Szabó Éva jegyzete

Természetes volt, hogy a gyerekeim megtanultak beszélni, de nagy kár lett volna, ha természetesnek veszem. Mert a szavak születése is a hétköznapi csodák egyike, akár a mozdulatoké. Így hát élvezettel követtem napról napra, amint a mozdulatok kibogozzák magukat abból a gubancból, amelyben tévelyegnek. Elindulnak a csörgõ felé, bizonytalankodnak, megtorpannak, majd újra nekiindulnak és sikerül vagy nem sikerül. Azután az elsõ lépések, amelyek ott készülõdnek a még nem tudni mire való apró lábakban, a nem megbízható gerincben, hogy azután maguk lepõdjenek meg legjobban: az út nem billen ki alóluk. És ott hallgatnak, készülõdnek a szavak is a tágra nyitott szemekben, amelyekben már ott a kép, csak hallható nevet kell adni neki. Elkezdenek kerekedni, dünnyögni, tipegni az ajakon. Nekilendülnek azután úgy érkeznek meg hangalakjuk karjaiba, mint az elsõ kifáradt lépések az édesanyákéba. És megszületik az elsõ bizonyosság. Mama. Most már nemcsak érezhetõen, érthetõen is beszélni kezd a világ, de a szavakat is kézen kell fogni, biztatni kell, ébren kell tartani õket, táplálékra van szükségük, érzelmi táplálékra és itt szoktuk elrontani a dolgokat. Azt hisszük már nélkülünk is életképesek és állami gondozásba adjuk õket idõ elõtt.

A Budapesti Mûszaki Egyetem Beszédakusztikai Laboratóriuma a gyermeki beszédelsajátítást vizsgáló felmérés elvégzéséhez keres együttmûködõ feleket.

Zajdó Krisztina nyelvész: - Egy nemzetközi kutatási projekt keretében 2-4 éves korú gyermekek nyelv, illetve beszédelsajátítását vizsgáljuk a Budapesti Mûszaki Egyetemen. Azt szeretnénk, hogy ha olyan kisgyermekek és a szüleik jelentkeznének akik most július 25-tõl augusztus 31-ig terjedõ idõszakban töltik be a második, harmadik, illetve negyedik életévüket.

Mv.: - Miért fontos, hogy ennyi idõsek legyenek, hogy összehasonlíthatóak legyenek a gyerekek?

Zajdó Krisztina: - Igen, pontosan. A nemzetközi kutatásban nagyon szigorú feltételeknek kell megfelelniük a gyerekeknek, akiknek az eredményeit összevetjük majd a nemzetközi angol, német, francia, finn, orosz nyelvi adatokkal. A gyakorlat azt mutatja, hogy a legegyszerûbb módja a gyerekek kiválasztásának, hogy ha születésnapjuktól kalibráljuk azt az idõpontot, amikor felvételt készítünk a beszédjükrõl.

Mv.: - És tulajdonképpen mire kíváncsiak igazán? Hogy mennyire beszélnek jól, hogy jobban beszél-e a magyar gyerek, mint a német? Vagy mire?

Zajdó Krisztina: - Hogy jobban beszél-e a magyar gyerek ezt nagyon nehéz megítélni. Minden nyelvben más minõségû beszédhangokat ejtünk. Akik beszélnek idegen nyelveket akkor azok nagyon jól tisztában vannak ezzel. Azt szeretnénk összehasonlítani, hogy például a beszédhangok sorrendje más-e az elsajátítás folyamán egy angol, egy német, egy francia, egy idegen nyelvben a magyarhoz hasonlítva, vagy pedig a hangok, beszédhangok hosszúsága, minõsége különbözik-e. Ezt akusztikai mérésekkel elemezzük.

Zajdó Krisztina: - Nem igazán. Minden gyermek, akik viszonylag érthetõen, a szülei számára érthetõen beszél részt vehet a kutatásban. A másik nagyon fontos feltétel, hogy a gyermek környezetében élõ szülõk, nagyszülõk, nevelõk kizárólag magyarul beszéljenek a gyermekhez.

Zajdó Krisztina: - Így igaz. Pillanatnyilag budapesti és Budapest környéki családok jelentkezését várjuk. Nagyon fontos, hogy a szülõk Budapesten szülessenek és nõjenek fel.

Zajdó Krisztina: - Nem. Sajnos ezeknél a nyelvészeti összehasonlításoknál hosszú-hosszú évekre visszamenõen ismerni kell a család nyelvi hátterét. Egy nem budapesti vagy nem Budapest környéki családban más a magánhangzók, mássalhangzók minõsége. Tehát õket egy másik alkalommal, egy másik kutatás során fogjuk felkérni arra, hogy jöjjenek be és mutassák meg mit tudnak.

Zajdó Krisztina: - Az elején egy játékos formában képeket kell felismerni a gyermeknek. Nagyon egyszerû, a gyermek mindennapi világához hozzátartozó tárgyak képeit kell felismerni és megmondani a nevüket. Ez egy szókincstesztnek tekintendõ. Utána bábukat adunk a szülõk és a gyerekek kezébe, mindegyik bábúnak van egy általunk meghatározott neve. Azt fogjuk kérni, hogy a szülõ egy szabad játékos helyzetben bármilyen szituációt kitalálva, bármilyen történetet kitalálva játsszon a gyermekkel és hogy a gyermek ezeknek a báboknak a neveit ismételje. Tehát utánozza a szülõ kiejtését.

Zajdó Krisztina: - Minden az elejétõl a legeslegvégéig kevesebb mint egy óra, körülbelül 55 perc.

Zajdó Krisztina: - Szüneteket is iktatunk be az 55 percbe és természetesen ha látjuk, hogy a kisgyerek elfárad azonnal leállítjuk a kísérletet, hiszen nekünk sem érdekünk, hogy nem reprezentatív, nem a mindennapi világnak megfelelõ adatokat gyûjtsünk.

Zajdó Krisztina: - Hosszútávú céljaink vannak ezzel a kísérlettel. Ma Magyarországon a legtöbb nyelvi teszt, amellyel óvodásokat, tesztelnek, amellyel óvodások nyelvfejlettségi szintjét mérik valamilyen külföldi, angol, német tesztnek a fordítása és kis fabrikálással a magyarítása. Ezzel a kutatással kezdetét veszi viszont egy olyan anyagnak a felgyûjtése, amely késõbb alkalmas lehet arra, hogy egy igazi magyar tesztet fejlesszünk ki a magyarul beszélõ gyerekeknek.

Zajdó Krisztina: - 463-1886. Sok szeretettel várom a jelentkezéseket. Még egy kritériumot szeretnék említeni. Olyan kisgyerekeket várunk akiknél hallás, illetve beszédzavarra utaló jeleket nem találtak a szülõk, az óvónõk, illetve a gyermekorvos. Tehát gyakorlatilag egészséges gyerekeket keresünk.

Zajdó Krisztina: - Kettõ, kettõ és fél, három, három és fél, és négyéves életkorukat, évfordulójukat most töltsék július 25. és szeptember 15 között.

Mv.: - Az érdeklõdõk tehát a 463-1886-os telefonszámon jelentkezhetnek a kísérletben való részvételre.

Hogy hogyan kezd beszélni a gyerek. Nem feltétlenül beszélni, közölni szeretne. Közölni akarja a kisgyerek, közölni szeretné, hogy õ éhes, hogy õ valamit kíván. Elutasít és az érzelmek skálája egy ilyen pici gyereknél már szinte akkora, mint a Rómeó és Júlia témakörben szenvedõ felnõtteké. Ezek a piciny emberek hallatlanul érzékenyek, hallatlanul kifejezõk, kézzel, lábbal beszél. Na most már ezt a kézzel-lábbal beszélést megérteni nagyon izgalmas. Annak rendje módja szerint szellemi feladat. Én sok gyakorló papával találkoztam fiatalabb koromban, aki atyai kettesben, hármasban maradtunk és nem a sörözés közben kellett a hajdani vagy a leendõ sikereikkel dicsekedni, hanem elismertük, hogy ugye esendõ férfiúi lények vagyunk és szeretjük a gyerekünket. Akkor pont úgy beszéltünk a gyerekekrõl, mint egy krimirõl, hogy megfejteni a gyerekünket az valóban egy nagy élmény és én még hozzátenném férfias élmény. A gyerek megnyilatkozásaiban hihetetlenül sok a közvetlenség. Ez a közvetlenség nyelve. Tehát elõfordulhat az, hogy valaki a családon kívül nem érti a gyereket, viszont a szûk környezete tökéletesen érti. Egy diplomatával találkoztam az imént és õ mesélte el, hogy talán a 60-as évek elején minden esetre akkor, amikor Csehszlovákia még Csehszlovákia volt, lényeg az, hogy ez az illetõ egy román diplomata volt, kivitte a gyerekei mellé a nagymamát, nagypapát és hihetetlen elszigeteltségben éltek a cseh fõvárosban és a gyerek egy ilyen zárt környezetben 8-10 ember közvetlen közelségében románul beszélgetett. Mikor kimentek a prágai utcára sétálni hallotta a cseh nyelvet, még abból is ezt, azt fölszedett, gagyogott csehül. Elmúlt ez a kétéves zárt idõszak és hazakerült Bukarestbe az illetõ diplomata és a gyerek kiment az utcára és azt hallotta, hogy mindenki azt román nyelvet beszéli, amit õk odahaza szinte valami családi magánnyelvként heten-nyolcan. És a gyerek elkezdett sírni, sikoltozni és pszichiáterhez kellett vinni, hiszen az intim szféra szétrobbanását valami "közéleti szférává" ilyen traumaként élte meg. Csak ennek a gyermek megértésének a drámai súlyát akartam érzékeltetni, gyereken kívüli tényezõkkel.

Mv.: - Volt már otthon egy vezetékes telefonunk és vettünk két ilyen kézitelefont és meglátta a fiam és elüvöltötte magát, hogy Jézus Mária, atya úristen három telefonunk van. És ez ilyen szállóigévé vált a családban, de hát gondolom minden családban vannak ilyen szállóigék.

Szávai Géza: - Persze, minden családban. Hát mi ez, ha nem egyéb, mint a gyerek hallatlan invenciózussága, fantáziája, ami a nyelv elemeit megmozgatja. Hát az egyik ismerõsöm kacagva mondta, hogy informatikus és a kocsijába beszerelt csodaszerkenytûket internetes hozzáféréssel és akkor elmondta annak a szerkentyûnek a nevét, amit én felolvasni nehezen olvasnék föl, de többször elhangzott és a kisgyerek, aki a papa mellett ülhetett, netán megnyomhatott egy gombot vagy valamit, reprodukálta ugyanazt és megkérdezték tõle nagyon komolyan, hogy mi is van a papa autójában és akkor elmondta ezt, nem tudja mi az, de a hallott dolgok visszamondásának a készsége, ami ebben az életkorban fontos is, mert hát ezzel rögzülnek a nyelvi tények, tehát a szavak. Többet kellene beszéltetni és hagyni õket, hogy ezt a hallatlanul természetes tüneményt õk produkálják és mi csodálkozva úgy hódoljunk neki, hogy milyen okos gyerek vagy.

Szávai Géza: - A kérdést megfordítanám. Miért van az, hogy manapság kevesebbet beszélgetünk a gyerekekkel? Hiszen kivel beszélgessen a gyerek, hogy ha nem a beszédet mint társadalmi produktumot, a nyelvet feléje is közvetítõ felnõttekkel, akik 100 százalékosan beszélik ezt a nyelvet. Tehát a gyerek állandóan beszélgetne, csak félretolják, hallgass fiam és így tovább. Akkor mi történik? A magára maradott kisgyerek kivel beszél? Higgye el nekem, tragikus dolog a fával, a kõvel, a babájával a mackójával beszél. Drámai mélységû párbeszédeket, egyoldalú párbeszédeket lehetne magnóra venni és utána magyarázgatni vajon mit is mond az a gyerek, vagy pedig egymással beszélgetnek odáig menõen, hogy egy-egy ilyen gyerekpárnak vagy gyerek csoportnak saját, úgynevezett magánnyelve alakul ki, amit mi felnõttek úgy lazán azt mondjuk ez egy madárnyelv, a gyerekek locsognak össze vissza. Nem. Azon a nyelven ezek a gyerekek kommunikálnak egymással. Beszélni szeretnének, lehetõségük nincs. Ezt a lehetõséget kell nekik megadni, beszélni velük, órán beszéltetni. A mulasztásaink hihetetlenül nagyok.

- Talán a nyaralónkban van két nagyon jó barátnõm, hát általában velük vagyok és délelõtt meg délután és ezért általában velük beszélgetek és nem mással.

- Hétközben úgy mindenkivel.

- Külön házban élnek a pesti oldalon és nem a budain, tehát ilyen lehetõségem naponta nincs. Sajnos nincsen.

- Hát mert azért szeretek velük beszélgetni meg hiába idõsek, még õk is kártyáznak meg játszanak és jó.

- Igen, mert érdekes, ilyen régebbi gyerekkorukról is beszélnek, meg hogy csutkababát csináltak meg, hogy azok voltak a játékok. Szóval mindenrõl beszélünk.

- Hát igen, mert azért végül is az régebb volt és anyukám is sokszor mesél errõl, hogy milyen volt a lovaskocsi meg hogy az õ nagyszüleivel nekik még volt szekér, tehenek húzták és akkor az hogy zötyögött, meg minden. És ezekrõl is beszélnek a nagyszüleim is meg az anyukám is.

- Nem tudom, szerintem igen.

- Igen.

- Általában ezek a végül is alapvetõ kérdések, hogy hogy vagy, meg hogy mi volt az iskolában, de végül is mindenrõl bõvebben beszélünk és akkor kitérünk valami másra és akkor abba is mert õk is mesélnek meg én is és akkor az olyan jó.

- Végül is velük kevesebbet találkozom és akkor amikor találkozunk akkor szeretnénk mindenrõl beszélni és amíg nem voltunk együtt, akkor szeretnénk arról is tudni.

- Hát a barátaimmal.

- Senkivel.

- Akkor is magamban tartom.

- Lehet, de van amit nem szeretek. Nem mintha velük lenne baj vagy ilyesmi, csak egyszerûen nem szeretek.

- Nem. Egyik már meg is halt, a másik pedig, hát nem is lehet.

- Hát szegényke már kicsit süket is meg ilyesmi. Emlékezete is egy kicsit már gyatra. Úgyhogy nem igazán lehet már vele így dolgokat megbeszélni.

Mv.: - Bizony volt.

- Ugyanilyen problémám volt nekem is az egyik gyerekemmel.

- Egy lány. Õ az idõsebbik gyerekem. Most már 26 éves. No most hát egy elég súlyos eset történt, amivel ez megfordult. Volt a lányomnak egy barátja, az elsõ perctõl kezdve az ösztöneimmel tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége,

- 22. De hát ebbe már nem lehet beleszólni, ezt tudomásul kell venni. El is költözött a fiúhoz, ott lakott nála egy pár hónapig aztán hazaköltözött és végül szerencsére szakítottak. De az a szerencsétlen fiú nem tudta ezt feldolgozni. Fegyverrel fenyegette a gyerekemet, szóval elképesztõ dolgok, üldözte és gyakorlatilag mindenki és minden tehetetlen volt, és egy félév múlva a lányom vett magának egy autót amit imádott. És fölgyújtotta. Na most egyszerûen attól, hogy a gyerekem látta, hogy ha baj van, akkor mi mindig ott vagyunk mellette, ettõl ez az egész megfordul. És azóta, tulajdonképpen amióta szakított ezzel a fiúval, azóta harmonikus a kapcsolatunk. Most kezdett el az idén tanulni, úgyhogy én türelmet tudok csak minden hasonló problémákkal küszködõ szülõnek ajánlani, mert ezek meg fognak jönni.

Mv.: - Hát ez a legnehezebb, ezt tudja. Ezt a türelmet tanúsítani. Magában nagyon nagy volt a bizalom és még egy, hogy maga ezek szerint nem mondta, hogy mily mértékben nem tud egyetérteni ezzel a kapcsolattal.

- Akkor nem. Azzal együtt, hogy valószínûleg éreztettem a fiúval akaratlanul is és ezt a lányom is érezhette mert vannak ezek, amit én metakommunikációnak hívok, ilyen érzelmi hullámok azt hiszem, amik így mozognak. Szóban soha nem.

- Nem. De ha a fiú valami olyat tett akkor én megmondtam, hogy én ezt nagyon-nagyon rossznéven veszem attól, aki közel áll hozzám vagy közelebb kerül hozzám.

- Pontosan.

- Igen. Azóta nagyon nagyon jól tudunk kommunikálni egymással, nagyon harmonikus, nagyon bizalmas lett a kapcsolatom.