Dani 6 éves életében most kapta a legnehezebb feladatot. Helyet kell csinálni az iskolának ott a polcon, ahol eddig Barnabás a mackó vigyázta a rendet. Egy polcot fel kell szabadítani a füzetek, könyvek és cipzáros tolltartó számára. Korábbi születésnapok, karácsonyok és torokfájások emlékeztek ott a borogatásra, a csillagszórókra meg a tortán libegõ gyertyafényre. Most közelebb kell húzódniuk egymáshoz. Igaz, hogy a helikopter féltette a légcsavarját, a zsiráf meg a nyakát, de nem tiltakoztak. Az iskolásság komoly dolog. A baj azzal a csokoládésdobozzal kezdõdött, amelyikben azok a csigák, kagylók és kavicsok voltak, amelyeket együtt gyûjtöttek a nyáron Zsófival a Balaton partján. Anyu azt mondta, azt ki kell dobni. Semmi szükség rájuk, különben is büdösek. Az anyuk többnyire csak ennyit tudnak a csigákról. Amirõl a kagyló hallgat, azt nem lehet nekik megmagyarázni. Dani fogta a dobozt, kivitte a konyhába és a szemetesbe dobta. Nem nézett oda, nem akarta látni a szomorúságukat. Egy kavics mégis kigurult a dobozból, megcsillant fölötte a víz, amelybõl kihalászta, amelyben ott lubickolt a nap is. Tenyerébe szorította és visszalopta a szobába. Titokban Barnabásra bízta, hogy vigyázzon rá. Hátha ez a kicsiny nyár egyszer még jó lesz valamire.

- Milyen jó lesz, szerzek majd barátokat. Majd azért nehéz lesz 4.-ben a tanítás, de azért majd megszokom.

- Olvasok a könyvbõl.

- Igen, szoktam olvasni. Meséket meg sokfélét.

- Hét.

- Igen. Az Aladint azt nagyon szeretem. Azt szoktam a legtöbbször olvasni.

- Nem.

- Hát azt még én sem tudom, de valahogy majd megpróbálom elkezdeni valahol.

- Hát de. Szerintem nem egész nap, de majd ott lehet.

- Az óvodás barátaim és akik nem olyan sokszor szoktak játszani velem, csak egy másik barátjukkal és majd alig fogok játszani. Majd szerzek új barátokat.

- A kisfiamnak 5 éves koráig nagyon érthetetlen volt a beszéde és emiatt 5 és fél éves kora óta intenzíven logopédushoz járunk. Rengeteget javult a beszéde, de még úgy éreztük, hogy kellene egy kicsit begyakorolni. Egy kicsit lassú is a gyerek, mozgásban is egy picit lassú, beszédben is még egy picit lassú és ezért az óvónõje és az óvodai logopédus javasolta azt, hogy még jobb lenne a gyereknek, hogy ha egy évet várnánk az iskolával.

- A magánhangzókat tudta mondani, de a mássalhangzókból ötöt tudott. Na most ez addig fejlõdött, hogy most még az R betût is szépen pergeti már. Most egy picit lassú, néha még téveszti. C betût néha nem mondja és Gy-t, de ez ki fog alakulni és azért is gondoltuk, hogy ez a beszéd begyakorlódjon. Itt sok verset tanulnak, történetet, beszéltetik õket és ez biztos, hogy egy év alatt rendbe fog jönni teljesen. Az iskolai logopédus azt mondja, hogy nyugodtan mehetne iskolába, foglalkozik elsõ, második osztályosokkal, mert elkezdte olvasni tanítani az Andrist, az Andris gond nélkül összeolvas.

- Igen, igen, tehát õ fogékony volt, õt érdekelték a betûk és akkor úgy gondolta, hogy azokat a betûket, amivel éppen a gyereknek problémája volt. Megmutatta a képét és aztán a magánhangzókat, mivel a gyerek ismerte elkezdte hozzákapcsolni. Csodálkozott õ is, hogy az elsõ osztályosoknál sok gyereknél gondot jelent az összeolvasás és az Andrisnál nem jelentett gondot, szépen haladt tényleg, két-három szótagú szavakat is elolvas. Õ azt mondja, hogy mehet a gyerek mert ügyes, õ nem lát ebben gondot, hogy esetleg akadályt jelent neki.

- Hát az óvodai logopédus azt mondta, hogy iskolaérettségnek nem csak az, hogy valaki írni, olvasni tud vagy esetleg számolni is, az még nem egészen feltétele, hanem a szociális beilleszkedésre való képesség, érettség is feltétele és ez az Andrisnál még nem egészen van meg. Egy picit félénkebb, lassabb, mint a többiek és esetleg ezért a tanulásban is lemaradhat, vagy az órai odafigyelésben akadályozza és emiatt kerülhet hátrányba és ez alatt az egy év alatt fejlõdik annyit, hogy tényleg egy ügyes gyerek váljon belõle az iskolában.

- Hát én voltam egy kicsit kétségek között, mert ugye hallottam az egyik véleményt is, mindegyik szakember véleménye volt, de úgy döntöttünk a család és az óvodának a hatására, hogy akik talán többet foglalkoztak a gyerekkel és jobban ismerik, hogy mégiscsak hagyjuk, hogy egy évet maradjon.

- Hát szerintem nem. Végül is nem válik a hátrányára. Nekem van egy nagyobb gyerekem is és õnála is egy évvel csúszott az iskolakezdés és semmiféle rossz tapasztalat nincs ezzel kapcsolatban.

- Nem, én úgy vettem észre, hogy végül is sziíesen marad, tehát nincs benne ez a tiltakozás és barátai maradnak még. Most úgy jobban kezd beilleszkedni, úgyhogy én úgy gondolom, hogy ha még egyszer járja, akkor csak még jobban fel fog oldódni és végül is azért is döntöttünk így, mert az õ csoportjában megmaradnak az óvónõk, nem fog nagyrészt új társaságba kerülni. 60 százaléka a csoportjuknak nem megy még iskolába és az óvónõk is ugyanazok maradnak és ez megnyugtat. Szóval ez volt a döntõ érv.

- Hát igen, végül is igen.

- Nem tudom.

- Hát, hogy menjünk úszni, azt nem szeretném.

- Igen. Nagyon.

- Hát mert akkor este tudom olvasni a sok könyveimet.

- Hát mindenféle, biztos majd lesz térképóra, hogy majd térképeket fogunk nézegetni meg biztos majd elmagyarázza, hogy mi hol van a tanító néni.

- Hát igen, nagyon.

- Lavina, vulkán, hurrikán.

- Hát azt, hogy hogy alakul ki, meg hogy milyen magas, hány méter magas hegyekrõl zúdul, meg hogy milyen gyorsan megy meg hogy milyen sebességgel.

- Hát ilyeneket, hogy milyen messzire tudja kidobálni a köveket, meg hogy milyen gyorsan folyik a láva.

- A gepárd, a leopárd.

- Igen, az ilyen húsevõ afrikai állatok. Az ilyen ragadozó madarak, keselyûk.

- Igen, átrendeztük a szobámat és hát születni fog egy baba, a kis tesóm és hát az én szobám lesz a kis tesómé és apa szobája pedig lesz, hát az enyém.

- Igen.

- Lesz benne polc, meg lesz benne íróasztal, lámpa, ilyen darus lámpa. Olyan lesz mint egy darus, össze vissza tud nyúlni meg hajlani. Lesz benne egy nagy szekrény, amibe fogom pakolni a ruháim.

- Hát a tankönyveim. Néha ki fogom pakolni a táskámból, meg hát a macijaim meg a játékaim.

- Igen, sokszor jártam már nagyon. Amikor anyukám tartja a jógát, hát most már nem ott tartja, hanem itt tartja a kertünkbe, régen ott tartotta és mindig mentünk apával anyáért.

- Sok lépcsõ van, nagyon sok lépcsõ van. Három vagy négyszintes. Egy nagyon nagy tornaterem van. Volt az oviban foglalkozás az egyik nénivel, aki átvitt minket az iskolába délután, uzsonna után és futkároztunk a tornateremben, meg fociztunk néha, meg labdáztunk.

- Nagyon.

- Igen, biztos.

- Azt még nem tudom, hogy milyen az a számtan.

- Nem biztos.

- Igen, az biztos, hogy nagyon fogom szeretni.

- Azt lehet, hogy nem fogom annyira szeretni.

- Hát félig.

- Igen azt biztos, hogy szeretni fogom.

- Azt is szeretni fogom.

- Jó.

- Hát mert akkor jó bizonyítványt kapok.

- Hát azért fogok tanulni, hogy jó bizonyítványt kapjak, meg hogy megdicsérjenek a szüleim, meg hogy jó tanuló legyek. Meg a tanító néni is megdicsérjen.

- Igen az fontos, az nagyon fontos.

Olyan problémám van, azért hívtam Önöket, hogy van egy kislányom aki most elsõ osztályos, 6 éves. Hát a matematikával van gondunk. Nem a tudással, hanem rengeteg a házi. Gondban vagyok, hogy maradjunk, menjünk, merre kellene dönteni. Például van olyan nap, amikor 300-400 példát meg kell csinálniuk.

- Tényleg.

- Összeadás, kivonás végül is csak, de van olyan, amikor ennyi összejön egy napra.

- Nem, nem, ezért van az ember gondban, mert másik oldalról meg nagyon aranyos tanár nénik vannak. Tehát õ sincs úgy, hogy nem tetszene nekik. Nehezen fog hozzá mindig a házinak, ez tény.

- Hát így még nem. Végül is döbbenet volt, amikor a múltkor írtak egy dolgozatot, 35 perc volt az idõ amit szántak rá és 150 példa volt.

- Nekünk az a legfurcsább, hogy nem is úgy indult, hogy matematika tagozat lesz.

- Úgy néz ki, hogy végül is igencsak beerõsített a matematika. Végül is az volt az indok és amikor az elején elkezdõdött mi is úgy gondoltuk, hogy ennek van értelme, hogy begyakorolják, de most már úgy érzem, hogy nem igazán ez a begyakorlás. Szóval az, hogy õ most minél gyorsabban, minél pergõbben tudja megcsinálni, hát szerintem idõvel úgy is bele fognak rázódni.

- Szintén hasonló hangulat terjeng.

- Õ tanítja az éneket, technikát, a többit meg a másik tanító néni tanítja, igen.

- Igen, valószínû. Kedves, aranyos, tehát nincs ilyen gond velük, nem éreztetjük azt, hogy õk most szigorúak más szempontból, tehát végül is ez most kezdõdött, úgy érezzük, hogy az utolsó két-három hónap kezdett eldurvulni.

- Hát nem tudom. Attól tart az ember, hogy mikor odakerül a sor, hogy más szülõ is oda fog állni.

- Igen. Végül is a kislánynak sincs, tehát mindenbõl a legjobbakat hozza haza, a legjobbak között szerepel, az utolsó versenyben nem tudott teljesíteni, mert õ egy olyan típusú gyerek, aki maximalista. Lassú, nagyon lassú.

- Ilyeneket tapasztaltam végül is az iskola óta, hogy rágja a körmét nagyon erõsen. Néha én észreveszem, hogy dadog. Férjemmel voltak ilyen kérdéses dolgok, hogy õ úgy gondolja, hogy maradjon. Tehát én elsõre azt mondtam, hogy menjünk. És õ azt mondta, hogy maradjunk.

Vekerdy Tamás pszichológus: - Nem akartam hinni a fülemnek, de sajnos már hallottam hasonló dolgokat. Kétségbeesetten gondolkozik, hogy ha már az aranyos tanító nénik is ilyenek, mi történt, ki õrült meg, hol a közhangulat, az iskolarendszer, a tanárképzés, hol van az alapvetõ baj. Ez teljesen abnormális. Látjuk a gyerek neurotizálódott, ismerjük magyar és külföldi kutatásokból, hogy ilyen esetekben a gyerek elõbb csak körmöt rág, késõbb megbetegszik, méghozzá elsõsorban a jól teljesítõ leánygyermekek, akik igazán igazodnak ehhez.

Vekerdy Tamás: - Ez egy a totálisan abnormális helyzet. Egy kis elsõsnek, ha eltöltött négy órát az iskolában és egyáltalán van házi feladata, ami nem kéne, hogy legyen, mert az iskolában kéne gyakorolnia, az nem lehetne több 15-20 percnél. Ez bõven elég, ortopédiai és egyéb szempontból sok egy gyerekeknek, ebbe is belebetegszik tulajdonképpen, ebbe a 4 órába az iskolában és még egy negyedóra minden együttvéve. A pedagógia egyik klasszikusa azt mondja, hogy kevés feleslegesebb dolgot ismerek, mint a házi feladat. Nem otthon kell megtanulni megbízhatóan számolni, nem otthon kell megtanulni megbízhatóan írni, olvasni, hanem délelõtt az iskolában, ahogy ez sokáig volt is a magyar elemi iskolában is.

Vekerdy Tamás: - Anélkül, hogy sérteni akarnám az aranyos tanító néniket, akik biztos tényleg azok, ez az elmebetegség kategóriájába tartozik. Én azonnal elvittem volna innen a gyerekemet. Csakis a mamának van igaza, aki rögtön azt mondta, hogy el innen. Még felhívom arra a figyelmet, hogy iskola sem állhat talán hivatása magaslatán, ha a tantárgycsoportos oktatást alkalmazza, ami azt jelenti, hogy két tanítónõnek van két osztálya, mondjuk 20-20, 25-25 vagy akárhány gyerekkel és hogy könnyebb legyen nekik, ezért nem õk egy ember tölt 25 órát vagy akárhányat a gyerekekkel az osztályban, hanem két ember cserél, ez által a két embernek nem 20-20 hanem 40-40 gyereke van és fele annyi idõt tölt velük. Szóval érzelmi számtan, most ezt megengedem magamnak, matematikáról van szó, negyedannyi személyes kapcsolat. Holott az elsõs számára kizárólag a személyes kapcsolatnak van jelentõsége, ez fejleszt, ez orientál, ezen keresztül ismeri meg a világot. Nem a tantárgyakon, nem a házi feladaton és nem a példákon keresztül. Szóval még egyszer és tömören, el innen, de gyorsan.

Vekerdy Tamás: - Magyarországon évek óta van a közoktatási törvényben is körülírtan iskolaszék, kellene, hogy legyen, amelyben a szülõk intenzíven részt vesznek. Fele-fele arányban kellene hogy legyen. Nincs iskolaszék, tehát a törvényben van és nincs. Addig amíg ezek nem mûködnek, amíg nem vesszük tudomásul, hogy az iskola egy szolgáltatás, amit a szülõ igénybe vesz, tetszése szerint kiválaszt vagy tetszése szerint alakít vagy alakításába beleszól, addig ilyen dolgok lesznek. Mivel a gyerekek száma fogy, mivel az iskolák küzdenek a gyerekekért, ezért már most is tulajdonképpen a szülõknek sokkal nagyobb hatalom van a kezükben, mint gondolnák. Csak õk megszokták azt, hogy az iskola parancsol, az iskola az állam, a hivatal elõrenyújtott csápja és majd az iskola mondja meg, hogy mi hogy legyen. Errõl le kéne szoknunk végre 10 év után, azóta ugye mégsem egy monolitikus iskolarendszerben élünk és a közoktatási törvény nekünk módot adna véleményünk kinyilvánítására. De hát az iskola a legnehezebben átalakuló társadalmi képletek egyike mint mondani szokták és ennek a nyomát megterhelve a topmenedzserképzés rosszul értelmezett õrületével itt kapjuk. Nem ez kell ahhoz, hogy a gyerek jó matematikus legyen még ha kifejezetten matematikussá akarom nevelni, akkor sem. Teljes félreértés.

Vekerdy Tamás: - Igen nekünk szülõknek lelkiismeretfurdalásunk van, nem érünk rá eleget a gyerekeinkkel lenni, akkor viszont mindent megadok, az iskola legyen a legerõsebb, legjobb, legkitûnõbb, legjobban terhelõ plusz 12 különóra és így rongálom a gyerekemet. Egyébként az, hogy verseny van az elsõ osztályban, tanulmányi verseny, ez súlyosan ellenkezik mindazzal amit testi és lelki értelemben errõl az életkorról és ennek az életkornak az igényeirõl tudunk.