Barabásné Murgács Kinga óvodavezetõ.: - Az óvodavezetõ jogszerûen járt el. Hiszen az oktatási törvény értelmében a gyerekeknek öt éves kortól iskola elõkészítõ foglakozáson kell résztvenniük az óvoda nagycsoportjában. Amennyiben a szülõ ennek a kötelezettségének nem kíván eleget tenni, akkor ugyanennek a törvénynek a 69. paragrafusára hivatkozva egy kérvényt kell írnia az óvodavezetõnek, amelyben bejelenti, hogy nem kívánja gyerekét ebben a nevelésben részesíteni, mert úgy gondolja, hogy õ a családi nevelés keretében minden olyan tudást, ismeretet tud a gyermekének nyújtani, ami szerinte elegendõ az iskolához. Ebben az esetben az óvodavezetõ felmentést adhat az óvoda kötelezettség alól. Ekkor viszont a családnak fel kell arra készülni, hogy óvodai szakvéleményt nem fognak kapni. Ezt a területileg illetékes nevelési tanácsadó fogja kiállítani részükre, mivel egy ilyen igazolás nélkül nem veszik fel õket az iskolába.

Barabásné Murgács Kinga óvodavezetõ.: - Amennyiben az óvodavezetõknek rendelkezésére áll a népességnyilvántartóból a gyerekek neve, akkor kötelessége lenne mindenkit felszólítani. Hiszen a tankötelezettség mindenkinek állampolgári joga és kötelessége a tankötelezettség betartása.

Barabásné Murgács Kinga óvodavezetõ.: - Magyarországon az utóbbi években olyan sok törvény változott. Nem hiszem, hogy megijednek egy ilyen levéltõl. Az sokakat meglep, hogy a tankötelezettség nem hat éves korban az iskolától szól, hanem már óvodás kortól.

Barabásné Murgács Kinga óvodavezetõ.: - Az, hogy az óvodákban sajnos drasztikusan csökken a gyereklétszám és az önkormányzat kötelezi az óvodákat a törvényben elõírt csoportok feltöltésére. Tehát azokon a helyeken, ahol nincsen meg a húsz-huszonöt fõs elõírt átlag, esetleg intézményeket zárnak be, ez sajnos az országban elég sok helyen elõfordul. Azt hiszem, hogy azokon a településeken, ahol csökken a gyereklétszám ott különösen fontos akár egy óvoda életben maradásához is, hogy a gyerekek közül mindenki igénybe vegye az óvodát, de ugyanúgy azt gondolom, hogy a gyerekeknek öt éves koruk után szükségük van arra, hogy közösségben tanuljanak. Van azért néhány olyan közösségi magatartásforma, amit egy családi nevelés során esetleg nem tud minden kisgyerek elsajátítani.

- Könyvelõ vagyok. Semmiféle pedagógus képzettségem nincs. Gyerekeim nem jártak óvodába, unokáim közül egynémelyik járt, kettõ hál Istennek nem fog, egyik meg nagyon jó helyen. Tehát ennyit mondjuk kell tudni. Igazából érintett most nem vagyok.

- De egy olyan helyzetbe kerültem válás, stb., nem tudtam volna fizetni a nagy rezsiköltséget, elcseréltem a lakást. És egy szuper dolog volt ugye három viszonylag kis gyerekkel, tizenegy-két évesekkel egy óvodai gondnokságot elvállaltam, mert hogy ott nem volt rezsi. Tehát így kerültem én az óvodába, azért mondom, hogy közöm nincs hozzá, tehát nem mint csak ember beszélek.

- Tehát gyakorlatilag igen. Na most ez egyébként, ennek sincs jelentõsége, a Füredi úti lakótelep. Lehozták a gyerekeket délelõtt, délután az udvarra. Volt meg nem tudom mondani nagy hirtelen öt, hat csoport. Minden csoporthoz gondolom egy óvónõ és akárhány dadus. Na most az óvónõk és a dadusok leültek egy padra, kettõ- három odahúzott egy széket, szóval egy olyan szoros kis körbe, cigarettáztak, beszélgettek. Lényeg az, hogy megtörtént, amíg mi laktunk két esetben is, hogy ilyen lenti játszás alkalmából akármelyik gyermek fogta magát, hazament. Tehát egyszerûen kinyitotta a kaput, átment a Vezér úton ahol Troli jár, ahol busz jár, ahol száz autó jár és a gyerek volt négy- öt éves. És arra sem ért rá odafigyelni az óvónõ aki, én nem voltam közöttük ugye, tehát én nem tudom, hogy õk, tételezzük föl, hogy a gyereknevelésrõl beszéltek jó esetben. Rossz esetben egymás egyéb bajairól. Na most akkor ez nekem úgy feltûnt és úgy mondtam magamban, hogy hála a jó Istennek, hogy az én gyerekeimnek nem kellett óvodába járni. És ettõl kezdve elkezdtem figyelni, és nem tudom, hogy Ön mennyit járt óvoda mellett csak mint sétáló. Ha a gyerekek lent vannak az óvodában, véletlenül nem lát egy óvónõt. Én nem azt kívánom, mert egy gyereknek kell szabadnak lenni, futni. Nem kell az, hogy állandóan körtánc, meg zakatoljunk, meg mit tudom én. Érti ?

- De az egyik szemem azért legyen a gyerekeken.

- Igen olyan volt, hogy mit tudom én izé néni tessék már jönni, mert a Zolika veri a Krisztikét.

- És akkor az óvónõ azt mondta, hogy ne árulkodj. Ennyi.

- Tehát föl sem nézett, hogy tényleg veri-e egyik a másikat, csak annyi, hogy ne árulkodj.

- Na ezt akartam mondani. Az egyik unokám bekerült protekcióval, azt hiszem, hogy horvát óvoda volt, a Sugár mögött épült egy óvoda. Ott egy fantasztikus vezetõnõ volt. Nem tudom, hogy hogy tudta magát megsokszorozni, mindig mindenütt ott volt.

- Igen, igen. Ott volt egy olyan, hogy no délután akkor ebéd után pihenni megyünk. Miután az az unokám délben hazajött, volt, hogy én mentem érte és láttam. Ebéd után csoportot beterelték, hogy mindenki aludjon ott az óvó néni mesét olvasott és akkor utána míg én öltöztetgettem a gyereket egy- két gyerek kiszivárgott és átmentek egy üres szobába.

- Igen és akkor beszélgettünk, nem emlékszem valamilyen Kati néni volt a vezetõ óvónõ és õ mondta, hogy van néhány olyan gyerek aki egyszerûen nem akar, nem hajlandó, nem szeretne, nem képes, az anyukája nem kéri, most teljesen mindegy miért.

- Nem alszik. Nem akarja, hogy zavarják a többieket és egy óvónõt, vagy dadust odaültetett abba a külön szobába ahhoz a négy, öt, nyolc akárhány gyerekhez.

- Igen, igen. Na most nézze én annyira vagyok ember, hogy tudom, hogy az óvónõknek kevés a pénze, hogy van magánélete, hogy ugye ezt fokozhatjuk, de ezt minden szakmára el lehet mondani.

- Szendrei Edit jegyzete.

Szendrei Edit.: - Ma megmentettem egy kislányt. Messzirõl láttam amikor kiszökött az óvoda kapuján. Négy év körüli volt. Vékonyka, szépen öltözött, hosszú fekete hajú kislány. Gyorsítottam a lépteimet és utána szóltam, hogy hová megy. Haza kell mennem anyához - válaszolta. Anya tudja, hogy hazamész ? Szóltál az óvó néninek ? Egyre gyorsuló léptekkel tudok csak a nyomában maradni, s nemigen kapok választ. Vészesen közelít a zebra felé, ahol egyáltalán nem biztos, hogy zöld a lámpa, de ez õt nem fogja érdekelni. Rohanni kezdek. Épp elkapom még a karját. Ütni és rúgni kezd. Kiszakítja magát a kezembõl és indulna át az úton. Az autók épp sebességbe kapcsolnak, egy pillanatom marad csak, hogy utána nyúljak és elrántsam az induló kocsisor elõl. Valamit ki kell találnom, mert nem fogom tudni visszavinni. Fáj a fejem és a hasam is, panaszolja és elõször néz fel rám színes keretes szemüvege mögül. A gyerekek nagyon hamar kezdik használni ezt a kifogást, ha valamit nem szeretnének. De mi van, ha neki most tényleg fáj ? Vagy lehet, hogy olyan szökõs fajta, aki hetente többször is megriasztja eltûnésével a felnõtteket ? Persze minden gyerek jobban vágyik az anyja mellé, mint az óvodába, vagy iskolába, de a legtöbbjük mégis megérti, hogy oda kell mennie. Gyere felhívjuk anyát telefonon. Megmondjuk neki, hogy rosszul érzed magad, jöjjön érted ha tud. Úgy tûnik ez meggyõzõ. A kislány megfogja a kezem és indulhatunk. Ugye majd hazaviszel - fordul hozzám. Nem ígérhetek semmit, nem akarom becsapni. Útközben visszafelé kiderül, hogy a nagyobb testvére hozta el reggel, aki már iskolás. De lehet, hogy nem vitte fel a csoportba, csak a kapun engedte be. Ezen a nyitott kapun nem volt nehéz kiszökni. Látom minden nyitva, a lépcsõház ajtaja kitámasztva és az emeleten lévõ óvoda kívül gombbal zárható ajtaja is résnyire van csak behajtva. Nem lesz semmi baj, nézek rá mielõtt belépünk. A kislány vezet egy középkorú hölgy felé. Az barátságtalanul méreget, amíg közeledünk, mert sohasem látott még és talán rosszat sejt. Szinte felelõsségre vonóan néz rám, hogy mit keresek itt. Nem ismerem a kislányt csak a zebrán fogtam meg mondom. Haza akart menni, mert nem érzi jól magát, kérte, hogy hívjuk fel az anyukáját, jöjjön érte és vigye haza. Az óvónõ értetlenül, de szigorúan áll. Persze, persze mondja olyan hangsúllyal ami pontosan jelzi, majd ha fagy. Látom, ahogy megszorítja a kislány kezét és közben még erõteljesebb rekedt hangon szól hozzám. Köszönjük, köszönjük és tessékel kifelé. Biztosan érzi, hogy õ is hibás a dologban, velem pedig érezteti, semmi közöm tovább az ügyhöz. Sértettsége és zavara keveredik, amiért én megtudtam, hogy hibázott. Vajon hogyan telt ezek után a kislány napja? Leültek megbeszélni, hogy mi történt, vagy megbüntették? S, hogyan értesül majd errõl a szülõ? Azt hallja majd, hogy elszökött a lánya, vagy azt, hogy az óvónõ nem figyelt eléggé? És elmondhatja-e ez a gyerek, hogy anya keressünk nekem egy másik óvodát, ahol jó lenne, ahol szeretne engem az óvó néni. És a kislány, hogy emlékszik rám ? Õ is azt gondolja, hogy segítettem neki, vagy haragszik rám, hogy nem tudott miattam az anyukájához menni ? Egész nap nem hagy nyugodni a történet. Délután telefonálok. A kislány benn van még. Nem lett beteg. Amikor a kedvenc óvó nénije megérkezett rögtön elmúlt a hasfájása és a fejfájása is. Most már legfeljebb csak az én fejem fáj, mert szinte naponta halljuk hogyan vesznek el gyerekek akár így is, ahogy ma én megláttam. Nem biztos, hogy mindig megfogja õket valaki és az sem biztos, hogy az óvodába viszik vissza õket. Ez a kislány most nem veszett el.