|
Vendég a háznál
2001. április.10.
Kossuth rádió, 13.05
- Azokban a napokban én egy ilyen
teljes riadókészültségben éltem, tehát én például úgy feküdtem
le, hogy elõkészítettem a kocsi kulcsát már bent hagytam a
kocsiba, hogy azzal is kevesebb idõ teljen. Sárga villogót vettem
a kocsira egy autókereskedésben, hogy ha tél van és akadály van
akkor én sárga villogóval, de csak azért sárga villogót vettem
mert kék szirénát nem mertem venni és úgy raktam le a cipõmet,
hogy ha kijövök a szobából akkor ne kelljen keresni, hanem egybõl
a cipõbe lépjek bele. Úgy raktam le a ruháimat, hogy a pizsamára
rá tudjam venni, tehát még azzal se teljen az idõ, hogy le kell
venni a pizsamámat, hanem egybõl egy ilyen könnyû melegítõbe
tudjak bebújni. Mint a katonaságnál amikor riadókészültség
van. Tehát nekem ezek a napok így teltek és aztán amikor elfolyt
a magzatvíz és a feleségemmel közölték, hogy most azonnal
menjen be a kórházba akkor rájöttem, hogy nem kell rohanni mert
nincs baj. Az a lényeg, hogy szépen, nyugodtan odaérjünk és nem
száguldozva, hanem elmentünk a kórházba, ahol ugyanis nekem azután
mondták azt, hogy most már én nyugodtan hazamehetek, mert úgy is
itt lesz benn a feleségem. Aztán hazamentem és borzasztó gyorsan
elkezdtem felkészíteni a házat arra, hogy majd eggyel többen jönnek
haza a kórházból, tehát majd hazajön a fiam is, a feleségemmel
együtt és elkezdtem takarítani mint az õrült, meg súroltam meg
gyerekágyat készítettem meg átalakítottam a szobát. Hát ez
oly annyira úrrá lett rajtam ez a dolog, hogy hát nem feküdtem
le két napig. Tehát egész egyszerûen nem aludtam. A furcsa az
volt, hogy a munkahelyemre egy héttel azelõtt vettek föl. Pont
akkor vettek föl egy héttel azelõtt és hát a fõszerkesztõ szólt
a munkahelyemrõl, hogy hát jó lenne ha most már egy hét után
bemennék mert ugyanis fölvettek és mint egy alkalmazottnak be
kell járnia a munkahelyére. Hát én errõl is elfeledkeztem. Szóval
nem gondoltam azt, hogy nekem most be kéne mennem, hanem itthon
mindent csináltam. Még az utolsó nap éjszaka is háromkor feküdtem
le, de csak azért hogy másnap rendesen tudjak figyelni mikor
hazahozom õket a kórházból. Hát persze, a különös élmény
az volt, hogy hó volt, tehát nekem ez borzasztóan tetszett, hogy
hóba lehet õket hazahozni, hogy vigyázni kell rájuk. Egy új
szerep volt. Nekem borzasztóan tetszett, hogy van akikre most nekem
kell vigyázni. Ettõl erõs lettem, hogy most itt egészen
magatehetetlen kis valakire kell vigyázni, meg hát a feleségem is
gyenge volt, hát jó érzés volt. Nagyon jó érzés volt, hogy
vigyázhatok valakire. Az a része, hogy én ezeket az érzéseimet
nem tudom magamba tartani tehát a külvilág számára is azonnal látszik
rajtam, hogy mit gondolok meg mit érzek meg ezeket nem is nagyon
tudom eltitkolni, hát ez megjelent abban, hogy volt egy autónk és
én teleplakátoltam a kocsit ilyen hatalmas nagy plakátokkal, de tényleg
ilyen 10 centi nagyságú betûkkel, hogy megszületett és hogy hány
kiló, meg hogy mikor született meg, szóval ilyen teljes örömben
vagy eufóriában voltam.
Békési Bea pszichológus: -
Az, hogy egy apa is várandós a 9 hónap alatt errõl is nagyon
keveset beszélünk, márpedig egy nagyon-nagyon fontos dolog és
tudni kell róla, nemcsak az apáknak, hanem az anyáknak is és a környezetüknek
is. Régen és ez manapság is tovább él, az orvostudomány, sõt
még a lélektantudomány is azt mondta, hogy az anyáé a fõszerep.
Az apától pedig elvárják, elvárjuk, hogy családfõ legyen,
eltartsa a családot, erõs legyen és így tovább. Van egy ilyen
elképzelés, hogy hagyomány és hogy a babázás az az anya dolga,
az apa pedig addig tegye a dolgát a munkában, stb. Az, hogy az apákra
milyen feladat, milyen lélektani feladat hárul, megint csak a
primitív társadalmakhoz kell visszanyúlnunk, hogy egyáltalán észrevegyük,
hogy itt van egy apa és aki egy érzõ ember, aki mellesleg erõs,
meg mindenféle dolgokat tud tenni, de hogy közben gyereke fog születni,
ami egy nagyon nagy változás az életében. Egy új szerepre készül,
ahogyan az anya is új szerepre készül, a féri is. Egy más
dolog, hogy a férfi nincs megtámogatva, testi változások által
mint egy nõ. A nõt a testi változások kényszerítõ erõvel
viszik abba az irányba, hogy foglalkozzon azzal a kérdéssel, hogy
ne csak testileg, hanem lélektanilag is meg tudjon érkezni az új
szerephez. A férfi maximum a feleségét nézegetheti, de hogy õbenne
nincsenek ezek a belsõ változások. Van egy nagyon érdekes szokás
például Lappföldön, ami arról szól, hogy a gyereket nem
az apáról nevezik el, hanem az apát nevezik el a gyerekrõl. Tehát
miután megszületik a gyereke, akkor azt mondják, õ
Kovács Pisti apukája.
Mv.: - Ez olyan mint nálunk az iskolában ugye, amikor az ember
elveszti a saját nevét és a gyereke anyjaként jelenik meg.
B.B.: - De hogy itt ebben a szokásban is az jelenik meg, hogy
itt õ maga is egy új szerepbe kerül. De lehet mondani más példákat
is, aminek van egy különös neve, úgy hívják, hogy kúvad rítus,
ami pontosan arról szól, hogy a költés idõszakában a férfiaknak
is hagy idõt a közösség arra, hogy kihordja magában ez az érzést,
hogy a gyereket ugyan nem a testében tudja kihordani, de a lelkében
ki tudja hordani azt az érzést, ami ahhoz kell, hogy õ apaként
érkezzen meg a gyerek mellé. Erre nagyon sok természeti törzsben
idõt adnak. Elhanyagolhatja mind a napi tennivalóit, henyélhet úgymond,
foglalkozhat saját magával. Ez a civilizált társadalmakban ez
elmúlt ez a szokás, bár nagyon érdekes, hogy megjelenik ehelyett
az úgynevezett kúvad szindróma, meg lehet figyelni bizonyos
esetekben, hogy az apáknál csak a feleségük várandóssága
alatt megjelennek bizonyos szomatikus tünetek, haspuffadás,
gyomorfájás, fogfájás, derékfájás, stb. Mint hogyha a civilizált
körülmények között a betegségtünet lenne az egyetlen lehetõség
arra, hogy õ kicsit idõt kapjon.
Mv.: - Elsõ szülésénél hogyan mûködött közre a leendõ
édesapa, a férje?
- Tulajdonképpen csak lelkiekben. Teljesen átérezte az én
akkori állapotomat és ami meglepett ebben az egészben az az, hogy
õ mondta, hogy fél a szüléstõl és hát nem értettem ezt az
egészet, hogy õ miért fél, hiszen nekem kell mindezt
véghezvinni, aztán majd a szülés után értettem ez meg. Õ csak
annyit mondott, hogy õ teljesen át tudja érezni a fájdalmat és
hogy valószínû, hogy neki fizikai fájdalmat is fog ez okozni,
ami nekem akkor teljesen lehetetlennek és hihetetlennek tünt. De
mint kiderült utóbb, igen ennek van valami alapja.
Mv.: - Valóban fizikai fájdalmat érzett pont azokban az
órákban amikor maga szült?
- Igen, ez így igaz. Hihetetlennek hangzik, de igen ez így
igaz, bár nem szülési fájdalmai voltak, hanem más jellegû
fájdalmak, de ez egy nagyon kellemetlen és egyben humoros
szituációt teremtett akkor.
Mv.: - Hogyan vagy hol jelent meg ez a fájdalom. Arca eltorzult
esetleg?
- Én az egészet nem láttam, csak a történetet hallottam
utólag, ami igazán kedves és mulatságos volt. Ez úgy történt,
hogy amikor a szülõszobáról én kikerültem õ elmesélte, hogy
az alatt, amikor én szültem õt milyen kellemetlen esemény érte.
Mv.: - Mi volt ez?
- Tulajdonképpen nála a szülési fájdalom mint székelési
inger jelentkezett és hát mint tudjuk ez egy szülészeten elég
problematikus, mert nem igazán szokott ott lenni férfi WC, úgy
hogy a kellemetlen helyzetben kénytelen volt igénybe venni a nõi
WC-t és mint tudjuk általában a kismamák biztonsága érdekében
ezek az ajtók nem zárhatók, úgy hogy ott aztán ismét
kellemetlen helyzetbe került, mert miközben õ használta a
toalettet valaki rányitott és hát természetesen itt ezek a
helyek úgy vannak felszerelve, hogy mindenki viszi magával a
saját kis egészségügyi csomagját, tehát toalettpapír sem
található, meg semmi egyéb. Úgy hogy még az volt a
szerencséje, hogy nála volt a táskája, amibõl aztán nem olyan
fontos iratokat tudott hasznosítani ebben az ügyben és hát
eléggé kellemetlenül érintette, de már amikor ezt nekem
elmesélte, akkor mi ezen nagyon jót derültünk.
Mv.: - És ezt mikor mesélte el magának?
- Hát amikor a szülõszobáról kikerültem és nem tudtak
számomra ágyat találni, mert elég nagy volt a kórházban a
zsúfoltság, akkor kitoltak a szülõszoba elõtti helyiségbe és
oda õ már bejöhetett és aztán amikor meggyõzõdött arról,
hogy minden rendben van és teljesen egészségesek vagyunk mind a
ketten, akkor elmesélte, hogy hát az történt, hogy amikor én
bent szültem akkor bizony neki iszonyú erõs görcsei támadtak
és hát azt se tudta, hogy hova szaladjon. Nagy nehezen megtalálta
a nõi WC-t ahol ugye megpróbált magán könnyíteni, ahol aztán
rányitottak, ahol különbözõ problémák adódtak még ezen
kívül és hát azt hiszem, hogy kevés olyan párt találtak aznap
azon a szülészeti osztályon, aki a szülést követõ egy-két
órában hahotázva rötyögött volna a szülõszoba elõterébe.
Elléggé sokan ránk csodálkoztak.
Mv.: - Egy édesanyának közvetlen szülés után nem fájdalmas
nevetni?
- Egyáltalán nem volt fájdalmas. Én akkor nagyon boldog
voltam, teljesen kiegyensúlyozottnak, egészségesnek éreztem
magam. Hogy ha éppen nem mondták volna, hogy nekem ott kell
feküdni azon a kocsin és nem szabad leszállnom, akkor valószínû,
hogy még elmentem volna sétálni. Teljesen úgy éreztem magam,
mintha misem történt volna.
Mv.: - Az édesapa e helyett a különös kaland helyett miért
nem szülõszobában volt, miért nem történt apás szülés?
- Hát ez 86-ban volt, akkor még nem volt lehetõség az apás
szülésre, legalábbis még a kérdés sem merült föl. Lehet,
hogy már akkor volt olyan korszerû kórház, ahol erre lehetõség
lett volna. Itt nem volt, nem is ajánlották, nem is volt rá
megfelelõ a kórház, mert egy nagy szülõszoba volt, ahol több
szülõágy egymás mellett és csak függönyök választották el.
Nem is lett volna értelme, ennek tényleg a lehetõsége sem állt
fenn.
Mv.: - A második szülésénél hasonló kalandokba keveredett a
férje?
- Nem ott már nem volt ilyen mert az orvos határozottan
állította, hogy bár ez a második gyermek, de annyira csekély
mértékben tágulok, hogy hát itt reggelig egészen biztos nem
lesz gyerek, úgy hogy nyugodtan menjen haza. De hát
szerintem, ahogy kilépett a kórház ajtaján már megszületett a
kisfiam, úgy hogy hát ez nem igazán jött össze, de ettõl
függetlenül már csak reggel találkoztunk és akkor hát ugye
mosolyogva kérdeztem tõle, hogy történt-e valami hasonló gond
odahaza, de mondta, hogy nem, ezt most teljesen rendesen
átvészelte. Valószínû azért, mert akkor már én is túl
voltam rajta.
|
