Vendég a háznál
2001. április.12.
Kossuth rádió, 13.05

- Én. Mert én találtam ki egyedül.

- Úgy, mint egy nagy hangár, vagy például egy csónakház.

- Hát most elõször.

- Igen. Már nagyobbat is láttunk.

- Igen.

- Hát, mert õ szerintem, õ egyedül akarta építeni.

- Elõször ilyen magas volt, aztán még raktam rá még ajtót és megmagasítottam, meg még több lapot használtam el, hogy meglegyen a tetõ is.

- Hát nem nagyon.

- Hát elõször a mama hagyta itt nekem az anyagot, meg még a Porcin is szállított nekem

- Igen,

- Én is szállítottam a Porcin autójával.

- Hát az Emil is segített is egy picit.

- Csak egy szempillantás. Mert egymásra lehet könnyen rakni a duplókat, meg még stb.

- Nem, én otthon ilyen fakockákból szoktam így építeni, meg még duplóból, mert otthon is van duplóm, még olyan dupló házakat építek, amit itt építek meg, mert itt sokkal több dupló van, mint otthon.

- A fõnöke.

- Én úgy kezdtem el az egészet egyedül, elõször egyedül építem, aztán már ha közelebb jön egy gyerek, akkor szólok neki, hogy segítsen és így.

- Néha, néha szoktam.

- Én igen. Azért, mert õ a barátom, meg hogy gyorsabban fölépüljön.

- Nem.

- Szerintem sem.

- Félretoljuk.

- Szerintem öt.

- Szerintem meg akkor eltörne.

- Szerintem öt, mert az egyik gyerek, kettõ gyerek itt fogja, kettõ gyerek ott fogja, egy meg alul tartja a hátával.

- Hát nem tudom.

- Hát nem lesz baj, de én nem verem meg, hanem újat építek, mert nekem nem baj, mert legalább lerombolják és nekem nem kell lerombolni és tudok belõle építeni.

- Hát két építkezésünk is volt, az elsõ az úgy érzem jobban, a második talán nem. Az elsõ azért, mert nagyon kicsik voltak az ikrek még és így utólag belegondolva, nagyon sokat vesztettem azzal, hogy nem emlékszem a kiskorukra. Tehát sok minden kiesett, ami inkább a családdal kellett volna tölteni, mint az építkezésen. A második, az egy kicsit ezért könnyebb volt már, mert nagyobbak is voltak, meg nem ott építkeztünk, ahol laktunk és ez nagy segítség volt. Úgy, hogy így talán annyira nem viselt meg, de mindig megviseli a családot az építkezés.

- Igen, egy kicsit bõvítettük és tetõtér beépítés, mert akkor derült ki, hogy ikrek születnek, illetve hát megszülettek már, mert egyévesek voltak, amikor elkezdtük az építkezést. Nehéz volt, nagyon nehéz volt nem is tudom. Szóval akkor tényleg az ember a mindennapos dolgait csinálta egymás után és ezért mondom azt, hogy én sajnálom, hogy sok mindenre nem emlékszem az ikrek kiskorában és a fényképeket most, ahogy látom, hiányzik, hogy nem tudom, hogy mikor kezdett el mászni, mikor kezdett el beszélni rendesen, szóval ilyen dolgok azért elõjöttek. Meg a sok idegeskedés azért benne volt.

- Fizikailag olyan szinten vettünk részt, illetve vettem részt, ráadásul egy speciális helyzet alakult ki, hogy férjem hosszas külföldi távolléten volt úgy, hogy én a nagymamával építkeztem. Ez annyit jelent, hogy egy kicsit a szakmámból eredõen ugyan téglát nem hordtam annyit, meg nem falaztam, hanem az összes anyagot én szereztem be, nagy részét én szállítottam, utánfutóval, meg ilyenek. Ez nagyon sok idõt elvett, nagyon sok energiát. Mellette 1 évesek voltak az ikrek, 4 éves volt a nagyobbik fiú úgyhogy ez azért elég sok feladatot ró egy anyára, hogyha ilyen kicsik még a gyerekek, betegek is voltak az építkezés alatt, meg hát nagyon sok kosszal jár, idegességgel is, igen. Mert sajnos a magyar építõiparban vannak még olyan dolgozók, akik nem úgy csinálják a munkát, ahogy kellene és ez nagyon sok idegességgel jár. Hát természetesen az is, hogy hát a férj nem volt itthon tehát az is azért gond.

- Hát olyan szinten megérte, hogyha belegondolok, hogy mi alapvetõen 12 évvel ezelõtt kétszázezer forinttal albérletbõl indultunk, tehát anyagilag és a kényelmünk szempontjából nagyon megérte. Tehát az tény és való, hogy sokan irigyelnek bennünket most már, merthogy ó de szép házunk van. De azt nem tudják, hogy nagyon sokat dolgoztunk ezért. Szóval sok áldozatot hoztunk ezért mind a családdal, tehát fizikailag, érzelmileg, minden szempontból.

- Szerencsére nálunk nem, nagyon sokat hallok én is olyat tényleg, hogy a válások nagy része építkezés alatt alakul ki, vagy történik meg. Nálunk ilyen szempontból szerencsére nem történt ilyen változás, belefáradtunk, szóval fizikailag inkább kicsit türelmetlenebbek voltunk a gyerekekhez, nem tudtunk annyit foglalkozni velük, ez meglátszik az ikreken. Azért a nagyobbik fiúval sokkal több idõt tudtunk eltölteni az esti meséktõl kezdve bármit mondjak, szóval tényleg, én ilyen szempontból érzem, hogy azért egy építkezés mindenképpen, az nem, akinek pénze van és kulcsrakészen megveszi, tehát azt nem terheli meg gondolom. De aki azért benne van az építkezésben, azt igen.

- Hát én, mikor befejeztük az elsõt, akkor azt mondtuk, hogy többet soha, mert azért ez tényleg fárasztó volt. Mint az elején elmondtuk, ez egy régi ház volt, egy két szobás, egymásba nyíló szoba, ugye három gyerek lett, és tetõtér beépítés lett, ami nagyon kényelmes, nagyon jó alaprajzú, tényleg szép kis ház lett belõle, mindenki szereti, pici kis udvarral és hát itt egészségügyi okok miatt volt az elsõ nagy döntés, hogy amikor elkezdtünk azon gondolkozni, hogy esetleg egy másikba belemenni, egy földszintesbe. Nekem voltak problémáim a csípõmmel és ebbõl eredt a kiindulópont, hogy esetleg. Aztán hát itt a gazdasági helyzet is alakult, hogy igen fölmentek az ingatlanárak és így sikerült jól eladni a házat és megint nagyon-nagy bátorsággal és az az igazság, hogy sajnos tragédiák miatt hát örököltünk egy kis pénzt, tehát így bele tudtunk menni a másodikba.

- Rosszat azt hiszem, hogy nagyon nem, fáradtak voltunk az alatt a fél év alatt, mert igen gyorsan kellett elkészíteni a házat, úgy tudtuk eladni az elõzõt, hogy fél évig még bent lakhattunk, mert ezt én csak így tudtam vállalni, hogy azért három gyerekkel nem akartam albérletezni, szerencsére sikerült így eladni. Jót annyiban, hogy nagyobb telek szebb, földszintes végre, ami nagyon jó. Most azt hiszem, hogy mindenkinek az igényét kieléíti. Végül is örülünk neki és azt hiszem, hogy jó lakni mindenkinek benne.

- Nem szeretnénk. Bár egem a Duna közelsége mindig zavart egy kicsit, fõleg itt a nagy árvízek láttán. Én tudom, hogy teljesen más azért a Duna, mint a Tisza, de az elõzõ házunknak az oldalán ott volt a 44-es árvíz jele és ez bizony valahogy bennem van és mindig mondogatta a férjem, hogy na akkor a következõ egy hegyen lesz, de nem hiszem, nem. Elég volt, azt hiszem, hogy elég idõsek vagyunk már ahhoz, hogy újból belekezdjünk. Illetve nem vagyunk annyira idõsek, csak azért fárasztó volt mind a kettõ.

- Hát igen, mi amikor átköltöztünk, betettük a szatyrokat a kocsiba, aztán pedig elvittük az új házba.

- Meg még amikor reggel volt és ott voltunk szünetkor, akkor sóderbe építettünk várat, meg még lyukakat ástunk bele és lyukasztunk, meg még volt olyan is, hogy amikor még nem épült fel a fakupacra a bunki, akkor téglából építettünk oda fel.

- Igen, oda a fenyõfa sarkába.

- Hát nem volt teteje, de azért fal, meg fotel. A fotel nem volt kibélelve, fából volt, az meg téglából. Téglából az ilyen könyöklõje és fából meg az ülõje, meg még téglából csináltunk padlót, de nem volt fûtés alatta, meg még kanyargós falat, meg még oda a fenyõfa tövébe, akinek, valakinek kellett pisilnie, oda pisilt a fenyõfa tövébe.

- Hát jó helyen tartunk, de elfogyott a szög, de lehet, hogy még vesznek anyáék.

- Hát, amikor építettük a házat, akkor a többi pénzünket beadtuk a bankba. És így nem lopták el, de már Magyarországon nagyon sok bankot raboltak ki, de amibe mi beküldtük, abból nem rabolták ki.

- Hát a régi is jó volt, de az új ház is jó, de az a legjobb benne, hogy van fakupac meg bunki.

- Hát nem nagyon.

- Mert nem szeretek.

- Azzal, hogy mindennap el kell oda menni, megnézni, hogy jól dolgoznak-e meg ilyenek.

A Vendég a háznál címû mûsort Ugrin Csaba és Horváth Ida készítette.