Vendég a háznál
2001. július. 13.
Kossuth rádió, 13.05
R.: - Kikkel jöttél el ebbe a táborba?
- Az óvódámmal, a csoportunkkal.
R.: - Óvódások elmennek külön nyaralni?
- Nem, hanem az egész csoport, eggyel, vagy egy csoporttal jönnek
a csoportok.
- És mennyi idõre jöttetek nyaralni?
- Egy hétre.
R.: - És itt vannak az anyukák is, apukák is?
- Nem, nincsenek itt.
R.: - Apukák, anyukák nélkül egy hétig hogyan lehet kibírni?
- Hát igaz, most már én se bírom ki, de azért megvagyok itt.
R.: - Hány napja vagy ebben a táborban?
- Öt napja.
R.: - Ki vigyáz rátok?
- Óvó nénik.
R.: - Az óvó néni majdnem olyan, mint az anyuka, meg az apuka?
- Nem, hanem az óvó nénik az óvodában vigyáznak a
gyerekekre.
R.: - Meg itt a táborban is. Mit lehet itt csinálni?
- Sokat lehet játszani, futkározni.
R.: - Mi volt a legnagyobb élményed itt a táborban?
- Hát szerintem az úszás lesz a legnagyobb élményem, de nem
vagyok benne olyan biztos.
R.: - Miért jó nyaralni és nem otthon lenni?
- A nyaraláson igaz meg lehet betegszeni, de egyébként jókat
lehet rajzolni, legalább nem fektetnek le délután, tovább lehet
csöndben játszani, színezni.
R.: - Ugyanolyan itt, mintha otthon játszanál, mintha otthon
lennél, mintha otthon nyaralnál?
- Igen.
R.: - Neked mindegy, hogy akkor hol töltöd a nyarat?
- Igen.
- Azt hiszem, hogy ön változatlanul nem nagy híve az óvodástáboroknak.
Vekerdy Tamás pszichológus: - Úgy van, most sem vagyok híve,
sõt nagyobb gyerekek esetében is néha abszolút kérdéses a tábor,
de az óvodástábor, az semmiképp. Ilyenkor jönnek a nagyszülõk,
nagymamák vagy az összefogás
R.: - Ha van
V.T.: - összefogás barátokkal. Most ott vannak a gyerekek, aztán
majd azok is itt lesznek, tehát nyilván, ha semmilyen más megoldás
nincs, hát akkor jön a napközi, ahol ügyelet van és ahova akkor
be kell vinni a gyereket.
R.: - Tehát hogy legalább estéként hazajöjjön.
V.T.: - Igen, de ez esetben egy normális óvodás napközi, ami
óvoda sokkal jobbnak tartok óvódás korban, mint egy ha már táborba
megy, legyen az nyelvi tábor, úszó tábor, sporttábor. Nem.
Nagyon rossz eredményeket láttam ilyen táborokból, ahol szintén
nem egész nap foglalkoznak a gyerekkel, de esetleg kihajtják
valamiben, amiben õ nem akar, fél, szorong. Inkább egy igazi óvoda,
nyáron is, óvódás napközi, vagy megõrzõ.
R.: - Mert a szülõktõl való távolság is nagy megterhelés még
ebben a korban ugye?
V.T.: - Igen.
R.: - Arról nem is beszélve, hogy nem lehet tudni, hogy mi történik
ott, hiszen nem tudja a szülõ, hogy ott viszont majd hogy élnek a
gyerekek .
V.T.: - És nem is tud a gyerek telefonálni, lapot írni.
R.: - Azért az csoda, hogy a szakma, a tágan értelmezett
szakma nem nagyon emeli föl a hangját miközben látja, hogy évrõl-évre
egyre több tábort hirdetnek meg.
V.T.: - És tényleg óvódás tábor is nagy számban van? Én
nem küldöm oda a gyerekemet.
  
R.: - Melyik volt a legutolsó nyaralásod, amin a legjobban érezted
magad?
- (nem érthetõ)
- Mit csináltatok ott?
- Voltunk egy olyan kicsi lakásban, aminek két erkélye volt,
de az nagyon jó volt és állandóan olyan macis mézesüveggel lövöldöztük
egymást.
R.: - Közel volt a tenger?
- Igen, meg az tenger közelében volt az a kis lakáska.
- Úgy napoztál, mint egy felnõtt, bekented magad egy krémmel
és ott feküdtél órákon keresztül a parton?
- Nem. Úgy, hogy lefeküdtem oda arra a nádból csinált szõnyegszerûségre
és ott voltam a napernyõ alatt és néha rajzoltam a kis füzetembe.
R.: - A tengerbe be se mentél?
- De többször csináltam, mint hogy napoznék.
R.: - Kivel mentél be, hogyan mentél be a vízbe?
- Apuval, meg a nagyokkal.
R.: - Tudsz úszni?
- Nem. Nem tudtam.
R.: - Akkor hogyan mentél be a vízbe, meddig mehettél bele?
- Kicsit.
- Sok szülõ van, akinek ilyenkor jut eszébe, hogy meg kellene
tanítani a gyerekeket úszni, hiszen elmegyünk nyaralni Balatonra
víz mellé, de a gyerek nem tanult még úszni. Érdemes még
ilyenkor beíratni, érdemes egyhetes, kéthetes vagy akár háromhetes
táborra ugye amennyi idõ van a nyaralás elõtt megtanítani õket
úszni?
- Major Judit úszásoktató: Beíratni mindenképpen érdemes,
de nem tanul meg a gyerek úszni. Szóval ne legyenek a szülõnek
olyan elvárásai a gyerekkel szemben, mert az csak gátolja a
gyereket, hogy ússzon egy, vagy két, három hét alatt, mert
hiszen ez akár évek folyamata is lehet, vagy több hónapos
gyakorlás. Viszont arra nagyon jó, hogy megbarátkozzon a vízzel,
ne akkor lásson életben elõször vizet, fõleg hogyha egy Balaton
nagyságú vízfelületre visszük.
R.. Tehát hogy ne ijedjen meg, ha mondjuk a csónakból véletlenül
beleesik és ellepi a víz a fejét.
M.J.: - Így van, így van, de azt semmiképpen ne akarjuk a
gyerektõl, hogy két hét után õ ússzon. Nekünk az nagyon
fontos, hogy a gyerek megbarátkozzon, szeresse, tehát mint közeget
ismerje a vizet, de inkább írassuk be õsszel és egy komplett évet
ússzon még a gyerek, gyakoroljon, akkor már biztonságos. Tehát
azt nem tanácsolom a szülõknek, hogy két hét után elengedjék
a Balatonon vagy bármilyen vízbe, csak önállóan a gyereket.
R.: - De akkor készítse föl a szülõ a gyereket, hogy
megtanulni nem fog, csak megbarátkozik vele és egyezzen meg vele,
hogy akkor majd szeptemberben beíratja.
M.J.: - Így van. Ezt mindenképpen meg kell beszélni a
gyerekkel, mert a gyerekek nagy bátrak, felelõsségérzetük még
ugye nincsen, kis korban nem alakul ki, tehát õ nekiindul egy nagy
hullámnak is. Ez a szülõ felelõssége, hogy vigyázzon, beszélje
meg vele, hogy bizony õ még annyit nem tud.
R.: - És hogyha nem akarnak a gyerekek, mert mondjuk õk ettõl
az egésztõl félnek, de a szülõ mégis a biztonságnak abból a
szempontjából, hogy azért, hogyha ellep a víz tényleg, akkor ne
fulladjon abban a pillanatban bele, be akarja íratni, akkor erõltesse
ezt a szülõ? Tehát van annak értelme, hogy így akkor nyáron rákényszeríteni,
hogy de akkor mégis menjen? Ha a gyerek nem akarja.
M.J.: - Meg kell próbálni. Ugye általában minden oktatásnál
elsõ két alkalommal gyerek mellett ott lehet a szülõ is, tehát
meg kell próbálni. Ha jó oktatót találnak, akkor megkedvelteti,
akkor általában a gyerekek nem ellenkeznek. Ha nagyon ellenkezik a
gyerek, akkor semmiképpen. Szóval semmi olyat ne tegyünk a
gyerekkel, ami ellen kézzel-lábbal tiltakozik , mert nem jó a
gyereknek, õ másképp nem tudja kifejezni, minthogy nem csinálja,
sír. Eljön az az idõ, amikor megérik a gyerek arra, érett lesz
arra, hogy megtanulhasson úszni, általában ez olyan 4 éves kor körül
van. De hogyha egy 4 éves gyerek nem feltétlen érett erre,
azért még ne essen kétségbe a szülõ, mert minden gyereknél más,
mint ahogy máskor tanul meg járni, máskor lesz szobatiszta, az úszással
is ugyanez a helyzet.
R.: - És abban az esetben, hogyha egyébként már tanul úszni,
tehát jár évközben tanfolyamra, de ugye itt a nyár, hosszú az
idõ, a szülõk attól félnek, hogy mi van, ha a gyerek elfelejti
azt, amit nehezen megtanult, akkor érdemes ilyen táborba vinni,
vagy a szülõnek foglalkozni vele, tehát elrontják ezzel a
gyereket, vagy jót tesznek vele?
M.J.: - Hát a szülõ semmiképpen ne foglalkozzon vele, mivel a
szülõk között kevés van, aki az úszáshoz ért, tehát erõlteti,
már a nyaralását elrontja a gyereknek, hogyha ráerõszakol
valamit. Az a természetes, hogyha játszik a gyerekkel nem az,
hogyha úszik.
R.: - Nem felejtik el, amit tanultak évközben?
M.J.: - Elég sokat felejtenek, de egy-két hét alatt újra
belejönnek. Ha beíratja egy ilyen táborba, a szinten tartáshoz
nagyon jó, tehát ott sokat fejlõdni nem fog, mert nem várható
el az oktatótól, hogy nagyon sok gyerekkel egyszerre úgy
foglalkozzon.
R.: - És rontani, nem ront? Hiszen akkor lehet, hogy egy másfajta
stílusú vagy egyféleképpen lehet az úszást tanítani? Egy más
stílusú oktatóhoz kerül.
M.J.: - Sokféleképpen lehet az úszást tanítani, de annyira
nem mélyednek bele a táborban az oktatási részletekbe, csak inkább
arra, hogy megmozgassák a gyereket. Tehát hogy ott legyen a medencében
és mozogjon a gyerek, ez a céljuk ezeknek a táboroknak. Tehát
rontani semmiképpen nem ront. Arra jó tényleg, hogyha
szeptemberben újra visszajön a gyerek, akkor tudja hogy ugrik be a
vízbe, hogy fogja meg a deszkát, erre nagyon jó a tábor.
  
R.: - Milyen volt az a kirándulás, ahol az iskolás gyerekekkel
mehettél?
- Hát a régi parasztházakat, meg ilyeneket mutattak be, meg gémeskutakat.
Meg régi fatemplomot. Aztán volt egy újabb része ennek, ez egy
hatalmas nagy füves tér és rá voltak építve ilyen, hát az már
egy modernebb részecske volt és ilyen újabb templom volt, meg újabb
házak.
R.: - És itt jól érezted magad?
- Igen, igen. Minden jó volt végül is.
R.: - Hogy viselkedtek az iskolás gyerekek?
- Hát nem olyan jók voltak. Hát kicsit rosszak voltak.
R.: - Úgy éreztem rajtad, mintha szeretted volna, hogy mi is
elmenjünk veled.
- Igen, igen.
R.: - Nem szívesen mentél el egyedül?
- De, de igen. Mert visszafele ott ült mellettünk a Viki néni,
jó volt végül is nagyon.
R.: - És miért szeretted volna reggel, hogy az apukád, meg az
anyukád is elmenjen?
- Hát mert akkor ti is látjátok a mindenfélét, mindenféle
érdekes dolgokat.
A mama: - Úgy tudott elmenni, hogy ez az alsós általános
iskolásoknak a kirándulása volt, ahova elvitték az iskolások
kistestvéreit is és bár az Áronnak nem volt nagy testvére, de
egy nagyobb unokatestvére volt, akivel ilyen módon el tudott menni
együtt.
R.: - Szívesen ment?
Mama: - Hát nagyon szívesen ment akkor, amikor már mi is
sugalltuk azt neki, hogy ez valószínûleg jó lesz, mert az elején
nem tudtuk, hogy ez igazából neki való vagy nem. Én egy kicsit
attól féltem, hogy ott a sok negyedikes gyerek között, harmadik,
negyedikes gyerek között el fog veszni és nem fognak vele
foglalkozni, de aztán kiderült, hogy jönnek kisebb testvérek és
ezek a kisebb testvérek persze az õ ovis társai. Akkor már úgy
gondoltam, hogy ez lehet egy jó buli is és akkor már miután ezt
így megbeszéltük, akkor már õ is nagyon örült neki és szívesen
ment.
R.: - Mégis valami olyasmit mondtál, hogy fájdalmat érzel
rajta minden elbúcsúzásnál, pedig hát az csak egy délelõtti
kirándulás volt Szentendrére.
Mama: - Igen, én azt éreztem most reggel is, hogy nagyon
szeretné, hogyha mi vele mennénk és ez egy úgy gondolom, hogy ez
egy talán egy természetes dolog az, hogy egy hatéves gyerek még
nem szakadt el annyira a szüleitõl, hogy õ egyedül is nagyobb társaságban
pláne az elején feloldódjon. Biztos a késõbbiekben feloldódik,
de maga ez a tény, ez az elszakadás, ami egyébként a mi családunkban
amúgy is egy sarokpont, ez az elszakadás, ez ilyenkor is nagyon látszik,
holott csak néhány óráról van szó. Én azt érzem ilyenkor,
hogy õ egy kicsit feszült és nem úgy mosolyog, amint ahogy
szokott örülni és igazából, szívbõl mosolyogni valaminek,
aminek örül. Hanem egy kicsit úgy érzem, hogy van benne egy kis
fájdalom, egy kis feszesség, hogy de jó lenne, ha mégis inkább
ti is jönnétek, vagy legalább maradnék is vagy mennék is, szóval
most ez egy ilyen köztes állapot, mert már elég nagyfiúnak
gondolják magukat abban a csoportban, ahova õ jár, hát hiszen
nagycsoportosok és ez a nagy szó, ez úgy benne van a levegõben.
De azért igazából õk még nagyon kisgyerekek, de hát én azt
hiszem, hogy azért a lelkük azért még az apukához, meg az anyukához
húz.
R.: - De hát amikor visszajött, akkor látszott rajta, hogy egészen
vidám és nagyon jól érezte magát ezen a kiránduláson.
Mama: . Igen, fel tud oldódni ezekben a társaságokban, tehát
ez nagyon jó, de maga az elbúcsúzás, tehát amikor integetünk,
amikor elválunk, mi eljövünk és õ ott marad és õk elindulnak
a busszal, az a pár perc, az olyan érzés nekem még, hogy ez még
nem igazi jókedvbõl és szívbõl való elválás egymástól.
R.: - Aludt már ott valahol éjszaka, hogy ti nem aludtatok
vele?
Mama: - Persze aludt többször is a nagymamánál, a keresztmamájánál,
több alkalommal és jóval kisebb korában is. Az elején is egy
kicsit cirkuszosak voltak, amikor eljött az este, amikor besötétedett
és amikor õ megszokta, hogy mi vagy közösen lefekszünk vagy mesélünk,
tehát hogy együtt vagyunk. Akkor nagyon hiányoztunk neki és
akkor volt néhány bõgés, amibõl persze megvigasztalták, meg
rendbe jöttek a dolgok. De a késõbbiekben ez javult és változott
és most már biztos, hogy nem sírná el magát, hogyha mondjuk a
nagymamánál aludna.
R.: - Ha én visszaemlékszem a gyerekkoromra, márpedig minden
momentumára szerencsére elég jól tudok emlékezni, akkor nekem
is a legfájóbb pont az volt, amikor nem a szüleimmel feküdhettem
le, tehát este, az este utolsó idõszakát nem a szüleimmel tölthettem.
Mama: - Nálunk azt szokta meg, hogy közösen megvacsorázunk és
a vacsora után mindenki fürödni megy, és utána közösen bebújunk
az ágyba és mesélünk. És utána õ még elmegy a saját kis ágyába,
meg olvasgatja, nézegeti a könyveit és amikor már ennek is vége,
az körülbelül olyan fél tíz felé, akkor villanyoltás van és
akkor így együtt telik az este.
R.: - Neked, mint óvónõnek mi a véleményed errõl, hogy látod,
ez a három-hatéves korosztály vajon elég érett-e arra, hogy önállóan
táborba menjen?
- Már úgy, hogy ottalvós tábor?
R.: - Igen.
-Körmendi Csilla óvónõ: Nem, nem, sõt én szerintem,
ahogy így hosszú évek tapasztalata alapján a nyolc- tíz éves
korosztályban kezdõdik az, amikor már egy hétre jó szívvel ott
lehet hagyni. Persze vannak kivételek, természetesen vannak olyan
gyerekek, akik már jobban közösségi lények ilyen idõs korban,
de a nagy átlag, az nyolc-tíz év.
R.: - Akkor sem, hogyha esetlege egy megszokott óvónõvel
mennek el a gyerekek?
K.Cs.: - Nem, nem hiszek ebben. Én nagyon-nagyon hiszek abban,
hogy az anyára borzasztó nagy szüksége van a gyereknek, pláne
az esti lefekvésnél. Ez annyira még a kisgyereknek az alvás, az
annyira anya meg esetleg apafüggõ, hogy nem, nem, én ezt jó szívvel
nem merem ajánlani.
R.: - Van óvónõként valami tapasztalatod ilyesfajta táborozásról?
Valami kudarc?
K.Cs.: - Nem, nincs.
R.: - Nem merült fel bennetek, hogy a gyerekekkel akár ilyen
hosszabb kirándulásokra, erdei táborokba elmenjetek?
K.Cs.: - Nem, Nem. És itt ez a jó, hogy tehát délután, este,
család környezet. Egy ennyi idõs gyereknek ez a lételeme, a család.
R.: - Nehezen válik még le ugye a családról és fölösleges
ezt kockáztatni?
K.Cs.: - És mint anya is mondhatom, mert az én fiammal is
ugyanez volt.
R.: - Õ nem akart elmenni vagy te nem akartad engedi?
K.Cs.: - Hát én akartam engedni, de akkor vált éretté. Pedig
õ jött velem táborozni és akkor vettem észre, hogy igazán
gyerekközösségben úgy érzi jól magát, amikor már ilyen 8-10
éves, amikor már tényleg a saját közösségében, tehát olyan
fejlettségi szinten, amikor már a társkapcsolatai olyanok, hogy
jobban érzi magát a fiúk közt, mint az anyukával.
R.: - És akkor mit tapasztaltál vagy mit tapasztalsz, hogy oldják
meg ezt a hosszú nyarat az óvódás gyerekek szülei?
K.Cs.: - Hát szerintem nagyon nehezen. Nagymamák, ma már aktívak,
tehát még dolgoznak, így ismeretségi körben is. Legtöbbször
sajnos beviszik a munkahelyre, ami szintén se az anyukának nem jó,
se a gyereknek nem jó, de mivel nincs más lehetõségük. Vagy ha
vidéken van a nagymama esetleg oda adják egy pár napra, de én el
se tudom képzelni, hogy egy mai anya hogy tudja ezt jól
megszervezni úgy, hogy ne is sérüljön a gyerek, meg rendben
legyenek a dolgok. Hát azért az óvodák nyitva vannak elég sokáig,
azt hiszem egy hónap szünetük van, na most az alatt az egy hónap
alatt viszont van ügyeletes óvoda, aki átvállalja ezeket a
gyerekeket. Tehát ez a végszükség.
R.: - Az nem iszonyú, hogy mindennap másik óvó nénivel? Már
önmagában az is, hogy nyáron ügyelet van, összevont csoportok
vannak nemcsak akkor, mikor zárva van az óvoda, hanem egyébként
is, már az önmagában elég megrázó egy gyerek számára.
Szerinted mi ebben a legrosszabb nekik, a gyerekek hiánya, vagy az
óvó néni hiánya?
K.Cs.: - Hát az, hogy õneki kialakult egy ilyen kis biztonságérzete,
a saját csoport, saját óvó néni, a jó légkör, a jó játék
és akkor becsöppen oda, ahol nagyobbak is vannak, meg más dadus néni,
meg minden új és akkor így ez a biztonságérzete, ez ami úgy sérül.
R.: - És ilyenkor nyáron kezdenek akkor nyüglõdni a gyerekek,
hogy nem akarok oviba menni ugye?
- A nagyoknak így sokkal jobb, mert nekik nincs iskola, nekem is
jó, mert nekem meg ovi nincs.
  
R.: - Idén nyáron hova mentek nyaralni?
- Szerintem nem megyünk.
R.: - Se külföldre, se Magyarországra nem mentek el?
- Nem.
R.: - Miért nem? Miért gondolod úgy, hogy idén nyáron nem
fogtok nyaralni?
- Hát mert itt a régi lakásban én anyuék meg én (nem érhetõ)
és szerintem a szülinapunkra is nem csinálni fognak tortát,
hanem venni.
R.: - Mondott apa vagy anya arról valamit, hogyha nem mentek
sehova nyaralni, akkor milyen lesz idén a nyár?
- Nem mondott arról semmit.
R.: - És te mit gondolsz errõl, hogy mit fogsz nyáron csinálni,
ha már nem leszel óvódás, nem fogsz oviba járni?
- Gondolkozni azon, hogy a nagyok mit csinálnak a táborban.
R.: - Õk táborba mennek?
- Igen.
R.: - Te nem mész velük táborba?
- Nem.
R.: - Amikor a nagyok táborban lesznek, ki fog rád vigyázni?
- Anyu, meg apu itthon lesznek.
R.: - Mi az elképzelésed, otthon vagy a lakásban, süt a nap
te mit szeretnél csinálni?
- Az ágyakat szétugrálni.
R.: - Méregbõl vagy csak úgy játékból?
- Játékból.
R.: - Apával, anyával lehet együtt játszani?
- Ha éppen nincs dolguk, akkor lehet.
- Sokszor nincs dolguk?
- Hát legtöbbször dolguk van.
- Te akkor mit csinálsz ott egyedül?
- Rajzolok, vagy pedig a Pocakkal a zsiráfommal játszok. Én
mindig azt szoktam játszani, azt fogom játszani, amit régen
szoktam a régi lakásban, hogy azt játszom, hogy elmegyünk
nyaralni.
R.: - Ezt hogyan kell játszani?
- Úgy, hogy fölszállunk az ágyra gyorsan, mintha majdnem elkésnénk
és akkor aztán leszállunk, egy kicsit késünk is, átmegyek a tévészobába,
a nappaliba és akkor ott a (nem érthetõ)
R.: - Ezekben a játék nyaralásokban hova szoktál megérkezni?
- Nagyszobába.
R.: - De ez milyen ország vagy milyen hely?
- Balatonfüred.
R.: - És mit szoktál csinálni ezen a játék-Balatonfüreden?
- Szoktam vinni rejtvényfejtõt, meg szinezõt és azokból csinálok,
meg szoktam vinni egy párnácskát, amin azt játszom, hogy az a hálózsákomba
való.
- Az alatt a két hét alatt amíg együtt lesz a család,
illetve egy hét alatt, mert csak egy hetet ér rá az apuka, hogy
fogják tölteni a nyarukat?
- Én nagyon szeretnék elutazni. Igazság szerint én olyan szülõ
vagyok, aki nem vagyok híve annak, hogy kisbabákkal sokat utazzon
az ember. Tavaly voltunk elõször úgy együtt a családdal, hogy
nem ismerõs környezetben, tehát nem a szüleimnél, nem rokonoknál,
ismerõsöknél, hanem Balatonra lementünk és nagyon jól sikerült,
gondolom nem kell elkapkodni ezt, hogy a család messzire elmenjen.
Habár van, aki elmegy, én nem mertem és nem is akartam. Ugyanígy
tervezem, tehát mondjuk egy hetet a Balatonnál, talán a
tengerparton jó lenne, de ez még csak ilyen nagyon-nagyon terv.
R.: - Két hét, illetve egy hét a felnõttek számára elég a
regenerálódásra, kikapcsolódásra? Utána egészen ki lehet bírni
karácsonyig?
- Szerintem nem. Vagy legalábbis nagyon nehéz. Mivel ugye a
gyesem nemrég járt le vagyis hát már egy jó éve és azóta
most a második munkahelyemen töltöm az idõm és közte volt másfél
hónap kényszerszünet, tehát mondom ezt még annyira nem érzem,
ugyanis voltak ilyen kényszerszüneteim és ez idõ alatt azért
tudtam regenerálódni. Nehezen tudom elképzelni, hogy ez évekig
így menjen, így éljünk. Próbálkozom, még mindig próbálkozom
például ugye amit manapság elég nehéz elérni, hogy az ember
hatórás állást találjon vagy esetleg hogyha ragaszkodnak az
emberhez, ahol most dolgozom, esetleg megbeszélni, akár hét óra
is már nagy segítség, a nyolc óra, az nagyon sok. Tehát sokkal
könnyebben és lazábban telnének a napjaink, hogyha mondjuk én
hat órában dolgozhatnék, nem lenne ez az állandó rohanás
reggel, nem kéne a gyerekeket ébresztgetni, meg hát persze ugye még
magam tehát hét végére, mondjuk ma épp péntek van, már alig bírok
felkelni reggelente, de nem tudom, hogy hogy lehet majd. Meglátjuk.
R.: - És maguk szülõk, felnõttek, szoktak-e csak kettesben közösen
kikapcsolódni nyáron?
- Nem szoktunk. Egy kicsit hiányzik, de most úgy vagyunk vele,
hogy igazából mi szeretünk a gyerekekkel együtt, tehát õk jól
eljátszanak egymással. Tegyük fel ha ott vagyunk a Balatonnál
egy balatoni stégnél este mi nagyon jól el tudunk beszélgetni, közben
a gyerekek jól eljátszanak, tehát már nem abban a stádiumban
vagyunk, hogy állandóan figyelni kell rájuk és a nyomukban
lenni, hogy most mit csinálnak, hol esnek el, mit rontanak el.
Nekem, vagyis hát gondolom a férjemnek se, egy kicsit hiányzik,
de az a nagy gond, hogy igazából nem tudjuk a gyerekeket hova
leadni. Tehát a szüleimhez esetleg néha elmennek, de ezt már
annyira megszoktuk, hogy igazából együtt töltjük az életünket
a gyerekekkel. Azt hiszem, hogy mi megtaláljuk így a családban
azt a hangulatot, amiben jól érezzük magunkat. És lesz majd
olyan idõszak, most így nagyon jól éldegélünk
R.: - Tehát akkor arra számít, arra vár, hogyha nagyobbak
lesznek a gyerekek, akkor majd újra önállóan ide-oda elmehetnek?
- Igen és szerintem ez nincs olyan messze, tehát még egy pár
évet, jó pár évet azért várni kell, de addig is egyre lazul ez
a kötõdés. Tehát olyan értelemben, hogy olyan helyekre is
elmehetünk egyre inkább, amit mi is egyre jobban élvezünk, tehát
nemcsak a játszótéren töltjük majd az életünket.
|