


- Vendég a háznál parancsoljon! Jó napot kívánok!
- Jó napot kívánok, Pné K. E vagyok. Hallgatom most a mûsort,
hogy szemüveges a kisgyerek, hogy nem akarja megszokni a
szemüveget, vagy nem tudta és az én kislányom, hát 1 éves
és pár hónapos volt, amikor szemüveget kapott.
Mv.: - És õneki miért kellett szemüveg?
- Neki az egyik szeme sokkal gyengébb, mint a másik. Õ
valószínûleg mindig is szemüveges marad, de egy kicsit kancsal
is volt, de azt mondjuk már kinõtte, de még mindig szemüveges,
most ötéves lesz októberben.
R.: - És szereti a szemüveget?
- Szereti a szemüvegét és körülbelül nyolc hónapos mikor
a szemorvosnál voltunk és mi úgy csináltuk, ugye tudtuk, hogy
szemüveget fog kapni, akkor minden nap délelõtt, délután
séta alkalmával bementünk az optikushoz nézegettük a
szemüvegeket.
R.: - Hogy megbarátkozzon vele.
- Igen, mert én egyébként szemüveges vagyok és akkor egy
olyan szemüveget, amilyet õ majd késõbb kapott is, azt
mindig megmutatta az optikus is. Hát körbedicsértük,
körbetapsoltuk, fölpróbálhatta, tükörbe megmutattuk neki,
jaj de szép, jaj de csinos.
R.: - És a végén õ mondta, hogy annyira szeretné.
- A legvégén sírt, hogy otthagytuk a szemüveget. Ezt
körülbelül egy hétig csináltuk. A végén, amikor már
tudtuk, hogy lencse milyen lesz, akkor hát még nem hozhattuk el
a szemüveget lencse nélkül, ott kellett hagyni, hogy
megcsinálják és bizony akkor õ már annyira vágyakozott
a szemüvege után, hogy sírt utána. És azóta is soha nem
mondta még azt, hogy nem kell neki. És sikerült. És a
húgomnak a kislányának is kellett szemüveg és õk is
ugyanígy csinálták.
R.: - És soha nem érezte azt, hogy õ evvel esetleg
csúnyább, vagy esetleg csúfolták?
- Nem mondta, eddig még soha nem mondta, nem is csúfolta
senki.
R.: - Óvodában sem?
- Óvodában nem csúfolták, szerintem manapság ez már, nem
tudom, hogy a gyerekek között mondjuk mennyire, de én már
inkább azt veszem észre, hogy divat a szemüveg, nem pedig
büntetés.
R.: - És a játékban sem zavarta soha?
- Hát mondjuk le szoktuk venni strandolás, akkor levesszük,
meg amikor torna van az óvodában, akkor végül is úgy
döntöttünk, hogy vegyük le, mert hátha veszélyes lehet az,
hogyha megdobják labdával, ezért csak, semmi másért.
R.: - Tehát szívesen hordja még?
- Igen, igen, eddig legalábbis igen, még eddig nem
ellenkezett.



- Kezét csóklom, hallom a mûsort a rádióban. Csak
kérdést lehet föltenni?
R.: - A véleményét is szívesen hallgatom.
- Hát tulajdonképpen a kedves hallgatóknak két jó dolgot
szeretnék mondani, illetve önnek. Elõször is azt, hogy a
feleségemnek is, meg nekem is olyan a szembetegségünk, hogy 100
százalékban öröklõdõ, hisz mind a ketten vakok vagyunk és
ami jó dolog történt, az történt, hogy most már három és
féléves a kislányunk és...
R.: - Lát.
- Teljesen lát. Ez egy nagyon-nagy öröm nekünk és
gondoltuk, hogy esetleg, hogyha van valamilyen olyan
rádióhallgató, akinek esetleg egy kis bátorításra, mert
történnek csodák
R.: - Igen, hogyne.
- Ez az egyik. És a másik, ami nagyon-nagy áldás és
ezuttal szeretném megdicsérni, hiszen vakon nevelt, hát inkább
õ nevelte a kislányunkat a pelenkázástól a
betegségtõl, mindentõl kezdve és hát most hogyha
megy óvódába, már nagy lány, tehát akkor mégis létezik
csoda és ezt a két dolgot szerettem volna elmondani.
R.: - Örülök, hogy elmondta, de mondja magukat
mielõtt a gyerekvállalásra rászánták magukat
próbálták lebeszélni?
- Tulajdonképpen a házasságunk elején én szerettem volna
gyereket, de a feleségem félt, mert a szembetegség
öröklõdés miatt. Hát öt évig én csak csöndben
imádkoztam és öt év után a feleségem önkéntesen mondta,
hogy szeretné, hogyha lenne gyerekünk.
R.: - Orvoshoz nem fordultak?
- De voltunk, tehát tudtuk, hát egészségügyben dolgoztunk,
tudjuk a genetikai problémákat, teljesen jól tudtuk.
R.: - És õk mit mondtak?
- Hát például az egyik orvos azt mondta nekünk, hogyha
megszületik és lesz gyerekünk és ha az a gyerek vak lesz és
hogyha olyan lesz, mint amilyenek mi vagyunk, tehát ismer az
orvos minket, amilyen életet élünk és mondta, hogy ha az a
gyerek olyan lesz, mint önök és normálisan él és
megszületik egy másik gyerek, amelyik gyilkos lesz, a kettõ
gyermek közül melyik lesz a vak?
R.: - Nagyon éles kérdésfelvetés, de tulajdonképpen én
azt kérdeztem volna magától, hogy önök, akik mindketten
tulajdonképpen teljes életet élõ vak emberek, miért érezték
olyan fenyegetõnek, hogy esetleg egy vak gyermekük születik?
- Én nem éreztem fenyegetõnek, én személy szerint,
ugyanabban az idõben a feleségemet nem akartam, hogy erõszakkal
rábeszéljem, hogy márpedig nekem gyereket szüljön. Kellett
türelmesen várni, hogy ez megérlelõdjön a feleségemben, hogy
ha gyereket vállalunk, ez egy áldás nekünk.
R.: - Tudja ez egyébként nem vak, hanem teljesen egészséges
emberek esetében is azt gondolom, hogy így jó, hogyha az ember
türelmesen kivárja, amíg a gyermek utáni vágy olyan
mértékben megérik, hogy el tudja vállalni azt a gyereket.
- Így van, hogyha tudjuk, hogy van egy ilyen kockázat, hogy
százszázalék, hát hogy öröklõdõ, tehát tudjuk, hogy olyan
a szembetegség, hogy öröklõdõ, tehát tudjuk elõre, hogy van
kockázat, akkor ezt sem szabad, hogy a feleségemet, hogy ezzel
bántsam, hogy márpedig neked kötelezõ.
R.: - Ebben teljesen igaza van. És most a gyerek nevelésében
az önök számára mi jelent nehézséget egyáltalán, mert nem
gondolom, hogy a konkrét fizikai problémák, vagy a konkrét
gondozási problémák azok, amelyek a legnagyobb nehézséget
jelenti.
- Mondok egy kérdést, hogy a gyerek beteg volt és napi
háromszor, vagy kétszer 5 millis gyógyszert kellett adni a
gyereknek. Na most vakon fogni a gyereket és kiskanállal akkor a
szájába betenni,
R.: - Eltalálni a száját ugye?
- Eltalálni, de egyáltalán hát kimegy a kanálból a
gyógyszer, úgyhogy az én feleségem olyan bölcs asszony, hogy
kitalálta, hogy vesz egy 5 millis fecskendõt, fölszívja és a
fecskendõbõl ugyebár nem megy ki a gyógyszer és akkor szépen
leszoptassa, akkor úgy a száját kinyitottuk és akkor csak
szépen adagoltuk a gyógyszert a gyereknek.
R.: - Milyen találékonnyá teszi az embert a saját helyzete.
- Így van, így van.
R.: - Óvodába jár a kislány?
- Hát most három és féléves és szeptembertõl megy majd.
R.: - Mondja, ha megengedi, hogy ezt megkérdezzem, attól nem
tartanak, hogy a gyerek, amikor most kikerül az otthon négy fala
közül és bekerül egy óvodába esetleg majd azzal szembesül,
hogy az õ szülei mások, mint a többiek szülei?
- Mi a gyereknek mindent megadunk, ami neki kell, tehát mivel
mi vakok vagyunk, videót vettünk neki tehát teljesen a
vizuális élethez, ami jár, azt mi megadjuk neki. Tehát mi úgy
gondoljuk, hogy a gyerek, ahogy nõ, mi megadjuk neki
mindazt, ami jár a vizuális élettel, tehát õ akkor nem
fogja magát hátrányban érezni. Egy. Kettõ: a szeretet,
ahogyan szeretjük és ahogyan neveljük, ez majd önmagában fog
beszélni.
R.: - Ebben egészen biztos vagyok, hogy önök mindent
igyekeznek megadni és hogy a szeretetnél többet szülõ úgysem
adhat. Egy dolgot azonban soha nem adhatnak meg, neki soha nem
lesznek látó szülei. Nem tudom, hogy érti-e, hogy mirõl
beszélek. Erre fel vannak-e önök készülve?
- Tulajdonképpen ez nemcsak, hogy a gyerek elfogadja ezt a
másságot, ez akár magunkkal kezdõdik, hogy elfogadjuk mi
magunk a másságunkat. Tehát hogy van-e egészséges
énképünk, a számítógép és minden, tehát a technika már
annyira segít minket, hogy majdnem épp annyira normális életet
élünk, mint bárki más.
R.: - Hála istennek. Második gyerekre nem gondolnak?
- Hát minden ruhát félretettünk. A legszebb ruhát
félretettük
R.: - Helyes
- És hát most a Noémi õ kitesz két gyereket, nagyon
nyüzsgõs, nagyon mozgékony, úgyhogy de nem mondtuk
határozottan, hogy nem akarunk még egyet.
R.: - Minden jót kívánok uram, nagyon örülök, hogy
beszélhettünk
- Én is köszönöm.
- Hívjanak, ha véleményük van az elhangzottakkal
kapcsolatban, ha tapasztalataikat szeretnék elmondani.
328-8972



- Érdeklõdnék a májfoltokkal
kapcsolatban. Már három éve az arcomon van, hogy ezt mivel
lehetne eltüntetni, mikor én már annyiféle kenõcsöt
megpróbáltam, meg mindenféle bõgyógyásznál voltam és
egyszerûen nem múlik el.
R.: - Mit mondott a bõrgyógyász?
- Kenõcsöt írt föl és azt mondta, hogy belsõleg kellene
õ szerinte megpróbálni. Háziorvosomnál már voltam. Azt
mondta, hogy õszerinte a kor, meg a terhesség. No de én 14
évvel ezelõtt szültem utoljára.
R.: - Az kicsit régen volt valóban.
- Nem tudott ezzel kapcsolatban mást mondani.
-dr.Nagy Éva bõrgyógyász: A májfoltokat a
terhességgel szokták valóban kapcsolatba hozni, úgy is
hívjuk, hogy terhességi májfoltok. De a fogamzásgátlók
szedése kapcsán is kialakulhat természetesen ugyanígy a
májfolt, akinek hajlama van rá. Na most valóban kellemetlen és
mindig fény provokálja. Tehát a legfontosabb dolog az, hogy a
fénytõl óvni kell az arcot, tehát tényleg egy megfelelõ
faktorszámú, tehát legalább 15-ös 20-as faktorszámú
fényvédõt kell föltenni már februárban és õsszel kell
nekiállni ezt valóban szisztematikusan kezelni. Vannak olyan
hidrochinon tartalmú krémek ma már forgalomban, kozmetikumok
például
R.: - azt orvosnak kell fölírnia
dr.N.É.: - kozmetikumok, például kozmetikumok, - van olyan
is természetesen, ami gyógyszer, csak az sajnos Magyarországon
nem törzskönyvezett, hát ugye itt a kozmetikumokhoz fordulunk
ilyenkor, de hidrochinon van ezekben is. Ezeket már olyan
szeptember, október körül lehet éjszakától alkalmazni ezekre
a foltokra. Ezeknek az a feladata, hogy elhalványítja, tehát
vegyi úton elhalványítja ezeket a barna foltokat és nappalra
pedig változatlanul még a tél folyamán is fényvédõt kell
használni. És amint jön az elsõ tavaszi fény, akkor
nagyon-nagyon oda kell figyelni rá, hogy bármennyire is
sikerül, tehát nem szabad elhinni, hogy eltûnik, sikerült
elhalványítani, kemény munkával a tél folyamán és akkor az
elsõ tavaszi fény megint elõhozza. De ha fényvédõt használ,
akkor nem.
R.: - Van, akinek csak éppen egy-egy májfoltja van. Az
számíthat arra, hogy hamarosan lesz több is vagy lehet, hogy
egy életen át megússza azzal az egy folttal, ami adott esetben
nem is olyan zavaró, mert nem az arcon van, tehát nem látható
annyira?
dr.N.É.: - Ezek általában az arcon vannak. Nagyon érdekes,
tehát ezek a májfoltok, az igazi májfoltok, az arcon vannak,
ugyanazon a helyen jön ki. Tehát vagy a bajusz tájékán, vagy
az orcákon, vagy a halántékon, homlok részen és terjed.
Valóban terjed. Tehát egy pici folttal indul és akkor az lesz a
következõ pillanatban, már egy pár nap múlva már máshol is
van, vagy pedig a meglévõ terjed. Tényleg kellemetlen. Na most
a nõk rendkívül leleményesek, tehát alapozóval ezt lehet
korrigálni, de azért, akkor azt szoktam tanácsolni, hogy nagyon
jó az alapozó, de alá a fényvédõ.
- Ismét a telefonszámunk: 328-8972



- Olyanban szeretném én a segítségüket kérni, hogy van
nekem egy 4 éves kisfiam, akinek születése óta a kukijának az
eleje szûk volt és begyulladt mindig alatta. Na most oda
jutottunk, hogy két és féléves korában ezt a szûkületet egy
mûtéttel megszüntették. Nem tudtuk akkor sem, hogy most a
gyerekorvosra hallgassunk vagy a sebészre, vagy kire, mert
ahányan voltak, annyiféleképpen mondták ezt dolgot. Végül is
két és féléves korában ezt megmûtötték ezt a bajt és
naponta kellett ugye tornáztatni, minden. Most mi tornáztattuk
és fürödtünk is rendesen. És hát egy pár hónap múlva
picit visszatapadt. Szóval a szûkülettel nincs gond, viszont
tapad, tapad lefelé. Visszavittük az orvoshoz, ott azt újra
felszakították és nyomatékosan közölték, hogy
tornáztassuk. Most én nagyon tornáztatom és figyelek rá, de
egyszerûen a gyerek minden egyes fürdésnél, már elõre
egyébként stresszel, mikor ugye meg kell tornáztatni. Az a
kérdésem, hogy az egyik gyerekkönyv azt írja, hogy ez 6 éves
koráig visszatapadhat, szóval ez a tapadás, ez idõvel
megoldódik. Hogy ez most tényleg megoldódik, vagy nem oldódik.
Most már azért ott tartunk, hogy õ tornáztatja. Csak
ugye õ nem húzza eléggé hátra és akkor kell mellette
állni és presszelni, még egyszer, még egyszer, még egyszer.
R.: - És azt mondták, hogy ezt naponta kell csinálni?
- Igen, naponta. Naponta hátrahúzni, ugye onnan mindent
kimosni, akkor visszatolni, szárazra törölni és akkor úgy
tessék érteni, hogy nem totálisan visszatapadt az egész, hanem
egy két-három millimétert így körbe visszatapadt. De
egyébként le lehet húzni, meg vissza lehet tolni. És mikor
visszavittem, akkor az orvos, a sebész orvos úgy szemrehányóan
mondta, hogy hát anyuka márpedig ezt nem, szóval én rontottam
el. És tényleg isten a tanúm, hogy mi aztán itt mindent a
férjemmel és most a férjem is azt mondja, hogy tudod mit,
hagyjuk a fenébe, majd egyszer csak kialakul a dolog, hogy más
ugye ezzel nem is foglalkozik, meg se nézi, mi újság. Hát két
és féléves korában ugye, hogy mûtötték volt, aki azt
mondta, hogy meg kell mûteni, a sebész mûteni akarta, a
gyerekorvos nem engedte, szóval most akkor egyszerûen nem
tudtunk kire hallgatni. Azt hittük, hogy ezzel az egy dologgal mi
túl vagyunk mindenen.
R.: - Hát nincsenek és én rögtön az elején megmondom, nem
értek hozzá, csak ezt a tortúrát hallgatni, én a papa
pártján vagyok.
dr.Szamosfalvi Imre gyermekorvos: - Szakmai körökben is
állandóan folyik a vita az ügyben, hogy a fityma letapadásnak
végül is milyen igényû a kezelése, tehát hogy folyamatosan
foglalkozni kell vele vagy pedig saját magától megoldódik és
hát éles csaták folynak a különbözõ álláspontok képviselõi
között. Hát az anyuka azt mondta, hogy többször is
ismételten begyulladt a gyereknek a fitymája két és féléves
korig, ha ez így volt, akkor valóban föl kellett szabadítani.
Megint csak természet dolga is egy kicsikét, van olyan gyerek,
akinek egyszer fölszabadítják és soha többet hozzá se kell
nyúlni szinte, bár ezt én nem szoktam ajánlani, az egy dolog,
idõnként fölhúzni és körbemosni.
R.: - Idõnként, naponta?
dr.Sz.I.: - Idõnként. Nagyon nagy különbségek vannak ebben
a korban is, hogy milyen mennyiségû váladékot termel a gyerek.
Na most az a gyerek, aki hát folyamatosan és nagyobb mennyiségû
váladékot termel, hát annak azért talán mégis csak jobb, ha
fölhúzzák és megmossák. Meg kell értetni vele, hogyan kell
ezt szépen rendesen megcsinálni, csinálja meg saját magának.
Saját magának nem fog olyan nagy fájdalmat okozni és olyan
nagy szenvedést okozni, akkor renden fogja tudni tartani magát.
Amit én biztosan nem javasolnék az, hogy olyan nagyon szárazra
törölgessék, mert én inkább azt mondanám, hogyha ennek
állandóan letapadási hajlama van ennek a fitymának, akkor én
inkább egy kis krémmel megkenném, valami indifferens és
semminek sem ártó krémmel megkenném a mosdás után és úgy
húznám a helyre, tehát vissza fitymát, hogy ne legyen meg a
módja olyan sokszor és olyan mértékben visszatapadni.
R.: - Jól emlékszem én doktor úr, hogy arról is
beszéltünk már korábban, arról is vita van, hogy vajon ha mûteni
kell, akkor hány éves korban tanácsos ezt a mûtétet
elvégezni?
dr.Sz.I.: - Igen, a pályám elején arról volt szó, hogy 1
éves korban föl kell szabadítani ezeket a fitymákat. Aztán
jött egy olyan álláspont, hogy 3 éves korig nyugodtan
várhatunk, mert ugye a pici fiúnak is vannak merevedései és
ellazulása és ez már feszegeti szét a makkot és spontán
megoldódhat ez a probléma. Most ez a korhatár egyre följebb
és följebb látszik tolódni, nagyon nehéz állást foglalni.
R.: - Most hol tartunk úgy nagyjából mégis, hány éves
kornál?
dr.Sz.I.: - Ez az én álláspontom lehet, hogy bántani fognak
érte, én azért úgy gondolom, hogy 3 esztendõs korban jó ezt
rendbe rakni ezt az ügyet és utána már a gyerek általában
elég értelmes ahhoz, hogy meg lehessen magyarázni neki, hogy
ezt bizony karban kell tartani és kinek, milyen gyakran van
szüksége rá. Naponta, de inkább három naponta vagy hetente
fölhúzni, rendesen lemosni és a helyére tenni az ügyet.