- Egyik fehér, másik meg barna, van még lila is, két lila, meg két rózsaszín.

- Lányok.

- Pörgõs ruhába.

- A fellegbõl.

- Hogy fölmegyünk egy létrán, csinálunk egy magas hintát és azon meg fölmászunk.

- Mamámmal, meg a papámmal.

- Nem, nem esünk le, olyan magas, hogy még föl is bírunk menni az angyalokhoz.

- Igen, a felhõkben.

- Alszanak, esznek, meg sétálnak a fellegben.

- Igen.

- Jó. Nagyon.

- Nem, nem. Nem is lukazódott ki.

- Mert az angyalok bekulcsozták és azért nem.

- Eszünk velük, alszunk velük és én meg játszok az angyalokkal. Vannak játékuk, sok babaangyal, nagyon sok.

- Krumplipürét, meg husit, nyulat, meg napot.

- Finom, nagyon finom, az angyalok csak azt eszik.

- Nem meleg a Nap.

- Amire az van írva, angyal ágyak.

- Hát hogy mentünk az állatkertbe és azzal kocsival is be lehet menni és abban vannak az állatok.

- Nem ijedünk meg.

- Nem, õk sem.

- Mert nincs létrájuk.

- Tudnak repülni, csak nem repülnek hozzánk.

- Még nem, de majd megnézem, hogy repkednek.

- Nagyon sokáig, nagyon sokáig akarok.

- Igen, mert nagyon jó a fellegekben járni.

- Õneki borzasztó jó kommunikációs készsége volt, rögtön már 1 éves korától beszélt, kérdezett. Nálunk a miért korszak ez egy 24 órás kérdezés volt és akkor utána is nagyon sokat beszéltünk hozzá, vele.

- Nagyon fontosnak tartottuk, szóval egyetlenegy gyerekünk és emiatt is van az valószínûleg, hogy mindig ráfigyeltünk, soha nem fárasztott. Általában a kérdéseit a miért korszakban mondjuk nyolcszor tette föl ugyanarra vonatkozólag, viszont azt megtanulta.

- Nekünk nagyon tetszett az a bábozási technika, amit együtt elsajátítottunk, amikor a cirkuszban voltunk és neki nagyon tetszettek a bohócok, meg a kötéltáncos és akkor utána reggeli közben megkavartuk a kávét, kakaót, lenyaltuk a kiskanalat és azzal báboztunk és az volt, ez nagyon hosszú idõn keresztül minden reggel volt Misi bohóc, Diana kötéltáncoslány és rengeteget báboztunk.

- Kiskanállal igen.

- Ezt az apjával együtt alakították ki. Megmondom õszintén nem is tudom, ez úgy kialakult. Valamivel kellett bábozni és valószínûleg az volt kéznél és nem akartuk, hogy elrohanjon bábért, mert akkor nem issza meg a kakaót és valószínûleg innen alakulhatott ki, de nem emlékszem pontosan, hogy ki volt az ötletgazda.

- Van, amikor nagyon könnyû. Van, amikor azért erõt kell venni magunkon. Szóval, amikor két órán keresztül lónak kell lenni, akkor ez egy kicsit nehéz. De amikor embereket kell megszemélyesíteni, akkor ez jó, általában úgy szoktuk, hogy õ az óvó néni, a papa az óvó bácsi és én meg a Szonja. És akkor így könnyû. De ha azt a feladatot kapjuk, hogy papa egy nyuszi, én meg egy lovacska és akkor így órákon keresztül, az egy kicsit nehéz.

- Csak emberi módon, szóval ezek ilyen, ez amikor játszunk. Nem, abszolút lehet vele mindennapi dolgokról beszélgetni és egyre jobban. Ez pedig, amikor játszunk, akkor nyilván, hogy egy kicsit fölszállunk a földrõl és akkor megyünk angyalokhoz, meg állatokhoz, meg ilyen helyekre.

- Énnekem ez varázslatos, szóval én szívesen fölmegyek vele a létrán, ha bevon a játékba, én nagyon örülök neki, hogyha fölmegyünk a létrán.

- Ez a könyv, ez mondhatom, hogy kifakadt belõlem, nyugalommal leültem és három hét alatt ezt a könyvet megírtam. Nem is tudtam, hogy mi az, ami igazából akkor alakul, ez a könyv, ez kifakadt mondom még egyszer. Sokáig kellett utána gondolkodnom azon, hogy mirõl szól egyáltalán ez a könyv saját magamnak is. Persze aztán megfejtettem, de komoly gondolkodóba estem az elején, hogy mit jelenthet.

F. Cs.: - Amikor a könyv elkezdett íródni bennem és aztán papíron is, nagyon érdekes volt, hogy egy hangot hallottam magamban, illetve egy forgószelet képzeltem magam elé teljesen automatikusan és ösztönösen és ezt a forgószelet szerettem volna én akkor megírni. Nem tudtam még hogy hogyan, meg hogy mibõl meg milyen szavakból fog összeállni ez a forgószél, de egy hasonló dolgot képzeltem el, ami végig pusztít mindenen és megtisztít mindent. Végül is ez a lényege a forgószélnek, akármilyen pusztítást is végez. Ez volt a kiinduló motívum és azt gondolom, hogy nem ezekkel a szavakkal, de körülírva ezt az érzést, ezt így sikerült megfogalmaznom, a forgószelet, illetve azt a hangot, ami bennem volt akkor.

F. Cs.: - Forgószél, igen.

F. Cs.: - Nem tudom, hogy van-e bejárásunk, ez egy jó kérdés azt hiszem. Az én számomra alapvetõen a gyerek határozza meg mindig a kapcsolatot, tehát egy szülõ bármit tehet, bármilyen módon próbál beleszólni, alapvetõen mindig a gyerek az, aki meghatározza a létezõ összes szülõi, baráti, társasági, bármilyen kapcsolatot. Ezt lehet irányítani, lehet formálni, de azért ezt, azt gondolom minden gyereknél meg kell találni ezeket a pontokat, hogy hol lehet irányítani. De ezt a gyerek dönti el, hogy mi az, amit irányítanunk kell egyáltalán.

(részlet a könyvbõl)

F.Cs.: - Minden gyerek maga csinálja a mesét, én ezt így látom, minden gyerek élete, minden gyereknek még akkor is, hogyha felnõtt korában sem tudja, hogy ez egy mese volt, az egész gyerekkora egy mese, aminél én nagyon fontosnak tartom azt, hogy az apró, pici pontjait mindenféleképpen meg kell tartanunk ahhoz, hogy teljes értékû felnõttek lehessünk. Ez nem mindig sikerül és nem mindig történik úgy, ahogyan ezt szeretnénk, de nagyon sokan ezt nem is tudják felnõttként, hogy mik azok a dolgok, amiket nem szabad elfelejteni, amik belénk ivódtak és mindenféleképpen meg kell tartanunk ahhoz, hogy el tudjunk igazodni ebben a világban.

F. Cs.: - Nem. Nagyon szerettem gyereknek lenni, annak ellenére, hogy nem volt minden szempontból jó gyerekkorom, de talán éppen ezt volt az a nem jó, ami az én szememet talán már korábban fölnyitotta olyan dolgokra, amikre egy gyerek nem biztos, hogy érzékeny vagy odafigyel.

F. Cs.: - A jó gyerekkor - most nagyon mamut lábakon álló dolgokat mondok -, de van egy család, van egy apa van egy anya, esetleg vannak még testvérek és itten egy nagyon fontos dolog van, amit manapság nagyon szeretnek túlhangsúlyozni, a szeretet, ami talán ma már nem is jelenti azt, amit igazából jelentenie kellene.

F. Cs.: - Igen.

F. Cs.: - A könyv egy kisfiúnak az útkeresése, az elõbb kimondott szeretet szó pályáján, amit mindenféleképpen meg kell találnia az álmokban és a valóságon keresztül, akárhogyan is, de meg kell találni, meg kell keresni ezt a nagyon szép dolgot. A könyv alapvetõen egy álomnak a története, amelybõl felébred a gyerek, de boldogan ébred föl a gyerek és azt hiszem itt ez a lényeg. Megtalálván azt az anyát, aki az álmaiban nem éppen egy jó anyaként szerepel és megtalálva azt az apát, aki nemlétezõ apaként szerepel a könyvben, aki nem is nagyon van jelen az álmokban, a gyerek álomvilágában, egy tündérmesében jelenik meg, mesebeli elemekkel párosulva jönnek elõ a szülõk, akik a végén testet öltenek.

F. Cs.: - Mindenkinek ajánlom és azért is mondom ezt, mert a gyerek ebben a könyvben megtalálja a kalandot, a történetet azt, ami egy gyerek számára érdekes, egy titokzatos kertrõl van szó végül is, egy hegyrõl, egy kalandról, ami egy gyereknek nagyon vonzó lehet és rengeteg minden rakódhat le benne közben, amit persze, hogy nem ért, mert nem érthet meg gyerekként, hiszen felnõtteknek is íródott a könyv. De felnõttként az életben talán eligazítja és egyszer-egyszer azokban a pillanatokban, amikor szüksége van rá, akkor az agyában elõveszi ezeket a gondolatokat és akkor talán többet segít neki, mint bármi más. Ezért mondom azt, hogy felnõtteknek ugyanúgy szánom, mint gyermekeknek ezt a könyvet.

- Felszegi Csaba beszélt A hegy szíve címû regényérõl.

- Nagyon más, mert a kis pofiján lehet látni, hogy mennyire beleéli magát egy bizonyos helyzetbe. Szóval annyira bámulatos látni, hogy egyik pillanatról a másikra hogy meg tud változni az arckifejezése, a mimikája, egyáltalán minden, az egész gyerek és ilyenkor még a lábujja hegye is azzá változik, amivel különben is nagyon be tudja, bele tudja élni magát a játékokba. Annyira erõsen, hogy például ha bújócskázunk és õ elbújik, amíg nem találjuk meg, mindig félek, hogy bepisil, mert sokszor elõfordult már, hogy annyira izgult és annyira beleélte magát, hogy hát be sikerült. De õ abszolút átadja magát ilyenkor a játéknak.

- Nagyon sok mindent meg lehet tudni, tehát, hogy õt aktuálisan éppen mi bántja, arról ilyenkor szerzünk tudomást. Tehát már az ördögök, boszorkányok, egyebek is ebben a játékban jöhetnek ki és ilyenkor tudjuk, hogy mi az, amitõl õ fél, mivel hát nem tud beülni és elmondani nézd anya én attól félek, hogy itt bejön egy boszorkány. De játszunk ilyet és akkor ezáltal mi is megtudjuk, hogy mi az, ami az õ kis világában benne van és mondjuk mi az, ami annyira félelmetes, hogy nehezebben tud elaludni.

R.: - Mi lesz akkor, hogyha pár év múlva egyszer csak egyik napról a másikra vége lesz ezeknek a játékoknak?

- Akkor majd valószínûleg másnak fogunk örülni. Én azt hiszem, hogy a gyerekkel együtt fejlõdünk. Tehát amikor õ 1 éves korában olyan játékokat játszott, hogy dugott egy kicsit egy nagyba, vagy nagyot egy kicsibe és vett a szájába mindent és építõkockázott, akkor ezzel, tehát akkor így játszottunk vele. Valószínûleg, ha nagyobb lesz, akkor nagylányos játékokat fogunk játszani.