Szeretnék bemutatkozni, Fruzsina vagyok.

Fruzsina: - Hát igen, nagyon.

Fruzsina: - Az, hogy anyuci mindig játszik velem, társasozik velem meg babázik és olyan jó érzés. A kisgyerekeknek csak ennyi dolguk van, a felnõtteknek pedig dolgozniuk kell.

Fruzsina: - Igen, azt játsszák és az a dolgozójuk. A gyerekeknek pedig az óvoda a dolgozójuk.

Fruzsina: - Például azt, hogy itt egy nagy terület, ez az én szobám, tele van játékkal, ez egy lovacska. Ez egy póni, és elmondanám neki, hogy milyen féle játékok vannak. Úgy magyaráznám meg, hogy megmutatnám, hogy a társasjátékból építeni és abból pedig fatükör, meg minden ilyen szekrény, fajáték.

Fruzsina: - Igen, babaszoba. Kitalálnék egy mesét és eljátszanám, az lesz a játék.

Fruzsina: - Aztán oda a konyhába leültetni, aztán megetetni, hát annyi az egész.

Fruzsina: - Játék közben azt kell mondani, hogy a játékoknak a szavait, például itt ez a cica. Aztán azt kell mondani, hogy itt vagyok, itt vagyok, sziasztok, sziasztok, én vagyok, cicuska. Tudjátok, hogy mit csinálok? Fölmegyek oda a babaszobába és eszek egy picikét, ennyit kell mondani.

Fruzsina: - Igen, egy másik játékkal.

Fruzsina: - Igen történik, hogy esznek és este pedig fölébrednek.

Fruzsina: - Igen este ébrednek föl és igaziból ülnek, esznek.

Fruzsina: - Igen, csak alszom az ágyamban.

Fruzsina: - Igen, valóságosan el.

Fruzsina: - Öt.

Fruzsina: - Szeretek, középsõs vagyok.

Fruzsina: - Babaszobában játszom és a barátaim, Kriszti, Vivien, Moncsi azt játsszák, hogy feleségeset, vagy apukásat vagy anyukásat.

Fruzsina: - Én eljátszom, persze. Csinálok egy nagy teret, aztán abba ültetem a gyerekeket, engem és az óvó nénit.

Fruzsina: - Igen.

Fruzsina: - Igen, csak estig. A rosszat is eljátszom, csak van amikor nincs hozzá kedvem.

Dr. Takács Bernadett, a Gyermekjáték - Terápia címû könyv szerzõje: Ezt nagyon nehéz megfogalmazni. Az elsõ és legfontosabb jellemzõje az örömélmény, a felszabadultság, az ellazultság. Az, hogy egy másik világba lépünk, tehát a játéknak van egy sajátos mesei hangulata, ami nem teljesen a valóságos világ, de nem teljesen a mese, hanem a kettõ között valahol egy ilyen köztes tér. És amikor játszik egy gyerek, akkor ebben a köztes térben teljesen átváltozik valaki mássá. Ugyanakkor természetesen tudatában van a valóságnak is és ebbõl a köztes térbõl pillanatokon belül át tud váltani, tehát ki tud lépni. Egészen más közeget jelent neki a játék világa, ahol minden lehetséges és ahol megfejtheti a titkokat, feldolgozhatja az élményeit. Azokat, amiket végül is nem igazán lehet megfogalmazni szavakkal, hanem csak valahol mélyen, legbelül motoszkál valami csoda, aminek felszínre kellene hogy kerüljön ahhoz, hogy fel is tudja dolgozni. Ez lehet pozitív is, meg negatív is és erre alkalmas nagyon a játék, hogy ezeket a belsõ kavargó érzéseket, gondolatokat, vágyakat, elképzeléseket, élményeket meg tudja fogalmazni és kifejezni a játék nyelvezetében. Tág értelemben felfogva a játék az ember egész életét végig kell hogy kísérje, hogyha az életünket jól szeretnénk megélni, harmóniában. Végül is minden ember ezt keresi. Azt hogy, hogyan találja meg a saját szerepét, helyét a világban. Meg ahogyan felfogja a világot és értelmezi. Ehhez nagyon nagy szükség van arra, hogy a gyerek egy olyan indíttatást kapjon az élete elsõ néhány évében, amitõl erõsnek, bátornak érzi magát és kellõen önállónak ahhoz, hogy ki merjen lépni a világba, most a szociális világra gondolok leginkább és meg tudja teremteni a kapcsolatokat, fel tudja fedezni a világot. Kíváncsi legyen a világ dolgaira. És ha szembesülnie kell problémákkal, akadályokkal, akkor azoktól ne torpanjon meg, meg ne forduljon vissza, hanem igenis próbáljon meg megküzdeni, szembenézni ezekkel és legyõzni és ebben élvezetet is találjon.

Dr. Takács Bernadett: - Az a jó játék, ami magában hordozza a játék alaplényegét, ami pedig az, hogy aktivitást és kreativitást biztosítson a gyereknek. Tehát hogy a saját alkotó fantáziáját használhassa a játék közben és ezt maga a játékszer és maga a játékkörnyezet is képes legyen számára biztosítani. A jó játék az véleményem szerint mindig, nem csak az határozza meg, hogy mivel játszunk, hanem hogy kivel. Tehát a társsal együtt játszott játék, a társas játék a jó játék. Ez nemcsak azt jelenti, hogy akkor azt mondjuk, hogy ne játsszon egyedül a gyerek, meg ez egy tipikus probléma egyébként is szülõk részérõl.

Telefonáló: - Jó napot kívánok, hát sok helyen hallom mamáktól, hogy milyen büszkék rá, hogy a gyerekeik olyan jól eljátszanak maguk, meg úgy jól elvannak úgymond. Nekem ez, szóval mindig egy kicsit úgy megüti a fülemet. Az tûnt fel nekem, hogy az az érték valahogy, hogy a gyerekkel ne kelljen foglalkozni, hanem csak úgy magukban. Ne is menjenek be hozzájuk, tehát az a jó, hogyha elvan a gyerek. És én nem tudom, én mindig úgy érzem, hogy egyre többet kellene velük foglalkoznom. Nekem három lányom van és valahogy mindig a lelkiismeretfurdalás van bennem, hogyha akár házimunkát végzek, akkor is, hogy azért egyre többet kellene velük játszanom.

Telefonáló: - Hát a nagy az hét éves, most megy iskolába, középsõ az négy éves lesz majd õsszel, a kicsi meg kettõ. Õk is azért játszanak magukban, de mégis, valahogy még ha jól is megvannak, idõnként azt érzem, hogy kell az a foglalkozás, amit a szülõk velük töltenek. Azt nem tudom, hogy mi ez az arány, ami igazából egészségesen jó a gyerekeknek, mi az, ami nekik magánjátékra kell, akár idõben.

Vekerdy Tamás pszichológus: Nem, de annyit lehet mondani, hogy az tud jól egyedül játszani egy idõ után, akivel elõtte mások játszottak, szülei, nagytestvérei, nagyszülei. És az a gyerek, ha jó állapotban van, jókat fog játszani egyedül is, fahasábbal kövekkel, botokkal, amelyek lehetnek katonák, emberek, asszonyok, hajók, várak, mozdonyok, mindenféle. És aztán a gyerek egy idõ után ezt abbahagyja és jön és társas foglalkozást igényel. Ha fáradt inkább igényel, ha abszolút nem fáradt és tud játszani négy, négy és fél, öt éves, akkor sokszor nagyon jól elvan egyedül és ez tényleg érték. Voltak szélsõséges irányzatok is, volt egy olyan irányzat például, hogy az újszülötthöz, a csecsemõhöz ne is nyissunk be, csak nézzünk be egy ablakon keresztül, ami az ajtón van és õ ott egyedül legyen, mert ha ott megzavarjuk bármivel, akkor tulajdonképpen még kevésbé fejlõdik. Ez az irányzat ebben a szélsõségességében nem igazolódott be, hogy ez a legjobb fejlõdés. Az állandó órarendszerû törõdés és foglalkoztatása a gyereknek, ez gondolom ugyanúgy a másik véglet. Persze, itt csak egyszerûen a zseniális szülõi intuícióra van bízva és persze arra, hogy hogy érünk rá. Hogy mikor vagyunk vele, mikor játszunk vele, mikor csúszkálunk a földön, tologatjuk a különbözõ jármûveket és mikor van az, hogy õ ott mellettünk játszik, mert nekünk a konyhában dolgunk van, vagy éppen minket utánoz. Aprócska tésztagyúróval, kis késsel, ami tompa persze, õ is fõz, mi is fõzünk, ez is egy jó játék. Szóval ezt az élet hozza, hogy úgy mondjam.

Dr.Vekerdy Tamás: - Abszolút nem. Boldognak kéne lennie, hogy õneki van egy kis nyugalma és a gyerekek remekül játszanak. És akkor minden a legnagyobb rendben. Megdolgozni nem kell a gyerekeket, tehát hogy még ma se nyomtam le azt a fél, egy, másfél órát az együttes játékból. Gyere kisfiam, nincs szükség. Ennél a dolog rugalmasabb.

Fruzsina: - Szerintem a játékok jók. Például itt van ez a baba, megetetnénk, érted?

Fruzsina: - Akkor én az anyukája vagyok vagy a nagymamája vagy a pótanyája. Például a fejemben itt gondolkozol, gondolkozok, aztán pedig mindent kitalálok.

Fruzsina: - Legkedvenc játékom például babaszoba, meg a bohóc, meg a baba is. Így hát még a társasjáték.

Fruzsina: - Mix-max.

Fruzsina: - Hát persze, dobni kell és ha négyes vagy ötös vagy hármas, akkor húzni kell.

Fruzsina: - Énekesnõ

Fruzsina: - Itt egy láb.

Fruzsina: - Kalap.

Fruzsina: - Igen, csinálni kell. Amikor mindenki húzott és vége van a játéknak, és mind elfogyott, akkor kérni kell. Cserélni kell egymás közt. Igen. Nagyon vicces figurák is szoktak lenni.

Fruzsina: - Anyával, apával, meg a testvéremmel.

Fruzsina: - Én.

Fruzsina: - Érdekes, kirakós, ez a kukacos.

Fruzsina: - Nem egyformák. Azt kell például csinálni, hogy amelyik ugyanolyan, rá kell rakni.

Fruzsina: - Igen.

Fruzsina: - Nem. Azért nem szeretem, mert ez olyan unalmas. Anyu mindig szeretné ezt játszani. Hogy okosodjak.

Fruzsina: - De. Csak én unom.

Fruzsina: - Keveset. Azért, mert nekik mindig dolgozniuk kell.

Fruzsina: - Az olyan jó érzés, akkor boldog vagyok.

Fruzsina: - Azt szoktam játszani, hogy bábusat. A fejünkben valamit kitalálunk. Például azt, hogy a röfi meg az orrszarvú találkozik és összebarátkoznak és együtt laknak. Együtt csinálnak mindent.

Fruzsina: - Anyával társasjátékot meg olvasunk.

Fruzsina: - Nem tudok, de képekbõl sok mindent tudok.

Mv.: - Van egy másik véglet is, amikor a szülõ annyira igyekszik, hogy különbözõ fejlesztõ játékokat szerezzen be a gyereknek, hogy ezekkel az úgymond fejlesztõ játékokkal is eshetünk túlzásba.

Dr. Takács Bernadett, a Gyermekjáték - terápia címû könyv szerzõje: Én személy szerint nagyon ellene vagyok a fejlesztõ játékoknak. Nem arra van szüksége egy gyereknek, hogy fejlesszük bizonyos képességeit, de sajnos az utóbbi idõben egyre szélesebb körben terjed ez a nézet és egészen pici gyerekeket is már trenírozni akarnak meg zsenivé nevelni. De nagyon-nagyon károsnak tartom. A játékszerek csak eszközök. Igazából eszközök a világ felfedezéséhez, önmagunk megismeréséhez és a társas kapcsolatok kialakításához. Érdemes jó játékokkal körbevenni a gyerekeket, de megint csak azt hangsúlyoznám, hogy együtt kell játszani vele. Ez nem azt jelenti, hogy állandóan ott ülünk mellette, hanem azt, hogy amikor neki szüksége van ránk, akkor mi elérhetõek vagyunk, komolyan vesszük az õ jelzéseit, hogyha hív, akkor megyünk, odafigyelünk. Egy gyereknek a szeretet kézzelfogható formáját jelenti az, hogyha lekuporodunk melléje és azt játsszuk, amit õ szeretne. Tehát az igazán fejlesztõ játék az, aminél a gyerek szabad kezdeményezése érvényesülhet. Az is megfigyelhetõ és nagyon rossz tendencia, hogy a felnõttek fejében benne van, hogy mit lehet és ebbõl következõen mit kell egy adott játékszerrel csinálni és akkor ettõl miben lesz okosabb meg szebb, meg ügyesebb a gyerek és miben fejlõdik legjobban. És akkor tényleg szó szerint, mint az iskolában, tanítani kezdik. Bizony már maguk a szülõk, de sajnos sok pedagógus is. De remélem hogy sikerül ezzel a káros tendenciával szembefordulni. Tehát hogy hagyjuk a gyerekeket önállóan kezdeményezni. Eszünkbe ne jusson megmondani, hogy hogy kell azzal az adott játékkal foglalkozni, mert ezzel nemcsak abban az adott helyzetben okozunk károkat, hanem teljesen megakadályozzuk abban a gyereket, hogy önállóan dönteni képes emberré válhasson. Megvonjuk tõle a, én alapvetõen játékosnak nevezem, játékos gondolkodásmódnak a kifejlõdésének a lehetõségét, ami aztán sokkal-sokkal jobban megkönnyíti az õ helytállását meg beilleszkedését, meg eligazodását a világban. Éppen ellenkezõ hatást érünk el vele. Akkor is, hogyha látszólag tényleg teljesíti ezt, mert természetesen a szülei szeretetét szeretné elérni. Szeretne megfelelni és megcsinálja ezeket a feladatokat, de iszonyatos feszültségek és szorongások gyûlnek benne.

Dr. Takács Bernadett: - Szerintem alapvetõen tudunk, tehát inkább erre kellene hagyatkozni, én azt mondanám általában. De folyton jönnek a külsõ jelzések rokonok, szomszédok, ismerõsök, hogy de ezt, meg azt, meg amazt kell tenni egy csecsemõvel vagy egy kisgyerekkel. Azt gondolom, hogy mindenki ezt azért ösztönösen tudná, csak a sok kívülrõl jövõ szabály meg tiltás miatt nem meri megtenni, mert azt gondolja, hogy valamit elront vagy valamibõl kimarad akkor a gyereke, holott éppen ezzel tudja felkészíteni õt az életre is, meg az iskolára is. Mert egy nyitott, önálló, bátor gyerek az már belsõ indíttatásból fog tudni majd megfelelni a feladatoknak, mert élvezetét találja abban, hogy például új ismereteket tud megtanulni, felfedez megint valamit a világból, élvezi magát a tanulást. De csak az tudja élvezni, aki ebben az elsõ néhány évében, tehát az iskoláskor alatt ennek a bizonyos szellemi élvezetnek az ízére ráérezhetett. Tehát aki kísérletezhetett mondjuk ócsa, ilyen asztalosmûhelybõl kikerülõ kis kockákkal, kavicsokkal, mindenféle olyan játékszerek is a kezébe kerülhettek, ami nem a felnõttek fejében találódott ki, meg készítõdött el, aztán úgy ahogy a felnõtt elgondolta, hanem a gyerek készíthet belõle olyat, ami az õ saját belsõ szükségletébõl adódik. Egy ilyen gyerek százszor felkészültebb lesz, mint akit kicsi korától kezdve állandóan beszabályoztak, treníroztak, teljesítményekre kényszerítettek és különféle felesleges, nyomasztó elvárásokkal terheltek meg.

Idézet Askenazi - Hogyan oltottunk tüzet címû írásából.

- A mûsort Horváth Ida, Pásztor Magdolna, Szendrei Edit és Sándor Kata készítette.