- Nem, nem tanulja senkitõl, mindenki elméleti vonalon dolgozik a családban és mûszaki adottság, talán a mamának van mûszaki vénája, de nem képzettsége.

- Három. Az elsõ szó, amit kimondott, az az autó volt. Azóta is ez a ragaszkodás, ez az imádat, ez nagyon õszinte és követi, most már kategorizálni tudjuk õket. Kis autót, nagy autó, teherautó, sõt megismerjük a Trabantot, a Skodát és kosaras autó, vagy darus autó, repkedünk a boldogságtól, ha meglátunk egy nagy autót. Ez végigkíséri az életünket. Ami viszont zavar bennünket, az a kis Moped motoroknak az élénk hangja és valószínû a bukósisak még, ami furcsa fejformát ad és ez egy kicsit mondjuk ijesztõen hat rá, összerezzen a motorzajra. De egyébként a nagy, hatalmas, több tonnás teherkocsik nem zavarják.

- Hát én azt hiszem, hogy ez a kor szelleme is valószínû, miután rengeteg autó futkos és több típus. Aztán meg gondolom, hogy egy belsõ érdeklõdés, ez belülrõl fakad.

- Valószínû, sõt biztos vagyok benne, mert például a babák egyáltalán nem érdeklik, viszont annál jobban érdeklik, az is a fiúságból ered, annál jobban érdeklik a nálánál pár évvel nagyobb kislányok. Igen. Azok iránt nagyon érdeklõdik. Egy édes, bájos mosoly, táncot lejt elõttük, kelleti magát, tehát az ösztönök valami fantasztikus szépen dolgoznak, megható. De egyébként egyáltalán nem érdeklik sem a lányos játékok, csak az autók és a mûszaki játékok közül is a többi nem, csak az autók.

- Letenné. Valószínû letenné, nem tud vele mihez kezdeni. Viszont egy autó kerékkel órákig eljátszik, egy kiesett autó kerékkel.

- Miután bébiszitterkedtem az unokám születése elõtt és vegyes volt a társaság, akire vigyáztam, fiúk, lányok, vegyesen, érzõdik a születésüktõl fogva a fiúknál, hogy õk férfiak, erõsebb egyéniségek. Határozottabbak, játékaik is erõsebbek, a kislányok lágyabbak, alkalmazkodóbbak, érezni lehet azért a kettõ között, az biztos, hogy veleszületett tulajdonság. Szerintem csak terelni lehet, de nem befolyásolni, én sose befolyásolnám a gyereket. Egyetlen esetben esetleg segítenék nekik, ha nem egy erõs egyéniség alakult ki és látnám, hogy szüksége van arra, hogy valahonnan, valami segítséget kapjon. Akkor sem erõszakolnám rá az én akaratomat, hanem megpróbálnék neki több alternatívát megmutatni és amelyik fele elindulna.

- Én már voltam olyan mély vízben is, hogy beleugrottam és ellepte a fejemet még a kezemet csak így.

- Hát így integettem apának, aztán odajött, de egyszer beleugrottam, kitettem a kezemet, csak nem vette észre, én meg akkor kisétáltam.

- Ühm.

- De, de, én mondtam, hogy bele tudok úgy ugrani, hogy ne fulladjak meg.

- Hogyha esetleg nagyon elmerülök és még nem tudok úszni, akkor megkéri apát, hogy húzzon ki a vízbõl, de én tudok már úszni.

- Igen. De a mélyvízben azért jó, mert lehet háton úszni, meg nem ér le a lábom.

- Kint napozok, hogy jól lebarnuljak.

- Nem nagyon, mert mindig amikor megégek, akkor beleugrok a vízbe. Majd bekenjük olyannal, amitõl nem ég le a hátam.

- Hát bármit nem, mert hogyha motort kérek, de az nincsen, úgyhogy azt nem kaphatom meg, meg nem is tudok motorozni. Még apa sem, mert apu is egyszer, amikor jogosítvány nélkül motorozott valahol, akkor akkorát esett vele, hogy majdnem kitört a nyaka.

- Sport motort.

- Nem, igazit.

- Rá lehet, felnõttnek csak, aztán fölültem ilyen nagy dömszli motorra apával, de én vezettem.

- Ühm. Meg egy négykerekesre is, ott voltak olyan jó nagy dombok és azokon, hogyha átmentünk, akkor fölment a kocsinak a két elsõ kereke.

- Nem. Sokkal jobb, mint a gyerek. Nem szeretek ilyen bébis motorokon menni, már kinõttem.

- Biciklim van, de annak föl is tudom emelni az elejét, bringázás közben. De én már mentem kétkerekû motoron is, csak elestem vele.

- De fölülhet. Apa adott rá jogosítványt nekem.

- Motoros jogosítványt.

- Az apánál, csak akkor adja oda, amikor motorozni szeretnék.

- El szokta valamikor, de nem mindegyik.

- Szoktam.

- Sportmotorral és ilyen nagy jel van rajta és piros mindene.

- Rózsafõ.

- Ott nem olyan nagyon sok.

- Igen, de van egy kedvenc rendõr bácsim, aki mindig megengedi, hogy motorozzak.

- Nem nagyon. Egyszer 4 évesen eldõltem vele.

- Nem, mert rajtam volt a bukósisak, de kigyulladt, de tûzálló ruha volt rajtam.

- Akkor még izé motorral estem el, játékmotorral, azt hittem, hogy az ki tud gyulladni.

- Nem gyulladt ki, úgyhogy nem is kellett volna tûzálló ruha.

- Ez körülbelül maximum hatvannal.

- Van. Van órám, meg szoktam mutatni néha.

- Hát nem, csak amikor nagyon olyan, ki szoktuk vinni ezt ilyen, van itt egy rész és oda ki szoktuk vinni és akkor ott.

- Nem, ott csak mi vagyunk, ott csak mi vagyunk, az direkt ilyen terep pálya, az direkt megvan úgy csinálva.

- Ez egy összeszerelt go-kart, házilag összeszerelt.

- Az eleje az ketté volt vágva, kettévágtuk a robogót és ide raktuk az elejére és gömbcsukló segítségével tudom kormányozni.

- a komplett magát a motort. Egykerék meghajtása van, nincsen összefüggésben a másikkal, hanem így csináltuk egy kerékre.

- Direkt, direkt úgy, mert a kormány is direkt motor ez robogó kormány, én szerettem volna így, mert ami volt kormány, az nem annyira jó. Meg azért is szerettem volna ezt a kormányt, mert akkor önindító is rajta van.

- Bontóból, egy Hondából, Honda kisbuszból.

- Hát Hondát adtam neki, Honda go-kart.

- Igen, ez az azért van, hogy ne pörögjön ki a kerék annyira.

- Hát hogyha egyedül ülök rajta, akkor nagyon kipörög a kerék. Nagyon-nagy hozzá, kicsi hozzá a súly és akkor repül nagyon. És akkor így a ketten megyünk, akkor nagyon jó. Mert így most hárman vagyunk és akkor egy kicsit jobban meg van terhelve.

- Hát vettünk egy törött robogót és abból, ezt megcsinálta apukám a kerekeket meg mindent, és akkor ez a kettõ hátsó robogó kerék és akkor mindent, mindent úgy megcsináltunk. Kettévágtuk a robogót, minden.

- Vettünk rá, lámpákat is vettünk rá, majd be fogjuk kötni.

- Most csak egy lámpa ég, az index, meg még meg kell keresni a fázisokat.

- Háát

- Hát azt most tanulgatom könyvbõl úgy, hogy

- Nem, nem, fõútra nem megyek ki, nem.

- Meg inkább, leginkább itt a mezõn.

- Hát hogy a jobbnak kell elsõbbséget adni

- Hát aki jobbról jön.

- Igen, nekem jobbról és aki nekem balról, az ad nekem.

- Igen, igen figyelek, hát hatvannal nem szoktam, de figyelek rá, igen, szoktam rá figyelni.

- Nem, ezzel nem, ezzel nem lehet elesni, feldõlni se lehet.

- Hát szerintem az, hogy belerohanok egy autóba vagy valami ilyesmi, de ez nagyon odafigyelek mindig.

- Hát alkalom is volt rá, mert apukám meglátta a hirdetést, hogy törött robogó és pont megvettünk egy kasznit és arra csináltuk. Ez egy ilyen alkalom volt.

- Igen, anyukám ezt mondta, de utána apukám...

- Hát hogy ne menjél vele, mert lehet, hogy baj lesz, de apukám utána megnyugtatta.

- Hát azt mondta, hogy evvel nem történhet baj, meg majd megtanulom a Kresz könyvbõl a Kreszt.

- Azt látom, figyelem a kocsikat és direkt lehúzódok.

- Persze.

- Hát amikor meglátnak, de direkt félreállok és akkor meglátnak. Nagyon félreállok, hogy pont el tudjanak menni.

- Igen.

- Hát én inkább egy motort szeretnék.

- Igen, oda szokta adni.

- Nem.

- Nem szoktam fölállni, csak hülyéskedtem, meg belement a gödörbe és akkor úgy.

- Hát apukám néha el szokta kérni és akkor úgy szoktunk menni, de és akkor néznek a felnõttek, csak itt az utcán úgy bámulnak.

- Mind a kettõ, is-is.

- Van, van, persze, mindenkinek van biciklije.

- Nincs, nincsen, szoktunk menni vele délutánonként.

- Ezt nem tudom. Hát van, amikor egy egész, ha nagyon húzom neki, akkor teljesen kifogy

- Kettõ és fél literes.

- Az enyémen, az enyémen szoktam.

- Van zsebpénzem és akkor elmegyünk a kútra és akkor megtankolunk egy ilyen 20 literes kannát és akkor avval...

R.: - És nincs véletlenül még ilyen indulótok vagy valami, ami amikor fölültök ide az autóra, azt mondjátok, vagy csak úgy visongani, meg röhécselni szoktatok?

- Nem, valami hülyeséget kitalált a Peti.

- Amikor beindítom, akkor mindig azt mondom, hogy nindzsa és amikor meg leállítom, akkor meg azt mondom, hogy jakudzi.

- Csókolom.

R.: - Te milyen » gyerek « voltál kiskorodban, olyan csendes, szerény jó gyerek, vagy inkább az a típus, aki mindenben benne van?

- Szerintem eléggé ritka fajta, mert ugye azt szokták mondani, hogy vagy égetnivalóan rossz egy gyerek, fõleg a fiúgyerek és általában rossz tanuló is. Vagy nagyon jó tanuló és akkor csendes, jó magaviseletû. Hát én a kettõ ötvözete voltam, azaz viszonylag jó tanuló voltam, ugyanakkor viszont égetnivalóan rossz, mindenféle balhéban, csibészségben benne.

- Természetesen nagyon sok ilyen volt. Egy párra emlékszem is közülük, errõl a szüleim mind a mai napig nem tudnak, mert ha tudtak volna, akkor szerintem agyvérzést kapnak vagy szívinfarktust. Az egyik az egy nagyon emlékezetes. A Kacsóh Pongrác úti lakótelepet építették és mi az építési területen játszottunk, természetesen annak ellenére, hogy ez tilos volt és hát mit csináljon a gyerek egy kilenc emeletes épületben, mint bújócskáztunk. Soha nem felejtem el, hogy én a kilencedik emeleten a korláton kívül egy erkélyen oda bújtam úgy, hogy körülbelül egy ilyen 5-7 centis kis padkán álltam a korlátba kapaszkodva, lebújva, hogy ne találjanak meg. Hát mondanom sem kell, hogy akik arra sétáltak és lentrõl látták, hogy egy kilencedik emeleten lévõ és ott lógó kisgyerek bujkál az épületben, azok gondolom, hogy eléggé megrettenhettek és...

- Nem, hát álltam kívül a korláton, kívül a padkán, fogtam a korlátot és át ott ilyen drótszálas üveg volt és a mögé bújtam és hát úgy kerestek a többiek. De mondom, mindez a kilencedik emeleten. Hát ezt a szüleim soha nem tudták meg, én viszont mind a mai napig elõfordul, hogy arra rettenek fel álmomban verejtékezve, hogy én onnan zuhanok le. Hát ez volt az egyik. A másik, hogy ilyen hatalmas épületeknek ásták az alapot, természetesen föltört a talajvíz. Elõtte szintén valami csibészségbõl kifolyólag nekem eltört a csuklóm, könyékig be volt gipszelve a kezem és hát mit csináljon az ember egy ilyen váratlanul feltörõ kis tavacskában, olajos vízben, két deszkát ácskapoccsal egymás mellé ütöttünk és törött kézzel én tutajoztam.

- Nem, egy hosszú farúddal, de hát a két palló az azért idõnként megbillent és hát mondanom se kell gipszes kézzel belehuppantam az olaj vízbe úgy, hogy újra kellett gipszelni az egészet és hát számtalan ehhez hasonló csibészség volt, amirõl szüleim aztán nem nagyon szereztek tudomást, illetve hát megpróbáltam kimosakodni, hogy én elestem tócsában, úgy ázott meg a kezem, merthogy újra kellett kötözgetni.

R.: - Szóval otthon azért igyekeztél jó gyereknek mutatkozni, akivel nemigen volt gond otthon. Segítettél úgy otthon a mindennapokban?

- Igen, természetesen, nagyon sokat segítettem, de hát azért tudták, hogy nem vagyok én egy matyóhímzés, tehát nem voltam egy igazán jó kisgyerek, de az ilyen igazi nagy gazemberségeket, csibészségeket, azokat azért nem nagyon tudták.

- Nem tudom, hogy ez így átgondolva, sõt biztos, hogy ezt így nem gondoltuk át, egyszerûen csináltuk, éltük a hétköznapjainkat, nyári szünetben. Egyáltalán nem akartam én ott megmutatni semmit, ez természetesen magától értetõdõen jött és megéltük ezeket a helyzeteket. Mostanában viszont különbözõ ilyen nagyszabású rendezvényeken járva látom, hogy ilyen gumikötéllel a lábukon fiatalok ugrálnak le különbözõ magaslatokról és hát ezek...

- Hát például emelõ daruról és ezt azért mondjuk nagyon szívesen kipróbálnám, talán bizonyítandó saját magamnak, hogy nem veszett még ki belõlem az a kissrác, aki annak idején a kilencedik emeleten elbújt és hát mondom mindenféle gazemberségben, csibészségben benne volt.

- Lehet, hogy ez is benne volt, de még egyszer mondom én ezt nem gondoltam akkor így át tudatosan, most viszont gondolom, hogy tudatosan foglalkoztat a dolog, illetve hát most, de most sem a környezetemnek, inkább saját magamnak szeretném megmutatni, hogy utólag visszagondolva az egy vagány kissrác volt és hogy ez a vagány kissrác azért még most is él bennem.

- Nem tudom megmondani, hogy hány métert, lehet, hogy tizenöt lehet, hogy huszonöt, nem tudom, hogy mennyi én soha nem mértem le, mindenesetre lentrõl föl nézve eléggé komoly magaslatnak tûnik. De most, hogy mennyire veszélyes vagy mennyire veszélytelen igazándiból ezt se tudom, szerintem fiatalok, akik onnan leugranak, azok abszolút nem foglalkoznak ezzel, hogy ez most veszélyes, vagy nem. Azt hiszem az én korom kell hozzá vagy bizonyos kor kell hozzá, hogy az ember ezen elspekuláljon és ne a zsebét fordítsa ki és nézze meg, hogy most van annyi pénzem, hogy le tudok ugrani vagy nincs annyi pénzem. És hogyha van annyi pénzem, akkor gondolkodás nélkül meg akarom élni a pillanatot és leugrok. Az én korosztályom meg ugye meditál rajta, filozofálgat nyolcvanhat évig, hogyha van is annyi pénzem, azon a pénzen esetleg két pólót vegyek a gyereknek, vagy mit tudom én, menjek el vacsorázni rajta, tehát spekulálok rajta. Valamint azon is elgondolkodik, hogy jó, jó, persze természetesen ott fog engem egy kötél, de mi van, hogyha mégsem? Ezen egy bizonyos kor elõtt nem gondolkodik egy ember, egy bizonyos kor után meg hosszasan gondolkodik az ember és utána meg szeretné tenni, aztán akkor van nagyon-nagy baj és akkor jön el szerintem az öregség, amikor gondolkodik az ember és nem teszi meg.

- Hát most én ott tartok, hogy hosszas filozofálgatás után, én nagyon szeretnék leugrani, de hát ugye van egy 10 éves lányom, aki nagyon óv ettõl, merthogy felelõsséget érez irántam és hát ilyenkor már azon is gondolkodik az ember, hogy én is felelõsséget kell, hogy érezzek iránta. Ez valahogy az a kategória, mint amikor a kisgyerek végigmegy az utcán, meglát egy nagy követ és pillanatok alatt eljut odáig, hogy abba bele kell rúgni, merthogy az fontos, ez egy jó élmény és a jelenben él. A felnõtt meg már ugye gondolkodik rajta, hogy 20 ezer forintos cipõ van rajtam, átvillan az agyán a kõnek a röppályája, betörhet egy ablakot, stb. stb. tehát nem a pillanatok élnek, hanem perspektivikusan továbbgondolva mik lehetnek ennek a következményei. És hát van az idõs ember, aki meg azt mondja, hogy annak idején belerúgtam, de már meg se fordul a fejében, hogy bele lehetne rúgni. Én most ott tartok, hogy hosszas filozofálgatás után még úgy döntenék, hogy bele kell rúgni.

- Szerintem egyszerûen kockázatvállalás, ami hát a mai világban szerintem meglehetõsen aktuális és egy bizonyos kor fölött, hogyha ezt az egész problémát, ami igazándiból nem probléma, csak nekem probléma, vagy az én korosztályomnak lehet probléma, vagy egy kreált probléma, akkor úgy gondolom, hogyha ezt kitágítom, akkor egy bizonyos kor fölött, ez abszolút a mai világról, a mai életrõl szól és ilyenformán akár ha úgy tetszik kötelezõvé is tenném. Tehát hogyha ezt úgy fogom fel, hogy a semmibe ugrani úgy, hogy valami visszaránthat, de benne van az, hogy mi van, ha mégse, akkor én ezt tágíthatom emberi kapcsolatokra, tágíthatom vállalkozásra, tágíthatom politikára és tágíthatom minden másra és ilyenformán mindenkivel egy bizonyos kor fölött megéletném. Most már a következõ lépés az, hogy az elsõ utamba akadó ilyen helyen hát le fogok ugrani.