- Mamáékhoz szoktam.

- Egyik mama Matolcson, másik mama pedig Gyarmaton.

- Nagyon messze.

- Kocsival, de kis Kata, meg én nagyon sokszor el szoktunk aludni a kocsiban.

- Apáék nézik a híradót, mi pedig papával butáskodunk. Azt is szoktuk, hogy cigizünk játékból a ropival.

- Az nem igazi, hanem csak ropi.

- Mert a kertes házban, meg az a ház az olyan jó, abban is segítek, hogy megetetem a tyúkokat úgy, mint majdnem, mint a malac, csak valami mást eszik a tyúk. Ilyen magokat.

- Ezt papával szoktam csinálni, oda tesszük a tányérjukba, meg töltünk nekik vizet is és megyünk be a házba.

- Papával szoktunk motorozni, meg pacizni, nem igazi paci csak ilyen játék tolópaci.

- Nem szoktunk felmászni a fára, mert az nagyon gyenge, nincs is olyan nagy fa, csak ilyen tüskések.

- Fûbe nem szoktunk lefeküdni, mert ott vannak az állatok, de van egy udvar és ott szoktunk biciklizni Katával. Mi néha megyünk a mamával biciklivel a boltba és mindig a mama vesz nekem azt, amit én kérek. De anyu azt mondja, hogy ne vigye túlzásba a mama, hogy sokat vegyen nekem. Néha szoktam rágót kérni, csokit is, valami mást is.

- Nem. Ott abból a boltban ismernek engem azért, mert anya Matolcson született és tudják, hogy én vagyok a kisgyereke és ezért ismernek, szoktak köszönni.

- Nem, csak Matolcson.

- De le szoktam.

- Azért, mert anya nem itt született.

- Csak a mi példánkat tudom elmondani, ami egy kicsit különbözik talán a mai átlagos vágyaitól. Egyrészt a gyerekek nálunk már korban különbözõek. Eleve kicsikkel utazni szerintem szerencsétlen dolog, még ha Ausztráliába megy, akkor sem fogja élvezni. Nekik a biztonság, a nyugalom, a fejlõdés optimuma az, hogyha itthon vannak és itt ebben az ismert miliõben mozognak és itt érzi magát biztonságban. A nagyok eleve nálunk mindig elmennek egy-két táborba nyáron és így gyakorlatilag nekik megvan az a plusz élményanyag, ami kell, hogy úgy érezze, hogy a barátaival is van, valamit lát újat, táboroznak.

- Persze ezek a legtöbbször életmód táborok, tehát úgy értem az életmódot, hogy itt vagy cserkész, vagy valamilyen olyan nagyon egyszerû és természetközeli egy hetet töltenek el valahol, ahol együtt vannak, énekelnek, kirándulnak, tábortûz van, ez a klasszikus dolog. Tehát semmi nyelvi vagy ilyen, tehát nyilván azok a drágák és speciálisak. Vagy pedig szívesen küldöm õket olyan utakra és táborokba, ahol meglátogatják a régi erdélyi városokat, felvidéki városokat, tájakat, mert azok gyönyörû szép tájak és általában azok az utak olcsók. Tehát ezek a nagyobbak. Aztán harmadik lehetõség nálunk, hogy sok barátunk van, sok hasonló cipõben járó ismerõsünk és õk jönnek hozzánk, tehát õk jönnek és ez is egy nyaralási élmény, hiszen új emberek, új társaság. Õk például képesek arra, hogy egy-két gyereket elvisznek magukkal esetleg Magyarország egyes részét meglátogatni, egy-két napos program. A harmadik pedig önmagában az, hogy itthon vagyunk és én is itthon vagyok szabadságon, mi is csinálunk egy-két kirándulást az egész társasággal, de persze csak kicsit, egynaposat és ezek klasszikus kirándulások, tehát hegymászás, vándorlás, erdõjárás, esetleg elmegyünk a Tiszához, nemcsak a Dunát nézzük meg. De mulatságos módon egyébként megemlítem azt a speciális kirándulásunkat is, hogy néha a gyerekekkel szoktam nyáron Budapesten kirándulni. Ugyanis õk ilyen értelemben nem ismerik a várost, nekik a mozgólépcsõn való mászkálás élmény, csak egyszerûen élvezik, tetszik nekik a villamos, tetszik nekik a busz, mert hát sose járnak rajta egyébként.

- Nyáron igen. Tehát a gyerekek egy része elmegy, egy-két hétre, de általában tényleg itthon vagyunk.

R.: - És ha itt maradnak a házban, a ház körül itt van egy hatalmas kert, akkor mit tud oda kitalálni?

- Na most nyilván itt, ahogy látja ön is, itt minden gyerekbarát, a kert, a ház, a felszerelések, tehát van egy csomó hintánk, mászókánk, kötelünk, van külön erre kiképzett átalakított fánk, amin lehet gyakorolni a mászást és alatta bokor, amire rá lehet esni. Tehát itt rengeteget játszunk, focizunk, tollaslabdázunk, tábortüzet is lehet itt csinálni, tehát gyakorlatilag a gyerekek itt eltöltik úgy az idõt, mintha elmentek volna valahova táborba. Fõleg a kicsikre gondolok, mert a kicsiknek fontos ez elsõsorban, hogy például három-négy éves gyerekkel futballozni, rugdosni a labdát, hát az öröm, de csak nekem, azaz a szülõnek. Különben nem egy nagy aktivitás, mert hát egy óra alatt mondjuk ötöt rúgunk a labdába vagy tízet, de az õ kis ügyetlen mozdulatait is segítjük. Õneki meg nagy élmény, de ugyanúgy megtanítani kötélre mászni vagy megtanítani hintázni vagy egyszerûen homokozni vele, a homokozóban, és ez órák.

- Hát gyakorlatilag semmi. Mert két-három éves gyerekkel együtt lenni úgy, hogy õ élvezze, ne én, az bizony idõigényes. Persze én is élvezem, csak ahhoz az én felnõtt tempómat le kell lassítani az õ szintjére. Ehhez kell a türelem, de mindez energia, türelem és figyelem, ez csak akkor képzelhetõ el, hogyha például szabadságon vagyok és nem hajt a telefon, a fõnök, a munkám és hát természetesen számomra is, elsõsorban számomra, mert a feleségem itthon van, is pihentetõ. Tehát nekem sincs igényem nagyon utazgatni, már úgy értem nyaralni menni, hiszen itthon nyaralok, mert itt végre nem vagyok idõvadász, hanem egyszerûen élvezem azt, hogy két órát játszok a gyerekekkel úgy, hogy pusztán a játék kedvéért.

- Kezdetben volt a kert. Szabó Éva jegyzete.

- Nincs virágoskert az ablakom elõtt, csak amolyan kócos városi gyep. Önvédelembõl nõtt a fû, hogy feledtesse a földdel a beledöngölt történelmet, a háborús és építkezéses törmeléket. Hogy, hogy nem, idetévedt egy-két tõ tulipán, makacsul túléli a teleket, minden tavasszal kihajt. Ahogy öregszem egyre inkább fogékony vagyok a csodára, a hétköznapi csodákra. Ez a tulipán ismerõs, abból a kertbõl jött utánam, ahol elõször találkoztunk a nagyapám kertjébõl. Ott volt a nagyszoba ablaka alatt, a nárcisszal, a gyöngyvirággal, az ibolyákkal együtt. Harang formája jobbra, balra lengett, ha átsurrant a kerten a szél. A gyöngyvirágot én csengettyûzni is hallottam, az ibolyát meg sírni láttam, esõ után, beszélgettünk is. Hogyne beszélgettünk volna, egyedül voltam én is, õk is. Hamarabb tudták meg, hogy elveszítettem a tollamat, elszakadt a ruhám, összevesztem Víg Bécivel, mint az anyám. És mivel egy gyerekhez közelebb van a föld, mint az ég, kiváltképp ha egy parasztvárosban tanul járni a gyerekkora. Ebben a kertben barátkoztam össze az állatokkal is. Órákig tudtam ülni a fûben és néztem a bogárvilágot, mennyire más, mint amilyennek a cipõtalp látja. Suszterbogarak, futrinkák, hangyák tették napi dolgukat, szitakötõk vitorláztak, méhek törölték a port a virágokon, lepkék nyíltak a bokrok ághegyén. Legjobban a jánosbogarak izgatták a képzeletemet. Mégsem közönséges dolog, hogy egy bogárnak lámpása van. Ha jöttek, nem féltem a sötétben. Talán ettõl a kerttõl tanultam, hogy lent is van egy világ, érdemes közel menni hozzá és hogy egy apró jánosbogárnyi fény is elég olyakor-olykor biztatásnak.

- Lovastáborba, meg lehet, hogy kajak-táborba.

- Lovagolok és úszok.

- De lesz, csak én nem megyek.

- Mert nem nagyon szeretek úszni.

- Hát a lovastábort én találtam ki, a kajaktábort pedig a szüleim mondták.

- A lovastáborban az, hogy lovak közelében lehetek, mert nagyon szeretem a lovakat, a kajaktáborban pedig az, hogy mozoghatok.

- Hát végül is több gyereket megismerünk, hogyha olyan táborban vagyunk, meg jól kijátsszuk magunkat, meg pihenünk.

- De viszont szórakozás, mert nem mindennap feküdhetünk sátorban.

- Mondjuk kirándulni.

- Hát én még nem tudom, mert most volt tavaly egy ilyen színjátszó tábor, de nem biztos, hogy lesz idõm most elmenni. Suli szervezi és azt nem tudom, hogy most lesz-e, de nyári tábor szokott lenni, ilyen nyaralásszerûség.

- Hát nem tudom, hogy most hova megy, de tavaly Olaszországban volt egy ilyen, hát egy matek tanár szokta szervezni, ilyen nyaralás.

- Hát igen, mert ez egy tábor és mégsem iskolában vagyunk.

- Hát nem tudom. Nem tudom.

- Nem félnek az igazgatótól. Hát õk is jól érzik magukat.

- Mindig többet engednek meg, ha nincs iskola és nem kell tanulni. Elmehetek barátokkal moziba vagy valami hasonló.

- Nem tudom, végül is ez kötött, mert a szülõk, azok sokkal szabadabbra engedik a gyerekeket, meg tudják, hogy mit szoktak csinálni általában vagy ilyesmi. És hát tanárok meg annyival szigorúbbak mondjuk, hogy mikor éppen hazautazunk, akkor mit tudom én korábban kell lefeküdni. Vagy például nem lehet este elmenni úszni, mert fél a tanár, hogy megfázunk, meg vagy ilyesmi.

- Hogy mikor jövünk haza, hiába indulunk délután már 12-kor le kell feküdni, holott vannak, akik még reggel hatig fönt szórakoznak.

- Karate táborban, sokat edzünk meg kirándulunk, vannak ilyen különféle programok.

- Hát naponta két edzés volt, délelõtt meg délután.

- De. Nagyon elfáradtam. Fárasztó volt.

- Hát azért még maradtam volna egy-két napot.

- Szíjártó Kornél és Kozár Gábor a Szilágyi Erzsébet Gimnázium testnevelõ tanárai: Azért ez nem egészen igaz, mert ez korosztályokra van lebontva, tehát az, hogy mondjuk ki van írva három darab vízitúra, az nem jelenti azt, hogy egy gyerek mind a háromra elmehet. Tehát hogy azért oda kell figyelni arra, hogy most az ötödikes, tizedikes, tizenkettedikesek, ezeket az évfolyamokat ne nagyon keverjük össze, mert hát teljesen mások a fiziológiai fejlõdésük is, illetve hát más kategóriát, munkát jelentenek nekünk is. Nyolc tíz év alatt kialakult egy olyan rutin, hogy tényleg az ember olyan, hogy egymás után, ahogy váltják egymást ezek a táborok, nem okoz ez akkora problémát nekünk, tehát mintha hazatérnénk, ugyanoda megyünk mondjuk vissza, csak más, mindig más gyerekkel.

R.: - Külföldre is szerveztek tábort, például itt a tavaszi szünetben mintha Horvátországban lettetek volna.

- Ez egy nyelvi beállítottságú iskola. Ezek a diákcserék úgy mûködnek, hogy mondjuk egy angol szakos, az elmegy Angliába, vagy Hollandiába vagy Dániába, német szakos Ausztriába, Németországba, az olaszok Olaszországba, tehát minden nyelvterület a maga a helyére. De hát úgy gondoltuk, hogy vannak olyan fehér foltok, ahova nem jutnak el a gyerekek, így szervezetten vagy esetleg csak családokkal és ilyen volt például ez a horvátországi, vagy tavaly a monarchia nyomában úgymond jártunk Bécsben, Pozsonyban, Prágában. Tehát ezt a három fõvárost kötöttük össze egy ilyen rövid négynapos kirándulással és hát úgy gondoltuk, hogy ezzel egy hiányt pótlunk és van rá igény és hát nagyon szívesen jönnek a gyerekek és hát mi is szívesen visszük õket ilyen helyekre.

- Igen, hát régi diákok is jöttek. De ez is a hagyományainkat jelzi, hogy például vannak ilyen vizi túrák, ahol öt éve csak végzõs diákokat viszünk el, tehát ilyenkor találkoznak. Van, aki már végzett az egyetemen, munkahelye van, családja van és még mindig visszajár az iskolai programokra úgy, hogy ez minket igazol, tehát hogy ezek jól mûködnek, ezek a dolgok. Igen, valóban végzõs diákok is voltak Horvátországban, illetve hogyha van olyan ember, aki el akarja hozni a barátját, barátnõjét vagy volt most egy anyuka, aki ezt kapta az 50. születésnapjára a családjától és befizette a család és hát eljött egy ilyen kirándulásra velünk.

- Az egyik nagy sikerélményünk, hogy gyerekek a családjukkal, illetve baráti társaságok egyszerûen egy az egyben lemásolják a túraprogramjainkat és hát már nélkülünk megcsinálják ugyanezeket a túrákat. Tehát látszik, hogy megkedvelték ezeket az útvonalakat és saját maguk is egyetemista társaiknak szerveznek aztán késõbb ilyen túrákat, tehát úgy látjuk, hogy a jó mag, jó talajra hullik és hát továbbviszik ezt a dolgot.

- Hát a legtöbb gyerek, az olyan hetven közeli volt, ugye amit elvittünk. Ahhoz legalább öt-hat tanár kell. Attól is függ persze, milyen a tevékenység és mekkora rutinunk van az adott dologban, tehát adott területen mondjuk síeléshez mindenképpen több tanár kell, tehát oda még síoktatókat is szoktunk vinni, illetve kérni. És hát attól is függ, hogy milyen a korosztály, mert a kisebb gyerekekhez ötven-hatvan fõhöz bizony kell legalább hat, hét tanár, illetve felnõtt kísérõ. És mondjuk ezekhez a nosztalgia, úgy nevezzük, hogy nosztalgia vizitúrások, ezek hogyha harminc-negyvenen vannak, azokhoz bõven elég két-három felnõtt ember, mert ott tulajdonképpen csak túravezetõi és szakács szerepünk van ezeken a túrákon, mert hát a vízi és kerékpáros túrán a fõzések zömét is mi csináljuk. És ezek a gyerekek Portugáliától Isztambulig ismerik az egész világot, mint a tenyerüket, viszont az országban olyan helyekre visszük el õket, ahol amire igencsak rácsodálkoznak, hogy egyáltalán ilyen létezik az országban.

- Hát persze, ez így mûködik, tehát a túráink azok körülbelül ötezer forint mondjuk az alsó határ egy ilyen hétvégi kirándulásnak, a fölsõ, tehát a sítúrák a legdrágábbak, fõleg a nyugat-európaiak, azok lehetnek ötvenezer forintok is akár. Most hát több olyan forrás van, ahol támogatja a rászoruló gyerekeket, tehát egyrészt az iskolának van egy igen jól mûködõ alapítványa, amibõl mindenképpen lehet pályázni különbözõ nem segélyeket. Ezek ilyen támogatások, tehát ezzel megtámogatják a táborokat, illetve a Fõvárosi Közgyûlés, aki minden évben egy összeget utal az iskolának, illetve a sporttábor ilyen céljaira, illetve hát az Ifjúsági és Sportminisztériumnak vannak nagyobb összegû pályázatai általában évente egy és akkor ezekbõl, hogyha nyerünk rajta, akkor tudunk támogatni gyerekeket. A létszámaink is azt mutatják, hogy ebbe az iskolába ötszázvalahány gyerek jár, pontosan nem tudom mennyi és hogyha azt vesszük, a programjainkat nézzük, akkor évente körülbelül 600-650 gyereket viszünk el az iskolával. Tehát ez azt jelenti, hogy van, aki több helyre eljön két, vagy akár három helyre is eljöhet és fõleg a támogatások miatt mindenképpen sokszor mint egy úgymond idézõjelben tett kötelezõ osztálykirándulás. Ezek a tanulmányi kirándulások minden évben vannak, ezeknél van, hogy olcsóbb áron sikerül ezeket kihozni fõleg a nagyobb létszámok miatt és emiatt eljut tényleg az a gyerek is, akinek a családja esetleg nincsen olyan anyagi körülmények között. De volt olyan, akit teljesen ingyen vittünk el, szóval ez attól függ, hogy mekkora az igény a pénzügyi segítségre.

- Másrészt a támogatás módja az elég diszkrét, tehát nem tudják a gyerekek azt, hogy ki az, aki támogatásban részesült ki az, aki nem. Úgyhogy én úgy látom, hogy aki eleddig nem jött el velünk táborozni, annak nem anyagi oka volt, hanem az esetleg közösségben nem szeret táborozni vagy nem szereti a nomádkodást. Tehát aki nagyon szeretett volna táborozni jönni, az eddig mindenki el tudott jönni velünk. Tehát anyagi okok miatt nem kellett senkinek kimaradni, mert az iskolai alapítvány tényleg az egészen rendszeresen jól mûködik és régebben a kerülettõl is és, általában valamilyen pályázat azért éves szinten mindig bejön. Tehát az, ahol nagyon-nagy a rászorultság, ott mindig tudtunk segíteni.

- A kétharmad részét a táborozóknak mindig a rutinos, már sokadszor táborozók adják. Azok nagyjából tudják, hogy mi egy ilyen tábornak a rendje, szokásai, fegyelmi rendje és ezt segítenek nekünk betartatni. Tehát ilyen jellegû gondjaink istenigazából nem nagyon vannak, illetve a kicsi ötödik, hatodikosainknak a szoktatása, tehát az, hogy sátorverést, tûzrakás, igenis segíteni kell fát szedni, ebédet, vacsorát készíteni, tehát inkább ez a beszoktatás rossz szóval, ez a beszoktatási idõszak az, ami munkás és nehéz mind a gyerek számára, mind a pedagógus számára. De már egy összeszokott csoporttal, tehát már hetedikes kortól gyakorlatilag önjáróvá válik a rendszer. Úgyhogy elmondhatjuk azt, hogy kevesebb fegyelmi problémánk van, mint általános szinten az iskolában. Tehát ez hihetetlenül hangzik, de tényleg így van.

- Én biztos vagyok abban, hogy csak ott vannak ilyen fegyelmi problémák a gyerekeknél, ahol nincsen feladat, vagy éppen nincsen program. Tehát az a gyerek, aki leevez egy nap mondjuk negyven vagy ötven kilométert vagy biciklizik százat, annak már nincsen kedve rosszalkodni, tehát õ már szeretné megkapni a vacsoráját, este egy kicsit vacogni a tûz mellett és utána bebújni a hálózsákjába a sátorban vagy elmenni a szállására. Tehát hogy egészen más az, amikor tényleg nincsen dolga a gyerekeknek és akkor persze a saját szórakoztatásukra kitalálnak mindenféle csibészséget, tehát hogy ez más dolog.

- A mûsort Csutoros Gergely, Sándor Kata, Uhrin Csaba és Horváth Ida készítette.