A Betesda Gyermekkórház egyik kórtermében vagyunk.

- Három éves.

- Akut limfoleukémia. Hát igazából erõs vírusfertõzése volt és antibiotikumot kapott. Csak csomók jelentek meg a füle mögött és ezért gondoltuk, hogy behozzuk és egy vérképet nézünk és másnap jelezték vissza innen a kórházból, hogy oda nem illõ sejteket találtak és hát akkor már tudtuk, hogy lehet, hogy komoly a baj és másnap meg is állapították, hogy megjelentek ezek a rosszindulatú sejtek és benn is kellett maradnunk. Május 3-tól bent vagyunk folyamatosan és a múlt héten volt elõször, hogy elengedtek haza minket haza egy hétvégére.

- Az édesanyja és egy héten egyszer, igen váltom õt, hogy azért õ is hazamehessen és egy picit kikapcsolhasson, mert hát óriási lemondás ez a részérõl minden területen, hogy itt kell lennie vele.

- Igen, együtt hoztuk be és az elején igazából beletelik egy jópár napba, amíg magával a ténnyel az ember szembesül, illetve fölfogja magát a dolgot.

- Hát így konkrétan, hogy mi a baja, nem. Igazából ami neki trauma volt az az, hogy egyik napról a másikra ugye a megszokott környezetébõl ki lett szakítva.

- Igen, a körülményekhez képest próbáljuk azért otthonossá tenni nekik, de igazából õ ezt nem értette, mert hallotta, meg mesekönyvekben, hogy vannak betegségek és testvére is benn volt például egy mandulamûtéten. De hát ez merõben más, hiszen az egy-két-három nap alatt lezajlik ugye. Úgyhogy igazából ezzel nem tudtunk mit kezdeni és neki megmagyarázni, hogy hát most itt kell tölteni ezt az elsõ pár hetet mindenféleképpen.

- Az édesanyja volt az, aki próbálta nyugtatgatni és hát még inkább anyás lett, ugye nyilvánvaló. Ilyenkor kiválaszt a pici egy embert, akihez bújik és akiben a védelmet látja és hát az édesanyja próbálta neki elmagyarázni, hogy nagyon beteg vagy és ezt gyógyszerekkel naponta kezelni kell, meg ugye a szurkálások. Szóval nehéz ezt igazából neki is fölfogni meg azt megélni a szülõnek, ahogy õ ezt fölfogja és nagyon-nagyon nehéz. Igazából a fizikai fájdalmon túl meg is kell értetni vele, hogy miért van ez. Nehezen értik az elején és ez egy plusz trauma.

- Természetesen mindenki úgy fogadta, hogy nagyon letört volt, lehangolt. Kérdezgette, de hát igazából õ már nagy fiú, õ fölfogta, hogy mi a baj, elmondtuk neki, hogy nagyobb gond van, hosszadalmasabb a kezelés. Semmi okosat nem tudtunk mondani, annál is inkább, nem mert mi sem tudtuk, hogy ez mennyire gyógyítható, de mondom, ahogy telt az idõ és szembesültünk azzal, hogy mi most nem engedhetjük el magunkat, hanem minden erõnkkel arra kell koncentrálni, hogy ha már megtörtént a baj, akkor többektõl hallottuk, illetve orvos ismerõstõl is, hogy itt most már csak egy dolog számít, az, hogy a pozitív hozzáállás mindenféleképpen az kívánatos a részünkrõl. A mi esetünkben egy jó stádiumban sikerült elkapni ezt a betegséget, akkor már a kezdeti sokkon túl picit úgy megnyugodtunk, már a körülményekhez képest amennyire lehetett. Most már egy picit neki könnyebb, hogy hétvégén hazajöhet és neki is nagyon jó, tehát pszichésen, mert hétközben már ambicionálja maga a dolog, hogy hétvégén hazamehet.

- Nagy nehezen, igen ez jó kérdés, mert nagyon nehezen tudta földolgozni. Õ is fiú és hát elég anyás, de hát föl kell nõni ennek az egész dolognak a komolyságához és hát minden eltörpül és mindenki egy picit megváltozik egy ilyen helyzetben.

- Abszolút. Már olyan értelemben, hogy a saját problémáit, tudja a kis agyával, hogy eltörpülnek emellett.

- Hát igazából nincs korlátozva a látogatás, de egy héten egyszer szokott bejönni. Hát egy napba sûrûsödik az bele, hogy az édesanyja hazamegy és az otthoni dolgokat egy kicsit rendbe teszi, a nagyfiút is és akkor visszajön éjszakára, mert én már reggel megyek dolgozni.

- Így van.

- Természetesen.

- Pontosan. Nem volt nehéz, mert ilyenkor ezeken felül kell emelkedni és meg is kell mutatni, hogy meg tud változni és ha kell, akkor odafigyelni olyan dolgokra, hogy ruhákat rendben tartani, mosás, stb. Ilyenkor az ember talán saját magáról tesz tanúbizonyságot.

- Nyilván õt viseli meg a legjobban. Rengeteget lefogyott, szóval õt ez nagyon megviseli. A legjellemzõbb mellékhatása ennek a kemoterápiának a picinek a hangulatingadozása és ezt borzasztóan nehéz elviselni. Van amikor a pici egésznap ordít és kiabál és csak annyit tud mondani, hogy anya nem érzem jól magam. Nagyon-nagyon nehéz neki.

- Hát mint minden gyerek ezt nagyon nehezen dolgozza fel magában és hát próbálja megérteni és próbálja vigasztalni az édesanyját.

- Hát végül is biztatni. Az õ maga kis módján, hogy meggyógyul. Tehát pozitívan. Mint hogyha õ jobban tudná egy kicsit, mint a szülõk, hogy úgyis helyre fog jönni. Úgy lehet talán végigcsinálni egy édesanyának, hogy tudja, hogy a párja, aki mellette van azért ilyenkor alkalmas arra mindenféleképpen, hogy ellássa egyrészt a másik gyereket meg az otthoni háztartást helyette. Nyilván kevesebb alvással jár, de tényleg ez a legkevesebb az esetünkben, hogyha meggyógyulhat a pici, akkor mindenrõl lemond az ember és ilyenkor mindenki azon van, hogy amennyit õ meg tud tenni ezért a dologért, hogy a pici meggyógyuljon, annyit megteszünk. Igazából a további az nem rajtunk múlik, de ez nagyon-nagyon fontos, tehát része annak, hogy õ meggyógyulhasson. Tehát ha a pánikot látná, meg azt, hogy széthúznának a szülõk, mert sajnos erre is hallottam példát.

Jók voltak az eredményei, minden gyógyszerre azt lehet mondani, hogy jól reagált. Eljutottunk odáig, hogy most már hétvégeken hazajöhet és a remisszió megtartására kapja a további kezelést. Úgyhogy azzal biztattak minket, hogy ha minden jól megy, akkor másfél év alatt maradéktalanul helyreállítható ez a csontvelõ mûködés és minden remény erre megvan.

Még az óvodás korra is talán. Legalábbis az elõkészítõre már lehet menni.

- Jó napot kívánok, L. P. vagyok. A következõ ügyben fordulok Önökhöz. Sokat gondolkoztam, hogy megtegyem-e, de végül is úgy döntöttem, hogy megpróbálom. Az elmúlt hetekben Észak-Magyarországon nyaraltunk a keresztfiamékkal, aki másfél éves és az történt, hogy egy pillanatra nem figyeltünk oda a gyerekre, egyik felnõtt se és megevett valami kis bogyókat a kertben egy díszcserjérõl. És akkor egy folyamat végén eljutottunk Miskolcon a megyei kórháznak a gyerekosztályára és azt mondták nekünk, hogy a gyereknek ki kell mosni a gyomrát, mert végül is beazonosították a növényt, mert vittünk mintát és azt mondták, hogy bár nem mérgezõ a növény, de lehet benne toxikus anyag. Evvel nem is volt gond, bár nem örültünk neki természetesen, hogy keresztül kell menni ezen a procedúrán, ráadásul mondták, hogy 72 órára benn kell tartsák a gyereket, hanem két dolog volt, ami azóta is hát furcsának tûnik számomra. Az egyik az, hogy a gyereket az apja vitte be az osztályra, ahol ez a gyomormosás történt, viszont abba a helyiségbe, ahol aztán a gyereknek kimosták a gyomrát õt nem engedték be, ami azt jelentette, hogy olyan 40 percen keresztül õ kint állt és hallotta, hogy a gyerek üvölt torka szakadtából és ott kezelik, de semmi lehetõsége arra nem volt, hogy ott legyen mellette és megnyugtassa vagy egyáltalán részt vegyen vele ebben a procedúrában, ami azért valószínû, hogy megrázó volt a kicsi számára. A másik érdekes vagy furcsa dolog az volt, hogy utána megkérdeztük, ez volt csütörtök este, hogy végül is akkor mikor jöhetünk be a gyerekhez látogatni. És azt mondták, hogy másnap pénteken 14:30-kor, bár hogyha, és ez az ami a legfurcsább a dologban, mert ugyanis azt mondták nekünk, én nem tudom kicsoda, de ott a fõnökre hivatkozván azt mondták, hogy van egy olyan rendelkezés az osztályon, hogy amennyiben a szülõi gondatlanságból van a gyerek az osztályon akkor nem adhatnak felmentést ez alól a fél hármas látogatás alól, egyébként 10 órakor bemehetnénk a gyerekhez.

Mv.: - Nem is értem. Nagyon kevés olyan magyar gyerekkórházról tudok, sõt nem is tudok ma már, ahol a szülõ egy másfél éves gyerekkel ne maradhatna bent a kórházban.

- Pontosan ez az, ami minket teljesen megdöbbentett, ráadásul ugye ennek mintegy büntetés íze volt, hogy gondatlanság, bár hát nem tudom, hogy errõl ki hivatott dönteni, hogy ez mennyiben gondatlanság. Figyelmetlenség természetesen, ez minket nagyon bántott, meg nyomasztott, ezért is érthetetlen mert ugye ez minket is büntetett, de leginkább a gyereket büntette, mert egy ilyen dolog után jó félnapig nem láthatta a szüleit.

- Tulajdonképpen amikor a gyereket bevitték a gyomormosásra nekem az apa úgy mondta el, hogy ott állt az ajtó elõtt, kinyitották az ajtót, kikapták a kezébõl a gyereket, mondták neki, hogy maradjon kinn és becsukták az ajtót és hát õ teljesen egy pillanatra azt sem tudta, hogy most mettõl hány óra. És aztán már ez elkezdõdött ez a dolog, akkor már nem mert ott akadékoskodni. A másik üggyel kapcsolatban mi ott próbáltunk érvelni, hogy ez azért egy kicsit botrányos ez a látogatási idõ, ott meg arra hivatkozott az éppen ügyeletes orvos, hogy nem õ a fõnök, bár õ diszponál éppen, de nem õ az a fõnök, aki ezt az utasítást kiadta, tehát meg sem másíthatja, úgyhogy ott próbáltunk határozottan fellépni. Egy idõ múlva az volt a benyomásunk, hogy jobb, ha nem vagyunk határozottak, mert esetleg, azt nem mondom, hogy a gyereken bosszút álltak volna, csak olyan rossz szájízû lett volna ez az egész dolog. Végül is mondjuk szerencsésen végzõdött mert szombaton kiengedték, tehát ezt a 72 órát nem kellett betartani és akkor megrövidült a kicsinek ez a vesszõfutás, de hát akkor is nagyon furcsának tartom ezt az egészet. Jogilag is meg morálisan is.

Dr. Dósa Ágnes orvos, jogász, a Jogtudományi Intézet munkatársa: - Az egészségügyi törvény a kapcsolattartás joga körében rendezi ezt a kérdést, méghozzá azt mondja, hogy a szülõnek, illetve hát a hozzátartozónak általában joga van ahhoz, hogy együtt legyen a hozzátartozójával, a gyereknek pedig különösen joga van arra, hogy mellette tartózkodjon a szülõ. Igaz, hogy az egészségügyi törvény azt mondja, hogy ezt a jogot a házirend valamelyest korlátozhatja, de a jog alapvetõ tartalmát nem korlátozhatja. Tehát én azt gondolom, egy kórháznak nincsen joga ahhoz, ha erre nincsen nagyon nyomós oka, hogy egy ilyen beavatkozás esetén kiküldje a szülõket a beavatkozás elvégzésekor.

Dr. Dósa Ágnes: - Hát igen. Ugye a kórház, hogy ha úgy érzi, hogy itt szülõi gondatlanság van, akkor nem a saját hatáskörében intézkedik, hiszen nem hatóság. A gyámhivatalhoz fordulhat és ott kérheti a megfelelõ intézkedés megtételét, de õ maga nem szankcionálhatja a szülõt én azt gondolom ilyen esetben. Tehát nem lett volna ehhez joga. És a másik, hogy ha ez nincsen leírva a házirendben akkor aztán végképp nincsen joga ehhez a kórháznak, tehát ugye a jogszabály nem az orvosnak adja meg a lehetõséget, hogy korlátozza a látogatás jogát, hanem a házirendnek, tehát ez csak egy írásos, a kórház vezetése által elfogadott dokumentum alapján lehetséges. Tehát ha ilyenkor valaki jogorvoslattal él és bírósághoz meg, a bíróság nem fogadná el ezt az érvelést, amit a kórház alkalmazott, azt hiszem.

Dr. Dósa Ágnes: - Éjszakai kérdés az nagyon nehéz, mert ugye azt mondja az egészségügyi törvény, hogy a kórházban meglevõ feltételektõl függõen és a betegtársak jogainak tiszteletben tartásával a betegellátás zavartalanságát biztosítva lehet gyakorolni a kapcsolattartás jogát. Tehát a kórház mondhatja azt a házirendben, hogy õnáluk nincsenek meg a feltételek arra, hogy minden szülõ ott tartózkodjon éjszaka, tehát ezt tulajdonképpen a kórház a házirendben korlátozhatja. Természetesen a kórháznak is érdeke én azt gondolom, hogy a kapcsolat a szülõkkel megfelelõ legyen és a gyerek gyógyulását elõsegíti, ha a szülõk ott vannak.

Dr. Dósa Ágnes: - Igen.

Dr. Sólyom Enikõ, a miskolci Szentpéteri Kórház Gyermekegészségügyi Központjának vezetõ fõorvosa: - Az édesanya és édesapa ügyeleti idõben behozta gyereket, másfél órával a szülõi felügyelet közben és alatt elfogyasztott, feltehetõen mérgezõ hatású növényi bogyó bevételét követõen. Tejet itattak vele, ami hát nem biztos, hogy jó volt. Na most ügyeleti idõben az ügyeletesek az édesanyától és az édesapától annak rendje és módja szerint ilyenkor átveszik a gyereket és felvilágosítás történik arról, hogy kötelezõen ki kell mosni a gyomrát. Na most a gyomormosás egy orvosi és veszélyes beavatkozás tiltakozó kisdednél.

Dr. Sólyom Enikõ: - Nem, nem. Hát ahogy a mûtõbe se. Vannak olyan orvosi beavatkozások, amelyek közben a szülõ elõtte és utána nyugtatja meg a gyereket, tehát orvosi beavatkozás adott helyen, például itt kezelõben, oda idegennek tilos a bemenet. Tehát vannak olyan beavatkozások, amikor nincs értelme, ezt gyorsan kell csinálni, a pillanatokon itt sok múlik és nem lehet kapkodni jobbra balra. Tehát ezt az ügyeleti személyzetnek adekvátan és rövid idõ alatt meg kell csinálni.

Dr. Sólyom Enikõ: - Na most ehhez én nem tudok mit szólni, mert az osztályos orvossal ugyan tudtam beszélni és a kórlap is elõttem van, ahol nincsen semmi utalás arra, hogy a szülõk bármit is nehezményeztek volna és a gyerek osztályos orvosa is azt mondja, hogy a legnagyobb egyetértésben, 24 óra observáció után a gyereket elengedték az osztályról. Azt, hogy az akkori két ügyeletes mit mondott, és hogyan próbálta a szülõi felelõsségérzetet felkelteni, azt nem tudom ellenõrizni, se kontrollálni se és az is problematikus, hogy ugye a zaklatott szülõk behozták, õket felvilágosították, a kórlapon aláírták azt, hogy felvilágosításban részesültek, de ne a szülõ adja elõ a panaszt.

Dr. Sólyom Enikõ: - Az egészségügyi törvényben ezt a jogot nevesítik és utána pont nélkül még a mondatnak van egy második része, ami úgy szól, hogy a kórházak által elõírt munkarendet és lehetõségeket a szülõknek figyelembe kell venni. Most a magyar kórházak nem úgy épültek, hogy annyi hely lenne, hogy minden szülõ itt alhat. 427 ágyas a kórházunk és 427 szülõ nem alhat itt éjjel. Ezért kénytelenek vagyunk bizonyos belsõ rendszabályt életbe léptetni, amit nem a GYEK léptet életbe, hanem a megyei kórház menedzsmentje, amely úgy szól, hogy súlyos állapotú beteghez vesszük fel ügyeleti idõben a szülõt, illetve a szoptató édesanya itt alszik.

Dr. Sólyom Enikõ: - Délelõtt vizitek zajlanak, az orvosi viziteken az orvosi titok tartása kötelezõ. Ez az egyik dolog, a másik pedig az orvosi munka az egy nagyon fontos, betegek élete függ egy orvosi vizit komolyságától, rendjétõl, békéjétõl, tehát itt komoly döntések születnek. Délelõtt a szülõ nincs bent a korteremben.

Dr. Sólyom Enikõ: - Higgye el, ezt nagyon jól meg tudom ítélni. Nem véletlenül nagyon sok szülõ tartózkodási hely van, de amennyit csak tudtunk csinálni, ezt megtettük. És egy mérgezett gyerek, aki nyugodtan végigalussza az éjszakát és kétóránként a nõvérek számolják a pulzusát, légzését és egész biztos, tehát vannak esetek amikor nem, ezt nem tudják megengedni és nem is szükséges.

Dr. Sólyom Enikõ: - De nem a büntetés, errõl ne beszéljünk. Mondta, nem mondta, ezt én nem tudom, vagy hogy milyen formában mondta, vagy hogy próbálta a szülõk felelõsségét felkelteni. Itt szülõi büntetésrõl szó nincsen. Egy gyerekkórház nem bünteti a szülõt, mi a szülõ felelõsségére próbálunk alkalmasint apellálni és felhívjuk a figyelmét arra, valószínû itt is ez történt, hogy másfél éves gyerek nem hagyható felügyelet nélkül egy percre sem, mert akár végzetes mérgezés is történhet. Mondom, az osztályos orvost meginterjúvoltam és õ azt mondta, hogy nem emlékszik, hogy szülõvel bárminemû konfliktusa lett volna, õ csak arra emlékszik, hogy a szülõ szombat hajnalban szerette volna elvinni a gyerekét és azt mondta, hogy a reggeli vizit után jelentkezzen mert ez is egy természetesen egy szabály, hogy az osztályos orvos reggel megvizsgálja és utána kiadja és ez meg is történt. Tehát a gyerek körülbelül másfél napot volt itt.

Dr. Sólyom Enikõ: - Nem. Hát minden mondjuk relatív. A dekurzusokat olvasom, a gyerek itt jól érezte magát, nem volt vele probléma. Na most a lehetõ legrövidebb ideig tartjuk itt a gyereket. Higgye el, hogy a szakma szabályai szerint én megnéztem ezt a kórlapot, én nem találok itt okot panaszra és aggodalomra. Ha az embernek a gyereke kórházba kerül, pláne ha egy picikét az õ felelõssége is szerepet játszott ebben, akkor mindig zaklatottabb, idegesebb. Az ember egy picit megpróbálja áthárítani a bajt, hogy nem is én voltam esetleg a figyelmetlen, hanem a kórház volt kegyetlen. A kórház tette a dolgát.

Dr. Dósa Ágnes: - Nagyon gumiszabályú ez az egészségügyi törvény. Tehát a házirend itt alkalmazhat korlátozásokat.

Dr. Dósa Ágnes: - Igen. Én azt gondolom, hogy ha a gyerek bekerül, azonnal kérni kell, hogy mutassák meg a házirendet, hogy ott pontosan hogy van szabályozva és ha ez ott nincs leírva, akkor pedig rögtön panasszal kell fordulni az intézményvezetõhöz.

Dr. Dósa Ágnes: - Hát tudna segíteni a betegjogi képviselõ, ugyan neki nincsen hatósági jogköre, tehát õ nem rendelheti el, hogy benn maradhasson vagy ne maradhasson be, de egy jó betegjogi képviselõ egy ilyen konfliktus esetén nagyon sokat tud segíteni azzal, hogy segít elrendezni a problémát.

Mv.: - Igazából számomra az is érthetetlen, hogy miért kell ezt törvényben szabályozni, vagy ha már van szabályozva, miért kell ilyen kritériumokat tenni, hogy márpedig egy kórház eldöntheti, hogy most engedi vagy nem engedi. Mert azt gondolom, hogy az emberi humánum és a gyerekek érdeke abszolút azt szolgálná, hogy a szülõk szinte minden pillanatban mellettük legyenek. Rosszul gondolom?

Dr. Dósa Ágnes: - Hát igen, ugyanis mikor ilyen problémával szembesülök mindig ezen gondolkodom, hogy tulajdonképpen itt nem is a jogi szabályozás az, ami igazán segíteni tud, hiszen egy ilyen ügyben nem hiszem, hogy van olyan szülõ, aki fölvállal egy ötéves pereskedést, hogy annak a végén majd a bíróság kimondja, hogy az akármelyik kórháznak nem volt ehhez joga, hogy ezt nem igazán a jog eszközeivel fogható meg, hanem alapvetõ erkölcsi kérdés, hogy a kórháznak az az érdeke, hogy jó szolgáltatást nyújtson és a jó szolgáltatás, a minõségi szolgáltatásba az is beletartozik, hogy a szülõ is elégedett legyen az ellátással és ehhez meg kell teremteni a feltételeket és olyan kapcsolatot kell kialakítani a szülõvel, ami hát megfelelõ. Ez inkább egy alapvetõ erkölcsi és minõségbiztosítási kérdés a kórházon belül, mint szorosan vett jogi kérdés.

Dr. Dósa Ágnes: - Pontosan, hiszen itt a gyerek a fogyasztó, tehát õt kell kiszolgálni. Egy kórháznak az a dolga, hogy az õ szolgáltatását igénybe vevõt, ebben az esetben a gyereket, a lehetõ legmagasabb minõségben kiszolgálja és ebbe nemcsak az orvosi ellátás minõsége, hanem még minden nagyon sok más is beletartozik, például az, hogy a szülei ott lehetnek mellette és kisebb stresszel éli meg ugyanazt a beavatkozást, mint hogyha nincsenek mellette.