- Két gyerekem van, egy lányom, meg egy fiam és nagyon szeretek velük lenni.

- Most mondhatnám, hogy mondhatnám, hogy szerencsés vagyok, mert munkanélküli vagyok éppen, tehát annyit vagyok velük, amennyit bírok.

- Nem.

- Három, de se idõm, de se pénzünk a közös nyaralásra. A nyári táborok elviszik a rávalót.

- Igen. Tehát az egész nyaruk ki van töltve, egy hét az, amit együtt töltünk itthon.

- Hát olyan 250-300 ezer forint.

- Együtt? Tavaly nyaraltunk együtt, anyukám egyik kolléganõje adta ki a nyaralóját, 40 ezer forintot fizettünk a tíz napra csak a szállásért és amit tudtunk vittünk.

- Igazi nyár egy gyereknek? Hát amikor azt csinál, amit akar, lehetõleg egy nagyszülõ vigyáz rá, aki nem éri utol, ha elszalad, sokat süt a nap.

- Hát az apa, az kicsit gyomorgörccsel indul el otthonról, hogy mi lesz, mire hazajön. De nem meri azt mondani a gyereknek, hogy ne csinálja, bár legszívesebben vattába bugyolálnám, de hát akkor boldogtalan lelke lenne vattában. Így kicsit fél és örül, hogy este boldog gyereket talál.

- Nem, hát azért igyekszünk mi is sok mindent csinálni vele, amennyit lehet.

- Már meg van tervezve napról-napra, úgyhogy egy hét szabadság van, aminek nincs helye.

- Nem, ez egy évi összerakott havi összerakásból jön össze. Tehát minden hónapnak megvan a maga költségvetése és abból rakjuk a nyárra el.

- Négy éve. Egy balatoni nyaralás volt, de azóta ez nem jön össze. Tehát ma már egy Balaton se fér bele úgy, hogy öt ember együtt elmenjen, mert az az öt embernek a kétheti nyaralása az körülbelül a gyerekeknek az egész nyári elfoglaltsága körülbelül árban.

-Major Mária a Szociális és Családügyi Minisztérium fõosztályvezetõje: Nagyon nehéz a családoknak a nyári programját és a közös családi üdülést megszervezni. Idén kifejezetten a gyermekes családoknak 160 millió forintot bocsát rendelkezésre a minisztérium két formában. Egyrészt talán sokan ismerik az üdülési csekket, ahol 50 százalékot a családnak kell fizetni, 50 százalékot, fejenként maximum 10 ezer forintot állami támogatásként biztosít a minisztérium. És van egy másik akciónk is, ahol a Nagycsaládosok Egyesülete és olyan családokkal foglalkozó szervezetek, akiknek már van üdültetési tapasztalata, õk szerveznek csoportos üdülést és ott nem szükséges az 50 százalék önrész, hanem nagyon minimális hozzájárulással szerényebb körülmények között, de mégis legalább egy hetes családi nyaralást tudunk biztosítani.

M.M.: - Nagyon nehéz ezt meghatározni. Kiegészítõ családi pótlékban több, mint 800 ezer gyerek részesül, tehát nagyon-nagy az az igény, ahol a családok együttes nyaralásának biztosítására szükség lenne. Sajnálatos tény, hogy a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány jelenleg nem tudja az állami forrásokat kiegészíteni. Várhatóan jövõre ez már megfordul, tehát érezhetõen növekedhet az a támogatás, amit a családok, fogyatékosok kaphatnak. Tehát a rászorultabbak.

M.M.: - Úgy gondolom, hogy ha sikerülne egy minden forrást összeszámítva egy másfélmilliárdos nagyságrendet biztosítani a családoknak, akkor már érezhetõen, ha nem is minden évben, de minden második évben el tudnának menni egy közös élményt nyújtó nyaralásra. Ebbe én beleszámítanám a helyi önkormányzatokat is, ahol már nagyon jó kezdeményezések vannak, ahol ilyen családi táborokat is szerveznek, tehát nemcsak a napközi táborokkal foglalkoznak, hanem pontosan a családok együttlétét segítik és ez egy nagyon jó szociális nevelés is. Tehát vannak olyan rászorult családok, ahol a családi élet normáihoz, a gyermeknevelés problémáihoz is az együttes pihenés során tudnak segítséget nyújtani.

M.M.: - Igen, tavaly gyakorlatilag egy ilyen iskola akció elvitte az üdülési csekkeket egy olyan cél, ami önmagában nemes, mert én az erdei iskolákat és a táborozást nagyon fontosnak tartom, de nem a családi üdülés rovására. Ezért idén változtatott a minisztérium és az elosztás nem úgy érvényesül, hogy aki befutott idõben az irodákba és ipiapacs

elvitte az üdülési csekket, övé a csekk, a többiek meg lemaradtak, hanem igénylés van és civil szervezetek képviselõibõl létrejöttek bizottságok, akik sorolják az igényeket és ennek megfelelõen sikerült azt biztosítani, hogy elsõsorban a gyermeknevelési támogatásban, kiegészítõ családi pótlékban, ápolási díjban, gyesben részesülõ családok, illetve az öt fõnél nagyobb, tehát a sokgyermekes családok számára tudtunk biztosítani csekket. Hát már a keret gyakorlatilag közel 98 százalékos szinten kimerült, úgyhogy most a minisztérium még keres belsõ forrásokat. De hát óriási az igény. Háromszoros a jelentkezés, úgyhogy rengeteg panaszos fordul hozzánk. Keresünk forrásokat, hogy mivel lehetne ezt megnövelni, illetve nagyon remélem, hogy az Üdülési Alapítványnál is még idén is lehet forrásokat találni. Itt egy dolog, ami kellemetlen, hogy akiknek most ebben a hónapban nem tudjuk odaadni az üdülési csekket az családosan, iskolás gyerekekkel már nem nagyon tud elmenni, legfeljebb egy õszi táborba. Van most már õszi szünet is az iskolában, vagy egy téli programra, de azért az egészen más, mint egy nyári együttes nyaralás. Úgyhogy azért is nagyon remélem, hogy még egy minimális kiegészítést tudunk adni.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, illetve annak az üdülési csekkel foglalkozó kft-je a Nemzeti Üdülési Szolgálat és annak megyei irodái azok, akik ezzel a szervezéssel foglalkoznak. Ott lehet igénylõ lapokat is kapni, illetve ott tudnak tájékoztatást is adni a döntésekrõl, illetve ott történik az üdülési csekkek kiadása is.

- A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány telefonszámai: 224-9010 vagy 224-9011

- Balatonszárszón.

- Nagyapóval és a nagyival.

- Nekik nem volt rá idõ.

- Hát például lementünk fürödni, persze a Zsuzsa nénivel, az ikertestvérem nagymamájával. Amikor még nem indultunk el, a nagyapóval szedtem cseresznyét is, elmentünk homokozni kettõször. Az egyiknél meg kaptunk egy tök szuper kis homokvárat, aztán fürdeni is néha bementünk.

- De szeretek, csak hát van, amikor nem elég meleg a víz. Lehet ott vizipisztolyozni, labdát azt lehetett dobálni.

- A nagyapóval vizipisztolyoztunk.

- Hogy van két ilyen vízipisztolyom, van két tartályuk és akkor fel kell pumpálni és akkor úgy mint az igazi ilyen fegyver, olyan féle, menekültünk, támadtunk, ilyesmi. Annyira jól támadott, úgyhogy én nem tudtam támadni.

- Hasonlított, mintha inkább ilyen gyerekes.

- Hát lehetett vele társasozni, õ kikicsodázni, labirintusozni.

- Mentünk volna az utolsó napon, vonatozni mentünk volna, de inkább mégse, mert olyankor már rossz idõ volt. Az elsõ héten volt jó, volt rossz, a második hét már az már elég rossz volt.

- Hát például, amikor ebédelni, reggelizni, vacsorázni, akkor ha esett akkor futottunk, át a szaletliba

- A szaletliba, mert külön van a konyha és a fürdõ, aztán vittek el nagyiék a Zsuzsa néni, meg az én nagymamám raktak ilyen...

- Körülbelül ugyanolyanok.

- A Balatonon. Volt rossz idõ is, meg jó idõ is.

- Fürdöttünk a Balatonban. Hát volt ilyen nagy csónakunk avval is csónakáztunk, csak az a baj, hogy apa eltörte az egyik evezõt. Hát hideg volt a víz, de a hullámok is voltak és az mindig kisodort és akkor csónakáztunk és akkor apa tolt minket. Volt azért játszótér, volt ilyen nagyon-nagy csúszda, azon gyorsan lehet menni, csúszdázni és csak száz forint.

- Mert jó, mert amikor lecsúszol, akkor nagyon gyorsan így mész és akkor belemész a vízbe, nem a Balatonba, hanem volt ilyen kicsi víz és abba beleesünk, abban siklunk.

- Igen. Mert elõször apával, akkor fogott, de utána már egyedül.

- Hát azt, hogy van, ami a Falkon, úgy hívták, hogy Ezeréves sólyom, az egy nagyon gyors ûrhajó, fénysebességgel megy és azt éreztem, hogy ilyen gyorsan megyek.

- Ühm. Úgy gondoltam.

- Volt kishomokozó, avval akartam várat építeni, mert volt ilyen kavicsok, de volt a dagonya és akkor (nem érthetõ) csak az a baj, hogy amikor beleteszed a követ, akkor már megszárad.

- De. Avval hoztam, beletettem homokokat, abból lett a dagonya és akkor úgy csináltuk.

- Hát elõször is apával nem tudtam játszani, mert õ volt a szálloda, abban aludtunk egy hétig és akkor a kocsit odavitte visszasétált és nagyon sokat idõ és amikor mentünk már haza, akkor gyorsan el kellett hozni a kocsit.

- Hát õ se játszott, õ be se ment a vízbe, akkor várat építeni, meg csónakázni

R.: - Azt mondtad, hogy szállodában aludtatok. A szállodai szoba ugyanolyan, mint az otthoni lakásotok?

- Hát jó, csak nem tudtunk vinni játékokat, a robotok, azokat nem lehetett vinni, mert ha vittük volna, akkor elvesznek pár darabok. Tudtunk játszani azért apával meg anyával, mert volt rexeztünk, meg biliárdoztunk, azért jó volt.

- Hát a két nagyobb, amelyik iskolás, õk most egy sporttáborban vannak, a kicsi ezen a héten még óvódás és egy hétre megyünk a Balatonra, ez ami fix program. A többi pedig majd ezután az idõjárás függvénye.

- Igen, mert egyrészt olyan gyerekek közé mennek, akiket ismernek, másrészt a felnõttek is olyanok, akiket már korábbról ismernek. Ez egy napközis tábor jellegû sporttábor, tehát reggel nyolc és délután négy óra között szerveznek nekik programokat.

- Õk választották, tehát én nem kényszerítettem õket, õk jöttek haza azzal, hogy szeretnének menni.

- Hát ugye egyrészt megyünk közösen a Balatonra. Annak ellenére, hogy egyedül vagyok a gyerekkel, egyedül nevelem õket, ilyenkor az édesapjuk is velünk jön és akkor így vagyunk egy hetet együtt öten.

- Ezt a gyerekek nagyon szeretik. Ezt amióta elváltunk, azóta is minden évben így csináljuk, tehát õk ehhez vannak hozzászokva, hogy az ilyen elutazós nyaralásnál az apa is ott van. Mi is egyébként is elég jó viszonyban vagyunk, úgyhogy elviseljük a másikat. Tehát nincsen feszültség közöttünk.

- Reggel megkérdezem a gyerekeket, hogy mihez van kedvük aznap? Esetleg állatkertbe, Hajógyári szigetre vagy csak egyszerûen azt mondják, hogy hát ma ne menjünk sehova, mert olyan jó otthon maradni.

- Nincsen olyan program, nem szoktak a gyerekek olyat kitalálni, vagy ha ki is találnának, akkor, mert most fölmerült például a Vidám Park, akkor arra azt mondtam nekik, hogy arra nincsen pénz. De mondjuk, hogyha az állatkertbe szeretnének menni, vagy kitalálják, hogy egyik nap menjünk Visegrádra, akkor azért az belefér. Tehát mondjuk az egész nyáron egyszer tudunk Visegrádra menni, mondjuk egyszer-kétszer kimenni Szentendrére, a strandra esetleg egy héten egyszer, de a többi napon olyan programot kell szervezzek, ami nem kerül külön pénzbe, mert nyáron kapom az alapfizetésemet és tanár vagyok, úgyhogy nyáron a szabadságom az megvan, de hát a pénz az így elég kevés.

- Azt hiszem, hogy õk azért is nem érzik ezt, mert egyrészt ugye van ez a tábor, megyünk együtt nyaralni, elviszi õket az édesapjuk nyaralni és igyekszünk olyan programokat csinálni, ami ugyan pénzben nem kerül olyan sokba, de mondjuk évközben az idõ hiánya miatt nem kerül rá sor. Például ebben a Szünidõ programban ilyen kézmûves foglalkozások, vagy tavaly voltak barlangban, tehát ilyen barlangi túra volt. Vagy mi elmegyünk együtt kirándulni, amire úgy évközben nem kerül sor. Azt is nagyon élvezik a gyerekek, ha egyszerûen csak kimegyünk a Duna partra, semmi különös. Elbiciklizünk, elsétálunk, szóval õk ezeket is nagyon élvezik, vagy ha rossz idõ van, akkor otthon festünk, gyurmázunk, szeretik õk ezt is.

- Egyrészt most van ez a hét nekem, amikor õk nincsenek otthon, de nekem vannak olyan napjaim, amikor egyedül tudok otthon lenni. Másrészt, amikor elviszi õket az édesapjuk. Ráadásul ezen a nyáron lesz négy olyan nap, amikor én egyedül el tudok menni Debrecenbe a kórustársaimmal, nekem az kikapcsolódás.

- Szijártó Kornél tanár: Program, a családunkban nálunk is csúszik, sokáig van világos, nincs az embernek motivációja, hogy olyan korán fölkeljen, tehát olyan szinten, hogy idõben megcsúszik az ember és késõbb fekszik, úgy gondolom, hogy természetes az elcsúszás. Az hogy egy kicsit a gyeplõ lazább, megszûnik az a kézzel fogható rendszer, hogy a gyerek a köznevelési intézménybe be van kényszerítve úgymond és van egy ilyen betáblázott rendje a napjának. Onnantól kezdve egy kicsit kevesebb a fogódzója a gyereknek, esetleg unatkozik is a gyerek, nincs kitöltve rendesen a napja, nincsen megfelelõ mennyiségû szervezett programja, ha nem tud magával mit kezdeni, talán akkor látjuk így a kívülálló számára, hogy lazább a gyeplõ és hát a baj is úgy látom, vagy úgy hallom a híradásokban, azokkal a gyerekekkel van, azokkal a csellengõ gyerekkel van, akik nem tudnak mit kezdeni magukkal.

-- Kozár Gábor tanár: Én gondolom, hogy ez családonként más és más. Az, hogy látjuk azt, hogy fõleg a mai rohanó világban, ahol egy-egy hétvégét esetleg meg tudnak oldani a szülõk, hogyha a nagymama vigyáz a gyerekre, amikor ilyen hosszabb ünnep van, mert nekik mondjuk dolgozni kell, ilyenkor hosszú távon lehet, hogy ezt nem tudják így megoldani.

- Én úgy érzem, hogy egy-egy ilyen táborba gyakorlatilag egy csapat kovácsolódik.

- Nagyon szeretjük, amikor már a tizenegyedikesek a hetedikeseket néven tudják szólítani, mert ilyen szinten megismerik egymást. Rengeteg közös programjuk van, rengeteg olyan élményük van, hogy egymásra vannak utalva, nem egyszer a kis gimnazistáinknak nagy gimnazista a kormányosa a négyszemélyes kenuban, tehát õ az úgymond parancsnoka, ezt élvei a kicsi is, mert biztonságban érzi magát és élvezi a nagy is, hogy õrá most egy olyan felelõsséget bíztak, amiben neki helyt kell állnia. Tehát mindenképpen csapat kovácsolódik és ezt mi próbáljuk erõsíteni is. Azok, akik rendszeresen részt vesznek a táborainkon kapnak egy olyan pólót, ami csak nekik van, az együvé tartozásukat ezzel is kifejezik, hogy fölveszik ezt a pólót.

- Azok a gyerekek, akikkel az ember ott van és tényleg naponta 24 órát van egy héten keresztül, tehát tényleg reggeltõl estig bármilyen problémája van, öröme van, azt mindent látja, csinálja vele együtt, azokat az iskolában sem kell úgy fegyelmezni, mint ahogy esetleg egy éppen most bekerülõ gyereket.

- Benne lehet az is, hogy egy vízitúrán, ahogy én lefröcskölöm és beborítom õt, teljesen természetes, hogy azt a három lépés távolságot nem kell tartani. Tehát ugyanúgy harcolhat úgymond ellenem és beboríthat, vagy este a tábortûznél a semmi közepén lehet kiabálni, vicces egész nap a hangulat, fröcsköljük egymást, birkózunk egymással, sokszor tizen, tizenketten lebirkóznak.

- Gondolom, hogy matematika órán ritkán fektethetik a földre a tanárt, tehát ezt a fajta lazaságot megengedjük neki. De egyébként hát az általános emberi törvények és az iskolai szabályok mentén kell egy táborban is viselkedni.

- Hát én erre ilyen definíciószerû pontos választ nem tudok adni. Vagy nagyon szerencsések vagyunk és nagyon okos gyerekeink vannak, akik tudják, hogy meddig volt a játék és pontosan tudják, hogy amikor vége van és akár - rossz szó - parancsszerû utasítást kapnak, akkor azt ott végre kell hajtaniuk a saját érdekükben. Hát részben engem a gyerekek nagy része papának is szólít, talán abból a tekintélybõl kifolyólag, hogy nekem öt gyerekem van, hogy már negyven éves vagyok, egyszerûen tudják, hogy a papával lehetett birkózni, de mikor a papa utasítást ad, akkor végre kell hajtani.

Tudni kell azt nekik is, hogy hol vannak a határok. Tehát mondjuk egy vizitúrán, ahol ott van a semmi közepén egy négyzetkilométernyi homokpadon mondjuk és nincsen takarodó, tehát nincs az, hogy most kilenckor, tízkor, tizenegykor. Nincs is rá szükség, mert mondom leevezett negyven kilométert és örül annak, hogyha õ most már lefekhet vagy alhat, de azért se szólunk, hogyha éjfélig vagy egyig kint ül és beszélget, mert neki még voltak energiái erre és akkor majd másnap lesz neki esetleg kicsit nehezebb. Õk maguknak ezt tudják, ezt beosztják.

- Viszont azt is nagyon jól tudja, hogy egy kempingben, ahol esetleg rajtunk kívül másik csoport van, egy bizonyos idõ után nem lehet kiabálni. Persze mindig van egy-két kivétel, akivel ezt be kell tartatni és ezt az elsõ alkalommal zokon veszi, mert az elõzõ nap még üvölthetett a homokpadon a tábortûz mellett, itt pedig a szomszéd embert zavarta, ezt meg kell értetni. Második évben erre sosincs szükség, tehát õ fog szólni a következõ éves diáknak, hogy itt már ne kurjongassál.

- Úgy gondolom, hogy ezek a táborok kiegészítik azt az egész éves munkát, amit csinálunk, egyrészt. Másrészt amit szeretnénk elérni gyereknek, hogy ha nyár van, akkor tudja, hogy akkor vízre kell szállni, hogyha tél van, akkor tudja, hogy síelni kell mennie vagy tavasszal biciklizzen és hogyha majd amikor már családja lesz, gyerekei lesznek, akkor ugyanezt tovább tudja adni. Tehát hogy ez egy ilyen szokássá váljon. Azt hiszem, hogy ez ez nagyon fontos.

- Nem fáradtunk még bele. Bár az egyik emelkedõn, amikor tekertem fölfelé, a Keszthelyi hegységben megkérdeztem Gábor kollégámat, hogy mikor öregedhetek már meg végre, mert azt éppen akkor elég nehezen bírtam. De számomra meg a másik nagy élmény, amellett, amit a Gábor elmondott, hogy életmód mintákat adunk a gyerekeknek, hogy a táboroknak eddig a napos oldalát mutattuk, de hát van, amikor ugye az idõjárás úgy esküszik össze az ember ellen, hogy bizony egészen szélsõséges körülmények közé tudunk kerülni a gyerekekkel akár napokra. Tehát volt egy 68 órás, 72 órás esõ, ami valami õrületes hosszú kitartó erõs széllel járó esõ és bizony az is egy igazi élmény, amikor a gyerekek a nehéz körülmények között vidáman megállják a helyüket. Kétségbeesés nélkül, ezen a bizonyos tábori pólónkon az az alsó felirat, hogy: nekünk nem árt. Tehát hogy minden körülmények között vidáman tudjuk teljesíteni a túrát, jó hangulatban jól érezzük magunkat egymás között. Az, hogy a gyerekeknek a tûréshatára egy adott táboron belül meddig vihetõ el vagy, hogy mennyire vannak ehhez hozzászokva, ebben a szülõk is benne vannak, hát hogy milyen családból jön a gyerek azért az nagyon sokat számít. Úgyhogy azért mondom, hogy a szülõk támogatása nélkül ilyen dolog az nem mûködne.

- Igen, hát ez mindenképpen így van és talán páran érezhetik is úgy emiatt, hogy mi ilyen olcsó népszerûségnek az áldozatai vagyunk. De hát azért azt hiszem, hogy errõl nincsen szó, mert ezek nemcsak egyszeri dolgok és volt olyan apuka, aki megfogalmazta, hogy egész egyszerûen mi többet vagyunk az õ gyerekével, mint õ, mert akár napközben is ugye hát a gyerek itt van benn, õ este ha találkozik vele egy vagy két órát és sokszor hozzánk jönnek kérni tanácsot, hogy most egy ilyen családi problémát, gyerekkel való problémát hogyan oldjanak meg.