- Voltál-e már úgy, hogy lelkiismeretfurdalásod volt a gyerekkel kapcsolatban? Én most olyasmikre gondolok, tehát nem olyan rettenetes nagy dolgokra, ilyen visszafordíthatatlan folyamatra, hanem apró egyszerû dolgokra gondolok.

- Hát olyan nagyon-nagy lelkiismeretfurdalásra így nem emlékszem, viszont folyamatos lelkiismeretfurdalásban élek, állandóan az jár az eszemben lehet, hogy én egy túltipródós típus vagyok, idegeskedõs típus vagyok, mindig az a gondolatom, hogy most jól csinálom, vagy nem csinálom jól. És ez úgy egyáltalán a nevelésre értendõ. Tehát most azt, hogy jól rajzol a gyerek vagy szépen énekel, nem konkrétan egy-egy ilyen dologra értem, nem tudom, hogy jól nevelem-e. Egyszerûen, ez az én problémám.

- Hát miután kiskamasz korába ért a gyerekem, ez a viselkedésében rettenetes nagy változásokat hozott és ilyenkor jut eszembe, hogy amit eddig esetleg elrontottam, azt most aztán jól visszakapom. Most nagyon szemtelen, én úgy érzem, hogy mindig is engedékeny voltam vele, mert azt hittem, hogy ezzel jót teszek. Nem állítom, hogy nem tettem vele jót, de valószínûleg ez majd késõbb fog kiderülni. Tehát én mindig engedékeny voltam, most viszont ezzel visszaél, mert rettentõ szemtelenül viselkedik és ilyenkor jut eszembe, hogy lehet, hogyha szigorúbb lettem volna, akkor, akkor most könnyebben boldogulnék vele. De hát a kamaszkor annyira kiszámíthatatlan, lehet, hogy ha szigorú lettem volna vele mindig, akkor is ugyanitt tartanék, de ezt soha nem fogom megtudni.

- De elõfordult már, ez is elõfordult.

- Nem tudom, hogy hogy tudtam volna másképp csinálni, de nem az a nagyon-nagyon rosszfiú a gyerekem, ami egyrészrõl jó, tehát egy szülõnek, egy anyának az jó, hogyha egy jólnevelt gyereke van még az idõnkénti veszekedések ellenére. Õ nagyon szereti a verseket, nagyon szereti az irodalmat, egy nyugodtabb beállítású fiú. Csak néha eszembe jut, hogy ha pici korában elkezdtem volna vele sportolni, már hogy vittem volna, vittem, de nem vette annyira komolyan és én nem álltam annyira a sarkamra, hogy folyamatosan edzésekre járjunk, akkor most egy kicsit más típusú fiú lenne, egy olyan fiúsabb fiú lenne. Eleven, meg fiú, szóval azért abszolút fiú, de nem az az élsportoló, aki nem tudja eldönteni, hogy most focizni, úszni, lovagolni vagy akármilyen fiús sportot ûzzön.

- Hát a lábával probléma van, tehát ortopédiára járunk és valahol ez is az oka volt annak, hogy nem lett belõle élsportoló. Bár biciklizni, focizni azért le szokott menni, de nagyon hamar megfájdul a lába, nagyon sokszor fájlalja a bokáját és folyamatosan tornázni kellene vele. Ez azt jelenti, hogy minden este hát én nem tudom, hogy szülõknek hogy van rá idejük, nekem azért minden este nincsen arra idõm, hogy én is végigcsináljam vele a tornát és bizony nem az a szorgalmas gyerek, aki ezt minden este elvégzi egyedül.

- Hát persze ez is bennem van nyilvánvaló, de az is igaz, hogy nagyon sokszor én magam is megsajnálom a gyereket, aki már látom, hogy fáradt és nyûgös és semmi kedve hozzá és olyankor még ha én is leülök vele, akkor sem szívesen csinálja és sajnálom gyötörni

(Részlet a Szülõk és gyermekek címû könyvbõl)

- A barátnõimmel beszélgetünk, megyünk ide-oda, a barátommal, meg most ugye a nyár szünidõ, akkor megyek le nyaralni a mamámékhoz.

- A városban járkálunk, kirakatokat nézegetünk, néha beülünk egy moziba, bevásárlóközpontokban nézelõdünk.

- Elsõsorban a ruhákat, cipõket és elõfordul az is, hogy CD-ket, kazettákat csak ugye ahhoz be kell menni már a boltba.

- Változó, az attól függ, hogy milyen értékben, mert tényleg vannak olyanok, hogy nem engedhetjük meg, de elõfordul olyan is, hogy belefér még.

- Utoljára a mexikói krimi filmet, inkább vígjátékokat, romantikus filmet.

- Bulikba, inkább házibulikba, diszkóba nem, szóval annyira sûrûn nem.

- Az általában úgy szokott zajlani, hogy valamelyikünket meghívják vagy olyan, hogy ismerõsön keresztül és akkor mondja, hogy hívjátok az ismerõseiteket. Szóval elõfordul olyan is, hogy elmegyünk tizen egy buliba és abból a házigazda a felét nem ismeri. Inkább úgy táncolásról szól.

- Ital az ott van ugye, meg hát a kábítószer is, de én azért annyira olyanba nem járok, szóval fû, az ott van, de nem olyan szinten, hogy jaj mindenki.

- Igen, igen. Hát ez úgy zajlik, hogy félrehúzódnak és akkor ott õk elvannak magukban.

- Egyáltalán nem.

- Semmiben nem különböznek, mert ez végül is csak bulikon zajlik. Szóval ugyanolyanok, úgy a hétköznapokon tiszták.

- Volt, volt, de csak úgy, hogy nem kell? nem kell. Kész. Annyi.

R.: - Teljesen természetes, hogy a tizenéves bulikon a társaság egy része most már kábítószerezzen?

- Nem természetes, de hát ez van, hát mindenhol ott van, ugyanúgy iskolákban is, bárhol, szóval, bulikon abszolút, nagyon ott van. Ez van.

- Igen, igen, úgy félre vannak húzódva, elröhögnek magukban és annyi. De hogy agresszívek lennének, az nem jelentkezik.

- Nem, nem. Mert ez a buli ez végül is arról szól, hogy mindenki jól érezze magát.

- A tánc, a zene, a zene, az feltétlenül ott kell, hogy legyen és akkor úgy tombol az ember, kitáncolja magát, beszélgetünk is, az nagyon jó.

- Az a vad tánc, amikor úgy semmi értelme nincs, csak úgy nyomja az ember és nem is arra a zenére, ahogy ezek vokalista zenék, hogy énekelünk, hanem az a húgós és úgy elengedi magát az ember és nagyon jó.

- Nem, nem. Nagyon ritkán. Szóval változó. Van idõszak, amikor sûrûn, egy hónapban háromszor, négyszer, mondjuk az már nagyon rég volt és van olyan, hogy három-négy hónapig sehova.

- Az is attól függ, hogy éppen milyen társaságban vagyok. Szóval tavaly nyáron nem volt semmi.

R.: - Ezek a bulik kifejezetten ilyen zárt házibulikat takarnak vagy pedig ezek az ilyen nagy koncertek, például a Sziget ez is beleférnek? Ott is lehet tombolni? Ott is ugyanúgy föl tudsz szabadulni?

- Biztos fel tudnék, nem tudom, ilyen helyeken még úgy igazából nem is voltam, de nem is szeretnék, mert inkább az, hogy az ember ismerõsei között, valahogy úgy sokkal jobb.

- Nagyon kis mértékben, egy, csak éppen addig, amíg érzem, hogy na most jókedvem van és ott leállok. Mert utána már megy magától.

- Utána a zene, meg minden valahogy nincs szükségem rá, hogy na még igyunk, igyunk, igyunk, mert én bulizni akarok, nem leinni magamat holtrészegre, utána összehányjam magam, nem jön be valahogy.

-dr.Csernus Imre pszichiáter: - Hát gondolom ezek a magatartási problémák, amelyek így a korai serdülõkorban jelentkeznek, de ennek is valószínûleg rengeteg oka van, akár a szülõk túlterheltsége manapság. Oda nem figyelés a gyerekekre, vagy a túlzott odafigyelés. Szóval egyik sem jó. Tehát az egészséges középút a lényeg, ezt nagyon nehéz megtalálni, de meg lehet. Mondjuk ami minden emberi lényben ott van, ez a kíváncsiság. A különbözõ feszültségek oldása, például nagyon sok fiatalnál jelen van egy öngyógyítási mechanizmus, túlzottan értékelés a büszkeség, kivagyiság, makacsság, türelmetlenség. A feszültségeiket mondjuk ezzel oldják. Nagyon sok embernél semmi ilyen személyiségi tényezõt nem lehet találni, hanem csak egyszerûen mondjuk a csoportmechanizmus, mert körülöttem a haverok ezt csinálják, nincs különösképpen semmi bajom az életben, miért ne? És ami nagyon-nagy problémát látok, hogy ezt nagyon korán kezdik el most már, ilyen tizenhárom-négy éves korban kezdenek el szívni, amikor a pubertásuk, a serdülõkoruk kellõs közepében vannak. Én látok egyre többet olyan fiatal srácokat, akiknél akár megvonási tünetek vannak jelen, akiknek a személyisége olyan szintre zúgott szét és hányan vannak még azok, akik mondjuk nem mernek orvoshoz menni vagy nincsenek tudatában annak, hogy akár orvoshoz vagy segítõhöz kellene fordulni. Mi az a személyiség struktúrában, amit a fû például ilyen szinten tud pótolni? Mert én inkább ezen gondolkodnék el, hogy mitõl jön be, miért jön be a zöld, a fû? Egy pszichoaktív szerrõl van szó, amelynek a toleranciája növekszik, tehát egyre többet kell szívni. Hát fizikális elvonási tünet, például kézremegés, verejtékezés, mondjuk alvászavar, mondjuk nyugtalanság, az mi, ha nem elvonási tünet? Valószínûleg nincsenek tudatában annak, hogy ez probléma számukra, mert a környezetükben mindenki ezt csinálja, kialakulnak ezek a baráti társaságok, ahol szinte kivétel nélkül mindenki szív. És megint hát a mindenhatóság érzése lép be, meg a férfiasság kérdése, hogyha én ragaszkodom egy társasághoz és mi van, hogyhogy te nem szívsz, nyúl vagy? Mert nem mered bevállalni, csatlakoztál a drogellenesekhez? Egy adott szituációban nem mindig tudunk nemet mondani. És nemcsak ezt nem lehet elvárni egy serdülõtõl, hogy nemet tudjon mondani, hogyha felnõttek sem tudnak mindig nemet mondani.

- Szikora Görgyi pedagógus: - A fiataloknak egy része nyilván kíváncsiságból, hogy kipróbálja, más része pedig azért nyúl az anyaghoz, mert kilátástalannak érzi az életét, mert az igenis jó. Mondjuk ki, hogy anyagozni, amíg nincsenek látható, érezhetõ következményei, jó. Mert eufóriát okoz, mert boldogságot okoz, mert más módon, nehezebb módon megszerezhetõ a boldogság, ez pedig nagyon könnyû. Tiltják a tizenéveseket az anyagozástól, ami természetesen nyilvánvalóan jó lenne, hogyha nem mûködnének ezek a dolgok a háttérben, amik kioltják ezeket az egyébként nagyon sokszor hiteltelen felnõtt tiltásokat. Mert ugye a felnõttek nagy része is fogyaszt alkoholt, nem is kis mértékben, az ugye szintén eufóriát okoz, szenvedélybetegség ez is, az is. Nem értenek hozzá azok az emberek, mármint hogy a drogproblémák megoldásához, akik egyébként a fiatalok közelében vannak. Nem ért hozzá a szülõ, nem ért hozzá a pedagógus, nem tudják felismerni, nem akarnak vele foglalkozni, hárítják, meg nagyon nehéz megoldani. Nagyon nehéz segítséget adni egy fiatalnak még akkor is, amikor már le akar szokni, hát még akkor, amikor még esze ágában nincsen leszokni, mert éppen abban a fázisban van, amikor ez neki csak örömet okoz. Nagyon sokat tud segíteni egy kortárs segítõcsoport. Olyan leszokott fiataloknak a jelenléte valamilyen közegben, akik már túl vannak ezen, túl vannak a problémán, túl vannak a megoldásán, sikeresen szoktak le. De hát ezeknek a fiataloknak teret kellene adni és állami szinten kellene a dolgot végül is igazából megoldani, illetve hozzásegíteni civil szervezeteket, kortárs segítõ csoportokat, egészségügyi intézményeket, hogy egy olyan hálózat jöjjön létre, ami egyébként Nyugat-Európában nagyon sok helyen van, mert régebbi a probléma, mert most már odafigyelnek rá. És muszáj erre pénzt áldozni, mert különben az egészbõl nem fogunk tudni sikeresen kikerülni.

- Minden évben a névnapom alkalmán van egy házibuli, aki hát így a jó barátaimat, de nem hívhatom meg az egész osztályomat, hogy jöjjön el bulizni. Ezért mérlegelni kell a helyzetet ki, hogy viselkedne, meg hogy ki az, aki szeret táncolni, a bulin milyen tulajdonsága jelenne meg, meg azt is figyelembe kell venni, hogy a másik ne sértõdjön meg. De erre már többször volt alkalom, mert az osztályban huszonhárman vagyunk és egy ilyen bulin olyan tizennégyen ott szoktak lenni, szóval hát kilenc ember, az többször már reklamált nálam, hogy ezt mégse kéne, mert hogy neki, az õ lelkének ez nem jó, hogy nem hívom meg.

- Hát elég nagy a lakásunk és hát elég nagy szobám van és akkor így a szülõkkel mindig megbeszélem, hogy a szülõk olyan egy órát, két órát felügyelnek, de utána saját programjuk van.

- Nem, hanem van egy jó családi barátunk és õt meg szoktam kérni, hogy ha lehetne, akkor egy kicsit hadd menjenek át a szülõk és akkor hát mondja, hogy persze. Vagy hát mivel ez õsszel van és õsszel még le tudnak menni a szüleim a nyaralónkba és akkor ott eltöltenek egy hétvégét és hát ottmarad mellettünk a bátyám vagy a nõvérem, aki hát felügyeli a buli menetét, hogy ne legyen semmi baj, hogy valaki, valami hogy betörné a fejét, vagy egyéb ilyen probléma lenne. És hát a buliban megoldjuk direkt azt, hogy azért meglegyen ez a sajátos bensõséges hangulata, hogy a redõnyöket lezúzzuk és így sötét van és hát így mindenki könnyebben feloldódik, jobban táncolunk és tényleg hogy akkor a buli úgy szokott lenni, hogy az elején beszélgetünk, akkor hát a középidõben egy ilyen kisebb vacsora és utána pedig hát a finálé következik, ahol a legnagyobb tánc van és a beszélgetés.

- Hát nagyobb gondunk nincs ezzel, hogy a szomszéd feljön, mert csupa öreg lakik és hát a hallásuk nem valami jó és ezért hát ez a gond, ez így meg van oldva, meg azért odafigyelünk, hogy a fiúk azért ne kétlábbal ugráljanak a parkettán, meg egyéb ilyen dolgok. Nálunk, hogyha mondjuk valami alkoholfogyasztás van, az csak a családban történik meg, hogy hát szilveszterkor, de akkor tényleg úgy van, hogy a szüleink is felügyelnek ránk, hogy hát azért mégse olyan sokat, hanem egy pohárka pezsgõt, vagy még annyit sem. De mondjuk a bátyám és a nõvérem, õket már, hát bátyám 18 éves, a nõvérem meg 23 õk már elmehetnek bulizni és ez tényleg természetes. De én nem gondolom, hát nem látom jónak, hogy például vannak 14 éves fiatalok, akik elmennek egy szórakozóhelyre és mielõtt elindulnának fognak ilyen kétliteres üdítõs üveget és ezt megtöltik egyéb szerekkel és ezt elfogyasztják a buli elõtt, akkor ott a helyszínen is fogyasztanak innivalót és mindez 14 évesen és én ezt nem látom jó szemmel. Az más kérdés, hogyha az egy pici kortyot vagy belenyalunk a szülõk által fogyasztott italba, az még elfogadható, de hogyha már több litert iszunk meg, az már például nálunk ez nem igényelt. És én is valamennyire mérlegelném a helyzetet, hogy azért nem lenne valami jó, hogyha például a szülõk akkor másnap azzal állítanak be, hogy én leitattam az osztálytársaimat.

- Igen. Meg hogy nem biztos, hogy elengednék õket.

- Hát akkor kapcsolok ki, akkor tényleg pihenek, ott vagyok, és utána visszajövök és akkor esetleg, mondom nagyon változó, szóval nem lehet tudni, hogy mikor megyek buliba, az úgy adja magát. Volt olyan, hogy egyik napról a másikra alakult ki, hogy na holnap buli lesz, megyünk, jó lesz.

- Visszafogom magam, de öltözködésben a nagypapám az, aki úgy kötözködõsebb.

- Hát a sminkelést, azt nagyon nem bírja, hogyha ki vagyok

festve. De a szoknyákat se szereti, inkább olyan konzervatív, szóval nincs ehhez hozzászokva és valahogy nehezebben fogadja el azt, hogy a kisunokája már felnõtt úgy aránylag és ugye már nagylány és ez nehezen megy neki, hogy elfogadja ezt.

- Nehezen. Próbálom neki elmagyarázni, hogy ez van, próbálja megérteni, de hogyha annyira nem megy, hogy még mindig mondja, hogy de nem, ezt nem kéne, hát akkor felveszek valami mást, lemosom a sminket, mert végül is kibírom, most nyaralok. Hogyha visszajövök ide, haza, akkor ugyanúgy öltözködök, sminkelem magamat, szóval kibírom. Ez néha jól is esik, hogy na most egy retkes ruha van rajtam, ebben kúszhatok a földön, gyomlálok, minden és jó, jó az, hogy elengedhetem magam. Mert végül is ott is elengedem magam. Szóval változó.

- Pont ez a nyugalom, csönd, ugye ott egyedül vagyok, mert azért ebbe is bele lehet fáradni, hogy mindig megyünk, buli, meg szóval a barátok is. Szóval néha jó úgy megpihenni. Lemegyek és akkor ott tényleg egyedül vagyok, esetleg az unokahúgom ott van és az nagyon jó.

- Tudok, tudok, a mamámmal inkább, õ megértõbb, mert tényleg õ úgy felvette a ritmust, õ tud úgy fejlõdni, szóval vele bármikor el lehet beszélgetni. Papámmal már annyira nem.

- A mamám, az teljes mértékben, néha úgy meglepõen olyanokat mond, hogy mi van, ez tényleg az én mamám? Szóval nagyon-nagyon megérti. Teljesen támogat.

- Nem. Nem.

- Szüleim úgy nem is nagyon engednének, sõt biztos, hogy nem engednék meg. Nem tudom én azt úgy, annyira nem szeretem, hogy szóval hogy mondjam, nem tudom, valahogy a barátaim is jó tényleg, a barátnõimmel, de van egy mérték, amikor azt mondom, hogy na most elég, ennyi elég. És nem bírnám több napig azt, hogy velük össze vagyok zárva, mindenhova együtt.

- Hát nem tudom, én nem. Nem tudom.

- Annyira nem mélyek. Ez, hogy nem szeretek úgy annyira mély barátságokat kialakítani úgy, akikkel tényleg annyira... Hogy mindent megosztok velük, minden, azok a szüleim.