- Nagyon érdekelt az, hogy hogyan tudok a babámról meg dolgokat, nagyon régóta szerettem volna gyereket, minél hamarabb meg szerettem volna ismerkedni vele. Mindenhol azt olvastam a könyvekben, hogy kapcsolatot csak akkor tud az anya létesíteni a babájával, mikor már megszületett, meg hogy a születés után egy-két héttel alakul ki az alapja a kapcsolatnak és én ezt nem hittem, hogy így van, mert végül is kilenc hónapig bennem van, valami kapcsolatnak kell lenni. Elmentem, hogy megtanuljam, hogy hogy tudok vele kapcsolatot létesíteni. Lefekszünk egy ágyra, ötven percig tartanak ezek az órák és ott ül a pszichológus az ember mögött és nem kérdez semmit, hanem csak annyi az egész, hogy nagyon kell figyelni magunkra és egészen ha fáj a hasam, ezt is kell mondanom és a végén eljut az ember a méhéhez és akkor ott egyre beljebb tud kerülni a babájához. Olyan dolgokat tudtam tõle kérni, hogy például én biztonságban éreztem, ha érzem a kezemmel is, meg érzem, hogy mozog és meg tudtam kérni, hogy mozogjon, meg tudtam kérni arra, hogy egész föl jöjjön ide, meg arra forduljon. Volt, amit így nagyon észrevettem. Például mindig mondták, hogy zenét hallgassunk, merthogy azt nagyon szeretik. Hát a Barni nem szerette, éreztem. Akkor így visszavonult.

- Például szeretett utazni, meg az volt egy nagyon érdekes, hogy én jártam mindig terhestornára és az mindig hétfõn, szerdán volt. Hatodik hónap, hetedik hónap körül és szerintem azt nagyon szerette, mert ha mentünk már a terhestornára, ugyanúgy elkezdett himbálódzni, mint volt egy gyakorlat, amikor így hasat így lehetett himbálództatni és ugyanazt elkezdte csinálni, mint akkor és ezt mindig attól kezdve, amikor mentünk az órára, õ mindig elkezdett himbálódzni. Nekem ez természetes, szóval hogy én nem olvastam könyveket és hogy mégis tudtam. Már a terhestornán észrevettem, hogy ott a mamák nagyon várták már, hogy menjenek ultrahangra, meg a nõgyógyászatra, hogy tudják, hogy mi van a babájukkal és hogy ez nem hiányzott nekünk soha. És hogy aztán az úszáson vettem észre, hogy egy csomó anyuka például, amelyik nem is, hogy ráerõltetik a babájukra, amit õk akarnak, de nincs meg az a jó kapcsolat, hogy a babáját is megértse, az egész picit, hogy õ mit szeretne igazán. A Barni, amióta megszületett a kórházban egy éjszakát kivéve kezdettõl fogva például végigaludta az éjszakákat. Minden anyuka nagyon fejlettnek tartja a saját gyerekét, de végül is a Barni 6 hónaposan fölállt, 10 hónaposan elindult, szóval testileg nagyon fejlett. És szerintem az érzéseiben nagyon fejlett, mivel nyolc hónappal elõbb kialakult ez a kapcsolat, szerintem ez nagyon sokat számít. Szóval fõleg olyan anyukáknak, akiknek esetleg valami problémájuk van a terhesség alatt, nekem szülésnél segített nagyon, hogy úgy tudtam, hogy mi zajlik bennem, tudtam, hogy a Barnival mi van. És nem fájt a vajúdás

Raffai Jenõ pszichoanalitikus. az anya-magzat kapcsolatfejlesztõ tréning kidolgozója: Szemben a korábban hangoztatott állásponttal, hogy a baba az csak egy vegetatív lény az anyaméhben és ott nem történik más, mint hogy nem tudom én tápanyagot vesz fel és minden a pszichés fejlõdés az a születéssel veszi kezdetét, hát ez megdõlt ma már, ezt egészen biztosan tudjuk, hogy a babák a születés elõtti életidõben intellektuálisan érzelmileg, magasan fejlett emberi lények, akik hihetetlenül jelentõs ingerfelvevõ, feldolgozó kapacitásokkal rendelkeznek. Sõt, olyan magasan fejlett szociális viselkedésformákra képesek, amelyek közvetlenül a születés után egy-két éven keresztül nem láthatók, illetve eltûnnek. Gondolok P.Baker megfigyeléseire, ahol a babák az õket elválasztó, az életterüket elválasztó membrán mentén rendszeresen simogatták egymást öthónapos magzati korukban. Szóval ez egy döbbenetesen fejlett érzékenységet feltételez. Egymást ébresztették, meg elaltatták és hogy ezt a játékot folytatták a megszületésük után, amint el kezdtek tudni mozogni. Odamásztak a szobában a függönyhöz az ablak elõtt lévõ függönyhöz és akkor ugyanúgy elhelyezkedtek a függönynek a két oldalán, mint ahogy az a mamának a méhében volt és ugyanazt a játékot kezdték el játszani, mint amit az elválasztó membrán mentén játszottak. Tehát sok-sok minden adat szól ma már arról, hogy óriási dolgok, meghatározó jelentõségû dolgok történnek az anyaméhben. És hogy érdemes ezt a kapcsolatot fejleszteni.

- Ez egy nagyon kényes dolog, mert nem ilyen egzakt lemérhetõ kapcsolat ez, talán ha az ember idõben nyitottá válik erre a dologra, akkor kezdi saját magát, a testi jelzéseit vagy lelki jelzéseit úgy vizsgálni, hogy mi mit jelenthet vajon ugye a baba szempontjából is. Nekem volt egy-két olyan mérföldkõ a terhességem során, ami megerõsített abban, hogy létezik valamiféle kapcsolat. Legerõsebb jel az az volt, amikor megmozdult a baba a negyedik hónapban, akkor volt egy olyan egy-két hónapig tartó nagyon-nagyon érzékeny idõszak, amikor teljesen össze tudtam kötni így a mozgását az én saját jó vagy rossz állapotommal, amikor vidám voltam, felszabadult, akkor éreztem, hogy a baba teljesen felszabadultan szinte gõgicsél, ugrándozik, úgy mozog. És amikor valami probléma volt, ami nekem nehézséget jelentett vagy valami miatt szorongtam, akkor meg se mozdult, szóval éreztem, hogy valahol elbújik. Volt az AFP vizsgálat idején genetikai ultrahang, amitõl nagyon féltem, mert ott komoly dolgok is kiderülhetnek és amikor elmentem erre az ultrahangra, azt vettem észre, hogy ott fekszem az asztalon és teljesen görcsbe merevedik a hasam, elképzeltem, hogy mi okozhatja ezt. Belül láttam egy kisbabát, aki teljesen görcsbe rándul.

- Nyolcadik közepe. Hát én már elég idõs elsõszülõ vagyok, mert most leszek harmincnégy, sokáig itt lappangott bennem, hogy majd fogok gyereket szülni, az utolsó két évben gyorsult be nagyon ez a tervezés, amióta a párommal együtt vagyunk.

- Én nem zárkózom el lehetõségektõl és úgy gondolom, hogy ez az egész terhesség, anyaság idõszak, alapvetõen nagyon sok lelki vonatkozása van. Amit itt Magyarországon lehet tapasztalni, kevés olyan szülésrõl hallottam, ami nagyon pozitív lett volna, hát hajlottam ezt hinni. És az volt az érdekes, hogy így a saját terhességem kapcsán egész máshogy tapasztaltam meg ezt az egész várakozást.

- Az elején nem volt bennem meg az biztonság, hogy én képes leszek valamikor is megszülni egy gyereket. Most már úgy várom ezt az eseményt, hogy alapvetõen azt érzem, hogy képes leszek rá, hogy ez egy természetes folyamat lesz nálam is. Nagyon sok technikát megtanítanak, amit terhesség alatt és majd aztán a szülésnél is jól tud használni az ember. Az érintés, simogatás vagy az a szemlélet, hogy ha ilyen külsõ probléma, feladat éri az embert, ami a terhességgel, a babával függ össze, hogy akkor próbáljon az ember egységben maradni a babájával. Tehát ne feküdjön vagy várjon ott kiszolgáltatottan, hogy jaj istenem az orvos mit fog mondani, mert ezt a baba úgy éli át, hogy õt elhagyják. Viszont ha akkor is az ember mondjuk simogatja a hasát, próbálja megnyugtatni a babáját, vagy saját magát, akkor érezni, hogy feloldódik a görcs.

- Volt ilyen, igen. Nálam az vált be, hogy észrevettem, hogy idõnként vannak aktív szakaszai a nap során. Azt tudjuk játszani, hogy amikor elcsípek ilyen aktív periódust, akkor hogyha bizonyos módon masszírozom, nyomogatom a hasamat, jeleket adok neki, akkor van, amikor visszajelez rá

- Általában amikor megyek a kórházba erre a tanfolyamra, akár tornára, szoktam neki mondani, vagy végiggondolom magamban, hogy most megyünk oda baba, ahol majd találkozunk és próbálok arra gondolni, hogy fog történni a szülés és akkor valamilyen módon ezt így gondolatban megbeszélem a babával, hogy most még maradjon, most még együtt vagyunk így, de én megyek majd a csecsemõ osztályra látogatásra, meg szülõszobába, akkor gondolatban, megmutatom neki is, hogy majd itt találkozunk, õ itt fog aludni, itt fogunk együtt aludni, ilyen módon.

- Azt mi nem tudjuk, mert amióta érdekel minket, azóta úgy fordul, hogy nem látszik.

- Mielõtt még egyáltalán kérdés volt, hogy kisfiú vagy kislány, merthogy az elsõ négy, öt hónapban az ember arra nem is tud gondolni, hogy fiú vagy lány, mert valahogy másmilyennek képzeli, az szinte minden párnál kialakul egy név, ahogy megszólítja, aztán utána pedig választottunk neveket. Elõször csak fiú nevet, mert volt egy olyan fantáziánk, hogy biztos fiú lesz, de aztán amikor nem mutatta meg, hogy õ mi lesz, akkor az futott át rajtunk, hogy lehet azért nem mutatta meg, mert lehet, hogy lány lesz és erre még fel kell készülni. És akkor lett egy lány név is és azóta mindkettõn gondolunk rá vagy beszélünk róla.

- Katalinka, Bandika És akkor együtt szoktuk a kettõt mondani és aztán majd kiderül, hogy melyik, melyik lesz neki az ismerõs, hogy melyik lesz az övé.

- Hidas György pszichoanalitikus, az anya-magzat kapcsolatfejlesztõ tréning kidolgozója: Az anyáknak egy része nagyon régóta tudja, hogy a saját méhüknek a gyümölcsével, a születendõ gyermekkel igenis tudnak kapcsolatot kialakítani. Túl azon, hogy érzik a méhükben mozgó gyereket. De ezen túl az anyák azt is tudják, hogy a gyerekükkel van egy ennél sokkal intimebb kapcsolatuk. Mi éppen erre találtunk rá, hogy hogy lehet az anya-magzat közötti kapcsolatot az általunk lelki köldökzsinóron keresztül is fejleszteni. Ez pontosan arra irányul. Ez pontosan arra irányul, hogy az anya egy kényelmes, oldott relaxált állapotban rá tudjon hangolódni arra, hogy a saját testébõl, a saját méhébõl és azután, hogy a a méhét elérte, a méhén belülrõl érkezõ különbözõ testérzeteket és lelki üzeneteket is tudja venni. Elõször is az anya oldaláról az történik, hogy a benne lévõ félelmeket, szorongásokat, szavakba tudja foglalni, amik miközben a gyerekével próbál közelebbi kapcsolatba kerülni, ezek megjelennek. Azon kívül egy fontos felismerésünk van, amelyik azt mondja, hogy az anya õrzi magában a saját anyjának a vele való terhesség és szülés közbeni emlék lenyomatait, amelyek nem tudatosak, de amelyek meg tudnak jelenni. Most nevezzük az egyszerûség kedvéért, a nagymama a saját terhességekor tele volt negatív érzésekkel a gyerekkel szemben, ezek benne vannak a gyerekben és õrzi, mint valami gátat, akadályt. Ezeket is föl lehet számolni. Hogyha az anya a saját születendõ gyermekével közelebbi kapcsolatba tud jutni, sokkal jobban tudja szeretetét éreztetni. Tehát a gyereknek azok a, nevezzük most idézõjelben szorongásai, amelyet mondjuk az anyától vesz át, azok csökkennek. Továbbá ebben a dialógusban az anya képes arra, hogy különbözõ tájékoztatásokat nyújtson a gyereknek. Tehát magáról a születésrõl, meg tudja vele beszélni azt, hogy õ mit fog csinálni és a gyerek mit fog csinálni. Mondok egy példát. Az egyik kismama karácsonyra volt szülésre kiírva, õ viszont szeretett volna elõbb szülni, vagy szeretett volna már otthon lenni karácsonykor. És megállapodott a gyerekével, tehát ezeken a kapcsolatanalitikus órákon, elõbb szülessen meg. És mit tesz a gyermek? Miután tudjuk most már biológiából is, hogy a gyerek az, aki megindítja a szülést, a gyerek 19-ére virradóan született meg, nagyon sima könnyû szülés volt. Az a tapasztalatom, hogy ezek az anyák és gyerekek sokkal könnyebben szülnek és a gyerekek sokkal könnyebben jönnek a világra, mert egész egyszerûen már föl vannak készítve és persze nagyon fontos, hogy a mama beszéljen a gyereknek, meséket olvasson, énekeljen, zenéljen. Ezekrõl tudjuk, hogy ezek fejlesztik a gyereket. De ami a leglényegesebb az az, hogy magának a méhen belül a gyereknek, az anyával jó kapcsolata legyen, mert erre vonatkozóan most már nagy vizsgálatok vannak, amik azt mutatják, hogy nem elsõsorban a gének határozzák meg az ember intelligenciáját, hanem a méhen belüli környezete. A méhen belüli környezet pedig az anya és az anyának a lelkiállapota. A benyomásunk és az anyák benyomása az, hogy a gyerekeik azok nyugodtabbak, jobban fejlõdnek, jobb a kapcsolatuk már születés után nem sokkal, több a szemkontaktus az anyával, sokkal békésebbek.

- A mûsort Oláh Andrea, Szendrei Edit és Sándor Kata készítette.