- Én azt gondolom, hogy amirõl én beszélni tudnék, az egy speciálisabb réteg, tehát az értelmiségi nõk esete az, amit én közelebbrõl ismerek és azt gondolom, hogy itt arról van szó, hogy a gyes, tehát a gyerek születése után közvetlenül az ember életét kitölti az, hogy kisbabája van, evvel az új feladattal szembetalálja magát, ebben leli örömét és nem is nagyon gondol másra. És ahogy halad elõre az idõ, eltelik egy-két év, bizony hiányozni kezd a korábbi munkája, hiányozni kezdenek a tágabb kapcsolatok, az, hogy másfajta sikerélménye is legyen a nõnek vagy az anyának. És hát ekkor elkezd gondolkozni azon, hogy hogyan is fog visszatérni és bizony-bizony mindenkiben ez egy nagy kérdõjel, hogy alkalmas lesz-e ezek után, tehát most már kisgyerekes anyaként ismét munkába állni, hogyan fogja ezt a feladatát ellátni. Egy kicsit, - csúnya szóval - le is írja magát, úgy gondolja, hogy most neki már vége, ilyen szempontból, tehát a karrierje és a szakmai jövõje, az teljesen kérdéssé válik, önmaga számára is.

- 24 évesen lettem édesanya és korábban én az egyetemisták, illetve a tanulók vidám és felszabadult életét éltem, különbözõ kulturális programokon vettem részt szinte minden délután tanulás után, tehát jártam a várost, színházba, moziba, kiállításokra, elég jó szervezõkészségem is volt, legalábbis mások azt mesélik. És így, amikor végül is arra kényszerültem, - ezt idézõjelben mondom - hogy folyamatosan napi 24 órában gyakorlatilag otthon eltöltsem az idõmet egy kisbabával, ez kezdetben igen nehéz és fárasztó volt számomra, mivel ezt is, mint korábban minden tennivalót sokkal egyszerûbbnek képzeltem el, minthogy a gyereknevelést. Amikor külsõsként láttam másokat, hogy hogy nevelik a gyerekeiket, akkor mindig észrevettem a hibákat és magamban el is határoztam, hogy én nem fogok ilyen bután viselkedni, mint édesanya, én ezt sokkal ügyesebben és okosabban fogom tenni. És akkor hirtelen rám zúdult a rengeteg tennivaló, nem voltam rá felkészülve, kicsit úgy éreztem, hogy nagyon fiatalon szültem az elsõt, holott hát tulajdonképpen egy teljesen normális idõpont volt az a 24 éves kor, ez átlagosnak tekinthetõ elsõ gyerekszüléshez és mégis olyan kicsinek és felkészületlennek éreztem magam. Sokszor kétségbeestem és úgy érzem, hogy egy jó pár év kellett ahhoz nekem, hogy lehiggadjak, megnyugodjak és vállaljam ezt a fajta családon belüli szerepet, hogy én csak anya vagyok és csak a gyerekek és a háztartás az én gondom. És vállaljam ezt a bezártságot, ez körülbelül a harmadik gyerektõl kezdõdõen vált természetessé számomra. Úgy születtek a gyerekek, hogy 20-20 hónap van az elsõ három között, tehát igen sûrûn. Még nagyon fiatal házasok voltunk és a férjemnek az a szabadsága, hogy õ utazhatott, olyan munkahelye is volt, hogy nagyon gyakran kellett külföldre utaznia. Volt úgy, hogy több hétre, volt úgy, hogy három hónapra is. És bizony igen féltékeny voltam emiatt rá, meg irigyeltem is emiatt, hogy számára ez a szabadság megadatott. De aztán végül is mondom a harmadik gyerek születésével úgy lehiggadtam, megnyugodtam, természetessé vált az anya szerep és egyre gördülékenyebben mentek a dolgok. És azóta nagyon szívesen csinálom.

- Elõbb szétnéztem, érdeklõdtem, ez, az, amaz, hát olyan feltételei vannak egy bedolgozásnak, hogy teljesíthetetlen. Legalábbis nekem.

- Ipari gép. Mondom, csókolom az nincs. Nekem rendes házi varrógépem van. Azt mondja, azzal nem fog menni. Megyek másikat fölhívom, mert van álláshely egy sorozat néha, vállalkozói igazolvány? Mondom nincs. Hát akkor le is teszik a kagylót.

- Ugye (nem érhetõ) valamit foglalkozni a mûsorban, hogy valami ilyesmit, hogy lenne másnak igénye erre, hogy valami otthoni bedolgozás, nem kapna....

- Ezt az anyasági idõt, ezt valahogy hasznosabbá tenni. Más is jobban igénybe venné, ha mondjuk a mellé, ami másodállás egy ilyen, tehát amibõl egy kis plusz zsebpénz legalább bejönne mellette. Nem az, hogy ne keressen az ember anyasági mellett százezret, nem azt mondom, de legalább egy ilyen 10-15-20 ezret, azért legalább ha összeszedne mellette. Valaki esetleg ott kezdené szervezni, mert én itthon semmit nem találtam erre.

- Igen.

- Ki látott már gólyát az idén gyerekek közületek? Te láttál már gólyát? Melyik énekünk szól a gólyáról, aki most költözött haza Afrikából a gólya bácsi, ugye? Énekeljük el. Jó?

- Lassan most már tízórai idõszaka következik. Itt a lányok szépen megterítettek.

- Igen, õk hozzák be a gyümölcsöt, több kínálat van mindennap reggelire is, tízóraira is, uzsira is. Tegyük középre jó és akkor mindenki tud belõle venni.

- Vargáné Molnár Anikó a Vackor családi napközi vezetõje: Igen, ez egy családi napközi nem óvoda még véletlenül sem. Nagyon hangsúlyozni kell a családi jellegét. Kis létszámmal mûködünk, így próbáljuk még jobban elõtérbe helyezni a gyerekek egyéniségét, mindenkire személyre szabott bánásmódot biztosítani. Vannak egészen pici gyerekek is, a kicsi Danikánk most 1 éves volt, nemrégen ünnepeltük a születésnapját és vannak 4-5 éves gyerekeink.

Vné.M.A.: - A Varga Annácska, õ a kicsi lányunk, igen õ most töltötte be a 3 évet nemrégen. Én is azzal a dologgal szembesültem, hogy sajnos vagy vissza kell mennem dolgozni, és még akkor sem tudom megoldani, hogy hova teszem addig a gyermekeimet, amíg én valahol munkát keresek egyáltalán és ha kapok is és úgy gondoltuk...

Vné.M.A.: - Én egészségügyi szakközépiskolát végeztem, általános asszisztens és ápolónõ vagyok és nagyon szerettem akkor is a gyerekgyógyászaton dolgozni. Azóta most járok az ELTE óvónõképzõ karára, mert úgy döntöttem, hogy ezt szeretném a továbbiakban is csinálni illetve, hogy hosszú távon gondolkodom.

Vné.M.A.: - Igen. A szükségbõl valami nagyon jó kerekedett ki. Volt egy pályázat, amit a családügyi minisztérium írt ki, ezen pályáztunk és mivelhogy Maglódon nincs bölcsõde, jó eséllyel indulhattunk ezen a pályázaton, mert mindenképpen meg kell oldani a három év alatti gyerekeknek az elhelyezését, tehát az önkormányzatnak ez végül is feladata lenne és meg is nyertük a pályázatot. Igaz, hogy nem akkora összeget sikerült nyerni, amekkorát szerettünk volna, de végül is elég volt ahhoz, hogy segítséget nyújtson a csoport szoba berendezéséhez. Szóval ez úgy épült, hogy régen csak az alsó szint volt kész és ez két szoba lett volna. De nem választottuk el, mert közben megépült a tetõterünk és itt maradt ez a nagy szoba és a férjem, gyerekjátékokat készít, ilyen udvari játékokat és csinált az udvarunkra hintát, homokozót és mindenki azt kérdezgette tõlünk, Vargáék óvódát nyitnak?

Vné.M.A.: - Igen, így van. És akkor még meg sem fordult a fejünkben. Tehát mi leginkább a szomszédok hatására és a környék lakói hatására gondolkodtunk el elõször rajta, hogy miért is ne? Én itthon vagyok, szeretem a gyerekeket, szeretek velük foglalkozni és hogy a mi családunk két gyermekéhez vállalnánk még néhány gyereket és én elfoglalkozgatok velük itthon. Persze elõször csak így gondoltam, hogy elfoglalkozgatok, aztán utána mikor egyre mélyebben belemerültem ebbe, beláttam annak szükségességét, hogy ehhez szükséges egy szakmai alap, amire támaszkodni tudok és ez mind a szülõket megnyugtatja, mind engem. Így aztán elkezdtem a fõiskolát is.

Vné.M.A.: - Nem, nem kis feladat és nagyon fárasztó és végül is szerencsém van, mert a férjem is nagyon gyerekcentrikus. És a férjem anyukája segít még, aki fõz itt a mi konyhánkban és azért rá is nagy feladat hárul, meg...

Vné.M.A.: - Dadus is, így van. Az anyukám pedig az óvodában dolgozik, dadus néniként és amikor leteszi ott a mûszakot, és én fõiskolán vagyok, akkor õ is jön ide és ketten várják, míg jönnek a szülõk a gyerekekért. Amúgy rugalmas a nyitvatartási idõnk, tehát minden téren megpróbálunk a szülõkhöz alkalmazkodni.

Vné.M.A.: - Eleinte úgy indult, hogy héttõl vagyunk nyitva, de már háromnegyed héttõl vannak gyerekek, mert ha a szülõk messzebbre mennek dolgozni, akkor nyilván hamarabb el kell indulni. És ötig vagyunk. Van úgy, hogy mi visszük haza a gyerekeket, van úgy, hogy fél hatkor még itt van a gyerek, sõt volt már úgy, hogy fél nyolckor is, tehát ha valaki kórházban van beteg, ilyesmit meg tudunk oldani. Rugalmasabbak vagyunk, mint egy állami intézmény.

Vné.M.A: - A legidõsebb gyerek 4 éves most nálunk.

Vné.M.A.: - Még most nincsenek nagycsoportos óvódás korú gyerekek, bár ez most beszéltem egy szakemberrel és õ azt mondta, hogy végül is most már ha elérik a gyerekek azt, hogy nagycsoportosak lesznek, utána kell járnunk, hogy milyen jogszabályok vonatkoznak ránk, tehát hogy maradhatnak-e a szülõk kérésére itt nálunk egészen iskolás korig, hiszen én is azért végzem el a fõiskolát, hogy minél többet tudjak nekik segíteni.

Vné.M.A.: - Igen, napidíjjal mûködünk, mert így láttuk egyszerûbbnek kiszámolni. Ez havi lebontásban 20-21 napot jelent egy hónapban, az azt jelenti, hogy 20-21 ezer forint egy hónapban, az ellátási költség, amit teljes mértékben a szülõk térítenek. Azt mondhatom, hogy nagyon olcsók vagyunk, a többi családi napközihez képest. Most volt egy konferencia, ahol mindenki mondta, hogy 30-40 ezer forinttól indulnak. Nagyon kevés így haszon, az élelmiszer nagyon drága, a különbözõ segédeszközök, pedagógiai segédeszközök irtózatosan drágák és igyekszünk mindenbõl a legjobbat megvenni. Kevés haszon van rajta egyelõre.

Vné.M.A.: - Ez úgy valósítható meg, hogy mi az önkormányzattal egy feladat-átvállalási szerzõdést fogunk kötni, ami azt jelenti, hogy az önkormányzatnak lejelentett létszám alapján át kellene utalni nekünk bizonyos összeget, amit ugye a költségvetésbõl ki tudnak szorítani. Tudom, hogy ez az önkormányzat is küszködik az anyai erõforrásokkal, de sajnos mi sem tudjuk itt sokáig tartani magunkat. Egyelõre saját erõforrásokból építkezünk és tényleg nagy segítség, hogy a férjem ilyen gyerekjátékokat gyárt, mert mindent, a babakonyhától kezdve, a székekig, asztalokig, mindent, mindent õ csinált meg és azért ez rettenetesen nagy segítség volt nekünk.