Babanet - Vendég a Háznál 01.05.10

	Mûsorarchiv
	Mûsortörténelem
	Stáblista

Vendég a háznál
2001. május. 10.
Kossuth rádió, 13.05

- Most mi a második gyereket vártuk, tehát ez egy kicsit nyilván más, mert megoszlik a figyelem, az aggódás, az együttlét, mert ugye itt most javarészt arról is szólt, hogy a nagyobbik, a Fannival próbáljuk már eleve õt is rászoktatni, hogy majd jön a pici tesó. Így aztán azért mondjuk már egy kicsit más volt, mint amikor Fannit vártuk, aki ugye nóvum, hogy most itt baba születik, tehát azt nyilván másként éltük meg. Azt sokkal nagyobb, ha úgy tetszik szertartásossággal vártuk a babát, merthogy az elsõ. Nem tudjuk még milyen lesz, meg hogy fog ez majd mûködni, mennyire leszünk képesek szülõként közremûködni. Most még értelemszerûen, és a nejem még sokszor lekiismeretfurdalással meg is jegyezte, hogy hát most talán kicsit kevésbé figyelünk oda a picire, mint, amikor a Fannit vártuk pontosan azért, mert Fannival voltunk elfoglalva. Ugye Fanni most lesz 4 éves, tehát nyilvánvaló, hogy be nem áll a szája, jön, megy, tesz-vesz, tehát egyszerûen nem értünk rá sokszor azzal foglalkozni, hogy jaj most csendben, most akkor pihenj édesem, hanem hát a feleségem ugyanúgy tett-vett, mint ahogy ugye a terhessége elõtt a gyerekkel, már a naggyal. De ezek ilyen pillanatok, szóval ezek, ez most például, amikor egész pici, akkor is, szóval ez egy pillanat, amikor az ember elfárad például, tehát ez fõleg most az elsõ idõben, ugye szoptatás három óránként, fölkel, vagy nem alszik. Most Nórival éppen ez a kis gond, hogy éjjel talán alszik, de nappal túl sokat van fönn. Egyszerûen elfáradunk, akkor egyszerûen a fáradtságtól van egyfajta türelmetlenség, még lejebb megy az ingerküszöb, könnyebben odaszól a másiknak. Na most ez egy, mint a házasságnál vagy nem is házasságot mondom, az együttélésnek, én úgy nõttem föl, anyukám állandóan azt mondta, hogy fiam alkalmazkodni és ebben van igazság. Tehát ha mi nem tudjuk egymást kölcsönösen tolerálni, akkor az egy kapcsolatnak már ha nem is azt mondom, hogy a vége, de az nagyon erõsen megrontja a dolgot. Most ugyanez a terhesség alatt is és hát végül is nálunk ez - lekopogom - mûködik ez a kölcsönös tolerálás. Ha ez nincs, akkor nyilván nehezebb. Tehát én arról nem tudok beszámolni, hogy ez apró, meg mondom, de azok inkább fáradtságból vagy amikor ilyen egészségügyi problémák voltak közben, tehát abból eredõ. De az meg inkább aggodalom, tehát ott nem értünk rá azzal foglalkozni, hogy most, mert hát Kriszti is ugye elsõsorban a kicsiért, meg magáért izgult. Én meg azért izgultam, hogy õk izgulnak és hát jó lenne, hogyha ez nem így zajlana. Tehát én azt szerettem volna persze, olyan nagy konfliktus nem volt.

- Ami egy kicsit fájó számomra és egy kicsit furcsa is, hogy úgy érzem, hogy szinte évrõl-évre mindig újabb és újabb ünnepeket veszünk át a nyugati kultúrákból. Ilyen például a Valentin nap, amit nem nagyon szeretek, mert úgy érzem, hogyha valaki szerelmes, vagy szereti a párját, akkor ezt mindennap kimutatja, miért kell ehhez egy külön ünnepet kreálni vagy miért kellett ezt nekünk átvenni, ami annyira idegen a magyar kultúrától, annyi szép magyar szokásunk van. De hogyha már ilyen külföldi ünnepekrõl van szó és esetleg átveszünk valamit, nagyon szépnek tartanám, azt hogyha például az angolszász kultúrából az apák napját vennénk át. Az apák is megérdemlik azt, hogy akár egy játékos sportverseny keretében együtt lehessenek egy délelõtt vagy délután a gyerekeikkel és õrájuk is gondoljanak a gyerekek, ne csak az édesanyákra. Tehát õk is ugyanúgy részesei a gyerekek életének és úgy veszem észre, hogy a mai apukák már nem olyan távolságtartók a gyerekeikkel szemben. Tehát ugyanúgy játszanak velük, programokat csinálnak, kirándulnak, bicikliznek, este mesélnek, mint az anyukák. Miért ne gondolnánk rájuk is egy ünneppel? Szerintem ez nagyon szép lenne és nagyon örülnék, hogy valaki vállalkozó kedvû vagy egy csoport felvállalná azt, hogy Magyarországon is bevezetik az apák napját is.

R.: - Az angolszász kultúrában hogyan ünneplik meg az édesapákat?

- Hát pontosan nem tudom, de nálunk is lóg fenn a konyhában egy angol naptár és piros betûs ünnepként van bejegyezve az apák napja valamelyik júniusi napra. Szerintem nem olyan módon ünneplik, mint mi az anyák napját, tehát így mûsorral, talán ezt az apukák annyira nem is élveznék, ellenállnának a könnyeztetõ versikéknek. De sportverseny keretében biztos nagyon jól éreznék magukat és talán azok az apukák, akik korábban nem foglalkoztak annyit a gyerekeikkel vagy nagyon munkamániások voltak és kevés idõt töltöttek, talán ezeknek az együtt töltött óráknak a hatására elgondolkodnának azon, hogy milyen fontos a család és több idõt szánnának a gyerekeikre .

R.: - Apának mi a foglalkozása? Mit csinál?

- Most semmit, mert most elment a tévébõl és most a Juventus rádióban dolgozik, de most sokszor hívják.

R.: - És ott mit csinál apa a rádióban?

- Híreket mond.

R.: - És azt hogyan kell csinálni?

- Úgy, hogy nem is tudom. Mondjuk, hát mondjuk olyat is szokott otthon csinálni mondjuk, hogy az írógépünkkel mindenfélét leír az újságból és azt mondja mondjuk a rádióban.

R.: - Apa, amikor ezeket otthon csinálja, fáradt? Szokott panaszkodni, hogy elegem van, én nem akarok dolgozni.

- Nem, nem, szokott, mert ott van a testvérem is, úgyhogy nem szokott unatkozni, meg nem is szokott szomorkodni.

R.: - Otthon milyen munkát végez?

- Otthon mosogat, fõz, addig én játszok mondjuk a testvéremmel. Kimossa a ruhákat, meg kitereget velem együtt, meg ilyenek.

R.: - Egy férfi nem mindig végez ilyen dolgokat. Apa nem szokott ebben elfáradni, nem szokott elege lenni belõle?

- Hát néha igen, de néha nem.

R.: - És amikor néha igen, akkor mit mond?

- Akkor azt mondja, hogy most egy kicsit lefekszek aludni, maradjatok csöndben. És akkor a testvérem, meg én elvégezzük a munkát.

R.: - Hogyan szoktátok elvégezni a munkát?

- Hát mondjuk a testvérem ért a mosógéphez, bekapcsolja, kimossuk a ruhát. És kiteregetjük. Apu megtanította a testvéremet fõzni és akkor fõz olyant, amit õ kér. Ilyeneket szoktunk csinálni. Mondjuk tojáslevest, milánói makarónit, azt én is nagyon szeretem, abban én is segítek.

R.: - Abban te mit segítesz?

- Mondjuk beleteszem amit vett az apukám ilyen öntetet rá.

R.: - Nehéz azt beletenni?

- Hát nem olyan nehéz, bele kell önteni, csak néha ki kell kanalazni belõle.

R.: - Ha nagy leszel, te milyen munkát vállalnál, mivel szeretnél foglalkozni?

- Vagy stewardess lennék vagy doktor.

R.: - Miért pont ezt a két szakmát választanád?

- A stewardess az szép, a doktor meg egészséges, mert akkor õ meggyógyítja a betegeket. Például, ha orvos leszek, akkor majd apukámat meggyógyítom.

R.: - Apa beteg?

- Nem, csak majd ha beteg lesz öreg korában.

- Anyu fõzi az ebédet, apa meg besegít neki, amikor anyu lemegy a szemetest kiüríteni, akkor meg mindig apu csinálja meg vagy ha a mami elmegy vásárolni, akkor apu csinálja meg. De volt ilyen, hogy a mami elment vásárolni és közben én meg a Csabival játszottunk, aztán amikor eljött az ebéd ideje, akkor apu rakott krumplit csinált, de az elõzõ, elõször, amikor a leves volt, akkor krumplifõzelék volt, nem leves hanem fõzelék és akkor utána meg krumpli, rakott krumplit ettünk, de nagyon finom volt. Egy picivel finomabb, mint anyu készít.

Gyurkovics Tibor: A Nagy fehér bohóc. (részlet)

- A mûsort Uhrin Csaba és Horváth Ida készítette.