- Én otthon vagyok velük, igen.

- Az elsõ után még dolgoztam és a második után otthon maradtam, és azóta otthon vagyok velük.

- Én a bölcsészkaron végeztem magyar, német szakon. Iskolában nem tanítottam soha. Mondjuk újságíró vagyok kilenc éve, de hát ezzel a Kismama magazinban dolgozom, de hát ez otthonülõs munka. Nagy ritkán kell bemennem a szerkesztõségbe és én éppen olyan cikkeket írok, amihez ritkán kell kimenni riportra.

- Nem végeztem el fölöslegesen. Ehhez a munkához is ez feltétlenül kapcsolódik, mert a cikkíráshoz elolvassuk a német magazinokat, abból merítünk. Fordítok is. Privát adok német órákat. Nekem nagyon sokat jelent a magyar irodalom mai napig is. Otthon a legkisebbeknek a legnagyobbtól is bármilyen helyzetben szavalok egy-egy verset. Ilyenkor néha jót mosolyognak. Nekem mindenképpen fontos. Az én személyiségem gazdagodott azáltal. Tényleg nem váltom át forintra, ez igaz.

- Nagy családot képzeltem magamnak gyerekkoromban is, merthogy én egyke voltam. Lehet mondani, hogy egész jól alakult és meglepõen fedi a mostani életem a gyerekkori elképzeléseket. A húszéves koriakat éppen nem annyira. Kisgyerek koromban nagyon hiányzott a testvér és úgy gondoltam, hogy nekem nagy családom lesz, én otthon leszek, a gyerekek jönnek-mennek körülöttem és mi egy szép kertes házban lakunk majd. És ez most így van. Húsz évesen amikor az egyetemen tanultam akkor valóban nehéz volt összeegyeztetni ezt a végül is nagyon szép képet, egy idilli képet, ami akkor még csak éppen, hogy elindult az elsõ gyerekkel, akkor nehéz volt összeegyeztetni az egyetemmel.

- Én igen. Lehet, hogy a környezetem nem annyira.

- Most ez már kevésbé zavar.

- Igen ez így van. Mindenki megkérdezi, hogy és te mit dolgozol ?

- Igen. Ilyenkor igen. Amikor az óvodás, iskolás gyerekek megkérdezték, hogy mama mit mondjak te mit dolgozol, mit csinálsz ? Akkor nehéz volt nekik elmagyarázni, hogy ez most munka, vagy nem munka. Hogy dolgozom vagy nem dolgozom. És amikor nagycsaládossá váltunk, amikor a harmadik megszületett, akkor éreztem azt, hogy az utcán egész tömeget képez a mi családunk, nem lehet tõlünk elhaladni, mi sem férünk fel sehova ennyi gyerekkel, a babakocsival, esetleg még biciklivel, akkor ez kényelmetlen volt. Utána megszoktam és most már jól érzem magam. Úgy gondolom, hogy nem is kell mindenki számára megfelelnem. Mi ilyenek vagyunk, így élünk. Vannak barátaink, hasonló gondolkodású családok.

- Lehet, hogy változik.

- Igen, én úgy érzékelem, hogy ennek minthogyha azért nõni látszana az értéke. Igen most valóban az utóbbi években ez tapasztalható. És különösen az lenne a jó, hogyha olyan családokba születne sok gyerek, ahol erre adottak az anyagi feltételek is és egy szellemi háttér is van mögötte. Dátum : 2001.08.