, vagy ne csökkentsük azzal, hogy még mondjuk is neki, hogy nem baj ha nem tudtad megcsinálni a feladatot, hát ez emberfeletti feladat volt, tehát erre ne bíztassuk a gyerekeket.

Dr. Szamosfalvi Imre: - Szülõnek kell nagyon komolyan átgondolni. Nagyon okos dolog, hogy a gyerekeinket meg akarjuk tanítani idegen nyelvekre, de hát ma már az óvodákban kezdik az idegen nyelv tanítást és az alsó tagozatos osztályokban, amikor nem biztos, hogy erre van a legnagyobb szüksége a gyereknek. Nagyon sok példáját látjuk annak, hogy vagy tizenkettõ, tizennégy, tizenöt esztendõs korban elkezdett nyelvtanulás hatékonyabb, produktívabb tud lenni, mint, mint amilyen a kezdettõl fogva nyüstölt gyerek, aki már régen utálja mindenfajta formáját a nyelvtanulásnak tíz, tizenkét, tizenhárom esztendõs korára.

Dr. Szamosfalvi Imre: - És ebben mindannyian valamilyen úton-módon benne vagyunk. Nem nagyon tudok arról sem, hogy hogyan kell megkeresni egy gyereknek az érdeklõdési területét. Tehát mi az amibe nem beküldeni tudom a gyereket, hanem becsalogatni tudom. Amire úgy tudom rávenni, mint egy nagyon kedves, kellemes társasjátékra. Hát végül is, ezt nagyon sokan leírták már, hogy a játék tanulás. Csak a tanulásnak egy sokkal effektívebb formája.

Telefonáló: - Rendszeresen hallgatom az önök mûsorát, nagyon sokszor szerettem volna már, hát egy-két gondolatot úgy elmondani, de sokszor úgy magamba is fojtottam, inkább úgy itthon meditálgattam a dolgokról. De ezzel az iskolával kapcsolatban, meg a mai mûsorban is szó volt az iskoláról. Olyan sok gondolatom van, mert nagyon-nagyon tisztelem és becsülöm önöket azért, hogy megpróbálják meggyõzni a szülõket arról, hogy adjunk már egy kis türelmet a gyermekeinknek, illetve idõt. Mert múltkoriban hallgattam, illetve volt egy anyuka, aki a négy-öt éves kisfia, hogy olyan ügyesen megtanult magától olvasni és tehetséggondozóba vitte és hogy igazából mit is csináljon. Megmondom õszintén, én ezt egy kicsit szomorúan hallgattam, mert, hogy mondjam, nem szabad, nem szabad rögtön szaladni ezzel a dologgal. Nekem is az elsõ fiam az, akit most beírattunk az iskolába, a második azért még kisebb, de azt is el kell mondanom, hogy én közben tanár vagyok. Tehát nagyon sok olyan gyermekkel találkoztam, akiket idõ elõtt megpróbálják kisajtolni belõlük azt, ami, amit nem lenne szabad.

Telefonáló: - Nem, én fölsõben tanítok és nagyon sok olyan fölsõs gyerekkel találkoztam ugye, akik följönnek az alsóból, hogy képtelenek megbirkózni, nagyon-nagyon sok mindennel. Én az elsõ fiamon láttam ezeket a dolgokat, mert az én fiam is elkezdett négy-öt éves korában érdeklõdni a betûk iránt. Nem nagyon tudtunk végigolvasni úgy egy mesét, hogy ne legyen megszakítva, hogy anya, ez milyen betû, ez milyen betû, ez milyen betû? Ha én már lefeküdtem és olvastam, akkor odabújt mellém, ez milyen betû, ez milyen betû? De direkt nem tanítottam meg olvasni a gyereket. Megtanulta leírni azt, hogy apu, meg apa, anya. Ez számára örömöt jelentett, nekünk is persze természetesen nagyon nagy örömöt jelentett és biztos vagyok benne, hogy ez az anyuka is rém büszke a fiára, én is az voltam, meg vagyok is, de ez nem alap, nem indok arra, hogy most akkor na, a gyereket rögtön ide vinni, oda vinni. Ja és a másik. Utána kezdõdött a számítógép. Teljesen kezdtem romokban heverni, hogy édes Jóistenem, ezek azok a dolgok, amitõl még most meg kell tanulni kezelni ezt a problémát. És nem olyan nagyon régen jelentkezett, hogy elkezdett érdeklõdni a nyelvek iránt. Mindig is ellene voltam az ilyen óvodai nyelvtanításnak, meg akármilyen játékos, bármilyen formában. Sõt az alsó tagozattól kezdve, tehát elsõs korától értelmetlen, nem szabad ilyet csinálni. Õ most itt, ugye van egy olyan játék, amiben szintén van egy kis angol meg mit tudom én és, na akkor aztán végképp romokban hevertem, hogy Úristen, hát mindazok a dolgok, amitõl úgy tartózkodom és nem szabad koránra vinni, tehát nagyon megelõzni a dolgokat, ezek iránt érdeklõdni kell, de nekem errõl az a véleményem, tehát érdeklõdni kezdett. Ezeket a dolgokat szerintem nekünk, szülõknek kell megtanulni kezelni. Méghozzá úgy, hogy a nyitott érdeklõdésére a gyereknek maximális partnerei vagyunk ebben, segítjük õt, támogatjuk, a kíváncsiságát kielégítjük, de ez nem indok arra és nem alap arra, hogy én most akkor nyelvórára járassam vagy akármire járassam, mert eljön majd annak is az ideje.

Telefonáló: - Igen. Hát ez egy egyszerû kis általános iskolai alsó tagozat, de jó a tanító néni is, jó aki majd õ fogja õket vinni, úgyhogy mindenképpen bizalommal és reménykedve tekintünk a jövõ, a hosszú periódus felé.

Telefonáló: - Hát nagyon sok olyan példát láttam, hogy elindult lelkesen és ügyesen a gyerek, jó tanulmányi eredménnyel. Utána egy unott, rossz tanulmányokat folytató, tehát abszolút érdektelenné váló ifjúvá formálódott. Egyébként félre ne értsen, hogyha valamilyen fajta módon a gyermek tényleg tehetséges, akkor azt nyilvánvalóan támogatni és ösztönözni kell, de én ezeket a nagyon-nagyon koránra betett és igazából a szülõk elvárása az, amit õ nem tudott megtanulni, azt most majd a gyerekembõl kihozom. Ezt az akarnok viselkedést, én ennek vagyok nagyon ellen.

Dr. Szamosfalvi Imre: - Az alvásigény az nagyon különbözõ lehet. Különbözõ embereket vizsgálva. Elképzelhetõ olyan fiatal, akinek elég a napi hat óra hossza alvás. Ajánlani semmi esetre se ajánlanám, tehát az általánosnak azt gondolom, hogy azért még fejlõdésben lévõ szervezetekrõl lévén szó, a nyolc óra alvás azért szükséges lenne a számukra. Amikor így hallgattam ezeket az interjúkat, akkor két dolog is fölvetõdött bennem. Az egyik az az, hogy tényleg szükséges napi tizenkét óra hosszát a gyereknek olyan fajta elfoglaltságban eltölteni, ahol nem tud még tanulni. Tehát az iskolai órákon meg a különórákon. Vajon tényleg csak napi tizenkét órában lehet átadni ismeretanyagokat ezeknek a fiataloknak? Nem lehetne-e intenzívebbé tenni az átadásnak a mechanizmusait? Illetve nem kéne-e fölülvizsgálni azt, hogy az a rengeteg különóra ami van, hogy az valóban szükséges-e. A másik az szintén az intenzitással függ össze. Én nem tudok róla, biztos rosszul vagyok tájékozva, hogy tanulni tanítják-e a gyerekeinket. Tehát hogy hogyan kell egy könyv mellé úgy leülni, hogy ne kelljen egy másfél vagy két oldalas anyagra másfél-két óra hosszát szánni, hanem olvassa el egyszer, olvassa el kétszer, koncentrálva és teljes mértékben felé fordulva a megtanulandó anyagnak és utána másik negyedórát töltsön lazítással vagy valami más foglalatossággal. Nem tudok róla, hogy ilyen fajta oktatásban részesülnek gyerekek. Ami hát azt gondolom hogy pedig nélkülözhetetlen lenne a nagy ismeretanyag mennyiségre való tekintettel.

Dr. Szamosfalvi Imre: - Én azt mondtam, hogy létezhet olyan 0 gyerek, akinek elég, ezek nem azok. Tehát ezeknek a gyerekeknek biztos hogy nem elég a hat-hét óra hossza alvás, ezért kellene intenzívebbé tenni a velük való foglalkozást és rövidíteni a velük való foglalkozást és ugyanígy intenzívebbé tenni az õ általuk végzett tanulási munkát, amikor egyedül vannak a könyvvel vagy az írásbeli feladataikkal, hogy valóban azzal foglalkozzanak és minden figyelmüket, minden energiájukat tudják koncentrálni adott tárgyra. És akkor esetleg az egy órát fél órára, uram bocsá, negyed órára tudnák csökkenteni, ami alatt az ismeretanyagot, azt a mennyiségû ismeretanyagot amit kívánnak, sikerülne elsajátítani.

Dr. Szamosfalvi Imre: - Lehet ilyen pótlásokat csinálni. Ajánlani semmi esetre sem ajánlanám, hogy az élet ebben folyjon hónap vagy esetleg fél évszámra egy gyerek számára.

Bemondó: - A mûsort Csutoros Gergely, Pásztor Magdolna és Horváth Ida készítette.