- Anya.

- A rút kiskacsa, a Hófehérke és a hét törpe,

- Nem mindig.

- Azért, mert van amikor dolgozik és nem ér rá és fél tíz után vagy éjfél után már nem akar mesélni, mert akkor fekszik le.

- Azért, mert korábban nem bírok elaludni még, mert apától tanultam el.

- Azt, hogy õ is késõn feküdt le és akkor én is ezt elkezdtem.

- Tudom, csak azért mert õ is elkezdte, mert én tiszta apa vagyok.

- Fél tízkor vagy pedig 11-kor.

- Csak akkor szoktam fölkelni, mikor nincs óvoda.

- Akkor van már fél kilenc, de azért nem 11-kor kelek.

- Azért mert anyu akkor mindig sokáig dolgozik.

- Takarít, felmos, söpör, ablakot tisztít.

- Máshol, a munkahelyén.

- Nem, mert nem tudok odafigyelni, azt mondja.

- Nem tudom, mert anyu tudja, hogy odafigyelek, apa meg nem.

- Igen.

- Könyvbõl, de apu tud a fejébõl.

- Úgy, hogy van amit, a nyúl és a sünt ki tudja gondolni a fejébõl és akkor úgy meséli, nem könyvbõl.

- Igen.

- Amiket a könyvbõl.

- Mert ha valamit elrontanak benne, akkor a könyvbõl ki lehet javítani, fejbõl meg nem nagyon.

- A testvérem.

- Az elveszett barátságot.

- Nem. Szokott népmeséket is.

- A Zsófi és a zokni.

- Azért, mert régen Paprika Jancsi volt, csak odaadták õt valakinek és akkor elment onnan és az anyukája a Zsófinak összerakta azt a zokni nyulat.

- Szokott, ha éppen az Ancsi nem ér rá.

- Amit kérek.

- Szép meséket.

- Más országban.

- Nem. Azok rendes ruhában járnak és nincsenek ilyen grófok meg ilyenek.

- Csak az olyanokat szeretem, amelyikek mesékben vannak.

- Igen.

- Van egy pötty, meg egy pitty.

- Úgy, hogy egyszer kértem aput, hogy este meséljen, de nem mesélt és mondtam neki, hogy meséljen, még egyszer mondtam neki és akkor mondta, hogy volt egyszer egy pötty, meg volt egyszer egy pitty, kisebb volt mint pötty.

- Igen. Úgy van, hogy a Pitty nem akarja bevenni a gyógyszert és a Pötty megmutatja neki, hogy hogy kell bevenni.

- A Pötty az már nagyfiú, a Pitty az meg kicsi és még nem egészen kör alakú.

- Van amikor úgy, hogy valamibõl veszek ki, énekbõl vagy pedig a versekbõl.

- Nem, azt csak akkor szoktam magamnak mesélni, amikor unatkozok.

- Nem. Magamban mondom.

- A Hamupipõke.

- Mert ez olyan izgalmas. Például Ágota most a Hamupipõkét mesélte el.

- Igen, most azt mondta Emese néni, hogy most jelentkezhet, aki szeretne mesélni és most Ágota jelentkezett és õ mondott egy mesét. Mindennap szoktak mesét mondani a gyerekek meg néha az óvó nénik is meg a kazettáról.

- Igen, de mindig szünetet tartott benne.

- Az óvó néni. Mert az Ágota mindig kihagy valamit.

- Nem, fejbõl.

- Mert õ már megjegyezte, amit a mamája olvasott és azt el kell mesélni. Ágota még nem tud olvasni.

- Igen.

- Igen. Mert sokat kérdeztem és akkor láttam a betûket és akkor megtanultam.

- Hát nem mindegyiket.

- Csak egyet nem ismerek.

- Az L és Y. azt nem tudom melyik betû, azt í-nek ejtik azt hiszem.

- Igen.

- Mondjuk a Hamupipõkét, vagy a Hófehérkét. Az a legjobb, a Hófehérke a könyvemben. Az a legjobb kép benne meg az olvasmány. Abba nincs Ly betû.

- Mondjuk egy óra nekem, mert nem tudok annyira gyorsan olvasni, mint a papa.

- Nem mindennap. Mondjuk kedden és csütörtökön mindig szoktam meg pénteken.

- Mert a hétfõ akkor nincs semmi, meg csütörtökön sem, meg pénteken sem. Kedden meg szerdán mindig van valami.

- Kedden mindig feladatlapot csinálok, szerdán meg megírom a szolfézsomat és rajzolok.

- De azért néha pihenni is szoktam.

- Én, mert én szeretek feladatlapot csinálni, meg ilyesmi.

- Nem, mert szereti ha tanulok vagy olvasok vagy feladatlapot csinálok és utána megvacsorázunk és végül alszom. Olyankor például a papám mindig simogat meg addig nézi a híradót, addig én lefekszek az ölébe és õ simogat.

- Igen.

- Apukám, meg a testvérem, amikor papám nézi a vizilabdát.

- Például a Kis királyfi most van, meg a Kis emberke, meg a Kis mogyoróbele.

- Mert attól tudok fejlõdni, azt mondta a papa.

- Hát ezt nem tudom. Papa mondta.

- Hát nem mindenki.

- Én nem változtam, azt mondta a papa, hogy csak nagykoromba fogok, de hogy mitõl?

Mérei Ferenc pszichológus, a könyvek szerepérõl beszél a kisiskolások életében - hangfelvételrõl.

Mérei Ferenc: - Az olvasásnak egy új funkciója jelenik meg. Az ideálkeresés, az ideálválasztás. A gyereknek a környezetében is vannak emberek, akik viselkedési mintát képviselhetnek számára. Csakhogy ezekhez gyakran konfliktusok tapadnak. A kalandregények hõsei azok, akik képviselik azokat a tulajdonságokat, amelyekbe a gyerek könnyen beleélheti magát. Az ideálválasztásnak ebben a keresésében kiemelkednek mindenek elõtt maguk a gyerekhõsök. Az irodalmi mûveknek, a regényeknek azok az alakjai, ahol egy gyerek hordoz olyan tulajdonságokat, amelyet az olvasó saját magának kíván.

Egy 8 éves fiú beszél az olvasmányairól.

- Pál utcai fiúk? Mert olyat szoktunk játszani, mint amilyet ott csináltak. Van egy beosztásunk. Játékból például az Ági fiú. Én meg pontosan lány. Akkori korban játszódik a játékunk, amikor még a török pogányság uralkodott Magyarországon. Sok-sok kalandjuk van, mert a törökök nem szeretik õket emiatt, hogy miért nem pártolnak hozzájuk.

- Azért mert itt is gyerekek harcolnak.

Mérei Ferenc: - Ez a 8 éves különös dolgot csinál az olvasmányaival. Sûríti õket. Nem mondja ki a beszéd közben, hogy az Egri csillagok témáját dolgozza fel, de valójában sûríti a Pál utcai fiúknak a fõ elemeit és az Egri csillagoknak azt a vonását, hogy gyerekhõsei vannak. Úgy érzi, hogy ezek a könyvek mind róla szólnak. Gyerekhõsökrõl szólnak, tehát saját magáról. Olyan gyerekhõsökrõl akik különleges helyzetekben, különleges módon helytálltak, tehát megvalósították azt az ideált, amit õ kitûzhetett maga elé. De az ideálkeresésnek ugyanebben az idõszakában érdekes motívumként jelenik meg a gyerekek olvasmányaiban az együttérzésnek az érzelmességnek az igénye.

Egy általános iskolás leány beszél olvasmányairól, köztük a Twist Oliverrõl.

- Egyáltalán nem szeretem azokat a regényeket, ahol ilyen kisfiúkat vagy kislányokat kínoznak, mert tulajdonképpen ezt már kínzásnak lehet nevezni és a kis Oliver is sokszor olyan rossz társaságba kerül, hogy nekem mindig majd megszakadt a szívem. Amikor a kisfiú el akart szökni, de nem sikerült neki meg amikor elküldték õt lopni, akkor hát néha nekem sírhatnékom is volt, de általában ilyenkor vissza szoktam tartani. Különben nagyon szomorúnak tartom ezeket a részeket. Sokszor elképzeltem, hogy valaki, aki ilyen rossz körülmények között él vagy nincsenek szülei, hogy felneveltem volna. Persze én még nem lennék képes ilyesmire, de megpróbáltam volna.

Mérei Ferenc: - A gyerek érzelmei nagyrészt kötetlenek. Keresõk. Általános érzékenységként jelennek meg. Átszínezik a képzetáramlást, tárgyat keresnek. Ilyen tárgyai az érzelemnek ezek a regényalakok, akik gyermeksorsukkal felkeltik a részvétet, az együttérzést, az igazságra való fogékonyságot. Ebben az életkorban a gyerekek kívánják, hogy az olvasmányaik meghassák õket. Pontosabban olyan olvasmányokat is keresnek, amelyektõl esetleg könnyekre fakadnak. Nemcsak a lányok, a fiúk is. De a fiúk általában rejtegetik ezt az igényüket és ezért ez náluk sokszor áttételesebben érvényesül.

- Nagyon szeretek olvasni és nagyon sokat szoktam.

- Nagyon szeretem a csíkos könyveket és most az egyik kedvenc íróm Marcet és tõle szeretnék több mûvet is elolvasni.

- Igen, ez ilyen 13-14 éves lányokról szól. Korombeli lányoknak írják õket.

- Változóak teljesen. Általában barátságról, szerelemrõl szólnak és nagyon sok ilyen csíkos regény szól a pályaválasztásról is.

- Mindkettõ a szerelemrõl szól és nagyon szeretek a szerelemrõl olvasni és érezni is szeretem ezt az érzést, mert szerintem az embernek nemcsak az ilyen komoly regényekre van szüksége, hanem ami könnyebb szórakozást nyújt és ilyenek a csíkos könyvek számomra.

- Szerintem igen. És nyáron szerintem még jobban, több lehetõség tárulkozik az ember elé.

Kertész Gyuláné könyvtáros: - Én elsõsorban a debreceni emlékeimet tudom most elõvenni. A megyei könyvtárnak volt egy külön gyerekkönyvtára, ahol egy csodálatos néni volt és amikor te gyerekkönyvtárba jártál, akkor voltam én is gyerekkönyvtáros ennek a csodálatos Annuska néninek a társaságában. Rengeteget olvastak a gyerekek. Nagyon érdekesek voltak az olvasmányok. Többek között Cserhalmi Gyuri is oda járt még akkor a mi gyerekkönyvtárunkba. Õ és a barátai is nagy Verne falók voltak. Nagyon vigyáztak a könyvekre, mi pedig képzeld el, belakkoztuk a könyveket, mert kevés volt a pénzünk, viszonylag kevés példányszámban tudtuk megvásárolni és hogy jobban óvjuk a könyveket, védjük, tiszták legyenek, ezért belakkoztuk a könyveknek a borítóját és így védtük és több gyereknek tudtuk odaadni. Nyilván a televízióval is összefüggött, hogy sokkal több gyerek sokkal többet olvasott és hát a maihoz viszonyítottan viszonylag kevesebb volt a választék a könyvtárban.

Kertész Gyuláná: - Ez azt jelentette, hogy szinte könyvfalók voltak a gyerekek. Én emlékszem az öcsém is ebben az idõszakban hihetetlen mennyiséget olvasott. Elõfordult olyan, hogy egy Verne könyvet egy jó tanuló és sokat tanuló gyerek is 4-5 nap alatt elolvasott. Mondjuk egy Nemo kapitányt, ami terjedelemben vastagabb az egy hosszú idõ volt, az egy ilyen 10 napos idõszakába került a gyereknek, de a Fekete István könyveket, a Verne könyveket a Cooper könyveket, amiknek sajnos ma már lement a divatja, ezeket hihetetlen mennyiségben olvasták és utána a lányok pedig elkezdték a lányregényeket olvasni. Tehát mi csináltunk ilyen vizsgálatokat. Volt olyan, hogy egy-egy gyereknél néha azt mutattuk ki, hogy havonta 4 könyvet is elolvasott, ami borzasztó sok, ha azt nézzük, hogy tanulási idõszakban akkor még ugye nem volt ennyi szakkör és a gyerekeknek az elfoglaltsága kevesebb volt, meg televízió se volt, de aki egy hónapban, általános iskolában 4 könyvet elolvas az nem kevés.

Kertész Gyuláné: - Az egész társadalomra jellemzõ egy ilyen praktikum. Én azt vettem észre, hogy folyamatosan ez alatt a 10 év alatt csökkentek azok az olvasmánykeresések, amiket a gyerekek azért olvasnak el, mert szeretnének egy-egy íróval, egy-egy könyvvel megismerkedni. Hanem vagy hallottak valamirõl vagy olyan feladatot kaptak, ami érdekli õket, tehát elsõsorban a praktikum oldaláról kezdtem látni, hogy a gyerekek a könyvet keresik. A másik, ami nagyon-nagyon fájt nekem, hogy a szépirodalomról átcsúszott az úgynevezett ismeretterjesztõ irodalom felé a gyerekek érdeklõdése, ami nagyon hasznos és nagyon jó dolog és tulajdonképpen az iskolai tanulmányaiban ezt díjazták a kollégák is és ezt tudták a gyerekek használni, de alig tudtam néha egy-egy szépirodalmi könyv elolvasására rábeszélni a gyerekeket, pedig a magyar tanításban, a szókincs, a stílus fejlesztésében ezeknek hihetetlen nagy szerepe volt. Szóval nagyon kevés volt a szépirodalmat olvasó gyerek. A könyvtárhasználatban pedig még egy érdekes dolgot vettem észre, hogy éppen azért, hogy az ismeretterjesztõ irodalom került elõtérbe, nem egész könyvet olvastak el, hanem csak a feladatul kapott vagy az õket érdeklõ, vagy a televízióban vagy itt-ott hallott részletet. Tehát szép lassan megszûnt az egész könyv elolvasására való igény nagyon sok gyereknél, hanem egy-egy fejezetet, egy-egy szakaszt, vagy az õket érdeklõ részt olvasták csak el. Nagyon-nagyon el kellett beszélgetni egy gyerekkel egy-egy könyv szépségérõl és nagyon ismerni kellett és a könyvtárosnak ebben van nagyon nagy szerepe, mert hogyha fel tudta ismerni egy gyereknél, hogy mi érdekli. Hogyha például a lírai dolgok érdekelték akkor egy Fekete István könyv elolvasásával csodálatosan szép részéket felolvasva nekik rá tudtam venni. Vagy ha az izgalmakat keresték akkor egy Szent-Iványi Kõbaltás emberét oda tudtam neki adni, tehát ha a könyvtárosnak volt ideje és a gyereket ismerte, akkor el tudta vinni az egész könyv elolvasása felé. De a jellemzõ szokás tényleg, az amit említettél, hogy ami a társadalomra jellemzõ az a villanásszerû gyors felhasználás. A mi iskolai könyvtárunkba azért ez is jellemzõ volt, hogy naponta 40-50, sõt 60 gyerek megfordult és ezek közül nagyon sokan voltak azok, akik nemcsak szünetben, hanem délután, amikor már megebédeltek, ott maradtak és egy-egy feladatot hosszabb ideig ott az iskolában oldottak meg az iskolai könyvtárban, vagy belelapozgattak. Ez ha nem is hosszabb ideig, de egy olyan félóra, háromnegyed óra ott tartózkodást jelentett.

Kertész Gyuláné: - A mi iskolánkban ezek mind adottak voltak. Adott volt egy vezetés, aki nagyon-nagyon fontosnak tartotta a helyét, szerepét, kapcsolatát az iskolának a könyvtárral és borzasztó fontosnak tartották a pedagógusok azt, hogy a gyerekek nagyon sokat használják a könyvtárat. Ez a matematikustól, fizikustól, kémikustól kezdve a humán tárgyakat oktatóig ez minden pedagógusra jellemzõ volt és ami a gyerek szempontjából nagyon fontos volt, hogy a pedagógus kompenzálta a gyerek munkáját a könyvtárban. Tehát az egésznek a hangulata, annyira benne volt az iskolában a könyvtár, hogy a gyerekek természetesen éltek benne és a pedagógus is, ha lyukas órája volt, akkor rögtön a könyvtárba jött. Tehát nagyon sok múlik azon, hogy milyen hangulata van, mennyire tolják bele az iskola életébe. De ennek az elhelyezéstõl kezdve mindenben szerepe van, mert hogyha egy olyan helyre teszik az iskolában a könyvtárat, ami nehezem megközelíthetõ. Nálunk az aulából nyílt. Hát az összes esõs napon, az összes kellemetlen idõjárásos napon, de még amikor nagyon meleg volt, vagy amikor a gyereknek a legkisebb feladata volt azon ment keresztül. Rögtön ott volt, rögtön látta és énnekem tényleg nagyon szerencsém volt, hogy ilyen helyen dolgozhattam.