- Lovagolni felemelõ érzés. Meg hát az ember és állat közötti szeretet szerintem ez nagyon jó dolog. Most jöttem elõször ebbe a táborba, ez egy egyhetes tábor, kedvem volt kipróbálni és nagyon aranyos állatok. Nagyon szeretem õket. Például az elõbb jött itt most a kedvencem.

- Ott megy, az a barna.

- Rajta még nem.

- Nem. Csak kell hozzá egy kis önfegyelem és persze, hogy tisztelni az állatot.

- Hát nem tudom, hát végül is a szüleim találták ki ezt a programot a nyári szünetben és nem bántam meg.

Gáspár: - Elõször azt hittem, hogy le fogok esni, mert a nyereg kicsit imbolygott, de azt néztem, hogy a ló szinte sosem szegi föl a fejét.

G.: - Igen. Az. Én most lovon ülök és ez jó érzés.

G.: - Igen, az jó.

- Szerintem igen. Mert érti, hogy mit mondanak neki, meg hogy nagyon hûséges, majdnem olyan, mint a kutya. Mondjuk úgy, hogy az ember második leghûségesebb barátja.

P.Á.: - Attól függ, hogy ki hogy akar. Hogyha nem akarja az ember és rá van kényszerítve egy gyerek, akkor felesleges. Õneki kell elkezdeni, hát tényleg kortól és akarattól függ.

P.Á.: - Van itt ilyen 7 éves gyerekek, már egyedül mennek.

P.Á.: - 4 éves kortól.

P.Á.: - Hát ügetés.

P.Á.: - Hogy ne féljen. Az elsõ két alkalommal eldõl, hogy fél, vagy nem fél.

P.Á.: - Meg igen és akkor szoktak tornázni rajta.

P.Á.: - Igen.

P.Á.: - Nem, nagyon sok gyerek így megfogja és elengedi a szárat, akkor egyszerûen azt mondom, hogy...

P.Á.: - Persze. Hát megérzi a ló.

P.Á.: - Nem dobja le. Csak akkor úgy bánik vele. Ez úgy mûködik, hogyha ön ráül a lóra, most ha nem akarja, nem úgy ül rá, ahogy ön akarja, akkor nem fog odamenni a ló. Hiába húzza, vonja, nem, elkezd forogni. Úgy kell felülni egy lóra, hogy én tõle akarok valamit. Mert ha nem azt csinálja, vagyis nem úgy ül rá az ember, akkor ezt megérzi és akkor nem hagyja magát.

- 10 éves koromban kaptam az elsõ lovamat, tetszett és kimegy terepre valaki és akkor ott annyira szabad, az õzek beállnak a ló mellé. Egy más világ.

- Azért, mert nem olyan, mint például nálunk Kõbánya, autózaj van, hanem csak ilyen magas épületek vannak és ott nem lehet lovakat találni. Itt meg szabadon mászkálhatnak a lovak, szabadon ügethetünk akármerre és szép a hely.

- Így nem lehet elmondani, azt ki kell próbálni. Ritkán van ilyen pillanat.

- Hát jó érzés, mert szabadon irányíthatom, arra megyek, amerre akarok és szeretem az állatokat nagyon, a lovakat is, mert õk állnak legközelebb az ember szívéhez. Nem olyan, mint a többi állat.

- Sokkal szeretetre méltóbb, közelebb állnak hozzánk, mert lovagolnak rajta, a többi állaton meg nem lehet, azért is.

- Másban is voltam, de az nem volt olyan jó. Balatonon úszkáltunk, csónakáztunk, ott nincsenek lovak, nincsenek állatok, akit lehet simogatni, ilyen szép puszta, ilyen parasztos életmód. Ott csak szerzel, itt viszont állatbarátokat is.

- Igen. Mert barátokat máshol is lehet találni.

- Olyan érzés, hogy például hogyha fölülünk a lóra, akkor olyan melegséget, hogy szeretik az embert, meg ki lehet számítani õket.

- Nem.

- Igen, megtanultuk letisztítani, meg aki figyelt, az elleshette, hogy hogyan kell fölszerszámozni. Hogyha mondjuk a patáját tisztítjuk, akkor az a legnehezebb az összes közül szerintem, mert az a veszély is fönnáll, hogyha a hátsókat tisztítjuk, hogy megrúgnak.

- Letisztítani a szõrüket,

- Hát hogyha gondos gazdik vagyunk, akkor meg kéne csinálni. Most akkor tisztítottuk le, amikor lovagoltunk, aki meg akarta, az még a sörényét, meg a farkát is megfésülte.

- Hát érzék kell hozzá.

- Például az ügetést, hogy ritmusra, mert hogyha véletlenül rosszul csinálod, akkor mondjuk leeshetsz a lóról. Szorítani mindig kell a térdeddel.

- Én

- Én egyszer leestem.

- Én még nem estem le, de a barátnõm az leesett kétszer is, de nem lett baja.

- Szorítani kell a térdeddel, mert hogyha ügetsz, ugye akkor föl-le mozog a ló és neked akkor kell felemelkedned, amikor õ föl akar jönni és te pont akkor így ritmusra.

- Futószáron igen. Úgy körbe, körbe. Mondjuk az rossz.

- Igen.

- Most már jó érzés. Csak most azért nem lehet, mert föl van ázva a karám és megcsúszhat bármikor a ló. Úgyhogy most azért megyünk csak így sétálva körbe-körbe a terepen.

- Beszélgetünk, meg gyönyörû az idõ, akkor csónakázunk vagy fürdünk egy kicsit.

- Igen. Tegnap kint voltunk, mert szép idõ volt, estefelé megkértem Kati nénit, hogy hozza ki a pingpong ütõket és rakjuk össze a pingpong asztalt és akkor idejött a Reni meg a Gyula és akkor elkezdtünk pingpongozni és akkor valahogy belejöttek, de még nem tökéletes.

- Igen.

- Major Judit a lovaglótábor vezetõje: Hát a logika ezt követelné, de az én véleményem az, hogy nyáron egész más impulzusokkal kell a gyerekeknek feltöltõdni. Egész évben járnak az uszodába, ugyan szeretik, de a nyaralás, az legyen nyaralás, kapjanak valami mást is. Nagyon sok gyerek szereti az állatot, a szabadságot, elsõsorban azt, hogy kötetlenül jöhet, mehet, élvezheti azt, hogy nincs szabályok, igazán nagy szabályok közé szorítva, gondozhatja az állatokat, lovagolhat, fürödhet. A szabadság az, ami nagyon fontos nekik.

M.J.: - Megváltoznak. Nagyon-nagyon sok gyerek átalakul. Akik lakótelepi gyerekek, akik nem szokták azt, hogy felelõsséget is kell az állatért vállalni, gondozni kell. Nemcsak úgy van, hogy elõveszem a polcról és visszateszem vagy vissza se teszem, az állat az igényli, hogy foglalkozzunk vele, hogy megfelelõen bánjunk vele. Ugyan egy hét kevés, de azért sok mindent tanulnak és én úgy gondolom, hogy úgy mennek haza, hogy másképp látják az állat-ember viszonyt. Meg egyáltalán a közösséget, tehát hogy alkalmazkodni kell a többiekhez. Összebarátkozni a többiekkel. Nemcsak én létezek, mint otthon egyedül, hanem bizony egy kis közösséget kell itt formálni. Vannak, akik már évek óta járnak táborba, évek óta lovagolnak, de annyiban megváltoztak igen, hogy vadidegen gyerekek egymáshoz tudnak alkalmazkodni és barátságok szövõdnek. Vagy az, hogy egyáltalán munkát, azért a mai generáció nem arról híres, hogy sokat tud dolgozni, segíteni, mert egyszerûen rohanó világban élünk, nem adatik meg a számunkra, itt azért bizony segítettek, mikor hozták a lovaknak az élelmet, segítettek lepakolni az autóról.

M.J.: - Megkértük õket, de utána már élvezettel csinálták. A kisebbek a lószerszám tisztítást is. Elõször furcsa nekik, mert egy (hanghiba) ... és rájönnek, hogy jé, ez egy újabb dolog, ez egy érdekes dolog, valamit tanulunk és akkor utána már szívesen csinálják.

M.J.: - Az elsõ napokban nem, mert igyekszenek kitombolni magukat, és akkor szépen lassan lecsillapodnak. De végül is nem az a cél, hogy nyugodtak legyenek, hanem pont az, hogy felszabadulhassanak. Egész évben korlátok közé vannak szorítva, a nyár azért van, hogy felszabadulhassanak, feltöltõdjenek. Valahol fegyelmezettebbé kell õket tenni, mert azért a ló közelsége veszélyeket is rejt, de úgy nyugszanak el, hogy a végére tudják, hogy mit szabad, mit nem. De nem úgy, hogy az ember parancsolgat nekik, hanem rájönnek, hogy hogy lehet ezt.

M.J.: - Ez a ló hatása is. Én is igyekszem azért rávenni õket. Nekem az az elvem, hogy nem parancsolva, kicsit szabadjára engedve és a gyerek meghálálja ezt, hogyha szabadon engedjük õket. Tehát nem maximális korlátok közé, hanem minimálisabb közé és akkor õ azokat betartja.

M.J.: - Ki. Ki. Lehet velük beszélgetni. Elsõ két napban nem nagyon, kicsit csöndesek, visszahúzódóak voltak, most már nagyon jól el lehet velük beszélgetni. Egész új arcukról ismerem meg õket.

M.J.: - Egymásra van utalva a ló és az ember, muszáj figyelni egymásra, mindkettõnek, a ritmusérzéket is fejleszti, fegyelmezettséget, a figyelmet. Mert muszáj ahhoz, hogy rendesen tudjon ülni, az ügetést meg tudja csinálni, hogy egyáltalán fölszállni a lóra, melyik oldalról, ez nagyon-nagy figyelmet igényel és hogyha õ nem figyel, a ló és a lovas egymásra, akkor nem alakul ki az a kontaktus, nem tanul meg lovagolni a gyerek.

M.J.: - Gyakorlatilag azonosulnia kell a lóval, de meg kell tanulnia irányítani is, tehát õ kell hogy az úr legyen, mert nem durván, nem erõszakkal, hanem ezt el kell érnie, hogy õ irányíthasson.

M.J.: - És hogy a ló hagyja magát irányítani, viszont azt csinálja, amit a ló mozgása megkövetel.

- Én a feketét.

- Az tetszik, az a legkisebb.

- Tokaji Sándornak hívnak és Tiszaföldvárról jöttünk a kis csapatunkkal, természetesen lovakkal együtt.

T.S.: - Hát ez azt jelenti, hogy van köztünk gyógytornász, gyógypedagógus és hát természetesen van, aki direkt úgymond a lóért felelõs. Itt azok vezetik úgymond a lovakat és akik a gyerekekkel foglalkoznak

T.S.: - Szóval hetente több napot foglalkozunk beteg gyerekekkel ott úgymond Szolnok megyében.

T.S.: - Hát én nem zárnám le ilyen szûk körbe, csak az epilepsziás gyerekeknek hasznos. Én most már negyedik éve foglalkozom evvel és szinte nem is lehet kiszûrni, hogy valakinek ez nem jó. Ez mondjuk a munkában abban jön vissza, hogy 99 százalékos az embernek mondjuk a sikerélménye, mert nagyon ritka az a gyerek, aki eleve nem akart lóra ülni. És ez az epilepsziás gyerekekre is így igaz. Annak idején ahogy nekem tanították a Nemzetközi Gyermekmentõ által szervezett tanfolyamokon német és angol szakemberek, most beszélünk itt ugye az epilepsziás gyerekekrõl. Például nem is jegyez fel a szakirodalom olyan esetet, hogy epilepsziás gyereknek rohama van lovon. Nem tudni igazából azt hiszem magyarázatot, hiszen ez a terápia, lovasterápia nagyon gyerekcipõben jár, de valószínûleg a ló az oka. Vagy a kettõ közti kapcsolat, a gyerek és a ló között kialakult kapcsolat.

T.S.: - Igen, ez valószínûleg azért van így, mert nem egy steril környezet. Szinte kizárólagosan a természetben zajlik, mindig a ló és a gyerek közti kapcsolatról az egész történet, ez ha csak úgymond lóra ültetjük és sétálunk vele, vagy ha közben gyógypedagógia voltizsálásról van szó

T.S.: - Gyógypedagógiai voltizsálásról

T.S.: - Hát úgymond tornázunk a lovon. A gyerekeket átmozgatjuk és próbálunk rá a ló által adott mozgásokkal hatni az idegrendszerükre. Egy gyerek olyan tíz-tizenöt percet tölt lovon jelenleg.

- Igen. Az a fekete kis ló.

- Nagyon aranyos. Igaz, hogy megharapott két embert.

- De. Igen, itt az ujjamat, amikor kockacukrot adtam neki.

- Nagyon aranyos kis póni.

- Eléggé.

- Lépni, ügetni, vágtázni, egyedül.

- Hét. Egy hónap múlva leszek nyolc.

- Nem. Már voltam többet is

- Hát az, hogy például fürödhetünk, csónakázunk, társasozunk,

- Hát de.

- Nagyon jó érzés,

- Az, hogy a ló visz magával és az olyan jó érzés. Egyszer fölültem egy lóra és azóta nem akartam leszállni.

- Nagyon tetszenek, intelligens állatok. Okosak. Nagyon szeret és nem fog biztos ledobni.

- Egyszer, hátraszaltóval leszálltam. Daliával a háta mögé mentek és csipkedte a seggét, Bull meg jól fejbe rúgta és hátraszaltóval leugrottam.

- Semmi bajom nem lett.

- Igen.

- Szokott jönni, amikor ki tud jönni.

- Éjszakáig fönt vagyunk. Éjfél. Otthon csak tizenegyig lehetek csak fönt.

- Igen. Például Anna, Zsini, Tilla, sok barátnõm van.

- Igen.

- Remélem.

- Kovács Ágnes pszichológus: Nagyon nehéz erre mondani egy kort vagy azt mondani, hogy 6 éves kor vagy 8 éves kor, vagy 10 éves kor. A család gyakorlata is számít és vannak gyerekek, akik 6 éves korukig vagy X-éves korukig mondjuk egyetlenegy napot se töltöttek távol az anyukájuktól, merthogy a család meg tudta oldani. Vannak gyerekek, akik egészen pici koruktól kezdve akár egy éves koruktól kezdve természetesen abban élnek, hogy minden hétvégén a nagyszülõknél alszanak, vagy minden nyáron két hétre az egyik nagyszülõ vagy minden nyáron két hétre a másik nagyszülõ viszi el õket.

K.Á.: - Még ezt se mondanám feltétlenül, mert az, hogy szokva vannak az is lehet egy kényszerû szoktatás. Ha a szülõnek nincs más megoldás és nem tud bizonyos idõre szabadságot kivenni, akkor is inkább azt mondom, hogy érdemesebb elõször egy olyan napközis táborral kezdeni, ahol reggeltõl estig vannak a gyerekek, mert hogy az már egy megszokott történet egy gyerek számára. Tehát nem biztos, hogy elsõ alkalommal rögtön a kéthetes, az ország legutolsó végében lévõ nomád vízitáborba kell elküldeni a gyerekeket, hanem a fokozatosság elve szerint. Én azt gondolom, hogy amikor a gyerekekben  felmerül az az igény, mert egy bizonyos kor után felmerül az igény, hogy õ szeretné kipróbálni, szeretne elmenni a társakkal, akkor el lehet õt engedni. Azt gondolom, hogy az se nagy tragédia, hogyha az elsõ táborozásnál a gyerekért érte kell menni. Tehát jön olyan jelzés, hogy kiderül, hogy õ nem erre számított és õ nem pont ezt akarta és undok volt a társa, vagy utálatos volt a tanító néni, ebbõl nem kell túl nagy ügyet csinálni. A szülõknek én úgy gondolom, hogy arra készülniük kell, hogy telefonközelben legyenek, hogy elérhetõek legyenek. Készülni kell arra, hogy akár a gyerekért kell menni és hát persze aztán itt óvatosan kell bánni, hogy ezt azért ne kudarcként élje meg a gyerek. Tehát utólag ne úgy élje meg, hogy én vállaltam valamit, aminek nem tudtam megfelelni. Én azt gondolom, hogy ez egy természetes dolog.

K.Á.: - Lehet neki mesélni akár a szülõ saját kellemes élményein keresztül a gyerekkori táborozásairól, el lehet mesélni annak a vicces oldalát, hogy miket csináltak. Mindenképpen beszélgetni kell errõl és hogy nem kiélezve, de hogy tudatosodjon a gyerekekben az, hogy mivel jár ez a tábor, hogy ott majd egy szobában lesztek négyen, öten és akkor biztos tudtok egy picit sutyorogni. De amikor bejön a tanító néni, meg az óvó néni és akkor lámpaoltás után, meg hogy mi annak idején mit csináltunk. Elõvettük a zseblámpát és akkor a takaró alatt még tudtunk olvasni, vagy játszani vagy ezt vagy azt csinálni. Azt gondolom, hogy egyszerûen és természetesen beszélgetni kell róla.

K.Á.: - Hát én ezekben a merev dolgokban igazából soha nem hiszek, szóval olyan is elõfordulhat, hogy a szülõ lemegy és a szülõ látványa vagy a szülõvel történõ telefonbeszélgetés megnyugtatja a gyereket és hogy attól nagyon boldogan még ott tölt még egy hetet vagy tíz napot. Lehet, hogy lemegy a szülõ és tényleg a látványa elég. Na most azt én megértem, hogy a pedagógusok ezt nem szeretik, mert ez nyilván egy picit így a tábor életét felbolydítja, de hogy azt gondolom, hogy ezt megint csak a szülõk tudják. De hogyha egy gyerek jelez, akkor arra nem lehet nem reagálni. Az a legsimább ügy, hogyha telefonban meg tudja nyugtatni a gyereket és azt mondja, hogy holnap is hívj föl négy és öt között és elmeséled, hogy mi történt, akkor ez az egyszerûbb eset. Ha nem tudja megnyugtatni, menjen le és hogyha ott el tudja érni, hogy maradjon, akkor ez is egy jó dolog. De hogyha hazahozza a gyereket, én azt gondolom, hogy ez se egy tragédia és hogy abból is úgy kell kikerülni a gyereknek, hogy meg tudja próbálni jövõre is. És majd jövõre hosszabb ideig lesz ott és jövõre jobban fog sikerülni.

K.Á.: - Hát ez megint csak a táboroktól függ. Szóval ha nincs jelzés, akkor nem biztos, hogy ha egy hetes táborról van szó, akkor olyan nagyon érdemes õket meglátogatni, mert jobb esetben elmennek hétvégén és a következõ hét végén már otthon vannak. Tehát nem is biztos, hogy a szülõ le tudna menni. És rugalmasan lehet kezelni, tehát ebben sincsenek ilyen merev szabályok.

- Hát az álomnyár, az az lenne, hogy egész nyáron apukámnál meg a vándortáborban lenni. Ez lenne nekem az álomnyár.

- Hát évközben csak egy-két hónapban megyek le.

- Õ lent egy kis faluban. Egy nap, ha egy autó elmegy a fõ utcán, az akkor már csoda. A tyúkokat eteti, felkel, és hát rendes gazdamunkát végez.

- Igen, nagyon szeretek ott lenni. Utána jön a 11 napos tábor, egy ilyen vándortábor, hogy van egy helyszín, ott kezdünk, most mondjuk vegyük Pécsváradot és Pécsen fejezzük be. És aközött bejárjuk a Pécs és Pécsvárad között lévõ utat.

- Én 2.A-s vagyok. Én el fogok menni táborba, meg megyünk majd a nagymamámhoz.

- Egyik Kondoroson, a másik pedig Csabán.

- Kertes házban vagyunk és szoktunk ott biciklizni, meg Misikéékhez elmegyünk játszani.

- Unokatestvérünk.

- Én angol nyelvi táborba, szerintem nagyon jó ötlet, mert nyaralunk is és végül is tanulunk is, ezek mindenképpen hasznosak.

- Hát én még nem, de szeretném egyszer kipróbálni.

- Hát ilyen iskolai nyári táborokba mennék és amibe semmiképpen, hát nem tudom, hogy mibe nem mennék semmiképpen, amilyen táborokban voltam, az nekem minden tetszett.

- Jó programok és hogy sok osztálytársunk legyen ott.

- Igen, mert az iskola, az szerintem más, mintha az osztálytársainkkal úgy vagyunk együtt, hogy nyaralunk.