- Hááát, nem volt olyan jó tegnap.

- Nem tudtam, hogy ilyen lesz. Mikor megérkeztünk, levetkõztünk, átöltöztünk, fölmentünk és mikor már láttam, hogy milyen mély a víz, akkor így elcsodálkoztam, hogy hú, de mély, merthogy én azt hittem, hogy a köldökömig fog érni a víz és nem gondoltam, hogy a szájamig fog érni.

- Hát, amikor így bementek a többiek, akkor ott álltunk az egyik barátommal a parton és nem mertünk elõször bemenni. Aztán bementünk végül is nagy nehezen, de azt én rögtön kijöttem, mert hát szóval nagy volt a víz. De különben leért a lábam.

- Nem.

- Hát oda ültem a lépcsõre, belógattam a lábamat a vízbe és hát ott ültem. De amikor a végén bedobált, meg úszópárnákat, akkor gondolkoztam, hogy most bemenjek vagy ne menjek be. És csak ott a lépcsõnél pacsáltam.

- Semmit. Hát szabadon lehetett játszani végül is. Ki lehetett menni a partra és így rohanni és beugrani is. Szóval a többiek, azok...

- Semmit. Végül is. A lányokat tanította a tanár bácsi és a fiúkat pedig a tanár néni. Hát a tanár néni egy kicsit szigorú volt és a tanár bácsi az pedig tökaranyos végül is.

- Hát úszni kellett úszópárnán és a lábunkkal így kapálózni a víz alatt és akkor így le kellett merülni és akkor mondta, hogy le kell merülni és nem merültünk le eléggé, akkor így ránk szólt, hogy még egyszer merüljünk le és jobban.

- Hát nem annyira. Hát nem annyira kedvesen. Hát igen, hogy így kiültem a partra és egybõl berángatott, szóval így behúzott, hogy gyere, gyere. És hát rossz volt végül is.

- Hát, mert be kellett menni, mert tök mély volt, meg úgy nem volt olyan baromi jó.

- Hát, mert ugye, amikor a végén pacsáltam a vízben, akkor így kicsit beütöttem a lépcsõbe és akkor vérzett. De holnap végül is, meg holnapután megyek. Meg azután is szerintem.

- Hát most már úgy, hát igen, végül is igen. Megpróbálom megint.

- Nem tudom pontosan, hogy ennek mi lehet az oka, de én azt hiszem, hogy ennek sokkal mélyebb oka van, mint egyszerûen az, hogy mély a víz. Mert azért egy 20 fõs csoportból, ha mindenki bemegy és jól érzi magát és õ az egyetlen, aki nem, akkor az nem pusztán egy ilyen hóbort. Mert ha más nem, akkor a társaság, meg a barátok, azok behúzzák. De hát ott valami nagyon komoly gátnak kell lenni, hogyha ez nem sikerül és ez másodszor, valóban másodszor sem sikerült.

- Az egy hasonló uszodai tanfolyam volt, ahova beírattuk és odament és volt kedve és lendülettel odament úgy, ahogy most is és sajnos, hát megrekedtünk a bemenetelnél, mert ott is az volt a helyzet, hogy nyakig ér a víz és az már neki sok. Tehát valószínû, hogyha egy derékig érõ medencében kezdene el próbálkozni, akkor ott még talán mennének a gyakorlatok. De így, hogy elsõre bemegy és nyakig ér a víz, ez túl magas neki.

- Igen. De ott mondjuk más helyzet volt, mert ott az volt, ugyan mély volt víz, de a másik oldalon a szülei álltak, tehát mi álltunk és õ pontosan tudta, hogy el fogjuk kapni. De az egy teljesen más helyzet, hogy egy vadidegen oktató odamegy és behúzkodja õket és elsõre olyan gyakorlatot kell csinálni, amit én például soha nem csináltatnék.

- Hát ez egy egészen finom momentum szerintem és semmiképpen nem szabad elsõre behúzni és elkapkodni ezt a dolgot, behúzni a gyerekeket és elkapkodni ezt az egészet, mert elõször a vízzel kell, mint egy anyaggal mint egy közeggel egy új közeggel megismerkedniük és én úgy tanítottam õket, hogy beültünk a kis vízbe, vagy a lépcsõre, vagy ki hova szeretett volna és elõször csak így a kezünkbe vettük a vizet. Tehát maga az, hogy megmosta az arcát. Az, hogy megfogta a vizet, az, hogy látta, hogy ez itt nagyon sok víz és ez itt más, mint otthon a fürdésnél, meg a csapból ami folyik. Tehát hogy elõször úgy megérezze, hogy ez itt egy teljesen más körülmény. És aztán szépen lassan lehet, hogy még hetek elteltek mire az volt a feladat, hogy a fejüket betegyék a vízbe. De elsõ alkalommal semmiképpen, én azt hiszem, hogy nem szabadna ezt erõltetni.

Hát azt mondta, hogy õ soha többet nem hajlandó visszamenni, tehát õ kötötte az ebet a karóhoz. Márpedig az életben majdnem mindenre sikerült így rábeszélni, hogyha úgy nagyon szeretnénk valamire rábeszélni, de ez az egy annyira határozott nem volt, amire teljesen fölösleges lett volna gyõzködni és erõlködni és továbbiakban próbálkozni. Egy darabig próbálgattuk, aztán nem ment és akkor eljöttünk és kiírattuk.

- Leültünk ott az óvodában, ölbe vettem és megkérdeztem tõle, hogy pontosan mi történt és elmesélte, hogy mi történt. Az elsõ két perc után gyakorlatilag behúzták õket a vízbe és elég határozottan és én úgy érzem egy kicsit a szavaiból, hogy erõszakosan próbálták meg õket bemártani a vízbe.

- Nem vagyok elkeseredve, mert egy rendkívül jóképességû gyerekünk van és mindenhova szívesen elmegy és rendkívül érdeklõdõ minden iránt és az, hogy ez az egy dolog nem megy neki az életében, szerintem ez egy bocsánatos bûn vagy nem is bûn talán, hanem egyszerûen valószínû, hogy kinövi.

- Hát lehet, hogy az lesz ebbõl.

- Hát rettentõ jó volt.

- Igen. Szóval tök boldogan bementem a vízbe, szóval tök jó volt.

R.: - Mi változott meg?

- Semmi.

R.: - Most mit csináltatok?

- Háát csináltunk ilyet, hogy rá kellett tenni a kezünket egy úszópárnára és az igazgatónõ, vagy az edzõ nénink és akkor át kellett úszni a másik oldalra tulajdonképpen.

- Hát igen. Csak csináltunk olyat is, hogy így meg kellett kapaszkodni úszópárna nélkül és meg kellett kapaszkodni a tanár néni kezébe és akkor így átmentünk a másik oldalra tulajdonképpen. És föl kellett mind a kettõnél tenni így a hát a lábunkat. És még olyat is csináltunk, hogy így bele kellett lógatni idáig a fejünket , hát ide a fülem fölé, be kellett lógatni a fejünket, így fogott tanár néni és így tulajdonképpen át kellett úszni a másik oldalra. Csak akkor se szabadott letenni a lábunkat.

- Ahá. Hát így sokkal jobb volt, most kedvesebb volt, baromi jó volt.

- Másmilyen úszásrendben úsznak a nagyobbak is, meg a kisebbek is.

- A bizonyítvány, az fontosabb. Nekem a tanulás fontosabb.

- Mert úszni, azt már tudok és a tanulás az meg még lesz kilenc évig.

- Igen, addig.

- Hát az ameddig akarom, ötödikig biztos kell úszni.

- Hát nem, ezt az edzõ mondja meg az anyáék és hogyha például nem megy jól a úszás, akkor az edzõ is beleegyezik, hogy mást sportoljak.

- Hát de.

- Mind a kettõnkön, attól függ, hogy az edzésmunka, meg az idõeredmények hogy sikerülnek.

- Hát én azt úszást, hogy én szeretnék maradni úszni.

- Hát ahogy szeretném, ez másoknál is így van, amit szeretnének, azt sportolnak. De hogyha például már unják az úszást, akkor elmennek focizni, például legtöbben focizni szoktak.

- Van, mikor.

- 3600-at szoktunk.

- Igen.

- Kilenc és fél vagyok most.

- Hát semmire.

- Nem szoktam, akkor az úszáson jár az eszem, nem szoktam.

- Hát az edzõ szokta megmondani, hogy gyorsan kell vagy szépen.

- Nem szoktam, csak számolni a hosszakat

- Hát attól függ, hogy várom-e a végét, vagy még szeretnék úszni. Ha hajtani kell, akkor már várom a végét, hogyha nem kell, akkor nem törõdök vele.

- Igen.

- Hát most a végét, mert nem ez az úszás, hanem a pillangó, meg a mell, nem abban vagyok a legjobb, meg én nem is, nem én vagyok a legjobb, de azért én is jó vagyok.

- Nem, el kell viselni.

- Mind a kettõ fontos, meg az is, hogy javítsak az idõeredményen.

- Hát akkor több idõ jutna, igen.

- Szerintem meg.

- Hát még nem, nem tudom, még nem jutott eszembe.

- Nem tudom.

- Nem tudom.

- Ez nagyon érdekes dolog, mert mostanában egy párszor hallom tõle, hogy fáradt vagyok, meg sokat kell úszni, nem szeretnék menni úszni. Utóbbi két hétben, ennek ellenre a versenyen az eredményei abszolút azt mutatják, hogy minden egyes versenykor az idõeredményét viszonyítjuk ugye az elõzõkhöz, hogy óriásiakat javul és például hét végén elõfordul, hogy mondja az apjának, hogy apa gyere menjünk el uszodába. Na most nyilván az más, mert ott nem edzeni kell, ott nem kötelezõ program van, hanem pancsolni, de azt, hogy nem szeret úszni, így nem mondta még ki. Tehát nem derül ki a számomra õtõle, hogy anya, én nem szeretek úszni. Ugyanis én kérdeztem tõle, hogy Balázs, hogy állunk az úszással, mennyire szeretnél, mit szeretnél csinálni, ha esetleg nem úszni? És nem mondta. Mert mondtam neki, hogyha annyira nem szeretnél, akkor beszéljük meg, akkor hagyjuk abba. És nem mondta ki, hogy hagyjuk abba és nem szeretnék úszni.

- Hát 4 éves koruk óta mind a ketten. A Balázs fiam a kisebbik, õ is 4 éves korában elkezdte az úszást, de õvele abba kellett hagyni, mert félt az edzõtõl, olyan szinten félt, hogy ugye hát az uszodában sok gyerek, nagy hangzavar, visszhang van, kiabálni kell. És õneki nem tetszett ez a kiabálás és nem tudtam neki elmagyarázni, hogy nem vele kiabál a Tomi bácsi, hanem muszáj neki, vízben vagytok, nem halljátok. És nagyon-nagy hisztik árán ment ez az úszás és na akkor voltak ilyenek, hogy vízbe kellett lökni, hogy menjél már, menjél már, az elején. De utána nagyon belejött és hát azt mondta az edzõ, õ úgy látja, hogy ez a gyerek sokkal többre fogja vinni, mint a nagyobbik, tehát õ sokkal tehetségesebb, sokkal az alkatilag, meg mindenféleképpen sokkal jobban való az úszásra. Jobbak az idõeredményei, mint a nagyobbik fiamnak.

- Hát nekem a férjem, én úgy érzem, hogy nekem, õneki nagyon fontos, a férjemnek, ugyanis õ búvár volt és most azt mondta, hogyha nem úszó lett, akkor legyen vizilabdás vagy most már nagyon figyeli, az olimpiai sportágak közé beveszik a búvárkodást és akkor mindenképpen legyen búvár, õ nagyon szeretné. Énnekem igazából azt fontos, hogy valamit csináljon. Tehát nem feltétlen versenyszerûen, de hogy ne otthon üldögéljen vagy a játszótéren tanulás után ugye vagy a szabadidejét ott töltse el és akkor azt se tudom, hogy mit csinál, meg hogy van. Elmegy edzésre, szerintem ez azért a mai világban kell az, hogy mozogjon a gyerek mindenképpen.

- De. Én abszolút, megbeszéltük elsõ osztályban, mikor mentünk, úszó osztályba ment mind a két gyerek és hogy ez azzal jár, hogy négy évig ez menni kell, mert ez arról szól, hogy úszó osztály, itt mindenki úszik és akkor ezt négy évig. Ezt meg is beszéltük, hogy jó, akkor négy évig, utána megint lehet választani, hogy akkor mi legyen? És én ezt már fel is vetettem a fiúknak, a nagyobbik fiam most lesz ötödikes, ugye neki most kellett akkor választani vagy választ adni, hogy akkor folytatja-e. Õneki is kezdenek jönni a sikerek, õ úgy döntött, teljesen egyénileg, õ jött oda hozzám, meg se kérdezett, vagyis mondta, hogy az Éva néninek választ kell adni arra. És én nem is szóltam semmit, nem is beszélgettem vele és egyszer csak odajött és hogy anya én úgy döntöttem, hogy folytatom még. Hát a kisebbik a Balázs, õt nem tudom még. Hogy megkérdeztem õt is, egyelõre még õ is úgy válaszolt, hogy még folytatja. Hát aztán, hogy jövõre, nagyon félek attól, hogy ötödik osztályban már reggel edzés van. Tehát reggel hatra járnak, õ ezt szerintem nem fogja bírni. De hát majd még addig kialakul.

- Énnekem ez az úszás, ez borzalmas, szerintem. Szóval én nagyon-nagyon sajnálom õket, két órán keresztül a vízben lenni és nem tudom én már négy kilométereket úsznak egy nap, szóval iszonyatosan sok, én például magam részérõl, én nagyon támogatnám, ha kajakozna. Aztán, hogy õ hogy dönt, mit szeretne, teljesen rábízom, de azt nagyon szeretném, hogyha a sportolást nem hagyná abba. Tehát valamit azért csináljon. Én azt tudom, hogy nekem a gyerekeimnek nagyon sok, ugyanis fél egyig vannak iskolában, megebédelnek, alig, hogy hazaérnek, mennek újra edzésre és fél hat mire hazaérnek. Fél hatkor, akkor éhes vagyok, szomjas vagyok, elintézi a dolgait, hat óra, negyed hét, mire nekiállunk tanulni és ugye a gyerekek már négy órakor általában kint vannak a játszótéren. Földszinten lakunk, ugye semmi mást nem lát, õ is kint van, õ is és ugye minden gyerek egész estig kint játszik. Na most az én 10 éves gyerekem fél órára nem tud kimenni játszani, mert egyszerûen nem fér be az idejébe. Na most igazából bele kell, hogy férjen az edzés, mert azok a gyerekek, akik négy órától este hét óráig kint vannak ugye ott van az a három, három és fél óra idõ, az alatt õ is el tud menni edzeni, vagy eddzen csak egy órát, ne két órát, tehát valami mozgás bele kell, hogy férjen. Nem olyan mozgásra gondolok, hogy kimegy a játszótérre és rohangál, hanem valamilyen sportolási lehetõség bele kell, hogy férjen.

- Az enyémek még kicsik, a nagyobbik ugye mondtam már elsõbe jár, de már óvodában volt egy ilyen élményünk, hát mi úgy tartjuk és azt hiszem, hogy ez mostanában eléggé általános, hogy az úszással kell megalapozni. Valószínûleg tényleg értelmes is, hogy egyrészt a gyerekeknek a tartása meg a légzés, meg egyáltalán az izmok erõsödése, ez a legkomplexebb, ami nem is annyira megterhelõ. És hát mi ez irányban indultunk és hát egy nagy szakosztályba elkezdtünk járni, tényleg csak úgy, hogy megtanulás szintjén. És akkor hát valamit láttak a kislányomban, amiért azt mondták, hogy hát járjunk a szakosztályba edzésekre és akkor hogy milyen ügyes és hátha lesz belõle valami. Na most ezt ugye akkor volt, amikor 5 éves volt a kislányom, középsõben, aztán nagycsoportban és hát odáig fajult a dolog, hogy az 5 éves gyereknek mindennap kellett volna úszni menni egy órát és azt mondták, hogy nyáron hat hét úszótábor. Ha nem megy, akkor kiesik a szakosztályból, szóval nem tudom, hogy miért kell ezt ennyire intenzíven már 5 éves korban erõltetni, miért nem lehetnek kicsit rugalmasabbak ezek a sportlétesítmények. Õnekik is érdekük, hogy minél hamarabb megtalálják a megfelelõ embert és tényleg idõben, mert hát ugye ez is manapság, már business a sport bizonyos szempontból és le akarnak csapni a nagy tehetségekre esetleg, de azért valahogy meg kellene találni az egyensúlyt.

- Nem, nem, azóta is jár, csak kivettük a szakosztályból. Most az iskolával jár hetente kétszer úszni és emellett még egy akrobatikus rock and roll tanfolyamra is jár, ami szintén nagyon jó választás volt, mert õnála úgy éreztem, hogy egy kicsit a zenéhez való kapcsolat, ami számomra nagyon fontos, az valahogy nem alakult ki. Nem jön úgy belülrõl, mint ahogy nálam jött és úgy éreztem, hogy egy a ritmus, az, hogy állandóan zenét hallgat, az, hogy arra mozogni kell, ez jobban kapcsolatba hozza õt ezzel a dologgal és azt hiszem, hogy ez sikerült. Azóta nagyon sokkal, harmonikosabb a mozgása, sokkal energikusabb lett õ is. Azelõtt hajlandó volt egy hosszabb nap után így lerogyni, már 7 évesen, de most, hogy már úgy tényleg hónapok óta ezt csinálja, õbenne is valahogy úgy megmozgatta a belsõ energiákat. Tehát az tényleg igaz, hogy minél többet mozog valaki, annál energikusabb lesz. Tehát jó, nyilván ennek van egy bizonyos határa, tehát át lehet billenni, amikor aztán utána már teljesen kifullad. De bizonyos fokig egy egészséges, rendszeres mozgás, az igenis feltölti az embert és az a gyerekeknél is érezhetõ. Visszatérve, hogy ugye a szülõ irányítja, mert én inkább így mondanám, hogy irányítja, én szerintem ez nagyon fontos, hogy ez ember minél többet megmutasson abból, hogy a világban milyen lehetõségek vannak és hogy aztán utána tényleg, viszont akkor tényleg utána meghagyni a lehetõséget, hogy na ezek közül melyik az, ami tetszik és ha kell, akkor még tovább menni, ez nem tetszett, akkor kezdünk még egy újat és egyszer csak ki fog alakulni, hogy mi az, ami személyiségileg és testalkatilag, fõleg, hogyha sportra gondolunk. Mert más az, hogy mi tetszik a gyereknek és mi az, amiben egyáltalán... Szóval egy kis dagi, az nemigen felel meg mondjuk balettosnak, de az szerintem nagyon fontos, hogy a szülõ igenis mutasson meg, vezesse be a gyereket egy-két olyan dologba, ami... Nyilván ez úgy indul, hogy ami a szülõnek szimpatikus, azzal kezdi. Hát aztán, ha nem jött be, akkor megyünk tovább.

- A mai mûsort Csutoros Gergely és Horváth Ida készítette.