Vendég a háznál
2001.április. 6.
Kossuth rádió, 13.05

N.N.: - Hát már írtam verset, nem sokat, de írtam.

N.N.: - Hát, hogy kitaláltam, utána pedig leírtam otthon, csak úgy írtam verseket.

N.N.: - Elõször gondolkozok rajta, hogy mi legyen a címe, utána pedig leírom a papírra.

N.N.: - Nem, hát ilyen kis rövid verseket. Nem hosszúak, nem tudok még olyan sok hosszú verset írni, négysoros verseket írok.

N.N.: - Nekem Petõfi.

N.N.: - Senkinek.

N.N.: - Hát az az én titkom.

N.N.: - Hát nem, majd egyszer megmutatom anyukámnak, meg apukámnak, tudnak róla, hogy írok verset, de nem szoktam nekik mutatni.

N.N.: - De.

N.N.: - Hát még eddig nem került rá sor, de lehet, hogy majd írok.

N.N.: - Hát írhatok, mert én szeretek írni, csak az a baj, hogy kicsit sok hibával.

N.N.: - Nem azt mondom, hogy tökéletesen tudok írni helyesen, de hát van, amikor jól van, amikor nem.

N.N.: - Az, hogy nem tudok, néha nem tudok oda koncentrálni a betûkre, hogy nem mondom magamban és akkor ez megtéveszt valahogy és így rossz betûket írok.

N.N.: - Igen, át szoktam nézni.

N.N.: - Igen. Ha észreveszem. Mert amúgy, hogyha leírom és nem veszem észre, amikor befejeztem a verset még egyszer átírnám, úgy már jobban tudom megfigyelni, hogy hol vannak a hibák.

N.N.: - Hármas, négyes, de vannak ötöseim is. Énekbõl, utána rajzból meg irodalomból.

N.N.: - Igen, nekem tetszik, majd arról is fogok írni, mert hát a falu szép, lehet, hogy írok majd.

 Nincs televíziónk a gyerekek miatt. Amikor már az elsõ gyerek olyan tévénézõs korba jött, akkor úgy láttuk, hogy jobb, ha nem lesz. És így a nagymamák ilyen videósak, meg parabola antennásak és ha odakerülnek két-három hetente, akkor rávetik magukat, de így a hétköznapjainkban

- Így pont annyit tud, tudják, hogy van, nem kerekedik el a szemük, hogy úristen! mi lehet az? Körülbelül tudják, de nem része az életüknek, hogy most a tévé és ehhez szabjuk a mindennapjainkat.

- Minden este olvasok nekik, hát most a Gyûrûk urának a harmadik kötetét most fogom befejezni a 4 évesnek, meg a 6 évesnek és nagyon szeretik. Mert minden este úgy van, hogy mindegyikük kívánhat valamit, hogy most mit meséljek és most ezt kérik.

- Hát a nagy Dzsungel könyvét, tehát amiben a Rikitici Davi is benne van, meg az a Walt Disney-féle, most a mit is akarok nekik olvasni? Ja! Megbeszéltük, hogy most pihenésnek Benedek Eleket fogunk.

- Hát a nagyot, azt rendes felnõtt elõadásokra, hát a 4 évest is van úgy, teljesen végigülik és megszokták és érdekli is. Most az "A" színházban voltunk sokszor.

- Hát hogy egészen õszinte legyek én keresem is az amatõr színházak elõadásait és a Marczibányi téren is volt tavaly egy sorozat amatõr bábszínház és arra vettem bérletet, de az, hogy én az Állami Bábszínházba elmenjek, esetleg azért megyünk el néha, mert élmény oda bemenni, mert szép az épület, de alapvetõen én kicsit úgy érzem magam, mint amikor a tévét nézem. Szóval igazából én nem vagyok vele annyira megelégedve. És sokszor van ilyen, például augusztus 20-án a Térszínház, meg a MÉH Színház, ilyen utcai komédiások és fantasztikusan jónak tartom azokat.

- Én nagyon szeretnék színésznõnek menni. És azért, mert nagyon tetszik, nagyon szeretek ilyenekkel foglalkozni, mesét mondani szerepelni. Én óvodában is nagyon szerettem és...

- Hát talán igen. Mindig olyat szoktam játszani, hogy színésznõ vagyok, meg ilyesmi.

- Hát úgy, hogy általában egyedül szoktam, de szoktam a babákkal.

- Leültetem õket, veszek székeket, leültetem és úgy.

- Hát általában úgy szoktam, hogy meséket, verseket és egyéb más, amiket a gyerekeknek el lehet mondani.

- Nagyon örülnek neki és tavaly, tavaly aki tavaly tanító nénink volt és beszélt vele anyukám és õ is mindenáron segíteni akart, szokott ajánlani, hogy mit tanuljak, ami még nem úgy megy, azt tanulgassam.

- Nem.

- Nem szoktam megállni. Mindig beszélek és akkor mondani akar anyukám vagy a testvérem valamit valakinek, akihez beszélek és akkor mindig mondja, hogy siessél már egy kicsit. Mondjam el összefoglalóbban.

- Szeretem nagyon, hát szeretem, hogy mondani, kifejezni magam, hogy jól megértsék. Szeretem, hogyha olvasmányokat játszunk el, mert szeretek abban szerepelni. Valahogy, valami a legérdekesebb szerepet szeretem mindenbõl kivenni, ami olyan érdekes és örömteljesen mondom el.

- Hát nem tudom.

- Jó ember.

- Igen, nem szeretem ha valaki rossz máshoz. Nem szeretem a rossz embereket, csak a jó embereket.

- Hát inkább a szívük, hogy jószívûek, vagy rossz szívûek.

- Én nem tudom. Van, amikor ilyen, van, amikor olyan.

- Hogy mindennap valaki jelmezbálba öltözzön és jelmezekben járjon olyan mesésben.

- Mert valahogy én mindenem a mese.

- Elõször nem tudom, hogy mit akarok festeni, ez így magától kialakul. Minden ilyen romantikus dolog érdekel, a régi tárgyak és talán én jobban szeretnék úgy az elõzõ korban élni. A régi ruhák sokkal jobban tetszenek vagy nem is ruhák, hanem az egész régi kor. Sokkal jobban tetszik nekem egy régi zsuppos ház és a régi berendezések is jobban tetszenek, meg a festészetben se tetszenek az olyan körök, meg vonalak, inkább az ilyen régi képek, amelyben van ilyen sötét, ilyen nem tudom, ilyen homály. Azt szeretem, amibe jobban bele tudok képzelni valamit és abba, amit festek, abba magamat is beleképzelem. Például szoktam ilyen tájakat festeni és ilyen erdõs részleteket és nagyon szeretnék ott lenni. Nekem a színek úgy beszélnek, mint a szavak, mert mondjuk egy szõke szürke színrõl hogyha összekeverem egy feketével, akkor én olyan dologra gondolok, hogy ilyen régi ház és ilyen fák körülveszik és az egész egy ilyen homályban van. Például este is, amikor lefekszem, én mindig arra gondolok, hogy most milyen jó, most egy erdõben vagyok és akkor ilyen állatok vesznek körül, akikkel megértem magamat, de nem azért, mert a szüleimmel nem értem meg magam, mert azokkal is nagyon jól tudok beszélgetni és mindenrõl beszélek velük, de mégis egy olyan jó érzés, hogy olyanokkal vagyok körülvéve, akiket nagyon szeretek és õk is szeretnek. Ilyen medvék nem rókák, meg ilyenek, hanem ilyen elképzelt állatok, amiket csak õ le lehet rajzolni, elképzelni lehet. Különleges színük van, amit nem is lehet kifejezni, meseállat. Az egész úgy elmosódik, az egész feje és akkor úgy világítanak a szemei, oda ül mellém ott letelepszik és beszélgetünk, csak a számomra igazi állatok.