Vendég a háznál
2001. augusztus. 7.
Kossuth rádió, 13.05
- Voltál-e már úgy, hogy lelkiismeretfurdalásod volt a
gyerekkel kapcsolatban? Én most olyasmikre gondolok, tehát nem
olyan rettenetes nagy dolgokra, ilyen visszafordíthatatlan
folyamatra, hanem apró egyszerû dolgokra gondolok.
- Hát olyan nagyon-nagy lelkiismeretfurdalásra így nem
emlékszem, viszont folyamatos lelkiismeretfurdalásban élek,
állandóan az jár az eszemben lehet, hogy én egy túltipródós
típus vagyok, idegeskedõs típus vagyok, mindig az a
gondolatom, hogy most jól csinálom, vagy nem csinálom jól. És
ez úgy egyáltalán a nevelésre értendõ. Tehát most azt,
hogy jól rajzol a gyerek vagy szépen énekel, nem konkrétan
egy-egy ilyen dologra értem, nem tudom, hogy jól nevelem-e.
Egyszerûen, ez az én problémám.
R.: - Melyek azok a pontok, amikor ott nagyon bajban vagy?
- Hát miután kiskamasz korába ért a gyerekem, ez a
viselkedésében rettenetes nagy változásokat hozott és ilyenkor
jut eszembe, hogy amit eddig esetleg elrontottam, azt most aztán
jól visszakapom. Most nagyon szemtelen, én úgy érzem, hogy
mindig is engedékeny voltam vele, mert azt hittem, hogy ezzel jót
teszek. Nem állítom, hogy nem tettem vele jót, de
valószínûleg ez majd késõbb fog kiderülni. Tehát
én mindig engedékeny voltam, most viszont ezzel visszaél, mert
rettentõ szemtelenül viselkedik és ilyenkor jut eszembe,
hogy lehet, hogyha szigorúbb lettem volna, akkor, akkor most
könnyebben boldogulnék vele. De hát a kamaszkor annyira
kiszámíthatatlan, lehet, hogy ha szigorú lettem volna vele
mindig, akkor is ugyanitt tartanék, de ezt soha nem fogom megtudni.
R.: - Nem szoktál ilyenkor sírni, úgy félrevonulni egy
kicsit, amikor már olyan szemtelen és úgy viselkedik, hogy
úristen! Ez olyan, mintha nem is az én gyerekem lenne.
- De elõfordult már, ez is elõfordult.
R.. - Mi az, ami mindig feljön, hogy no, ezt talán másképp
kellene?
- Nem tudom, hogy hogy tudtam volna másképp csinálni, de nem
az a nagyon-nagyon rosszfiú a gyerekem, ami egyrészrõl jó,
tehát egy szülõnek, egy anyának az jó, hogyha egy
jólnevelt gyereke van még az idõnkénti veszekedések
ellenére. Õ nagyon szereti a verseket, nagyon szereti az
irodalmat, egy nyugodtabb beállítású fiú. Csak néha eszembe
jut, hogy ha pici korában elkezdtem volna vele sportolni, már hogy
vittem volna, vittem, de nem vette annyira komolyan és én nem
álltam annyira a sarkamra, hogy folyamatosan edzésekre járjunk,
akkor most egy kicsit más típusú fiú lenne, egy olyan fiúsabb
fiú lenne. Eleven, meg fiú, szóval azért abszolút fiú, de nem
az az élsportoló, aki nem tudja eldönteni, hogy most focizni,
úszni, lovagolni vagy akármilyen fiús sportot ûzzön.
R.: - Egyébként az alkata rendben van, tehát jól mozog,
csontozata rendesen fejlett?
- Hát a lábával probléma van, tehát ortopédiára járunk
és valahol ez is az oka volt annak, hogy nem lett belõle
élsportoló. Bár biciklizni, focizni azért le szokott menni, de
nagyon hamar megfájdul a lába, nagyon sokszor fájlalja a
bokáját és folyamatosan tornázni kellene vele. Ez azt jelenti,
hogy minden este hát én nem tudom, hogy szülõknek hogy van
rá idejük, nekem azért minden este nincsen arra idõm, hogy
én is végigcsináljam vele a tornát és bizony nem az a
szorgalmas gyerek, aki ezt minden este elvégzi egyedül.
R.: - És akkor benned pedig benned van a szorongás, hogy mert
neked minden este ott kellene vele tornázni, mert ha majd nagy
lesz, akkor magadat fogod hibáztatni, hogyha esetleg nem lesz jobb
a lába.
- Hát persze ez is bennem van nyilvánvaló, de az is igaz, hogy
nagyon sokszor én magam is megsajnálom a gyereket, aki már
látom, hogy fáradt és nyûgös és semmi kedve hozzá és
olyankor még ha én is leülök vele, akkor sem szívesen csinálja
és sajnálom gyötörni
  
(Részlet a Szülõk és gyermekek címû
könyvbõl)
R.: - Egy 16 éves lánynak nyáron hogyan telnek a
hétköznapjai? Miket csinál?
- A barátnõimmel beszélgetünk, megyünk ide-oda, a
barátommal, meg most ugye a nyár szünidõ, akkor megyek le
nyaralni a mamámékhoz.
R.: - Miket csinálsz a barátnõiddel?
- A városban járkálunk, kirakatokat nézegetünk, néha
beülünk egy moziba, bevásárlóközpontokban nézelõdünk.
R.: - Miket néztek meg a kirakatokban, a
bevásárlóközpontokban?
- Elsõsorban a ruhákat, cipõket és
elõfordul az is, hogy CD-ket, kazettákat csak ugye ahhoz be
kell menni már a boltba.
R.: - Amikor a kirakatokat nézitek, akkor az olyan, mint egy
múzeum, vagy pedig valójában tudtok is vásárolni?
- Változó, az attól függ, hogy milyen értékben, mert
tényleg vannak olyanok, hogy nem engedhetjük meg, de
elõfordul olyan is, hogy belefér még.
R.: - Moziban miket néztek meg. Mit láttál utoljára?
- Utoljára a mexikói krimi filmet, inkább vígjátékokat,
romantikus filmet.
R.: - Hova szoktatok menni szórakozni?
- Bulikba, inkább házibulikba, diszkóba nem, szóval annyira
sûrûn nem.
R.: - Milyen ma egy buli?
- Az általában úgy szokott zajlani, hogy valamelyikünket
meghívják vagy olyan, hogy ismerõsön keresztül és akkor
mondja, hogy hívjátok az ismerõseiteket. Szóval
elõfordul olyan is, hogy elmegyünk tizen egy buliba és
abból a házigazda a felét nem ismeri. Inkább úgy táncolásról
szól.
R.: - Mik kerülnek elõ ilyenkor, ital vagy még egészen
más dolgok is?
- Ital az ott van ugye, meg hát a kábítószer is, de én
azért annyira olyanba nem járok, szóval fû, az ott van, de
nem olyan szinten, hogy jaj mindenki.
R.: - Az, hogy ott van, azt mit jelent? Tehát te láttad, hogy
valakik füveznek, hogy valakik kipróbálják ezeket a dolgokat?
- Igen, igen. Hát ez úgy zajlik, hogy félrehúzódnak és
akkor ott õk elvannak magukban.
R.: - Téged ez zavar?
- Egyáltalán nem.
R.: - Milyenek azok az emberek, akik kábítóznak?
- Semmiben nem különböznek, mert ez végül is csak bulikon
zajlik. Szóval ugyanolyanok, úgy a hétköznapokon tiszták.
R.: - Volt, hogy téged is megkínáltak valamilyen anyaggal?
- Volt, volt, de csak úgy, hogy nem kell? nem kell. Kész.
Annyi.
R.: - Teljesen természetes, hogy a tizenéves bulikon a
társaság egy része most már kábítószerezzen?
- Nem természetes, de hát ez van, hát mindenhol ott van,
ugyanúgy iskolákban is, bárhol, szóval, bulikon abszolút,
nagyon ott van. Ez van.
R.: - Ezek az emberek ugyanúgy viselkednek, semmi baj nem
szokott történni, ugyanúgy részesei a bulinak, csak látszik
rajtuk, hogy õk mások?
- Igen, igen, úgy félre vannak húzódva, elröhögnek magukban
és annyi. De hogy agresszívek lennének, az nem jelentkezik.
R.: - Senkit nem zavar, hogy a társaság egy része más?
- Nem, nem. Mert ez a buli ez végül is arról szól, hogy
mindenki jól érezze magát.
R.: - Mitõl érzed jól magad egy buliban, mitõl
szabadulsz föl?
- A tánc, a zene, a zene, az feltétlenül ott kell, hogy legyen
és akkor úgy tombol az ember, kitáncolja magát, beszélgetünk
is, az nagyon jó.
R.: - Te hogyan szoktál tombolni?
- Az a vad tánc, amikor úgy semmi értelme nincs, csak úgy
nyomja az ember és nem is arra a zenére, ahogy ezek vokalista
zenék, hogy énekelünk, hanem az a húgós és úgy elengedi
magát az ember és nagyon jó.
R.: - Milyen sûrûn van szükséged ilyen bulikra,
ahol így kitombolod magad, minden hétvégén eljársz?
- Nem, nem. Nagyon ritkán. Szóval változó. Van idõszak,
amikor sûrûn, egy hónapban háromszor, négyszer,
mondjuk az már nagyon rég volt és van olyan, hogy három-négy
hónapig sehova.
R.: - Nyáron több ilyen buli van?
- Az is attól függ, hogy éppen milyen társaságban vagyok.
Szóval tavaly nyáron nem volt semmi.
R.: - Ezek a bulik kifejezetten ilyen zárt házibulikat takarnak
vagy pedig ezek az ilyen nagy koncertek, például a Sziget ez is
beleférnek? Ott is lehet tombolni? Ott is ugyanúgy föl tudsz
szabadulni?
- Biztos fel tudnék, nem tudom, ilyen helyeken még úgy
igazából nem is voltam, de nem is szeretnék, mert inkább az,
hogy az ember ismerõsei között, valahogy úgy sokkal jobb.
R.: - Azt mondtad, hogy te nem próbáltál ki semmilyen anyagot,
amit kínálnak ott a többiek, de szoktál-e ilyenkor inni? Az
téged katalizál, gyorsít vagy nem szoktál ilyen dolgokhoz
nyúlni?
- Nagyon kis mértékben, egy, csak éppen addig, amíg érzem,
hogy na most jókedvem van és ott leállok. Mert utána már megy
magától.
R.: - Hogyhogy utána már megy magától?
- Utána a zene, meg minden valahogy nincs szükségem
rá, hogy na még igyunk, igyunk, igyunk, mert én bulizni akarok,
nem leinni magamat holtrészegre, utána összehányjam magam, nem
jön be valahogy.
  
R.: - Vannak-e olyan személyisségjegyek, amik már felfedezhetõek
azelõtt, mielõtt valaki elkezdene anyagozni? Vagy amitõl
veszélyeztetettebb valaki?
-dr.Csernus Imre pszichiáter: - Hát gondolom ezek a
magatartási problémák, amelyek így a korai serdülõkorban
jelentkeznek, de ennek is valószínûleg rengeteg oka van, akár a
szülõk túlterheltsége manapság. Oda nem figyelés a gyerekekre,
vagy a túlzott odafigyelés. Szóval egyik sem jó. Tehát az
egészséges középút a lényeg, ezt nagyon nehéz megtalálni, de
meg lehet. Mondjuk ami minden emberi lényben ott van, ez a
kíváncsiság. A különbözõ feszültségek oldása, például
nagyon sok fiatalnál jelen van egy öngyógyítási mechanizmus,
túlzottan értékelés a büszkeség, kivagyiság, makacsság,
türelmetlenség. A feszültségeiket mondjuk ezzel oldják. Nagyon
sok embernél semmi ilyen személyiségi tényezõt nem lehet
találni, hanem csak egyszerûen mondjuk a csoportmechanizmus, mert
körülöttem a haverok ezt csinálják, nincs különösképpen
semmi bajom az életben, miért ne? És ami nagyon-nagy problémát
látok, hogy ezt nagyon korán kezdik el most már, ilyen
tizenhárom-négy éves korban kezdenek el szívni, amikor a
pubertásuk, a serdülõkoruk kellõs közepében vannak. Én látok
egyre többet olyan fiatal srácokat, akiknél akár megvonási
tünetek vannak jelen, akiknek a személyisége olyan szintre
zúgott szét és hányan vannak még azok, akik mondjuk nem mernek
orvoshoz menni vagy nincsenek tudatában annak, hogy akár orvoshoz
vagy segítõhöz kellene fordulni. Mi az a személyiség
struktúrában, amit a fû például ilyen szinten tud pótolni?
Mert én inkább ezen gondolkodnék el, hogy mitõl jön be, miért
jön be a zöld, a fû? Egy pszichoaktív szerrõl van szó,
amelynek a toleranciája növekszik, tehát egyre többet kell
szívni. Hát fizikális elvonási tünet, például kézremegés,
verejtékezés, mondjuk alvászavar, mondjuk nyugtalanság, az mi,
ha nem elvonási tünet? Valószínûleg nincsenek tudatában annak,
hogy ez probléma számukra, mert a környezetükben mindenki ezt
csinálja, kialakulnak ezek a baráti társaságok, ahol szinte
kivétel nélkül mindenki szív. És megint hát a mindenhatóság
érzése lép be, meg a férfiasság kérdése, hogyha én
ragaszkodom egy társasághoz és mi van, hogyhogy te nem szívsz,
nyúl vagy? Mert nem mered bevállalni, csatlakoztál a
drogellenesekhez? Egy adott szituációban nem mindig tudunk nemet
mondani. És nemcsak ezt nem lehet elvárni egy serdülõtõl, hogy
nemet tudjon mondani, hogyha felnõttek sem tudnak mindig nemet
mondani.
- Szikora Görgyi pedagógus: - A fiataloknak egy része
nyilván kíváncsiságból, hogy kipróbálja, más része pedig
azért nyúl az anyaghoz, mert kilátástalannak érzi az életét,
mert az igenis jó. Mondjuk ki, hogy anyagozni, amíg nincsenek
látható, érezhetõ következményei, jó. Mert eufóriát okoz,
mert boldogságot okoz, mert más módon, nehezebb módon
megszerezhetõ a boldogság, ez pedig nagyon könnyû. Tiltják a
tizenéveseket az anyagozástól, ami természetesen nyilvánvalóan
jó lenne, hogyha nem mûködnének ezek a dolgok a háttérben,
amik kioltják ezeket az egyébként nagyon sokszor hiteltelen felnõtt
tiltásokat. Mert ugye a felnõttek nagy része is fogyaszt
alkoholt, nem is kis mértékben, az ugye szintén eufóriát okoz,
szenvedélybetegség ez is, az is. Nem értenek hozzá azok az
emberek, mármint hogy a drogproblémák megoldásához, akik
egyébként a fiatalok közelében vannak. Nem ért hozzá a szülõ,
nem ért hozzá a pedagógus, nem tudják felismerni, nem akarnak
vele foglalkozni, hárítják, meg nagyon nehéz megoldani. Nagyon
nehéz segítséget adni egy fiatalnak még akkor is, amikor már le
akar szokni, hát még akkor, amikor még esze ágában nincsen
leszokni, mert éppen abban a fázisban van, amikor ez neki csak
örömet okoz. Nagyon sokat tud segíteni egy kortárs segítõcsoport.
Olyan leszokott fiataloknak a jelenléte valamilyen közegben, akik
már túl vannak ezen, túl vannak a problémán, túl vannak a
megoldásán, sikeresen szoktak le. De hát ezeknek a fiataloknak
teret kellene adni és állami szinten kellene a dolgot végül is
igazából megoldani, illetve hozzásegíteni civil szervezeteket,
kortárs segítõ csoportokat, egészségügyi intézményeket, hogy
egy olyan hálózat jöjjön létre, ami egyébként
Nyugat-Európában nagyon sok helyen van, mert régebbi a probléma,
mert most már odafigyelnek rá. És muszáj erre pénzt áldozni,
mert különben az egészbõl nem fogunk tudni sikeresen kikerülni.
  
- Minden évben a névnapom alkalmán van egy házibuli, aki hát
így a jó barátaimat, de nem hívhatom meg az egész osztályomat,
hogy jöjjön el bulizni. Ezért mérlegelni kell a helyzetet ki,
hogy viselkedne, meg hogy ki az, aki szeret táncolni, a bulin
milyen tulajdonsága jelenne meg, meg azt is figyelembe kell venni,
hogy a másik ne sértõdjön meg. De erre már többször volt
alkalom, mert az osztályban huszonhárman vagyunk és egy ilyen
bulin olyan tizennégyen ott szoktak lenni, szóval hát kilenc
ember, az többször már reklamált nálam, hogy ezt mégse kéne,
mert hogy neki, az õ lelkének ez nem jó, hogy nem hívom
meg.
R.: - Hogy veszik a szüleid az akadályt?
- Hát elég nagy a lakásunk és hát elég nagy szobám van és
akkor így a szülõkkel mindig megbeszélem, hogy a szülõk olyan
egy órát, két órát felügyelnek, de utána saját programjuk
van.
R.: - Veszel nekik mozijegyet ilyenkor?
- Nem, hanem van egy jó családi barátunk és õt meg szoktam
kérni, hogy ha lehetne, akkor egy kicsit hadd menjenek át a szülõk
és akkor hát mondja, hogy persze. Vagy hát mivel ez õsszel van
és õsszel még le tudnak menni a szüleim a nyaralónkba és akkor
ott eltöltenek egy hétvégét és hát ottmarad mellettünk a
bátyám vagy a nõvérem, aki hát felügyeli a buli menetét, hogy
ne legyen semmi baj, hogy valaki, valami hogy betörné a fejét,
vagy egyéb ilyen probléma lenne. És hát a buliban megoldjuk
direkt azt, hogy azért meglegyen ez a sajátos bensõséges
hangulata, hogy a redõnyöket lezúzzuk és így sötét van és
hát így mindenki könnyebben feloldódik, jobban táncolunk és
tényleg hogy akkor a buli úgy szokott lenni, hogy az elején
beszélgetünk, akkor hát a középidõben egy ilyen kisebb vacsora
és utána pedig hát a finálé következik, ahol a legnagyobb
tánc van és a beszélgetés.
R.: - Hogyha túl jó a kedvetek, bele szokott szólni a nõvéred
vagy a bátyád? Esetleg a szomszédok alulról vagy fölülrõl
följönnek?
- Hát nagyobb gondunk nincs ezzel, hogy a szomszéd feljön,
mert csupa öreg lakik és hát a hallásuk nem valami jó és
ezért hát ez a gond, ez így meg van oldva, meg azért
odafigyelünk, hogy a fiúk azért ne kétlábbal ugráljanak a
parkettán, meg egyéb ilyen dolgok. Nálunk, hogyha mondjuk valami
alkoholfogyasztás van, az csak a családban történik meg, hogy
hát szilveszterkor, de akkor tényleg úgy van, hogy a szüleink is
felügyelnek ránk, hogy hát azért mégse olyan sokat, hanem egy
pohárka pezsgõt, vagy még annyit sem. De mondjuk a bátyám és a
nõvérem, õket már, hát bátyám 18 éves, a nõvérem meg 23
õk már elmehetnek bulizni és ez tényleg természetes. De
én nem gondolom, hát nem látom jónak, hogy például vannak 14
éves fiatalok, akik elmennek egy szórakozóhelyre és mielõtt
elindulnának fognak ilyen kétliteres üdítõs üveget és ezt
megtöltik egyéb szerekkel és ezt elfogyasztják a buli elõtt,
akkor ott a helyszínen is fogyasztanak innivalót és mindez 14
évesen és én ezt nem látom jó szemmel. Az más kérdés, hogyha
az egy pici kortyot vagy belenyalunk a szülõk által fogyasztott
italba, az még elfogadható, de hogyha már több litert iszunk
meg, az már például nálunk ez nem igényelt. És én is
valamennyire mérlegelném a helyzetet, hogy azért nem lenne valami
jó, hogyha például a szülõk akkor másnap azzal állítanak be,
hogy én leitattam az osztálytársaimat.
R.: - Magyarul nem engednék, hogy több buli legyen?
- Igen. Meg hogy nem biztos, hogy elengednék õket.
R.: - Nyáron a nagyszüleidhez is mész nyaralni. Az ilyen
csendes vidéki nyaralások hogy egyeztethetõek össze ezekkel a
vadabb bulikkal?
- Hát akkor kapcsolok ki, akkor tényleg pihenek, ott vagyok,
és utána visszajövök és akkor esetleg, mondom nagyon változó,
szóval nem lehet tudni, hogy mikor megyek buliba, az úgy adja
magát. Volt olyan, hogy egyik napról a másikra alakult ki, hogy
na holnap buli lesz, megyünk, jó lesz.
R.: - Amikor a nagyszüleidnél nyaralsz, akkor ugyanolyan vagy,
mint mondjuk egy buliban, ugyanúgy nézel ki, vagy vissza kell
fognod magad?
- Visszafogom magam, de öltözködésben a nagypapám az, aki
úgy kötözködõsebb.
R.: - Mi az, ami nem tetszik neki a te öltözetedben?
- Hát a sminkelést, azt nagyon nem bírja, hogyha ki vagyok
festve. De a szoknyákat se szereti, inkább olyan konzervatív,
szóval nincs ehhez hozzászokva és valahogy nehezebben fogadja el
azt, hogy a kisunokája már felnõtt úgy aránylag és ugye már
nagylány és ez nehezen megy neki, hogy elfogadja ezt.
R.: - Hogyan küzdesz meg ezzel? Mit mondasz, mit csinálsz?
- Nehezen. Próbálom neki elmagyarázni, hogy ez van, próbálja
megérteni, de hogyha annyira nem megy, hogy még mindig mondja,
hogy de nem, ezt nem kéne, hát akkor felveszek valami mást,
lemosom a sminket, mert végül is kibírom, most nyaralok. Hogyha
visszajövök ide, haza, akkor ugyanúgy öltözködök, sminkelem
magamat, szóval kibírom. Ez néha jól is esik, hogy na most egy
retkes ruha van rajtam, ebben kúszhatok a földön, gyomlálok,
minden és jó, jó az, hogy elengedhetem magam. Mert végül is ott
is elengedem magam. Szóval változó.
R.: - Valójában mitõl nyugszol meg vidéken?
- Pont ez a nyugalom, csönd, ugye ott egyedül vagyok, mert
azért ebbe is bele lehet fáradni, hogy mindig megyünk, buli, meg
szóval a barátok is. Szóval néha jó úgy megpihenni. Lemegyek
és akkor ott tényleg egyedül vagyok, esetleg az unokahúgom ott
van és az nagyon jó.
R.: - Milyen a kapcsolatod a nagyszüleiddel? Tudsz-e velük
beszélgetni?
- Tudok, tudok, a mamámmal inkább, õ megértõbb, mert
tényleg õ úgy felvette a ritmust, õ tud úgy fejlõdni,
szóval vele bármikor el lehet beszélgetni. Papámmal már annyira
nem.
R.: - A nagyszüleid mennyire értik meg a mai világnak a
problémáját, illetve a te személyes problémáidat, egy
tinédzsernek a problémáját?
- A mamám, az teljes mértékben, néha úgy meglepõen
olyanokat mond, hogy mi van, ez tényleg az én mamám? Szóval
nagyon-nagyon megérti. Teljesen támogat.
R.: - És ha újra fölkerülsz ebbe a pezsgõ városba, itt a
barátaiddal, barátnõiddel elmész-e hosszabb idõre, több napra
valahova kikapcsolódni?
- Nem. Nem.
R.: - Miért nem?
- Szüleim úgy nem is nagyon engednének, sõt biztos, hogy nem
engednék meg. Nem tudom én azt úgy, annyira nem szeretem, hogy
szóval hogy mondjam, nem tudom, valahogy a barátaim is jó
tényleg, a barátnõimmel, de van egy mérték, amikor azt mondom,
hogy na most elég, ennyi elég. És nem bírnám több napig azt,
hogy velük össze vagyok zárva, mindenhova együtt.
R.: - De az embernek hogyha van egy nagyon jó barátja, akkor
vele szívesen tölt el huzamosabb idõt is.
- Hát nem tudom, én nem. Nem tudom.
R.: - Lehet, hogy akkor ezek a kapcsolatok nem egészen mélyek,
nem egészen igaziak, mirõl van itt szó?
- Annyira nem mélyek. Ez, hogy nem szeretek úgy annyira mély
barátságokat kialakítani úgy, akikkel tényleg annyira... Hogy
mindent megosztok velük, minden, azok a szüleim.
|