Vendég a háznál
2001. július.10 .
Kossuth rádió, 13.05
- Egy 24 éves, egy 18 éves múlt, most már 19 lesz és egy 15
éves. A legkisebb, az most végez a nyolcadikban és gimnáziumba
megy. A középsõ gyerek õ most végzett egy közgazdasági
politechnikuban. Jelentkeztünk fõiskolára, hát azt nem tudom fölveszik-e
a gyereket. Az majd csak valamikor augusztus táján derül ki.
R.: - Hogyan tartod el õket? Vagy mibõl tartod el õket? Hát
egyedül dolgozol.
- Hát úgy, hogy munkahelyem van, megkapom a havi fizetésemet,
özvegyi nyugdíj, árvaellátás és hát mellette amit még tudok
pluszban. Tehát még munkaidõ után is, ami belefér.
R.: - Mennyi az árva-ellátás, meg az özvegyi nyugdíj?
- Hát az árvaellátás és az özvegyi nyugdíj megközelíti a
70 ezer forintot, most jelen pillanatban, mert ez most megszûnik.
R.: - Ez hogy érted, hogy megszûnik?
- Hát úgy, hogy a középsõ gyerekem, az most végzett
azzal, hogy õ 18 éves elmúlt és kijárja ezt az iskolát, nem
jogosult arra, hogy árvaellátást kapjon. Csak akkor lenne
jogosult rá, hogyha fölvennék õt fõiskolára. De a fõiskola,
az csak augusztusban derül ki, hogy fölveszik-e addig megszüntetik.
Tehát még júliusban kapjuk az iskolaévre, utána megszûnik és
csak akkor kapjuk meg visszamenõleg, hogyha õt fölveszik a fõiskolára.
R.: - Hogyan oldod meg a köztes idõszakot, hát akkor itt van
egy másfél hónap, talán két hónap, amikor nem jutsz hozzá
ehhez a hetvenezer forinthoz.
- Hát nem hetvenezer, mert azért a kisebbik után kapom, meg az
özvegyi nyugdíjat kapom, amíg a kisebbik iskolába jár. De a középsõre
valóban nem kapom meg, ez jóval több, mint 20 ezer forint lesz
havonta. Sõt szeptemberig nem kapom meg, illetve akkor, amikor már
az új iskola az meg tudja adni az iskolalátogatási papírt, akkor
megkapom visszamenõleg. Ha nem veszik föl, akkor ez az idõ ez
teljesen elvész, viszont munkahelyet addig nem kereshetünk, hiszen
hova keressünk, mert lehet, hogy fölveszik fõiskolára. Ez
teljesen elvész, akkor munka nincs és támogatás nincs.
R.: - Van annyi tartalékotok, hogy megoldjátok ezt az idõszakot?
- Hát tartalékunk nincs, mert hát egyik napról a másikra élünk,
hiszen a harmadik, az idõnként tud dolgozni, idõnként nem, mert
hát õ is még fiatal, ráadásul õt elég késõn vitték be
katonának, egy elég biztos állást elveszített a katonaság
miatt. Tehát õrá nem számíthatunk. Ugyanakkor õt is el kell
tartanom. Tehát tartalék, az semmibõl nincs, ugyanakkor mindennek
emelkedik az ára. Csak a fizetés nem. A Nyugdíjfolyósítónál
bent voltam, ahol közölték, hogy ez a paragrafus ezt mondja ki. Kész.
Innen semeddig. Ha a gyerek megy iskolába õsszel fõiskolára,
akkor megkapja visszamenõleg, ha nem, akkor nem. Semmi. Nincs lehetõség.
A fizetésem az sok mindenre nem elég, de viszont annyira magas,
hogy semmilyen ilyen szociális segélyre, vagy bármi ilyesmire én
jogosult nem vagyok már. Ha valaki nem a létminimumon él, már
nem kap segélyt. Ennyibõl mondom, hogy az én fizetésem már sok.
  
- Egy jó havi fizetés, ez nehéz kérdés. Szerintem sajnos
most már ott tartunk, hogy százezer forint alatt nemigen lehet,
mert hát a kötelezõ rezsiköltségek, meg hát ugyebár nagy bevásárlás
minden héten, szóval ezek nagyon sok pénzt fölemésztenek. Bár
én különösebben nem értek az ilyesmihez, de szerintem ez nagyjából
e körül lehet. Hát így a szó szoros értelmében alkudni nem
szoktam, mert hát ezt itt Magyarországon nem szokás, de olyan már
fordult elõ, hogy akkor kértem egy szériával gyengébb minõségû
árut, ami esetleg olcsóbb volt. Én szeretek úgy hobbi szinte gitározgatni
és egyszer bementem a barátom kérésére egy nagyon neves boltba,
amiket én nem is igen szeretek, mert már a nevébõl látszik,
hogy ott minden borzasztó drága, de bementem és egy csomag damil
húrt akartak olyan hatezer forint körüli áron nekem oda adni. És
mondtam, hogy annál némiképp kezdõbbet szeretnék és hát végül
ezt még egy párszor mondtam aztán a végén már szinte szóba se
akartak velem állni. De olyan háromezer forintért, ami még
szerintem mindig magas ár volt, mert kétszáz forint egy darab fémhúr,
amelyik sokkal jobb minõség, bár nem akarok így okoskodni. De
szerintem még mindig jó magas áron, de szerintem még mindig jó
magas áron, de megvettem azt a háromezer forintos húrt. Szóval
igyekszem mindig a leggazdaságosabb módon eljárni.
R.: - Amikor számítógép alkatrészeket vesztek vagy számítógépet
vesztek, akkor nyilván a szüleiddel együtt vásároltok. Ilyenkor
hogy megy egy ilyen vásárlás?
- Megnézem, hogy melyik lenne a leggazdaságosabb választás,
általában nagyon magas áron nem, nincs is szó arról, hogy azt
mondjam, hogy no akkor ez a legújabb, akkor ezt megveszitek. Nincs
is szükségem arra, hogy mindig a legújabb széria dolgokat vegyem
meg, mert nem akarok mindig a(nem érthetõ) de amihez én használom,
ahhoz egy olyan közép kategóriánál kicsit olcsóbban már hozzá
lehet jutni. Tehát teljesen fölösleges a drágábbat megvenni,
mert annyival nem nyújtana többet.
R.: - Még akkor is mérlegeled ezt a dolgot, hogy jó-e, nem jó-e,
olcsóbb-e, neked megfelelõ-e, hogyha lenne rá pénzed?
- Persze, sokkal értelmesebb dolgokra is lehetne költeni. Hát
akkor már inkább olcsóbb mondjuk azt mondom, hogy X összegbõl
lehet fejleszteni, akkor inkább fejlesztek három dolgot minthogy
azt mondjam, hogy na akkor ebbõl veszünk egy processzort és akkor
az egész elment és közben nem ért annyit, mintha több kisebb változtatást
végeztünk volna.
R.: - Hogyha vásárolni akarsz, akkor zsebpénzed van, vagy a szüleidtõl
kérsz?
- Hát zsebpénzt nem kapok, hanem hogyha valamire szükségem
van, tehát tényleg szükségem van, azt megveszik a szüleim és
hogyha valamilyen kis extrább dolgot, amire úgy nem lenne szükségem,
de szeretném, mert nagyon megtetszett, akkor azt pedig a saját pénzembõl.
R.: - Azt ki dönti el, hogy szükséges vagy nem? Mert te is eldöntheted,
hogy szükséges, meg a szüleid is eldönthetik, hogy az. És
lehet, hogy ez a kettõ nem egyezik.
- Én döntöm el, mert tényleg szóval megpróbálnak nekem
mindent megadni, de szólnak, hogyha az már kicsit sok. Akkor felajánlom,
hogy jó, hát akkor ezt megveszem az én pénzembõl vagy van,
amikor már én mondom, hogy ezt az én pénzembõl akarom megvenni
és nem akarom õket ezzel terhelni. Mert nem feltétlenül lenne rá
szükségem. Mert hát õ se kalkulálja bele, hogy én most éppen
abban a hónapban én egy ilyen nagyobb dolgot, vagy egy kisebb
dolgot szeretnék még pluszban kérni. Hát ruházatra gondoltam.
R.: - Amikor bemész ruhát vásárolni, akkor egyedül mész
vagy a mamáddal?
- Hát egyedül nézem ki és hát amiben nem vagyok biztos,
akkor vagy barátokkal, vagy a mamámmal. Szóval elhívom, hogy nézze
meg, hogy jó-e?
R.: - Egy ilyen ruha boltban lehet azt mondani, hogy adják olcsóbban?
- Nem. Mondjuk aki piacon veszi a ruháit, mert vannak ilyenek,
ott biztos, hogy lehet alkudni, mert a piac az errõl szól. Hogyha
inkább nagyon drága valami, akkor inkább keresek tovább és azt
nem veszem meg. Vagy összegyûjtök valamennyi pénzt és akkor késõbb
megveszem.
  
- Ez egy olyan terület, ami szerintem a köztudatban abszolút
falsul jelenik meg, azaz, hogy egy ilyen összeadási mûvelet. Tehát
egy gyerek, az ennyibe kerül, két gyerek ez ennyibe és így
halmozódik. Na most aki nem nem próbálta a nagy családot, az
sajnos elhiszi és így nem akar nagyon-nagyon családot. De nem így
van. Gyakorlatilag a nagycsaládnak minél több gyerek van, persze
nyilván józan keretek között, fizikailag, érzelmileg, lelkileg
kell vállalni a gyereket és képesnek kell lenni az egésznek a
menedzselésére. De az anyagiak ilyen szempontból relatív értéket
hordoznak, azaz hogy több gyereknél minden gazdaságosabbá válik.
Tehát a fõ terhek, az élelmezés, a ruhák, gyakorlatilag mind
persze költség, tehát én nem azt mondom, hogy én a levegõbõl
élek.
- Azt én belátom, hogy nyilván ugyanakkora vagy majd
ugyanakkora fûtés számlát, illetve villanyszámlát kell
fizetni, de hát nagyobb lakás kell, nagyobb ház kell, mert ugye több
gyerek van, no de a cipõjüket, az iskolájukat a könyvüket, az
úszásoktatásukat, azt külön-külön kell befizetni.
- Részben igaz, részben pedig itt jön egy olyan pont, ami a
mai embernek talán már szokatlan vagy el is felejtette, azaz, hogy
régen nem véletlenül épültek a családok többgenerációs
rendszerre. Azaz, hogy mindenki megtalálta a maga helyét benne és
ezáltal egy stabil egység volt. Ma pedig mirõl szól a mai modern
család gazdasági felépítése: a szülõk dolgoznak, mint a
barmok azért, hogy mindent külön-külön a gyereknek megvegyenek,
biztosítsanak. Ha az ember nagycsaládos, akkor abból kell
kiindulnia, hogy mindent minimumon tudjon biztosítani, igényesen,
de minimumon. Ehhez viszont kellenek azok az emberek, az a baráti kör,
az a szolidaritás érzés, hogyha én rászorulok a többiekre és
a többiek rám szorulnak, akkor mi egy hálózatot képezünk. Azaz
õ tud nekem segíteni azzal, hogy õ éppen festõ, tehát nekem
kifesti a lakásomat, olcsóbban, mintha megrendelem a kisiparost.
Aztán a ruhák elosztásában, mi kapjuk a ruhát, használjuk, kinövik,
továbbadjuk. Persze vigyázunk rá. És akkor így végeredményben
két dolog történik egy gazdasági optimalizálás, sokkal
kevesebbe kerül az ellátása, persze nyilván városban nehezebb.
Neki van cseresznyéje, nekem van barackom. Hát cserélünk. És
akkor nem kell a piacon százakat kidobálni. De hát millió ilyen
kicsi apró trükk van.
- Ez még mindig csak az élelmezés és a létfenntartás. No de
a gyereket táboroztatni kell vinni, nyilván szeretnék megtanítani
mondjuk úszni, számítógépezni, szóval egy csomó olyan dolog
van, amit lehet, hogy nem fog tudni megadni mindegyik gyerekének.
Vagy egyiknek sem, mert ha kevesebben lennének, akkor meg tudná
adni, de így, hogy ilyen sokan vannak, így egyszerûen nem futja már
rá a keretbõl.
- Igen, ez igaz. Azonban a nagycsaládos lét föltételez egy állandó
éberséget. Azaz, hogy nekem mindig a gyerek igényei szerint kell
biztosítanom az optimumot. Tehát hogyha õt úszni kell tanítani,
síelni, korcsolyázni, aztán nyelvekre kell tanítanom, akkor
nyilván valami mi mûködik? A kapcsolat-rendszer. Tehát ha
nyelveket akarok, hogy megtanulja, nyilván nem fogom befizetni egy
méregdrága iskolába, mert nem tudom befizetni. Azonban érdekem
az, hogy valamilyen kapcsolaton keresztül eljussak egy lehetõséghez,
hogy Ausztriába kimenjen egy táborba olcsón és ott németül fog
tanulni. Spontán és jól. Még mondjuk egy olyan szülõ, aki arra
rendezkedik be, hogy õ mindent megfizet, de ehhez sok pénz kell,
akkor õneki nincs ideje kapcsolatépítésre. Nincs ideje egy
aktivitásra ilyen értelemben, hanem õ pénzt keres. És
gyakorlatilag õ a gyerekének mindent pénz által biztosít, nem
kapcsolatok által és nem lehetõségek által.
- Azért ahhoz, hogy kapcsolatok legyenek, ahhoz szerencsésnek
kell lenni. Tehát a maga szakmája az, hogy egyetemen kutató, ez
nyilván lehetõvé teszi hogy olyan kapcsolatrendszere van. Nem?
- Nem. Ezt én nem mondanám, ez embertõl függ. Egy öntõmunkás
is nagyon jó kapcsolatokat ki tud építeni.
- A szomszédban és a környezetében, arra gondol?
- Igen, hát a nagycsaládosok összefogása mit jelent? Hogy tanár
ember, orvos, ügyvéd, öntõmunkás, mezõgazdasági munkás,
akinek több gyereke van, érdekel. Na most õ tud nekem búzát
adni, én meg esetleg fordítok neki anyagokat. Tehát itt van egy
szolidaritás, ami sokkal aktívabb, mint egy olyan családban, ahol
egy gyerek van és mindkét szülõ dolgozik és rengeteg a pénzük
és ezáltal képesek arra, hogy minden szolgáltatást
megfizessenek. Nekik nem kell barátkozni mondjuk az ügyvéddel. Õ
megfizeti az ügyvédet.
- Maga sem csak ezért barátkozik vele.
- Persze, hogy nem. De gyakorlatilag nyilván az olyan ügyvédekkel
és olyan orvosokkal barátkozik az ember, akiknek több gyerekük
van.
- Hogy hasonló élethelyzetben vannak.
- Kicsit én arra térnék vissza, hogy mi az, ami a gyereknek szükséges.
Én hiszem, hogy igazából a gyereknek nem feltétlenül a számítógép
ismeretére van szüksége. Vagy arra van szüksége, hogy három
nyelvet felsõfokon beszéljen, hanem egy nagyfokú nyitottságra
van szüksége, hogy be tudja fogni az új dolgokat. Hogy egy teljes
életet tudjon élni. Ez egy nagyon érdekes, mert van most pont egy
ilyen problémánk. Hogy a három nagyobb gyerek az zenét tanul. Na
most ez úgy értendõ, hogy a legnagyobb fiam gitározni tanul, a két
kisebb az zongorázni, akik közül a legtehetségesebb a második
gyerekünk a Nesta lányunk. Az Ábel fiúnk, a kisebbik fiúnk, õ
azért úgy csinálja, de nem olyan tehetséges. A Domonkos fiam, az
pedig hát csinálja, mert rábeszélem, de hát messze nem érzõdik
az, hogy õneki ehhez különösebb vénája lenne. Miért zenélnek
mégis? Azért zenélnek mindegyik, mert úgy érzem, hogy az, hogy
mûvelik a zenét, az valami pluszt ad nekik. Valahol ezek a pozitívumok
alapvetõ értékek, ezek jelenjenek meg a gyerek életében. Legyen
nyitott, legyen fogékony a dolgokra. Nem muszáj, hogy mindent
megcsináljon most azonnal, amit hallunk, hogy a szomszéd gyerek
vagy a másik gyerek. Persze az embernek néha fáj, hogy mit tudom
én nem mehet el telenként háromszor-négyszer síelni a
gyerekkel. No de valljuk be õszintén a teljes emberséghez hozzátartozik
az, hogy minden évben négyszer elmenjen Olaszországba síelni?
- Lehet, hogy õ néha arra vágyna, el szeretne egyszer menni síelni
és akkor lehet hogy az rosszul fog esni vagy fájni fog nem, a
maguk szívének, hogy most nem tudjuk elengedni, mert most mind a
hetet nem tudjuk. Nincs éppen erre pénz.
- Az, hogy mind a hét gyerek egyszerre akarjon elmenni síelni,
ez valószínûtlen. Már csak azért is, mert a legkisebb és a
nagyobb között tizenhárom év van. Ha éppen valahogy úgy adódik,
mint ahogy adódott is a tavalyi évben, hogy a legnagyobb fiúnknak
volt egy lehetõsége arra, hogy elmenjen síelni és elment síelni.
Hát ez nem kizáró ok, akkor valahogy elõteremtjük ezekre a pénzt.
Fõleg, hogy általában ezek mondjuk olyan lehetõségek, amik nem
a nagyon drága lehetõségek.
- Õ most 13 éves, akkor lehet, hogy idén is el akar, meg jövõre
is el akar menni. Ugye, aki utána következik korban, 12, õ is már
lehet, hogy akkor jövõre el akarna menni, de aki utána következik
az meg 9, már az õ fejében is megfordul, hogy akkor ha a nagynak
lehet, akkor nekem miért nem?
- Erre két választ szoktunk mondani. Az egyik az, hogy a másik
gyerek is csak 13 éves korában ment el elõször síelni. A másik
pedig az, hogyha van rá lehetõség és éppen úgy adódik, akkor
miért ne? De igenis bizonyos alapvetõ érdekeknek alá kell
rendelni ezeket az igényeket is. Tehát hogyha azt mondjuk a
gyerekeknek, hogy szolidaritás is van a világon, tehát egymással
szemben is, nem tudjuk akkor mindegyikõtöknek, ezt õk már megértik.
Egy 13 éves gyerek, az már nem buta, az fölméri azt, hogy
a pénzbe kerülnek a dolgok. És nem biztos, hogy mindenre jut pénz.
- Soha nem érezték azt, hogy azért kellett valamit megtagadni
tõlük, merthogy ilyen sokan vannak és hát bizony ez azért nem jó.
- Biztos, hogy volt olyan, amikor azt mondtuk, hogy most erre így
nincs pénz vagy pedig azt mondtuk egyszerûen, hogy várjál édesem,
mert attól hogy az óvodai társadnak ez vagy az, vagy amaz van, az
nem az jelenti, hogy most neked is kell.
- Tehát a vágy hogy most síelni lehet menni vagy drágább táborba,
hogy õ miért nem egy, gyakorlatilag a vágyat azt ébresztik. A társadalomban
annyira professzionális technikák vannak arra, hogy hogyan lehet a
vágyat fölébreszteni, hogy nyilvánvaló, hogy ez nem természetes
dolog, hanem egy veszélyes dolog és a szülõnek mindig szembesülni
kell és vagy követi ezt a trendet és azt mondja, hogy hát amire
vágyik, azt megadom, vagy pedig valamit ad helyette, amitõl a
gyerek egyszerûen csak létezik és örül annak, hogy létezik, örül
annak, hogy családban van és hogyha nincs hiányérzete érzelmileg,
nincs hiányérzete a gyereknek, mi kell igazából? Biztonságérzet,
amit nem tudom elmondani, hogy milyen komponensekbõl áll,
szeretet, hogy õt szeretik, hogy õróla testben, lélekben
gondoskodnak és akkor egy olyan közegben van, ami a számára
optimális és akkor õ nem vágyik ADIDAS cipõre. Õ nem vágyik
igazán utazásokra, mert az egy ilyen hergelt dolog. Hiszen tudjuk
mindannyian, hogy egy játékot megveszünk neki, tíz percig játszik
vele, utána elfelejti.
  
- Hát hála istennek nagyon jó a kapcsolatom a gyerekeimmel
mind a hárommal, úgyhogy ezt a kamaszkori elválást, ezt kicsit könnyebben
vészeltük át, talán azért, mert nagyon sokat voltam velük és
mellettük. Hát a nagyfiam már valószínûleg nem fog velünk jönni,
de valószínû mi se megyünk nagyobb nyaralásra, mert nálunk ez
egy horribilis összeg annak ellenére, hogy vállalkozó a férjem,
de
- de öten vagytok
- Igen, ez nagyon-nagyon, de mi olyan jó kapcsolatban vagyunk így
együtt, hogy egy ilyen hétvégi vagy pár napos kis vidéki
kiruccanás, vagy egy együtt eltöltött kirándulás vagy bármilyen
közös program teljesen feltölti õket és bennünket is.
- Tehát õk szívesen vannak veletek.
- Szívesen vannak velünk, csak ilyen hosszabb lélegzetû
nyaralásra már nem nagyon gondolhatunk, de egyébként tényleg
sokat vagyunk együtt. Tehát nincs is szükségünk arra, hogy most
elmenjünk nyaralni, csak akkor legyünk együtt.
- És nem érzed úgy nyáron magad, mint egy pályaudvar, a
gyerekek jönnek, mennek.
- Hát amíg kisebbek voltak így volt, hogy egyik táborból ki,
be. Most már szinte önállóan csomagolnak, tehát annyira megkönnyebbültem
ilyen praktikus feladatoktól vagy alól, hogy azt mondhatom, hogy
nagyon könnyû és nagyon jó az életem. Ez a nyári dolog, ez nálunk
olyan elõreláthatóan szépen csendesen és nagyon jól fog
lezajlani.
- 15 éves a legkisebb, azt mondtad ugye? Neki például hogy
telik a nyara?
- Hát õ nem nagyon szokott elmenni ilyen sporttáborba, úgyhogy
elvan, elteng-leng.
- Van barátnõje?
- Hát végül is nem ilyen értelemben mondanám, találkozik a
barátnõivel, moziba mennek, olvasgat.
- Itt marad a városban?
- Igen, hát a nagyszülõkhöz el szokott menni, tehát az is
egyféle nyaralás neki.
- Nincsenek olyanfajta ötletei, hogy õ szeretne a barátnõjével
sátorozni...
- Hát most még azt gondolom, hogy ehhez talán kicsi és nem is
biztos, hogy elengedném. Amíg kisebb volt, én szerveztem meg a
nyarukat. Most már nem tudom, mert rájuk bízom, meg nem is
tetszene nekik, hogyha én ezt vagy egy táborba befizetném, ez
most nálunk annyira nyitott, hogy ezt õk bonyolítják.
- A középsõ hány éves?
- A középsõ 17 lesz, õ sporttáborokba jár rendszeresen. Évek
óta vitorlás táborba, vagy a barátaival, iskolával tavaly
megszerveztek, egy másik iskolával, mert ahova jár, ott nem
szerveztek közös nyaralást. Úgyhogy õk a nagyfiammal már
mondhatom azt, hogy önállóan megszervezik a nyarukat. Õ tavaly
egy intenzív nyelvtanfolyamon vett részt, most is megy biztos,
hogy a nyelvvizsgát megcsinálja, vagy megalapozza, jogosítványt
kezdi. Tehát ez az õ életük.
- Azt mondtad a legkisebbre, 15 éves, hogy nem is biztos, hogy
elengedném. Hogy mérlegelsz ebben a kérdésben, hogy mikor
engeded el, mikor nem, mitõl függ?
- Hát ésszerû kereteken belül elengedem, tehát hogyha
megvan, hogy milyen tábort szerveznek, az egy szervezett dolog,
akkor elengedem. De hogy õk valamit kitaláljanak, egyébként most
az õ osztálykirándulásukat is õk szervezték meg, az osztályfõnökük
azt mondta, hogy akkor mehetnek, ha õk megszervezik. És ragyogóan
megszerveztek egy háromnapos kirándulást.
- Úgy látom, hogy a szülõk valahogy, már azok, akik
nagyon gondosan próbálják például a nyarat megszervezni, azok
úgy gondolják, hogy kell itt valamiféle tüzijátékot rendezni.
Egyik táborból megyünk a másik táborba, meg a családi nyaralás,
meg az így meg az úgy, ugyanakkor Erika te arról beszéltél,
hogy úgy lötyögnek. Van ennek a lötyögésnek értelme vagy
haszna?
- Én nagyon-nagyon hasznosnak tartom. Én csodálkozom azokon az
embereken, akik görcsölnek már januártól, hogy jaj istenem,
hova menjünk nyaralni és mi legyen. Hát azt hiszem, hogy nem ez
az élet.
- Mert?
- Én a gyerekeimet sem kényszerítem vagy erõltetem, nem is erõltettem
soha a mindenféle külön programokra. Megpróbáltuk, javasoltam,
elvittem, addig csinálta, ameddig kedve volt vagy úgy érezte,
hogy ez neki fontos. Most is javasolom, hogy nagyon jó hangod van,
kár hogy nem zenélsz. Próbáld meg. Megpróbálták. Hegedültek,
furulyáztak, most gitározik a nagyfiam, tehát mindegyik rájön
arra, hogy mi kell neki. És szerintem ez az igazi pihenés, amikor
kicsit lötyöghetnek. Most ez a teng- eng ugye azt mondtam a kislányomról,
na most õ amikor hazajön, õ nem szeret különórákra járni, de
fantasztikusan jól tanul, nagyon jó matekból, nagyon jó nyelvbõl,
úgy gondolom, hogy az energiájának a jó részét a koncentrálásra
fordítja, meg az otthoni tanulásra, hogy gyorsan megtanuljon
mindent és aztán még szabadon lötyöghessen.
- Ez érdekes, hogy azt mondod, hogy azok a szülõk, akik a különórákkal
zsúfolják tele a téli hónapokat, az õszt, azok szervezik a
nyarat is?
- Hát ezt nem tudom végül is, mert én is próbáltam
megszervezni, de hát ezt nem lehet azért túlzásba vinni sem
anyagilag, sem a gyereknek az energiáját. Tehát igazából
nem baj, ha egy kicsit úgy ellötyög, sokáig alszik, és aztán késõn
kel és tévét néz és én nagyon tévéellenes vagyok, de vannak
mûsorok, amit bejelölhet, megnézheti, rádiózhat, zenélhet, meg
biciklizés, futás, úszás, hát egész nyáron ez megy. Nem azért,
mert erõltetem, hanem mert esetleg kívánja, hogy kimenjen.
- Béke, harmónia, boldogság.
- Igen, ezt mondhatom, remélem marad is.
|