- Apukám villamosmérnök és ilyen számítógépekkel
foglalkozik, számítógépen csinálja ezt, anyukám meg aranymûves.
R.: - Apukád hol dolgozik?
- Sunban dolgozik és
R.: - Hol dolgozik?
- Sunban,
R.: - Az micsoda?
- Hát az angolul a nap és az ilyen dolgozó.
R.: - Mit gondolsz, apunak nehéz a munkája?
- Hát igen.
R.: - Miért?
- Hát, mert mindenféle programuk van, a számítógépbe be
kell lépni, meg és írni is kell nagyon sokat, meg ki kell
nyomtatni, aztán még mindenféléket kell csinálni.
R.: - Anya hol dolgozik?
- Anya? Azt még nem láttam sohase, de majd lehet, hogy fogom,
mert két év múlva, amikor én már másodikos leszek, akkor majd
munkája lesz, csak most valami szünete van vagy nem tudom.
R.: - Apa amikor dolgozik, akkor hánykor megy el otthonról és
hányra ér haza?
- Ma például hamar, vagyis késõn ment, mert anya hozott
minket oviba és apu még aludt, de utána korán szokott menni és
késõ este ér haza.
R.: - Amikor hazajön apa, akkor leül a tévé elé vagy leül
pihenni, olvasni mert annyira elfáradt a munkától vagy pedig leül
veletek játszani vagy fõzöget, vagy anyával beszélget?
- Anyával szokott beszélgetni, utána néha játszik velem meg
újságokat szokott olvasni.
R.: - Sohasem panaszkodik a munkája miatt?
- Néha igen. De csak ritkán.
R.: - Azt mondtad, hogy anya nem dolgozik, akkor õ egész nap
lustálkodik, pihen?
- Hát fõz, elmegy tornára, most nemrég voltunk a Lidoban és
ott beíratott az anya saját magát és akkor, de azt mondta, hogy
ott nagyon nehéz tornák vannak.
R.: - És miket csinál még otthon anya?
- Hát elvisz mindenkit mindenhova, engem például hétfõn és
csütörtökön uszodába, a Bálintot edzésre, a Katát teniszre,
meg mindenféle ilyenekre.
R.: - Amit anya csinál veletek, hogy ide-oda szállít titeket,
hogy otthon fõz, valószínûleg takarít is, ez nem munka?
- Hát ez munka.
R.: - Kinek könnyebb, apának, aki bent dolgozik a Sunban, vagy
pedig anyának, aki otthon dolgozik, fõz, takarít?
- Hát szerintem mind a kettõ ugyanolyan nehéz.
R.: - Szerinted mit jelent az a szó, hogy munka?
- Azt, hogy sok dolga van valakinek és elmegy ilyen nagy irodába
és akkor ott mindenfélét csinál.
- Hát én nagyon tisztaságmániás vagyok, de vannak olyan hónapok,
amikor elhanyagolom egy kicsit a takarítást, amikor rend van nálam,
akkor anyukám úgy gondolja, hogy szép a szobám és tisztaság
van.
R.: - Most a rend, az mit jelent nálad?
- Hát úgy két, három óráig szoktam takarítani, az azt
jelenti, hogy felporszívózok alaposan, letörlöm mindenhonnan a
számítógéprõl, a radiátorról a port, bebújok az íróasztalom
alá és onnan pókhálózok, meg ilyesmi, meg tisztán a ruháimat
összepakolom rendesen.
R.: - És ezt mennyi idõközönként? Hetente szoktad csinálni?
- Nem. Havonta.
R.: - És akkor mondjuk, amikor eltelik négy hét a két takarítás
között, azért nem szokott idõnként fölgyûlni egy-egy nagy
halom szemét ott a szemeteskosár körül?
- Hát nem, mert mindig belenyomom az aljára és ami nem úgy
van, hogy rendszeresen most letelt a négy hét és akkor, amikor úgy
gondolom, hogy ideje lenne már vagy olyan nagyon kosz van, akkor jön
rám, hogy na mégis el kéne kezdeni a takarítást.
R.: - És erre anyukád figyelmeztet vagy ezt te úgy érzed, meg
látod?
- Nem, õ nem szokott, õ úgy gondolja, hogy enyém a szoba, azt
csinálok ott, amit akarok, lehet felõle ott kosz meg rend, ez rám
jön, hogy mikor takarítsak.
R.: - És ez mióta van úgy, hogy abszolút a te dolgod és a te
felelõsséged a te szobádban.
- Hát mióta benn lakok.
R.: - És ez mióta van, hány éve?
- Hát nagyjából úgy kettõ.
R.: - Olyan 10 éves korodtól kezdve a te felelõsséged?
- Nem, úgy tizenegy éves korom óta és azóta rakok én ott
rendet.



- Kezdetben volt a kert. Szabó Éva jegyzete
- Nagyapámék kertjében volt egy öreg diófa. Nagyapáméknál
diót termett, de én azt is tudtam róla, hogy három aranyat ásott
el alatta valaki egy délután. Csak az találhatja meg, aki tudja a
varázsszót. Azt meg nem mondtuk el senkinek, úgyse értette
volna. Azt csak én tudtam, meg apa, meg a kert. És a kert nem árult
el minket. Pedig azt is tudta, hogy apa meg én kincset ásunk ki a
földbõl minden vasárnap. Csak olyankor értünk rá. Apának hétközben
nem volt ideje, dolgoznia kellett. Nagyon vártuk a vasárnapot.
Volt egy kis talicskám, egy kis ásóm és egy kis lapátom. Az õszi
vásárban vették, hogy majd segítsek nagyapának dolgozni a
kertben. Segítettem is. Talicskáztam a rózsák lemetszett ágait,
lapátoltam a sárga földet, amikor tapasztott és ástam is
szorgalmasan. Akkor tudtam meg, hogy a giliszta földben lakik és két
feje van. Ha elvágják az ásóval, akkor is tud mozogni. Miért
gondoltam, hogy ehhez két fej kell? Ki tudja. Csak azután baj lett
a dolgozással, buzgalmamban a pallér violákat is kiástam és
nagyapám munkanélkülivé tett engem is, meg a talicskámat is.
Maradt a kincskeresés. Persze az arany, meg az ezüst nem adta könnyen
magát, egyszer csak megcsillant és olyankor nagyon boldogok
voltunk. Anyának nem mutattuk meg soha. Õ csak a földet látta
volna, meg azt, hogy piszkos lettem. Apa tudott aranyat látni,
titkot tartani is.



- Hát én kevésbé szoktam rendet tartani a házban, a szobában,
én kizárólag az íróasztalomon és a számítógépemen szoktam
rendet tartani, de ahhoz nem is engedem senkinek, már kívülállónak,
hogy ott rendet próbáljon rakni.
- Hát valahogy átesel különbözõ dolgokon, amíg bejutsz a
szobádba, viszont ott rend fogad az íróasztalodnál.
- Hát igen, igen, valahogy így.
R.: - No és, amikor anyukád szeretne bemenni a szobádba, akkor
mit szól mindehhez, hogy be tud-e jutni vagy nem tud bejutni az íróasztalig?
- Hát nálam nagyobb szemét van az íróasztal körül, mert én
sosem azon vagyok, hogy mindenhol rend legyen, engem csak az érdekel,
hogy megtaláljam, ami éppen kell és anyukámnak szólok, hogyha
az kéne, hogy most már kéne egy kis takarítás.
R.: - És akkor mit szól anyukád, nagyon örül neki vagy
veszekszik veled?
- Hát veszekedni semmiért sem szokott szerencsére, csak akkor
mondja, hogy már megint? Mert általában olyan sokszor szokott elõfordulni,
mert hamar kuplerájt hagyok magam után. És akkor kitakarít
helyettem.
R.: - És akkor szétrámolsz, utána pedig elfelejtesz visszarámolni.
- Hát néha visszarakok, hogyha kevés cuccot rámoltam elõ, de
hogyha sokat, akkor inkább otthagyom.
R.: - És azt mondtad az elõbb, hogy neked ott megvan a saját
rended abban a rendetlenségben, és te pontosan tudod, hogy mi, hol
van, milyen ez a te kis saját rendetlenséged, amelyikben rend van?
- Hát olyan, hogy én általában mindig egy kupacba, egy
halomba szoktam a dolgaimat összerakni és azért valamennyire emlékezek
rá, hogy mit, hova tettem azért.
R.: - Abban az egy kupacban alulra, vagy fölülre?
- Hát bizony igen, meg azért nem is kell olyan sokat kutatni,
hogyha annyira meg akarom találni.
R.: - Na és mi van olyankor, hogyha megkéred anyukádat, hogy
rakjon rendet vagy takarítsa ki a szobádat és õ valóban úgy
gondolja, hogy a rend õ számára nem az, hogy egy kupacba lerak
mindent, hanem mindegyiknek megkeresi, minden egyes dolognak a helyét,
akkor mi van?
- Hát igen, ez a baj. Olyan helyekre teszi vissza anyukám,
amelyekre... Általában minden héten más trendet állítok össze
a dolgaimnak és olyan helyekre teszi vissza anyukám, hogy az kész
horror.
R.: - Figyelj már ide, hát akkor nem egyszerûbb lenne, hogyha
te raknál rendet magad körül és akkor nem lenne ilyen probléma.
- De egyszerûbb lenne, csak általában nagyon elfoglalt vagyok,
mert sokat kell tanulni is, meg azért a játékra is kell egy kis
idõt szakítani.



R.: - Te mit szoktál dolgozni az óvodában?
- Játszani, söprögetni és otthon, amikor hétvége van, akkor
el szoktunk menni vásárolni.
R.: - A játék, meg a söprögetés, az ugyanaz, mind a kettõ
munka?
- Igen.
R.: - A játék miért munka?
- Azért, mert el is kell pakolni.
R.: - Mit szeretsz te a legjobban játszani?
- Hát duplózni.
R.: - A duplóból mit csinálsz?
- Házat, vagy kisvasutat vagy valami ilyesmit.
R.: - És a duplóból való építés, az munka?
- Hát igen, mert sokat kell rajta dolgozni.
R.: - Akkor te nem is játszol az óvodában, hanem csak
dolgozol?
- Nagyon sokat kell dolgozni, de egy picikét szünetelek közben.
R.: - Azt hogyan csinálod?
- Úgy, hogy majd elmegyek egy picit másikat játszani, ami
egybe van már és azzal játszom, aki szeretne velem játszani.
R.: - Mi a legnehezebb munka az óvodában?
- Hát a legnehezebb munka, az a pakolás.
R.: - Miért, olyankor mit kell csinálni?
- Akkor el kell pakolni az össze játékot.
R.. - És az miért nehéz?
- Azért, mert olyan sokat kell pakolni és nekem ez nagy örömet
szerez.
R.: - Örömet szerez a pakolás, miért?
- Azért, mert szeretek pakolni.
R.: - Otthon is szeretsz pakolni?
- Igen.
R.: - Otthon milyen munkában szoktál segíteni a szüleidnek?
- Hát olyan munkában, amelyik nagyon nehéz nekik és hívnak
engem sokszor, például a mosogatás, abban anyunak nagyon segítek,
adogatom neki a ruhákat, meg az ilyen párnákat, meg ilyesmit.
R.: - Még miben szoktál otthon segíteni?
- Segíteni a teregetésben, meg ilyesmiben.
R.: Nem nehéz ezeket a munkákat végezni?
- Nem.
R.: - Hogyhogy nem? Hát pici gyerek vagy, négy-öt éves és mégis
szeretsz dolgozni?
- Hát nagyon szeretek, mert apu, anyu segít, vagy a testvérem.
R.: - Anya, apa szeret dolgozni?
- Nagyon szeretnek.
R.: - És õk miért dolgoznak? Miért járnak be mindennap a
munkahelyükre?
- Nem mindennap járnak be, csak akkor, nem járnak be, hogyha év
vége van.
R.: - Miért szeretnek az emberek dolgozni? Miért járnak be a
munkahelyükre? Miért kell ezt csinálni?
- Azért, hogy sok pénzük legyen.
R.: - Másképp nem lehet pénzt szerezni?
- Nem.
R.: - Anya, apa, amikor néha fáradtan jönnek haza a munkából,
nem szoktak panaszkodni, hogy nekik most már elegük van, õk többet
nem mennek dolgozni?
- Nem, nem szoktak ilyeneket mondani, csak anyu, amikor apa
elmegy, akkor mindig azt mondja, mindig egyedül vagyok, mindig
egyedül vagyok és ezért neki nehéz a munka, ezért mindig hív
minket, hogy segítsünk a pakolásban, meg a takarításban és néhányszor
én szoktam porszívózni vagy söprögetni.
R.: - Te elbírod azt a hatalmas nagy porszívócsövet?
- El, mert én annyira erõs vagyok, mindig otthon a 102 kilós
ilyen súlyzót mindig emelgetem, egyszer az egyik kezemmel, aztán
a másik kezemmel, de kettõ van belõle, egyik belõle a Csabié, másik
az enyém. Nekem vesz apu pirosat, de a Csabinak kéket.