- Megfigyeltem, hogy a villamoson és aztán az autóbuszon is
ennek a kisfiúnak nagy érdeklõdése van az autóvezetés, a sofõr
bácsi munkája iránt. Vajon a családban van mûszaki ember?
Látja õ ezt valahol, tanulja õ ezt valakitõl?
- Nem, nem tanulja senkitõl, mindenki elméleti vonalon
dolgozik a családban és mûszaki adottság, talán a mamának van
mûszaki vénája, de nem képzettsége.
R.: - Hány éves a kisfiú?
- Három. Az elsõ szó, amit kimondott, az az autó volt.
Azóta is ez a ragaszkodás, ez az imádat, ez nagyon õszinte és
követi, most már kategorizálni tudjuk õket. Kis autót, nagy
autó, teherautó, sõt megismerjük a Trabantot, a Skodát és
kosaras autó, vagy darus autó, repkedünk a boldogságtól, ha
meglátunk egy nagy autót. Ez végigkíséri az életünket. Ami
viszont zavar bennünket, az a kis Moped motoroknak az élénk
hangja és valószínû a bukósisak még, ami furcsa fejformát ad
és ez egy kicsit mondjuk ijesztõen hat rá, összerezzen a
motorzajra. De egyébként a nagy, hatalmas, több tonnás
teherkocsik nem zavarják.
R.: - És vajon mit gondolnak, hogyha nem látja a családból
sehol ezt a mûszaki érdeklõdést, mûszaki ismereteket, akkor
vajon honnan veszi?
- Hát én azt hiszem, hogy ez a kor szelleme is valószínû,
miután rengeteg autó futkos és több típus. Aztán meg
gondolom, hogy egy belsõ érdeklõdés, ez belülrõl fakad.
R.: - Ez abból fakad, hogy õ kisfiú?
- Valószínû, sõt biztos vagyok benne, mert például a
babák egyáltalán nem érdeklik, viszont annál jobban érdeklik,
az is a fiúságból ered, annál jobban érdeklik a nálánál
pár évvel nagyobb kislányok. Igen. Azok iránt nagyon érdeklõdik.
Egy édes, bájos mosoly, táncot lejt elõttük, kelleti magát,
tehát az ösztönök valami fantasztikus szépen dolgoznak,
megható. De egyébként egyáltalán nem érdeklik sem a lányos
játékok, csak az autók és a mûszaki játékok közül is a
többi nem, csak az autók.
R.: - Mi történne, ha a kezébe adnánk egy babát?
- Letenné. Valószínû letenné, nem tud vele mihez kezdeni.
Viszont egy autó kerékkel órákig eljátszik, egy kiesett autó
kerékkel.
- Miután bébiszitterkedtem az unokám születése elõtt és
vegyes volt a társaság, akire vigyáztam, fiúk, lányok,
vegyesen, érzõdik a születésüktõl fogva a fiúknál, hogy
õk férfiak, erõsebb egyéniségek. Határozottabbak,
játékaik is erõsebbek, a kislányok lágyabbak,
alkalmazkodóbbak, érezni lehet azért a kettõ között, az
biztos, hogy veleszületett tulajdonság. Szerintem csak terelni
lehet, de nem befolyásolni, én sose befolyásolnám a gyereket.
Egyetlen esetben esetleg segítenék nekik, ha nem egy erõs
egyéniség alakult ki és látnám, hogy szüksége van arra, hogy
valahonnan, valami segítséget kapjon. Akkor sem erõszakolnám
rá az én akaratomat, hanem megpróbálnék neki több
alternatívát megmutatni és amelyik fele elindulna.



- Én már voltam olyan mély vízben is, hogy beleugrottam és
ellepte a fejemet még a kezemet csak így.
R.: - És mi lett akkor veled?
- Hát így integettem apának, aztán odajött, de egyszer
beleugrottam, kitettem a kezemet, csak nem vette észre, én meg
akkor kisétáltam.
R.: - Egyedül szoktál bent lenni a mélyvízben?
- Ühm.
R.: - Nem félt ilyenkor apa vagy anya, hogy valami baj
történik veled?
- De, de, én mondtam, hogy bele tudok úgy ugrani, hogy ne
fulladjak meg.
R.: - Anya ilyenkor mit csinál?
- Hogyha esetleg nagyon elmerülök és még nem tudok úszni,
akkor megkéri apát, hogy húzzon ki a vízbõl, de én tudok már
úszni.
R.: - Akkor apa mindig ott van a közelben, amikor bent vagy a
mélyvízben igaz?
- Igen. De a mélyvízben azért jó, mert lehet háton úszni,
meg nem ér le a lábom.
R.: - Ha nem a medencében fürdesz, akkor mit csinálsz
nyáron?
- Kint napozok, hogy jól lebarnuljak.
R.: - Nem szoktál megégni?
- Nem nagyon, mert mindig amikor megégek, akkor beleugrok a
vízbe. Majd bekenjük olyannal, amitõl nem ég le a hátam.
R.: - Bármi amit kérsz a strandon, amit meglátsz, azt
megkaphatod?
- Hát bármit nem, mert hogyha motort kérek, de az nincsen,
úgyhogy azt nem kaphatom meg, meg nem is tudok motorozni. Még apa
sem, mert apu is egyszer, amikor jogosítvány nélkül motorozott
valahol, akkor akkorát esett vele, hogy majdnem kitört a nyaka.
R.: - Te milyen motort kívántál meg a strandon?
- Sport motort.
R.: - Játék motort?
- Nem, igazit.
R.: - Strandon be lehet fizetni motorokra, azokra rá lehet
ülni?
- Rá lehet, felnõttnek csak, aztán fölültem ilyen nagy
dömszli motorra apával, de én vezettem.
R.: - Igazi felnõtt motorra?
- Ühm. Meg egy négykerekesre is, ott voltak olyan jó nagy
dombok és azokon, hogyha átmentünk, akkor fölment a kocsinak a
két elsõ kereke.
R.: - Nem féltél, nem érezted rosszul magad azon a nagy
motoron?
- Nem. Sokkal jobb, mint a gyerek. Nem szeretek ilyen
bébis motorokon menni, már kinõttem.
R.: - Nem is muszáj olyanokon menni, vannak nagyszerû biciklik
is.
- Biciklim van, de annak föl is tudom emelni az elejét,
bringázás közben. De én már mentem kétkerekû motoron is,
csak elestem vele.
R.: - No de egy gyerek nem motorozhat, nem ülhet fel a
motorbiciklire.
- De fölülhet. Apa adott rá jogosítványt nekem.
R.: - Milyen jogosítványt?
- Motoros jogosítványt.
R.: - Hol van az a jogosítvány?
- Az apánál, csak akkor adja oda, amikor motorozni szeretnék.
R.: - És ha egy rendõr bácsi meglát téged, ahogy motorozol
az úton és azt a jogosítványt felmutatod, õ elfogadja?
- El szokta valamikor, de nem mindegyik.
R.: - Miért? Te egyedül szoktál motorozni az úton?
- Szoktam.
R.: - Milyen motorral?
- Sportmotorral és ilyen nagy jel van rajta és piros mindene.
R.: - És milyen úton szoktál te egyedül motorozni?
- Rózsafõ.
R.: - Ott sok autó jár?
- Ott nem olyan nagyon sok.
R.: - Volt már olyan, hogy rendõr bácsival találkoztál
ilyenkor?
- Igen, de van egy kedvenc rendõr bácsim, aki mindig
megengedi, hogy motorozzak.
R.: - Te nem szoktál eldõlni ezekkel a motorokkal?
- Nem nagyon. Egyszer 4 évesen eldõltem vele.
R.: - És nem ütötted meg nagyon magad?
- Nem, mert rajtam volt a bukósisak, de kigyulladt, de tûzálló
ruha volt rajtam.
R.: - Ez valójában megtörtént vagy csak játékból?
- Akkor még izé motorral estem el, játékmotorral, azt
hittem, hogy az ki tud gyulladni.
R.: - És kigyulladt?
- Nem gyulladt ki, úgyhogy nem is kellett volna tûzálló
ruha.
R.: - Elég erõteljesen fékeztél. Mennyivel megy ez a
járgány?
- Ez körülbelül maximum hatvannal.
R.: - Ezt tudod is, van mérõd, órád vagy csak úgy gondolod?
- Van. Van órám, meg szoktam mutatni néha.
R.: - Hatvannal mész?
- Hát nem, csak amikor nagyon olyan, ki szoktuk vinni ezt
ilyen, van itt egy rész és oda ki szoktuk vinni és akkor ott.
R.: - És ott jönnek-mennek autók, vagy csak ti vagytok
egyedül?
- Nem, ott csak mi vagyunk, ott csak mi vagyunk, az direkt ilyen
terep pálya, az direkt megvan úgy csinálva.
R.: - Tulajdonképpen mi ez a jármû, mutasd már be nekem,
mert itt gondolkodom, hogy ez vajon mi lehet, de nem tudom
eldönteni.
- Ez egy összeszerelt go-kart, házilag összeszerelt.
R.: - De az eleje az egy motorból való.
- Az eleje az ketté volt vágva, kettévágtuk a robogót és
ide raktuk az elejére és gömbcsukló segítségével tudom
kormányozni.
R.: - Aha. És akkor a végére pedig rászereltetek egy
- a komplett magát a motort. Egykerék meghajtása van, nincsen
összefüggésben a másikkal, hanem így csináltuk egy kerékre.
R.: - Direkt, vagy miért?
- Direkt, direkt úgy, mert a kormány is direkt motor ez
robogó kormány, én szerettem volna így, mert ami volt kormány,
az nem annyira jó. Meg azért is szerettem volna ezt a kormányt,
mert akkor önindító is rajta van.
R.: - És az ülést, azt pedig honnan szedtétek? Az valamilyen
autóból van.
- Bontóból, egy Hondából, Honda kisbuszból.
R.: - Neve van? Adtál neki nevet?
- Hát Hondát adtam neki, Honda go-kart.
R.: - De van itt még egy ilyen pótülés is.
- Igen, ez az azért van, hogy ne pörögjön ki a kerék
annyira.
R.: - Miért, attól nem pörög ki?
- Hát hogyha egyedül ülök rajta, akkor nagyon kipörög a
kerék. Nagyon-nagy hozzá, kicsi hozzá a súly és akkor repül
nagyon. És akkor így a ketten megyünk, akkor nagyon jó. Mert
így most hárman vagyunk és akkor egy kicsit jobban meg van
terhelve.
R.: - Hát nagyon szép kis jármû és ezt apukád hegesztette,
vagy hogy csináltátok?
- Hát vettünk egy törött robogót és abból, ezt
megcsinálta apukám a kerekeket meg mindent, és akkor ez a kettõ
hátsó robogó kerék és akkor mindent, mindent úgy
megcsináltunk. Kettévágtuk a robogót, minden.
R.: - Van visszapillantó tükröd is.
- Vettünk rá, lámpákat is vettünk rá, majd be fogjuk
kötni.
R.: - Sötétben is fogsz vele menni?
- Most csak egy lámpa ég, az index, meg még meg kell keresni
a fázisokat.
R.: - Én bizony nem láttam, hogy te indexeltél volna, amikor
ide bekanyarodtál.
- Háát
R.. - A KRESZ-szel mi van?
- Hát azt most tanulgatom könyvbõl úgy, hogy
R.: - Hát remélem, hogy a fõútra nem mész ki ezzel?
- Nem, nem, fõútra nem megyek ki, nem.
R.: - Csak itt a kereszt utcákon szaladgálsz?
- Meg inkább, leginkább itt a mezõn.
R.. - De azt tudod, hogy a jobbkéz szabály, az itt mûködik.
Azt tudod mit jelent, hogy jobbkéz szabály? Na mit jelent?
- Hát hogy a jobbnak kell elsõbbséget adni
R.: - Hogyhogy a jobbnak?
- Hát aki jobbról jön.
R.: - Hát neked jobbról?
- Igen, nekem jobbról és aki nekem balról, az ad nekem.
R.: - És erre figyelsz is, amikor itt száguldozol hatvannal?
- Igen, igen figyelek, hát hatvannal nem szoktam, de figyelek
rá, igen, szoktam rá figyelni.
R.: - És estél már ezzel, vagy ezzel nem lehet elesni?
- Nem, ezzel nem, ezzel nem lehet elesni, feldõlni se lehet.
R.: - Ezzel milyen baj történhet?
- Hát szerintem az, hogy belerohanok egy autóba vagy valami
ilyesmi, de ez nagyon odafigyelek mindig.
R.: - És ezt mire föl kaptad? Csak úgy, már régóta
szerettél volna egy ilyet és rábeszélted apukádat, hogy
valamilyen alkalom adódott most erre?
- Hát alkalom is volt rá, mert apukám meglátta a hirdetést,
hogy törött robogó és pont megvettünk egy kasznit és arra
csináltuk. Ez egy ilyen alkalom volt.
R.: - És anyukád mit szólt hozzá, nem mondta, hogy jaj, ne!
Meg félt.
- Igen, anyukám ezt mondta, de utána apukám...
R.: - Mit mondott anyukád?
- Hát hogy ne menjél vele, mert lehet, hogy baj lesz, de
apukám utána megnyugtatta.
R.: - Mit mondott neki?
- Hát azt mondta, hogy evvel nem történhet baj, meg majd
megtanulom a Kresz könyvbõl a Kreszt.
R.: - Észre se vesznek téged itt a nagy bozótban, azt tudod?
Én is, amikor jöttem erre, nem is lehet látni téged, csak
valamilyen hangot hall az ember.
- Azt látom, figyelem a kocsikat és direkt lehúzódok.
R.: - Biztos, hogy mindig figyelsz?
- Persze.
R.: - De õk nem figyelnek.
- Hát amikor meglátnak, de direkt félreállok és akkor
meglátnak. Nagyon félreállok, hogy pont el tudjanak menni.
R.: - Barátaid mit szóltak, amikor elõször beállítottál a
kapu elé? Gondolom megõrültek a féltékenységtõl, így volt?
- Igen.
R.: - Te is szerettél volna egy ilyet?
- Hát én inkább egy motort szeretnék.
R.: - És oda is szokta neked adni a vezetést a kormányt, vagy
csak mindig itt ültök mögötte?
- Igen, oda szokta adni.
R.: - És nem félsz?
- Nem.
R.: - Te meg itt hátul még föl szoktál állni ezen a
pótülésen, ha jól láttam az elõbb.
- Nem szoktam fölállni, csak hülyéskedtem, meg belement a
gödörbe és akkor úgy.
R.: - De azért ez nagyon jó buli lehetne ezzel jönni, menni.
És a felnõttek meg csak állnak és bámulnak benneteket.
- Hát apukám néha el szokta kérni és akkor úgy szoktunk
menni, de és akkor néznek a felnõttek, csak itt az utcán úgy
bámulnak.
R.: - Mi ebben a jó, fiúk, hogy néznek benneteket és
mindenki megrökönyödve néz utánatok, hogy jaj! milyen jármû
ez? Ez a jó benne, vagy az, hogy így lehet vele száguldozni és
majdnem olyan, mint egy autó. Hát jobb, mint a bicikli.
- Mind a kettõ, is-is.
R.: - De biciklitek, az van?
- Van, van, persze, mindenkinek van biciklije.
R.: - És akkor az most már el van téve?
- Nincs, nincsen, szoktunk menni vele délutánonként.
R.: - Mennyit fogyaszt ez a jármû?
- Ezt nem tudom. Hát van, amikor egy egész, ha nagyon húzom
neki, akkor teljesen kifogy
R.: - De ebbe az hány literes a tankja?
- Kettõ és fél literes.
R.: - És ahhoz mit szól az apukád, vagy anyukád, hát kinek
a pénzén szoktál tankolni?
- Az enyémen, az enyémen szoktam.
R.: - Van zsebpénzed?
- Van zsebpénzem és akkor elmegyünk a kútra és akkor
megtankolunk egy ilyen 20 literes kannát és akkor avval...
R.: - És nincs véletlenül még ilyen indulótok vagy valami,
ami amikor fölültök ide az autóra, azt mondjátok, vagy csak
úgy visongani, meg röhécselni szoktatok?
- Nem, valami hülyeséget kitalált a Peti.
- Amikor beindítom, akkor mindig azt mondom, hogy nindzsa és
amikor meg leállítom, akkor meg azt mondom, hogy jakudzi.
R.: - Aha. Nahát akkor halljam most, hogy csináljátok? Na
szevasztok, vigyázzatok magatokra.
- Csókolom.



R.: - Te milyen » gyerek « voltál kiskorodban,
olyan csendes, szerény jó gyerek, vagy inkább az a típus, aki
mindenben benne van?
- Szerintem eléggé ritka fajta, mert ugye azt szokták
mondani, hogy vagy égetnivalóan rossz egy gyerek, fõleg a
fiúgyerek és általában rossz tanuló is. Vagy nagyon jó
tanuló és akkor csendes, jó magaviseletû. Hát én a kettõ
ötvözete voltam, azaz viszonylag jó tanuló voltam, ugyanakkor
viszont égetnivalóan rossz, mindenféle balhéban,
csibészségben benne.
R.: - Emlékszel-e valami olyan mutatványodra, ha fogalmazhatok
így, amelytõl azért nem volt elragadtatva a szüleid sem, meg a
környezeted sem. Tehát belementél-e olyan helyzetekbe, amely
már elsõ pillantásra is veszélyesnek, vagy nehéz dolognak tûnt,
de azért mégis valahol gyõztesen kerültél ki belõle?
- Természetesen nagyon sok ilyen volt. Egy párra emlékszem is
közülük, errõl a szüleim mind a mai napig nem tudnak, mert ha
tudtak volna, akkor szerintem agyvérzést kapnak vagy
szívinfarktust. Az egyik az egy nagyon emlékezetes. A Kacsóh
Pongrác úti lakótelepet építették és mi az építési
területen játszottunk, természetesen annak ellenére, hogy ez
tilos volt és hát mit csináljon a gyerek egy kilenc emeletes
épületben, mint bújócskáztunk. Soha nem felejtem el, hogy én
a kilencedik emeleten a korláton kívül egy erkélyen oda bújtam
úgy, hogy körülbelül egy ilyen 5-7 centis kis padkán álltam a
korlátba kapaszkodva, lebújva, hogy ne találjanak meg. Hát
mondanom sem kell, hogy akik arra sétáltak és lentrõl látták,
hogy egy kilencedik emeleten lévõ és ott lógó kisgyerek bujkál
az épületben, azok gondolom, hogy eléggé megrettenhettek és...
R.: - Miért? A kezeddel kapaszkodtál, a lábad meg lógott?
- Nem, hát álltam kívül a korláton, kívül a padkán,
fogtam a korlátot és át ott ilyen drótszálas üveg volt és a
mögé bújtam és hát úgy kerestek a többiek. De mondom, mindez
a kilencedik emeleten. Hát ezt a szüleim soha nem tudták meg,
én viszont mind a mai napig elõfordul, hogy arra rettenek fel
álmomban verejtékezve, hogy én onnan zuhanok le. Hát ez volt az
egyik. A másik, hogy ilyen hatalmas épületeknek ásták az
alapot, természetesen föltört a talajvíz. Elõtte szintén
valami csibészségbõl kifolyólag nekem eltört a csuklóm,
könyékig be volt gipszelve a kezem és hát mit csináljon az
ember egy ilyen váratlanul feltörõ kis tavacskában, olajos
vízben, két deszkát ácskapoccsal egymás mellé ütöttünk és
törött kézzel én tutajoztam.
R.: - Hát természetesen a törött kezed volt az evezõ.
- Nem, egy hosszú farúddal, de hát a két palló az azért idõnként
megbillent és hát mondanom se kell gipszes kézzel belehuppantam
az olaj vízbe úgy, hogy újra kellett gipszelni az egészet és
hát számtalan ehhez hasonló csibészség volt, amirõl szüleim
aztán nem nagyon szereztek tudomást, illetve hát megpróbáltam
kimosakodni, hogy én elestem tócsában, úgy ázott meg a kezem,
merthogy újra kellett kötözgetni.
R.: - Szóval otthon azért igyekeztél jó gyereknek
mutatkozni, akivel nemigen volt gond otthon. Segítettél úgy
otthon a mindennapokban?
- Igen, természetesen, nagyon sokat segítettem, de hát azért
tudták, hogy nem vagyok én egy matyóhímzés, tehát nem voltam
egy igazán jó kisgyerek, de az ilyen igazi nagy gazemberségeket,
csibészségeket, azokat azért nem nagyon tudták.
R.: - Most azért bevallhatjuk, hogy a negyvenet járod
körbe-körbe innen-onnan. Van-e valami olyasmi mostanában az
életedben, amely számodra egy ugyanilyen lehet, mint ott kint
kilencedik emeleten lógni akárhány évesen, 10-12 évesen
kifelé, tehát amikor valamit meg akarsz mutatni önmagadnak, meg
a társaidnak is, mert gondolom egy kicsit errõl is szólt akkor
az a kilencedik emeleti bújásod.
- Nem tudom, hogy ez így átgondolva, sõt biztos, hogy ezt
így nem gondoltuk át, egyszerûen csináltuk, éltük a
hétköznapjainkat, nyári szünetben. Egyáltalán nem akartam én
ott megmutatni semmit, ez természetesen magától értetõdõen
jött és megéltük ezeket a helyzeteket. Mostanában viszont
különbözõ ilyen nagyszabású rendezvényeken járva látom,
hogy ilyen gumikötéllel a lábukon fiatalok ugrálnak le
különbözõ magaslatokról és hát ezek...
R.: - Azokról az emelõ darukról?
- Hát például emelõ daruról és ezt azért mondjuk nagyon
szívesen kipróbálnám, talán bizonyítandó saját magamnak,
hogy nem veszett még ki belõlem az a kissrác, aki annak idején
a kilencedik emeleten elbújt és hát mondom mindenféle
gazemberségben, csibészségben benne volt.
R.: - Hát akkor azért mégiscsak valamennyire tudat alatt ez mûködött
benned, hogy olyan helyre kell akkor elbújnod tizenvalahány
évesen, nem a második emeletre, meg nem erkélyen belülre, hanem
valami olyasmit csinálni és el is bújni, amitõl a többiek
elismerését magadnak megszerzed és még ott lent a felnõttek is
csak csodáltak, meg hümmögtek, meg hujjogtak, hogy úristen! az
a gyerek ott ki fog esni. Tehát mindenki csodálatát vagy
legalábbis figyelmét magadra vontad.
- Lehet, hogy ez is benne volt, de még egyszer mondom én ezt
nem gondoltam akkor így át tudatosan, most viszont gondolom, hogy
tudatosan foglalkoztat a dolog, illetve hát most, de most sem a
környezetemnek, inkább saját magamnak szeretném megmutatni,
hogy utólag visszagondolva az egy vagány kissrác volt és hogy
ez a vagány kissrác azért még most is él bennem.
R.: - Hány métert kell ugrani onnan föntrõl, amely azért
egyáltalán nem veszélytelen?
- Nem tudom megmondani, hogy hány métert, lehet, hogy tizenöt
lehet, hogy huszonöt, nem tudom, hogy mennyi én soha nem mértem
le, mindenesetre lentrõl föl nézve eléggé komoly magaslatnak tûnik.
De most, hogy mennyire veszélyes vagy mennyire veszélytelen
igazándiból ezt se tudom, szerintem fiatalok, akik onnan
leugranak, azok abszolút nem foglalkoznak ezzel, hogy ez most
veszélyes, vagy nem. Azt hiszem az én korom kell hozzá vagy
bizonyos kor kell hozzá, hogy az ember ezen elspekuláljon és ne
a zsebét fordítsa ki és nézze meg, hogy most van annyi pénzem,
hogy le tudok ugrani vagy nincs annyi pénzem. És hogyha van annyi
pénzem, akkor gondolkodás nélkül meg akarom élni a pillanatot
és leugrok. Az én korosztályom meg ugye meditál rajta,
filozofálgat nyolcvanhat évig, hogyha van is annyi pénzem, azon
a pénzen esetleg két pólót vegyek a gyereknek, vagy mit
tudom én, menjek el vacsorázni rajta, tehát spekulálok rajta.
Valamint azon is elgondolkodik, hogy jó, jó, persze
természetesen ott fog engem egy kötél, de mi van, hogyha
mégsem? Ezen egy bizonyos kor elõtt nem gondolkodik egy ember,
egy bizonyos kor után meg hosszasan gondolkodik az ember és
utána meg szeretné tenni, aztán akkor van nagyon-nagy baj és
akkor jön el szerintem az öregség, amikor gondolkodik az ember
és nem teszi meg.
R.: - Most te hol tartasz?
- Hát most én ott tartok, hogy hosszas filozofálgatás után,
én nagyon szeretnék leugrani, de hát ugye van egy 10 éves
lányom, aki nagyon óv ettõl, merthogy felelõsséget érez
irántam és hát ilyenkor már azon is gondolkodik az ember, hogy
én is felelõsséget kell, hogy érezzek iránta. Ez valahogy az a
kategória, mint amikor a kisgyerek végigmegy az utcán, meglát
egy nagy követ és pillanatok alatt eljut odáig, hogy abba bele
kell rúgni, merthogy az fontos, ez egy jó élmény és a jelenben
él. A felnõtt meg már ugye gondolkodik rajta, hogy 20 ezer
forintos cipõ van rajtam, átvillan az agyán a kõnek a
röppályája, betörhet egy ablakot, stb. stb. tehát nem a
pillanatok élnek, hanem perspektivikusan továbbgondolva mik
lehetnek ennek a következményei. És hát van az idõs ember, aki
meg azt mondja, hogy annak idején belerúgtam, de már meg se
fordul a fejében, hogy bele lehetne rúgni. Én most ott tartok,
hogy hosszas filozofálgatás után még úgy döntenék, hogy bele
kell rúgni.
R.: - Mi ez, ezt hogy lehet hívni, ezt a tulajdonságot vagy
ezt, ami benned van, szóval mi ez?
- Szerintem egyszerûen kockázatvállalás, ami hát a mai
világban szerintem meglehetõsen aktuális és egy bizonyos kor
fölött, hogyha ezt az egész problémát, ami igazándiból nem
probléma, csak nekem probléma, vagy az én korosztályomnak lehet
probléma, vagy egy kreált probléma, akkor úgy gondolom, hogyha
ezt kitágítom, akkor egy bizonyos kor fölött, ez abszolút a
mai világról, a mai életrõl szól és ilyenformán akár ha
úgy tetszik kötelezõvé is tenném. Tehát hogyha ezt úgy fogom
fel, hogy a semmibe ugrani úgy, hogy valami visszaránthat, de
benne van az, hogy mi van, ha mégse, akkor én ezt tágíthatom
emberi kapcsolatokra, tágíthatom vállalkozásra, tágíthatom
politikára és tágíthatom minden másra és ilyenformán
mindenkivel egy bizonyos kor fölött megéletném. Most már a
következõ lépés az, hogy az elsõ utamba akadó ilyen helyen
hát le fogok ugrani.