- BabaNet
#baba#anya
Babanet - Vendég a Háznál 01.04.06
   Mûsorarchiv
   Mûsortörténelem
   Stáblista

Vendég a háznál
2001.április. 6.
Kossuth rádió, 13.05

R.: - Azt hallottam, hogy te verseket írsz.

N.N.: - Hát már írtam verset, nem sokat, de írtam.

R.: - Milyen alkalomból? Hogyan? Hogy születik nálad egy vers?

N.N.: - Hát, hogy kitaláltam, utána pedig leírtam otthon, csak úgy írtam verseket.

R.: - Jó. Leülsz, elõveszel papírt, ceruzát.

N.N.: - Elõször gondolkozok rajta, hogy mi legyen a címe, utána pedig leírom a papírra.

R.: - Hosszú verseket írsz?

N.N.: - Nem, hát ilyen kis rövid verseket. Nem hosszúak, nem tudok még olyan sok hosszú verset írni, négysoros verseket írok.

R.: - Neked melyik költõ a példaképed?

N.N.: - Nekem Petõfi.

R.: - Kinek mutatod meg egy elkészült versedet?

N.N.: - Senkinek.

R.: - Miért nem?

N.N.: - Hát az az én titkom.

R.: - Te csak íróasztal fióknak dolgozol?

N.N.: - Hát nem, majd egyszer megmutatom anyukámnak, meg apukámnak, tudnak róla, hogy írok verset, de nem szoktam nekik mutatni.

R.: - Arra még nem gondoltál, hogy ha van valami iskolai ünnepség, vagy akármilyen más ünnepség is, akkor te egy verssel elõállj és elmond õket?

N.N.: - De.

R.: - És?

N.N.: - Hát még eddig nem került rá sor, de lehet, hogy majd írok.

R.: - És mi volna, hogyha nekem írnál valami verset a rádióba és akkor azt minden gyereknek el tudnánk mondani?

N.N.: - Hát írhatok, mert én szeretek írni, csak az a baj, hogy kicsit sok hibával.

R.: - Helyesírási hibával?

N.N.: - Nem azt mondom, hogy tökéletesen tudok írni helyesen, de hát van, amikor jól van, amikor nem.

R.: - Mi okozza a legnagyobb gondot neked a helyesírásban?

N.N.: - Az, hogy nem tudok, néha nem tudok oda koncentrálni a betûkre, hogy nem mondom magamban és akkor ez megtéveszt valahogy és így rossz betûket írok.

R.: - És akkor ki javítja ki a verseket? Te átnézed a verseket, miután leírtad?

N.N.: - Igen, át szoktam nézni.

R.: - És akkor te is javítasz benne, nem?

N.N.: - Igen. Ha észreveszem. Mert amúgy, hogyha leírom és nem veszem észre, amikor befejeztem a verset még egyszer átírnám, úgy már jobban tudom megfigyelni, hogy hol vannak a hibák.

R.: - Nem tudom, igazából nem ismerem pontosan, hogy a költõk jó tanulók-e vagy sem és hogy szeretik-e a matematikát például vagy a földrajzot. Te, milyen tanuló vagy?

N.N.: - Hármas, négyes, de vannak ötöseim is. Énekbõl, utána rajzból meg irodalomból.

R.: - Szép ez a falu?

N.N.: - Igen, nekem tetszik, majd arról is fogok írni, mert hát a falu szép, lehet, hogy írok majd.

 Nincs televíziónk a gyerekek miatt. Amikor már az elsõ gyerek olyan tévénézõs korba jött, akkor úgy láttuk, hogy jobb, ha nem lesz. És így a nagymamák ilyen videósak, meg parabola antennásak és ha odakerülnek két-három hetente, akkor rávetik magukat, de így a hétköznapjainkban

R.: - És nem hiányolják a gyerekek? Mert nyilván a barátaik azért látnak ilyeneket.

- Így pont annyit tud, tudják, hogy van, nem kerekedik el a szemük, hogy úristen! mi lehet az? Körülbelül tudják, de nem része az életüknek, hogy most a tévé és ehhez szabjuk a mindennapjainkat.

R.: - Mi az, ami helyette van?

- Minden este olvasok nekik, hát most a Gyûrûk urának a harmadik kötetét most fogom befejezni a 4 évesnek, meg a 6 évesnek és nagyon szeretik. Mert minden este úgy van, hogy mindegyikük kívánhat valamit, hogy most mit meséljek és most ezt kérik.

R.: - Még miket meséltél nekik?

- Hát a nagy Dzsungel könyvét, tehát amiben a Rikitici Davi is benne van, meg az a Walt Disney-féle, most a mit is akarok nekik olvasni? Ja! Megbeszéltük, hogy most pihenésnek Benedek Eleket fogunk.

R.: - Egyébként színházba szoktátok vinni a gyerekeket?

- Hát a nagyot, azt rendes felnõtt elõadásokra, hát a 4 évest is van úgy, teljesen végigülik és megszokták és érdekli is. Most az "A" színházban voltunk sokszor.

R.: - Mi a tapasztalatod, nekik való színházi elõadások vannak szép számmal, meg elég színvonalasak?

- Hát hogy egészen õszinte legyek én keresem is az amatõr színházak elõadásait és a Marczibányi téren is volt tavaly egy sorozat amatõr bábszínház és arra vettem bérletet, de az, hogy én az Állami Bábszínházba elmenjek, esetleg azért megyünk el néha, mert élmény oda bemenni, mert szép az épület, de alapvetõen én kicsit úgy érzem magam, mint amikor a tévét nézem. Szóval igazából én nem vagyok vele annyira megelégedve. És sokszor van ilyen, például augusztus 20-án a Térszínház, meg a MÉH Színház, ilyen utcai komédiások és fantasztikusan jónak tartom azokat.

- Én nagyon szeretnék színésznõnek menni. És azért, mert nagyon tetszik, nagyon szeretek ilyenekkel foglalkozni, mesét mondani szerepelni. Én óvodában is nagyon szerettem és...

R.: - Jó, hogy figyelnek rád?

- Hát talán igen. Mindig olyat szoktam játszani, hogy színésznõ vagyok, meg ilyesmi.

R.: - És hogy kell azt játszani?

- Hát úgy, hogy általában egyedül szoktam, de szoktam a babákkal.

R.: - Babákkal, hogy kell ezt játszani? Ja, hogy berendezed? Mesélj róla.

- Leültetem õket, veszek székeket, leültetem és úgy.

R.: - És mit mondasz nekik?

- Hát általában úgy szoktam, hogy meséket, verseket és egyéb más, amiket a gyerekeknek el lehet mondani.

R.: - És most szólnak a szüleid ehhez az ambíciódhoz?

- Nagyon örülnek neki és tavaly, tavaly aki tavaly tanító nénink volt és beszélt vele anyukám és õ is mindenáron segíteni akart, szokott ajánlani, hogy mit tanuljak, ami még nem úgy megy, azt tanulgassam.

R.: - És otthon gondolom nem vagy valami csendes kislány ugye?

- Nem.

R.: - Csak azért gondolom, mert aki annyira szeret szerepelni, az talán nem állja meg egyébként sem, hogy ne hallassa a szavát. Igaz?

- Nem szoktam megállni. Mindig beszélek és akkor mondani akar anyukám vagy a testvérem valamit valakinek, akihez beszélek és akkor mindig mondja, hogy siessél már egy kicsit. Mondjam el összefoglalóbban.

R.: - Ezek szerint szereted kiszínezni a mondandódat, mintha mesét írnál?

- Szeretem nagyon, hát szeretem, hogy mondani, kifejezni magam, hogy jól megértsék. Szeretem, hogyha olvasmányokat játszunk el, mert szeretek abban szerepelni. Valahogy, valami a legérdekesebb szerepet szeretem mindenbõl kivenni, ami olyan érdekes és örömteljesen mondom el.

R.: - És mitõl lehet érdekes?

- Hát nem tudom.

R.: - Az, hogy valaki jó ember, vagy éppen a rossz az érdekesebb sokszor.

- Jó ember.

R.: - Igen? Az szeretsz lenni, jó ember?

- Igen, nem szeretem ha valaki rossz máshoz. Nem szeretem a rossz embereket, csak a jó embereket.

R.: - Honnan tudod megkülönböztetni a jó embereket a rossz emberektõl?

- Hát inkább a szívük, hogy jószívûek, vagy rossz szívûek.

R.: - És te milyen vagy?

- Én nem tudom. Van, amikor ilyen, van, amikor olyan.

R.: - Hogy rendeznéd be a világot, ha rajtad múlna?

- Hogy mindennap valaki jelmezbálba öltözzön és jelmezekben járjon olyan mesésben.

R.: - Miért lenne fontos?

- Mert valahogy én mindenem a mese.


- Elõször nem tudom, hogy mit akarok festeni, ez így magától kialakul. Minden ilyen romantikus dolog érdekel, a régi tárgyak és talán én jobban szeretnék úgy az elõzõ korban élni. A régi ruhák sokkal jobban tetszenek vagy nem is ruhák, hanem az egész régi kor. Sokkal jobban tetszik nekem egy régi zsuppos ház és a régi berendezések is jobban tetszenek, meg a festészetben se tetszenek az olyan körök, meg vonalak, inkább az ilyen régi képek, amelyben van ilyen sötét, ilyen nem tudom, ilyen homály. Azt szeretem, amibe jobban bele tudok képzelni valamit és abba, amit festek, abba magamat is beleképzelem. Például szoktam ilyen tájakat festeni és ilyen erdõs részleteket és nagyon szeretnék ott lenni. Nekem a színek úgy beszélnek, mint a szavak, mert mondjuk egy szõke szürke színrõl hogyha összekeverem egy feketével, akkor én olyan dologra gondolok, hogy ilyen régi ház és ilyen fák körülveszik és az egész egy ilyen homályban van. Például este is, amikor lefekszem, én mindig arra gondolok, hogy most milyen jó, most egy erdõben vagyok és akkor ilyen állatok vesznek körül, akikkel megértem magamat, de nem azért, mert a szüleimmel nem értem meg magam, mert azokkal is nagyon jól tudok beszélgetni és mindenrõl beszélek velük, de mégis egy olyan jó érzés, hogy olyanokkal vagyok körülvéve, akiket nagyon szeretek és õk is szeretnek. Ilyen medvék nem rókák, meg ilyenek, hanem ilyen elképzelt állatok, amiket csak õ le lehet rajzolni, elképzelni lehet. Különleges színük van, amit nem is lehet kifejezni, meseállat. Az egész úgy elmosódik, az egész feje és akkor úgy világítanak a szemei, oda ül mellém ott letelepszik és beszélgetünk, csak a számomra igazi állatok.


 

Szakértõink
  e-mail

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?