- Kötelezõ olvasmányokat.

- Nem. Azokat olvasom, amik nem kötelezõk. Bármit, csak ne kötelezõ legyen.

- Általános. 7.-es. Vagdostam a kezemet és nem tudom megfogalmazni, valami ideg, nem tudom mi bajom volt. Túl ideges voltam és sírógörcseim voltak.

- Nem.

- Mert nincs. Apukám az külföldön van. Bátyámmal lakom, a nagymamámmal, és az apukám szüleivel.

- Nem szokott. Két éve láttam utoljára vagy három. Összejött minden, szóval családi problémák, az, hogy elhagyott anyukám.

- Nincs.

- Hát ismerem.

- Persze, csak hát a bátyámat se érdekli nagyon. Beszélgettem vele, mert sok napon át beszélgettünk errõl, de hát megmondta, hogy õt már nem érdekli. Meg különösebben engem se érdekel, mert nem valami jó anyám volt, szóval... Tehát összejött ez az egész így.

Dr. Herczegh Ilona az Országos Pszichiátriai Központ fõorvosa: - A depressziónak több oka van. Ezek az okok genetikaiak is lehetnek, tehát örökletes, másrészt viszont az életkörülmények is befolyásolják. A legtöbb idekerülõ gyerek elsõsorban környezeti okok következtében kerül ide. Tehát a család, az iskola és ezekben való konfliktusok azok, amik ide elvezethetik a gyerekeket.

Herczegh Ilona: - Kicsiknél, tehát az iskola elõtti években, hétéves kor alatt a gyerekek 1 százaléka az, aki  depressziós lett, tehát nem akármilyen pszichés problémával küzdõ és a depresszión belül sem az enyhe 1 százalék. Az e fölötti korcsoportban, aminél úgy 12 éves kornál lehet meghúzni a határt, ott 2 százalék és az efölöttinél, a serdülõknél megint tovább nõ és ott 5-6 százalék körül van. Ezek nagyon nagy számok.

Herczegh Ilona: - Egy csecsemõ is lehet depressziós, hogy valami abszolút meglepõt mondjak. Csecsemõnél az elhanyagolás, a teljes elhanyagolás érzelmi, de akár fizikális elhanyagolás is az, ami a depressziós állapotot kiválthatja és akkor egy apátiás, gyakran síró, keveset mozgó, keveset evõ, fogyó csecsemõt látunk. A késõbbi idõszakban a gyerekek egyre jobban képesek fölfogni és értékelni a körülöttük zajló eseményeket, tehát egy óvodás leginkább az otthoni súlyos körülmények miatt, teszem azt szülõk válása, szülõk nem jól elõadott válása, családi tragédiák, halál, ezek vezethetnek oda, hogy depressziós legyen. Most minél nagyobb annál inkább képes mimikával, gesztusokkal és szóban is kifejezni, hogy mi a baja. Tehet ebben a korban azért már valamivel jobban észrevehetõ. Késõbbi idõszakokban egyre finomabb dolgokra is képes reagálni és adott esetben depresszív módon reagálni. Teszem azt otthon teljes családban él, de az a család konfliktusokkal terhes. A gyerek ilyenkor megpróbál keresni magának valamilyen elfogadó környezetet. Haveri kör, ugye hát ez szokott a leginkább lenni. Kérdés, milyen az a haveri kör, van-e olyan szerencséje, hogy az az õ számára olyan szinten megfelelõ legyen, hogy valamilyen módon képes legyen az otthoni problémákat ellensúlyozni.

Herczegh Ilona: - Az életben vannak megterhelõ szakaszok. A megterhelõ szakaszok azok amikor az ember valamilyen addig bevált, begyakorolt szerepbõl át kell, hogy lépjen a fejlõdése következtében egy másikba. Tehát az is egy megterhelõ szakasz, amikor a gyerek iskolába kerül az óvodából. A is egy megterhelõ szakasz, amikor általános iskolát, a régi értelemben vett 8 osztályt, tehát 14-15 éves kor körül befejezi és jön a gimnázium, az igazi serdülés idõszaka. Az is egy más szerep. Ez valóban egy nagyon megterhelõ idõszak. Sok dolga van. Az egyik dolga az az, hogy megtanuljon a szülõktõl távolabb lenni és kialakítani egy saját kapcsolati kört. A másik nagyon fontos dolga, hogy fölkészüljön ezzel a felnõtt életre. És begyakoroljon szerepeket, ami beválni látszik az mindennapi környezetében. Ez is egy kérdés, a ha nem sikerül, van-e aki segít, mint segít, stb. Tehát megterhelõ idõszakokban a pszichés betegségek gyakoribbak. Ilyen értelemben a serdülõ korban valóban van egy ugrás.

Herczegh Ilona: - Hogy ha egy stabil, jó kapcsolat van a családban a szülõ és a gyerekek között, akkor az a szülõ eleve tudja, hogy ez a gyerek hol áll tanulmányilag, és mit várhat és az a helyzet miért alakulhatott ki nála.

Herczegh Ilona: - Vagyis egy jó családi környezetben a bizonyítvány nem lehet meglepetés, így van. Ez az egyik része a dolognak. A másik része azonban az, hogy a mai iskolarendszer, már nem abszolút értelemben hála istennek, de még domináns módon ma is egyértelmûen teljesítménycentrikus és negatív visszajelentésekkel él. Csak és kizárólag negatív visszajelentésekkel. Tehát nincs egyensúlyban az énkép kialakítása szempontjából az iskolákban a visszajelentés a gyerekekre, hogy ezt nagyon jól csináltad, hát ezt viszont nagyon rosszul csináltad, Na de akkor neki van két információja, van amiben jó vagyok, van amiben rossz vagyok, de csak a rosszat kapja.

Herczegh Ilona: - A gyerek az a felnõttek életét figyeli és így válik õ is felnõtté. Az elmúlt idõszakban hatalmas változások történtek, a szülõk jelentõs része tanácstalanul téblábol a mindennapokban, hogy most mihez is kezdjen, vagy amihez kezdett az megfelel-e akár anyagi szempontból. Nincs egy fix kialakult kép még, hogy mit hogy lehet elérni és hát ha a szülõ ezt a bizonytalan mintát mutatja, akkor érthetõ, hogy a gyerek sem fogja tudni, mi az amit el szeretne érni.

Herczegh Ilona: - Kétségtelenül így van. Ez a családi élet megváltozásával is együtt jár abból a szempontból is, hogy régebben nagy családok voltak. Tehát ott is lehetett látástól mikulásig dolgozni, adott esetben a szülõknek, de jelen volt valaki a családból. Egy nagymama, vagy egy nagypapa, aki ezt a szerepet valamilyen szinten behelyettesítette. Na most ez sincsen ma. Hogy ha mama, papa nincs, mert dolgozik, akkor valóban egy nagyon nehéz helyet adódik elõ. Azt azért hozzá kell tennem, hogy nem a gyerekkel eltöltött napi idõmennyiség a döntõ, hanem annak a minõsége. Tehát lehet az az idõ kevés, mert énnekem sokat kell dolgoznom, de mindenképpen kell lenni idõnek és annak az együtt eltöltött idõnek a minõsége az, ami számít. Tehát hogy ne egymás mellett ülve nézzük a mesét, hanem beszélgessünk és olyan dolgokról beszélgessünk, ami vélhetõleg annak a gyereknek fontos.

- Igen. Én olvasom ezt a könyvet. Bibliám is van. Most kaptam ezt a könyvet. Azért olvasom, hogy erõt nyerjek az életben, mert most elég zûrös az életem. Az elsõ 15 és félévem. Hát majd remélem, hogy a következõ fele jobb lesz.

- Igen, mert hát többször volt az, hogy öngyilkos akartam lenni, mert hát nagyon sok problémám volt. Csak problémáim voltak és hát hogy ezt ki kell állni az életben, különben öngyilkos lennék és erre kell az életerõ. Hát most itt vagyok azért vagyok itt, hogy most kiugrottam mindenbõl, minden problémából, de hát mi lesz ezután, azt még nem tudom. Mamámmal is most nagyon jól összekoccantam, és hát azért vagyok itt, mert hát otthon nem szeretek lenni.

- Hogy látogatóba jött másodszor és hát veszekedtünk egy kicsit. Kiabáltam, hogy nem akarok haza menni.

- Mindenért veszekszik állandóan. Például ha segítek neki takarítani, akkor, hogy ha tegyük fel, ha nem úgy sikerül, olyan szépen, ahogy õ akarja, akkor ezért is ordibál, meg azért is akkor, hogy áramot pazaroltam a porszívóval például, ilyen apróságokért. De hát ilyen már nagyon sokszor volt, meg hát a válás is, mert elvált. Az apukám nagyon kikészítette idegileg. Mondjuk ez egy kényszerházasság volt. Anyukám igazából nem akart hozzámenni, csak hát azért ment hozzá, mert anyukámnak az apukája elzavarta volna a háztól, hogy ha nem ment volna hozzá. Azért mondta, hogy menjen hozzá, majd megmûveli a földet, mert volt nekik egy szõlõsük, de hát a saját kertjét nem volt képes megmûvelni és családi házban laktunk. Kertes családi házban, amit a testvérem és anyukám mûvelt. Hát most egyenlõre kiutat keresek ebbõl a helyzetbõl. Hazamehessek, megnyugodjon, hogy ne kiabáljon velem állandóan, ahhoz két hónapnak el kell telnie, hogy a gyógyszereket beszedje. Tehát nekem egy olyan helyen kéne lennem, ahol én is onnan tudnék iskolába járni.

- Igen, én mûszaki középiskolába járok és ott van hozzá nagyon közel a kollégium.

- Igen. A számítógépek érdekeltek a legjobban. De aztán egy másik szakra kerültem, gépészetre. Ahol a gépeket is meg a számítógépeket is tudjuk kezelni, meg is tudjuk javítani. Mégis lekezelõen kezelnek minket a tanárok. A tanárokkal egy kicsit összekoccantunk, mert sok volt a probléma. Hogy hát szívattak minket egy kicsit. És volt egy kis tárgyalás, amin megbeszélték, hogy jövõre másképp lesz és akkor majd nem fognak pikkelni ránk. Hát például úgy, hogy mit tudom én, az egyiknek volt egy dolgozat, az egyiknek 2 pont kellett volna az ötöshöz tegyük fel, és nem adott neki csak négyest. És az egyiknek öt pont kellett volna az ötöshöz és megadta az ötöst például.

- A szakmámban szeretnék majd dolgozni. Gépkezelõ, géptervezõ, számítógépes géptervezõ, akármi. Hát még nem tudom.

Herczegh Ilona: - Feltétlenül így van. Nemcsak az, hogy ingerszegény környezetbe kerül, hanem hogy egy problémákkal teli idõszakban elszakad az õ mindennapi környezetétõl, ez önmagában egy trauma. Ezzel együtt vannak olyan súlyosságú állapotok, amikor egész egyszerûen nem lehet mást tenni. Mi annyit tudtunk itt tenni, hogy az egészen szélsõséges eseteknél vagy a kicsiknél csak úgy veszünk föl gyereket, hogy ha a gondozója vagy az édesanyja is itt van. Egyébként pedig magában, ami ugye esetlegesen hátráltatja az õ gyógyulását. Ezt azért nem mondhatom hála istennek egyértelmûen, mert a gyerekek nagy része felfogja, hogy ide azért került, hogy segítsenek rajta.

Herczegh Ilona: - Pontosan így is van, éppen tegnap fogalmazta meg nekem az egyik fiú, hogy hát õ nem akar hazamenni, mert hogy ugyanaz - szó szerint - mert hogy ugyanaz a helyzet fogadja õt otthon, mint ami miatt ide bekerült és akkor két-három hét múlva megint itt lesz. Persze, hogy így van. De hát az embernek dolga, hogy ha családi problémák vannak, azt is megpróbálja elrendezni. Ha esetleg olyan szinten van gond a szülõvel, hogy a szülõ maga is beteg, akkor keresni kell neki terapeutát. Hogy ha arról van szó, hogy a család, a szülõk közötti vagy éppen a gyerekkel kapcsolatos és a szülõk közötti helyzet konfliktusokkal terhes, akkor családterápiát.

Herczeg Ilona: - Sajnos a gyerekeknél is gyakran van. Ugye itt is meg kell húzni a korhatárokat. Tehát egy olyan 9-10 éves korig azt lehet mondani, hogy az öngyilkosságok gyakorisága stagnál. Azt mondják, hogy elsõsorban nem azért, mert nincs meg a szándék, hanem nincs olyan értelmi szinten, hogy azt úgy meg tudja szervezni, hogy az sikeres legyen - idézõjelbe a sikeres. A serdülõ korcsoportban az utóbbi években egyértelmûen nõ a gyakoriság, a serdülõknél egész riasztó mértékben emelkedik.

Herczegh Ilona: - Hát nem mindig van, de nagyon sok esetben van. Most is van nálunk egy kislány aki kétségbeesésében, a megoldatlan helyzete miatti kétségbeesésében nem igazán öngyilkosságot kísérelt meg, de önsértést. Búcsúlevél. Komolyan kell venni és a barátoknak tett vallomások azok amik a leggyakoribbak ebben a korcsoportban. A serdülõ nem a szülõvel fogja megbeszélni mert ha a szülõvel megbeszélhetné és remélhetné, hogy az segíteni tud, akkor valószínûleg nem is lenne ebben a helyzetben. Na most mi az, ami odajuttatja? Teljes kiúttalanság vagy a sorozatos konfliktusok. És a traumák utáni depressziós állapotban pedig az, ami sajnos a gyerekeknél sokszor reális, meg kell, hogy mondjam, hogy reménytelen. Tehát, hogy õ megpróbál jelzéseket adni a körülötte elõforduló tekintély személyeknek, hogy baj van, segítsél, de nem veszik észre, nem érzékelik és nem értékelik és ennek következtében.

- Én apukámmal, amikor otthon vagyok.

- Igen.

- Igen. Többször is.

- Hát hétvégén, amikor van szabadidõnk. Vagy segít otthon a mostohaanyámnak, én meg vagy tanulok, meg ilyesmi.

- Azért, mert õ hétköznap dolgozik és csak estefele jön haza és addigra én alszom.

- Nem, én most kollégista vagyok. És azért csak hétvégén tudok apukámmal találkozni. Hétköznap iskolában vagyok, ott is alszom és hétvégén meg otthon vagyok.

- Úgy hogy mondjuk reggel fölkelünk ugyanúgy, ott van az iskola ott meg tanulunk akkor ott lehet gyakorolni is. Olyan 6:30-kor fürdés van, utána le kell feküdni 9:30-kor, addig nézhetjük a tévét.

- 7.

- Hát nem. Jó. Inkább jobb, mintha otthon járnék iskolába. Mert ha otthon lennék iskolában akkor állandóan ott verekedés van meg ilyen verekedések. Ott meg nincs ilyen verekedés.

- Igen.

- Az, hogy ott a lányokkal éjszaka beszélgetni lehet, el lehet nekik mondani, hogy most mi volt ma, megbeszéljük, hogy most mit fogunk csinálni, milyen körletet vállalunk el. Ilyeneket. Otthon meg azért nem jó, mert ott csak az anyák így mosnak, meg takarítanak. Nem csinálhatunk semmit. Azért nekünk is meg kéne tanulni takarítni, fõzni, mosogatni, ilyeneket. És akkor kollégiumban jobban meg lehet tanulni ezeket a dolgokat. Nekem mostohaanyám van, mert anyám 2 és féléves koromban elhagyott. Volt egy kis bonyodalmam és azért vagyok most itt. Öngyilkos akartam lenni egy dolog miatt.

- Azért szoktam csak ezt mondani, hogy bonyodalom, mert én ilyenekben én nem szeretek benne lenni, hogy verekedés meg ilyen hasonló veszekedés közben nem szeretek benne lenni. Azért inkább kollégista is akartam lenni, mert otthon is, apám is állandóan elkezd magyarázni, kiabál a mostohaanyámmal meg ilyesmi.

- Nem tudom. Nem tudom mi lesz. Lehet, hogy akkor összeroppanok talán vagy lehet jobb kedvem lesz, nem tudom.

- Visszamenni most a kollégiumba, most egyelõre kiállom ezt a hetet. Utána lesz egy elhelyezésem, hogy visszamenjek az apámhoz, hogy ott iskolába járjak és úgy lesz, hogy inkább visszamegyek apáékhoz, hogy tudjak segíteni. Hát nem nagyon fog sikerülni, hogy én segítsek, de azért segíteni fogok amiben csak tudok. Mondjuk kistesómat ápolni vagy ilyesmi.

- Nekem négy. Meg van egy mostohabátyám.

- A bátyóm az kinn van Németországban. Õ ott lakik.

- Nem, ilyen ünnepekkor szokott lejönni hozzánk.

Herczegh Ilona: - A mindennapos egészségügyi kultúrában ezek a lelki problémák, azoknak a kezelési lehetõségei nincsenek az emberek tudatában. Sokkal több problémát lehetne akár megelõzni, akár egészen az elején észrevenni és gyógyítani, mint ami jelenleg zajlik. A gyerekek lelkibetegségei is egyre gyakoribbá válnak, ez teljesen egyértelmû.

Herczegh Ilona: - Biztos, hogy benne van az is, hogy a szakma nagy ütemben fejlõdik és egyre inkább képes észlelni és gyógyítani. Tehát van egy látszat gyakoribbá válás is. De a mindennapi élet terhei és a rövid idõn belül bekövetkezõ nagy változások teherként nyomják a gyerekek vállát és elõsegíti azt, hogy egy-egy ilyen állapot kialakulhasson.

Herczegh Ilona: - Biztos, hogy így van, persze. A család érzelmi jóléte az egymással való kapcsolatok milyensége, az egymáshoz kötõdés milyensége, amelyik el is enged, de megtart, de megsegít.

Herczegh Ilona: - Igen, hát ma mindig csak arról beszélünk, hogy a családok anyagi jóléte, de az anyagi jólét az nem fogja megvédeni a gyerekeket sok mindentõl, így ettõl sem.

Herczegh Ilona: - Persze a szülõ és a nagyszülõ között alapvetõ különbség van. A szülõnek dolga van a gyerekkel, mert fel kell nevelnie. Egy szülõ a szerepe szerint bizonyos szintig szigorú. A nagyszülõnek nem ez a dolga, a nagyszülõ felszabadultan dédelget. A gyerek tehát egy szorult helyzetben, ha a szülõ nem figyel mehetett a nagymamához, nagypapához, ahol elfogadást kapott, amire a bajban mindenkinek szüksége van.