- Hát kettõ kistestvérem van, van egy 5 éves és egy 7 éves.

- Igen.

- Hát hétköznap apa el szokott menni dolgozni és anya.

De most például vasárnap kimentünk Zsámbékra, akkor apa se dolgozott.

- Hát igen, díszmûkovács. És eléggé sokat. Karácsonykor is alig volt ideje, akkor is dolgoznia kellett.

- Hát elõször úgy szokta csinálni, hogy elvisz minket iskolába és utána kimegy Zsámbékra, mert ott a mûhelye.

- Hát van, amikor késõ este, de hát szóval valamikor 7 órakor, de van olyan, amikor 10 órakor jön.

- Igen.

- Tíz.

- Nem mindig.

- Akkor a bébiszitter szokott. Hát illetve van, amikor jön takarítani valaki és úgy hívják, hogy Judit és akkor õ szokott az Annára vigyázni, Andris pedig van, amikor bennmarad a napköziben, van amikor pedig anya érte jön, de akkor ráér.

- Igen. Neki is van gyereke, kettõ.

- Nem, még nem hozta el. Anna viszont ott nyaggatja, hogy hozza el valamikor.

- Hát azért, mert hogyha egyedül maradna otthon, akkor szétszedné a lakást.

- Nem, hát apa tuti nem, neki mindig van dolga szinte, de anya nem dolgozik és valamikor csak ilyen megbeszélésekre megy, meg ilyesmi, de általában otthon szokott maradni és Anna is szokott menni oviba, csak van, amikor kikönyörgi, hogy hadd maradjon ott a Judittal, mert délelõttönként szokott jönni, de van, amikor direkt marad ott. Mondjuk volt egyszer olyan, amikor náthás volt, vagy valami ilyesmi és akkor õ ottmaradt. Én is utáltam óvodába járni, de most már inkább az ovi, mint az iskola.

- Egyszer volt olyan, amikor rám bízták.

- Anya azt mondta, hogy csak akkor maradnak otthon, hogyha, de az csak Anna volt, Andris nem tudom már hol volt akkor, ja, pingpongozni volt akkor és hogy hát akkor is csak egy fél órára ment le.

- Igen, mert anya azt mondta, hogy csak akkor vigyázhatok rájuk, ha szót fogadnak.

- Akkor igen.

- Ha anya mondja, akkor.

- Igen.

- Hát amikor anyu vigyáz ránk, akkor egy kicsit szigorúabb, de azért én örülök is neki, mert a bébszitterek nem nagyon tudják azért úgy, hogy mi szokás nálunk, anya viszont tudja.

- Igen, szoktuk mondani, de két bébiszitterünk van, a Kata és a Judit. Hát a Kata szokott gyakrabban járni, bár még mielõtt elmegy anya, el szokta neki mondani, hogy most mit kell csinálni és akkor úgy csinálja, ahogy anya mondja.

- Azt igen, mert õ is nagyon kedves.

- Ebbe az óvodába sok olyan gyerek jár, aki otthon csak úgy elven és igazából nem része a családnak?

-Barabásné Murgács Kinga óvoda vezetõ: Én azt gondolom, hogy ezen a lakótelepen csak elég jólszituált családok vannak. Itt is mutat valamennyi szóródást az, hogy a mennyire igényesek, de igazán szélsõséges, rossz helyzetben lévõ, gondozatlan gyerek szerencsére a mi környezetünkben nincs.

R.: - Sok olyan gyerekkel találkoztam, akiknek szülei nagyon keveset foglalkoznak saját bevallásuk szerint is a gyerekekkel, még fél órát sem tudnak eltölteni és ebbe az óvodába járnak, ezekkel a gyerekekkel, ezekkel mi lesz? Az óvoda neveli õket, késõbb majd az iskola? Milyen értékeket visznek õk magukkal tovább?

Bné.M.K.: - Én nem szeretnék pálcát törni azok fölött a szülõk fölött, akik úgymond nem törõdnek a gyerekükkel, mert azt gondolom, hogy már velük sem törõdtek, sõt lehet, hogy már az õ szüleikkel sem. Magyarországon a negyvenes években lezajlott egy városiasítás, a nagycsaládok széjjel szakadtak, a családi hagyományok megszûntek. Az a nagymama, mama, gyerek, aki már maga is kulcsos gyerekként élte le az életét a iskola, a napközi és a lakás között, nem tud olyan értékeket közvetíteni, mint az, aki vidéken a nagymamák és nagynénik és nagybácsik és nagypapák közegében nõtt föl mondjuk egy olyan falusi környezetben, ahol bárhova lépett ismerõssel találkozott és a viszonyok emberekrõl szóltak. Ezeknek a mai gyerekeknek a viszonyai sokkal inkább szólnak a tárgyakról és a tárgyak birtoklásáról, mint a családi, baráti, emberi kapcsolatokról. De én nem hiszem, hogy ezért csak a szülõk tehetõk felelõssé, illetve, hogy attól, hogy a szülõknek ezt elmondjuk bármi is meg fog változni. Ameddig lakótelepeken élnek emberek, ameddig alvó városokban laknak, addig ez a jelenség megmarad. Én nagyon bízom benne, hogy a társadalmi változások szervesen átalakítják az emberi magatartásokat. Bízom abban, hogyha családi házas, lakókertes környezetbe kerülnek emberek, akkor elkezdenek érdeklõdni egymás iránt. A szomszédok, a gyerekek együtt játszanak és hogy a társadalom újra fel tudja építeni azokat az emberi kapcsolatokat, amelyektõl egy társadalom igazán jól mûködhet. Természetesen azoknak sokkal könnyebb jól gyereket nevelni, akiket már magukat is türelmes anyák és türelmes nagymamák nevelték. Ez a szülõi szerep felvállalása azoknak okozhat problémát, akik esetleg már az életük nagy részét különféle gyerekintézményekben töltötték. Tehát nincs arról közvetlen tapasztalatuk, hogy hogy él együtt egy család, a különféle nemzedékek, hogyan lehet megtapasztalni, megtanulni az emberi viszonyokat.

Bné.M.K.: - A szülõk kétféle módon nevelik a gyereküket. Az egyik az, amit õk tudatosnak gondolnak, a másik pedig, amit a gyerekük lát az õ életükbõl. Tehát én azt hiszem, hogy nagyon kevesekben fogalmazódik meg a tudatos igény, hogy én azért mondok le errõl vagy arról, hogy a gyerekem olyan értékeket lásson, amit én számára fontosnak tartok. Családok például alárendelik a személyes érdeket a gyermeknevelésnek, tehát megpróbálnak úgy is élni, ahogy azt elvárják a gyerekeiktõl. Egy átlagos mai magyar családban szintén közvetítõdnek tudatos értékek, de nem hiszem, hogy minden egyes alkalommal végiggondolják, amikor bekapcsolják a televízió valamelyik csatornáját, illetve amikor levesznek valamit valamelyik polcról egy üzletben, hogy azt akkor végiggondolják, hogy egy játéktárgy vagy egy könyv, milyen értéket képvisel a gyerek részére, mit közvetít. Van olyan család, aki kirándulni jár és sok idõt tölt együtt és vannak, akik fáradtak, hajszoltak és nem egészen ideális vagy jó mintát mutatnak a gyereküknek. Azt gondolom, hogy nagyon-nagyon nagy az eltérés a különféle családok között. Gondolom, hogy ez függ a szülõ iskolázottságától, tapasztalatától, esetleg attól a lakókörnyezettõl, ahol laknak, hiszen kutatások azt bizonyítják, hogy a vidéki környezetben, ahol a gyerekek már bevonódnak például a ház körüli munkákba, sokkal felelõsségteljesebben tudják az életüket alakítani, mint azok a gyerekek, akiknek az élete mondjuk egy panel lakás és az iskola között telik el.

- A gyerek hozzászokik ahhoz, hogy mindig kiszolgálják, merthogy a munkamegosztásban nem részesül.

- Igen, a munkamegosztásban többek között azért nem vesz részt a gyerek, mert a gyereknek magának is megvannak a kötelezettségei. Ugye például hozza az iskolából feladatait és azon kívül az is, hogy mondjuk az anya dolgozik és neki egyszerûbb, rövidebb idõ alatt elvégezhetõ, hogyha a házimunkát õ maga gyorsan megcsinálja, mintha bevonja a gyereket, mert az hát macerás.

- Hát ez egy olyan nagyon ellentmondásos dolog. Istenigazából az, hogy az iskolai terhek megnövekedtek, az hát egy ilyen verseny társadalomnak a bûne. Ez nem feltétlenül a családnak a bûne, bár hát részt vesz benne a család, de az a versenyhelyzet, hogy ha a gyerek valamire akarja vinni, akkor már iskolás korában sokkal nagyobb teljesítményre kell, hogy ösztönözze õt a szülõ és nem biztos, hogy ez jó.

- Igen, például azzal is, hogy a gyerek azt tanulja meg, hogy õt kiszolgálják. Azt, hogy õ kiszolgál mást, azt nem tanulja meg.

R.: - Mondja, ez értékprobléma maga szerint vagy pedig ráolvasással gyógyítható, mit kezdjünk ezekkel a maga által felvetettekkel, amelyek jogos aggodalmak.

- Hát ráolvasással az nem gyógyítható, inkább valamiféle társadalmi közfelfogásnak a megváltoztatásával, csak hát nekem az a szilárd meggyõzõdésem, hogy a dolgok úgy mennek, ahogy mennek. Szóval szinte lehetetlen az ilyen folyamatokat megváltoztatni.

- Hát igen. Van. Hát biztos, hogy van. Hát az ember látja azt, hogy mintául lehet oda állítani például a családok nevelésében a nagycsaládosokat, ahol a gyerek jól érzi magát annak ellenére, hogy esetleg kevesebbet kap, mint az ugyanolyan jövedelmû családnak a két gyereke vagy egy gyereke. Kevesebbet kap, de azt a keveset, azt nagyon megtanulja megbecsülni és a szeretet, ami körülfogja õt, az kárpótolja õt. No de én elárulok egy titkot magának, az életben se fog annyit kapni a gyerek, szóval az életben sok gyerek, aki el van odahaza kényeztetve, meghökken, megdöbben attól, hogy atyaúristen! hát én itt nem vagyok az elsõ. Itt nem vagyok kivételezett személyiség és meglepi az, ami az életben rá vár és ez az egyik oka annak például, hogy ma a gyerekek egyre inkább nem akarnak felnõttekké válni.

- Szoktam. Az is például munka, hogy hajtogatunk, meg fõzünk, meg ilyenek.

- Néha, amikor kivisszük az udvarra gyümölcsöket, akkor általában én szoktam bevinni a tálat, ami megmaradt, sok mindent.

- De például, kivinni a kukát, újabb ilyen zacskót beletenni, meg kikefélni a cicát, meg nem tudom még miket.

- Néha igen. De máskor van kedvem hozzá.

- Ez ahol a palacsintaforgatásban az, hogy az apa tanított, mert amiket az apa tanít meg, az mind jó dolog. Mert például az anya megtanított zongorázni, az is jó.

- Hát a zongoratanároknak igen.

- Fõzés, süteményeket csinálni.

- Hát nem fõzök, hanem hogyha az anya mondja, hogy szedjem le a tojások héját, akkor én leszedem, vagy hozzam ki a spejzból a túrót, meg ilyenek.

- Hát anya elõtt szoktam csinálni, de apát csak puszilgatni szoktam.

- Hát takarítani néha szoktam, söpörni.

- Nem.

- Igen, meg vannak munkák, például a kicsiknek segítek, vagy fölmosok, most éppen be vagyok írva fölmosni. Mert azt annyira szeretek.

- Igen, mert amikor nem volt tábla, akkor mindig összekevertük, Erzsike mondjuk három gyereket írt Emese néni meg kettõt és az nem jó, csak három az ágyazásra.

- Nem. Mindig aki mondja gyerek az lesz beírva. Tehát ha valaki mondjuk ágyazni szeretne és be van írva egy másik gyerek, akkor már õ nem tud ágyazni, hanem elvégez egy másik munkát.

- Igen.

- Mert annyira szeretek dolgozni.

- Hát, mert olyan jó érzés, nem tudom, de én szeretek.

- A kicsiknek segíteni, meg a fölmosni.

- Hetenként cseréljük vagy egy hét az én munkám például a macskának az alomcsere, meg a söprés, meg a felmosás, meg nem tudom még micsodák vannak.

- Igen, mert például van olyan, hogy macska alomcsere csütörtökönként és a felmosás meg keddenként.

- Hát nem, mert nagyon sok dolgunk van, szóval nagyon sok dolga van.

- Igen.

- Mert jó.

- Hát kicsit igen, de azért szeretem.

- Szennyes gyûjtés, mert az mindennap van.

- Hogy van egy ilyen kis kosár és akkor a legmagasabb emeletre fel kell jönni és akkor van egy ilyen kis nyitható valamicske és abban vannak a piszkos ruhák, abba ki kell szedni, bele kell tenni a kosárba, aztán megyünk a középsõ szintre, onnan is ezt kell csinálni, aztán levisszük a pincébe.

- Igen.

- Hát szoktunk, tegnap például jöttek hozzánk vendégek és akkor csináltunk kókusz golyót.

- Hogy megdicsérjenek.

- Igen.

- Elég nagy szokott lenni a vircsaft ez igaz. Én alapjában véve nem vagyok egy türelmes ember, de a gyerekeim türelemre nevelnek, mert kénytelen vagyok türelmes lenni, mert ha mindenért fölkapom a vizet, akkor már rég kiugrottam volna az ablakon.

- Az ember az idõvel megtanulja azt, hogy bizonyos fontossági sorrendet állítson fel és az, ami éppen fontos, arra figyeljen. Ez a türelemmel ugyanígy van. Tehát, hogy ne idegesítsem magamat amiatt, hogy ez, meg amaz kimarad, mert majd arra is rákerül a sor, hogyha szükséges. Az élet adja a türelemhez az energiát, emögött inkább a nagycsaládban mi van. Az van, hogy rendnek kell lenni, rendszernek kell lenni.

- Szigorúnak kell lenni annyiban, hogy most képzelje csak el, teljesen gyakorlati dolgok, a vacsora. Hogyha mindenki akkor jön vacsorázni, mikor van kedve, akkor éjfélig nem fejezõdik be a lefekvés. Tehát ha nincs egy rendszer, akkor mint egy zsák bolha megbolondulunk, hiszen mindenki máskor éhes, mást szeretne enni, máshoz van kedve, egyik aktív, másik nem aktív, ha ezt úgy türelemmel viselnénk, hogy mindenki azt csinál, amit akar, akkor most itt a riportot már nem csinálná velünk. Tehát nem lehet. Nekik is meg kell tanulni egy napirendet, a napirend teljesítése mellett hogyha valami plusz bajuk van, ahhoz kell a mindennapi értelemben vett türelem, a gyereknek szüksége van rá, akkor rendelkezésre kell állni.

R.: - Közben bejött a legnagyobb fiú, az egyéves kicsivel a karján, a gyerekek nagyon sokat részt vesznek és nagyon sokat segítenek egymás ellátásában és az egymással való foglalkozásban, meg hát a nagy háztartásban.

- Így van, azonban ez nem azt jelenti, hogy kényszerítve vannak, hanem azt jelenti, hogy játék szinten, hiszen a gyereket érdekli, például gondolj csak a mosogatógép kipakolásra, boldogan csinálja, mert hát valami olyasmit csinál, amit az apu és anyu. Nyilvánvaló nem ugyanolyan szint, meg oda kell figyelnünk, közben elunja magát, de ugyanígy terítés, leszedés, takarítás. Akkor az, hogy a nagyobbak már tudnak vigyázni, hogy segítsenek. Aminél nem kell mást tenni, csak jelen lenni. Kicsikkel játszani, hogyha éppen nekem el kell menni vagy nem vagyok itthon. A kicsi megéli, hogy kicsi. A nagynak meg szintén élmény az, hogy a kicsikrõl gondoskodhat, tehát már õ egyre több olyan dolgot tud csinálni, amit úgymond az apu és az anyu csinál. Öntudatát növelni.

- Ez a szülõ felelõssége. A gyerek nem arra való, hogy én õt befogjam munkára, ezt úgy lehet csak csinálni, hogy õ úgy éli ezt meg, egyrészt hogy tanul ezzel, másrészt pedig ezáltal az õ szerepe és helye a családban fontossá válik. Tehát õ ezáltal a saját szerepét és a fontosságát átéli, megéli, hiszen rá merjük bízni.

- Õk elvileg nem mondják, hogy nem, mert ha azt mondom, hogy ezt csinálja meg, akkor megcsinálja. De ezt nekem kell látni, hogy ez neki sok. Nekem kell azt mondani, hogy kösz szépen Tomi most akkor átveszem. Ilyen példa mondjuk a fûnyírás, szóval nekik játék, hogy tologatják a masinát, mármint a nagyok, nyilvánvaló, hogy egy idõ után megunja, tehát akkor azt mondom, hogy jó, hát akkor most el innen én csinálom tovább, te meg most akkor mehetsz focizni. És itt jön az a különbség a szülõi hozzáállásban, hogyha a szülõ elnyomja a gyereket. Tehát mindent helyette megcsinál, te nem tudod azt megcsinálni, megcsinálom helyette. Akkor a gyerek ilyen mimóza marad és hát mindenben fél, nem mer kockáztatni, nem is tudja mi az, mert majd a mama, meg az apu. Tehát ez egy játék, persze a másik meg, mikor túlzásba viszem és azt csinál, amikor akar. Azt se tudom már, hogy hol van, azt se tudom mit csinál ugye ez a másik oldal.