- Egy 24 éves, egy 18 éves múlt, most már 19 lesz és egy 15 éves. A legkisebb, az most végez a nyolcadikban és gimnáziumba megy. A középsõ gyerek õ most végzett egy közgazdasági politechnikuban. Jelentkeztünk fõiskolára, hát azt nem tudom fölveszik-e a gyereket. Az majd csak valamikor augusztus táján derül ki.

- Hát úgy, hogy munkahelyem van, megkapom a havi fizetésemet, özvegyi nyugdíj, árvaellátás és hát mellette amit még tudok pluszban. Tehát még munkaidõ után is, ami belefér.

- Hát az árvaellátás és az özvegyi nyugdíj megközelíti a 70 ezer forintot, most jelen pillanatban, mert ez most megszûnik.

- Hát úgy, hogy a középsõ gyerekem, az most végzett azzal, hogy õ 18 éves elmúlt és kijárja ezt az iskolát, nem jogosult arra, hogy árvaellátást kapjon. Csak akkor lenne jogosult rá, hogyha fölvennék õt fõiskolára. De a fõiskola, az csak augusztusban derül ki, hogy fölveszik-e addig megszüntetik. Tehát még júliusban kapjuk az iskolaévre, utána megszûnik és csak akkor kapjuk meg visszamenõleg, hogyha õt fölveszik a fõiskolára.

- Hát nem hetvenezer, mert azért a kisebbik után kapom, meg az özvegyi nyugdíjat kapom, amíg a kisebbik iskolába jár. De a középsõre valóban nem kapom meg, ez jóval több, mint 20 ezer forint lesz havonta. Sõt szeptemberig nem kapom meg, illetve akkor, amikor már az új iskola az meg tudja adni az iskolalátogatási papírt, akkor megkapom visszamenõleg. Ha nem veszik föl, akkor ez az idõ ez teljesen elvész, viszont munkahelyet addig nem kereshetünk, hiszen hova keressünk, mert lehet, hogy fölveszik fõiskolára. Ez teljesen elvész, akkor munka nincs és támogatás nincs.

- Hát tartalékunk nincs, mert hát egyik napról a másikra élünk, hiszen a harmadik, az idõnként tud dolgozni, idõnként nem, mert hát õ is még fiatal, ráadásul õt elég késõn vitték be katonának, egy elég biztos állást elveszített a katonaság miatt. Tehát õrá nem számíthatunk. Ugyanakkor õt is el kell tartanom. Tehát tartalék, az semmibõl nincs, ugyanakkor mindennek emelkedik az ára. Csak a fizetés nem. A Nyugdíjfolyósítónál bent voltam, ahol közölték, hogy ez a paragrafus ezt mondja ki. Kész. Innen semeddig. Ha a gyerek megy iskolába õsszel fõiskolára, akkor megkapja visszamenõleg, ha nem, akkor nem. Semmi. Nincs lehetõség. A fizetésem az sok mindenre nem elég, de viszont annyira magas, hogy semmilyen ilyen szociális segélyre, vagy bármi ilyesmire én jogosult nem vagyok már. Ha valaki nem a létminimumon él, már nem kap segélyt. Ennyibõl mondom, hogy az én fizetésem már sok.

- Egy jó havi fizetés, ez nehéz kérdés. Szerintem sajnos most már ott tartunk, hogy százezer forint alatt nemigen lehet, mert hát a kötelezõ rezsiköltségek, meg hát ugyebár nagy bevásárlás minden héten, szóval ezek nagyon sok pénzt fölemésztenek. Bár én különösebben nem értek az ilyesmihez, de szerintem ez nagyjából e körül lehet. Hát így a szó szoros értelmében alkudni nem szoktam, mert hát ezt itt Magyarországon nem szokás, de olyan már fordult elõ, hogy akkor kértem egy szériával gyengébb minõségû árut, ami esetleg olcsóbb volt. Én szeretek úgy hobbi szinte gitározgatni és egyszer bementem a barátom kérésére egy nagyon neves boltba, amiket én nem is igen szeretek, mert már a nevébõl látszik, hogy ott minden borzasztó drága, de bementem és egy csomag damil húrt akartak olyan hatezer forint körüli áron nekem oda adni. És mondtam, hogy annál némiképp kezdõbbet szeretnék és hát végül ezt még egy párszor mondtam aztán a végén már szinte szóba se akartak velem állni. De olyan háromezer forintért, ami még szerintem mindig magas ár volt, mert kétszáz forint egy darab fémhúr, amelyik sokkal jobb minõség, bár nem akarok így okoskodni. De szerintem még mindig jó magas áron, de szerintem még mindig jó magas áron, de megvettem azt a háromezer forintos húrt. Szóval igyekszem mindig a leggazdaságosabb módon eljárni.

- Megnézem, hogy melyik lenne a leggazdaságosabb választás, általában nagyon magas áron nem, nincs is szó arról, hogy azt mondjam, hogy no akkor ez a legújabb, akkor ezt megveszitek. Nincs is szükségem arra, hogy mindig a legújabb széria dolgokat vegyem meg, mert nem akarok mindig a(nem érthetõ) de amihez én használom, ahhoz egy olyan közép kategóriánál kicsit olcsóbban már hozzá lehet jutni. Tehát teljesen fölösleges a drágábbat megvenni, mert annyival nem nyújtana többet.

- Persze, sokkal értelmesebb dolgokra is lehetne költeni. Hát akkor már inkább olcsóbb mondjuk azt mondom, hogy X összegbõl lehet fejleszteni, akkor inkább fejlesztek három dolgot minthogy azt mondjam, hogy na akkor ebbõl veszünk egy processzort és akkor az egész elment és közben nem ért annyit, mintha több kisebb változtatást végeztünk volna.

- Hát zsebpénzt nem kapok, hanem hogyha valamire szükségem van, tehát tényleg szükségem van, azt megveszik a szüleim és hogyha valamilyen kis extrább dolgot, amire úgy nem lenne szükségem, de szeretném, mert nagyon megtetszett, akkor azt pedig a saját pénzembõl.

- Én döntöm el, mert tényleg szóval megpróbálnak nekem mindent megadni, de szólnak, hogyha az már kicsit sok. Akkor felajánlom, hogy jó, hát akkor ezt megveszem az én pénzembõl vagy van, amikor már én mondom, hogy ezt az én pénzembõl akarom megvenni és nem akarom õket ezzel terhelni. Mert nem feltétlenül lenne rá szükségem. Mert hát õ se kalkulálja bele, hogy én most éppen abban a hónapban én egy ilyen nagyobb dolgot, vagy egy kisebb dolgot szeretnék még pluszban kérni. Hát ruházatra gondoltam.

- Hát egyedül nézem ki és hát amiben nem vagyok biztos, akkor vagy barátokkal, vagy a mamámmal. Szóval elhívom, hogy nézze meg, hogy jó-e?

- Nem. Mondjuk aki piacon veszi a ruháit, mert vannak ilyenek, ott biztos, hogy lehet alkudni, mert a piac az errõl szól. Hogyha inkább nagyon drága valami, akkor inkább keresek tovább és azt nem veszem meg. Vagy összegyûjtök valamennyi pénzt és akkor késõbb megveszem.

- Ez egy olyan terület, ami szerintem a köztudatban abszolút falsul jelenik meg, azaz, hogy egy ilyen összeadási mûvelet. Tehát egy gyerek, az ennyibe kerül, két gyerek ez ennyibe és így halmozódik. Na most aki nem nem próbálta a nagy családot, az sajnos elhiszi és így nem akar nagyon-nagyon családot. De nem így van. Gyakorlatilag a nagycsaládnak minél több gyerek van, persze nyilván józan keretek között, fizikailag, érzelmileg, lelkileg kell vállalni a gyereket és képesnek kell lenni az egésznek a menedzselésére. De az anyagiak ilyen szempontból relatív értéket hordoznak, azaz hogy több gyereknél minden gazdaságosabbá válik. Tehát a fõ terhek, az élelmezés, a ruhák, gyakorlatilag mind persze költség, tehát én nem azt mondom, hogy én a levegõbõl élek.

- Részben igaz, részben pedig itt jön egy olyan pont, ami a mai embernek talán már szokatlan vagy el is felejtette, azaz, hogy régen nem véletlenül épültek a családok többgenerációs rendszerre. Azaz, hogy mindenki megtalálta a maga helyét benne és ezáltal egy stabil egység volt. Ma pedig mirõl szól a mai modern család gazdasági felépítése: a szülõk dolgoznak, mint a barmok azért, hogy mindent külön-külön a gyereknek megvegyenek, biztosítsanak. Ha az ember nagycsaládos, akkor abból kell kiindulnia, hogy mindent minimumon tudjon biztosítani, igényesen, de minimumon. Ehhez viszont kellenek azok az emberek, az a baráti kör, az a szolidaritás érzés, hogyha én rászorulok a többiekre és a többiek rám szorulnak, akkor mi egy hálózatot képezünk. Azaz õ tud nekem segíteni azzal, hogy õ éppen festõ, tehát nekem kifesti a lakásomat, olcsóbban, mintha megrendelem a kisiparost. Aztán a ruhák elosztásában, mi kapjuk a ruhát, használjuk, kinövik, továbbadjuk. Persze vigyázunk rá. És akkor így végeredményben két dolog történik egy gazdasági optimalizálás, sokkal kevesebbe kerül az ellátása, persze nyilván városban nehezebb. Neki van cseresznyéje, nekem van barackom. Hát cserélünk. És akkor nem kell a piacon százakat kidobálni. De hát millió ilyen kicsi apró trükk van.

- Igen, ez igaz. Azonban a nagycsaládos lét föltételez egy állandó éberséget. Azaz, hogy nekem mindig a gyerek igényei szerint kell biztosítanom az optimumot. Tehát hogyha õt úszni kell tanítani, síelni, korcsolyázni, aztán nyelvekre kell tanítanom, akkor nyilván valami mi mûködik? A kapcsolat-rendszer. Tehát ha nyelveket akarok, hogy megtanulja, nyilván nem fogom befizetni egy méregdrága iskolába, mert nem tudom befizetni. Azonban érdekem az, hogy valamilyen kapcsolaton keresztül eljussak egy lehetõséghez, hogy Ausztriába kimenjen egy táborba olcsón és ott németül fog tanulni. Spontán és jól. Még mondjuk egy olyan szülõ, aki arra rendezkedik be, hogy õ mindent megfizet, de ehhez sok pénz kell, akkor õneki nincs ideje kapcsolatépítésre. Nincs ideje egy aktivitásra ilyen értelemben, hanem õ pénzt keres. És gyakorlatilag õ a gyerekének mindent pénz által biztosít, nem kapcsolatok által és nem lehetõségek által.

- Nem. Ezt én nem mondanám, ez embertõl függ. Egy öntõmunkás is nagyon jó kapcsolatokat ki tud építeni.

- Igen, hát a nagycsaládosok összefogása mit jelent? Hogy tanár ember, orvos, ügyvéd, öntõmunkás, mezõgazdasági munkás, akinek több gyereke van, érdekel. Na most õ tud nekem búzát adni, én meg esetleg fordítok neki anyagokat. Tehát itt van egy szolidaritás, ami sokkal aktívabb, mint egy olyan családban, ahol egy gyerek van és mindkét szülõ dolgozik és rengeteg a pénzük és ezáltal képesek arra, hogy minden szolgáltatást megfizessenek. Nekik nem kell barátkozni mondjuk az ügyvéddel. Õ megfizeti az ügyvédet.

- Persze, hogy nem. De gyakorlatilag nyilván az olyan ügyvédekkel és olyan orvosokkal barátkozik az ember, akiknek több gyerekük van.

- Kicsit én arra térnék vissza, hogy mi az, ami a gyereknek szükséges. Én hiszem, hogy igazából a gyereknek nem feltétlenül a számítógép ismeretére van szüksége. Vagy arra van szüksége, hogy három nyelvet felsõfokon beszéljen, hanem egy nagyfokú nyitottságra van szüksége, hogy be tudja fogni az új dolgokat. Hogy egy teljes életet tudjon élni. Ez egy nagyon érdekes, mert van most pont egy ilyen problémánk. Hogy a három nagyobb gyerek az zenét tanul. Na most ez úgy értendõ, hogy a legnagyobb fiam gitározni tanul, a két kisebb az zongorázni, akik közül a legtehetségesebb a második gyerekünk a Nesta lányunk. Az Ábel fiúnk, a kisebbik fiúnk, õ azért úgy csinálja, de nem olyan tehetséges. A Domonkos fiam, az pedig hát csinálja, mert rábeszélem, de hát messze nem érzõdik az, hogy õneki ehhez különösebb vénája lenne. Miért zenélnek mégis? Azért zenélnek mindegyik, mert úgy érzem, hogy az, hogy mûvelik a zenét, az valami pluszt ad nekik. Valahol ezek a pozitívumok alapvetõ értékek, ezek jelenjenek meg a gyerek életében. Legyen nyitott, legyen fogékony a dolgokra. Nem muszáj, hogy mindent megcsináljon most azonnal, amit hallunk, hogy a szomszéd gyerek vagy a másik gyerek. Persze az embernek néha fáj, hogy mit tudom én nem mehet el telenként háromszor-négyszer síelni a gyerekkel. No de valljuk be õszintén a teljes emberséghez hozzátartozik az, hogy minden évben négyszer elmenjen Olaszországba síelni?

- Az, hogy mind a hét gyerek egyszerre akarjon elmenni síelni, ez valószínûtlen. Már csak azért is, mert a legkisebb és a nagyobb között tizenhárom év van. Ha éppen valahogy úgy adódik, mint ahogy adódott is a tavalyi évben, hogy a legnagyobb fiúnknak volt egy lehetõsége arra, hogy elmenjen síelni és elment síelni. Hát ez nem kizáró ok, akkor valahogy elõteremtjük ezekre a pénzt. Fõleg, hogy általában ezek mondjuk olyan lehetõségek, amik nem a nagyon drága lehetõségek.

- Erre két választ szoktunk mondani. Az egyik az, hogy a másik gyerek is csak 13 éves korában ment el elõször síelni. A másik pedig az, hogyha van rá lehetõség és éppen úgy adódik, akkor miért ne? De igenis bizonyos alapvetõ érdekeknek alá kell rendelni ezeket az igényeket is. Tehát hogyha azt mondjuk a gyerekeknek, hogy szolidaritás is van a világon, tehát egymással szemben is, nem tudjuk akkor mindegyikõtöknek, ezt õk már megértik. Egy 13 éves gyerek, az már nem buta, az fölméri azt, hogy a pénzbe kerülnek a dolgok. És nem biztos, hogy mindenre jut pénz.

- Biztos, hogy volt olyan, amikor azt mondtuk, hogy most erre így nincs pénz vagy pedig azt mondtuk egyszerûen, hogy várjál édesem, mert attól hogy az óvodai társadnak ez vagy az, vagy amaz van, az nem az jelenti, hogy most neked is kell.

- Tehát a vágy hogy most síelni lehet menni vagy drágább táborba, hogy õ miért nem egy, gyakorlatilag a vágyat azt ébresztik. A társadalomban annyira professzionális technikák vannak arra, hogy hogyan lehet a vágyat fölébreszteni, hogy nyilvánvaló, hogy ez nem természetes dolog, hanem egy veszélyes dolog és a szülõnek mindig szembesülni kell és vagy követi ezt a trendet és azt mondja, hogy hát amire vágyik, azt megadom, vagy pedig valamit ad helyette, amitõl a gyerek egyszerûen csak létezik és örül annak, hogy létezik, örül annak, hogy családban van és hogyha nincs hiányérzete érzelmileg, nincs hiányérzete a gyereknek, mi kell igazából? Biztonságérzet, amit nem tudom elmondani, hogy milyen komponensekbõl áll, szeretet, hogy õt szeretik, hogy õróla testben, lélekben gondoskodnak és akkor egy olyan közegben van, ami a számára optimális és akkor õ nem vágyik ADIDAS cipõre. Õ nem vágyik igazán utazásokra, mert az egy ilyen hergelt dolog. Hiszen tudjuk mindannyian, hogy egy játékot megveszünk neki, tíz percig játszik vele, utána elfelejti.

- Hát hála istennek nagyon jó a kapcsolatom a gyerekeimmel mind a hárommal, úgyhogy ezt a kamaszkori elválást, ezt kicsit könnyebben vészeltük át, talán azért, mert nagyon sokat voltam velük és mellettük. Hát a nagyfiam már valószínûleg nem fog velünk jönni, de valószínû mi se megyünk nagyobb nyaralásra, mert nálunk ez egy horribilis összeg annak ellenére, hogy vállalkozó a férjem, de

- Igen, ez nagyon-nagyon, de mi olyan jó kapcsolatban vagyunk így együtt, hogy egy ilyen hétvégi vagy pár napos kis vidéki kiruccanás, vagy egy együtt eltöltött kirándulás vagy bármilyen közös program teljesen feltölti õket és bennünket is.

- Szívesen vannak velünk, csak ilyen hosszabb lélegzetû nyaralásra már nem nagyon gondolhatunk, de egyébként tényleg sokat vagyunk együtt. Tehát nincs is szükségünk arra, hogy most elmenjünk nyaralni, csak akkor legyünk együtt.

- Hát amíg kisebbek voltak így volt, hogy egyik táborból ki, be. Most már szinte önállóan csomagolnak, tehát annyira megkönnyebbültem ilyen praktikus feladatoktól vagy alól, hogy azt mondhatom, hogy nagyon könnyû és nagyon jó az életem. Ez a nyári dolog, ez nálunk olyan elõreláthatóan szépen csendesen és nagyon jól fog lezajlani.

- Hát õ nem nagyon szokott elmenni ilyen sporttáborba, úgyhogy elvan, elteng-leng.

- Hát végül is nem ilyen értelemben mondanám, találkozik a barátnõivel, moziba mennek, olvasgat.

- Igen, hát a nagyszülõkhöz el szokott menni, tehát az is egyféle nyaralás neki.

- Hát most még azt gondolom, hogy ehhez talán kicsi és nem is biztos, hogy elengedném. Amíg kisebb volt, én szerveztem meg a nyarukat. Most már nem tudom, mert rájuk bízom, meg nem is tetszene nekik, hogyha én ezt vagy egy táborba befizetném, ez most nálunk annyira nyitott, hogy ezt õk bonyolítják.

- A középsõ 17 lesz, õ sporttáborokba jár rendszeresen. Évek óta vitorlás táborba, vagy a barátaival, iskolával tavaly megszerveztek, egy másik iskolával, mert ahova jár, ott nem szerveztek közös nyaralást. Úgyhogy õk a nagyfiammal már mondhatom azt, hogy önállóan megszervezik a nyarukat. Õ tavaly egy intenzív nyelvtanfolyamon vett részt, most is megy biztos, hogy a nyelvvizsgát megcsinálja, vagy megalapozza, jogosítványt kezdi. Tehát ez az õ életük.

- Hát ésszerû kereteken belül elengedem, tehát hogyha megvan, hogy milyen tábort szerveznek, az egy szervezett dolog, akkor elengedem. De hogy õk valamit kitaláljanak, egyébként most az õ osztálykirándulásukat is õk szervezték meg, az osztályfõnökük azt mondta, hogy akkor mehetnek, ha õk megszervezik. És ragyogóan megszerveztek egy háromnapos kirándulást.

- Úgy látom, hogy a szülõk valahogy, már azok, akik nagyon gondosan próbálják például a nyarat megszervezni, azok úgy gondolják, hogy kell itt valamiféle tüzijátékot rendezni. Egyik táborból megyünk a másik táborba, meg a családi nyaralás, meg az így meg az úgy, ugyanakkor Erika te arról beszéltél, hogy úgy lötyögnek. Van ennek a lötyögésnek értelme vagy haszna?

- Én nagyon-nagyon hasznosnak tartom. Én csodálkozom azokon az embereken, akik görcsölnek már januártól, hogy jaj istenem, hova menjünk nyaralni és mi legyen. Hát azt hiszem, hogy nem ez az élet.

- Én a gyerekeimet sem kényszerítem vagy erõltetem, nem is erõltettem soha a mindenféle külön programokra. Megpróbáltuk, javasoltam, elvittem, addig csinálta, ameddig kedve volt vagy úgy érezte, hogy ez neki fontos. Most is javasolom, hogy nagyon jó hangod van, kár hogy nem zenélsz. Próbáld meg. Megpróbálták. Hegedültek, furulyáztak, most gitározik a nagyfiam, tehát mindegyik rájön arra, hogy mi kell neki. És szerintem ez az igazi pihenés, amikor kicsit lötyöghetnek. Most ez a teng- eng ugye azt mondtam a kislányomról, na most õ amikor hazajön, õ nem szeret különórákra járni, de fantasztikusan jól tanul, nagyon jó matekból, nagyon jó nyelvbõl, úgy gondolom, hogy az energiájának a jó részét a koncentrálásra fordítja, meg az otthoni tanulásra, hogy gyorsan megtanuljon mindent és aztán még szabadon lötyöghessen.

- Hát ezt nem tudom végül is, mert én is próbáltam megszervezni, de hát ezt nem lehet azért túlzásba vinni sem anyagilag, sem a gyereknek az energiáját. Tehát igazából nem baj, ha egy kicsit úgy ellötyög, sokáig alszik, és aztán késõn kel és tévét néz és én nagyon tévéellenes vagyok, de vannak mûsorok, amit bejelölhet, megnézheti, rádiózhat, zenélhet, meg biciklizés, futás, úszás, hát egész nyáron ez megy. Nem azért, mert erõltetem, hanem mert esetleg kívánja, hogy kimenjen.

- Igen, ezt mondhatom, remélem marad is.