- Én annyit tervezek, igen.

- Hát ha úgy véletlenül besikerülne, akkor biztos örülnénk neki, de nem szeretnék többet, mint kettõ.

- Mert nem. Nem tudom megmondani. Mi is ketten vagyunk a testvéremmel, a papáék is ketten vannak a testvérével és egy nagyon szimpatikus családmodell számomra.

- Mert?

- Hát most azt tudom mondani, hogy a két gyerek az két gyerek, viszont még van mellette két felnõtt, tehát így nagyjából a csapatot azt négyen alkotjuk. A másik, hogy kicsit olyan az két gyerek közötti konfliktus... Nekem a húgommal soha semmi konfliktusom nem volt nagyon, talán azt mondhatom, hogy a legjobban egymásra számítunk a világon. Mind a mai napig és nagyon erõsen kötõdünk egymáshoz érzelmileg Tehát én azt gondolom, hogy ez egy nevelési kérdés. Hogyha úgy sikerül és a mamám szerint nem volt soha semmilyen rivalizálás köztünk és õszerinte is és énszerintem is ez egy nevelési kérdés. Az elsõ pillanattól kezdve az volt, hogy én nagyon fontos vagyok a kistesómnak, húgomnak és segítsek, ezt kéne idehozni, vigyázz rá mert, hogy nagyon fontos és nagyjából ez volt a megközelítés. És ez így teljesen jól mûködött, tehát mind a mai napig jól mûködik. A papáéknál, neki egy húga van, talán különbözõ nemûeknél másképp van ez a dolog, de mind a mai napig õk is nagyon jól megvannak egymással, tehát megbeszélik. Jó, hogy inkább õk cukkolják egymást. Abban a történetben, hogy a két testvér próbálja egymást nevelni, abban a történetben náluk inkább ez ilyen cukkolás szinten, hogy már megint hogy nézel ki, meg stb. de mûködik a dolog, tehát tényleg egymásra hatással vannak.

- Hát csak legyenek egészségesek és akkor utána meg mi is legyünk egészségesek és akkor. Tehát hogy ha ezen gondolkozik az ember, meg tényleg jószándékkal, meg odafigyeléssel csinálja és energiát fordít a gyerekeire, akkor az nem úgy történik a dolog szerintem, hogy a két gyerek elkezdi egymást utálni. Miért utálná egymást, amikor testvérek meg együtt játszanak. Tehát én azt mondom, magától nem ez következik.

- Az igazi kérdésem nekem az lenne, hogy a testvérféltékenység megnyilvánulhat-e akkor is és úgy is, hogy õ a babákat nagyon szereti, simogatná is, meg bemegyek hozzá, ott szoptatok és azt nem bánja szereti, nézzen rá, bújjon hozzá, tehát ebben is lehet az okát keresni az õ szorongásának és problémájának, vagy csak az összes többiben?

- Hároméves lesz.

- És a kicsik most ketten vannak, egy hónaposak.

- Hogy lehet-e akkor is féltékeny a kicsikre, hogy ha az õ magatartása a kicsikkel szemben kedves, szeretõ?

- Féltékenységet nem látok, a gyereken látok szorongást.

- Rágja az ujját, maszturbálni kezdett, pontosan ettõl az idõszaktól kezdve. Hogy hogy tudnék neki segíteni, mert amennyit csak lehet én így is vele vagyok, bár napközben õ bölcsiben van, este az a másfél óra marad, amit együtt tölthetünk és tényleg vele tölteni.

- Ó már nagyon régóta. Ez nem esett egybe.

- Tulajdonképpen nem tudom, mert most nem én hordom és a férjem ilyeneket nem tud megbeszélni a dadusokkal.

- Hajnali ébredése van és akkor átvándorol a férjemhez és aztán együtt alszanak tovább, de ez viszonylag zökkenõmentes és ez volt is tulajdonképpen elõtte is.

- Igen, és maszturbál. Mert eddig mindig csak olyasmire kapott megerõsítést, hogy én mennyire örülök annak, hogy õ szereti a bébiket.

Vekerdy Tamás pszichológus: - Igen, tehát, hogy van-e testvérféltékenység vagy lehet-e.

V.T.: - A leírás alapján igen. A testvérek ebben a különösen érzékeny életkorban, harmadik év dackorszak, elszakadási próbálkozás, önállósodás, ettõl is szorong a gyerek egyébként, és akkor két kistestvér születése nagyon felerõsítheti az úgynevezett ambivalenciát, vagyis ezt a két értékû érzést. Egyrészt szeretem a kistestvéremet, szeretem az anyámat, a családomat, õk is szeretik a kistestvéreimet, utánozom õket ebben, együtt megyek, másfelõl pedig féltékeny is vagyok a gyerekekre. A mama azt mondta, hogy õ nagyon megerõsíti, hogy õ mennyire örül, hogy a kicsi szereti. Én ezt nem erõsíteném meg ennyire, ugyanis természetes, hogy õ a mama szeretetéért és örömöméért küzd, egyébként kissé kivetettnek érzi magát, hiszen õ napközben a bölcsõdében van, a két kicsi pedig otthon a mamával és egy kétségbeesett állapotban küzd a mama szeretetéért és öröméért. Semmiképpen nem fogja kimutatni az ellenérzéseit. Jobb lenne, szerencsésebb lenne, ha ezeket az ellenérzéseit kimondhatná, és kimutathatná és nekünk közben tudnunk kellene, hogy nemcsak ellenérzése van. Ez biztos, hogy így van.

V.T.: - Például úgy, hogy nem azt erõsíteném, hogy mennyire örülök, hogy õ mennyire szereti, hanem azt hangoztatnám, hogy mennyi gondom, bajom van ezzel a két kicsivel és most megint bekakáltak, és így, és úgy, és de jó, hogy te segítesz és idehoztad a pelust és milyen nagyszerû, hogy te most már velem együtt küzdesz ezeknek a nehézségeknek az elviselésében. Én valami ilyesmit erõsítenék a gyerekben tudván, hogy ez abszolút nem árt a kicsiknek és nagyon elgondolkoznék ezen, hogy mennyi idõt is kell a bölcsõdében. Értem, hogy két kisgyerek mellett biztos, hogy délelõtt nagy könnyebbség a mamának, hogy a gyerek akkor a bölcsõdében van és ha már régen odajár, akkor biztos, hogy korán igyekeznék elhozni õt onnan.